Tordai-Soós Kata
a REFORMPEDAGÓGIÁK
ÉS A KERESZTÉNY SZELLEMISÉG
A szerző a BBTE fizika-kémia szakán végzett, jelenleg a Református Montessori Iskola tanára, igazgatója és az ELTE Pedagógia és Pszichológia Kar Neveléstörténeti Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási területe a Montessori-pedagógia és alkalmazásának modelljei a kelet-európai régióban.
A 19. század végén és a századfordulón megjelenő reformpedagógiák vizsgálata során kiindulási alapnak kell tekintenünk azt a filozófiai-szellemi kontextust, amelyben megjelentek. A reformjelenségek hátterében az ember természeti környezetét, de ezzel egy időben megszokott társadalmi-földrajzi kapcsolatait is átrendező modernizáció állt, a maga urbanizációs, iparosodási folyamataival. A modern államban átalakul a hagyományos társadalom szerkezete, az egyes emberek és csoportok életmódja, magánélete: a munka- és lakásviszonyok, a társas kapcsolatok, a szabadidő eltöltésének módja, az étkezés és ruhaviselet hagyományos rendje mind-mind újjárendeződik. A gyökeres változások következtében megjelenő és azok ellensúlyozását zászlójukra tűző társadalmi reformmozgalmak egy része a politikai hatalom megragadása által, politikai úton kívánta megvalósítani elképzeléseit, a másik nagy áramlata pedig az egyén mentalitásában, világfelfogásában bekövetkező gyökeres változás, az emberi élet reformja révén látta megvalósíthatónak a társadalmi emancipációt. Ez utóbbi a szűkebb értelemben vett életreform.1
Az életreform alapgondolatai
Egyik jeles szószólója, Edward Carpenter szerint a magántulajdon létrejöttének következtében kialakuló civilizáció az ember háromszoros elidegenedéséhez vezetett: megszűnt az ember önmagával való töretlen egysége, elidegenedett a természettől és embertársaitól is. Bekövetkezett az ember igazi belső énjétől való elválás, megszűnt a civilizáció előtti, tudattalan harmóniája környezetével és ennek részeként önmagával. Az ipari munka, a modern teljesítménykényszer és az „óra uralma”2 alatt élve folyamatos belső konfliktusban van önmagával. A tudományok erőteljes térhódításának hatása alatt eltávolodott a vallástól is, elbizonytalanítva ezzel saját egzisztenciális önértelmezését. A számára idegen, új városi környezetbe kerülve elszakadt a természettől, falusi környezetbe visszanyúló gyökereitől. A természet a kizsákmányolás, haszonmaximalizálás, a technikai bővítés forrásává vált csupán. Kiszakadva a korábbi természetes faluközösség életrendjéből, idegennek érzi magát az új kihívásokkal terhelt munkahelyi környezetben. Ezt csak tovább fokozta a modern ipari termelés munkarendje, a munka eredményeitől való - specializáció és munkamegosztás miatti - eltávolodás, mely könnyen felcserélhető fogaskerékké, a tömeg egy tagjává degradálta az egyént. Ebben a feszültségekkel terhelt kapcsolatrendszerben a hajdanvolt embertárs csak vetélytárs, uralkodó vagy alattvaló lehet.3
A világtól való háromszoros elidege-nülés orvoslására az életreform a háromirányú kibékülést tartotta járható útnak. Az ember béküljön ki önmagával: gondolatai, érzései, reményei, alkotása jusson legitim kifejezésre, szabaduljon fel az őket kontroll alatt tartó hideg, célszerű racionalitás szorításából. Az új ideál, ennek megfelelően, a régifajta intellektuális embertípus helyett a heroikus, szabad cselekvés új embere, a művész lett.
Az ember béküljön ki a természettel: a természetes élet gyakorlatát (nudizmus, napfürdőzés, természetjárás, természetes étrend, természetgyógyászat, stb.) az újfajta spiritualitás, a transz-cendentalizmus hatotta át, amely „lényegében egy mindent magában foglaló - a világegyetemet felölelő - összetartozásba vetett világi hit”.4 Ez a természetfelfogás összhangban állt, mi több, bizonyos értelemben tudományos alátámasztást nyert az evolúciós elméletekben: a fajok egymásba való átalakulása a fejődési folyamat során közel áll a valamennyi élőlény összetartozásának gondolatához. A biológiai fejlődés modellként szolgálhat az emberiség társadalmi emancipációjának gondolatához: az ősi harmónia újból megteremthető egy magasabb, kozmikus tudat kialakításával, tudatos munkával és a civilizáció által létrehozott ellentmondások megszüntetésével. A harmadik lépcső az embertársakkal való kibékülés: nem vetélytársként, ellenségként, hanem testvérként kell tekinteni egymásra. Olyan egyenrangú társadalom létrehozása a cél, melyben az anyagi és szellemi források mindenki számára elérhetők.
Az életreform tehát az egyént állítja középpontba, a társadalom jobbítását a jelenben, konkrétan megvalósuló egyéni és csoportos tettektől várja. Közvetlen célja az emancipált, szuverén ember megvalósítása, valódi törekvése azonban a közösség, a társadalom együttes emancipálása,5 az emberiség letűnt aranykorának visszaállítása. Olyan, a kapitalizmuson, illetve a szocializmuson túlmutató társadalom megteremtésére törekszik, amely egy harmadik utat mutat az európai fejlődés számára. Ez a kvázi-vallásos motívumra épülő „harmadik út”, amelynek „evangéliuma” a kor több divatos eszméjét ötvözi magába. Lényegi eleme az új spiritualitás, mely a szekularizáció, valamint a történelmi kereszténység intézményeinek hitelvesztése következtében létrejövő spirituális vákuum betöltésére tett kísérlet. Idesorolható a teozófia, az antropozófia, a művészetvallás, a távol-keleti szinkretizmus, a germán-újpogány mozgalmak különböző formái. A mozgalom legfontosabb retorikai eleme a megmentés, illetve a gyógyítás. Jól jelzik ezt azok a munkák, amelyek arról szólnak, milyen módjai lennének az emberi világ meg-gyógyításának, miként lehet begyógyítani a modern civilizáció sebeit az emberi lélekben és a természetben. Fontos megjegyezni, hogy bár retorikájában és némely eszméjében a keresztény gondolattal való rokonság is felismerhető, ezek az úgynevezett „barkácsvallások” lényeg szerint szöges ellentétben állnak a kereszténység tanításával. A zsidókeresztény vallási hagyomány ugyanis az isteni kijelentésen alapszik, nem monista, nem dualista és nem panteista a teozófiával, a keleti vallásokkal és természetközpontú vallásokkal ellentétben. A kereszténység Istene a világmindenség egyedüli teremtője, és a Teremtő nem lehet azonos azzal, amit alkotott. A világ Istentől függő, kontingens viszonyban van, de Isten nem függ a világtól. A teremtésnek volt kezdete és lesz vége. A rossz a teremtett lények szabad akaratából jött létre, amikor letértek az Isten által megszabott útról. Az Istennel való megbékélés egyetlen lehetősége a szeplőtelen Istenfiú feláldozása, a megmentés tehát nem emberi erőfeszítések árán következik be, hanem Isteni kegyelemből adatik. Az Isten képmására teremtett ember akkor nyeri el örök boldogságát, ha elfogadja az áldozatot, és visszatér az Isten által kijelölt útra.6
A reformpedagógiák és a keresztény nevelés
Az életreform szellemében tehát a vallásosság nem tűnt el az oktatásból, hanem eredeti keresztény tartalmától többé-kevésbé eltávolodva egyéni, evilági, szinkretista jelleget öltött. A hagyományos vallásoktatás is ennek megfelelően új formákat keresett: vallásos jellegű kirándulások, iskolai áhítatok, ünnepek, színházi játékok jelennek meg. Több, tipikusan reformpedagógiai gyakorlat születik meg, mely valamiféle ünnepi érzés, hangulat megteremtését célozza a hagyományos vallásoktatás helyett. A német vidéki nevelőotthonokban a szakrális rítusok közösségteremtő ereje hangsúlyos. A spirituális irányultság a vallásos rituálékon túl az építészetben is megjelenik: iskolai csarnokokban, szentélyek és kápolnák alakjában. Herman Lietz az oktatás egészét liturgiai eseménnyé kívánta változtatni.7
Haeckl, aki az evolúciós monizmus híve volt, és fontos szerepet töltött be a természettudomány és vallás összekapcsolásában, erőteljesen hatott számos reformpedagógus nézeteire. Innen gyökerezik az az elképzelés, miszerint fejlődése során az egyes ember eljuthat a fejlődés legmagasabb fokára, és ezzel hozzájárulhat az emberiség megváltásához. A romantikában gyökerező eszme, a „természetjáró-vallásosság” latens panteizmusa is összefüggésbe hozható számos reformpedagógus gondolkodásával. Key számára éppen úgy, akár a pragmatista Wiliam James felfogásában is a vallásosság egy erős önálló énkép forrása. Dewey, Key és Lietz de Paul Natorp is az erkölcsi nevelést kapcsolja össze a vallásossággal, igaz, nagyon különböző módon.
Key, Alwine von Keller, Geheeb és James koncepcióját a miszticizmus is befolyásolta, melynek térhódítását szintén az evolúciós monizmussal kapcsolják össze. A keleti vallásosság a teozófia révén jelenik meg, és kapcsolódnak hozzá a miszticizmus hagyományai. A buddhizmusban fellelhető önmegváltás teóriája, a munka megvilágosító szerepe a közvetítő, és az intézmények szükségtelensége jól rezonál az életreform és a reformpedagógia önmegreformáló, emancipációs törekvéseivel, illetve Nietzsche önmegvalósítás-elméletével. Ellen Key szerint éppen emiatt lehet a buddhizmus a kereszténység, a krisztusi emberképhez kapcsolódó szolgáló felebaráti szeretetet hirdető erkölcs alternatívája. Nagy érdeklődést váltottak ki emellett az ázsiai vallások testi technikái, melyek szoros kapcsolatban álltak azzal az érdeklődéssel, amellyel az életreform a test felé fordult.8
Az újfajta spiritualitás iránti igény és annak a reformpedagógiákra gyakorolt hatása legeklatánsabban a mélyén monista ihletésű, okkult, ezoterikus és gnosztikus tanításokkal összefüggő vallásos elemek által meghatározott „Waldorf-pedagógia” és iskolakoncepcióban9 jelenik meg. Rudolf Steiner a Teozófiai Társaság titkáraként 1919-ben Stuttgartban dolgozza ki pedagógiáját, melynek hátterében az általa megalkotott antropozófia áll, a teozófia embertana, sajátos „antropológiája”. Pálvölgyi Ferenc elemzésében így írja le az antropozófia lényegét és annak a keresztény tanításhoz való viszonyát: „Tulajdonképpen »okkult tudomány«, melynek eszmei tartalma tiszta antropocentrikus monizmus. [...] Monista felfogása miatt a különböző kultúrákból származó mitológiai-vallási szimbólumok nála egységbe integrálódnak és fölcserélhetővé válnak. Steiner szinkretista világában például a keresztény eszmények az egység jelszava alatt az eredetitől eltérő értéket, jelentést kapnak. Noha gyakran használ keresztény jelképeket, Steiner világ-lélek-Isten fogalma teológiai értelemben messze nem felel meg a keresztény kinyilatkoztatás istenképének.”
A reformpedagógia másik jelentős, egységes koncepciót kidolgozó pedagógusa a római katolikus hitű, olasz Maria Montessori. A matematika és a természettudományok iránti érdeklődése, műszaki és orvosi tanulmányai meghatározóak voltak abban, hogy a pedagógiához empirikusan fegyelmezett nézőpont felől közelítsen. Ron Miller a Nourishing the Spiritual Embryo: The Educational Vision of Maria Montessori című, 2002-ben megjelent tanulmányában vizsgálja a Montessori-pedagógia hátterében levő spirituális indítékokat. Idézi fiát, Mario Montessorit, aki „hitetlen”, „pozitivista” szemléletűnek írja le, és életrajzíróját, Rita Kramert, aki pedig szabadgondolkodóként jellemzi munkássága kezdetén a nagy pedagógust. Miután érdeklődése fogyatékos, majd pedig egészséges gyermekek tanulmányozása, nevelése felé fordul, világnézetében is drámai változások történnek, katolikus hitéhez való visszatérésének jele az ebben az időszakban elkezdett és évente ismétlődő lelkigyakorlat, melyre egy kolostorba vonul vissza. Fia tanúsága szerint drámai megtérése eredményeképpen „hagyta ott karrierjét, ragyogó pozícióját a szocialisták és feministák körében, az egyetemet, és hagyta ott még családját is, követve őt (Krisztust)”,10 és küzdött fáradhatatlanul mintegy fél évszázadon át az emberiség megújulásáért, mely hite szerint egyedül a gyermek istenadta kreatív erőinek felszabadítása, táplálása révén érhető el. Robert G. Buckenmeyer megállapítja, hogy Montessori filozófiájának alapja katolikus hitében gyökerezik, mely szerint a gyermek Isten teremtménye és tulajdona, a felnőttek: szülők, tanárok - akikre csupán ideig-óráig bízatik - feladata, hogy tiszteletben tartsák a benne rejlő csodálatos, egyedi lehetőségeket.
1915-ben Barcelonában működő iskolájában kísérletezni kezdett módszerének alkalmazására a vallásoktatásban. Megépítették a „Gyermekek Templomát”, amelyben a gyermekek aktív részesei lehettek a vallásos rituáléknak, maguk tartották rendben a templomot, maguk termesztették az áldozáshoz használt búzát és bort. Montessori meglepődve tapasztalta, hogy iskolai módszerének látszólag önmagában céltalan gyakorlatai miként telnek meg tartalommal a templomi tevékenység során. „A már az óvodában felvett szokások: a munka, a csend, a koncentráció a környezet nyugalmára [...] fogékonnyá tette őket magasabb rendű erkölcsi szint elérésére.”11 Ennek a kísérletnek az eredményeképpen látott napvilágot a The Child in the Church (A gyermek a templomban) című könyve, amelyet a későbbiekben további hasonlók követtek: The Life in Christ (Élet Krisztusban), amely az egyházi évhez fűződő tanulmány, The Mass Explained to Children (A szentmise magyarázata gyermekeknek), valamint a The Opened Book (A nyitott könyv), mely nem más, mint a szentmise magyarázata nagyobb gyermekeknek.12
Montessori hite ugyanakkor nem zárult be a felekezetiség szigorú határaiba, ezt mi sem bizonyítja ezt meggyőzőbben, mint az a tény, hogy pedagógiáját sikeresen alkalmazzák a legkülönfélébb világnézetű és vallású intézményekben.13 Kereszténységben gyökerező univerzális, transzcendens, misztikus spirituali-tása ugyanis olyan alapvető tanításokon nyugszik, amelyet mindenfajta vallásosság magáénak tud tekinteni.
A második világháború ideje alatt Indiában vezetett tanárképző tanfolyamokat a Teozófiai Társaság meghívottjaként. Bár az ebben az időszakban kidolgozott holisztikus szemléletű kozmikus nevelés elméletének kapcsán olyan feltevések is napvilágot láttak, hogy a teozófia tanai befolyása alá került, inkább osztjuk azoknak a szerzőknek a véleményét, akik úgy tartják, hogy Montessori hite a kezdetektől magán viselte az uni-verzalizmus jegyeit, mely inkább csupán rezonált a teozófia tanaival, mintsem ihle-tődött belőle. Miller szerint Montessori számára katolikus hitének gyakorlása az isteni jelenlét közvetlen megtapasztalására való nyitottságot jelentette, akárcsak Eckhart mester, Hildegard of Bingen vagy Assisi Szent Ferenc számára.14
Holisztikus alapokon álló kozmikus elmélete az ökológiai szemléletet, az evolúciós elméletet és a keresztény tanítást ötvözi. Szerinte az univerzum az élő és élettelen természet bonyolult kölcsönhatásokkal összeszőtt rendszere, melyben minden egyes dolog kapcsolatban áll a másikkal. Ebben az összefüggésrendszerben értelmezi az ember helyét és szerepét. Montessori felfogása szerint a világmindenség a maga törvényszerűségeivel Isten teremtő kezének a műve. A teremtés azonban nem egyszeri esemény, hanem egy hosszú folyamat: a természet és az emberiség egymással szoros kapcsolatban álló evolúciója. Ennek a folyamatnak különleges szereplője maga az ember, aki intelligenciája folytán az egyetlen lény, amely betekintést nyerhet az isteni gondviseléssel vezérelt fejlődési folyamatba, szabad döntésekre képes, és mint ilyen, hatalmas felelősség hárul rá. Montessori nagy hangsúlyt fektet az emberi jelenség időben való elhelyezésére. A földtörténeti korok messzeségéből, de még az élet kialakulásának távlatából tekintve kitetszik az ember kicsinysége, jelentéktelensége. A történelmi korok idővonalát tanulmányozva viszont kiviláglik, hogy az ember kultúrát létrehozó lény, kultúrája által csodálatos világot, mesterséges környezetet teremt. Eközben a legegyszerűbb formától kiindulva egyre bonyolultabb társadalmi rendszereket alakít ki, az emberiség egyre szervezettebb egységet képez, egy univerzális, harmonikus társadalom elérésére törekszik. Montessori ebben a kultúrateremtő, világalakító tevékenységben és a békés, univerzális társadalomra való törekvésben jelöli meg az ember kozmikus misszióját, mely nem más, mint az alkotás isteni művének földi folytatása/beteljesítése. Montessori hisz az ember intelligenciájában, hisz a társadalmi haladásban. Szellemi rokonságot vélünk felfedezni ezekben a gondolatokban Bergson pozitív metafizikájával, de mindenekelőtt Teilhard de Charden jezsuita paleontológus világlátásával, aki ugyancsak az isteni vezérlettel történő, folyamatban lévő evolúció és a kozmikus összefüggések rendszerében fogalmazza meg az ember helyét és küldetését.
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a reformpedagógiák hátterében az életreform mozgalmak újfajta spiritualitá-sa áll, ember alkotta szinkretista kvázi-vallás, melyben az evolúciós monizmus, panteizmus, a távol-keleti vallások, spi-ritizmus, gnoszticizmus és a keresztény hagyomány elemei keverednek. Lényeges kulcsgondolata az ember egyéni emancipációja, amely egyetlen módja az emberi társadalom megmentésének. Ez a fajta világlátás lényegesen eltér a keresztény hagyományban gyökerező ember- és világképtől, azonban a reformpedagógia módszertani és technikai innovációi tagadhatatlanul hozzájárultak az iskolai vallásoktatás megújításához. A reformpedagógia nagy alakjai közül leginkább Montessori Mária koncepciója nevezhető keresztény talajúnak. Elkötelezett római katolikus vallásgyakorlata ellenére világlátása azonban nem dogmatikus, holisztikus szemléletében szépen összebékül az evolúció a kereszténység tanításával, a fegyelmezett empirikus tudományosság a miszticizmussal. Írásaiban, előadásaiban gyakran él bibliai példákkal, indítékokkal a vallásoktatás terén is kiemelkedőt alkotott. Szellemiségének nyitott univerzális jellege miatt pedagógiája a világ számos vallási közössége számára adaptálhatónak bizonyult.
Jegyzetek
1 Németh András: Az életreform és annak magyar pedagógiai recepciója: életreform és művelődési reform. In: Németh András -Mikonya György- Skiera, Ehrenhard (szerk): Életreform és reformpedagógia - nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest 2005.
2 Skiera, Ehrenhardt: Az életreformmozgalmak és a reformpedagógia kapcsolata. In: Németh András - Mikonya György - Skiera, Ehrenhardt (szerk.): Életreform és reformpedagógia - nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest 2005.
3 Skiera, Ehrenhardt: „A civilizáció és gyógyulásának útja” - Carpenter műve alapján kibontakozó nemzetközi dialógus a kultúrakritikáról és az életreformról. In: Németh András - Mikonya György - Skiera, Ehrenhardt (szerk.): Életreform és reformpedagógia -nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest 2005.
4 Skiera i. m.
5 Kiss Endre: Az életreform - törekvések filozófiai alapmotívumai. In: Németh András -Mikonya György - Skiera, Ehrenhardt (szerk.): Életreform és reformpedagógia - nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest 2005.
6 Pálvölgyi Ferenc: A reformpedagógia vallásos dimenziói. Iskolakultúra, 2005. 9., 38-49.
7 Baader, M. S.: A vallás és a reformpedagógia bensőséges kapcsolata. Iskolakultúra, 2005. 9., 28-37.
8 Baader i. m.
9 Pálvölgyi i. m.
10 Montessori, Mario: Dr. Maria Montessori and the Child. In: The Spiritual Hunger of the Modern Child: A Series of Ten Lectures. Charles Town, WV, Claymont 1984, 51.
11 Montessori, Maria: A gyermek felfedezése. Cartaphilus Kiadó, Budapest 2002, 71.
12 Standing, E. M.: Maria Montessori:HerLife and work. (3. kiadás), Penguin Group, New York 1998, 69.
13 Kurucz Rózsa: Viták a Montessori pedagógiáról. In: Neveléstörténet, Székesfehérvár 2007. 3-4.
14 Miller, R.: Nourishing the Spiritual Embryo: The Educational Vision of Maria Montessori. In: Miller J. P. - Nakagawa, Y. (eds): Nurturing Our Wholeness: Perspectives on Spirituality in Education, Foundation for Educational Renewal Brandon, VT 2002.
