Mulder Anne Claire
a NŐI BÖLCSESSÉG, AVAGY SOPHIA, ISTEN NŐI ARCA

 

A nyolcvanas évek elején találkoztam a női bölcsességgel mint Isten egyik képével/arcával, a héber Biblia Istenre vonatkozó kevés női képe közül az egyikkel. Ez a kép a szívemhez szólt, nemcsak mert boldog voltam, hogy egy Istenre vonatkozó női képet találtam a férfi ábrázolások sokaságában, hanem azért is, mert a bölcsesség maga megérintett, lenyűgözött. Bár tanulmányaim másfelé kalauzoltak, érdeklődésem Sophia alakja iránt megmaradt. Az itt következő szövegben néhány, erre a témára vonatkozó gondolatomat mutatom meg: Sophia mint a női bölcsesség képe, mint releváns kép a mai Istenről való (köz) beszéd vonatkozásában.

Néhányan talán ismerik a női bölcsességet vagy Sophiát olyan ikonokról, mint a Sedes Sapientiae¹ vagy a hit, remény és szeretet anyja. Mások a Példabeszédek, a Prédikátor vagy a Salamon bölcsessége könyvekből ismerik. Kevesen vannak annak tudatában, hogy Sophia vagy Chochma, ahogy a héber Bibliában nevezik, Isten női képe, arca, sőt, Isten női alakja, personája vagy hypostasisa. Ez releváns az Istenr ől való beszéd terén ma, mert Sophiát mint Isten női részét megérteni, felfogni azt jelenti, hogy Istennel a női bölcsesség alakjában találkozhatunk. Ez pedig nem is csak egy okból fontos. Leglényegesebb, hogy amikor a női bölcsességet mint Isten képét tekintjük, ez megnyitja és kiszélesíti Istenre vonatkozó megértésünket. Ez azért is fontos az Imago Deire vonatkozó megértésünk szempontjából, mert az Istenre vonatkozó képek tájékozódási pontot jelentenek arra vonatkozóan, mit jelent embernek lenni -Isten képére és hasonlatosságára teremtett embernek lenni. Az Isten női arcára vonatkozó képek kiszélesíthetik emberségünkre, női és férfi mivoltunkra vonatkozó elgondolásainkat, hiszen emberségünk a maga teljességében, női/férfi meghatározottságában teljesedhet ki az Istenről alkotott képünk fényében.

Írásom három részre oszlik. Egy általánosabb értelmű bevezetővel indul, amelyben az Istenre vonatkozó képekről és azok működéséről szólok, a második és részletezőbb részt a női bölcsesség képének szentelem, különösen a kép bibliai gyökereinek, végül a harmadik részben összegzem, amit Sophia mint Isten képe jelenthet a mai életben, különös tekintettel a mindenki számára elérhető jó élet vonatkozásában.

Istenre vonatkozó képek: a metaforák felhője

Nem mondok újdonságot, amikor azt állítom, hogy Istenre vonatkozóan minden képünk metafora. Ezek a metaforák abból az emberi erőfeszítésből származnak, hogy valamit is kifejezzenek abból, amit valaki valamikor átélt, megtapasztalt Istenről, Istennel, Isten jelenlétében/vel kapcsolatosan. Abban az erőfeszítésben, hogy az átélteket valahogyan kifejezze, azt mondhatja, hogy Isten vendég, akit a sátrába invitált, birkózó fél, akivel egész éjjel küzdött, tűz az éjszakéban, felhő a Nap előtt a sivatagban töltött sok év során, suttogó szél, amelyben Isten szavát hallja, anyamadár, amelyik kicsinyét a szárnyára veszi, galamb, amely a keresztelés idején jelenik meg, apa, családanya, aki az elveszett drachmát keresi - hogy csak néhányat sorakoztassunk itt fel a bibliai képek, nevek, metaforák közül. E folyamat kulcsmozzanata az Isten megnevezése felé történő tapogatózás, a szavak: olyan mint. Ez arra utal, hogy olyan metaforákat használunk, alkalmazunk az élmény megnevezésére, amelyeket emberi tapasztalatunkból eredeztetünk. Ezek által próbáljuk Istent megnevezni, miközben e nevek, kifejezések egyike sem ragadja meg Istent az ő teljességében. Az említett metaforák csak kis válogatást adnak a bibliai metaforák sokaságából, amelyek Istenről szólnak. A hit és a teológia története során sok más kép és metafora csatlakoztatható e sorhoz. Az emberek újra meg újra költői nyelven és leírások segítségével mondtak el másoknak valamit Isten jelenlétéről az emberi egzisztencia során azért, hogy ők is megérintődjenek, s így valami történhessen - hogy az ablakok megnyíljanak, a szél átjárhassa a házat és a lelkeket.

Természetesen nem minden, a hit története során keletkezett, Istenről szóló történet, rá vonatkozó kép került be a szent szövegek kánonjába, nem mindeniket adták tovább generációról generációra. Néhány kép csak egyesek, kisebb csoportok számára bír jelentőséggel, s azon az adott kontextuson kívül nem működik. Más, Istenre vonatkozó képek teljesen eltűntek, mert nem fértek bele egy adott kor Istenről vallott nézetei közé, vagy mert nem illeszkedtek az adott kor uralkodó emberképébe.

Minden kornak van normatív képrendszere, bár ez változhat az idő és a kontextus változásával. Manapság sok teológus és egyszerű hívő ember lepődik meg azon, hogy egyesek például a fogyatékkal élő Istenről beszélnek, mint például az amerikai Nancy Eiselin tette a kilencvenes években. Akiket sokkolt ez a kép, azok arra hivatkoztak, hogy blaszfémia Istent egy fogyatékkal élőhöz hasonlítani. Sok férfi és nő azt tartja túlzásnak, hogy [az indoeurópai nyelvek több nemű névmáshasználatával] Istenről férfiként vagy nőként beszélünk. A képekkel szembeni ellenállás arra világíthat rá, hogy vannak implicit, normatív Istenre vonatkozó képek, s minden más képnek ezekhez kell alkalmazkodniuk, meg kell felelniük e normatív képvilágnak. A normatív képek változhatnak idő és kor függvényében, de minden kornak megvan a maga normatív istenképe. Azok a képek és metaforák, amelyek nem találnak az említett normatív elgondolással Istenre, emberre vonatkozóan, nem kerülnek be a köztudatba, nem adják tovább őket, nem beszélnek róluk, s így eltűnnek a kollektív emlékezetből. Ez történt sok Istenre vonatkozó női metaforával is, amelyek pedig a Bibliában megtalálhatóak: egy részük alig része a kollektív emlékezetnek, amely telítve van az Istenre vonatkozó férfi képek sokaságával. Itt van a már említett apakép: ezt az Istennel való kapcsolat bensőségességének illusztrálására használjuk, ez a kép erőteljesen belegyökerezett a hagyományba az Úr imádsága és a Hitvallás, a Credo által, de emlegetjük Istent mint urat, királyt, harcost, bírót, pásztort, vőlegényt is. Ezek a képek mind férfiképek: Ábrahám vendége: férfi, Jákob és Jabbok ellenfele: férfi, aki Egyiptomból kivezeti Izraelt: férfijellegű Isten, s nem említettük a próféták féltékeny Istenét. Az Újszövetségben is sok maszkulin képet találunk a példabeszédekben: az apa és tékozló fia, a pásztor és az elveszett bárány, a gazda, aki munkásokat fogad szőlőjébe, a gazdag ember, aki vendégséget rendez. Bár úgy tűnik, túlnyomó többségében maszkulin jellegű képek jelennek meg Istenre vonatkozóan, a Biblia nemegyszer említ női vonást Istenre vonatkozóan: Istent anyához hasonlítja, aki megvigasztal (Iz 49,15), vajúdó nő (Deut 32,18, Iz 42,5-13), az anyamadár, aki gyermekét a szárnyára veszi (Deut 32,11). A héber rachamin, amit mi együttérzésként fordítunk, az anyaméh szóból származik.²

A héber Biblia

A héber Biblia egyébként számos kifejezést és fogalmat kínál fel az Istenről való beszédhez, esélyt adva az Istenhez kapcsolódó női képek számára. Különösen azokra a szavakra gondolok, amelyek a héberben nőneműek - mint a Ruach, Isten lelke vagy lélegzete, amely a vizek fölött lebeg, vagy a Sechina, Isten jelenléte, amely végigkíséri Izraelt a sivatagban és a diaszpórában egyaránt, szintúgy a Chochma, Isten bölcsessége. Ezek a szavak mind nőneműek, és felkínálják annak a lehetőségét, hogy Istenről nőiként gondolkodjunk és beszéljünk.

Ezeket a női Istenre vonatkozó képeket a feminista teológusok újra felfedezték. Elveszett női képeket kerestek Istenre és az Istenhez fűződő kapcsolatra vonatkozóan. Ebben a kutatásban a jézusi példázatban megjelenő asszony példáját követték, aki felforgatta egész házát az elveszett drachmáért/érméért, és szomszédaival együtt ünnepelt, amikor meglelte azt (l. Lk 15,8-10). A Chochma vagy Sophia, avagy a női bölcsesség mint Isten női képének/arcmásának helyreállítása egyike volt az elmúlt húsz év ünnepelt felfedezéseinek, újrafelfedezéseinek.

Sophia: a női bölcsesség

Ahogy azt már bizonyára tudják, a női bölcsesség első alkalommal a Példabeszédek könyvében jelenik meg. A könyv részét képezi a bölcsességirodalom terjedelmes gyűjteményének, amely széles körben elterjedt irodalmi műfaj volt Egyiptomban és a Közép-Keleten Krisztus előtt 400-tól jóval Krisztus utánig. A Szentírásban megtalálható Jób és a Prédikátor könyvén kívül néhány deuterokanonikus könyv is ebbe a műfajba sorolható, mint a Sirák fia és a Bölcsesség könyve, sőt hasonló apokrif írások is akadnak, például Hénok könyvei és még néhány alkotás. A Példabeszédek, Sirák fia és a Bölcsesség könyvében a bölcsesség megszemélyesített alak, bár a mód, ahogyan őt ezek az írások ábrázolják, meglehetősen eltérő az egyes könyvekben. De térjünk vissza a Példabeszédekhez. Ez a könyv apák és anyák gyermekeikhez intézett mondásainak és utasításainak, tanításainak terjedelmes gyűjteménye. Ezek a mondások a gyermekekhez intézett útmutatások, a gyermekek kötelessége az Örökkévaló ösvényeit járni, igazságosságot és könyörületet gyakorolva. Tulajdonképpen hétköznapi értelemben vett bölcsesség, avagy Weisung Martin Buber szavával élve a törvény megfelelőjeként - utasítások, tanítások a mindenki számára jó életre irányulóan. A mondások ezen gyűjteményét kilenc, a bölcsességről szóló költői fejezet vezeti be. A Bölcsességet ezekben a fejezetekben személyként ábrázolják, nőként, előkelő asszonyként. Megszemélyesítették, így az üzenete sokkal élőbbé válhat, illetve könnyebben befogadhatóvá. Az 1. fejezet 20. versétől a 23 versig így ábrázolják:

1.20    A bölcsesség úton-útfélen szónokol,

a tereken hallatja hangját.

1.21    lármás utcafőkön kiált,

a városkapuk nyílásánál szólal meg és mondja:

1.22    „Ti dőrék!

Meddig kedvelitek a dőreséget,

s a bolondok meddig kívánják, ami nekik ártalmas,

s a balgák meddig gyűlölik a belátást?

1.23    Térjetek meg feddésemre!

Íme, kiöntöm nektek lelkemet,

tudtul adom nektek igéimet.

Ezekben a versekben a Bölcsességet olyan nőként ábrázolják, aki az úton és a város kapuiban beszél az emberekhez. A téren tanít vagy azokon a helyeken, ahol mások az üzleti ügyeiket intézik, és ahol a város öregei bíráskodnak, igazságot szolgáltatnak, ítéleteket hoznak. Így ő nyíltan beszél a nyilvánosság előtt. Figyelmezteti, inti az embereket, hogy hallgassák őt, így megtanulhatják, mi az őszinteség, akárcsak az igazságosság és a becsületesség, más szavakkal azt, ahogyan Isten akarja, hogy cselekedjünk. Egyértelművé teszi, hogy az emberek, akik az ő lépéseit követik, majd az örök életre/az élők honába jutnak.

Tanításainak témái Mózes öt könyvében is megjelennek, főként a Második Törvénykönyvben. Ebben a könyvben az igazságosság összekapcsolódik a jó élettel. „Válaszd az életet, hogy te és utódaid élhessetek” - mondja Mózes Izrael fiainak, miután emlékeztette őket a Törvényre (MTörv 30,20). A Bölcsesség hasonlóképpen fejti ki, hogy jólétben élnek majd azok, akik hallgatnak rá, azokat viszont Isten dönti romlásba, akik nem az ő ösvényeit járják.

A Női Bölcsesség nemcsak a nyilvánosság előtt tanít, hanem meg is hívja házába az embereket. A kilencedik fejezetben a könyv képet ad arról, ahogyan Chochma/a Bölcsesség felépíti házát, leöli a lábasjószágot, elegyíti a borát és megteríti asztalát, mielőtt mindenkit meghívna a házába vele vacsorázni. Ezt mondja:

9.5    „Jöjjetek, egyétek étkemet,

és igyatok a borból,

amelyet nektek elegyítettem.

9.6    Hagyjatok fel az együgyűséggel,

hogy élhessetek

és járjatok a belátás útjain!”

Ő tehát úgy tekint tanítására, mint ételre és italra, az életet adó ételre, ami már ismerős gondolat lehet számunkra, hisz mi is beszélünk a spirituális táplálék szükségességéről az életünk számára, spirituális táplálékról, hogy jó életet élhessünk. Jelenleg a Példabeszédek könyve relatív ismeretlen a keresztények többsége számára, feltehetőleg azért, mert eléggé heterogén gyűjtemény. Nehéz olvasmány, nem igazán kedvelt könyv, nem anyaga a prédikációknak. Azonban ha kinyitjuk a könyvet, elolvashatjuk a 31. fejezetet, egy dicsérő éneket a derék asszonyról. Ez a fejezet egy olyan nőt ábrázol, aki kora reggeltől késő estig dolgozik, hogy házát fenntartsa. Ugyanakkor nyilvánosan egyezkedik a háztartása támogatásáról, és a házában élők kiváló munkája miatt mind kivirulnak, kiteljesednek.

Azt mondhatnánk, hogy a Példabeszédek könyvének első kilenc fejezetében megjelenő Női Bölcsesség és a derék asszony egymás tükörképei. Az egyik bölcs szavakat szól, a másik megmutatja, mit jelent a gyakorlatban a jó utat járni, mit jelent az élők földjén élni, és hogy ez bizony a tejjel-mézzel folyó ország.³

Ezt a bekezdést azzal a kijelentéssel indítottam, miszerint ebben a fejezetben a bölcsesség megszemélyesítve női alakot ölt, így a Bölcsesség szava női keresztnévvé válik. Feltehetjük a kérdést, hogy ez a megszemélyesített Bölcsesség, Chochma vagy Sofia következésképpen Isten egyik képe vagy megnyilvánulási formája/személye is lenne? - Szeretnék igennel válaszolni erre a kérdésre. Sophia Isten női arca, mert tanításában Isten Törvénye valósul meg. Tehát Isten ismét szól az emberekhez Chochma vagy Sophia révén. Ugyanakkor megvan a tekintélye is ahhoz, hogy valóra váltsa a törvényt, mert ő jelen volt az ég és a föld teremtésénél. A Példabeszédek 8. fejezetének 22. versében azt mondja:

8.22    Az Úr szerzett engem útjai elején,

kezdetben, mielőtt bármit is alkotott.

8.23    Öröktől fogva rendelt engem,

ősidők óta még a föld előtt.

8.24    Nem voltak még tengerek, én már megfogantattam,

még nem törtek elő a vízben dús források.

Tehát ez az Isten mellett társként való jelenlét adja neki a tekintélyt utasításaihoz és a követeléseinek alátámasztásához, ahogyan azt a 8. fejezet 15-17. versében teszi:

8.15    Általam uralkodnak a királyok, és tesznek igazságot a törvényhozók.

8.16    Általam kormányoznak az uralkodók és ítélkeznek a hatalmasok

8.17    Szeretem azokat, akik szeretnek engem akik virradatkor keresnek, meg is találnak.

A gondolat, miszerint a női bölcsesség jelen volt a teremtés pillanatánál, fennmaradt, és az elkövetkező időkben tovább fejlődött. A zsidó bölcsesség tanítói egyre inkább magával Istennel azonostották őt. Ilyeténképpen a Bölcsességek könyvének szerzője ezt mondja:

7.22 A bölcsesség mibenléte. Benne ugyanis lélek van: értelmes és szent, egyetlen, sokféle és finom, ékesen szóló, gyors és szeplőtelen, biztos, kellemes, jót kedvelő és éles [...]

7.25 [...] mert Isten erejének lehelete, s a mindenható Isten dicsőségének tiszta csordulása. Nincs benne semmi szenny.

7.26b Isten fölségének szeplőtelen tükre és jóságának képmása.

A gondolat, miszerint a női bölcsesség hallgatása és követése megegyezik Isten hallgatásával és követésével, nem idegen az Újszövetségtől sem. Általánosan elfogadott, hogy János evangéliumának prológusa - Kezdetben volt az ige, és az ige Istennél volt, és Isten volt az ige - meglehetős hasonlóságot mutat a Példabeszédek nyolcadik fejezetének Bölcsességre vonatkozó soraival. Ez okozta, hogy német fordítók, a Der Bibel in gerechter Sprache szerzői így fordították ezeket a verseket:

- Kezdetben volt a Bölcsesség, és a Bölcsesség Istennél volt, és Isten volt a Bölcsesség.⁴ Ez a fordítás mindmáig komoly vita tárgyát képezi, mert ennek alapján felmerül a kérdés, hogy Jézus az Atya bölcsességét testesíti meg, vagy Sophia hirdetőjének kell lennie.⁵ Azonban ez nem az egyetlen utalás a Bölcsességre az Újszövetségben. E hivatkozások nagy része a Bölcsesség könyvének verseire történő célzások formáját öltik, de néha a bölcsességre való utalás egyértelmű, mint például a Korintusiakhoz írt első levél első fejezetének 24. és 30. versében, ahol Pál azt írja, hogy Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, valamint hogy Isten Krisztust a mi bölcsességünkké tette.⁶

Ez a fejtegetés a bibliai és a deuterokanonikus könyvekben megjelenő női bölcsesség alakjáról felvetheti a kérdést: honnan származik ez a kép? Azért ábrázolják nőként a Bölcsességet, mert a Chochma és a Sophia kifejezések nőneműek, ezáltal lehetővé teszik, hogy nőnemű kifejezéseket és képeket használva beszéljünk róla? Vagy több ilyen volt, és így mindenki Isten egyik arcképének értette a Chochmát: hogy másként fogalmazzuk meg, jelen van-e a Biblia más könyveiben is az elképzelés, hogy nők beszélnek, nők beszélik a bölcsesség szavait, és cselekszenek Törvény szerint? Van-e emögött a való életből származó tapasztalat nők bölcs szavaival és tetteivel kapcsolatban? Amikor válaszokat kerestem erre a kérsésre, úgy tűnt, hogy a tudományos kutatások napvilágra hoztak számos, a héber Bibliában megjelenő képet a bölcs nőkről, így látni lehet az irodalmi ősanyáit/előképeit a Példabeszédek szerzője által megfestett női bölcsesség alakjának. Silvia Schroer több példát is hoz tanácsokat adó nőkre és bölcs asszonyokra, akikkel Sámuel, a Királyok, valamint a Krónikák könyvében találkozhatunk. Rámutat arra is, hogy több bibliai könyvben használja a szerző az „egy bölcs asszony Izraelben” kifejezést. Kifejti, hogy ez a fogalom feltehetőleg megtisztelő cím lehetett, és levonja a következtetést, hogy a bölcsesség átadása az anyák és feleségek feladata lehetett, főleg az udvari körökben. A női tanácsadók és próféták hagyományából adódóan az az elképzelés, hogy Sophia Isten női arcképe lehet, nem tűnt a kor társadalmi szerepeivel ütközőnek, illetlennek, istenkáromlónak. Emellett számos társadalmi fejlemény is történt a Példabeszédek szerkesztésének idején, amelyek meggyőzővé tették a nyilvános helyeken beszélő női bölcsesség képét. A Példabeszédek könyvét a babiloni fogságot követően szerkesztették. A hazatérés után az emberek nem tudtak visszatérni a hagyományos, megszokott életmódjukhoz. Nem volt többé királyi ház, sem közigazgatás vagy hivatalos állam. Ez azt jelenti, hogy a nagy család rendkívül fontos a társadalmi kohézió és rend megteremtésében, fenntartásában. Emellett ez az az idő, amikor minden kézre szükség van a fedélzeten. Ez a helyzet sokkal nagyobb szabadsággal ruházta fel a nőket, mint addig bármikor, például a nyilvánosság előtt való megjelenéssel, olyan dolgok véghezvitelével kapcsolatosan, amelyeket addig nőkhöz nem illőnek véltek (kereskedés, szőlőskert ültetése).⁷

A tudományos kutatás tehát azt sugallja, hogy a nőknek nagy szerepe volt abban, hogy minden gyerekeiknek adott tanács között a jó élethez elvezető törvényt is átadják, ugyanakkor gyakorlatba is ültették saját bölcsességeiket. Ezeket a gyakorlatokat mérlegelik Sophia intéseiben. Utasításai az Örökkévaló ösvényeinek követésére irányulnak, mert ez az az út, amely a bőséges életre vezet. A képeket, amelyek segítségével ezt a jó életet ábrázolja, mind a kiterjedt család, az otthon életéből veszi, azaz a háztartásból, annak minden szempontjával együtt. Ez magyarázza azt, hogy időnként az utasításaira úgy tekintenek, mint a nők bölcsességére, mint olyan bölcsességre, amely a mindennapi életből származik, és amelyben az igazságosság a mindennapi cselekedetek egy meghatározott formája.

Ez azt jelenti, hogy tudományos kutatások mutatják: a Példabeszédek könyvében megrajzolt női bölcsesség képe a maga idejében nem volt szokatlan/furcsa tapasztalat, mint ahogy a későbbi korok sem tekintették furcsának, s ezt az Újszövetségben található hivatkozások is mutatják. Ez vezet el az utolsó részhez: a Sophia által tanított bölcsesség relevanciája mindennapi életünkben.

Sophia: ihlet a mának

Mint azt a bevezetésben írtam, először a múlt század nyolcvanas éveiben találkoztam a női bölcsesség, avagy Sophia alakjával tanulmányaim során. Boldog voltam, hogy akadt egy női istenkép a Bibliában szereplő sok maszkulin kép között. Mi több, ez olyan kép volt, amely felkínálta nekem az ötletet, hogyan testesítheti meg a nő azt az elképzelést, hogy Isten képmására teremtett lény, mind léte, mind cselekedetei révén. Bölcsnek lenni mindig is olyan tulajdonság volt, ami vonzott, azért is, mert e bölcs nőkben számos tulajdonság egyesül, amit fontosnak tartok: az éleslátás, az empátia, amely motiválja az embereket, a tudás, ami nemcsak szellemi, hanem testet öltött, józan felfogásban gyökerező tudás is, az együttérzés, amely ugyanakkor meg tud állni a saját lábán. Egy bölcs asszony.

Ez a Bölcsességről, Sophiáról alkotott kép általában Isten női jellegéhez kapcsolódó képek és történetek iránti vágyakozásomból nőtt ki, az olyan nők történetének kereséséből, akiknek élete és szavai őrzik a nyomát annak, aki az Isten, ahogyan ő jelen van a mai mindennapokban is. Kutattam és még mindig keresem azokat a példaértékű történeteket, amelyekben az emberek egymás közötti vagy Istenhez való viszonyát női perspektívából ábrázolják. Egy-egy ilyen történet vagy kép más természetű kapcsolatot hoz létre Istennel, mint amilyet a hagyományosan megszokott férfias képek hoznak létre. Ha ugyanis többféle és különböző képeket használunk, a különböző nézőpontok kerülnek előtérbe Istenről, az isteniről. Ez a kép- és történetbeli sokszínűség nagyon fontos, a képeknek ez a sokasága segít tiszteletben tartani azt a lényegi gondolatot, hogy Istent emberi szavakkal, képekkel egészében nem lehet megragadni, megérteni, felfogni, leírni.

A képek sokfélesége azt kínálja fel, arra teremt lehetőséget, hogy Isten epifániái, az emberi számára való megmutatkozásai változatos helyeken, keretek közt nyilvánulhassanak meg. Mert az Istenről való beszéd kétirányú. A képekben, a szavainkban, a szavakkal, amelyek segítségével Istenről és Istenhez beszélünk, valami a másik oldalról is közvetítődik, ahogy azt a néhai Kune Biezeveld, holland kolléganőm mondta.⁸ Ez azt jelenti, hogy az Isten-beszéd, az Istenről és Istenhez való beszéd nem csak emberi szó. Az emberi szóban beszédben nyilatkozhat meg és válhat felfoghatóvá Istenről, az isteniről egy villanás, egy pillanatnyi kép. Ezt lehet a beszéd performatív vetületének tekinteni: hiszen a szavak maguk teremtenek. A szavakban, amelyeket a beszélő választ, valamit odaátról (Jenseits) közvetít, ezzel mozdítja, mozgatja meg a hallgatót. Ez persze nem történik meg minden alkalommal, amikor Istenről szólunk. A szavaink hatása függ a hallgatótól magától is, hogy ő menynyire nyitott, az ő füle mennyire befogadó. Az, hogy a hallgatót megérintik szavaink, Istenről való beszédünk, és pontosan hogyan, továbbra is titok marad.

Az új képek Istenről (például Sophia mint Isten női vonása) nemcsak arról mond el valamit, aki e képet beviszi a társalgásba (például az én vágyakozásomról a bölcsességgel, a bölcs asszonnyal való kapcsolat után), de ténylegesen is megvilágít, közöl valamit Istenről is - például azt, hogy ő bölcsesség.

Valami hasonló megy végbe a bölcsességhagyomány aktualizálásakor is. Sophia mint Isten arcmása új megvilágításba helyezi Istent, Isten világhoz való viszonyát. Egy ilyen lehetőség a derék asszony alakja a Példabeszédek 31-ben: ezt gyakran értelmezik úgy, mint ami maga egy kép Sophiáról. Mint ilyen Istent olyan nőként mutatja be, aki éjt nappallá téve dolgozik háza fenntartásán és azért, hogy megbizonyosodjék arról, hogy házában mindenki képességei szerint kibontakozhat.

Isten mint a háztartás vezetője - hasonló kép az Újszövetségben is megjelenik az elveszett drachmát kereső nőről szóló példabeszédben, aki teljesen felforgatja a házát az elveszett pénzérme miatt, és megosztja örömét szomszédaival, amikor sikerül megtalálnia. Ez a példabeszéd a jó pásztor és az elveszett fiú példabeszéde között található, a másik két történettel párhuzamosan Istent a házában, háztartásában tevékenykedő nőként mutatja be.⁹

Nem egyszerű ma számunkra e kép értelmében gondolni Istenre: mint aki a háztartásban végzi a mindennapi munkát. Nem tűnik kézenfekvőnek egy ilyen Istennel kapcsolatba lépni. E nehézségnek számos oka van. Először is sokan túl közönségesnek, banálisnak tartják Istent a házimunka végzésével összekapcsolni. Többségünk transzcendensnek tartja Istent, s őt a létezés anyagi vonatkozásaihoz kapcsolni szinte nem illendő, különösen az olyan jelentéktelen munkákhoz, mint a test gondozása, a főzés, vagy ami még rosszabb, a mosogatás, a mosás. Viszont a háztartás leértékelésével figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy a háztartásban éppen az alapvető emberi szükségletekkel találkozhatunk: a kapcsolat, a táplálék, a folyadék, a menedék szükséglete. Ezek nélkül az elemi dolgok nélkül, az ezekről való gondoskodás nélkül sem mi, sem mások nem lennének képesek méltóságteljes és a lehetőségeik szerint gyümölcsöző életet élni. Hajlamosak vagyunk átnézni az emberi lét ezen alapvető elemein, felülről lenézni őket, mert egy olyan értékrend bűvkörében nőttünk fel, amely a szellemet és annak munkáját a test és annak munkája fölé helyezi. Ebben az értékrendben a pénzszerzés sokkal értékesebb, mint az élelmezés, gondoskodás stb., a házon kívüli munka értékesebb a ház körülinél, a férfi munkája értékesebb a nőénél. Ez a szemlélet dicséri az önmegvalósító (self-made) nőt/férfit, és figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy erre ő azért képes, mert kapcsolati hálókban, szerető gondoskodásban formálódott, s lett képessé a teljesítményre. Istenről alkotott elképzeléseink összefonódtak ezzel az értékrenddel. Ezért nehéz ma nőnek, férfinek egyaránt Istenre úgy tekinteni, mint bölcs asszonyra, mint a házimunkában foglalatoskodó gondoskodó személyre. A drachmát kereső nő mint Isten egyik megjelenése kiesett a hagyományainkból, kihullott kollektív emlékezetünkből.

Akárhogyan is, Sophia útjain járni azt jelenti, hogy felépítünk egy másik házat, egy másik értékrendet, mint az a ház, értékrend, amelyben jelenleg élünk. Ez annak az alapos felülvizsgálásáért kiált, hogy mi tartozik szorosan a jó emberi léthez, mi az, ami megengedi, hogy kiteljesedjünk testben és lélekben, illetve mi akadályozza ennek a méltóságteljes útnak a megtalálását.¹⁰ A helyes út megtalálásához vissza kell állítani az értékrendet, a triviálist, a közönségest felértékelni, értéket adni az elértéktelenedettnek, az alulértékeltnek; felértékelni a testet gondozó munkát, a háztartást, beismerni, hogy kapcsolatok hálójába ágyazódunk. E kapcsolatok közé tartoznak mindazok, amelyek más emberekhez fűznek, valamint mindazok, amelyek a természet világához, állatokhoz, növényekhez, az egész élő bolygóhoz kötnek minket. Hálával tartozunk ennek az egész hálózatnak. Amikor mindezt megtesszük, a háztartás nem lesz többé közönséges, megvetett dolog, hiszen beismerjük, hogy élelmiszer, védelem és ruházat nélkül, egymás iránti figyelem, egymásról való gondoskodás nélkül élni, együttélni az ember számára lehetetlen. Az együttélés erre a gondoskodásra épül.¹¹ Azt javasolom tehát, hogy helyezzük - mi, nők és férfiak egyformán - értékrendünk, gondolataink, reflexiónk középpontjába a gondoskodást, a magunk és a mások testéről, szükségleteiről való gondoskodást, s e kiindulóponttól gondoljuk újra a dolgainkat. Más megvilágításban látjuk majd a jogot és igazságosságot is: átkerülnének a gondoskodás kontextusába, ez pedig elősegítené a kapcsolati, a szociális hálók épülését, fennmaradását.

Értékrendünk újrarendezése kapcsolódik Sophia nyomdokainak és Isten ösvényének követéséhez. Ez nemcsak a nő ösvénye, hanem férfié és nőé együtt. Az Istenre vonatkozó férfias képek sincsenek csak a férfiakra korlátozva, nők számára is van jelentésük, jelentőségük, a női képek is mindenki számára relevánsak. Sophia alakjára reflektálva minden más vonatkozásával éppen ezért nyit új távlatokat Istennek a világgal, az emberekkel való kapcsolata vonatkozásában, és az embereknek Isten felé, akit női bölcsességként (is) láthatnak.

Angolból fordította: Rácz Emőke

 

Jegyzetek

1    Lásd az isztambuli Aya Sophia híres mozaikját, ahol ott láthatjuk a Sedes Sapientiae-t Krisztussal az ölében.

2    Helen Schüngel Straumann egy egész fejezetet szentel az Istenre vonatkozó, a héber Bibliában található anyai képeknek. Vö. Schüngel-Straumann, H., Denn Gott bin ich und kein Mann. Gottesbilder im Ersten Testament- feministisch betrachtet. Grünewald Kiadó, Mainz 1996. L. még: Trible, Ph., God and the Rhetoric of Sexuality, Fortress Press, Philadelphia 1978, 2. fejezet.

3    Camp, C., Female Voice, Written Word: Women and Authority in Hebrew Scripture, in: Cooey,P, Famer, S.A. & M.E. Ross, Embodied Love. Sensuality and Relationship as Feminist Values, Harper &Row, San Franscisco 1987, 97-113, itt: 104. Schroer, S., Die Weisheit har ihr haus gebaut. Studien zur Gestalt der Sophia in den Biblischen Schriften, Grünewald, Mainz 1996, 30-37.

4    Bail, U., Bibel in gerechter Sprache, Gütersloher Verlaghaus, Gütersloh 2006.

5    Elisabeth Schüssler Fiorenza fejtette ki az elképzelést könyvében: Jesus, Miriam’s Son, Sophia’s prophet. Critical Issues in Feminist Christology, Continuum, London 1995.

6    Egyszerű figyelmen kívül hagyni a bölcsességre vonatkozó ezen utalást, hiszen ebben a szövegben nincs megszemélyesítve. Viszont Pál a bölcsességhagyományra utal, és egyetért az Újszövetség kutatóival a korintusi nőknek egy bizonyos bölcsességhagyományára vonatkozóan. További irodalom: Schoer, S., Weisheit, in: Gössmann, E. a.a. (Hg.), Wörterbuch der Feministische Theologie. 2^e vollstandig überarbeitete und grundlegend erweiterte Auflage, Gütersloher Verlaghaus, Gütersloh 2002, 572-574.

7    Schroer, S, 33, 73.

8    Biezeveld, K., God Langauge as Two-way Traffic, in: Biezeveld, K & A. C. Mulder, Towards a Different Transcendece. Feminist Findings on Subjectivity, Religion and Values, Peter Lang, Bern 2001, 301-325.

9    Nem beszélek háziasszonyról, mert a háziasszony, ahogyan ma ismerjük, meglehetősen mellőzött, utolsó társadalmi jelenség. A házimunka végzése mindig is részét képezte a női szerepnek, a nő ebből származó feladatainak, annak ellenére, hogy munkamegosztás terén ez elválaszthatatlanul összefügg az uralkodó nyugati értékrenddel. Lásd Praetorius, I., Weit über die Gleichberechtigung hinous. Das Wissen der Frauenbewegung fruchtbar machen, Christel Göttert Verlag, Rüsselsheim 2009.

10    Knecht, U. a.O, ABC des guten Lebens, Christel Göttert Verlag, Rüsselsheim 2012.

11    Praetorius, I., Die Welt: ein hashalt. Texte zur theologisch-politische Neuorientierung, Grünewald, Mainz 2002.