Cselényi István Gábor
aZ EMBERI JOGOK A KATOLIKUS EGYHÁZ
TANÍTÁSÁBAN (1)
Human Rights in the Teachings of the Catholic Church I.
It is the encyclical Rerum novarum by Leo XIII that sets up a basis for discussing the issue of human rights. The encyclical by Pius XI, Quadragesimo anno brings a new element into the system of human rights by stating that there are both natural and supernatural, religious dimensions to our basic rights. Later John XXIII elaborates a whole system of basic rights. The natural law, the human nature is not the ultimate principle in the views of John XXIII or the other popes but it points beyond that, to the eternal law and to its Creator, the divine Logos.
Keywords: Catholic Church, human rights, John XXIII, natural law, eternal law
A szerző a római Pápai Szent Tamás Akadémia levelező tagja, ny. esztergomi görögkatolikus paróchus, egyetemi tanár, több filozófiai, teológiai mű szerzője.
Az evangéliumi erkölcsnek korunk egyházában leginkább talán a szociális tanítás a hű tolmácsolója. Tekintsük ezt át az emberi jogok kérdéskörében. A katolikus egyház társadalmi tanításán belül sajátos vonulatot képeznek a pápák társadalmi enciklikái és a tanítóhivatal más formáinak (II. vatikáni zsinat, püspöki szinódusok stb.) ezekhez kapcsolódó megnyilatkozá-sai.1 Mindez a legutolsó bő évszázad termése, bár az egyház dokumentumai és nagy teológusai azelőtt is gyakran utaltak etikai-társadalmi kérdésekre. Az első ilyen jellegű enciklikák például még ezekre az előzményekre2 utalnak vissza, majd egyre inkább a már megjelent enciklikák jelentik az etalont.
Alapvetés
A legelső, kifejezetten társadalmi enciklika a Rerum novarum (továbbiakban: RN) volt 1881-ben, XIII. Leótól. Hogy ez mennyire kiindulóponttá vált a társadalmi tanításban, mutatja, hogy több későbbi enciklika már címében is erre utalt vissza.3 Viszonyítási pont ez az enciklika mostani témánk, az emberi jogok kérdésében is. E kérdés itt még elsősorban a tulajdonkérdésben összpontosul, mivel Leó pápa számára legfőbb feladatnak a korabeli szocialista mozgalmakkal szemben a tulajdonjog megvédése tűnt, ám a mód, ahogy e jogot Leó megalapozta, kulcsot adott az emberi jogok többi összetevőjének megközelítésére is.
A fő kérdés ez volt: vajon a tulajdon csupán konkrét társadalmak velejárója (vö. marxista válasz), közmegegyezés kérdése (vö. a felvilágosodás formalizmusa) vagy örök, az ember természetével együtt járó alapjog? XIII. Leó válasza egyértelmű: „Az embernek természet adta joga, hogy magántulajdonban, sajátjaként birtokoljon dolgokat".4 Másik helyen pedig „az ember természetében gyökeredző adottságnak" nevezi a magántulajdont.5 Más szóval Leó a természetjogra, az ember belső természetére vezeti vissza ezt a jogot, ami a katolikus bölcselet hagyományának továbbvitelét jelenti.6
E tételről sok vita folyt a körlevél megjelenése óta. Nemcsak marxisták, de a katolikus Oswald von Nell-Breuning is az enciklika „szépséghibájának" tartja, hogy a munkáskörlevél „a magántulajdon apológiájával kezdődik".7 Csakhogy ez nem azt jelentette, hogy a katolikus egyház „kapitalisták pénzeszsákjai mellett kötelezi el magát, hanem éppen ellenkezőleg, a munkásoknak kíván lehetőséget nyújtani arra, hogy a tulajdonszerzéssel elindulhassanak a felemelkedés felé, a polgárosodás irányába".8 XIII. Leó ugyanolyan hévvel támadta a kapitalizmust, mint a szocialista megoldást, a tulajdonjogkérdés messze túlmutatott a kapitalisták érdekeinek körén, épp ezt volt hivatott igazolni a természetjogi megalapozás.
Hogy mennyire jogos volt Leó pápa kiindulópontja, ezt azóta az élet „pepitában" is bizonyította, hiszen kiderült, hogy a szocializmus kísérlete a magántulajdon és osztályok nélküli társadalom megvalósítására életképtelennek bizonyult. A további enciklikák egyébként arra is rámutattak: ez a Leó hangoztatta tulajdonjog nem abszolút, és nem jogosít fel visszaélésekre. De a legfontosabb mozzanat számunkra most mégis az, hogy ezzel az enciklikával az egyház társadalmi tanításának homlokterébe az emberi jogok - mint természetünkbe írt alapkövetelmények - vizsgálata került.
Hogy miként is terjeszthető ki a tulajdonjog ügye a többi emberi jogokra, erre maga Leó pápa is fogódzópontot ad. Többek között rámutat: a tulajdonjog a családnak is egyik életeleme: „Még élesebben tűnik fel a magántulajdonnak jogosult volta, ha azt a családi közösségben élő ember kötelességeivel kapcsolatban és összefüggésben szemléljük".9 Majd épp a tulajdon jelentősége alapján vezeti rá olvasóit arra, hogy jogunk van az élethez és mindahhoz, ami életben maradásunkhoz szükséges: „Életben maradni mindenkinek külön-külön kötelessége, ez ellen véteni pedig bűn. Ebből származik az elháríthatatlan jog mindannak az előteremtéséhez, ami az élet fenntartásához szükséges".10 Itt tehát felsejlik a ruhához, lakáshoz, élelemhez, egészséghez való jog, s ami csak ehhez kapcsolódik.
De egész sor további jogra is felhívja a figyelmet, így a munkához, az igazságos munkahelyhez, a testi és lelki épséghez, a balesetvédelemhez, a családi élethez való jogra. Az enciklikára visszarímelő Quadregesimo anno (továbbiakban: QA), XI. Piustól, épp ezek tudatosításában látja az RN felülmúlhatatlan érdemét. Mint írja, „a folyamatos, fáradhatatlan munka11 eredményeként a jogtudomány új, a korábbiakban teljességgel ismeretlen ága született meg, amely erélyesen védelmezi a munkások szent - mert emberi és keresztény méltóságukból fakadó - jogait, törvényes védelemmel biztosítja testi és lelki épségüket, erejüket, családjukat, otthonukat, munkahelyüket, munkabérüket, a balesetvédelmet, tehát mindazt, ami a munkások helyzetével összefügg, különös tekintettel a nőkre és a gyermekekre".12
Így már adva voltak azok az alapok, amelyekre ráépülhetett az emberi jogok katolikus szemléletének rendszere. XI. Piusz tehát már új jogtudományról beszél, mondhatnók, az emberi jogok tudományáról, amely nem pozitivista módon szemléli a jogok rendszerét, hanem az emberi lét mélyeibe gyökerezteti. Sőt, mint láttuk, XI. Piusz az „emberi és keresztény méltóságot" tekinti a jogok forrásának, tehát új elemmel egészíti ki az emberi jogok rendszerét: vannak természetes és természetfeletti, vallási dimenzióba mutató alapjogaink is.
Tudott újat mondani XI. Piusz a leói kiindulópontról, a tulajdonról is, épp az ő nevéhez fűződik a híres különbségtétel: „A magántulajdonhoz való jogot el kell választani a magántulajdon felhasználásától13 s így azoktól a visszaélésektől, amelyek nem igazolhatók. Másik különbségtétele a tulajdon „egyéni és közösségi természete", rendeltetése, a harmadik pedig, hogy „a magántulajdon használatánál nem csupán az egyéni érdekeket, hanem a közjót is számításba kell venni".14
XI. Piusz épp ezekkel a distinkciókkal tette még élesebbé a Leó-féle kapitalizmuskritikát. Mindezzel az emberi jogok képét is gazdagította, hiszen eszerint az „emberi természet" többszörösen összetett, aminek az alapjogokban is tükröződnie kell. Az enciklika forráskutatása igazolja, hogy XI. Piusz a Szent Tamás-i elveken túl15 egyre inkább XIII. Leó tanítására,16 főként az RN-ra építette gondolatait. Az emberi jogok katolikus értelmezése tehát - mint a katolikus társadalmi tanítás - valóban szerves, öntörvényű fejlődés ívét írja le.
A jogok rendszere
Bár XII. Piusz is sokszor szólt rádióbeszédeiben az emberi jogok kérdéséről, a következő fejlődési fok mégis inkább XXIII. János nevéhez fűződik. Igaz, az 1961-ben - tehát végül is szintén az RN évfordulójára - megjelent Mater et magistra (továbbiakban: MM) egyelőre még csak az RN és QA tételeit foglalja össze. Megismétli, hogy természet adta jogról van szó: „Minden egyes embert természettől fogva megillet az a jog, hogy magántulajdonában birtokoljon javakat",17 visszhangozza azt is, hogy a tulajdonjog legbensőségesebben egybekapcsolódik az élethez való jogunkkal: „Mindenkinek joga van anyagi javakkal biztosítania életfeltételeit, és ez a jog általánosabb érvényű minden más, a gazdasági életben releváns jognál".18 Szerepel a MM-ban a QA felismerése is: „A magántulajdonhoz való jog társadalmi kötelezettséget is magában foglal".19 Megismétli a tulajdon és a család közötti kötelékek igazságát is: „Az anyagi javak magántulajdonú birtoklása elsősorban a család életének fenntartását és védelmét kell szolgálja.".20
A család jogai kapcsán azonban már új elemet is felvet: „Ebből származik azután a család szabad letelepedési joga is."21 Új elem az is, hogy a magántulajdonjogból következik „a termelőeszközök magántulajdonának joga is"22. E jogok megalapozásánál pedig nem egyszerűen az emberi természetre hivatkozik, hanem arra, hogy „a természet pedig arra tanít, hogy az egyén előbbre való, mint a polgári társulás".23 Ez már a perszonalizmus tudatos jelentkezését jelenti XXIII. János tanításában. Tudjuk, ez Maritain tanításával is egybecseng, hiszen ő volt az, aki a katolikus közfelfogásban annyira hangoztatta a személy elsőségét a dologi világgal szemben. Mindez természetesen a kollektivista emberkép elvetését is jelenti, amely a társulást, a közösséget, az államot az egyén fölé helyezi.
Az igazi új szintet azonban a Pacem in terris (PT) jelenti 1963-ban. Ebben már nemcsak elszórt magvakat és közvetett utalásokat találunk az emberi jogokról, hanem sorozatosan megjelenik maga a kifejezés is, és egész fejezet szól róla, a II. fejezet, Az emberek közötti rend címmel, amely a katolikus társadalmi tanítás egészén belül talán a legteljesebb képet rajzolja fel az emberi jogok rendszeréről.
János pápa először az testi-anyagi jellegű alapjogokat veszi sorra: „Amikor az ember jogairól akarunk szólni, mindjárt kezdetkor ki kell jelenteni, hogy az embernek joga van az élethez, joga van testi épségéhez, joga van mindazokra az eszközökhöz, melyek szükségesek a tisztességes élet éléséhez: ilyenek elsősorban a táplálék, a ruházat, a lakás, a pihenés, a gyógykezelés, végül az államtól nyújtandó szükséges szolgáltatások, amelyekkel az egyénekről gondoskodik. Ebből következően az a joga is megvan az embernek, hogy gondoskodás történjék róla, ha egészsége megrendül, ha megrokkan, ha megözvegyül, ha megöregszik, ha kénytelen munka nélkül lenni, ha saját hibáján kívül nem tudja megszerezni a megélhetéshez szükséges dolgokat."24 A koncentrikus körökben felépülő rendben külön is feltűnik a megállapítás, hogy az állam feladata az egyesekről való gondoskodás, ami szintén ismerős Maritain társadalomfilozófiájából is.
Kissé tovább, a 18-22. pontban a szentatya tovább szélesíti a gazdasági jogok körét. A 18. pontban említi a munkavállalási jogot, a 19-ben azt, hogy ki-ki „olyan feltételek között végezhesse munkáját, amelyek sem testi erőit, sem erkölcsi épségét nem csorbítják". Az igazságos bér követelményét a vállalkozáshoz való jogunkra, azt pedig egyenesen személyi méltóságunkra vezeti vissza: „Az emberi személy méltóságából születik az a jog, hogy gazdasági ügyleteket bonyolíthasson [...], ezért [...] a munkásnak az igazságosságnak megfelelő bér jár ki".25 Érdekes, hogy János pápa csak ezután hozza szóba a magántulajdon ügyét: „Az ember természetéből levezethető a jog, hogy magánvagyona lehessen, vagy ilyet szerezhessen alkalmas eszközökkel."26 De rögtön alkalmazza a tulajdon társadalmi szerepének elvét is: észre kell vennünk azt is, hogy a magánbirtoklási jogban benne rejlik a társadalmi kötelezettség".27
Ha valaki ezek után úgy találná, az enciklika túlzottan világias, megnyugodhat, mert az enciklika felsorakoztatja a szellemi javak körét is. „Az ember a természetjog alapján követelheti, hogy meglegyen a megbecsülése, hogy jó véleménnyel legyenek felőle, hogy szabadon kutathassa az igazat, s az erkölcsi rend és a közjó határain belül véleményét kinyilváníthassa, közölhesse másokkal, és bármilyen mesterséget űzhessen, és végül hogy a nyilvános eseményekről értesülést szerezhessen".28
A becsülethez, a véleménynyilvánításhoz és a nyilvánossághoz való, ma is nagyon is aktuális jogokhoz kapcsolódik a PT látásmódjában a kultúra és neveltetés joga: „Szintén a természetjoghoz tartozik, hogy az ember a kultúra birtokosa lehessen, ezért szükséges, hogy általános és alapfokú képzésben részesüljön saját maga és állama javára, s így részt kapjon a tudományos haladás eredményeinek használatából.".29 Ehhez kapcsolódik a hithez, a valláshoz30 és a hit megvallásához való jog: „Az emberek jogaihoz hozzátartozik, hogy Istent is mint lelkiismeretük helyes normáját tisztelhessék, és a vallást egyénileg és nyilvánosan megvallhassák."31 A nevelés és hit kérdéséhez tartozik az is, hogy az elsődleges szocializáció színtere a szülői ház: „A gyermekek gondozásának és nevelésének joga a szülők legsajátosabb joga".32
Az ember kettős - ti. egyéni és társas - természetéből következik az a jogunk, hogy ki-ki „megválaszthatja azt az életállapotot, amelyet jónak tart.".33 Kifejezetten társas természetünkből azután egész sor további jog származik: a gyülekezési jog,34 a társulási jog,35 a lakhely megválasztásához, sőt a kivándorláshoz való jog is.36 Az enciklika természetszerűleg elismeri a politikai jogokat37 és a jogbiztonságot.38 S hogy menynyire nem csupán passzív szereplőnek tekinti az állampolgárt, arra bizonyság a következő passzus: „Az emberi személy méltóságával együtt jár az a jog, hogy az államügyekben tevékenyen részt vegyen".39 Egyértelműen polgári, demokratikus társadalom képe ez. Az sem kerüli el János pápa figyelmét, hogy a vezetőnek „a polgárok közjavára" kell kamatoztatnia tevékenységét.40
Általánosságban is fennáll, hogy az emberi jogok legalább annyira kötelességek rendszerét is feltételezik. „Az eddig említett jogokkal, melyek a természetből erednek, és minden embert megilletnek, járnak az ugyanolyan kötelezettségek, e törvények és kötelezettségek vagy a természetjogból származnak, vagy az parancsolja őket, és onnét veszik eredetüket, fennmaradásukat és kötelező erejüket."41
XXIII. János - jó pedagógusként - példával is megvilágítja jogok és kötelességek kölcsönös viszonyát. Az embernek az élethez való jogából következik „életfenntartásának kötelezettsége, a méltó életmódhoz való joghoz hozzá tartozik a becsületes élet kötelezettsége, az igazság szabad kutatásához való joghoz hozzá kapcsolódik az igazság mélyebb és messzire kiterjedő keresésének állandó kötelezettsége".42
Az emberi jogok tehát nem elvont fogalmak, hanem állandó munkát követelnek, másrészt az ember nem egyszerűen egyed, hanem személy, aki személyi kapcsolatok láncolatában él, jogait is ebbe az eleven közegbe kell elhelyeznünk. Mint János pápa mondja, „az emberi társadalomban az egyik ember bizonyos természetes jogának a többi embernél kötelezettség felel meg: tudniillik az a kötelezettség, hogy ezt a jogot elismerjük és tiszteletben tartsuk. Mert az ember minden egyes jogának erejét és tekintélyét a természettörvényben bírja, amely azt neki adja, és a megfelelő kötelezettséget hozzá fűzi."43
A természettörvény, az emberi természet természetesen nem a legvégső elv XXIII. János és a többi pápa szemléletében sem, hanem tovább mutat az örök törvényre s az azt megalkotó isteni értelemre: „Az emberi akarat jósága sokkal inkább függ az örök törvénytől, mint az emberi értelemtől", „abból az örök törvényből ered, amely az isteni értelem".44 Mindebben János pápa is a Szent Tamás-i alapokra épít, de érvényes rá a közvetlen folytonosság is, XI. és XII. Piusz művének folytatása.45
Irodalom
Anzenbacher, Arno: Keresztény társadalometika. SZIT, Budapest 2001. Az Egyház társadalmi tanítása. Dokumentumok. (Szerk. Tomka Miklós - Goják János) SZIT, Budapest 1993.
Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa: Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma. Buber, Martin: Das dialogische Prinzip. Heidelberg 1965.
Büchele, Herwig: A keresztény hit és politikai ész. Budapest - Luzern, 1991.
Congar, Y.: Für eine dienende und arme Kirche. Mainz 1965.
Cselényi I.: A bűn társadalmi oldala. Teológia, 1973/4.
Cselényi I.: Dialog als Übersetzung. Internazionale Dialog Zeitschrift, 1973/4. 102.
Cselényi I.: Abortion and dialogical existence of man. Philosophical
Review. Washington, 1991/1. 67. Höffner, Joseph: Keresztény társadalmi tanítás. SZIT, Budapest 2002.
Kecskés Pál: A keresztény társadalomszemlélet irányelvei. Actio Catholica, Budapest 1944.
Kovács K. Z.: A keresztény társadalomelmélet hatása a magyar közéletben. Távlatok, 1992/23. 335. kk.
Muzslay István: Az Egyház szociális tanítása. Márton Áron, Budapest 1977.
Nell-Breuning, Otto: Soziallehre derKirche. Europaverlag, Wien 1983.
Nell-Breuning, Otto: Baugesetze der Gesellschaft. Solidarität und Subsidiarität. Herder, Freiburg, 1990.
Ockenfels, Wolfgang: Kis katolikus társadalomtan. Köln - Budapest, 1992.
Papini, R.: Maritain politikai filozófiája. Mérleg 192/3.
Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban. Vázlatok a katolikus egyház szociológiájához. Katolikus Társadalomtudományi Akadémiai Kiadó, Budapest 1991.
Tomka Miklós: Demokrácia az egyházban? Teológia 1991/1. 7. kk.
Troeltsch, E.: Die Soziallehren der christlichen Kirchen und Gruppen. Tübingen, 1965.
Tuba Iván: Hűség és szabadság. Jel, Budapest 2006.
Verghel, O. von: Die Kirche der Armen in der Sicht des Zweiten Vatikanischem Konzils. Rocklinghausen 1975.
Virt László: Katolikus társadalmi alapértékek. Márton Áron, Budapest 1999.
Zsifkovits, V.: Gemeinwohl, in: Kath. Soziallexikon. Tyrolia, Graz 1980.
Jegyzetek
1 Kitűnő összefoglalása mindennek Az egyház társadalmi tanítása című kiadvány (Budapest 1997).
2 Így főleg a szentatyák és Aquinói Szent Tamás írásaira.
3 Quadregesimo Anno (1831), Octogesima Adveniens (1971), Centesimus Annus (1991).
4 RN 5.
5 RN 9.
6 Forrásai közt szerepel Aquinói, főleg a Summa morális részei (I-II. q. 93, II-II. q. 10, 32, 66), emellett a Contra impugnantes Dei cultum et religionem és Nagy Szent Gergely egyik írása (Homil. In Evang. IX. 7).
7 Nell-Breuning, O. v., Soziallehre der Kirche, Wien 1978, 33.
8 A társadalom keresztény alapelvei, Budapest 1991, 94.
9 Uo.
10 RN 34.
11 Ti. az RN nyomán indult kutatás, tevékenység.
12 QA 20.
13 QA 47.
14 QA 49.
15 S.Th. I. q.5., II.II.q.139., De regimine principum, I.15., Summa contra gentiles, III. 72.
16 XIII Leó: RN, Immortale Dei, Diuturnum illud, Arcanum, Sapientiae christianae, Quod apostolici numeris,
17 MM 19
18 MM 43.
19 MM 119.
20 MM 45.
21 Uo.
22 MM 109.
23 Uo.
24 PT 11.
25 PT 2.
26 PT 21.
27 PT 23.
28 PT 12.
29 PT 13.
30 Uo.
31 PT 14.
32 Uo.
33 PT 15.
34 PT 17.
35 PT 24.
36 PT 25.
37 PT 26.
38 PT 27.
39 PT 23.
40 Uo.
41 PT 28.
42 PT 29.
43 PT 30.
44 PT 38.
45 Vö. XI. Pius: Mit brennender Sorge, 1937, Divini Redemptoris, 1937, XII. Pius: Nuntius Radiophonicus, 1944.
