Bakos Péter
aMIRŐL A FÉMIKONOK MESÉLNEK… (1)
Csodás történetek hagyományos és rendhagyó ábrázolásai,
Kelet és Nyugat találkozása1
The Tales the Metal Icons Tell... Traditional and unconventional delineations of wonderful stories, East meets West at the exhibition "Prayers Locked in Bronze" of the Museum of Applied Arts in Budapest (1)
The study was written in 2005 when the Museum of Applied Arts of Budapest organized the world's largest display with more than five hundred metal icons accompanied with professional exhibition catalog. (The first part of this article was published in 2006 in "Studia Wespri-miensia", the yearbook of Archiepiscopal Theological College of Veszprém.) The study is based on this extraordinary collection and presents the history of one group of the relief icons from the Kievan Rus up to the Russian Empire. These objects were mostly made of copper alloy and are known as metal icons, which were firstly cast in the Byzantine Empire in the 9th century and became the expertise of Russians in a short period of time. After the Russian Schism in 1653 the persecuted religious community called Old Believers particularly was fond of these traditional objects which - along with the cheap production, durability and small size - contributed to the widespread use of them primarily as travel icons. The study describes the general or special types of metal icons, the traditional or unconventional types of iconography. The Byzantine and after the fall of Constantinople in 1453 the Meta-/Post-Byz-antine works, especially the Russian icons and fresco paintings assist the iconographic analysis. The similarities and the variances between Eastern and Western Christian iconography are also mentioned. The author pays particular attention to the direct and indirect Hungarian references as well. The quotations of well-known romantic and realistic writers from the era of "iconfaced" Russian literature and the historical paintings by famous Russian painters allow the Reader to take a peek in this special world of the 19-20th century sacred objects often decorated with enamel.
Keywords: Russian metal icons, Kievan type reliquary pectoral cross (encolpion), Christian iconography, Russian Schism, Old Believers
A szerző tanulmányait a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-történelem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem régészet szakán végezte. Két alkalommal ösztöndíjasként kutatott a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Behatóan foglalkozott a bánsági ikonfestő iskola két 18. századi, temesvárinak nevezett művészével, Nedeljko Popovic és Georgije Ranite munkásságával, magyarországi műhelyével. Jelenleg Angliában él. Dolgozott a világ legnagyobb iparművészeti gyűjteményében, a londoni Victoria and Albert Museumban, s lehetősége nyílt a chelsea-i National Army Museum fémikonjait is tanulmányozni.
Tanulmányom első részében a kiállítás több mint ötszáz darabot számláló anyagára támaszkodva a 882-ben létrejött Kijevi Rusztól kezdődően az Orosz Birodalommal bezárólag egy-egy jellemző vagy különleges tárgytípus, hagyományos vagy rendhagyó ikonográfia bemutatásával kísértem végig a Bizánci Birodalomban a 9. században megjelenő reliefikonok azon csoportjának történetét, amelyet döntően rézalapú ötvözetből öntött ikonok, úgynevezett fémikonok képviselnek, amiknek előállítása rövid időn belül orosz sajátossággá vált. Az ikonográfiai elemzéseknél segítségemre voltak a bizánci és a Konstantinápoly 1453-as eleste utáni meta-/posztbizánci művek, elsősorban is az orosz ikon- és falképfestészet alkotásai, megemlítettem továbbá az analóg, párhuzamba állítható nyugati képtípusokat, a keleti és nyugati keresztény ikonográfia különbözőségeit, és mindvégig különös figyelmet szenteltem a közvetlen és közvetett magyar vonatkozásokra is.
A Kijevi Fejedelemség kapcsán elsőként a 10-11. század fordulójától a 14. századig készített, a Magyar Királyság területére dinasztikus, politikai és kulturális úton, így barlangkolostori, bazilita szerzetesek révén, valamint a tatárjárás során eljutott Kijevi-típusú ereklyetartó mellkeresztekről, ezek előzményéről, a honfoglaló magyarok által egyoldalasan, Karoling-ikonográfiával követett Szentföldi-típusú enkolpionokról és az ezeken megjelenő két eltérő Krisztus-ábrázolásról (élőként köpenyben, colobiumban és holtként ágyékkendőben, perizoneumban) esett szó. Ezen ereklyetartók története az antik bullák viseletének hagyományából kialakult, a Meroving-kori germánok által a késő római-bizánci kultúrából átörökített díszfüggők végén lévő amulettkapszuláknál kezdődik. A bilaterális amulettek és más, nyakban hordott fémikonok, köztük fémdiptichonok pogány-keresztény, szinkretista ábrázolásai (központi maszkból kiinduló, a későbbiek folyamán növényi díszítménnyé váló kígyószerű lények) a késő császárkortól a viking korig élő skandináviai stílusokkal mutatnak rokonságot, mivelhogy a korai orosz államalakulatok létrejöttében vezető szerepet töltöttek be a varégok. Az egyik ilyen 13. századi, kétoldali amuletten talán Szent Borisz és Szent Gleb mártír hercegek együtt lovagló alakját mint az ikonográfiai típus korai feltűnését figyelhettük meg.2
Az 1126-ban önállóságát ismét visszanyerő Novgorodi Fejedelemség területéről egy 13-14. századi ereklyetartó fémikon töredékét emeltem ki, melyen Krisztust körülvéve a feltámadás hittételét igazoló ephezoszi (efezusi) hét szent alvót (Septem Dormientes) láthattuk. A keresztényüldözések időszakában játszódó, 5. század közepén írásban rögzített legendának a 8. századtól ismert egy pannóniai változata, s feltételezhetően középkori átültetés a nyitrai székesegyház hét ülőfülkéjének eredetéről szóló, napjainkban gyűjtött magyar népmonda, történetük első hazai lejegyzése is a közeli Garamszentbenedeken, a Szelepcsényi-kódexben maradt fenn. Hétalvó kifejezésünk ugyancsak idekapcsolódik, ami a históriájukat előadó újkori iskoladrámák hatására alakulhatott ki. A téma egyetlen magyarországi megjelenítése a székesfehérvári Keresztelő Szent János születése-templom egyik falképe, amelyet Theodorosz Szimo ráckevei műhelye festett 1772-1773-ban.
1328-ban jött létre a Moszkvai Fejedelemség. Ekkor vesztette el önállóságát Vlagyimir-Szuzdál, majd 1478-ban Novgorod, 1485-ben Tver, végül 1510-ben Pszkov is, és váltak a Moszkvai Nagyfejedelemség részévé. Az Orosz Cárság területéről egy 14. századi ikonográfiát követő, 17. századi, nyakban hordott fémikon témájáról, a Palaiologosz-reneszánsz hatására Szerbiában megszületett „Ne sirass engem, Anyám!" típusról, annak 12. századi bizánci eredetéről (Krisztus a sírban), kialakulásának folyamatáról, Athoszon keresztül valószínűsített, 1380 körüli novgorodi megjelenéséről (Volotovo, Kovaljovo és Gorogyistye) írtam. A kompozíció létrejöttében meghatározó szerepet játszott a Levétel a keresztről és a Krisztus siratása jelenetek azon érzelemmel teli részlete, melyben Szűz Mária arcával halott Fiához simul (Nerezi és Pszkov). Ez a momentum látható a Pray-kódex egyik keleti keresztény ikonográfiát alkalmazó (Krisztus testének leadása magas keresztről, létra segítségével történik), lavírozott tollrajzán és az esztergomi sztaurotéka szintén 12. század végi-13. század eleji Keresztlevétel ábrázolásán is. (Egy bizonytalanul 15. századra keltezett, novgorodi, nyakban hordott fémikonon - hol az alakok nem azonos léptékűek, s a kereszt ezért, nyugati szokás szerint, alacsonynak hat - a Megváltó és a testét leemelő Arimateai József érintkezett így.) A kompozíció érett formáját mutatta két 19. századi, zománcozott fémikon, egyike moszkvai készítésű volt, amelyeken az Istenanya közvetlenül Fia mögött állt, szenvedélyesen magához ölelve őt. Nyugaton az Imago Pietatisból kialakult ikonográfiai típus neve Vir Dolorum (Fájdalmak Férfia), ami mint „kép a képben" jelenik meg Bátonyterenye-Maconka Szent István-templomának 1408-1410 között festett Misericordia Domini freskóján.
Egy 17. századi, talán aszketikus bilincsről származó lemez Golgota-kereszt ábrázolása folytán megemlítettem a vonatkozó patrisztikus hagyományt (a Keresztfa Ádám sírja felett volt, ami egyben a világ közepe is), a Szent Kereszt megtalálásának legendaváltozatait, az Oroszország szimbólumává vált ferde lábzsámolyú kereszt létrejöttét magyarázó három népi elgondolást. Az egyik 19. századi, Moszkvai Kormányzóság területéről származó áldásosztó fémkereszt meglepő módon egyszerre szerepeltette a nyugati és a keleti keresztény ikonográfia két, egymásnak ellentmondó, egymást kizáró elemét. Ezen a megfeszített Megváltó a keleti ikonográfiának megfelelően jelent meg, vagyis lábai egymás mellett, külön voltak felszegezve, Krisztus fegyverei (Arma Christi) között azonban, aminek bemutatása fémikonokon amúgy sem szokványos, csak három szöget láthattunk. Ennek oka az, hogy a Jézus szenvedésének jelképeit felsorakoztató, előbb bűnbánati cédulákon, majd papírikonokon, azaz ortodox, vallásos tárgyú rézmetszeteken terjedő képtípus Nyugaton alakult ki (Kunigunda-passionale, 1313-1321, Prága), ahol Krisztust szemérmesen, egymásra helyezett lábfejekkel ábrázolják. Egy 19. század második felében, Moszkvában készített, zománcdíszes kézikereszten az evangéliumi beszámolókat követve még három katonát is megfigyelhettünk, akik Jézus köntösére sorsot vetettek.
A fémikonok tetején gyakran kapott helyt „A Megváltó nem kézzel alkotott képmása" (Akheiropoietosz), a Mandylion ereklye, aminek keletkezését a Krisztus és V. (Fekete) Abgár edesszai király levélváltásáról szóló 3-4. századi, nem kanonikus iratok mesélik el. A nyugati kereszténységben ez a Sudarium, a Vera icon, ami Szent Veronika nevének és alakjának is egyik alapja. Előbbit Jóannész Klimakhosz 6. században élt szerzetes A Mennyország létrája című munkája, utóbbit Matthew Paris 1245 után írt Chronica Majora műve mutatja be először.3 Az ószertartásúak egy csoportja a kendőn történő ábrázolást, melyen a Nedves szakállú Megváltó látható, nem fogadta el, így azt sok esetben letörték. Az 1682-ben máglyahalált halt Petrov Avvakum protopópa által vezetett, az orosz ortodoxia görögös újításaira nemet mondó, ezért jogfosztottan, üldöztetésben élő, a határvidékekre és határokon túlra menekülő vallási közösség egyre nagyobb társadalmi támogatottságot kapott, szlavofil mozgalma parasztfelkelésekkel fonódott össze, az időszakot a tömeges önégetések jellemezték. A raszkolnyikok különösen ragaszkodtak e hagyományőrző tárgyakhoz, aminek a tömegtermeléssel összefüggő olcsóságuk és anyagukból következő tartósságuk, továbbá könnyen kezelhető kis méretük mellett szerepe volt abban, hogy azok széles körben elterjedtek, és általánossá váltak elsősorban mint útiikonok.
Egy kérdésesen 16. századra helyezett fémikon miniatűr képecskéi kapcsán az Ünnepekről értekeztem zárásként, így Krisztus születésének, pokolra szállásának és az Istenanya elszenderedésének apokrif forrásait és ikonográfiáját ismertettem. A Megváltó életéhez kapcsolódó tizenkét legfontosabb esemény a fémtriptichonok, hármas osztatú fémikonok egyik fő témája. Jézus születésének újszülöttet fürdető két bábaasz-szonya, Salome és Zelomi alakja, egy 2. században felbukkanó név két változatának eredménye, párosuk a 8-9. századra állandósult. Csodás történetük (kétkedésükben az Istenszülő testét tapogató kezük elszárad, majd a gyermeket kézbe véve meggyógyul) a szüzesség bizonyságtételén túl a szűzen szülés természetfelettiségét is tanúsítani kívánta. A mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa ex cathedra hirdette ki 1950-ben, az egyházi tradíció azonban ennél jóval régibb. Az elszenderedés 4. században írásba foglalt három mesés epizódját (az apostolok felhőkön érkeznek, a testet lelökni készülő zsidó Jefóniás kezét egy angyal levágja, az Istenanya átadja övét az elkéső Tamásnak) egyszerre mutatta be egy 19. század végi-20. század eleji, moszkvai készítésű, színes zománccal díszített fémikon. Itt hívtam fel a figyelmet a szászföldi Leonhardus mester 1438-as nagyszebeni keresztelőmedencéjére, ami a magyarországi bronzöntés történetében keleti keresztény ikonográfia vonatkozásában unikális. A görög feliratos plakettek mintájául talán fémikonok szolgálhattak, köztük egy Ünnepek-fémtriptichon, közvetítőjük lehetett a fogarasföldi románság. Egyéb ünnepek közül az Istenszülő oltalmának önálló jelenetét említettem meg, ez tartalmilag és részben formailag is a Köpenyes Mária (Mater Misericordiae vagy olaszul Madonna della Misericordia) képtípussal rokonítható. A középkori magyar művészetben egyedül Maconkán láthatjuk ezt a Mária-ábrázolást a szentély főfalán, ami a közeli Pásztó ciszterci közösségének jelenlétével magyarázható.4
Csodatévő Istenszülők fémtetraptichonokon és más fémikonokon
A fémtetraptichonokon, házioltárként szolgáló, négyes osztatú fémikonokon a tizenkét ünnep mellett - aminek képecskéi közül az eredeti, festői kánonnal ellentétben kimaradt Lázár feltámasztása és Krisztus keresztre feszítése, megjelent viszont az Istenanya születése, valamint az Istenanya bemutatása a templomban téma - a negyedik szárnyon még az Istenszülő négy, csodatévő, Tyihvin, Vlagyimir, Szmolenszk és Novgorod városát védő ikonját is ábrázolták, amint azokat különböző szentek körbeállva tisztelik.5 Ezeken Máriát fél, a gyermek Jézust - a Novgorodi Istenanya ikonográfiai típus kivételével -egész alakosan jelenítették meg. A kisded - ez alól a Vlagyimiri Istenanya ikonográfiai típus jelent kivételt - jobbjával áldást oszt, baljában rotulust, könyvtekercset tart. Az Istenszülő khitonját fedő maphorionon - előbbi az ikonfestészetben hagyományosan kék, utóbbi piros színű (az emberré lett Isten öltözeténél a színek szimbolikájuknál fogva felcserélődnek: a Megváltó khitonja piros, az ezt fedő himation pedig kék) -, a vállaknál és a fejen megjelenő egy-egy csillag Mária örök szüzességét jelzi, vagyis hogy szűzen fogant, szűzen szült és szűz maradt, ahogy azt a 649-ben tartott, részleges Lateráni Zsinat kimondta. A fémtetraptichonok szárnyait a gótikus és reneszánsz építészetet, így kisépítésze-tet idéző kettős szamárhátívek zárják le, amelyekben Krisztus keresztre feszítése gyászolókkal, Újszövetségi Szentháromság, az Ilona-legenda alapján A Szent Kereszt felmagasztalása Szent Helénával és I. (Nagy) Constantinusszal, valamint az Istenszülő dicsőítése került bemutatásra.
A Tyihvini Istenanya (Тихвинская Богоматерь) ikonja mellett - aminek a kiállításon egy 19. század második feléből származó, virágfüzérrel körbevett, 83 cm * 76 cm-es, óriási darabja is szerepelt6 - többek között Beloozerói Szent Kirillt is megjelenítették.7 A szentet Gyionyiszij Glusickij észak-orosz ikonfestő 1424-ben portrészerűen megfestette, s az így elkészült ikon a későbbiekben prototípusként szolgált az atya valamennyi ábrázolásához.8 A gyermek Jézus a klasszikus Hodegetria-típusnak (Путеводительница, „Útmutató Istenanya") megfelelően édesanyja bal karján ül, látszik jobb lábának talpa, Mária jobbjával fiára mutat, fejét enyhén feléje hajtja.9 Az ikonográfiai típus 1383-ban jelent meg, amikor Theophanész, azaz Feofan Grek kortársa, az ugyancsak görög származású Ignatyij, vagyis Ignatiosz Grek, egy régi, szimferopoli kézirat tanúsága szerint Dimitrij Donszkoj moszkvai fejedelem és vlagyimiri nagyfejedelem fia, Jurij Dimitrijevics számára egy ilyen ikont festett.10
A Vlagyimiri Istenanya (Владимирская Богоматерь) ikonográfiája az írott források alapján Konstantinápolyban alakult ki 1155 előtt, azonban a ma ismert, névadó ikon a stíluskritika alapján, bensőséges hangvétele, érzelmessége, líraisága folytán 1230 körül keletkezett, nyugati kapcsolatokkal rendelkező, görög ikonfestő orosz földön festett másolata. Az eredeti ikon feltehetően az 1237-es tatár támadás során semmisült meg.11 A gyermek Jézus édesanyja jobb karján ül - a Hodegetria-típus ezen változatát Dexiokratousának nevezzük -, baljával annak nyakát a maphorion alatt átkarolja, látszik bal lábának talpa. Mária bal kezével fiára mutat, a kisded átölelve rátekint, arcuk összesimul. Ez a szeretet kifejezésén túl egyben szimbolikus utalás is a megtestesülésre, a földi és az égi világ egyesülésére. A fémikonokon az Istenszülő és gyermeke az eredeti ikonográfiától eltérően, ahol Mária bánatosan az ikon szemlélője felé fordul, több esetben egymásra néznek.12 Az Eleousa-típusba (Умиление, „Meghatódott Istenanya") tartozó ikont a 14. század végétől az„orosz földpalládiuma"-ként tisztelik. Mindhárom ünnepnapja: május 21., június 23. és augusztus 26. Moszkva tatároktól történő csodálatos megszabadulásához, az 1528-as, az 1480-as és az 1395-ös évekhez kapcsolódik.13 IV. (Rettegett) Iván cár (1533-1584) Szent Lukács evangélista alkotásaként említi az ikont, amiben a cári Oroszország kiválasztottságának gondolata fejeződik ki a harmadik Róma-elmélettel párhuzamot mutatva.14 Szintén a konstantinápolyi iskola alkotása a 14. század második felében készült, Hodegetria-típust képviselő Pimen-féle Istenanya-ikon, amit a metropolita valószínűleg az 1379-1381-es első útjáról hozott magával Moszkvába.
A Szmolenszki Istenanya (Смоленская Богоматерь) ikonja mellett, több más szent társaságában, Szentéletű Magyar Mózes szerzetestársait,15 Kijevi Barlanglakó Szent Antalt és Kijevi Barlanglakó Szent Teodózt is ábrázolták.16 A gyermek Jézus édesanyja bal karján, frontálisan ül, Mária jobbjával fiára mutat, merev fejtartással mindketten előre néznek. Az eredeti ikont 1404-ben Szmolenszk városából Moszkvába szállították, ahonnan a másolat elkészülte után, 1456-ban került vissza. A hasonmást 1525-ben a Kremlből átvitték a Novogyevicsij-kolostorba, ahol a Szmolenszki Istenanya-főtemplomban helyezték el. A 17. század végén hirdették ki az ikon összorosz ünnepét, nagy tisztelete különösen Moszkvában alakult ki.17 Itt jegyzendő meg, hogy van Szmolenszki Megváltó ikonográfiai típus is. Ezt a ritka ábrázolást a kiállításon egy Moszkva körzetéből és egy magából a városból való, zománccal díszített alkotáson, egy 18. századi fémtriptichon középső elemén, valamint egy 19. század második feléből származó fémikonon láthattuk.18 Előbbin nem csak Krisztus, de a szenvedés eszközeit kétoldalt tartó Szent Mihály és Szent Gábriel arkangyalok is cátát, a bizánci ékszergallér viseletének hagyományát megőrző, félhold alakú nyakéket hordtak.19 Talán egy ehhez hasonló, aranyból készült kösöntyűt kapott Szent Borisz kedvenc szolgája, Szentéletű Magyar Mózes testvére, Magyar Szent György, amit gyilkosai csak a szent fejének levágásával tudtak maguknak megszerezni.20 Ékszergallér ábrázolását láthatjuk többek között a ravennai San Vitale-bazilika 532-547 között készült Theodora császárné és kísérete mozaikján21 vagy a római Santa Maria in Trastevere-templom 6-7. századi Trónoló Istenanya a gyermek Jézussal és két arkangyallal-ikonján, a koronát viselő Szűzanya ékeként.22 A bizánci öltözetnek ezt a díszét a Kárpát-medencei avar arisztokrácia is átvette az imitatio imperii, a birodalom utánzásának elve alapján, így például Kiskőrös-Vágóhíd 7. század utolsó harmadára keltezhető, „közép avar" kori (Mittelawarenzeit, MA) 8A sírjából ismert ilyen ékszergallér, amelyen öt darab aranyba foglalt, csiszolt almandin és hat aranycsengettyű volt.23
Az Istenanya „a Jel"-t (Богоматерь „Знамение", más néven Богородица Воплошение a 'megtestesülés' szóból) bemutató Novgorodi Istenanya-ikon mellett,24 mások társaságában láthattuk a novgorodi Antonyijev-kolostort alapító Római Szent Antalt.25 A Platytera-típusba („Helytadó Istenanya", a лЛатитєра 'tágasabb' görög szóból: „Méhed tágasabb, mint az ég") tartozó ábrázolásnál az Istenszülő imádkozó kéztartással, széttárt karokkal jelenik meg, mellén legtöbb esetben szabályos körben a még meg nem született Megváltóval.26 Ezt a rendkívül gyakori típust figyelhettük meg egy 15-16. századi kétoldali mellkereszt hátoldalán is.27 Az ikonográfia Izajás könyvének „Az Immánuel-jel"-ről szóló jövendölésén alapul: „Ezért az Úr maga ad nektek jelet: / Íme, a szűz fogan, fiút szül, / és Immánuelnek nevezi el",28 legkorábbi megjelenése a római Coemeterium Maius 4. század eleji falfestménye; más magyarázat szerint a fátylat viselő, gazdagon öltözött nő a sír tulajdonosát ábrázolja gyermekével.29 Idekapcsolódik a Priscilla-katakomba azon 2. századi freskója is, amit a legkorábbi Madonna-képként tartunk számon. A Maria Lactans („Szoptató Mária") ikonográfiai típus mellett ugyanis Izajás30 vagy a Számok könyve alapján Bileám, azaz a „szamaras" Bálám próféta áll, amint egy fénylő csillagra, keresztény értelmezés szerint az eljövendő Messiásra mutat.31 A novgorodi Antonyijev-kolostor Istenszülő születésetemplomának 1125-ös freskói - az alapító szent származását tekintve érthető módon - szintén nyugati kapcsolatra utalnak, azok a római Santa Croce in Gerusalemme-bazilika (hol a keresztfeliratot, az egyik vasszöget és a jobb lator keresztjének nagyobb darabját is őrzik) későbbi, 1144-ben festett, román stílusú falképciklusával hozhatók összefüggésbe.32 A Blacherni-(o)ti)ssa-típusnál az ugyancsak frontálisan ábrázolt, imádkozó Istenanya gyermeke nélkül jelenik meg.33 A Kijevi Fejedelemség területén ez vált általánossá, így ezt láthatjuk a kijevi Szent Bölcsesség-székesegyház 1043-1046 között készült apszismozaikján is. A Platytera-típus széles körben elterjedt az orosz festészetben.34 Korai példaként említhetjük Nyeregyica II. világháborúban nagyobbrészt megsemmisült Megváltó-templomát, amelyben 1199-ben két helyen, a zsertvennyik és a főapszis conchájában is megfestették az Istenanya „a Jel" ikonográfiai típust, utóbbiban annak egész alakos változatát.35 A jaroszlavli ikonfestő iskolához köthető, 1224 körül festett Nagy Panhagia-ikonon egy ilyen álló Istenanya látható, kiegészítve a felső két sarokban Szent Mihály és Szent Gábriel egy-egy clipeusba foglalt mellképével.36 Ezt láthattuk a kiállításon egy 14. századi ereklyetartó mellkereszt hátlapján is.37 A novgorodi Megváltó színeváltozása-templom 1378-as Istenanya „a Jel" freskója szintén kiemelt helyen, a déli falon, a kápolna bejárata felett lett megfestve.38 Az ikonográfiai típust különösen nagy tisztelet övezte Novgorodban, ahol a várost egy ilyen ikon védte meg a Vlagyimir-szuzdáli Fejedelemség 1169-es támadásától.39 A csodás eseményt Pahomij Logofit 15. századi szerb életrajzíró tollából ismerjük. Az Istenanya „a Jel"-ikont János novgorodi pátriárka a várfalra vitte, s ott az ostromlókkal szemben felállította, amikor azonban azt egy szuzdáli harcos nyila eltalálta, elfordult, s tekintetét Novgorodra vetette. Az Istenszülő a város felett érzett nagy bánatában keserű könnyeket hullatott, amiket a főpap felonjával letörölt, az ellenséget pedig vaksággal sújtotta, akik így lovaikat nem tudták irányítani, s egymást ütötték.
Meglátván ezt a novgorodiak kinyitották a várkaput, rárontottak a vlagyimir-szuzdáli csapatokra, és égi segítséggel győzelmet arattak felettük.40 Az ikon Novgorodba vitelét és a csatajelenetet a novgorodi iskola több, 15-16. századi ikonja is bemutatja.41
A fémtetraptichonok előlapján gyakran egy-egy oszloppal szegélyezett, leveles-virágos, indás környezetben - melyben még felismerhető volt a középkori orosz kódexek miniatúráinak szenteket keretező állatstílusa -, egy nagy ovális mezőben Golgota-kereszt kompozíciót láthattunk kétoldalt a földi és annak tükörképeként a Jelenések könyvében szereplő mennyei Jeruzsálem ábrázolásával.42 A Szent Kereszt körül cirill szavak rövidítéseit találtuk: „ЦРЬ СЛЫ"(Царь Славы, „Dicsőség Királya"), „СНЪ БЖИ" (Сын Божий, „Isten Fia"), „К" (Копие, „Lándzsa"), „Т" (Трость, „Nádpálca"), „М Л" (Место Лобное, „Vesztőhely"), „Р Б" (Рай Бысть, „Paradicsom"), „ГГ" (Гора Голгофа, „Golgota hegye"), „Г А" (Глава Адама, „Ádám koponyája"). Ugyanitt Jézus Krisztus nevének görög jelölése, az „IC XC" és egy görög szó, a „NИKA", „Győzelem" is olvasható volt. Ezek szintúgy megtalálhatók a fémdiptichonok és -triptichonok nyitó oldalán, valamint az áldásosztó fémkereszteken, utóbbiaknál a „С[О]ЛНЦЕ" („Nap") és a „ЛУНА"(„Hold") szavakkal kiegészülve. E felett egy kisebb, tojásdad alakú keretben még a következő, kézikereszteken ugyancsak olvasható felirat jelent meg: „КРЕСТУ ТВОЕМУ ПОКЛАНЯЕМСЯ ВЛАДЫКО И СВЯТОЕ ВОСКРЕСЕНЕ ТВОЕ СЛАВИМЪ", vagyis: „Kereszted előtt meghajlunk, Uram, és szent feltámadásodat dicsőítjük".43
A kiállításon az Istenszülő további ikonográfiai típusaival is találkozhattunk, amelyeket az alábbiakban kialakulásuk sorrendjében ismertetek.
Az egyik 19. századi fémikon középmezőjében az úgynevezett „Háromkezű" Istenanyát (Богоматерь „Троеручица") láthattuk (1. kép).44 E rendkívül érdekes és fémikonokon igen ritkán ábrázolt változata az Istenszülőnek, a Tricheirousa-típus létrejötte, a képrombolás kezdeti időszakához kapcsolódik. A 8. század első felében élt Damaszkuszi Szent János három vitairatában is kiállt az ikontisztelet mellett, ezért az ikonrombolók jobb kezét levágták, az azonban a történet szerint újra kinőtt, amikor az apologéta egy gyermekét jobbján tartó Útmutató Istenanya-ikon előtt imádkozott. Hálából, votív tárgyként a szent egy ezüstből készített jobb kart helyezett az ikon szélére, amit később az ikonfestők ösztönösen lemásoltak, s azt az eredeti tartalom elhomályosulásával az Istenanya harmadik kezeként kezdték értelmezni.45 Az ikonnak a szerb nemzeti ikonfestő iskolába tartozó, csak az arcot, kezet és lábat szabadon hagyó nemesfém lemezzel, риза-val fedett 14. századi prototípusát Athoszon őrzik a szerb Hilandari-kolostorban.46 A „Háromkezű" Istenanya ábrázolása így elsősorban a szerbeknél vált népszerűvé - láthatjuk például a Tolna megyei Grábóc Szent Mihály arkangyal-templomának egyik 19-20. századi körmeneti zászlóján -, de megjelenítésére az orosz ikonfestészetben is találunk példát. Magyarországon az ikonográfiai típus másik előfordulása Ivan Darotyiev athoszi orosz ikonfestő 1720-ban festett, az 1950-es években még magántulajdonban lévő ikonja.47 Az irodalmi Nobel-díjas Ivan Bunyin szimbolista prózaíró (1870-1953) is megemlíti egy novellájában az egyik moszkvai utca „Háromkezű" Istenanya-ikonját.
1. kép: „Háromkezű" Istenanya Szent Mihály és Szent Gábriel arkangyalokkal kiegészített Deészisszel, továbbá kiválasztott szentekkel: Szent Péter és Szent Pál apostolokkal, Nagy Szent Baszileiosz, Nazianzoszi Szent Gergely, Aranyszájú Szent János és Csodatévő Szent Miklós püspökszentekkel, Nagy Szent Gergely és Thesszaloniki Szent Demeter vértanúkkal, Szoloveci Szent Zoszima és Szoloveci Szent Szavvatyij kolostoralapítókkal, egy őrangyallal, valamint Szent János és Szent András apostolokkal. 19. század (Andrej Rubljov Régi Orosz Szépművészeti Múzeum, Moszkva)
A Novgorod és sikerrel Kijev ellen törő I. Andrej Bogol-jubszkijnak egy alkalommal megjelent álmában az Istenszülő. A fejedelem miután felébredt, ikonfestőket hivatott, akiknek megparancsolta, hogy pontosan úgy fessék meg a látomást, ahogyan ő azt látta. A hagyomány szerint így alakult ki a 12. század harmadik negyedében, a vlagyimir-szuzdáli ikonfestő iskolában a fémikonokon is megjelenő Bogoljubovói Istenanya (Богоматерь Боголюбская) ikonográfiai típus.48 Az egész alakos Istenanya jobb kezében kibontott irattekerccsel, bal kezének imádkozó gesztusával az ikon jobb felső sarkában látható Megváltóhoz fordul.49 A Deésziszt ábrázoló fémikonokon a bal oldalon lévő, fél alakos Istenanyát fordítottan, bal kézben rendszerint kibomló írással, jobbjának kérlelő mozdulatával jelenítették meg.50 Az ábrázolás a Paraklesis-típusba („Közbenjáró Istenanya") tartozik, a Hagiosoritissa-típusnál ugyanis az Istenanya irattekercs nélkül jelenik meg. A kiállításon ez utóbbira is láthattunk példát két 12. századi ereklyetartó mellkereszt hátoldalán.51 Az Istenszülő mindkét esetben félprofilban kerül bemutatásra. Nyugaton az előbbi ikonográfiai típust Advocata Romanorumnak, „Rómaiak Ügyvédjé"-nek, illetve Advocata Nostrának, „Mi Szószól ón k"-nak nevezzük. A római Santa Maria in Trastevere-templom 1140-ben, montecassinói bencések által készített apszismozaikjának központi kompozíciója az intronizált, királynőként beiktatott, jobb kezében kibontott írást tartó Szűz Máriát és az őt jobbjával átölelő, szintén trónon ülő Krisztust ábrázolja.52 A Szűz Mária, Krisztus jegyese és a Szűz Mária megkoronázása ikonográfiai típusok kialakulása a Karoling-korra vezethető vissza. 874-től vannak adataink arra vonatkozóan, hogy Rómában a Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén tartott két körmenet - egyikben a lateráni Capella Sancta Sanctorum Akheiropoietosz-, másikban a Santa Maria Maggiore-bazilika Hodegetria-ikonját vitték - a Curia épülete előtt egyesült, s ott a Megváltó képmását az Istenszülő előtt meghajtották.53
A 13. században kialakult Feodorovszkaja Istenanya (Богоматерь Феодоровская) ikonográfiai típust az 1598-ban kihalt Rurikidákat - Borisz Godunov cár és a szmuta, „zavaros időszak" után - követő Romanov-dinasztia (1613-1917) különösen nagy becsben tartotta, a 17. század után vált népszerűvé.54 Az ábrázolás a Vlagyimiri Istenanyától annyiban tér el, hogy a gyermek Jézus bal talpa nem látszik, s ezen lába térdtől lefelé mezítelen, jól láthatóan sovány.55 Ez arra a legendára utal, amelyben az ikonon megfestett kisded lefogyott, mivel a szerzetesek nem adtak a szegényeknek enni. Az atyák megértve a csodát attól kezdve mindig gondoskodtak az éhezőkről.
Konkrét személyhez, a meta-/posztbizánci görög ikonfestészet krétai(-velencei) iskolájának első szakaszába (a 15. század második és a 16. század első fele) tartozó, 15. században élt Andreasz Ritzosz nevéhez kötik a Glykophilousa-típusból („Édescsókú Istenanya") kialakult Szenvedő Istenanya (Богоматерь Страстная) ikonográfiai típust, amit Athoszon Félelmetes Oltalomnak neveznek.56 Valójában ez a típus legalább a 12. század óta ismert volt a bizánci festészetben, de nagyon ritka. A 15. században és ezután vált jóval gyakoribbá, s minthogy a legjobb megfogalmazások közül néhány Andreasz Ritzosz névjegyét viseli, a feltalálást neki tulajdonítják.57 Andreasz Ritzosz egyik Szenvedő Istenanya-ikonját őrzi a Dubrovnik közelében fekvő Ston település Szent Balázs-temploma a 15. század második feléből,58 s egy ilyen, 16. század második feléből származó, krétai(-velencei) iskola által festett ikont láthatunk a brassói Szent Miklós-templomban.59 A firenzei Galleria degli Uffizi hetvendarabos ikongyűjteménye is rendelkezik a Szenvedő Istenszülő egy kvalitásos ikonjával. A gyermek Jézus édesanyja bal karján ül, mindkét kezével annak jobbját fogja, Mária fejét enyhén fia felé hajtja. Kétoldalt, fent Szent Mihály és Szent Gábriel arkangyalok a bizánci udvari szertartásrendből eredő beburkolt kézzel a szenvedés eszközeit tartják, egyikük a Keresztfát, másikuk a lándzsát és az izsópot a rászúrt szivaccsal. A megrémült kisded jobbra fordulva ez utóbbiakra tekint fel. Festett ikonokon mindez még a töviskoszorúval és a szögekkel, valamint az ecetes edény ábrázolásával egészül ki. Az eredeti ikonográfiában Jézus saruját is megfestették, amint azt jobb lábáról ledobja, miként ezt a krétai(-velencei) iskola második szakaszában (a 16. század második fele és a teljes 17. század) alkotó Emmanuel Lambardosz nagyméretű, 17. század eleji Szenvedő Istenanya-ikonján láthatjuk a velencei Ikonok Múzeumában.60 A fémikonokon ezzel szemben csupán a más Istenszülő-típusokon ugyancsak megjelenő meztelen talp került bemutatásra.61 Az ikonográfiai típus Oroszországban a 17. századtól terjedt el, amikor I. Mihály cár (1613-1645), a Romanov-ház alapítója egy ilyen csodatévő ikont Nyizsnyij Novgorodból Moszkvába szállított.62
Az Istenanya „Az eléghetetlen Csipkebokor" (Богоматерь „Неопалимая Купина") ikonográfiai típus a 16. század második felében, az Istenszülőt - a Mózes által a Sínai-hegy négy csúcsa közül a Hóreb lábánál látott (erről a Kivonulás könyve számol be)63 - égő, de el nem égő vadrózsabokorhoz hasonlító egyházi énekek alapján alakult ki.64 Amiképpen Isten megjelent az égő csipkebokorban, amely ugyan lángolt, de mégsem perzselt, úgy született meg Jézus Krisztus a Szűztől, anélkül, hogy az Istenszülő tisztasága csorbát szenvedett volna. Az ószövetségi jelenet keresztény értelmezésével találkoztunk a Vlagyimiri és a Nyizsegorodi Kormányzóság területéről származó fémikonokat bemutató tárlók egyikénél, egy 18. század végi-19. század eleji, középső táblájában 18. század végi, Moszkva körzetében öntött fémkeresztet tartó, fából készült triptichon bal szárnyának első képén.65 Mózes itt csizmáit levetve térdelt az égő, de el nem hamvadó bokor előtt - az ikonfestő ötletesen ezt úgy oldotta meg, hogy a növénynek csak egyik fele lángolt, míg másik fele zöldellt -, benne egy aranyló korongban az Istenanya „a Jel" volt látható. A házioltár jobb szárnyának harmadik képén a Licinius alatt 320-ban, keresztény hitükért kivégzett katonaszentek, a negyven szevasztei mártír lett megfestve.66 A Sínai-hegyi Alexandriai Szent Katalin-kolostor, ahol a hagyomány szerint az epiphania történt, őriz egy 1605-ös évszámmal és a krétai(-velencei) iskola második szakaszába tartozó Viktorosz mester nevével ellátott ikont, amely a törvény tábláinak átadása mellett (a leírás a Kivonulás könyvén túl a Második Törvénykönyvben is szerepel) ugyanezt a történetet meséli el,67 feltüntetve a saru levételét és Mózes apósának, Jetrónak, Midián papjának juhait is.68 Az ikonográfiai típus korai, nyugati feltűnése Nicolas Froment provanszál festő 1475-1476 körül, Anjou (Jó) René trónfosztott nápolyi király számára készített, az aix-en-provencei Szent Megváltó-székesegyházban lévő Mózesoltárának centrális panele. Itt a napként lángoló csipkebokor egyben a Jelenések könyve „Az égi asszony és a sárkány" szakaszának Napbaöltözött Asszonyára (Mulier Amicta Sole) is utal.69 Míg az Isten angyalának köpenyét összefogó, tojásdad alakú csaton a bűnbeesés jelenete figyelhető meg, addig az „új Éva", Mária ölében ülő gyermek Jézus ugyancsak ovális tükrében a kisded és édesanyja látható. Ahogy Éva latin nevének tükörképe az angyali üdvözlet Ave szava, úgy fordítja az eredendő bűn képét a Megváltó kezében tartott tükör annak ellentétébe, a megváltásba.70 Az ikonográfiai típussal részben rokon a festett ikonok Hervadhatatlan Rózsa ábrázolása, átvitt értelemben, minthogy soha ki nem apad, az Életadó Forrás is. Nyugaton ez a néha zárt kerttel, hortus conclususszal megjelenő Rózsás Madonna képtípus, amire példaként említhetjük a kölni Stefan Lochner 1448 körüli Madonna a rózsalugasban című festményét.71 A néphit szerint a tűzvész ellen védtek az Istenanya „Az eléghetetlen Csipkebokor"-ikonok, hasonló hiedelmek fűződtek tehát ezekhez, mint a Szent Lőrinc tiszteletének helyébe lépő Szent Flórián út menti szobraihoz a nyugati keresztény művészetben. Talán egy ilyen fémikont említ Avvakum protopópa lelkiatyja, Jepifanyij szerzetes akkor, amikor önéletírásában arról számol be, hogy míg ő két napig távol volt, az újonnan elkészült remetelakja leégett, a ház belseje azonban, ahol a rézötvözetből öntött Istenszülő-ikont is tartotta, érintetlen maradt.72 Az ikonográfiai típusnál két négycsúcsú, homorú oldalú, középpontosan szimmetrikus síkidom negyvenöt fokos elforgatásával létrehozott nyolcágú csillagban az Istenanya „a Jel" kerül bemutatásra. Rogyion Szemjonovics Hrusztaljov híres moszkvai mester kiállításon szerepelt, 19. század utolsó negyedéből származó, művészien megtervezett és kivitelezett fémikonján a központi kompozíció, amely kivételesen a Hodegetriát, nem pedig a Platyterát foglalta magába, tizenhat karéjos virágmotívummá, vadrózsává bővült.73 Ebben az angyalok nyolcadik karába tartozó kerubim és kilencedik rendjét alkotó, hatszárnyú szerafim, továbbá a négyszögletes alapformánál rendszerint ábrázolt evangélista szimbólumok kaptak helyet.74 A fémikon négy sarkában az Istenszülőre utaló ószövetségi jeleneteket láthattunk, az alsó szegély két oldalán a mester „ЧР" és „СХ" monogramja volt olvasható (2. kép).75 Fent, balra a térdelő Mózes és az égő csipkebokor az Istenanya „a Jel"-lel, jobbra az alvó Jessze az oldalából kinövő fával jelent meg. A magyarországi művészettörténetben egyedülálló, s Európában is ritkaságnak számít a Heves megyei Gyöngyöspata gótikus Kisboldogasszony-templomának 17. század közepén, dél-lengyelországi mesterek által készített barokk oltárépítménye, ami a Jessze fája kompozíciót ábrázolja. A főágakhoz eredetileg kisebb, zöld, leveles hajtások tartoztak, így az oltár egy dús lombozatú fa látványát keltette. A Radix, illetve Virga Iessenek, vagyis Jessze gyökerének, vesszejének nevezett ikonográfiai típus fává nemesedve a Szent Lukács evangéliumában szereplő Jézus családfáját mutatja be,76 kiegészülve a prófétákkal és jelképeikkel.77 Alapja Izajásnak„A Messiás"-ról szóló jövendölése, ami szerint a Megváltó a prófétának, Izájnak, nevének másik változatában Jezajának, azaz Jesszének, Dávid király atyjának nemzetségéből fog megszületni: „Vessző kél majd Izáj törzsökéből, / hajtás sarjad gyökeréből. / Az Úr lelke nyugszik rajta: / a bölcsesség és az értelem lelke; / a tanács és az erősség lelke; / a tudás és az Úr félelmének lelke, / s az Úr félelmében telik öröme. / Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, / s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, / hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak, / és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. / Szája vesszejével megveri az erőszakost, / s ajka leheletével megöli a gonoszt. / Az igazságosság lesz derekán az öv, / s a hűség csípőjén a kötő."78 Továbbá „A fogságból való visszatérés" kapcsán: „Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj / zászlóként áll majd a népek előtt. / Keresni fogják a pogány nemzetek, /és dicsőséges lesz a nyugvóhelye."79 Festett ikonok még azt a jelenetet is ábrázolják az „Izajás meghívása" részt követve, amelyben a próféta ajkát egy szeráf a csípővassal tartott izzó parázzsal megérinti: „ Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele az ajkamat és így szólt: »Nos, azáltal, hogy ez megérintette ajkadat, / eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bűnöd.«"80 Lent, balra Ezékiel prófétát és a látomásában megjelenő új templomot a bezárt keleti kapuval, jobbra Jákob ősatyát és az álmában szereplő létrát láthattuk.81 Ezékiel könyvében „A keleti kapu használatá"-ról az alábbiakat olvashatjuk: „Ekkor a szentély külső kapujához vezetett [az Úr], amely keletre nézett, de zárva volt. Az Úr így szólt hozzám: Ez a kapu legyen zárva! Nem szabad kinyitni, senki sem léphet be rajta, mert az Úr, Izrael Istene vonult át rajta, ezért kell zárva maradnia. Csak a fejedelem ülhet benne, hogy elköltse eledelét az Úr színe előtt. A kapu előcsarnokából léphet be, és ugyanazon az úton kell távoznia is".82 Emmanuel Tzanesznek, más néven Emmanuel Tzane-Bounialisznak, a krétai(-velencei) iskola második szakaszába tartozó ikonfestőnek a velencei Ikonok Múzeumában őrzött, 1644-ben készült Jessze fája-ikonja a téma egyik igen szép megfogalmazása. Az 1640-ben festett berlini Örömhírvétel-ikonján a nyolc szegélykép közül az első és a harmadik sorban lévő kettő Jákob és Mózes, valamint Ezékiel és Izajás látomását mutatja be úgy, hogy azokon az Istenanya is megjelenik gyermekével.83 Az Istenszülő „létra", amely a földtől az égig ér, „lángoló, de el nem égő csipkebokor", „zárt kapu", amelyen csak az Úr léphet be, és „Isten izzó parazsához használt csípővas". A bizánci himnuszköltészet legismertebb kon-takionjában, a 6. században keletkezett, Dallamszerző Szent Románnak tulajdonított Akathisztoszban, azaz „nem leülve énekelt", Istenszülőt dicsőítő imádságban felsorolt további metaforák képi megfelelői ugyancsak megtalálhatók a festett ikonokon. A himnusz hatására alakult ki a 16. század közepére a képekben gazdag Lorettói litánia is. A szimbólumok teljes tárházát nyújtják az Istenszülő dicsőítését (Покров Богородицы) ábrázoló festett ikonok, aminek ünnepe az avarok és perzsák egyesített támadásának Konstantinápoly falainál történt 626-os vereségével kapcsolatos.84
2. kép: Rogyion Szemjonovics Hrusztaljov: Istenanya „Az eléghetetlen Csipkebokor'' a sarkokban ószövetségi történetekkel: Mózes, Izajás, Ezékiel és Jákob egy-egy látomásával, az alsó szegély két oldalán a mester névjegyével. 19. század utolsó negyede, Moszkva (Andrej Rubljov Régi Orosz Szépművészeti Múzeum, Moszkva)
A Kazányi Istenanya (Казанская Богоматерь) elsőként két vakot meggyógyító ikonját 1579. július 8-án, a Kazány városát pusztító tűzvészt követően egy sztrelec, lövésztestőr parancsnok Matróna nevű kilenc éves kislánya találta meg édesanyjával, három álombéli látomás útján, drága textíliába burkolva, sértetlenül, leégett házuk romjai alatt.85 A bizánci ikon az 1209-1552 között fennálló, IV. (Rettegett) Iván cár hódításával megszűnt tatár uralom, az Arany Horda, vagy az örökébe lépő Kazányi Kánság idejében kerülhetett elrejtésre. Az ikont vagy annak másolatát a Kuzma Minyin mészárossal, Nyizsnyij Novgorod sztarosztájával, elöljárójával népfelkelést vezető Dimitrij Pozsarszkij herceg Moszkvába, innen I. (Nagy) Péter cár Szentpétervárra vitette. 1612-ben, Moszkva felszabadításakor a lengyelekkel, 1709-ben, a poltavai csatában a svédekkel, 1812-ben, a borogyinói ütközetben Napóleonnal szemben hozott sikert az orosz népnek. A győztes Kutuzov tábornokot az 1811-ben épített szentpétervári Kazányi Istenanya-székesegyházban helyezték örök nyugalomra. A bazilika 1932-ben a Vallástörténet és Ateizmus Múzeuma lett. A moszkvai Kazányi Isten anya-székesegyházat 1936-ban rombolták le. A kazányi ikont 1904-ben ellopták, 1917-ben, a bolsevikok alatt pedig a szentpétervári ikon tűnt el.86 A Boldog II. János Pál pápa által 2004. augusztus 28-án, az Istenszülő elszenderedésének ünnepén az Orosz Ortodox Egyháznak ajándékozott ikon nem azonos az eredetivel, előadásmódja a Kreml Fegyverraktárának műhelyében, a moszkvai katedrálisokat és a cári családot is ellátó Oruzsejnaja Palataban a 17. század végén-18. század elején festett ikonokkal rokon, vidéki mester munkája. A késő barokk, provinciális stílusú, drágakövekkel díszített, aranyozott ezüstborító már a második az ikonon.87 A gyermek Jézus édesanyja bal oldalán, szemtől szemben áll, bal kezét köpenye takarja, jobbjával áldást oszt. A kisded térd-, míg Mária, aki fejével fiához hajol, mell-, néha vállképben jelenik meg.
3. kép: Éber Krisztus. 14. századi ikonográfiát követő, 19. századi fémikon (Andrej Rubljov Régi Orosz Szépművészeti Múzeum, Moszkva)
A 17. században, viszonylag későn alakult ki az Istenanya „Minden fájdalmasok Öröme" (Богоматерь „Всех скорбящих Радость"), más néven „Minden szenvedőnek Boldogságot nyújtó" Istenanya (Богоматерь „Всемъ скорбящимъ Радость") ikonográfiai típus, aminek felirata elárulja, hogy új- vagy óhitű tulajdonában volt-e a fémikon, előbbiek ugyanis a genitivusos, utóbbiak a régibb, óegyházi szláv formát, a dativusos szerkezetet használták.88 Az első gyógyulással járó csoda 1688-ban történt Moszkvában, ekkor az Ordinka nevű városrész Megváltó színeváltozása-templomában őrizték az ikont. Ezt 1711-ben Szentpétervárra vitték, más vélekedés szerint ekkor már létezett ott ennek egy korai másolata. A festett ikonokkal ellentétben a kétoldalt angyalok által istápolt, ruhát és ételt kapó szegények, gyógyulást nyerő betegek között álló Istenanya minden esetben gyermeke nélkül jelenik meg.89 Ebből a szempontból fontos még megjegyezni, hogy a fémikonokon - leegyszerűsítve a kérdést - a festett ikonok két altípusának mintegy a vegyítése, kontaminációja látható, a moszkvaiból beemelték a királynői jogart, a szentpétervárival megegyezően azonban mellőzték a koronát.90 Az Istenszülő felett a Seregek Urával, héber szóval élve a Szabaothtal, vagyis az Atyaistennel megegyező módon, félköríves, barokk felhőgyűrűben, két kezét áldásra emelve megjelenhet Krisztus mint főpap. Az Istenanya ezen ábrázolása Jézus utolsó ítéletről mondott, Szent Máté evangéliumában szereplő szavait juttatja a szemlélő emlékezetébe: „Nem volt ruhám és felruháztatok. Beteg voltam és meglátogattatok."91
Éber Krisztus, Szent Bölcsesség, Szent Hallgatás és Ószövetségi Szentháromság
Az Éber Krisztus (Христос Недремлющий) ikonográfiai típus forrása a Zsoltárok könyvének „Izrael oltalmazójá"-ról szóló éneke: „Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad, / nem alszik az, aki őriz téged. / Lám, nem alszik, nem pihen, / aki őrséget áll Izrael felett."92 Ezt a különös és ritka ábrázolást egy 14. századi minta nyomán készült,93 19. századi fémikonon láthattuk a kiállításon Akheiropoietosszal, evangélistákkal, két főangyallal és egy püspökszenttel, Csodatévő Szent Miklóssal (3. kép).94
4. kép: Szent Bölcsesség legfelül Akheiropoietosz-, alatta Ószövetségi Szentháromság-ábrázolással. 18. század végi-19. század eleji, nyakban hordott fémtriptichon középső eleme (Andrej Rubljov Régi Orosz Szépművészeti Múzeum, Moszkva)
Nem kevésbé különleges a Megváltó Szent Bölcsességként (Святая Мудрость) történő bemutatása sem,95 amit egy 18. század végi-19. század eleji, mára már hiányos, egykor nyakban hordott fémtriptichon középső elemén figyelhettünk meg.96 Ezen Krisztus - az elmosódott arc ellenére is, a hajviselet és a szakáll körvonala alapján nyilvánvaló, hogy itt róla van szó - trónon ülve, az angyalokhoz hasonlóan szárnyakkal jelenik meg, kétoldalt a Deészisz ábrázolásoknak megfelelően az Istenanya és Keresztelő Szent János fogja közre (4. kép). Az ikonográfiai típus Sirák fia könyvének „A bölcsesség titká"-ról szóló mondásain alapul: „Minden bölcsességnek az Úr a forrása, /örök időkre otthon van az nála. /[...]/Csak egyetlen bölcs van, s roppant félelmetes, / ahogy a trónján ül és onnan országol: / az Úr!."97 Az Ó- és Újszövetségben ezenkívül még számtalan helyen előfordul, hogy az Istent bölcsnek nevezik, vagy hogy a bölcsességgel hozzák kapcsolatba. „Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse" - mondja Krisztusról Szent Pál apostol a Kolosszeieknek írt levélben.98 Mint neve is jelzi, a „Szent Bölcsesség" tiszteletére szentelték fel 360-ban a Hagia Sophiát, amelyet még I. (Nagy) Constantinus kezdett el építeni.99 Ez Szent Zsófia és három lánya minden történetiséget nélkülöző legendájának is a gyökere, amin a III. (Szent) Leó pápa (795-816) által kezdeményezett, a XIX. Egyetemes, Tri(d)enti/Trentói Zsinat (1545-1563) tiltásáig végzett Zsófiamise alapult.100 A középkori orosz festészet gyakran ábrázolt alakja Keresztelő Szent János, a puszta angyala is szárnyakkal jelenik meg. Ezt láthatjuk a székesfehérvári Keresztelő Szent János születése-templom déli bejárata felett, Csodatévő Szent Miklós mellett, a bal oldali képfülkében. A tárlaton elsősorban a Deészisz-fémtriptichonokon találkozhattunk ezzel az ikonográfiai típussal - a próféta ezekben az esetekben a gyermek Jézust magába foglaló, Krisztus kereszthalála által az isteni megváltásra utaló kelyhet tartotta bal kezében, jobbjával arra mutatott -,101 amely Szent Márk evangéliumának kezdő sorain alapul: „Izajás próféta megírta: /Nézd, elküldöm követemet, /hogy előkészítse utadat. / A pusztában kiáltónak szava: / Készítsétek az Úr útját, / tegyétek egyenessé ösvényeit!"102
5. kép: Szent Hallgatás a „Háromkezű" Istenanyát bemutató fémikonnal megegyező kerettel. 19. század vége, Moszkva (Andrej Rubljov Régi Orosz Szépművészeti Múzeum, Moszkva)
Jóval gyakoribbak a Krisztust Szent Hallgatásként (Благое Молчание) megjelenítő fémikonok. A fél alakos, szakáll nélkül ábrázolt, ifjú Krisztus mellen keresztbe tett kézzel, befelé forduló, nyitott tenyérrel és szintén szárnyakkal jelenik meg. Ismert még Az Atya Csendje, illetve A Nagy Tanács Angyala elnevezés is.103 Ezt láthattuk az Iparművészeti Múzeum egyik 18. századi fémikonján, valamint egy 19. század végi, moszkvai készítésű fémikonon (5. kép), mindkét esetben zománccal díszítve.104
Az ikonográfiai típus forrása Izajás jövendölésének „Az Úr szolgájáról szóló negyedik ének"-e: „ Megkínozták, s ő alázattal elviselte, / nem nyitotta ki a száját. / Mint a juh, amelyet leölni visznek, / vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, / ő sem nyitotta ki a száját."105
A Szent Bölcsesség és a Szent Hallgatás ikonográfiai típusokhoz hasonlóan az Ószövetségi Szentháromságot (Троица Ветхозаветная) is szárnyakkal ábrázolták a Teremtés könyvének „A mamrei jelenés"-t leíró része és annak keresztény értelmezése alapján.106 Legkorábbi megjelenítését a kiállításon egy Andrej Rubljov felfogását tükröző,107 egyik sarkán sérült, törött, 15. századi, novgorodi, nyakban hordott fémikonon láthattuk (6. kép).108 A szent ikonfestő művészetét követendő példaként említette a IV. (Rettegett) Iván cár részvételével 1551-ben, Moszkvában tartott úgynevezett Százcikkelyes Zsinat, a Sztoglav határozata.109 Az 1411 körül festett, az orosz széthúzás folytán, az antitrinitárius eretnekmozgalmak alatt időszerűvé vált Ószövetségi Szentháromság-ikonról Pavel Alekszandrovics Florenszkij orosz teológus, filozófus, matematikus és művészettörténész (1882-1937) Az ikonosztáz című művében a következőket írja: „Isten létének filozófiai bizonyítékai közül legmeggyőzőbben éppen az hangzik, amiről a tankönyvek még csak említést sem tesznek, s ami körülbelül az alábbi szillogizmusban adható meg: »Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten.«"110 A fémikonok ábrázolása az Ábrahám vendégszeretete témában született, festett, bizánci ikonok gazdag előadásmódját követve, a szöveghez hűen, sokszor Ábrahám és Sára, valamint a terített asztal előtt - utalva az újszövetségi Bárány áldozatára is - a borjú nyakát elvágó szolga alakjával egészült ki.111
6. kép: Andrej Rubljov felfogását tükröző Ószövetségi Szentháromság. 15. századi, nyakban hordott fémikon, Novgorod (Andrej Rubljov Régi Orosz Szépművészeti Múzeum, Moszkva)
Jegyzetek
1 Ezen tanulmányomat 2005-ben írtam azzal a szándékkal, hogy az Iparművészeti Múzeumban megrendezett Bronzba zárt imák. 500 orosz fémikon a moszkvai Rubljov Múzeumból és hazai közgyűjteményekből című kiállításon (a komoly anyagot közrebocsátó magánszemélyek kollekcióira sajnos a hivatalos címben nem történt utalás) a megnyitót követően is még hosszú időn át kísérőszöveg, magyarázó feliratok nélkül bemutatott, a magyar nagyközönség számára újdonságnak számító tárgyak és ábrázolásuk értelmezéséhez segítséget nyújtsak. Munkám közreadását a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola vállalta el, s bontotta két részre, a második fejezet közlését azonban már nem teljesítette. A tanulmány első része olvasható: Bakos 2006.
A címében is megfogalmazott, igen érdekes és elgondolkodtató szemszögből adott hírt a tárlatról egy internetes folyóiratban néhány tárgyi tévedéssel (I. (Nagy) Péter cár uralkodása helyesen 1682/16961725 között volt, az orosz egyházszakadás 1653-ban kezdődött): Szilágyi 2005. Tartalmas, a világhálón is közreadott interjú készült a kiállítás kurátorával a szakmai katalógus megjelenése kapcsán: Ferch 2006. Gyenge, ötlettelen híradás jelent meg több súlyos hibával, fogalomzavarral, helytelen képaláírással: Wagner 2005. (Ereklyetartó mellkeresztek már a Szentföldön is készültek a 6-7. századtól a 12. századig, míg a Kijevi-típusú enkolpionok nem a 12-13. század folyamán jelentek meg, hanem két-három évszázaddal korábban. A mai Közép-Oroszország területén, Novgorod-Tver körzetében már a 13. században öntöttek fémikonokat, s ugyanígy 17. század előtti központ Moszkva is. Az Iparművészeti Múzeum legrégibb kiállított darabja egy 17. század közepéről származó panagia volt. Krisztust az Istenszülővel és Keresztelő Szent Jánossal megjelenítő fémtriptichonok nem a Szentháromságot, hanem a Deésziszt ábrázolják. Az elefántcsontból faragott, bizánci konzuláris diptichonok eredetileg is világi rendeltetésű tárgyak voltak, összecsukható írótáblaként (tabellae duplices) szolgáltak, s a liturgia révén kerültek egyházi használatba. A keresztény enkolpionok, mellkeresztek - amiket a szerző összekever az áldásosztó fémkeresztekkel is - nem amulettek, az amuletthez babonás hit társul, viselője mágikus erőt tulajdonít annak. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ezek eredete a római enkolpionokra mint amulettekre vezethető vissza. Az óhitűek, másnéven raszkolnyikok, azaz 'szakadárok' maguk is pravoszlávok, vagyis ortodoxok voltak, így létezett igazhitű önelnevezésük is, és 1800-tól az újhitűekkel közösen egyhitűeknek tekintendők.)
A fémikonok magyarországi kutatásába nyújt betekintést, jelenlegi helyzetéről tájékoztat: Bakos 2007. (A tanulmány-interjú rövid összefoglalása olvasható interneten, képmelléklete ott színesben is megtekinthető.) 2008-ban, az Iparművészeti Múzeumban további fémikonok kerültek bemutatásra egy időszakos kiállítás Ortodox keresztény művészet témakörén belül. Lichner 2008, 76-81.: 2-19. Ugyanebben az esztendőben, a Szentendrei Képtárban önálló tárlat nyílt Bronzba zárt áhítat. Orosz fémikonok művészete és teológiája címen, aminek megjelent egy közönségfüzete, és később, a kiállításhoz kapcsolódóan egy kismonográfia is napvilágot látott. Ruzsa 2008, Ruzsa 2009a. 2009-ben lett közreadva az esztergomi Keresztény Múzeum Letéti Gyűjteményének válogatott fémikonjaira vonatkozó fondjegyzék. Ruzsa 2009b. Ugyanezen évben Barna György magángyűjteményéből megnyílt Magyarország első állandó fémikon tárlata Miskolcon, a Lézerpont Látványtár és -műhelyben, Orosz bronz ikonok a XVIII-XIX. századból címmel. 2010-ben Pécsett, a Cella Septichora Látogatóközpontban, a bulgáriai Szliveni Képzőművészeti Galéria időszakos kiállításán szintén látható volt három fémikon. Legutóbb 2011-ben, a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeumban nyílt e témában ideiglenes tárlat, néprajzi megközelítésben, Minden bajban védelmező. Orosz fémikonok a 18-20. században címen. Ez a kiállítás 2012-ben a balassagyarmati Palóc Múzeumban is megrendezésre került.
Ezúton köszönöm meg dr. Mányoki János úrnak, az Evangélikus Országos Könyvtár igazgatójának, hogy a fémikonok terén végzett kutatásaimat jelentős anyagi támogatással segítette, valamint Bodó Márta főszerkesztő asszonynak, hogy dolgozatom egy-két helyen kiegészített, bővített második részének megjelenését felkarolta, és a Keresztény Szóban annak közlését lehetővé tette.
2 Más megfontolásból az ábrázolt személyek lehetnek ókeresztény katonaszentek, akiknek lóháton történő együttes megjelenítésére a moszkvai ikonfestő iskola 14. század közepén készített Szent Borisz és Szent Gleb-ikonjánál korábbi, festett példát is találunk. Francia művész 13. század második felében készített, a Sínai-hegyi Alexandriai Szent Katalin-kolostorban őrzött ikonján így jelenik meg Szent György és a rá érzelmesen tekintő Szent Theodor alakja donátorral. Utóbbi a görög felirat alapján Párizsi György, aki valószínűleg szentföldi zarándok volt. Az ikon meghatározó bizánci stílusa mellett kimondottan a keresztes hadjáratok időszakának lenyomata a lándzsák végén lévő zászlócskák, amiken fehér alapon piros, egyenlő szárú, máltai kereszt látható. Weitzmann 1987a, 204, 220.
3 A Nem kézzel alkotott képmás ikonográfiai típushoz lásd bővebben Erdő Vadim Béla nagy értékű, részletes, oroszból fordított forrásközlést is tartalmazó tanulmányát: Erdő 2007.
4 A Köpönyeges Mária ikonográfiai típussal foglalkozó, szerteágazó szakirodalomból most csak egy, közelmúltban megjelent, a Kárpátmedence középkori falképanyagát feldolgozó, monografikus igényű kötetet emelnék ki: Gombosi 2008. A könyv kritikája: Szakács 2010.
5 Az Istenszülő-típusok meghatározásához használt munka: Hallens-leben 1972, továbbá: Diós 2003.
6 A nagyméretű Tyihvini Istenanya-ikon a 2005-ös kiállítási katalógusban sajnos nem került közlésre, ellenben teljes és részletfelvételt közöl a műtárgyról: P. Szabó-Máté 2005. (Itt a tárlat enteriőrjéről készült fénykép, ami az ikont harmadszor is bemutatja érzékeltetve egyúttal annak méretét, tengelyesen tükrözött.)
7 Ruzsa 1996a, 33.: 151/203.
8 Onasch 1961, 378.: 71, Taf. 71, Ruzsa 1998a, 94-95, utóbbi kötetről recenzió: Хайнади 1999. Beloozerói Szent Kirill egész alakos ábrázolását láthatjuk egy kérdésesen Gyionyiszijnek tulajdonított, 15. század végi-16. század eleji festett ikonon, továbbá életének jeleneteivel egy 16. század elejéről, első harmadából származó másik ikonon. Смирнова 1988, Реп. 147, 149, 155-157, 292.: 147, 149, 295-296.: 155-157.
9 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 217, 218, 306, 318, 319. A felsorolásban a fémtetraptichonok nem szerepelnek. Ugyanez vonatkozik a Vla-gyimiri Istenanya ikonográfiai típusnál megadott katalógusszámokra is.
10 Ruzsa 1982a, 21.
11 Ruzsa 1994-1995, Ruzsa 1998a, 159-167.: Excursus orosz föld palladiumáról a Vlagyimiri Istenanya-ikonról. A székesfehérvári Keresztelő Szent János születése-templom 17. századi Vlagyimiri Istenanya-ikonjáról elsőként értekezett, még 15. századi keltezést adva meg: Somogyi 1957. Az ikon helyes datálását nyújtja: Давидов 1973, Кат. 4, Т. LVII.
12 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 236, 307, 313, 314.
13 Musebrink 1994, 83-84.
14 Kríza 2007, 191.
15 Magyar szentek ortodox művészetben történő ábrázolásáról: Ruzsa 2000, 89-95. Szentéletű Magyar Mózesről szóló első önálló, alapvetően teológiai megközelítésű kötet a vonatkozó liturgikus szövegek első teljes, magyar nyelvű közreadásával: Ivancsó 1997a, olaszul: Ivancsó 1997b. A szentről értekezik még: Péterfalvy 1973, Ferincz 1995, Lepahin 1995, Ferincz 1998, Ivancsó 1999, magyarul: Ivancsó 2000, valamint legutóbb: Nagy 2007. Feltételezett testvéréről, Csodatévő Szent Efrémről: Lepahin-Polgár 1999. További, itt nem említett irodalom: Bakos 2006, 8.: 2, 9.: 3, 7. A Tver közeli Torzsok környékén elsőként rakta le a kereszténység alapjait az Élő Istennek szentelt remetelakkal és imahellyel, s hagyta annak romjait a pusztító tűz martalékaként megmaradt kegyszerekkel együtt Szentéletű Efrémre egy másik magyar származású szent, valószínűsített történelmi személy, az 1015-ben elhunyt Krisztusért balga Konstantin, akire mint az óorosz szerzetesség egyik megalapítójára a kutatás újabban ismét felfigyelt. Lepahin 2003.
16 Ruzsa 2004, 6.: 6.e.
17 Ruzsa 2009a, 12.
18 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 189, 274.
19 Cátát viselt még Csodatévő Szent Miklós is egy 18-19. századi fémikonon. Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 114.
20 Magyar Szent György legkorábbi ábrázolásáról, a 14. század második negyedéből származó, moszkvai ikonfestő iskola által készített, egy 16. századi tűzvész után részben átfestett kolomnai ikonról ír: Ruzsa 1974a. Az ikon datálásáról, átfestésének lehetséges idejéről kialakult nézőpontokat összegzi: Ruzsa 1974b, 420.: 13. A szent arany nyaklánca a 17. századtól kezdődően a korabeli fejedelmi ékszereket követve aranyba foglalt gyöngysorként jelenik meg. Ruzsa 1974b, 417.: 7. kép, 416, 418.
21 Martinelli 1997, II, 434, 436-437, 439.
22 Kondakov 2008, 24.: 15. kép. Más vélemény szerint a híres Madonna della Clemenza, „Kegyelem Madonnája" 8. századi alkotás.
23 Garam 2001, 43-44, Abb. 4, Taf. 20: 3, XIV: 2.
24 Ruzsa 1977, 141.
25 Ruzsa 2004, 5.: 6.b.
26 Az Istenanya „a Jel" ikonográfiai típus sajátos változata a Kurszki Istenanya, ahol az alaptípust a galamb képében megjelenő Szentlélekkel vagy anélkül az Atyaisten, más esetekben Krisztus, továbbá kilenc ószövetségi próféta keretezi. Egy ilyen 17. század végi, 1797-es ezüstborítással ellátott orosz ikont közöl az Iparművészeti Múzeum tulajdonaként: Lovag 1991, V. tábla, 75. (Itt helytelenül az Istenanya „a Jel"-t nevezi Kurszki Istenanyának, s az ikont magát Krisztus családfájának.) A névadó ikont a legenda szerint 1295. szeptember 8-án, az Istenanya születésének ünnepén egy Rilszkből a Tuszkora folyóhoz érkező, istenfélő vadász találta az erdőben, arccal lefelé fordulva egy fa gyökerei között, huszonhét versztára Kurszktól. Amikor az ikont felvette, hogy megnézze mi az, helyén bővizű forrás fakadt. Később társaival ugyanott fakápolnát épített, amibe a csodatévő ikont is elhelyezte. Ez az ikon jelenleg az Oroszországon kívüli Orosz Ortodox Egyház tulajdona New Yorkban.
27 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 37/b.
28 Iz 7,14. Itt kell megjegyeznünk, hogy a jövendölés Acháznak, Júda királyának (Kr. e. 736/732-716) fiatal hitvesére, Abira vonatkozott, aki majd Hiszkija trónörököst szüli. A héber almah 'férjhez menésre alkalmas nő' a Kr. e. 4-3. század fordulóján íródott Septuaginta görög fordításában napdívo^-ként szerepel, aminek jelentése 'szűz'. Ettől kezdve került előtérbe ez az új értelmezés. Szent Jeromos 5. század elején írt, latin nyelvű Vulgátájában is így fordul elő: „Propter hoc dabit Dominus ipse vobis signum. Ecce virgo concipiet, et pariet filium, et vocabitur nomen eius Emmanuel." A prófécia tehát, amire Szent Máté is hivatkozik evangéliumában, csak előképszerűen vonatkozhat Krisztusra. A gyermek Immánuel nevének 'velünk az Isten' jelentése pedig csak áttételesen magyarázható a Megváltóval. Mt 1,22-23. Velünk az Isten, mármint, hogy megszabadítson, mégpedig a Kr. e. 733-ban kezdődött, az Újasszír Birodalom ellen szövetségre nem lépő Júdával szemben indított szír-efraimita háborúból. Az új uralkodó, Hiszkija (Kr. e. 729/716-687), nevének jelentése 'erősségem az Úr', bizonyos mértékű politikai függetlenség megszerzésére és a zsidó vallási hagyományok érvényesítésére törekedett az asszír fennhatóság alatt. Más vélekedés szerint a jövendölésben Izajás születendő fiáról van szó. Beszédes, az adott történelmi kor eseményeit tükrözi a, próféta két fiának neve is. Az első 'a maradék visszatér', tudniillik az Úrhoz, míg a második 'Rabolj gyorsan, prédálj_gyorsan!'értelmű nevet kapott. Utóbbi azt jelezte, hogy III. Tukulíi-apil-Ésarra (Tiglat-pilezer) asszír uralkodó Kr. e. 732-ben elfoglalja és kifosztja Damaszkuszt. Iz 7,3, 8,1-4.
29 Vanyó 2000, 51. ábra.
30 „A nép, amely sötétben jár, / nagy fényességet lát. / Akik a halál országának árnyékában laknak, / azoknak világosság támad." Iz 9,1.
31 „Látom, de nem most, látom, de nem közelről. /Csillag tűnik fel Jákob (törzséből), /jogar sarjad Izraelből." Szám 24,17. A jóslatnak, mint az a folytatásból kiderül, valójában aktuális tartalma volt, s azt a moábitákat legyőző Dávidra vonatkoztatták. A keresztény magyarázatot, erősítette Jézus Jelenések könyvében szereplő kinyilatkoztatása: „Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag." Jel 22,16. Érdekes ellentmondás ugyanakkor, hogy az újszövetségi irodalom, későbbi tettei miatt, a tévtanítók egyik előképének tartotta a mezopotámiai Bileámot.
32 Ruzsa 1998a, 26. kép, 49, 51.
33 A 7. századi, enkausztikával, viaszfestéssel készült, úgynevezett Bla-cherniotissa-ikon ezzel szemben egy hagyományos Hodegetriát ábrázol.
34 Ruzsa 2003.
35 Пивоварова 2002, Ил. 199, 205.
36 Масленицын 1973, Т. 1-5.
37 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 26/b.
38 Вздорнов 1976, Ил. 117-119, 122, Алпатов 1984, Ил. 51.
39 A csata dátumaként az 1216-os évszám szerepel többek között: Rácz-Ruzsa 1981, 9-10.
40 Musebrink 1994, 43.
41 Onasch 1961, 365-366.: 41-43, Taf. 41-43, Лихачев-Лаурина-Пушкарев 1983, 303.: 103-106, 306.: 123-124, 316.: 164, Ил. 103106, 123-124, 164.
42 Jel 21-22,5.
43 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 161/b, 162/b, 284/b, Ruzsa 2008, 17.: 7. kép, 20.: 7.
44 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 220. Egy „Háromkezű" Istenanyát ábrázoló fémikont közöl még szentekkel, fehér és zöld zománccal a 18. század második-19. század első feléből: Ruzsa 2001, 28.: 7. kép, 68-69.
45 A miskolci Ahtirkai Istenanya-ikon is kapott ilyen fogadalmi szándékot, illetve hálát kifejező votív tárgyakat, offereket, más néven tammákat (görög rája, többes számban: rabára). Kárpáti 1988.
46 A szerbiai Karan templomának 1342-ben festett freskóján egy gyermekét jobb karjában tartó, álló, egész alakos Istenanyát láthatunk, egymás alatt két, kisdedre mutató bal kézzel. Chatzidakis-Babic 1987, 141, 181.
47 Somogyi 1959, 5. kép, 12.
48 Ruzsa 1981a, 18.
49 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 317.
50 Önállóan: Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 230. Párdarabjai: Cat. 231, 232.
51 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 13, 14/b.
52 Diós 2006a.
53 Diós 2002, Diós 2006b.
54 Ruzsa 1983, 164.: 6.
55 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 219, 315, Cat. Hung. 77.
56 Ruzsa 1982b, 154. Andreasz Ritzosz munkásságának idejéről, amit csak 1973-ban tisztázott Mario Cattapan: Ruzsa 1989a, 120.: 25.
57 Babic-Chatzidakis 1987, 311.
58 Babic-Chatzidakis 1987, 318. oldalon lévő kép. Színesben közli még például: Cunnigham 2003, 98. oldalon lévő kép.
59 Porumb 1998, 337.: Ritzos, Andrea, 338. oldalon lévő két kép. A brassói Szenvedő Istenanya-ikon itt tévesen Andreasz Ritzosznak lett attribuálva.
60 Manoussacas-Paliouras 1976, 36.: 54, Pl. XVIII.
61 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 153, 206, 326.
62 Ruzsa 2008, 19.: 4.
63 Kiv 3,1-6.
64 Ruzsa 1989b, 104, 108.: 19.
65 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 178.
66 A székesfehérvári Keresztelő Szent János születése-templom korábban közöletlen, a negyven szevasztei mártír vértanúságát hagyományosan bemutató ikonját említi: Bakos 2003, 71.: 11. A nem megfelelő biztonsági körülmények között tartott kegytárgyat további ikonokkal, így a ráckevei műhely egyedi, pótolhatatlan műalkotásaival együtt 2009-ben ismeretlen tettesek ellopták. A műkincsek a mai napig nem kerültek meg, a veszteség felbecsülhetetlen.
67 Kiv 31,18, MTörv 5,22. Lásd még: Kiv 34,28, MTörv 10,4.
68 Weitzmann 1980, Taf. 24, 8.: 24.
69 Jel 12,1-6.
70 Suckale-Weniger-Wundram 2007, 90, 91. oldalon lévő kép.
71 Suckale-Weniger-Wundram 2007, 76, 77. oldalon lévő kép.
72 Juhász-Török 1971, 81-82.
73 A kiállításon számos, a 19. század második felében Moszkvában működő, fémikon készítő mester és műhely alkotása is látható volt. A. P. mester: Cat. 301, R. Sz. Hrusztaljov: Cat. 251, 257, 271, 280, 287, 290, 292, 293, 294, 300, 315, 322, 325, 334, 335, 338, 348, 351, 354, 355, 361, LEO (?) mester: Cat. 306, E. F. Lizunov műhelye: Cat. 284, Sz. I. B. mester: Cat. 251, 288, 289, 291, 297, 327, 363, Sz. E. Szokolov műhelye: Cat. 271, M. I. Szokolova műhelye: Cat. 295, 296, 363, I. és A. Tyimofejev műhelye, I. Tyimofejev: Cat. 321. Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005. Egy-egy katalógusszám két helyen is jelzésre került, mivel a mesterjegyet és a műhelyjelet egyszerre is feltüntethették, valamint némelyik fémikonon több mester közösen is dolgozhatott.
74 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 221, 324.
75 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 325. Az esztergomi Keresztény Múzeum három frissen felfedezett, Rogyion Szemjonovics Hrusztaljovnak tulajdonított fémikonjáról: Ruzsa 2005a, Ruzsa 2009a, 28-31.: Rogyion Szemjonovics Hrusztaljov három jelzett ikonja.
76 Lk 3,23-38. A perikópa és gondolati párhuzamok, lehetséges szövegösszefüggések tekintetében: Szinopszis 1994, 17.: 19. Jézus nemzetségi táblázata.
77 Diós 2000a.
78 Iz 11,1-5.
79 Iz 11,10. A „nyugvóhely" alatt a korai keresztény exegéták konkrétan az Üdvözítő sírját értették, így fordít a Vulgáta is. Mai, katolikus értelmezésben a Messiás országa.
80 Iz 6,6-7.
81 Ter 28,10-22.
82 Ez 44,1-3.
83 Ruzsa 1982b, 12-13. kép, 157.
84 Musebrink 1994, 56-65.
85 Musebrink 1994, 33.
86 Ruzsa 2009a, 12-13.
87 Diós 2001.
88 Ruzsa 1983, 163.
89 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 158/a, 195, 200, 210, 223, 327, 328, 329, Cat. Hung. 71, 72, 73, 74, 75.
90 Ruzsa 2009a, 13-14.
91 Mt 25,36.
92 Zsolt 121(120),3-4.
93 A recklinghauseni Ikon Múzeumban egy 13. század végi festett ikonon láthatjuk az Éber Krisztus témáját, az Istenanyával és Szent Mihály arkangyallal, bizánci tájábrázolással: ikonhegyekkel, fákkal, madarakkal. Kondakov 2008, 137.: 95. kép.
94 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 110.
95 Az isteni létteljesség női, anyai arcaként megmutatkozó Szofiáról, Bölcsességről értekezik: Cselényi 2007a. A téma magyar nyelvű összefoglalása: Cselényi 2007b, angolul: Cselényi 2008. Rövid recenzió a kötetről, ami a világhálón is olvasható: Bodó 2008. Némely előzmény -így a hészükhaszta Palamasz Szent Gergely athoszi szerzetes, thesszaloniki érsek (1296-1359) mariológiája, a palamizmus további útja (Nikolaosz Kabaszilasz Khamaétosz, Niceai Theophanész, Iszidorosz Glabasz) és az orosz Szofia-tan (Bulgakov, Szolovjov, Florenszkij) - rövid áttekintése: Cselényi 1998, 49-59. Legutóbb, könyvére épülve: Cselényi 2012a, ehhez hozzászólás: Bodó 2012, erre válasz: Cselényi 2012b, továbbá: Cselényi 2012c. A nemzetközi szakirodalomban azonban a tárgykör már jóval korábban feldolgozásra került németül: Schipflinger 1988, ennek angol fordítása: Schipflinger 1998. A kérdés más összefüggésben: Hajnády 2002, a mű ismertetése, utóbbi interneten úgyszintén megtalálható: Kasza 2003, Jagusztin 2004.
96 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 188.
97 Sir 1,1, 1,8.
98 Kol 2,3.
99 Kádár-Németh-Tompos 1987.
100 Diós 2010.
101 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 228, 266/a, 268/a, 269, Cat. Hung. 58, 59, 61, 62. Önállóan: Cat. 232, 267.
102 Mk 1,2-3. Az idézett Izajás-jövendölés két mondata Malakiás könyve 3,1-ből („Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat.") és Izajás könyve 40,3-ból („»Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, / egyengessétek Istenünk ösvényét / a sivatagon át.«") lett összetéve. Lásd még: Szinopszis 1994, 14.: 13. Keresztelő János.
103 Ruzsa 1981b, 51. kép, Kat. 51.
104 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. Hung. 65, Cat. 276.
105 Iz 53,7.
106 Ter 18,1-15. A Krisztus születése körül Alexandriában élő, görögül beszélő, a korai keresztény írókra - így a 2-3. században alkotó Alexandriai Szent Kelemenre és Órigenészre, valamint Nagy Szent Baszi-leioszra - jelentős hatást gyakorló, az újplatonizmus előfutárának számító zsidó filozófus és történetíró, Philón volt az első, aki rámutatott arra, hogy Ábrahám a mamrei jelenés során egyes számot használ, „Uram"-nak szólítva látogatóit. A különbségtétel a férfiak és Jahve között csak a Ter 18,22-ben tűnik fel. A három férfiből a „Szodoma pusztulása" szakasznál a Ter 19,1 és 19,15 már kimondottan angyaloknak nevezi az Úr két kísérőjét, akik elmentek megmenteni Lót családját. A Zsidóknak írt levélben Szent Pál angyalokról beszél: „Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül." Zsid 13,2. Ez a megjegyzés Ábrahám és Lót látogatóin túl utal Tóbiás könyvére is, melyben Ráfáel arkangyal Tóbiás és apja vendégeként végül felfedi önmagát: „Ráfael vagyok, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen." Tób 12,15. Philón mint a világegyetem Atyja, Isten mint teremtő erő és Úr mint király azonosította Ábrahám vendégeit. Temple 1992, 28-29, Fig. 2.
107 György-Neményi 1973, 49-49/d kép, 123-130.: Rubljov Szentháromság-ikonja, Lazarev 1975, 127-137, 185-187.: Andrej Rubljov „Szentháromság"-a, Lazarev 1983, 35-38. kép, 19-23, Bunge 1994, Ruzsa 1998a, 123, 125-126, 128, Gubarjeva 1999, Kríza 2005. Az Ószövetségi Szentháromság személyeinek, az angyalok kilétének meghatározásáról - a dicsfény, a ruházat színe és viselése, a testhelyzet, az arckifejezés, a háttér elemei, valamint a sajátos térábrázolás vizsgálatával - összefoglalást nyújtott legutóbb: Ruzsa 2010.
108 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 94.
109 Lepahin 1998, Bilku 1999, Lepahin 1999.
110 Florenszkij 2005, 53-54.
111 Gnutova-Ruzsa-Zotova 2005, Cat. 187, 279. Ábrahám és Sára alakja nélkül: Cat. 282. Ugyanezt az ötszereplős epizódot láthatjuk középképként egy kérdésesen közép-oroszországi, 16. század végi-17. század eleji Ószövetségi Szentháromság a Teremtéstörténet jelene-teivel-ikonon. Kondakov 2008, 196.: 135. kép.
