Tófalvi Géza
gYÓNÁS ÉS FELOLDOZÁS
A GYAKORLÓ LELKIPÁSZTOR SZEMSZÖGÉBŐL

 

 

A szerző teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Rómában végezte, érseki titkár, majd teológiai tanár volt Gyulafehérváron. Szakterülete a morálteológia. Jelenleg a kolozsvári szentpéteri egyházközség plébánosa és a BBTE RK teológia karának doktorandusza.

A gyónás a katolikusok számára a hét szentség egyike. A szentség az apostoloknak adott krisztusi megbízatáson nyugszik. Ebben a szentségben is - hasonlóan a többihez - valóságos kegyelemközvetítés történik. A gyónás a szellemi-lelki feltámadás, megtisztulás, újrakezdés, a belső megújulás, a visz-szafordulás szentsége. Helyenként a ma embere szinte elveszteni látszik a gyónás rendkívüli nagy kegyelmi lehetőségeit: sok helyen visszaszorult, mintha feladnák a gyakorlását.

A szentség egyházi szemlélete világosan kitetszik a trienti zsinat 14. ülésének jegyzőkönyvéből, mivel az világosan bemutatta a gyónás szentségét: alapítását, szükségességét, a keresztség szentségétől való elhatárolódását. Ha az Isten iránti hála segítségével a megkeresztelt állhatatosan megőrizné a keresztségben kapott igazságot, a bűnök bocsánatára a keresztségen kívül nem lenne szükség más szentség keretében. Ám a gyenge, esendő emberi természet nem állhatatos, ezért van szükség az üdvösség ezen eszközére, hogy akik a keresztség után újra bűnbe esnek, újra részesülhessenek Krisztus halálának érdemeiben.

Krisztus akkor alapította a bűnbánat szentségét, amikor feltámadása után e szavakkal lehelt rá az apostolokra: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad" (Jn 20,22). Az egyházatyák egybehangzó véleménye, hogy ez a gesztus, ezek a világos szavak hatalommal ruházták fel az apostolokat (és jog szerinti utódaikat) a bűnök megbocsátására vagy megtartására.

Az alább következő megfontolások a lelkipásztori tapasztalat alapján határoznak meg néhány elemet, amelyek kimondva vagy bennfoglaltan jelen vannak a szerző által megismert gyó-nási gyakorlatban. Ezek a szempontok kiegészülhetnek más hasonló szempontokkal, esetenként eltérést mutathatnak, vagy egyik-másik szempont nagyobb hangsúlyt kaphat. Ezek a megfontolások nem az elmélyült teológiai reflexió jegyeit viselik magukon, hanem megmaradnak néhány, továbbgondolásra serkentő megállapításnak.

A gyónásban különböző rétegek vannak, amelyeket nem lehet egymástól élesen elhatárolni. Ha a szentséghez való járulás alkalmait tekintjük át, a következő esetekben végzett gyónással találkozunk: szokványos gyónás; a nagy ünnepeken elvégzett gyónás; az évenkénti gyónás; a nagyobb megpróbáltatások idején; súlyos betegség; családban bekövetkezett halál esetén végzett gyónás; több év elteltével valamilyen erős hatás következtében elvégzett gyónás. Mindegyik esetben a mélyben a gyógyulás vágya van jelen. Ezt akkor is érvényesnek látom, ha a gyónás rutinszerű, és a gyónóban sem fogalmazódik meg, hogy ő most meg szeretne gyógyulni. Nagyon kevés esetben van vagy lehet szó teljességgel közömbös magatartásról. Aki él a gyónás szentségével, ha bennfoglaltan is, de vár valamit a gyónástól: ha mást nem, legalább annyit, hogy utána tisztának tudja lelkiismeretét.

Az esetek többségében igény van tehát a megtisztulásra, s a gyónóban ott van a vágy a megújulásra. Ez a vágy valós. Ebbe a kategóriába talán még nyilvánvalóbban tartozik az a réteg, amely vasárnap és ünnepnapokon rendszeresen eljár a templomba. Azok is idetartoznak - bár talán más hangsúllyal -, akik főbb ünnepeken gyónnak, áldoznak. Esetükben is ott van a megtisztulás vágya (bár lehet, hogy a gyónáshoz való járu-lást az évenkénti gyónás parancsának megtartása is nagyban befolyásolja).

A gyónás szentségében jelen vannak az idő különböző szempontjai: (bizonyos) időre van szükség, hogy a hívek bizalommal legyenek a pap iránt; időre van szükség ahhoz, hogy magukénak érezzék a papot, hogy megnyíljanak neki, hogy elmondják neki igazi gondjaikat, bajaikat. Hasonló módon ahhoz is (bizonyos) időre van szükség a pap számára is, hogy megismerje híveit. Az idő kategóriája a papot is érinti. Túl azon, hogy egy lelkipásztor már rendelkezik korábbi évek tapasztalatával, minden egyes új állomásnál érvényesül a bizonyos idő kategória: szükség van bizonyos idő elteltére. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos minimális folytonosság szükséges e téren, hogy a lelkipásztori munka hatékony tudjon lenni. Az egyes lélek megismerése időt vesz igénybe. Időre van szükség a lelkipásztori munka hatékonysága érdekében, a megfelelő tanácsadás lehetségessége érdekében.

A gyónás alapfeltétele a bűntudat megléte, a lélek mélyén meghúzódó bűntudat - túl a veszélyeken, túl azokon, akik vélt vagy valós teljesítményük révén jónak tartják magukat. Az ember gyakorlati igazságérzete is alátámasztja ezt. A mindennapi életben úgy viselkedünk, hogy ez a viselkedés egy meglévő igazságérzetről tanúskodik. A másik ember meg tud sérteni engem. Úgy érzem, valamiben szeretetlen, igazságtalan volt velem szemben, és ez megsebez. Ugyanez előfordulhat velem is: én vagyok igazságtalan mással szemben, megsértek mást, sebeket ejtek. Ugyanez érvényes Istennel kapcsolatban is. Amikor másvalakivel szemben igazságtalan, szeretlen vagyok, akkor a nagybetűs Igazságosságot, Szeretetet és Békét is megzavarom. Ha valaki megsért, meg tud sérteni, ez azt is jelenti, hogy van valamilyen igazságérzetem, értékfelfogásom, amihez ragaszkodom. Van tehát egészséges bűntudat (ezt talán helyénvaló kihangsúlyozni a lelkipásztori gyakorlatban is). Ez azt jelenti, hogy ebben vagy abban a helyzetben, ezzel vagy azzal a cselekedettel valaki alulmaradt a számára is érvényesnek és elfogadottnak tartott erkölcsi értékekhez képest. Alulmaradt saját ideáljaihoz képest, a magáról alkotott pozitív képhez viszonyítva. Másképpen, egyszerűbben fogalmazva: az illető számára világos, hogy ebben vagy abban a helyetben ő lehetett volna jobb. Egyenesen fogalmazva: világossá válik az egyén számára, hogy bűnt követett el. Ez vagy az a tettünk a másik ember és Isten szeretetén kívül esik. Ezt a tényt nem kisebbíti mások bűnösségének ténye: attól nem leszek kevésbé bűnös, hogy a másik ember is bűnös. Ezzel a felismeréssel adódik egy másik is, nevezetesen az a felismerés, hogy jó lenne változni, változtatni, megtisztulni, valamint hogy szükség van a tisztulásra.

A gyónás gyakorlatának gyökerénél a hit (szempontja) van jelen. Miért gyónjak? Megfogalmazódhat ez a kérdés a NyugatEurópában eluralkodó gyakorlat láttán. A válasz lehet, többféle árnyaltsággal bír. Az a gyakorlati válasz is megfogalmazódhat, amit Lacordaire 19. századi Domonkos-rendi szónok így fogalmazott meg: „Ha egy templom ajtaját és egy gyóntatószék ajtaját bezárják, ugyanannyi ideggondozó intézet és kórterem ajtaját kell megnyitni helyette". Az igazi válasz a hittel összefüggő. Hiszek-e abban, hogy van bűn? Tudatában vagyok-e annak, hogy van olyan negatív, kártékony, romboló cselekedet, amelynek létrejöttében nagy szerepe van az én szabad akaratomnak? Hiányos a szeretetem Isten, az embertárs, a teremtett világ felé. Hiszek-e abban, hogy Isten megbocsátja bűneimet, ha őszintén megbánom azokat, és törekszem a javulásra? Azért gyónok, mert hiszem, hogy Isten megbocsátja bűneimet; hiszem, hogy megtisztulhatok; hiszem, hogy éppen a gyónás segítségével folyamatosan határozottabb tudok lenni a jó megélésében. Ha gyengül a gyónás gyakorlata, akkor a hit gyengült meg a gyó-nással kapcsolatban.

Az értelem és a szív megnyílásának mozzanata

Ez az a mozzanat, amikor az értelem és a szív meg tud nyílni igazi bűnök belátására. Ez a mozzanat a megszokás és berögzöttség provokációja. Az evangélium mindig új, és képes mindig megújítani. Ez nem csupán elmélet. Az evangéliumban mindig új erő van, és ez mindig képes egészen személyes, egészen egyénre szabott lenni, képes 21. századi lenni. Az értelem és a szív megnyílása a kegyelemnek, igazi bűneink belátása a megtérés útjára való rálépést is jelenti. A gyónás mindig egy ilyen kezdet és folytatás is. A kérdés, amit ekkor felteszek magamnak, az, hogy tényleg minden jó és helyénvaló abban, amit nap mint nap teszek, ahogy viszonyulok emberekhez, a világhoz, Istenhez. Miért nincs meg következetesen, minden nap életemben a 10-15 percnyi elmélyülés? E kérdések feltételéhez és megválaszolásához merészségre van szükség, illetve az őszinte, kendőzetlen szembenézésre önmagunkkal. Itt ugyanis szembetaláljuk magunkat a bűn misztériumával. Esetenként nem is olyan könnyű a saját helyzet felismerése. Hadd szemléltessem néhány példával.

Sokszor céltalanul, értelmetlenül történik a bűn elkövetése. Esetenként emberi kapcsolatainkban azért teszünk rosszat, hogy a másikat idegesítsük, fárasszuk. A bűn öncélúságát tapasztaljuk meg sokszor. Erre jó példa Szent Ágoston beszámolója a körtelopásról (l. Szent Ágoston Vallomásai, II. könyv, IV. fejezet, 42.)

A rossz sokszor jónak álcázza magát: ez már az ősbűn történetében megjelenik. Ha ezt vagy azt teszed, az nagyon jó lesz neked. „Olyan leszel, mint az Isten" - hangzik el az ígéret, koronként és helyzetenként más szavakkal, kissé árnyaltabb köntösben. Valaki azt gondolja, hogy ő következetesen, szépen járja hitéletének útját, és ott van háttérgondolatként annak fontolgatása, hogy ő esetleg szent. Ezzel máris a beképzeltség, a hiúság bűnébe esett. Másvalaki annyira önérzetes, érzékeny személyiség, hogy nem tudja megbocsátani házastársa iránta elkövetett bűnét, még akkor sem, ha így zátonyra fut házassága.

Amikor életünkben valahol konkrétan elkezdünk küzdeni a bűn ellen, mindjárt eltűnik, és valahol máshol üti fel a fejét.

A gyónás mint emberi vigasz

A gyónás maga egyszerűen a lélek kiöntése. A gyónó rászorul arra, hogy őszintén elmondja gondjait, sokszor akár különösebb hangsúly nélkül a bűnt illetően, belső világát kimondja valakinek, akitől vigaszt, bátorítást vár, akiről tudja, ahogy az illető abban a helyzetben megpróbálja Isten segítségét és vigaszát közvetíteni az ő számára. Szüksége van arra, hogy elmondja mindazt, ami nyomasztja (beteg a gyermekem, nincs munkája a fiamnak, meghalt az édesanyám stb.), elmondja, ami bántja, ami keseríti, amivel nap mint nap meg kell küzdenie. A gyónástól reméli, hogy abban, annak során, annak következtében megvigasztalódik. Ez a vigasztalódás, a megnyugvás utáni vágy nem mindig van jelen, nem kell kifejezetten jelen lennie a gyónó megfogalmazásában, hanem esetenként rejtetten van jelen. Akkor jut tételesen, láthatóan kifejeződésre, amikor a gyónó felsír, felzokog, vagy könnyeivel küszködik. Újból és újból vannak ilyen élmények a gyónás során.

A gyónás anyaga - anyaga van a gyónásnak

Súlyos bűnök (korábban halálos bűnök, l. a katekizmus eligazítását) meggyónása mindig kötelező volt az ősegyházi gyakorlattól napjainkig. Bizonyos időközönként a mindennapi bűneinket is meggyónjuk. Ez a gyakorlat „a jámborsági gyónás" nevet szokta viselni. Ugyanúgy szentségi gyónás, mint a másik. Mire jó ez? Kifejezzük törekvésünket; segíti lelki éberségünket. Kialakíthatunk „taktikákat", hogy természetünket, önmagunkat neveljük. Tanácsot kérhetünk szakemberektől. A gyónást segítő ún. lelki tükör alapját a tízparancsolat, a katolikus egyház öt parancsolata képezi: ezek eligazító irányelvek tömör megfogalmazásban. Nem a fellegekben vagy egy képzeletbeli világban kell a jót megvalósítanunk, ezáltal önmagunkat kibontakoztatnunk, hanem a konkrét hétköznapokban, a konkrét környezetben, a konkrét emberi kapcsolatainkban. Mindezt átjárja a tudat, hogy tetteinknek örök életre vonatkozó hatásai vannak.

Ferenc pápa gondolata a gyónásról

Isten soha nem fárad el. Ő nem fárad bele a megbocsátásba. Ő mindig vár és mindig kész a megbocsátásra. Mi vagyunk azok, akik belefáradunk abba, hogy bocsánatot kérjünk. Megfásulunk, alábbhagy a megújulás vágya, gyengül bennünk annak hite, hogy minden egyes gyónással gyógyulunk, megerősödünk, megújulunk. Ehelyett elszürkülünk, megunjuk, feladjuk, hogy életünket újból és újból belsőleg a kegyelemmel lendítsük, és igenis a kegyelemre alapozva előrehaladjunk.

A kegyelmi és kiengesztelődési jelleg

Ritka az a gyónás, amelyben a kegyelmi jelleg, ha csak nagyon kezdetlegesen is, de ne lenne meg. Nagyon sok esetben a gyógyulási folyamat valós meglétéről beszélhetünk. Tisztulás, gyógyulás, továbblépés történik. Beheged a seb. Ez állandó folyamat, aminek a fel nem adása a lényeg: ez adja az élet belső erejének jó részét az ember számára. A gyónás szentsége a kiengesztelődés szentsége: „kiengesztelődés Istennel, amely egyszersmind megváltás az Istentől való távolságból; kiengesz-telődés az embertársakkal, amely legyőzi a szeretet megtagadása által ütött szakadékot; és az ember kiengesztelődése önmagával, amely legyőzi a bűnnel együtt járó, elidegenedést önmagától" (A dogmatika kézikönyve 2., 347.).

Feloldozás - vezeklés

Az általános gyakorlatban a feloldozáskor kiszabott elégtétel néhány imát, jócselekedetet vagy ehhez hasonló, jelképesnek nevezhető kiengesztelést, vezeklést jelent. A gyakorlatban elhalványul az igazi vezeklés és elégtétel fontossága. Ezzel szegényessé válik a gyónás gyakorlata.

Pozitív gyakorlati példák: egy néni elhunyt férje lelke üdvéért minden héten segít egy szegény emberen, valaki a hét egy bizonyos napján egy életen keresztül kenyéren és vízen böjtöl engesztelésül bűneiért. Az ősegyház (az észak-afrikai egyház tanúsága) gyakorlatában nagyon komolyan vették a vezeklést, az elégtételnyújtást. Az érvelés nagyon egyszerű és kézenfekvő. Amilyen valóságos tett volt az elkövetett bűn, olyan valóságos tett, fájdalmas valóság kell hogy legyen a vezeklés is. Nem elég a puszta érzület, hogy valaki bánja bűneit. A bánat igazi, valóságos megléte nagyon is igaz és valóságos vezeklésben kell hogy megnyilvánuljon. Ezt a tudatot - az elégtétel fontosságának tudatát - lehet erősíteni. Ennek lelki-pszichológiai eredménye a felszabadulás, a megtisztulás. Ezt egy semleges bíróság, fórum szabja ki. Egyébként a polgári igazságszolgáltatásban sem tűnik elhibázott dolognak bizonyos büntetések kiszabása. Ennek az elégtételadás utáni lelki békének megvannak az emberi természetbe beleírt törvényszerűségei. Megvan a lelkiismeret belső természetrajza. Életből vett példa is van - amikor valaki egy balesetben a másik ember életét kioltja, több évi börtönbüntetést kap, kiszabadul, többször meggyónja, de nem tud szabadulni a tehertől. A feloldozás szavait más kell hogy kimondja nekünk. Ősi élmény és evidencia, hogy önmagunkat nem oldozhatjuk fel. Ez akkor is igaz, ha azt gondoljuk esetenként, hogy most már ezt vagy azt a bűnömet levezekeltem. Az egyház garantálja, hogy Isten megbocsát. Másrészt a bizalom és hit megerősítése szükséges lehet a gyakorlatban arra vonatkozóan, hogy Isten megbocsát.

Az emberi vezeklést nem szabad túlhangsúlyoznunk Krisztus megváltói művének és Isten végtelen, irgalmas szeretetének kárára. Isten mindig, újból és újból hazavár, felkínálja a megbocsátást, a megújulás lehetőségét.

Amikor az ember a bűnnel kapcsolatban a vezeklés szempontját kiemeli és gyakorolja, akkor megkísértheti a pusztán emberi igazságosság gyakorlata. Bűnt követtem el, vezekeltem, elvégeztem az elégtételt, és ezzel kiegyenlítettem az igazságosság megbillent mérlegét. Isten az ő végtelen szeretetében viszont arra tanít, hogy saját gyakorlati életünkben a pusztán jogi és az adósságot kiegyenlítő igazságosságot a szeretet igazságosságossága váltsa fel. Ebben az a szempont is jelen lehet, hogy Isten irántunk való irgalmassága arra neveljen, hogy a szeretetünk erősebb legyen a puszta igazságosságnál, és akkor is tudjon megbocsátani, amikor megítélésünk szerint embertársunk nem érdemelte azt ki.

 

---