Marton József
mIÉRT ÉPPEN IKRICH AUGUSZTA?

 

 

A kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Kara számára 2000-ben sikerült kiképeznünk a Szentegyház utcai Státus-ház alagsorában a tantermeket, a manzárdban a bentlakást. A régi szép szokást követve mindezeknek nevet adtunk. Tekintettel a Státus-épületre, a kar tanárai egyhangúan úgy döntöttek, a neveket a nagy státusi személyiségek köréből választjuk (György Lajos, Veszely Károly, Gyárfás Elemér és mások). Igen ám, de a Státusnak nem volt női képviselője, s a lánybentlakás nevéül egy példamutató erdélyi női egyéniség neve kívánkozott. Így esett a választás Ikrich Auguszta szociális testvérre, a Szociális Testvérek Társasága romániai tartományának alapítójára, akinek a Státushoz is sok köze volt, hiszen az ő főnöksége idején vették bérbe a Státustól a Központi Szállót (ma: Melody és Hotel Central), amely oly sok fiatal nőnek adott akkoriban munkát.

A névválasztást félig tudatosan, félig azonban egyéniségét nem igazán ismerve kezdeményeztem. Ikrich Auguszta (18891973) életét és munkásságát közelebbről ugyan nem ismertem, de tudtam a temetése körüli bonyodalmakról. Amikor Márton Áron püspök születésének százéves évfordulóján összeállítottuk a Márton Áron írásai és beszédei című kötetet, abból nem hagytuk ki a gyulafehérvári főpásztornak Ikrich Auguszta szociális testvér temetésére elkészített beszédét sem. Azért csak előkészített, de valójában fel nem olvasott beszéd ez, mert a vallásügyosztály elnöke megtiltotta Márton Áronnak, hogy Kolozsváron eltemesse a Társaság nagy halottját. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a temetés napja egybeesett a Társaság alapításának 50. évfordulójával (1973. május 12.). A gyászszertartást Márton Áron maga szerette volna vezetni, ám a vallásügyosztály szemfüles közbelépése miatt okosabbnak tartotta, hogy a nagyobb kellemetlenségeket elkerülje, ezért távolmaradt. Az elkészített beszédet viszont elküldte a gyászoló-ünneplő testvéreknek, akik a temetés estéjén közösen átelmélkedték azt.¹ Márton Áron méltatása Ikrich Augusztáról (úgy fogalmazott: ember feletti feladatot igyekezett teljesíteni) elégséges indok volt számomra, hogy a kar lánybentlakásának elnevezésére az ő nevét javasoljam. Döntésemet még helyesebbnek, indokoltabbnak tekintem, miután közelebbről megismerhettem Ikrich Auguszta személyiségét és munkásságát. A Szociális Testvérek Társasága alapításának 90. jubileumára, az alapító és rendfőnök Ikrich Auguszta halálának 40. évfordulójára készülve megpróbáltam az őt nem ismerők számára is közelebb hozni Auguszta testvér személyiségét. Nem könnyű vállalkozás! Dr. Szim Lídia testvér szerint is „őt nem lehet leírni még saját írásaiból sem", annyira gazdag, színes egyéniség volt.²

Családi nevén Ikrich Erzsébet 1889. január 28-án született Marosújváron. Édesapja Ikrich Arnold főszolgabíró volt. Édesanyja Elekes Jozefa, nagy műveltségű asszony, korán özvegységre jutott, gondok között nevelte két gyermekét, Arnoldot és Erzsébetet Alvincen. Erzsébet később szeretettel gondolt vissza gyermekkorára, egyik cikkében megjegyezte: „a boldog gyermekkor emléke elkísér a sírig".³ Elemi iskoláit az alvinci katolikus iskolában végezte, ahonnan Veszprémbe ment az angolkisasszonyok tanítóképzőjébe, majd Budapestre a középiskolai tanárképzőbe, ahol nyelv- és történelemtudományi tárgyak tanításához szerzett tanári oklevelet 1911-ben. Pedagógiai tevékenységét Magyarigenben kezdte el, Nagyváradon folytatta. Megjelenése és szellemi felkészültsége lenyűgözte környezetét. Rendszeresen képezte magát, „egész élete végéig szenvedélyesen tanul".⁴ Szellemi szomjúsága soha ki nem elégült. Az örök értékekre beállított lelkisége még többre indította, Krisztus közvetlenebb követésére. A polgári élet kényelmét lelki életének előbbre menetelében korlátnak tekintette. 1914-ben Nagyváradon részt vett egy szociális munkára ébresztő lelkigyakorlaton, amelyet Szilágyi M. Dózsa premontrei szerzetes vezetett. A lelkigyakorlat eligazítást jelentett élethivatásában. Éppen az évben alakult meg a Szociális Misz-szió Társulat kongregációja Farkas Edit és Prohászka Ottokár szervezésében. A nagy premontrei lelkivezető Ikrich Erzsébetet Budapestre irányította Farkas Edithez. Erzsébet nem habozott, felvételét kérte a rendbe. 1915-ben csatlakozott a kis közösséghez. Szil ágyi Dózsa tanácsára az Auguszta nevet kapta, s ugyanakkor Szent Ágoston híres mondását választotta jelmondatául: „Isten és én". Az alapítónő táviratilag ekképpen köszönte meg Szilágyi M. Dózsának közvetítő szerepét: „Köszönöm a drágagyöngyöt". 1916-ban Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök húzta ujjára a fogadalmi gyűrűt. Egészen elkötelezte magát Krisztusnak, helyesebben: a szegények szolgálatában Krisztusnak. A szociális munka minden formáját örömmel végezte egész életében.

1921-ben Erdélybe küldték a Szociális Misszió Társulat meghonosítása végett. Blanka testvérrel Temesvárra megérkezve így imádkozott: „Uram, nem tudjuk, mire hívtál, mit tartogatsz számunkra, de akaratodat teljesíteni akarjuk". A Bánságban és Erdélyben nem volt ismeretlen a Szociális Misszió. Slachta Margit testvér a háború alatt több városban létesített szervezeteket (1915-ben Marosvásárhelyen, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon; 1916-ban egész Erdélyt végigutazta; az 1917. évben Gyulafehérváron létrehozta a Szociális Misszióstársulat erdélyi kerületét; de a társulat legerősebb sejtje Temesváron volt, ahová Margit testvér az év minden hónapjában leutazott). A trianoni békekötés által meghúzott új határok miatt az erdélyi misszióstársulat szervezetei magukra maradtak. Temesváron a társulat ügyét egy pap, Réthy Imre vette a kezébe éppen Auguszta testvér idejövetelekor. A jogász pap rendezte a társulat anyagi és jogi helyzetét. Hat jelölttel együtt szegényes körülmények között éltek a háromszobás árvaházban, de azért elkezdték az intenzív szegénygondozást. Auguszta testvér a karitatív munka mellett belekapcsolódott a Réthy Imre által elindított, A Nap című lap szerkesztésébe is.

Bár Temesváron bőven akadt munkájuk, Auguszta testvér úgy ítélte meg, hogy Erdélyben nagyobb szükség van rájuk. Ilyen szándékkal tartott kurzust 1922 nyarán Brassóban. Budapestről Farkas Edit főnökasszony az erdélyi szervezeteket nem kívánta egyesíteni a temesvárival. Viszont az állami hatóságok nem hagyták jóvá az erdélyi misszióstársulati szervezeteket, a temesvárinak az volt a szerencséje, hogy Réthy Imre tízpontos szabályzatot készített, amelyet Glattfelder Gyula püspök jóváhagyott, ennek alapján a román kormány engedélyezte a működést. Ez adta meg a létalapját a romániai Szociális Testvérek Társasága működésének, s jórészt ez indította Mailáth G. Károly erdélyi püspököt arra, hogy meghívja a testvéreket egyházmegyéjébe.⁵

Közben a társulaton belül megtörtént az elkülönülés; a misz-szióstársulatból kiválva Slachta Margit 35 társával együtt 1923. május 12-én megalapította a Szociális Testvérek Társulatát (Societas Surorum Socialium). Slachta Margit testvér megítélése szerint döntésükkel ők maradtak meg az eredeti ideál mellett. Ugyanis ekkor a misszióstársulatban váratlan és lényeges változások történtek: a.) az alapító Farkas Edit munkatér tekintetében kikapcsolta a modern programpontokat (mozgalmak, szociálpolitika, állam életi kör); b.) eltért a bencés alapoktól, és a Jézus Társasága felé orientálódott; c.) külső megjelenés és stílus tekintetében inkább szerzetesnői jelleget kívánt kifejezni, mint az eredetileg tervezett világit.⁶

A bánsági és erdélyi misszióstársulati szervezetek Auguszta testvér vezetésével Slachta Margit új rendjéhez csatlakoztak. Míg Budapesten „véres könnyek" között történt a szakadás,

Erdélyben az átállás zökkenőmentesen, minden akadály nélkül - Auguszta testvér meghatározó egyéniségének köszönhetően.⁷ 1923. május 12-én Auguszta testvér kérelmezte Pacha Ágoston apostoli kormányzótól, hogy engedélyezze a Szociális Missziótársulatból való elszakadást és külön társulattá, a Szociális Testvérek Társulatává való alakulásukat. Ugyanakkor levelet írt Slachta Margitnak, amelyben megfogalmazta, hogy „szabályzatban, irányzatban és szellemben egyek vagyunk, csak a fennálló körülmények akadályozzák meg jogi egységünket".

Auguszta alapító főnöknő 1923 július végén megszervezte Csíksomlyón - Mailáth G. Károly püspök elnökletével - az első országos kongresszust és egy tíznapos kurzust nemcsak az erdélyiek, hanem a magyarországiak számára is. Ebben és később a Társaság munkájában komoly segítőtársra lelt Sándor Imre csíkszeredai hittanár személyében. A nagy sikerű kurzus azért is emlékezetes maradt, mert azon részt vett Márton Áron kispap is, aki itt ismerkedett meg behatóbban a szociális kérdésekkel.⁸

Auguszta testvér elfogadta az erdélyi püspök meghívását, a Társaság központját áthelyezte Kolozsvárra. A megyéspüspök körlevélben tudatta a papsággal a nagy eseményt. Bizalommal reméli, írta, hogy „az a benső kapocs, amely ezentúl a Társaságot egyházmegyémhez csatolja, egyházmegyém számára a Társaság további áldásos működése és a Társaság számára a további fejlődés kezdete lesz".⁹

A Rákóczi úton egy szerény kis házikóban indult el a szociális testvérek élete Kolozsváron. Az anyagi alap megteremtésében, valamint a Társaság jogi egységének létrehozásában döntő tényezőként szerepel a Státus tulajdonát képező Központi Szálló bérbevétele. Auguszta testvér szerint a testvérek szociális munkájának létalapját jelentette a Központi Szálló (Hotel Central), saját megfogalmazása szerint: „És ekkor jött a jó Isten egyik legcsodálatosabb belenyúlása életünkbe: meghívtak, hogy vegyük át a hotel vezetését".¹⁰

„Auguszta testvér rendkívül megnyerő lénye, szeretete már a kezdet kezdetén lelkes, hűséges munkatársi gárdát kovácsolt egybe."¹¹ Fiatalos lendülettel szervezte a szociális munkát, a népi értékek megmentését, a körülötte kialakuló hivatásközösséget, és kapcsolta be övéit a női társulatok szervezésébe. Nagy apostola volt a liturgiának. A testvéreket az egyházi liturgia mélyebb megismerésére, a liturgikus szövegek, imák elsajátítására kötelezte. Pius Parsch liturgikus megújítást sürgető háromkötetes műve, Az Üdvösség éve a testvérek és munkatársaik lelkiségének alakítója lett. Hasonlóképpen népszerűsítette a Sík Sándor és Harmath Artúr által revideált Szent vagy, Uram című énekeskönyvet. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Erdélyben az adventi koszorúgyújtás népszerűsítői szintén a szociális testvérek voltak.

Auguszta testvér kifejezetten szorgalmazta a népi értékek megőrzését és művelését. A testvérek Székelyföldön és Moldvában kutatták a népi dalokat, táncokat, népviseletet. A népnevelők, tanítók számára tanfolyamokat szerveztek, ahol Kodály Zoltán és Bartók Béla gyűjteményeinek dalaival ismerkedhettek meg a résztvevők. A tanítók hivatásának öntudato-sítására népszerűsítették a feledésbe menő kincseket: a népi táncokat, kézimunkákat, ruházkodást stb. A szociális testvérek szervezésében, a csíki papság és tanítók hathatós támogatásával a 1920-as évek közepétől jött divatba az Ezer Székely Lány Napjának július első vasárnapján való megtartása. Ez alkalommal a Székelyföld legtöbb falujából a jellegzetes népviseletbe öltözött fiatalság vonult fel Csíksomlyóra. A somlyói templomtéren vagy a Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben felállított szabadtéri színpadon énekekkel, táncokkal, saját zenekarok bemutatásával ápolták a népi hagyományokat. A rendezvények (betiltásukig: 1948-ig) el is érték a céljukat: életben tartották és népszerűsítették a székely népviseletet, táncokat, énekeket, népszínműveket, szokásokat.¹²

A szociális testvérek nélkül elképzelhetetlen az erdélyi nőmozgalom munkája. A katolikus egyetemista lányok részére a testvérek 1929 őszén létrehozták a kolozsvári Kath. Egyetemi Hallgatónők Klubját, mely a lányklubok alapszabályai szerint működött. Hetenként jöttek össze az Élet iskolája címen szervezett vallásos, etikai, kulturális és szociális előadásokra. A rendes összejöveteleken kívül szociális intézményeket kerestek fel, bekapcsolódtak a kolozsvári karitatív munkába és a részükre szervezett varrótanfolyamokba.¹³ S hogy a nagyvárosokba szakadt székely lányokban szolgálatuk évei alatt is éljen az otthonhoz való tartozás érzése, Bukarestben (1940-től Budapesten is) vasúti missziót létesítettek. Leányotthon és munkaközvetítő iroda várta az otthonról ideirányított leányokat, akik szabadidejüket a testvérek között töltötték szellemi-lelki felüdülésben.

Erdélyi szinten a hitbuzgalmi női szervezeteket a Katolikus Nőszövetségbe tömörítették a testvérek, úgy fejtették ki a gyermek-, ifjúság-, nő-, családvédelmi és egyéb karitatív munkájukat.¹⁴ A leánykluboknál és a leányegyesületeknél a fő cél az önnevelés volt. A leányegyesületi mozgalom, amely főleg a falusi leányok védelmére alakult, a jó központi vezetésnek köszönhetően a 30-as években indult virágzásnak.¹⁵ A testvérek két folyóiratot (A Nap és Vasárnapi Harangszó) szerkesztettek, amelyekben a szociális és népnevelő tevékenységet népszerűsítették.¹⁶

Az „árva közügy" minél önzetlenebb szolgálata érdekében - szabályzatuk szerint - a Társaságnak a szociális iskolákat kivéve nem lehetett saját intézménye, s saját neve alatt sem mozgalmakat, sem egyesületeket nem vezethetett, de a testvérekben és a kültagokban hivatásos és képzett munkásokat adott a legkülönbözőbb egyházi és világi munkaterületekre. Éspedig: a testvérek mint mozgalmi szervezők, egyesületi vezetők, hitoktatók, szegénygondozók, vasút- és kórházmissziók vezetői, egészségügyi nővérek, szociális előadók, vendéglátóipari munkások, lapszerkesztők dolgoztak sok helységben az egyházmegye határain belül és kívül. Ennek a széles skálájú munkának szíve-lelke volt Auguszta testvér. Hadd tegyük hozzá: a szegényes életvitel mellett. Ő maga mondta: „Gyakran köszöntött be hozzánk Gond asszony, de a Gondviselés mindig erősebb volt nála".¹⁷ Szerény életvitele közismert. Például a nyolcvanadik éven túl is megfontolja, hogy autófuvart vegyen-e igénybe egy-egy nehezebb úton. Vidáman és rettegve kapaszkodik a zsúfolt tömegszállító autóbuszokra, és csendesen megjegyzi: „a közpénzzel nagyon takarékosan kell bánni".¹⁸

Tízévi munka után 1931-ben Auguszta testvér a Társaság vezetését átadja Marianne testvérnek: „Nem akarom, hogy mindig az én akaratom érvényesüljön". Visszavonulása viszont még felelősségteljesebb megbízatást hozott. Fiedler István szatmár-nagyváradi püspök jóvoltából Nagyváradon noviciátusképző létesülhetett. Auguszta novícius-mesternőként oktatja-neveli nemcsak az erdélyi, hanem a magyarországi és csehszlovákiai kerületek jelentkezőit is. Nagyváradi tartózkodásakor a Társaság 1933-ban Szent László városában Egyházközségi Nővéreket Képző Iskola címén kétéves szociális iskolát nyitott - plébániák és szociális intézmények, szociális munkások, vezetők képzésére. Ez az intézmény néhány éves kiesés után 1939-ben Kolozsváron hároméves szociális főiskolaként működött tovább Szociális Szeminárium, illetve Katolikus Női Társadalomtudományi Szakiskola néven. A végzett növendékek hivatástudatuk megőrzésére és erősítésére évenként lelkigyakorlatra és szociális továbbképzésre visszatérhettek az iskolába. A központ évközben is körlevelekkel, lelki és tanulmányi napokkal igyekezett tagjaiban fenntartani és továbbfejleszteni a szociális munkához elengedhetetlen mélyebb lelkiséget és szaktudást.

1935-ben elöljárója Rómába küldte Auguszta testvért, hogy ott is próbáljon alapot teremteni a Társaságnak. Innen Budapestre kerülve átvette az anyaház vezetését. 1943-ban tért visz-sza Erdélybe, s a kerületi közgyűlésen, mivel Marianne testvér főnökségének második hat éve is letelt, ismét megválasztották Augusztát kerületi elöljárónak - ezt a feladatot haláláig töltötte be.¹⁹ Fájdalommal, de nem kétségbeesve élte meg a feloszlatás nehéz éveit. A megpróbáltatás esztendeiben elszántan küzdött a Társaság jogaiért és javaiért, Márton Áron püspök segítségét is igénybe véve.²⁰ Márton püspök 1949. április 30-án kelt levelében kérte a kultuszminisztert, hogy szíveskedjék újabb megfontolás tárgyává tenni eddigi intézkedéseit.²¹ Mindhiába. Államosították a Társaság kolozsvári központi házát, az ún. üvegpalotát. A szociális testvérek, mint annyi más szerzetesközösség, a szó szorosabb értelmében földönfutókká lettek. De Augusztának sikerült testvérei helyzetét úgy rendeznie, hogy mindenki kenyérkeresethez jusson.

Auguszta testvérnek gondja volt testvéreire és a maga hajléktalanságára. Bízott az isteni gondviselésben. Egy kedves ismerősétől elfogadta a meghívást, és öreg édesanyjával a Szentegyház utca 7. szám alatti szoba egyik sarkába költözött, a másik sarok a kedves, de süket és cukorbeteg háziasszonyé és az őt gondozó testvéré. Ekkor tette fel a hivatást próbáló kérdést: „Ki kívánja vissza az üvegpalotát? Én nem!" S huszonöt éven keresztül kis szobájuk nagyvilággá alakult. A szobában ott volt az ötödik ágy is az érkező vendég számára (ami nem volt ritka eset). A csendes kis szoba meghittsége nem kerülte el a kommunista rezsim pribékjeinek a figyelmét. Számontartották Auguszta személyiségét, munkásságát, s az ő szemükben „bűneit". Háromszor ítélték szabadságvesztésre - ártatlanul. Először 1950. augusztus 28-án vitték el a Duna-csatornához kényszermunkára. Hat hónapig kemény fizikai munkát végeztettek vele; cölöpök, nagy kövek hordására fogták. Másodszor 1951 őszén tartóztatták le és ítélték fogházra. Aranka testvér, aki egy év múlva ugyanabban a börtöncellában raboskodott, nyilatkozta utólag: „Auguszta testvér ebben a kemény helyzetben sohasem panaszkodott. Sokat imádkozott, főleg a rózsafüzért. Egyik vasárnapon, amikor behallatszott a nagymisére hívó harangszó, letérdepelt. Ekkor ránk nyitott a börtönőr. Kérdésére bátran vallotta: Igen, imádkozom! A börtönben a karitászt is gyakorolta: ruhadarabjait (fejkendőt, hálóinget, kötényt stb.) odaadta a rászorulóknak." A kalóriaszegény étkezés megviselte egészségét. Amikor 1954. szeptember 17-én a börtönből szabadult, 45 kg-ra lefogyva tért haza. Ez idő alatt (1952-ben) halt meg 92 évesen az édesanyja. Alig volt egy évig szabadon, 1955 őszén harmadszor is elítélték, s hat hónapot töltött nehézbörtönben. Egészségi szempontból ez utóbbi volt a legsúlyosabb.

Börtönévei után a szociális testvérek újra szembesülhettek Auguszta főnöknő meleg, optimista személyiségével. Realista volt. Tudomásul vette a rezsim által teremtett helyzetet, de a Szentlélek különleges kegyelmével még sugárzóbbá, szeretetreméltóbbá vált. Személyi varázsa kis lakosztályukat - lelki értelemben - világméretűvé szélesítette. A szűk fizikai keretet Auguszta testvér lelki és szellemi nyitottsága szélessé, helyesebben otthonná tágította. Aki itt egyszer is megfordult (lett légyen pap, testvér, laikus), lelkileg és szellemileg töltekezve távozott.

Auguszta sohasem veszítette el munkakedvét, közösségalakító erejét. A testvérek, de minden jó szándékú ember a vele való találkozást ünnepként élhette meg. Ő mondta: „Boldog, mert akiket szeret, sokan vannak, egymást szeretik. Ez a Társaság jövőjének a kötőereje."²² A Szentírás, az egyháztörténelem, a liturgia, a szerzetesi eszmény Szent Benedek-i stílusa, személyes istenkapcsolata alakították személyiségét. Lelkiéletének mestere Romano Guardini. Nyugtalanul kereső lélek volt Szent Ágoston szellemében, de lelke mindig nyitott maradt, befogadó, asszimiláló készséggel és mások felé kitárulkozó magatartással. Nem véletlenül választotta a szerzetesi nevéhez illően jelszavát Szent Ágoston Soliloquiájából: Isten és én. Ez a jelszó minden megismerésnek és valóságnak, minden törekvésnek és életnek két pólusa; minden rajtuk alapszik. Amint a nagy egyházatya kifejti: „Vágyam megismerni az Istent és a lelket. Semmi mást? Semmit! [...] Ismerjem meg magamat, ismerjelek meg téged!"²³

Auguszta testvér intellektuális tevékenység iránti vágya sohasem elégült ki. Szerelmese volt a történelemnek, az irodalomnak, a szépnek. Általában minden érték után érdeklődött. Nagy reménnyel figyelte a II. vatikáni zsinat megnyilatkozásait. A zsinatot követően megjelent Holland Katekizmust - német nyelven - szellemi gyönyörrel olvasta. Kijelentette: „Boldog vagyok, hogy halálom előtt még így olvashattam hitemről". Hadd fűzzem hozzá: Márton Áron püspök is úgy nyilatkozott: örömmel látná minden papjának íróasztalán a Holland Katekizmust.

Mária Judit, az óceánon túlra került testér Auguszta halálakor írta róla: „A szívjóság volt jellemének tulajdonsága. Isten szeretete vált valóságossá általa [...] Tisztelettel fordult a legkisebb felé is. A személyiség iránti tisztelet volt ez. Tudhattuk, Isten elé viszi vágyainkat, szükségleteinket. Emberi erővel nem juthat a szeretet ilyen mélységébe, magasságába. Auguszta testvér életét sem érthetjük másképp, minthogy a Szentlélek remekművét látjuk benne."²⁴

Ikrich Auguszta szociális testvér életének rövid bemutatása után már nem kell magyaráznom, miért viseli hát leánybentlakásunk az ő nevét. Auguszta testvér otthont teremtő főnöknő volt. Szemléletét könnyen felfedezhetjük az 1929-ben írt, A társulati otthonalkotásról című cikkében is. Nagyon tudatában volt annak, hogy „a Szabályzat értelmében a főnöknő nem állhat mozgalmak élére, azért, hogy elsősorban anyja lehessen a testvéreknek".²⁵ Slachta Margit szellemét egészében magáévá téve eképpen fogalmazott: „A Társaság házaiban nem annyira az aszkézis fegyelme, mint inkább az otthon melege érvényesüljön. Keménységet úgyis eleget hoz a testvérek életébe a külső munka, az otthon pihentetni és felüdíteni akar." Ezért az otthonalkotás esetében nem kívánt eltérni a szabályzatban lefektetett szellemtől.²⁶ Hangoztatta: „néha olyan kevés kell ahhoz, hogy könnyítsünk a testvérek életén, s ez a kevés mégis annyit tud adni az otthon szelleméből".²⁷ Az otthonias érzés kifejlesztését a testvéri együttlétben látja, főleg a közös vasárnapi délutánokon az ízletesebb uzsonnával, ezt versek olvasásával és kézimunkázással egybekötve. Az otthon, a lakás ízléses berendezését ajánlja, ami azért nem sikerülhetett szándékuk szerint, mert kegyes adományok határozták meg az otthon külső arculatát. Mégis ami rajtuk múlt, mindent megtehettek, hogy az otthon ne intézet jelleget öltsön (a kis szobákban különböző formájú bútorok legyenek, ne hiányozzék bennük egy-egy jó üllőhely, virágállvány). A közös otthonban a kápolna barátságos volta szintén hozzátartozik ahhoz, hogy a testvérek mindenestül szeressék otthonukat (télen fűtött, jó térdeplőkkel és ülőhelyekkel ellátva). Mert „marad elég alkalom más téren az önmegtagadásra".²⁸

Ikrich Auguszta munkájában, gondjaiban sohasem önmagát kereste, előtte mindig az egyház s ezen belül a Társaság célja lebegett. Halála előtt is érdeklődött a május 12-i jubileumra való készülésről. Utólag gondviselésszerűnek mondható, hogy a Társaság félévszázados ünnepsége egybeesett temetésével, s ezért a koporsója körül imádságban tarthatták meg a testvérek a félévszázados évfordulót.²⁹

Végül hadd idézzek fel egy személyes feljegyzést a Társaság alapítónőjéről, Slachta Margitról, akinek szellemiségét a szociális testvérek magukévá tették, elsősorban Auguszta testvér. Amikor az oroszok lerohanták Magyarországot, és a reakciós elemeket kezdték „kiszűrni", a vádlottak között ott volt Slachta Margit neve is. A közvélemény kedvence volt bátor szókimondásáért a parlamentben. Nyisztor Zoltán újságíró papot a szovjetek lefogatták, nyolc hónapig kínozták, s csak azzal a feltétellel engedték szabadon, ha információkat szolgáltat jelentős egyházi személyekről. A kényszerhelyzetbe került újságíró pap igyekezett az egyházi személyeket álcázva védeni. De Slachta Margitról hiába beszélt a szovjet őrnagynak mint beszámíthatatlanról („kivénhedt nő, agyalágyult fecsegő, akinek már semmi logikája nincsen, tücsköt-bogarat összehord, s egy ép gondolatot nem lehet belőle kihámozni. Már nővérei is kétségbe vannak esve felőle"), a vallató őrnagy nem hitte el: „Nem értem, a tábornok mindig azt hajtogatja, hogy ennek a nőnek van a legtöbb esze - Mindszenty után".³⁰ A szociális testvért, a rendalapítót Mindszenty után a kommunizmus legveszélyesebb elemének tartották!

 

Jegyzetek

1 A beszédet lásd Márton Áron írásai és beszédei (szerk. Marton J.-Nemes I.). Gyulafehérvár 1996. 103-104.

2 Vö. Szim Lídia: Auguszta Testvér (kézirat). 1.

3 Vö. Auguszta testvér: Boldog gyermekkor. TestvérXIII. évf. 1942.

4 Vö. Szim Lídia: Auguszta testvér (kézirat). 3.

5 Petra testvér: Az erdélyi kerület. Testvér XI. évf. 9. sz. 1.

6 Vö. Slachta Margit: Társaságunk szellemi arcképe. TestvérXIV. évf. 10. sz. (1943) 2.

7 Petra testvér: Az erdélyi kerület. TestvérXI. évf. 9. sz. uo.

8 Petra testvér: Az erdélyi kerület. TestvérXI. évf. 9. sz. 2.

9 GYÉL: Mailáth püspök 1923. szeptember 18-án kelt körlevele.

10 Auguszta testvér: Húszéves visszapillantás (folytatás). Testvér XIII. évf. 1. sz. 2.

11 Vö. Szim Lídia: Auguszta testvér (kézirat). 4.

12 Nagy András: Városkép. 105-106.

13 Jánky J.: A kolozsvári Kath. Egyetemi Hallgatónők Klubja. Erdélyi Tudósító XV. (1932) 390.; Oszláts Viktor: Katolikus Főiskolai hallgatónők. Erdélyi Tudósító XVI. (1933) 296.

14 1931. évben a Testvérek 39 Szociális Szervezete 36 Leányklubot és 45 Leányegyesületet vezettek.

15 Künnle Ilus: Az erdélyi katholikus nőmozgalmi munka. Erdélyi Tudósító XVI. (1933) 64-66.

16 Vö. Szim Lídia: Auguszta testvér (kézirat). 5-6.

17 Vö. Auguszta testvér: Húszéves visszapillantás (folytatás). Testvér XIII. évf. 1. sz. 2.

18 Vö. Szim Lídia: Auguszta testvér (kézirat). 17.

19 Slachta Margit: Tudósító. Testvér XIV. évf. 7. sz. 3.

20 Ld. Márton Áron püspök levele Stoian Stanciu kultuszminiszterhez. In: GYÉL: Num. 2446-1948.

21 GYÉL: Num. 495-1949.

22 Vö. Szim Lídia: Auguszta testvér (kézirat). 11.

23 Augustinus: Soliloquia I. 2,7; II. 1,1.

24 Vö. Mária Judit testvér: A megszentelő szeretet küldetésében (kézirat). 2.

25 Auguszta testvér: A társulati otthonalkotásról. Testvér I. évf. 3. sz. (1929) 17.

26 Uo.

27 Auguszta testvér: A társulati otthonalkotásról. Testvér I. évf. 3. sz. (1929) 18.

28 Auguszta testvér: A társulati otthonalkotásról. Testvér I. évf. 3. sz. (1929) 19.

29 Vö. Szim Lídia: Auguszta Testvér (kézirat). 20-23.

30 Nyisztor Zoltán: Vallomás magamról és kortársaimról. Róma 1969, 241-242.