Könyv
nÓDA MÓZES: ÉLŐ LITURGIA
A II. vatikáni zsinatot megelőző liturgikus
megújulás és hatása az erdélyi egyházmegye
liturgikus életére
A Szent István Társulat és a Verbum kiadó közös kiadványaként vált a nagyközönség számára is elérhetővé Nóda Mózesnek, a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara tanárának 2011-ben elkészült (második, a korábbi, a történelem karon megvédett után ezúttal teológiai) doktori dolgozata, amely színes liturgikus témát dolgoz fel, hiánypótló mű, hisz e téma módszeres vizsgálata és kiértékelése hazai viszonylatban még nem történt meg, ugyanakkor pedig a téma sajátos erdélyi vonatkozásait is bemutatja.
Az összefoglaló cím: Élő liturgia, célja kifejezni azt, amit az egyháznak jelent a liturgia: „A liturgia egyszerre isteni és emberi, van múltja, jelene és jövője, tehát élő liturgia. A liturgia egyszerre szent és emberi, örök és változásra szoruló, dicsőíti Istent és megszenteli az embert: Istent kell megszólítania és az ember számára Istent kell megszólaltatnia."
A szerző tézise, „hogy a liturgia mint az egyház nyilvános istentisztelete időszakonként reformra, megújításra szorul". E gondolatra épül fel ez a doktori értekezés. A könyv hat fejezetet tartalmaz, ezekben vizsgálja a szerző a teológia helyzetét a 19-20. század fordulóján, a II. vatikáni zsinatot megelőző egyháztani és liturgikus teológiai átalakulásokat, a liturgikus mozgalmat a 19. század végén és a 20. század elején. Szó esik még a II. vatikáni zsinat által elvárt participatio actuosa fogalomról, annak jelentéséről és megvalósíthatóságának útjairól. Ez, a világi krisztushívőknek a liturgiában való cselekvő részvétele a szerző szívügye. A könyv második része az eukarisztia szentmisén kívüli tiszteletét, az úrnapja ünnepének kialakulását, ünneplését, az úrnapi körmenetek történetét, a Jézus Szíve-tisztelet kialakulását és gyakorlatát elemzi a 19. század végén és 20. század kezdetén, végül pedig a liturgikus mozgalom recepciójának témáját tárgyalja a gyulafehérvári egyházmegyében.
Az első fejezetben a II. vatikáni zsinatot megelőző egyháztani és liturgikus teológiai átalakulást mutatja be a szerző a kor nagy teológusai munkásságának ismertetésével. Johann Adam Möhler, Johannes Baptist Franczelin, Karl Rahner idevonatkozó gondolatait mutatja itt be. A liturgikus reform a szentmisét középpontba helyezte, mégpedig úgy, hogy az áldozati, valamint a lakoma jelleg egyaránt kifejezésre jusson.
A második fejezetben a liturgikus mozgalom történetét és újító eszméit ismerteti a szerző, ehhez szorosan kapcsolódik a harmadik fejezet, mivel a lelki megújulást szorgalmazó mozgalom szükségesnek tartotta a krisztushívők aktív bekapcsolását a liturgiába.
A negyedik és ötödik fejezet a múlt század két a leghatásosabb ájtatossági gyakorlatának kialakulását, azok formáit tárgyalja. Ezeket az ájtatossági formákat más és más értelmezés vette körül, melyek vita tárgyát képezték. A liturgikus mozgalommal szembeni ellenállás a megszokott vallásosság védelmét jelentette.
A hatodik, egyben záró fejezet a mozgalom erdélyi recepcióját vizsgálja. A világegyházban történt változások az egyházmegye életére is jelentős hatást gyakoroltak. Mailáth püspök ismerte és támogatta az új szellemet, szorgalmazta az eukarisztia szentmisén kívüli tiszteletének különböző formáit, ugyanakkor buzdította a híveket a szentmisén való rendszeres részvételre is.
Összefoglalásként a szerző, Nóda Mózes megállapítja: „A liturgikus mozgalom a katolikus egyház életében lelki megújulást célzó törekvés volt. A fentről, a Szentszék részéről jövő rendelkezések és az alulról kezdeményezett szemléletváltás szerencsésen egymásra talált."
Szent István Társulat-Verbum, Budapest-Kolozsvár 2012
Kerekes Tünde
