a KÖZÖSSÉGI HÁLÓK: AZ IGAZSÁG
ÉS HIT KAPUI, AZ EVANGELIZÁCIÓ ÚJ TEREI
XVI. Benedek pápa kommunikációs világnapi üzenete
Ahogy közeledik a 2013-as kommunikációs világnap, szeretném felajánlani nektek néhány reflexiómat arra a növekedő fontosságú valóságra, amely az emberek egymással való kommunikációját jelenti. A digitális közösségi hálózatok fejlődéséről szeretnék egy gondolatsort megosztani, hiszen ez segít egy új „agorát" teremteni, egy nyitott nyilvános teret, ahol emberek gondolatokat, információt, véleményeket oszthatnak meg, ahol új kapcsolatok alakulhatnak, és új közösségi formák születhetnek. Ezek a terek, ha okosan és kiegyensúlyozottan használják őket, segítenek a dialógus és vita megfelelő formáinak megteremtésében, amely, ha tisztelettel, a privátszféra határainak a betartásával, felelősséggel és az igazsághoz hűen folytatják, az egység kötelékét tudja megerősíteni az egyének között, és képes az emberiség családjának harmóniáját elősegíteni. Az információcsere igazi kommunikációvá válhat, az ismeretségek barátsággá érhetnek, a kapcsolatok a közösség megszületését eredményezhetik. Ha a hálózatok hivatása ezt a hatalmas lehetőséget megvalósítani, a benne részt vevőknek erőfeszítést kell tenniük, hogy hitelesek legyenek, hiszen ezeken a tereken nemcsak a gondolatokat és az információt osztják meg, hanem végső soron önmagukat is. A közösségi hálózatok fejlődése elköteleződésre hív: a benne részt vevők kapcsolatokat építenek és barátkoznak, válaszokat keresnek a kérdéseikre, szórakozni vágynak, ugyanakkor azonban arra is, hogy intellektuális kihívásokkal találkozzanak, és ismereteiket megosszák. E hálózatok egyre inkább a társadalom részévé lesznek, olyannyira, hogy ezen alapvető igényeiknél fogva az embereket egymáshoz közel hozzák. Így a közösségi hálózatokat az emberi szívben gyökerező vágyak táplálják. A közösségi hálózatok kultúrája és az a változás, amit ezek a kommunikáció eszközeiben és stílusában jelentenek, kihívás mindazok számára, akik az igazságról és az értékekről akarnak szólni. Akárcsak a társadalmi kommunikáció más eszközei esetében, gyakran a kifejezésmódok jelentősége és hatékonysága nem annyira jelentőségük és értékük mértékétől, hanem népszerűségüktől függ. A népszerűség gyakran a közismertséggel és a meggyőzés különféle stratégiáival függ össze, sokkal inkább, mint az érvelés logikájával. Olykor az észérvek szelíd hangját elnyomja a túlzó információk zaja, ezért nem tudja a figyelmet magára vonni, azt inkább az kapja, aki meggyőzőbb módon tudja magát odaállítani, kifejezni.
A társadalmi média így igényli mindazok bekapcsolódását és elköteleződését, akik tudatában vannak a párbeszéd, az érvekkel és logikus argumentációval alátámasztott vita értékének; igényli azoknak a részvételét, akik a kommunikációs folyamatban igyekeznek az emberek nemes törekvéseinek hangot adni a nyilvánosság előtt. A párbeszéd és vita akkor is virágzik, ha szóba elegyedünk olyanokkal és komolyan veszünk olyanokat, akiknek véleménye különbözik a miénktől. „A kulturális sokszínűség adott, így nemcsak hogy el kell fogadni mások kultúrájának létét, hanem arra is törekedni, hogy minket is gazdagítson mindaz, ami benne jó, igaz és szép." (A kultúra világával való találkozáson elhangzott felszólalás, Lisszabon, 2010. május 12.)
A közösségi hálózatok előtt álló kihívás: hogyan legyenek valóban inkluzívak úgy, hogy a hívők részvételét teljes mértékben felhasználva Jézus üzenetét tudják megosztani, és az emberi méltóság értékeit, amelyeket Jézus tanítása bemutat. A hívők jól tudják, hogy ha az örömhírt nem teszik ismertté a digitális világban is, az hiányozni fog sok ember tapasztalatából, akik ebben a térben jelen vannak. A digitális környezet nem párhuzamos vagy pusztán virtuális világ, hanem sokak napi tapasztalata, különösen fiataloké. A szociális hálózatok emberi interakció eredményei, a maguk eszközeivel újraépítik a kommunikáció dinamikáját, amely kapcsolatokat épít: e közeg tiszteletteljes megismerése előfeltétele az ottani súllyal bíró jelenlétnek. Ehhez szükség van az új nyelvezet használatának képességére nemcsak azért, hogy lépést tartsunk, hanem azért is, hogy az örömhír végtelen gazdagságát képesek legyünk olyan formába önteni, amely el tudja érni az eszet és a szívet egyaránt. A digitális környezetben az írott szót képek és hangok kísérik. A hatékony kommunikáció, mint Jézus példabeszédei esetében is, azok képzeletét és érzelmeit is megszólítja, akiket meg akarunk hívni az Isten szeretete misztériumával való találkozásra. Emellett jól tudjuk, hogy a keresztény hagyomány mindig gazdag volt jelekben és szimbólumokban: a keresztre, az ikonokra, Szűz Mária ábrázolásaira, a karácsonyi jászlakra, templomi üvegablakokra és festményekre gondolok. Az emberiség művészi örökségének jelentős részét olyan művészek, zenészek alkották, akik a hit igazságát próbálták kifejezni.
A közösségi hálózatokban a hívők azáltal tudják hitelességüket megmutatni, hogy reményük és örömük forrását megosztják: hitüket a könyörületes és szerető Istenben, aki Jézus Krisztusban megmutatta magát. Ez a megosztás nemcsak a hit explicit kinyilvánítását, hanem tanúságtételüket is jelenti: azt a módot, ahogyan „választásaikat, preferenciáikat és ítéleteiket" kommunikálják, „amely összhangban áll az örömhírrel, még ha nem is utalnak szavakkal rá" (Üzenet a 2011-es kommunikációs világnapra). E tanúságtétel különösen jelentős módja az a készség, amellyel a hívő mások kérdéseire és kételyeire türelemmel és tisztelettel figyel, mint ami az igazságra és az emberi létezés értelmére irányuló keresésük jele. A közösségi hálózatokon tapasztalható a hit kérdéseire való egyre növekvő figyelem, az erről folytatott párbeszéd egyre gyakoribb, ez igazolja a vallás fontosságát és jelentős voltát a nyilvános vitákban és a társadalmi életben.
Mindazoknak, akik a hit ajándékát nyitott szívvel fogadták, az emberiség szeretetre, igazságra és az élet értelmére vonatkozó kérdéseire - e kérdések minden bizonnyal előfordulnak a szociális hálózatokon - adott legradikálisabb válasz maga Jézus Krisztus. Természetes a hívőknek, hogy vágynak ezt tisztelettel és tapintatosan megosztani mindazokkal, akikkel a digitális fórumon találkoznak. Végső soron azonban minden erőfeszítésünk, amellyel az örömhírt előhozzuk, Isten szavának erejétől sikeres, ettől érinti meg a szíveket, s ez előbbre való a saját erőfeszítésünknél. Isten munkálkodásának erejében való bizalmunknak mindig meg kell előznie az emberi erőfeszítésekbe vetett bizakodást. A digitális közegben is, ahol a túlfűtött és megosztó hangoknak könnyű messzire hallatszani, ahol időlegesen a szenzáció győzni látszik, a mi meghívásunk a figyelmes megkülönböztetésre és ítéletre szól. Idézzük csak fel Illést, aki Isten hangját nem a hatalmas és erős szélviharban, nem is a földrengésben vagy tűzben fedezte fel, hanem a gyönge fuvallatban (1 Kir 19,11-12). Bíznunk kell abban, hogy az az alapvető vágy, hogy szeressünk, és szeressenek, hogy értelmet és igazságot találjunk - ezt a vágyat Isten maga ültette minden ember szívébe -, kortársainkat is nyitottá teszi arra, amit Boldog Newman bíboros a hit gyöngéd fényének nevezett.
A közösségi hálózatok mint az evangelizáció eszközei az emberi fejlődés tényezői is lehetnek. Például azokban a földrajzi és kulturális kontextusokban, amelyekben a keresztények elszigeteltnek érzik magukat, a közösségi hálózatok megerősíthetik a valódi egység érzését a hívők egész világra kiterjedt közösségével. E hálózatok segíthetik a spirituális és liturgikus források megosztását, segíthetnek az embereknek imádkozni úgy, hogy közelebb érezhessék magukat mindazokhoz, akikkel osztoznak a hitben. Azáltal, hogy hiteles és interaktív kapcsolatba kerülünk a hittől távolállók kérdéseivel és kételyeivel, az arra vezet minket, hogy az ima és reflexió útján tápláljuk saját hitünket Isten jelenlétében és gyakorlati jótékonysággal: „Beszéljek bár az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc és pengő cimbalom vagyok" (1Kor 13,1).
A digitális világban vannak olyan közösségi hálózatok, amelyek kortársainknak lehetőséget adnak az imára, a meditációra és Isten igéjének megosztására. De ezek a hálózatok ajtót nyithatnak a hit más dimenziói felé is. Sokan éppen az online kapcsolatok által fedezik fel a személyes találkozások, közösségi tapasztalatok, zarándoklatok fontosságát, ezek az elemek pedig a hit útján nagyon fontosak. Abban az erőfeszítésben, amellyel az örömhírt a digitális világban meg akarjuk jeleníteni, arra hívhatunk meg másokat, hogy együtt imádkozzanak, vegyenek részt liturgikus ünneplésekben adott helyszíneken, templomokban, kápolnákban.
Nem lehet a hitünk kifejezésében és az örömhírről való tanúságtételünkben a koherencia és az egység hiánya, függetlenül attól, milyen valóságban élünk, s hol fejezzük azt ki, a fizikai vagy a digitális világban. Amikor bármilyen módon mások számára jelen vagyunk, azt a hivatásunkat éljük meg, amely arra szól, hogy Isten szeretetét ismertté tegyük a világ legtávolabbi pontjain is.
Imádkozom Isten Szentlelkéhez, hogy kísérjen és világosítson meg titeket mindig, és szívből jövő áldásomat adom mindannyiotokra, hogy tudjatok az örömhír igazi hírnökei és tanúi lenni. „Menjetek az egész világra, és hirdessétek az örömhírt minden népnek!" (Mk 16,15)
Vatikán, 2013. január 24., Szalézi Szent Ferenc ünnepén
Angolból fordította: Bodó Márta
