Cselényi István Gábor
aZ EMBERI JOGOK
A KATOLIKUS EGYHÁZ TANÍTÁSÁBAN (2)
Human Rights in the Teachings of the Catholic Church II.
The Second Vatican Council, especially the "Gaudium et spes", further broadens the basic principles of human rights. Man is in the center and at the top of earthly existence and this man-oriented view becomes the basic principle for human rights. Paul VI has also emphasized that the basis for human rights is not "human nature" but man as a person. John Paul II unfolds the relationship between work and human rights and fights for the right to practice religion freely. His encyclical, "Centesimus annus", is the summary of catholic teaching on human rights.
Keywords: human rights, encyclicals, Second Vatican Council, Pope Paul VI, Pope John Paul II
A szerző a római Pápai Szent Tamás Akadémia levelező tagja, ny. esztergomi görögkatolikus paróchus, egyetemi tanár, több filozófiai, teol ógiai mű szerzője.
Az elvi alapok szélesítése
Míg XXIII. János pápa tevékenysége a konkrétumok egybegyűjtésére irányult, az általa életre hívott zsinat és az azt követő időszak elsősorban az elvi alapokat szélesítette. Az 1965-ben kibocsátott Gaudium et Spesben (GS) visszatér a RN kiindulópontja, az emberközpontúság: a földön mindennek az emberre kell irányulnia, minthogy az ember áll a földi lét középpontjában és csúcsán".1 Az antropológiai vizsgálódás az ember testi-lelki egységét feltételezi: „Az ember test és lélek egysége. Testi mivoltánál fogva magába gyűjti az anyagi világ elemeit, amelyek benne emelkednek fel a legmagasabbra, és általa szólalnak meg, hogy felszabadultan dicsőítsék a Teremtőt. Az embernek tehát nem szabad lenéznie a testi életét, éppen ellenkezőleg: kötelessége, hogy jónak és tiszteletreméltónak tartsa testét, hiszen azt Isten teremtette, és feltámasztja az utolsó napon."2
Épp ez a realista szemlélet teszi érthetővé, miért foglalkoztak annyit az enciklikák is az ember testi-gazdasági-társadalmi életével, az emberi jogok kérdéskörében is. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a keresztény szemlélet szerint a test és lélek egységében a lelki, a szellemi oldal kap nagyobb hangsúlyt. Mint a zsinat mondja, „az ember az isteni értelem fényének részeseként jogosan állítja, hogy értelme révén túlszárnyalja az anyagi világot".3
A dokumentumnak ezek a sorai Maritain tanítására emlékeztetnek, aki a lelki (spirituel) elsőségét vallotta az anyagiakkal (materiel) szemben, s ugyanakkor olyan „új humanizmus"-ról beszélt, amely a személyes értékeket helyezi előtérbe. A zsinat kifejezetten utal a maritaini gondolatra: „Új humanizmus születésének vagyunk tanúi: amelyben az ember az embertestvérekért és a történelem alakulásáért vállalt felelősség által határozza meg és értelmezi önmagát".4
A perszonalista emberkép hatása érezhető a dokumentum több más helyén is: „Nagyon időszerű feladat, [...] hogy mindenki együttműködjék abból a célból, hogy [...] olyan döntő határozatok szülessenek, amelyek [...] érvényesítik a személy méltóságának megfelelő jogot a kultúrához és a civilizációhoz."5 Végül pedig: „Az ember társas természetéből következik, hogy a személy tökéletesedése és a társadalom fejlődése függ egymástól. Minden társadalmi intézménynek ugyanis a személy az alapja, alanya és célja, nem is lehet másképp, hiszen az emberi személy természete szerint tökéletesen rászorul a társadalom életére."6
A másik zsinati pápa, VI. Pál is inkább az emberi jogok megalapozásához járul hozzá. 1967-ben kiadott társadalmi encikli-kája, a Populorum Progressio (PP) is utal az új humanizmusra: „A fejlődés folyamatához nemcsak mind több műszaki emberre van szükség, hanem sokkal inkább érzékeny gondolkodású bölcsekre, akik a humanizmus új útjait kutatják".7 Maritain hatását mutatja az is, hogy a pápa a „legmagasabb rendű javakat" emlegeti: „Ezen az úton a modern ember a legmagasabb rendű javakat, a szeretet, a barátságot, az imádságot, az elmélkedést magába fogadva mintegy saját magát találhatja meg újra."8 A korszak merkantilista és szocialista gazdaságimádatával szemben pedig ezt hangoztatja a VI. Pál, valószínűleg Lebret nyomán: „Nem fogadhatjuk el, hogy a gazdasági szempontot elválasszák az emberitől, hogy a fejlődést attól a civi l izációtól függetlenül ítéljék meg, amelyben végbemegy".9 A harmadik francia, aki hatással lehetett az összemberi fejlődés koncepciójának kidolgozására, Chenu lehetett.10
A társadalmi tanítás folyamatában így uralkodó motívummá válik az emberközpontúság mozzanata, még az eddigieknél is radikálisabb formában: „Az embert kell a középpontba állítani, minden embert, minden embercsoportot, a legkisebbtől kezdve egészen az emberiségig".11 És itt VI. Pál már eljut az emberi jogok kérdésköréhez is, ám egészen máshová helyezi a hangsúlyt: a katolikus tanításban korábban hangoztatott „természet", „emberi természet" helyett immár az ember mint személy lesz a jogok kiindulópontja, és jelentőségét veszti a tulajdonkérdés is: „Az egész teremtés az emberért van, és ez azt a kötelességet rója rá, hogy belső képességeivel továbbfejlessze, vagyis munkájával - a maga szolgálatába állítva - mintegy befejezze a teremtés művét. Minden egyéb jog, még a javak tulajdonlásához és szabad cseréjéhez való jog is ennek rendelődik alá."12
VI. Pál másik társadalmi enciklikája, az 1971-es Octogesima Adveniens (OA) is ebben a körben mozog. Említi ugyan a konkrét tényt, az emberi jogokat sértő igazságtalan diszkriminációt, azonban beéri a tények rögzítésével: „A gyakorlatban mindmáig igen gyakran hagyják figyelmen kívül - ha ugyan meg nem csúfolják - az emberi jogokat, illetve tiszteletben tartásuk gyakran csak formális"13 - és védekezésül megelégszik az elvi alapok ismétlésével: „Az emberiség családjának minden tagja ugyanabban a természetben, s ennélfogva ugyanolyan méltóságban részesedik, mindannyiuknak ugyanazok a jogaik, ugyanazok az alapvető kötelességeik, mint ahogy azonos természetfeletti rendeltetésük is".14 Az enciklika egyébként jól illeszkedik be az eddigi tanítás fo lyamatába. Utal a PT-re, de főleg a zsinati megnyilatkozásokra.15
Bővül a leltár
A zsinat utóéletéhez tartozott azután, hogy a tanítóhivatal afféle köznapi munkája is megindult, püspöki szinódusok formájában. Az 1971-es szinódus terméke a De Iustitia in mundo (IM) című dokumentum. Ez már kifejezetten az emberi jogok kérdését teszi meg a fejlődés mércéjének: „A fejlődés jogát az alapvető emberi jogokban való dinamikus előbbre haladásban kell meghatároznunk, azokban, amelyek megalapozzák az egyéni és a nemzeti törekvéseket".16
Folytatódik az alapjogok sérelmének feltérképezése is: „A jog sérelmét jelentik azok a régebbi és újabb keletű módszerek is, amelyekkel a személyiségjogokat a politikai hatalom elnyomó intézkedései vagy egyének erőszakos fellépései korlátozzák."17 De a szinódus az emberi jogok legsúlyosabb megsértésének a vallás miatti üldöztetést látja: „Sok országban szenvednek igen súlyos jogsérelmeket azok, akiket hitükért üldöznek, akiket a politikai pártok és az államhatalom méltánytalan módon, szüntelenül és változatos módszerekkel próbál istentagadásba kényszeríteni, vagy megfoszt vallásszabadságuktól".18
Így aztán az emberi jogok katolikus tanításának fejlődésfolyamatában a vallásgyakorlás joga kerül középpontba. Ennek felismerésében szerepe volt a korabeli katolikus gondolkodóknak, így Lubacnak is, aki tragédiának látta az ember életét Isten nélkül: „Az ember bizonnyal meg tudja szervezni a földi életet Isten nélkül is, de Isten nélkül végső soron csakis az ember ellen tudja megszervezni. Ezért a minden önmagán kívüli szemponttól elszakított, abszolút humanizmus - embertelen humanizmus."19 De akárcsak imént VI. Pál, utal a szinódus is ismét Maritainre is, hiszen csak az általa is vallott teljes humanizmus lehet az emberi jogok megvalósításának alapja: „A teljes értelemben vett humanizmus az, amit elő kell mozdítani".20
Az emberi jogok és jogtalanságok leltárát szélesíti II. János Pál is. Ha a RN munkás-enciklika volt, az 1981-es Laborem Exercens (LE) a munka apoteózisa. A munkát pedig az emberi jogok dicsfénye övezi. „Amennyiben a munka feladat, vagyis kötelezettség, annyiban jogok forrása is a dolgozó ember számára. E jogokat azonban az emberi jogok teljességében kell vizsgálnunk, melyek az ember természetéből következnek... Azok az emberi jogok, melyek a munkából fakadnak, beletartoznak az emberi személy alapvető jogainak széles körébe.21
Új elemet most első sorban a szociális biztonság és a munkaadói-munkavállalói viszony előtérbe állítása jelent. „A munkabér mellett számításba jönnek még a különböző szociális juttatások, melyeknek az a célja, hogy biztosítsák a munkás életét, egészségét és családja biztonságát [...] A juttatásoknak egy másik része a pihenéshez való joggal kapcsolatos [...] Végezetül a nyugdíjhoz és az öregkor biztonságához való jogról van szó, s az olyan esetekre szóló biztonságról, amikor munkahelyi baleset miatt válik valaki munkaképtelenné. Ezen alapvető jogok körén belül bontakozik ki a részleges jogok rendszere, melyek a munkabérrel együtt meghatározzák a munkaadó és a munkavállaló kapcsolatának, a munkaviszonynak korrekt voltát."22
Nagyobb hangsúlyt helyez II. János Pál arra is, hogy a munkás nem egyedül harcol, hanem érdekvédelmi képviseletek révén érvényesítheti emberi jogait. „A felsorolt jogokra alapozva és abból az igényből adódóan, hogy e jogokat a munkások számára biztosítani kell, megjelenik egy másik jog is: a társuláshoz való jog. Jog ahhoz, hogy a munkások olyan társulásokat vagy egyesü l éseket alkossanak, melyeknek az a célja, hogy a különböző foglalkozásokban dolgozó emberek érdekeit védjék. Ezeket a szerveződéseket hívják szakszervezeteknek."23 A szentatya azonnal helyesbíti is a szót: nem harcról van itt szó, hanem a közjó elősegítéséről: „A szakszervezetek a társadalmi egyenlőségért és a munkásember jogaiért folyó harc képviselői. Mindazonáltal ezt a harcot úgy kell tekintenünk, mint közös versenyt a közjóért [...] Ez a harc azonban nem a többiek ellen zajlik."24
Bizonyára a lengyelországi tapasztalatok is közrejátszottak azután, de tény, hogy II. János Pál az emberi jogok közt felemlegeti a munkabeszüntetést is. „A munkások számára biztosítani kell a sztrájkhoz való jogot anélkül, hogy a munkabeszüntetés miatt büntetés érné őket. Elfogadva, hogy a sztrájk igazságos és törtvényes eszköz, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy bizonyos értelemben utolsó eszköz. Tilos vele visszaélni, különösen pedig tilos politikai célok szolgálatába állítani."25 Tanácsát mai hazai közéletünkben is érdemes lenne megfogadni.
Ha időrendi sorrendben haladunk előre, itt kell említenünk a Hittani Kongregáció megnyilatkozásait, melyeknek hátterében a felszabadítási mozgalmakkal való szembesülés állt. Az 1984-ben kiadott Libertatis Nuntius (LN) kezdetű dokumentumnak éppen ez az egyetlen, igazán új eleme: az emberi jogoknak népcsoportokra, emberiségméretekre való kiterjesztése: „Kortársak milliói jogosan törekszenek azoknak a szabadságjogoknak a visszaszerzésére, amelyektől megfosztották őket a totalitárius és ateista rendszerek, amelyek forradalmi úton és erőszak révén ragadták magukhoz a hatalmat, éppen a népek felszabadítása címén".26
A kongregáció másik dokumentuma az 1986-os Libertatis Conscientia (LC), amely a szabadságjogok kapcsán említi az ENSZ Emberi Jogok nyilatkozatát: „A szabad személyiség teljes kibontakozását, ami mindenki számára kötelesség és jog, a társadalomnak segítenie, nem pedig akadályoznia kell. Ez erkölcsi természetű követelmény, amely az Emberi Jogok kihirdetésében találta meg kifejezési formáját."27 A katolikus tanítás fejlődési ívének megfelelően a dokumentum e szabadságjogok középpontjába a vallásszabadságot állítja: „Közülük egyeseknek az a tárgya, amit egyezményesen „szabadságjogoknak" nevezünk, és amelyek különböző módozatai annak, hogy minden emberi lénynek elismerjük transzcendens rendeltetését, valamint lelkiismerete sérthetetlenségét is."28
Tételszerűen megjelenik a személyesség elve is a nyilatkozatban: „A személyek primátusa a struktúrák fölött".29 Mint később kiderül, ezt az elsőséget a kulturális és vallási fejlődés biztosítja: „Minden embernek joga van a kultúrára, amely a valóban emberi létezés sajátos formája, s amelyhez a személyiség oly módon jut hozzá, hogy fejleszti saját megismerési képességeit, erkölcsi erényeit".30 Újra hangsúlyt kap az is, hogy a család joga a személyiségformálás („A szülőket illeti meg a jog, hogy kiválasszák az iskolát, amelyekbe gyermekeiket küldik, s hogy saját meggyőződésükkel összhangban teremtsék meg és tartsák fenn az oktatási központokat"),31 s hogy a hatalom nem nyirbálhatja meg a szabadságjogokat: „Amikor a politikai hatóságok szabályozzák a szabadságjogok gyakorlását, a közrend és a biztonság fenntartásának követelményeit nem használhatják fel ürügyként e szabadságjogok módszeres korlátozására."32
A szintézis
Ezután ismét II. János Pál pápa következik a sorban. Második társadalmi enciklikája, az 1988-ban kiadott Sollicitudo rei socialis (SRS) a PP témájára, az igazi emberi fejlődésre tér visz-sza, épp ez a VI. fejezet címe is. És itt található ismét egy textus, amely utal az ENSZ szövegeire: „Az egyes személyeknek és népeknek élvezniük kell azt az alapvető egyenlőséget, amelyen például az Egyesült Nemzetek Szövetségének alapokmánya nyugszik: olyan egyenlőségen, amely szerint mindenkinek joga van a teljes fejlődés folyamatában való részvételre.".33
II. János Pál, akárcsak VI. Pál és Maritainék, elsősorban az emberkép materialista beszűkítése ellen harcol: „A dolgok és a javak birtoklása önmagától nem tökéletesíti az emberi személyt, hacsak nem gazdagítja és érleli személyes létét".34 Az igazi fejlődést ő is az összemberi bontakozásban látja: „Az a fejlődés, amely nem foglalja magába az ember kulturális, természetfeletti jellegét, vallási dimenzióját oly mértékben, hogy el sem ismeri ezeket [...] nem járul hozzá az igazi felszabadításhoz".35 Mindebben az etalon számára éppen VI. Pál irányvonala: „Az igazi fejlődésnek az isten- és emberszereteten kell alapulnia, és elő kell mozdítania az egyesek és a társadalom közötti kapcsolatot. Íme „a szeretet kultúrája", amelyről oly gyakran szólt VI. Pál pápa."36
Az emberi jogokról kialakult katolikus tanítás fejlődésfolyamatának végállomását (legalábbis az ezredfordulóig) számunkra a Centesimus Annus (CA) jelenti. Szentatyánk nemcsak az enciklika címében, de tartalmában is az RN-hez nyúl vissza, az enciklika elsősorban a leói örökség összegzése: „XIII. Leó megerősítette a munkások alapvető jogait. Egy másik jelentős elv [...] a magántulajdonhoz való jog [...], /bár/ a magántulajdon nem abszolút érték, és nem mulasztja el felsorolni az elengedhetetlen kiegészítő elveket, mint amilyen e föld javainak egyetemes rendelétetése." „XIII. Leó enciklikája más jogokat is kinyilvánít, amelyek a személyt megilletik és elidegeníthetetle-nek tőle. Ezek közül kiemelkedik [...] az a jog, hogy az ember magántársulásokat hozzon létre, ami természet adta joga".37 „A pápa kinyilvánítja a munkásnak mint személynek egy másik jogát. A méltányos bérre vonatkozó jogról van szó."38 „Ezekhez a jogokhoz XIII. Leó még egy másikat is hozzáillesztett a munkások helyzetével kapcsolatban [...], ez a vallás előírásainak szabad megtartásához való jog."39
A második vonulat a világ által is felvállalt emberi jogok tudatos magunkévá tétele: „A második világháború után [...] elterjedt az emberi jogok elevenebb tudata, amely elismerésre talált különféle nemzetközi okmányokban,40 és mondhatni egy új népek joga kidolgozásában, amelyben a Szentszék folyamatosan közreműködött. Ennek a fejlődésnek tartóoszlopa az Egyesült Nemzetek Szervezete volt. Nemcsak az egyén jogainak tudata fejlődött, hanem a nemzetek jogainak felismerése is, miközben jobban belátták annak szükségességét, hogy megszüntessék a világ különböző földrajzi régiói közötti bántó egyensúlyhiányt."41
A záró enciklika harmadik összetevője az „idők jelének", a szocialista rendszer összeomlásának feldolgozása, amit a szentatya szintén épp az emberi jogok szempontjából értékel: „Nagyon jelentős, sőt meghatározó hozzájárulást jelentett az egyház erőfeszítése az emberi jogok védelme és előmozdítása érdekében: ugyanis ott, ahol az ideológiákra támaszkodó pártok törekvései elhomályosították a közös emberi méltóság jelentését, az egyház egyszerű szavakkal, de határozottan tanította, hogy minden ember - bármi legyen is meggyőződése - Isten képmása, és ezért elismerést és tiszteletet érdemel."42
Érdekes, hogy II. János Pál a kommunizmus bukásának okát „emberjogi" tényezőkben: a munkajog, a szabadságjogok és a vallásszabadság megsértésében látja: „Az elnyomó rendszerek bukását számos tényező idézte elő [...] A legfőbb tényező a munka jogának megsértése volt."43 „A válság másik összetevője [...] a kezdeményezésre, a tulajdonra és a szabadságra vonatkozó emberi jogok megsértése [...] és az Isten tagadása miatt támadt lelki üresség."44 Mindez az áttekintett fejlődéssor summázása, egyúttal konkrét alkalmazása az adott történelmi helyzetre. Mint ahogy a jó százéves tanítás derűlátásának összegzése az enciklika záróakkordja: „Az egyház a harmadik évezredben is kitart amellett, hogy magáénak tekinti az ember útját, annak tudatában, hogy nem vándorol egyedül, vele van Ura, Krisztus."45
Epilógusként még annyit: épp mikor e sorokat írtam, zajlott a Vatikánban a pápaváltás. Az új páráról, I. Ferencről még keveset tudunk, de úgy tűnik, a szegények, jogfosztottak melletti kiállása új korszakot nyithat a katolikus egyház szociális tanításában és gyakorlatában.
Irodalom
Anzenbacher, Arno: Keresztény társadalometika. SZIT, Budapest 2001.
Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa: Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma.
Buber, Martin: Das dialogische Prinzip, Heidelberg 1965.
Büchele, Herwig: A keresztény hit és politikai ész. Budapest - Luzern, 1991.
Congar, Y.: Für eine dienende und arme Kirche, Mainz 1965.
Cselényi I.: A bűn társadalmi oldala, Teológia, 1973/4.
Cselényi I.: Dialog als Übersetzung, in: Internazionale Dialog Zeitschrift, 1973/4. 102.,
Cselényi I.: Abortion and dialogical existence of man, in: Philosophical Review, Washington, 1991/1. 67.
Höffner, Joseph: Keresztény társadalmi tanítás. SZIT, Budapest 2002.
Kecskés Pál: A keresztény társadalomszemlélet irányelvei. Actio Catholica, Budapest 1944.
Kovács K. Z.: A keresztény társadalomelmélet hatása a magyar közéletben. Távlatok, 1992/23. 335. kk.
Muzslay István: Az Egyház szociális tanítása. Márton Áron, Budapest 1977.
Nell-Breuning, Otto: Soziallehre der Kirche, Europaverlag, Wien 1983.
Nell-Breuning, Otto: Baugesetze der Gesellschaft. Solidaritat und Subsidiaritat. Herder, Freiburg 1990.
Ockenfels, Wolfgang: Kis katolikus társadalomtan. Köln - Budapest 1992.
Papini, R.: Maritain politikai filozófiája, Mérleg 192/3.
Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban. Vázlatok a katolikus egyház szociológiájához. Katolikus Társadalomtudományi Akadémia, Budapest 1991.
Tomka Miklós: Demokrácia az egyházban? Teológia 1991/1. 7. kk.
Tomka Miklós - Goják János (szerk.): Az Egyház társadalmi tanítása. Dokumentumok. Szent István Társulat, Budapest 1993.
Troeltsch, E.: Die Soziallehren der christlichen Kirchen und Gruppen, Tübingen 1965.
Tuba Iván: Hűség és szabadság. Jel, Budapest 2006.
Verghel, O. von: Die Kirche der Armen in der Sicht des Zweiten Vatikanischern Konzils, Rocklinghausen 1975.
Virt László: Katolikus társadalmi alapértékek. Márton Áron, Budapest 1999.
Zsifkovits, V.: Gemeinwohl, in: Kath. Soziallexikon, Tyrolia, Graz 1980.
Jegyzetek
1 GS 12.
2 GS 14.
3 GS 15,
4 GS 55, vö. Maritain, J., L'humanisme intégral, Paris 1936.
5 GS 60.
6 GS 25.
7 PP 20.
8 PP 20, a szöveg kifejezetten utal J.Maritain Les conditions spirituelles du progres et de la paix c. művére, vö. Rencontre des cultures a l'UNESCO sous le signe du concile oecoumenique. Vatican II. Paris 1966. 66.
9 PP 14., vö. Lebret, L.J. O.P, Dynamique concrete du développement, Economie et Humanisme, Les éditions ouvrieres 1961.
10 M.D. Chenu, Pour une théologie du travail, Paris 1965.
11 PP 14.
12 PP 22.
13 OA 23.
14 Uo.
15 GS, Nostra aetate, Pacem, Dignitatis humanae, Lumen Gentium.
16 IM 15.
17 IM 24.
18 IM 23.
19 LUBAC, H.de, Le drame de l'humanisme athée, Paris 1945. 10.
20 IM 42., vö. Maritain, J., L'humanisme intégral, Paris 1936.
21 LE 72.
22 LE 92.
23 LE 92.
24 LE 95.
25 LE 99.
26 LN 10.
27 LC 32.
28 Uo.
29 LC 75.
30 LC 92.
31 LC 94.
32 LC 95.
33 SRS 33.
34 SRS 28.
35 SRS 46.
36 SRS 33.
37 CA 7.
38 CA 8.
39 CA 9.
40 Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1948.
41 CA 21.
42 CA 22.
43 CA 23.
44 CA 24.
45 CA 66
