Bodó Márta
nEM SOKASÁG, HANEM LÉLEK
Néhány megfontolás a 47. kommunikációs világnapi pápai üzenet margójára

 

A katolikus világegyházban már 47. alkalommal tartják a társadalmi kommunikáció eszközeinek szentelt világnapot, röviden a kommunikációs világnapot. A tömeges méreteket öltő kommunikáció jelentőségének felismerése vezette és vezeti a mindenkori pápát arra, hogy ennek figyelmet szenteljen, s ezt azzal is kiemelje, hogy egy külön napon emlékeztet a mai világban a kommunikációra, ünnepli azt és munkásait, üzenetet fogalmaz meg, amely minden évben valamely részproblémára külön reflektál.

Az idei világnap témáját az időközben leköszönt XVI. Benedek pápa jelölte ki munkatársai közreműködésével, s mivel január 24-én, az újságírók és az újságírás védőszentjének is tekintett Szalézi Szent Ferenc ünnepén közlik az üzenetet, az ideit még XVI. Benedek pápa jegyzi. Ezért talán különösen is érdekes a szöveget közelebbről szemügyre venni, hiszen egyik utolsó üzenete a leköszönt pápának, benne kétségtelenül visszaköszönnek rá jellemző gondolatok, amelyek szakmai körvonalazásában valószínűleg a Társadalmi Kommunikáció Pápai Tanácsának munkatársai segítették.

A téma a mai valóságból való, a közösségi hálók, az internet világába vezet. Ennek az új fórumnak és a vele járó új kifejezésformáknak a fontosságára irányítja a figyelmet, s arra biztat, hogy az újat a kereszténynek is szabad kihasználnia, ott jelen lennie, kipróbálnia, nem félni kell tehát tőle (szemben egyes hangokkal, amelyek különböző fenyegető hangnemű figyelmeztetéseket fogalmaznak meg, s hogy tekintélyt is tudjanak rémisztő üzenetük támogatására felsorakoztatni, azt holmi kétes látomásokkal hozzák összefüggésbe), hanem keresztény tartalommal megtölteni!

Figyelemre méltó, hogy a pápai üzenet emellett a párbeszédre biztat, nemcsak belterjes katolikus beszélgetésekre, hanem a „világgal", a másként gondolkodókkal, akiknek akár vehemens ateista nézetei mögött is sokszor nem annyira rosszindulat, mint sebzettség áll. XVI. Benedek azt kéri, azt javasolja, hogy a tiszteletteljes, erőszakmentes, a más nézet méltóságát elfogadó megközelítést gyakorolják a katolikusok, azaz ne ledorongoló, a maguk igazának tudatában mást elsöprő módon, hanem gyöngéd figyelmességgel elsősorban a maguk hiteles, megélt kereszténységét megmutatva barátságukat kínálják fel, s ha ez a kiállás és az emberi közeledés oda érik, hogy kérdéseket intéznek hozzájuk, azokra felkészülten, okosan, megfontoltan válaszoljanak. Hiszen e terek egy újfajta nyilvánosságot teremtenek, amely a maga virtuális összetevői miatt nyitottabb, felszabadultabb, de éppen mert a gesztusok hiányoznak, csak a szavak láthatóak, különösképpen művészien kell a szavainkkal bánni. Ez pedig nem kis felkészültséget jelent! Nem új szakmát kell tanulnia a közösségi hálózatokon kommunikáló kereszténynek, hiszen ha szakmája mestere, az súlyt és hitelt ad mondandójának, ám pontosan úgy, ahogy kereszténységében is a jobbra, a fejlődésre törekszik, úgy kell kommunikációját is fejlesztenie, szavai egyre jobb mesterévé válnia.

Fontos a pápa üzenetében az is, hogy türelemre int: a hitről sosem erőszakos, lehengerlő módon lehet hitelesen, vonzóan tanúságot tenni. Hiszen végső soron nem az emberi erőfeszítés, teljesítmény tesz sikeressé, teszi kommunikációnkat sikeressé, hanem Isten szavának ereje! Aki túlzottan magabiztosan nyilvánul meg, talán pont az ellenkező hatást éri el, és egyben épp bizalmatlanságát fejezi ki Isten örömhírének hatékonyságára vonatkozóan... Ugyanakkor nyilván ez a kijelentés nem azt jelenti, hogy nem kell mindent megtennie az embernek azért, hogy a kívánt üzenet célba érjen.

A pápai üzenet utal a közösségi hálón olyan felhívásaira, amelyek imára, meditációra hívnak. Itt is fontos a keresztény jelenlét: a mai spirituális irányzatok, amelyek nagyon is vonzóak a kereső embereknek, sok hasznos fogódzót kínálnak, de rendszeres és módszeres eligazítás a keresztény tanításban rejlik. Ezért e hálózatokon erről is szólnia kell valakinek. Képviselni kell azt az irányt, amely a keresztény tanítás egységes, ezért minden élethelyzetben eligazító rendszerét kínálja, s amely mögött a századok tapasztalata is ott áll; amely nem csak egyéni megvilágosodásra, hanem emberek közé, kapcsolatra, közösségre hív. Ma sokan inkább a legkülönfélébb spirituális irányzatokat választják pusztán csak azért, mert erőszakosnak és intézményesnek érzékelik a kereszténységet: pontosan ezt a téves képet tudják lerombolni a közösségi hálózatokon hitelesen megnyilvánuló keresztények, akik ezeket az alkalmi „cseteléseket" barátsággá növesztve a másik ember számára jelen vannak, amikor és ahogy neki arra szüksége van, s emberközeli, valódi közösségre tudják meghívni a magányos embert. A pápa ehhez nagyon lelkükre köti az új kommunikációs tér és eszközök feltételezte új stílus és hangnem használatát. Illés prófétára utalva a gyönge fuvallatban jelentkező Istenre mutat, s Newman bíborost idézve gyöngéd (de nem gyönge!) fényről szól. Az internet világában is, mint a mai, gazdasági érdekek uralta kereskedelmi médiában, a szenzációhajhászás a túlfűtött, megosztó, erős hangoknak kedvez: úgy tűnik, pusztán hangos és erőszakos voltuk miatt messzire hallatszanak, ezért győzni látszanak. A kommunikáció világnapi üzenet azonban a keresztény remény értelmében arra figyelmeztet: csak mert pillanatnyilag a hangos szenzáció győzni látszik, ne essünk csapdába. Hiszen a keresztény meghívása a figyelmes megkülönböztetésre, a gondos, árnyalt ítélet meghozatalára szól. A józan hang, a kiegyensúlyozott álláspont ma nem tűnik vonzónak. A keresztény azonban nem tömegember. Ahogy azt A magyarokhoz szólva Berzsenyi megfogalmazta: nem a sokaság, hanem a lélek tesz csuda dolgokat.