Denisa Bodeanu
mÁRTON ÁRON PÜSPÖK SZEMTŐL SZEMBE
A KOMMUNISTA HATALOM KÉPVISELŐIVEL
Beszélgetés Tankó Árpáddal, a vallások regionális megbízottjával 1958 januárjából

A II. világháború végét követően a Szovjetunió befolyása alá került közép- és kelet-európai államokban a kommunista rezsimek bevezetését a szovjet módszerek és elvek alapján álló vallásellenes politika kidolgozása kísérte.¹ Sokrétű következményei egyike volt Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök letartóztatása 1949. június 21-én azzal a céllal, hogy megfosz-szák az erdélyi katolikus egyházat az ellenállás lelkétől, és hogy azt a kommunista rezsim iránt engedelmes felekezetté tegyék.

Két év fogság és a bukaresti Belügyminisztérium alagsoraiban ellene folytatott nyomozás után² 1951. augusztus 6-án, az 1165. sz. ítélet értelmében a bukaresti Katonai Bíróság I. Szekciója Márton Áront elítélte „10 év nehéz börtönre és 5 év polgári jogvesztésre az összeesküvés bűntettéért", „életfogytiglani kényszermunkára a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 184. paragrafusa értelmében magas fokú árulás miatt", „25 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre magas fokú árulás bűnténye miatt, a Btk. 186. paragrafusa alapján".³ A Btk. 101. paragrafusa szerint a püspöknek csak a legnagyobb büntetést kellett letöltenie, vagyis az életfogytiglani kényszermunkát és a 10 év polgári jogvesztést.⁴ Jilava, Nagyenyed, Máramarossziget, Malmaison börtöneiben sínylődött⁵ 1955 januárjáig, amikor a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége elhatározta a büntetés végrehajtásának felfüggesztését és a püspök szabadlábra helyezését.⁶

Annak ellenére, hogy az idők folyamán voltak gyanúk azzal a kontextussal kapcsolatban, amelyben ez az esemény zajlott, az archívumban történt kutatások nyomán megállapíthattuk, hogy Márton Áron nem írt alá egyetlen együttműködési szerződést sem, és nem ígért semmit a kommunista hatalomnak szabadulásáért cserébe. A szabadulásra kizárólag azért került sor, mert a kommunista kormánynak érdeke volt az akkori romániai katolikus egyház súlyos kánonjogi problémáinak a megoldása.⁷ A püspöknek mégsem engedték meg, hogy rögtön visszatérjen Gyulafehérvárra, 1955. január 6. és március 24. között a bukaresti katolikus érsekség területén tartották fogva.

A jelzett időszakban a hatalom emberei próbálták rávenni, hogy hagyjon fel kommunistaellenes álláspontjával, és működjön együtt a rezsimmel. Nehéz helyzete és a kommunisták meggyőző munkája ellenére a püspök nem hagyta magát befolyásolni, és nem egyezett bele semmilyen engedménybe annak érdekében, hogy visszatérhessen az egyházmegye élére. Végül a kommunista méltóságok meggyőződtek afelől, hogy Márton Áron nem hajlandó a kompromisszumra, és nem próbálkoztak többet ezzel. 1955. március 17-én a püspököt a Kultuszminisztériumba hívatták, ahol közölték vele, hogy „szabad, és mehet Gyulafehérvárra, anélkül, hogy ezt bármi feltételhez kötnék".⁸ Véleményünk szerint a hatalom egyfelől azért fogadta el végül ezt a helyzetet, mert szükségük volt Romániában egy elismert püspökre, másfelől azért, mert ekkor már személye nem jelentett fő veszélyt az állam biztonságát tekintve. Ahogyan Petru Groza mondta⁹ 1955. február 17-én: „A kormánynak vannak eszközei arra, hogy bármikor megbénítsa a püspök és emberei tevékenységét, ha szükség lesz rá".¹⁰

Egyébként Gyulafehérvárra, egyházmegyéje élére való visz-szatérése után Márton Áron elég hamar meggyőződhetett erről. Feladatainak átvétele pillanatától 1980-ig a püspök arra kényszerült, hogy állandó harcot folytasson a kommunista állammal, amely a maga erőszakot képviselő intézményeivel és a speciálisan kigondolt teljhatalmú törvénykezésével állandóan próbálta határok közé szorítani az egyház tevékenységét, hogy csökkentse a társadalomra gyakorolt hatását. Azok között a problémák között, melyekkel Márton Áron szembesült a börtönből való szabadulása utáni első években, megjegyezzük: a kommunista hatalom elvárása, hogy ellenőrzése alatt tartsa a papi áthelyezéseket és kinevezéseket vagy a különféle funkciókra való kinevezéseket a püspökségen belül és a gyulafehérvári katolikus tanintézetekben, a Szentszékkel való levelezés és kapcsolattartás tilalma, a cenzúra és a püspökség által kiadott iratok ellenőrzése, a kényszerlakhely a Belügyminisztérium 1957. június 5-i, 6826. sz. határozata értelmében a gyulafehérvári római katolikus püspökség keretében,¹¹ számos plébánia ellátatlanná tétele a papok letartóztatása nyomán, az államsegély megvonása egyes püspökhöz hű papoktól, a vallásos anyagok és kiadványok hiánya, a kántoriskola és a teológiai intézet tanáraira, diákjaira gyakorolt hatalmi nyomás.

Általában a kommunista rezsim és a püspök közti kapcsolattartók, egyben a püspök fő ellenfelei a bukaresti minisztérium/Kultuszosztály vezetői és a felekezetekért felelős területi megbízottak voltak. A püspök informatív követési dossziéiban, amelyek ma a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) bukaresti archívumában vannak, Márton Áron számos, 1956-1979 között velük folytatott beszélgetése átiratát tartalmazzák, amelyeket speciális technika segítségével vettek fel a Szekuritáténak a püspök felügyeletével megbízott tisztjei.¹²

A következőkben egy olyan beszélgetést teszünk közzé, amelyet a püspök és a Magyar Maros Autonóm Tartomány kultuszmegbízottja, Tankó Árpád folytatott.¹³ A beszélgetésre 1958. január 22-én került sor 11.35-13.10 óra között, Márton Áron püspökségi irodájában, és Biro Francisc és Putnoki Ladislau vette fel, jegyezte le és fordította le románra, mindketten a gyulafehérvári Szekuritáté tisztjei.¹⁴ A püspöknek a CNSAS archívumában található dossziéiban fellelhető a dokumentum mindkét változata (az eredeti magyar lejegyzés és a román fordítás egyaránt), de ehhez az íráshoz a magyar nyelvű dokumentumot használtuk. Ezzel együtt meg kell jegyeznünk, hogy a dokumentum román fordítása nem tartalmaz nagy valótlanságokat. Gondosan készült, valószínűleg azért is, mert magasabb rangú tisztek olvasták és elemezték később, mind Gyulafehérváron, mind Bukarestben, akik nem tűrtek volna, még tévedésből sem, hibás információkat.

Ha a dokumentumtár tekintetében értékelhetjük is, hogy ez nagymértékben tükrözi az eredeti beszélgetést, nem mondható el ugyanez arról a formáról, ahogyan ezeket reprodukálták. Így a beszélgetés magyarul történő átírása és a román fordítás egyaránt gyakran mellőzte az elemi helyesírási és központozási szabályokat. Az átirat, illetve a fordítás szerzője nem törődött azzal, hogy a két beszélő által mondott mondatokat világosan elválassza, vagy hogy központozással ellássa a szintaktikai kategóriáknak megfelelően. Hasonlóképpen a személyneveket vagy földrajzi neveket helytelenül írták, ennek vagy a Szekuritáté alkalmazottainak nemtörődömsége, vagy a püspök, illetve a megbízott kijelentései téves értelmezése lehetett az oka. Például Tankó Árpád neve „Danko"-ként jelenik meg, Léstyán Ferenc „Lestyan", Sántha Anton „Santa", Juhász „Juhszt", „Juhaszt" változatban szerepel, Székely Antal pedig „Szekely Antal" stb. A szöveg jó megértéséhez pontosítanunk kell, hogy amint a hasonló esetekben szokás volt, a püspök neve nem jelenik meg világosan, csak a fedőnév - „Mures" -: ezt azok adták neki, akik őt követték. Ami a dokumentum tartalmát illeti, megfigyelhető már az első válaszokból, hogy a püspök beszélőtársához való viszonyulása nyilvánvalóan ellenséges, ami érthető abból, hogy Tankó Árpád azon megbízottak egyike volt, aki a katolikus papság iránt leplezetlen ellenszenvet tanúsított, nagyon sok panasz érkezett a viselkedésére vonatkozóan a Magyar Maros Autonóm Tartomány területén működő plébániákról. Amikor értesítést kap, hogy a Kultuszminisztérium nem engedélyezi Lestyán Ferenc¹⁵ marosvásárhelyi működését, Márton Áron rögtön egy sor szemrehányást intéz a kommunista hatalomhoz, amelynek a szóvivője abban a pillanatban Tankó Árpád volt. Így a püspök vádolja a kommunista hatalmat farizeizmusa miatt, mert annak ellenére, hogy vallásszabadságot hirdet, sőt az Alkotmányban is állítja, a valóságban minden lehetségest megtett azért, hogy behatárolja a vallási életet, rámutat arra, hogy a papokat önkényes módon tartóztatják le, beszél a Szekuritáténak az egyház tevékenységébe való illetéktelen beleszólásáról, a saját területén ellene folytatott propagandáról, az oktatási segédeszközök hiányáról a gyulafehérvári teológiai intézetben. Hasonlóképpen Márton Áron megmagyarázza, hogy nem támogathatja a „békéért való harcot", amit a kommunista állam támogat, egyfelől azért, mert politikai eszközként használja, más céllal, mint amit hivatalosan nyilatkozik, másfelől pedig amiatt az üldöztetés miatt, aminek ki volt téve a római katolikus egyház. A püspök figyelmezteti a felekezetek területi megbízottját, hogy ez az egész kampány, amit az állami intézmények a hit és az egyház ellen folytatnak, nem kívánt hatással lehetnek a kommunista rezsimre, és azt állítja, hogy ami őt illeti, nem fog soha megszűnni az egyházat, papjait és híveit védeni az állam illetéktelen beleszólásai ellenében.

Fordította: Farmati Anna

Jegyzetek

1 Andrea Ricardi, Secolul martiriului. Creştinii ín veacul XX, Editura Enciclopedică, Bucureşti 2004, 202.

2 A Belügyminisztérium ma is ugyanabban az épületben működik, mint a püspök fogsága idején. Sajnos azokat a cellákat, amelyekben az 1940-50-es években a foglyokat tartották, újraosztották, és raktárhelyiségekké alakították.

3 Szekuritaté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács Archívuma (a továbbiakban, ACNSAS), Fond Penal, dosar nr. 254, vol. 2, f. 61.

4 Uo.

5 Márton Áron püspök letartóztatására, perére és fogvatartására vonatkozó többletinformációk: Denisa Bodeanu, Márton Áron püspök letartóztatása, pere és börtönbüntetése a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) dokumentumai tükrében. Székelyföld, XVI. évf. 8. sz., 2012. augusztus, 81-104.

6 ACNSAS, Fond Penal, dosar nr. 254, vol. 3, f. 142.

7 Adrian Nicolae Petcu, Aspecte ale represiunii antireligioase ín anii '50. Dosarul 15.563, in Pro memoria, nr. 5/ 2006, 231-235.

8 ACNSAS, fond Informativ, dosar nr. 261991, vol. 144, f. 90.

9 Petru Groza (1884. december 7-1958. január 7.) 1945-1952 között volt miniszterelnök Románia első kommunista kormányában. Később a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének elnöke lett, ez az 1952. június 2-1958. január 7. közti periódusban egyenesen államelnöki funkciónak felelt meg.

10 ACNSAS, fond informativ, dosar nr. 261991, vol. 144, f. 76.

11 ACNSAS, fond Penal, dosar nr. 254, vol. 12, f. 2.

12 A lehallgató berendezést (a Szekuritáté terminológiájával „T.O. eszközök") 1956 augusztusában helyezték el titokban a püspök irodájában. ACNSAS, fond Informativ, dosar nr. 209511, vol. 6, ff. 359-360.

13 Ez a beszélgetés benne lesz egy 2013 őszén megjelenő, Denisa Bodeanu és Nagy Mihály Zoltán által szerkesztett dokumentumkötetben is. A dokumentumban gépelve fordul elő a Danko név, de javítva van és kézzel ráírva: „Tanko". Valóban Tankó Árpád volt a Magyar Maros Autonóm Tartomány megbízottja.

14 ACNSAS, fond Informativ, dosar nr. 209511, vol. 126, f. 176.

15 Léstyán Ferenc 1913. február 12-én született Csíkszentkirályon. A csíkszeredai római katolikus líceum diákja 1932-1937 között, utána a gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Főiskolán tanult. Lelkészként Gyergyóremetén, Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Gyulafehárváron, Kolozsváron és Ditróban szolgált, 1945-ben plébános lett Csíkkarcfal-ván, majd Marosújváron. 1953-ban tartóztatták le, majd 24 hónap munkatáborba vitték. 1954-ben szabadult, lakhelyét Désaknán határozták meg, majd Marosvásárhelyre költöztették a ferences templomhoz. 1959-től esperes Márton Áron megbízásából. ACNSAS, fond informativ, dosar nr. 261991, vol. 4, ff. 417-420.