tITKOK NYOMÁBAN A PILISBEN

 

A magyarországi Pilis-hegység szakrális jelentősége kétségbevonhatatlan. Pálos szerzetesek és számos zarándok imájába „öltözött" az évszázadok során, sok, egyelőre megfejtetlen titkot is tartogatva az utókornak. Pilisszántóra egy gyönyörű Madonna-kép és jó barátom biztató szavai vezettek el. Az újonnan kialakított, egyre többek által látogatott zarándokhelyet akartam felkeresni, annak elkötelezett „őrével" való beszélgetésre készültem. Elindulásom előtt még nem gondoltam, hogy mindeközben megannyi - a Pilisben amúgy megszokottnak tekintett - titokzatos történettel is találkozom.

Isten tervének segédmunkása

Szőnyi Józseffel, Pilisszántó korábbi polgármesterével a falu római katolikus temploma előtt találkozunk. A helységben csak Polginak szólított idősödő ember előbb az istenháza, majd - a Csillagösvény végigjárásával - a Pilis-hegyen épült kápolna és a Székelyföldről származó „Pilis keresztje" megtekintésére invitál. A mára helyben lakó plébános nélkül maradt templom elsőre ugyanolyannak tűnik, mint ezer társa szerte a nagyvilágban: elmélyülésre, imára szólító. A beté-réskor is azt hittem, hogy Szőnyi úr ennek lehetőségét kívánja felkínálni, ám ezen túlmenően is volt mondani- és mutatnivalója. Amikor feltekerte a templomhajón végigfutó hosszú szőnyeget, és felnyitotta a padlózatból nyíló üvegablakú ajtócskát, sejtettem: titokzatos elbeszélés veszi kezdetét.

Szőnyi József: Itt, az üvegablak helyén 2002. augusztus 24-én, takarításkor beomlott a padló. Az egyik hölgy vödörrel a kezében kereste a felmosni-valót, s hirtelen megnyílt alatta a templom közepe, térdig süppedt a beszakadt padló alá. A beomlott hordalék kiemelésekor mesterséges üregrendszer nyomaira bukkantunk. A hat-hét méter mélységben futó folyosó északi ága a templom fala alatt halad tovább a Pilis irányába, de le van falazva.

A másik ág az oltár felé hajlik, három-négy méter után be van omolva. Minél mélyebbről szedtük ki a földet, az annál nedvesebb volt. A templom falai körben rég elsalétromosodtak a talajvíz következtében, ami az alap vízszigeteltségének hiányára utal. A kiemelt hordalékföldben középkori cserépdarabokat és csonttöredékeket találtunk. Ebből arra következtetett a régész, hogy az alagút nem a templom építése idején lett bedöntve és feltöltve, hanem még a középkorban. Mikor épült az alagút? A középkor elején vagy előtte? Nem hiszem, hogy az alagút építője az emberfeletti munka elvégzése után bedöntötte volna verejtékes munkájának gyümölcsét... Ugyanilyen típusú, kőből kirakott, minimum középkori üregről tudunk a faluban más helyeken is. A templom 1760-as építése előtt, az akkori térkép tanulsága szerint, a főút mindkét oldalán folyamatosan építkeztek, de a templom helyét szándékosan kihagyták. Évekkel korábban meghatározták tehát a templom helyszínét, de azt is tudták, hogy a föld alatt építmény fekszik. Ez abból is látszik, hogy a templom alapjának építésekor meghagyták az alatta elvezető folyosót, de a templomfal terhének elviselésére aláfalazták. A beomlott üregek iránya, a boltozat íve arra enged következtetni, hogy régebbi, ismeretlen eredetű építmény volt ott. A templom építője felvállalta az építkezés statikai kockázatát azzal, hogy szándékosan kimondottan erre a megjelölt helyre határozta el a templomépítést. Egyetlen vonzó oka lehetett a templomépítési helyszín meghatározásának: szent hely volt. Évezredek kultúráinak energiája tölti fel tehát a falunk földjét.

A felnyitott üvegablak alatt jól látszik az igényes kialakítású földalatti folyosó. Az üveg alatti részben egy, eddig magyar területen nem ismert, különleges formájú keresztet ábrázoló méretes követ is látni. Ez négy évvel korábban, a temető feltárásakor került elő, és azóta a Szántói Kereszteskő néven ismert a környéken, sőt már annak határain túl is.

Látogatásommal egy időben egyetemi oktató is érkezik Szőnyi Józsefhez, aki éppen e földalatti labirintus kutatására készül hallgatóival. Kalauzom elmondja, hogy a kutatások folyamatosan folynak, még rengeteg a rejtély e helyen. Ott van például az ősök által a templom szellemi alapkövének tekintett és a homlokfalba falazott, sumer jelképeket tartalmazó címeres kő, a hétezer évesnek saccolt, az anyaság szimbólumát, a női idolt ábrázoló homokkő szikla, amelyet a pilisszentkereszti gázvezeték építésekor az árokásó gép emelt a felszínre. Pilisszántó korábbi polgármestere hisz benne - bár a mai tudományos álláspont nem ezt erősíti -, hogy a régi temetőben 1998-ban érintőlegesen megkutatott középkori romok a krónikákban többször emlegetett „Szántó mellett épült Szent Kereszt kolostor", azaz az első pálos kolostor maradványai. Hiszi, hogy falujának imádkozóhelyeit IV. Béla és a többi középkori király is látogatta lelki feltöltődés céljával. A Szántói Kereszteskő e romok felett bújt ki a földből, Szőnyi József szerint ezért ő a „vezére" a többi látható, sőt az egyelőre még a föld alatt rejtőző leletnek is.

Sz. J.: Úgy érzem, ezek a rejtélyek nem csak pilisszántói, de akár Kárpát-medencei vagy még távolabbra vezető, igen komoly fajsúlyú dolgok.

Szőnyi úr autóval visz a falu melletti Pilishegy lábáig. Már a faluból, sőt az oda bevezető útról is jól látszott a szemközti magaslaton felállított méretes kereszt, és a figyelmes szemlélő a világos színű kövekből kirakott barlangkápolnát is már messziről szemügyre vehette. A hozzájuk vezető Csillagösvényen az egyik legújabb magyar zarándokhelyre érkezünk. Közben megtudom, hogy három zarándokút metszéspontjában állunk: az egyik Mariazellből Csíksomlyóra, a másik Czestochowából Medzsugorjéba, a harmadik pedig Esztergomból Máriagyüdre visz. Kalauzunkkal gyalog indulunk el a nagyméretű, igényes megmunkálású faszobrokkal szegélyezett ösvényen. A hely kialakításával kapcsolatos történetek és az útközben látható dolgok részletes ismertetésére készül.

Ozsváth Judit: Ön polgármesterként állt a zarándokhely kialakításának gondolata mellé...

Sz. J.: A polgármester felelősséget érez a falu közösségéért, annak környezetéért, sőt az erkölcsi dolgokért is. Ez a felelősség annál nagyobb, minél kvalifikáltabb helyen polgármester az ember. És most a Pilisben vagyunk, ahol a nemzet uralkodó központja volt, tehát különösen fontos hely ez, kiemelt védelmet érdemel egy olyan korban, amikor többféle támadásnak is ki van téve. Itt csak és kizárólag a nemzeti és a keresztény értékrendnek lehet helye. Márpedig más is akart jönni. Nincs bajom a más vallások, utak követőivel, akik helyet kértek itt maguknak, csupán úgy gondolom, itt annak van létjogosultsága, ami magyar és keresztény. Ezt kellett nekem polgármesterként védenem kellett, ezt kellene védenie egész országunknak... Vállaltam a védelmet és vele a konfliktusokat. A Pilis épp itt kezdődik - a kapuban állóknak fokozott a felelősségük az őrségállítás terén. Mindezzel ki is mondtam, hogy meggyőződéses keresztény vagyok, aki bátran állítja, hogy már nemcsak hiszi, de - főként a Csillagösvény és a kápolna építése óta - már tudja is az Istent. Egészen közelről érzem, hogy mindez az ő műve volt. Nagyon hálás vagyok, hogy bevett engem az ő terveibe segédmunkásnak. Ennél nagyobb elismerésre nekem nincs szükségem! Amúgy nem találtam én ki semmit itt, csak valahogy mindig jöttek az ötletek. A keresztény hittel össze nem egyeztethető dolgokat igyekeztem elhessegetni, az azt támogatókat pedig felszippantani. Nem voltam egyedül, számos társam volt, csapatban dolgoztunk. Itt egy eszme, egy irányítás volt, és ezt az eszmei irányítást a Teremtő Isten alkotta meg. Én csak szolgája voltam. Itt tiszta, becsületes szemek voltak, erős markok, biztató kézfogások. Itt hit volt, szeretet, ez volt az építőanyag. Ebből épült, ami itt látszik.Meggyőződésem, hogy ettől van az ereje.

O. J.: Hogyan kezdődött a „védelmi rendszer" kiépítése?

Sz. J.: Medzsugorjében voltunk csoportos zarándoklaton. A buszról leszállva közösségünk egyik hölgytagja a derekát egyenesítgetve felnézett a Krizsevac-hegyre, és ezt mondta: „Polgi, nézz oda, ez olyan, mint a Pilis! Csak a Pilisről hiányzik a kereszt." Elkezdtünk engedélyek után járni, aztán ezt egészen messze is meghallotta egy érzékeny fül. Egy nap hívott valaki: „Jó napot kívánok, polgármester úr, mondja, hová rakhatom a keresztet?" Milyen keresztet? Kicsoda maga, és honnan jött? Ki kérte és ki fizette ki a keresztet? - sorjáztak a kérdéseim. Kiderült, az adományozó a Csíkmindszenten élő Nagy András, aki kiment a Hargitára, két hétig bolyongott ott, míg megtalálta a keresztnek való megfelelő tölgyfát, kivágta, kivonszolta, lepucolta, és tíz évvel ezelőtt elhozta ide ezzel a gondolattal: „Ez a Hargita ajándéka a Pilisnek!" 2003-tól „Pilis keresztje" védi a hegyet.

O. J.: Miként született a hozzá vezető Csillagösvény kialakításának, az itteni szobrok elhelyezésének gondolata?

Sz. J.: A kereszt felállítása után elég hamar jött a gondolat, hogy jó lenne ide, a kereszthez vezető ösvényre egy 14 stációs kálváriát építeni. Kálváriánk már volt. Az igazsághoz tartozik, hogy én már nem akartam szomorúságot itt, a Pilisben. A kapott kereszten sincs korpusz, ez a feltámadás keresztje. Aztán jött az ötlet, hogy a történelmet demonstráljuk. Szegélyezzük hát történelmi személyiségek szobraival a keresztig vezető ösvényt, ők lesznek a Pilis újabb „őrei". Már a gondolat megszületésénél tudtam, hogy hét szobor lesz, mert a hetes szám valamiért közkedvelt a faluban: hét zarándokkeresztünk és hét funkciós keresztünk van. Az országban hét darab Szántó nevű települést találunk. Egyik elvárás az volt, hogy a szobrok a magyar nemzet történelmét fejezzék ki, a másik pedig, hogy azok a nagyságok, akik itt szoborként képviselik a hazát, isteni küldetéstudatú, elhivatott emberek legyenek. Aztán 2003-ban, az egykori kőbánya oldalában kialakított Sziklaszínházban megtartott Kormorán-koncert után odajött hozzám egy Schmidt Róbert nevű fiatalember a felvidéki Szőgyénből, fafaragó, nagyon megragadta a táj, és kért valamilyen faragási feladatot. Mondtam: „Lesz faragnivalód, csak még nem tudom, hogy mi lesz az!" Tavaszra kialakult a kép, hogy Nimród, Attila, Árpád, Szent István, Szent László, Boldog Özséb és Hunyadi Mátyás fogják itt képviselni a nemzetet. És Robi munkához láthatott. Az első három egész alakos szobor után az ösvényen is -miként a történelmünkben is - kanyar következik: első keresztény királyunk, Szent István folytatja a sort, majd Szent László, Boldog Özséb és Hunyadi Mátyás követi őt. Szent István szobra kétágú, mert ugye István fia, Imre meghalt, így más ágon öröklődött tovább a királyi korona. Istvánt Béla követte, aki ismét egy szent életű utódot, Szent Lászlót nemzett. A szobrok alá került szövegek kiválasztásában az itt lakó Szörényi Levente segített sokat. Minden egyes szobor állításának különös története van. Schmidt Robi ingyen dolgozott, más munkái mellett vállalta, ezért nem várhattunk tőle nagyon gyors munkát. Abban egyeztünk ki vele, hogy minden napfordulóra kifarag egy-egy történelmi személyt. Minden részletről előre egyeztettünk. Az első szobor Nimródot ábrázolja. 2007 márciusának derekára készült el. Ez az év éppen Árpád éve volt, ezért jeleztük az alkotónak, hogy december 21-én Árpádot is fel szeretnénk avatni. Időnként meglátogattuk őt Szőgyénben Szörényi Leventével, hogy lássuk, miként halad a munkával. Nimródot a nyári napforduló napján, délben avattuk, éppen akkor, amikor az égbolton éppen az őt megszemélyesítő Orion csillagkép, az égi „nagy vadász" volt látható. Ezen a napon a csillagképen Nimród íjából a megtermékenyítés nyílvesszeje suhant ki, és íját feszítő keze fölött az égbolt legmagasabb pontján, aznap „megállt" a Nap. A következő naptól már elmozdult erről a pontról. Ez nagyon jól jött ki, örültünk neki.

Attila szobrának avatásával hasonlóan jártunk. A szeptemberi napfordulón ismét az égre volt „írva" az az ember, akire mi itt emlékeztünk, és akinek a Csillagösvényen szobrot avattunk. Ezek nem havonta háromszor előforduló dolgok, hanem ezer éveknek kell eltelni a következő hasonló csillagállásig. Fel is tettem Szörényi Leventének a kérdést: „Biztos, hogy mi szervezzük ezt?" Levente számítógépes programmal tudja ellenőrizni a csillagképeket. Nimród és Attila után 2007. december 21-én Árpád szobrának avatására készültünk. Ekkor ismét az Orion csillagkép (az íját feszítő Nimróddal) volt látható az égen, de erre az egy napra a Mars, a harc, a háború, a csata, a küzdelem bolygója is belépett a képbe. Számítógépes programján Szörényi Levente kimutatta, hogy 907. július 7-én, a pozsonyi csata győztes napján pontosan ugyanez a csillagkép jelent meg az égen. Valóságos csodának tekintettük a történteket!

Szent Lászlóval kapcsolatosan is hasonló dolog történt. Az ő szobrát a 2008-as nyári napfordulón avattuk. Ilyenkor az Orion csillagképben az égi vadász Nimród íját feszítő kezében áll a Nap. Csak azon a napon - ritka pillanatként - a „Boldogasszony csillaga", a Vénusz is odasimult a Naphoz, és együtt töltöttek egy napot Nimród „tenyerében", amikor Szent Lászlónak, a „Boldogasszony lovagjának" szobrát avattuk. A hagyomány szerint ő vezette be a Boldogasszony ünnepeit. Az anyaság jelképének is tekintett Vénuszt a Boldogasszony csillagának is nevezzük. Gyönyörűség volt ez megélni, annál is inkább, mert legközelebb sok ezer év múlva fog ugyanez bekövetkezni.

Köztudomású, hogy 2008 a pálosok és Mátyás király éve volt, így Boldog Özséb és Mátyás szobrának avatása aktuális volt. Mivel akkor pálos szerzetes plébánosunk volt, arra gondoltunk, felcseréljük a sorrendet, előbb Boldog Özsébnek állítunk szobrot. (A pálosok 1308-ban kapták meg a rendalapításhoz szükséges végleges engedélyt.) Akkorra széles körben elterjedt a szoborállítások híre, minden ilyen ünnepre több száz ember jött el hozzánk. Ekkortájt különösen sokat gondoltam arra, milyen jó lenne, ha szombatra esne a tavaszi napforduló, mert így ismét sok ember el tudna jönni. A naptárban viszont azt láttam, hogy 2008-ban éppen nagypéntekre esik március 21. Aztán hamar rájöttünk, hogy nagypénteknek Hunyadi Mátyáshoz van köze, a Duna jegén választották királlyá, de a koronázására akkor nem kerülhetett sor, mert Frigyes ellopta a koronát. Mátyás jól tudta, hogy a szent korona nélkül nem sokat ér a királysága, ezért tömérdek pénzért visszavásárolta azt. (Megjegyzem, ennek utána járva ilyen kis „mellékinformációkat" olvastam: ebből a pénzből finanszírozták Kolumbusznak és hajórajának felfedező útját. Ebbe a hajórajba innen, ahol most állunk, Kolumbusz 117 pilisi pálos szerzetest vitt magával hittérítőnek. San Paulo éppen róluk kapta a nevét.) A korona visszavásárlása a húsvét előtti nagyböjti időben történt, és a nép virágvasárnapra várta a koronázási ünnepséget. Mi tagadás, a hozsannás hangulathoz jól is illett volna az, de Hunyadi úgy gondolkodott: ha Jézust nagypénteken töviskoronával koronázták, az ő - nemzete szolgálatáért történő - koronázása is nagypénteken legyen. Boldog Özséb „itthon van" Szántón, ő legyen udvarias a „vendégeivel" szemben, mégis

Mátyás szobra lett előbb készen. A Csillagösvényen kronológiai sorrendben követik egymást az említett szobrok, így Hunyadi Mátyás alakja zárja a sort. Az ő szobrának - előre hozott - avatása után Szent István és László szobrai következtek, s csak utánuk jött Boldog Özséb, a téli napfordulón. E napon meg naprendszerünk kilenc bolygója közül hét egyenes sorban állt egymás mellett. A jó Isten tudja, mikor lesz megint ilyen bolygóállás.

A gyönyörű megmunkálású, beszédes gondolatokkal és hátoldalukon az említett csillagállásokat is megjelenítő ábrákkal, dátumokkal ellátott szobrok szegélyezte, enyhén emelkedő úton vezető ösvény a hatalmas „Pilis keresztjéhez" vezet. A kis tisztáson büszkén emelkedik magasba, mintegy átölelve az alatta elterülő hangulatos falucskát. S talán abban is van valami igazság, hogy a távolban magasabb hegyekkel szegélyezett vidék formáiban, sőt színeiben is igen hasonlít a Csíkimedencéhez... Az erdélyi embernek különösen jó érzés e meghatóan szép panoráma szemlélése közben a Csíkországból érkezett kereszt tövében megpihennie. A kereszt szomszédságában, a pár méterrel alacsonyabban kialakított teraszon a képről már jól ismert barlangkápolna is feltűnik előttünk. Beszélgetésünket abba az irányba haladva, majd annak belsejében folytatjuk. A kereszt ölelő karjaihoz hasonlóan a kis kápolna is a falura néz, bár kísérőm ezt az állítást pontosítani kívánja. Elhelyezésénél nem a falura, hanem a falu mögött lévő dűlőre nézés volt a meghatározó.

Sz. J.: Ha most december 21-e lenne, akkor amögött a hegyszoros mögött kelne fel a nap - mondja, s a távolba mutat. - A szorost Ziribár-dűlőnek is hívják. Dűlőből 72 darab van a faluban és a környéken. Hogy segítsek eligazodni a dűlőnevekben, polgármesterségem idején az önkormányzat újságjában számba vettem és leírtam az összes dűlőnevet. A sor végén megjegyeztem, hogy egyedül a Ziribár névre nem találtam magyarázatot. Annak is lett megfejtése. A '90-es években kezdtek kivonulni a városiak a kisebb településekre. A rövidlátó önkormányzatok büszkék is voltak erre, elhitték, hogy a számbeli gyarapodástól „szépen" fejlődik a falujuk. Emlékszem egy ünnepségre, amikor az egyik szomszédos település polgármestere elégedetten számolt be arról, hogy korábban 500 lakosa volt a falujának, s akkorra már négyezerre nőtt ez a szám. Erre én azt mondtam neki: „Figyelj, focistaként én 72 kiló voltam, most meg 101 vagyok. Szerinted én fejlődtem? Szerintem én elhíztam. - Te is!" Szóval polgármesterként én határozott rendeletekkel tettem azért, hogy a falut megvédjük. Itt nem is lettek bevásárlóközpontok és lakóparkok. Amikor Pilisvörösvárt városi rangra emelték, minden polgármester mondott valamit a díszünnepségen. És én azt mondtam: „Kedves vörösváriak, nagyon szeretlek benneteket, de ne haragudjatok, hogy azt mondom, nekem azért a falu a rang." Módszeresen, szándékosan, tudatosan megtartottuk falunak a falut. Csakhogy a korábban, a régi temető helyén megvásárolt telkekkel már nem volt mit tenni. Ott új utcák alakultak ki, amiknek nevet kellett adni. Én meg az ottani dűlő nevét adtam egyik utcanévként. Ez idegenül csengett a panelhez, betonhoz szokott városiaknak. Eljött hozzám reklamálni valaki, aki a Hlinki utcában hétvégi házat vett. Nem maradtam adós a magyarázattal. Nagyon dühös lettem, hogy mi, többségében szlovák őslakosok kell magyarázkodjunk a betelepülőnek. Reklamáltak azért is, hogy bement a szarvas a kertjükbe. Mondtam, vegyenek házat az Oktogonnál, oda biztosan nem megy be a szarvas. Én nagyon jól tudom, hogy aki a természethez közel van, Istenhez is közelebb van, ezért is fontos falunak megőrizni a falut. A betelepülőknek az önkormányzati újságban elmagyaráztam a dűlőneveket, de Ziribárhoz nem tudtam semmit írni. A vörösvári svábok talán azt hitték, hogy a szántói tótok adták ezt a nevet, az itteniek pedig azt, hogy az ottaniak keresztelték. Az újság valahogy eljutott Mosonmagyaróvárra, ahonnan később érkezett egy levél az ősi nyelveket és ékírást kutató Tomka Máriától. Azt írta nekem, hogy a „Ziribár" sumer szó, ékírással leírva több jelentése van: jelent hegyszorost, napvárta helyet, illetve most születő fényt. Nem vettem komolyan mindezt, mert - magam is tót nemzetiségű lévén - nem tudtam elképzelni, hogyan kerülhet ide a sumer nyelv. Elgondolkoztatott, hogy a hegyszoros kifejezés stimmel, de a napvárta hely megnevezéssel nem tudtam mit kezdeni. A Nap nem ott kel föl, hanem jóval odébb. Később Szörényi Levente elhozta hozzám Badiny Feri bácsit, aki 43 év után települt haza Argentínából, ott sumerológiával foglalkozott. A korábban említett keresztes követ jött megnézni, amit az irodámban őriztem. Egy későbbi telefonbeszélgetés alkalmával kértem, próbálja megfejteni a Ziribár jelentését. Feri bácsi ugyanazt mondta kapásból, mint a mosonmagyaróvári kutató. Lassan közelebb kerültünk a titokhoz. Marton Veronika írásos logikai levezetése igazolta ezt a merész feltételezést. A név ékiratos változatát elemezve arra jutott, hogy jelentése „felkelő fény magaslata", illetve „napvárta hely" lehet. Olyasmi, mint Csíksomlyó volt, csak aztán elfelejtődött. Arra is rájöttünk, hogy az „új fény" születésekor, a december 21 -i téli napfordulón éppen a Ziribárnak nevezett szoros fölött kel föl a Nap. Az elnevező-nek mezopotámiai kultúrtudással kellett rendelkeznie... Hogy miként kerül ide több ezer év, több ezer kilométer kultúrájának ujjlenyomata, hol az a kapocs, ami ezt az időt és távolságot összeköti, nem tudjuk. Azt viszont egyre erősebben érezzük, hogy itt valami ősi tudás van, olyasmi, aminek az ősi sumer kultúrában van az értékrendje.

O. J.: Ezek után elég egyértelmű volt, hogy a „születő fény" irányába kell néznie az új kápolnának.

Sz. J.: A kápolnaépítés gondolata is érlelődött. Még a pálos Vince atyának is terve volt ez, 2005. december 21-én reggel fél 8-kor kijöttünk ide a napfelkeltét nézni, és megkondítottuk azt a harangot, amit a fiam ajánlott fel az épülő kápolnának. Ennyi volt az összes vagyonunk akkor. E helyen még valóságos dzsungel volt. De mi boldogok voltunk, hogy közelebb kerültünk a titokhoz, és a harangkondulással meg is hirdettük a kápolnaépítés kezdetét. A felszentelését pontosan egy évvel később végezte Spányi Antal püspök úr. Ez itt a kőbánya peremterülete, önkormányzati föld, nem volt különösebb gond az engedélyszerzéssel. És ha már polgármester az ember, hadd mondja meg ő, mi és hol legyen! Négy tervünk is lett, de úgy döntöttünk, hogy kikérjük a Makovecz Imre véleményét is. Neki egyik meglévő tervünk sem tetszett igazán, azt mondta, ő majd megtervezi a kápolnánkat. A kivitelező az ő tanítványa, Őrfi József lett, de Makovecz is figyelt ránk. Ő két tornyot tervezett, ezek két csuklyás, a falura tekintő pálos szerzetesre emlékeztetnek. A „szájuk" nyitva van, onnan jön ki a harang hangja. A homlokukon a temetőben talált pálos kereszteskő jelét viselik. A két torony két égre nyújtott karként értelmezhető, amelyek Isten áldását kérik középre, az anyaölbe, a megtermékenyülés helyére. A kápolna bejárata a Ziribár-dűlőre néz, és úgy van kialakítva, hogy a téli napfordulókor ott felkelő Nap fénye éppen a szentélyben található Boldogasszony-szobrot világítsa meg. Pontosan őt és csak őt ragyogja be a napforduló e három napján. 2005. december 21. óta minden évben több száz ember várja itt a napfelkeltét, és gyönyörködik az új fényben tündöklő Boldogasszonyban, kápolnánk egyetlen szobor-díszében, amit Makovecz Imre barátja, Péterfy László visegrádi szobrászművész faragott. Ugyanilyen napfelkeltevárás van Csíksomlyón pünkösdkor. Ezért van az, hogy most már minden csíksomlyói pünkösdszombati nagymise idején mi is szentmisét, ún. ikermisét mutatunk be itt. Az ottani kezdéskor a mi üdvözlésünknek is el kell hangoznia. Idén volt a hatodik ilyen közös pünkösdi ünnepünk. Most Berszán Lajos atya volt az itteni szentmise főcelebránsa és szónoka. Hála Istennek egyre többen érzik ennek az „összefogásnak" a jelentőségét, egyre többen zarándokolnak el ide is a Szentlélek-ünnep szombatján. Ez is összehozza a nemzet tagjait. De az év során többször is van itt szentmise, több alkalommal püspökök, pálos és jezsuita szerzetesek voltak ezek főcelebránsai. Amúgy más kapcsolat is van a Pilis és a Hargita között. Csíkországból kereszt jött ide, innen pedig egy gyönyörű Madonna-kép vándorolt Csíksomlyóra. A Pilisszántói Madonna címet viselő képet a Pilisszentléleken élő Hummel Rozália festőművész festette. Máig nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyen erkölcsi értéket adott Pilisszántónak és Csíksomlyónak. 2003-ban született a kép, akkor jött Csíkmindszentről a hatalmas kereszt.

O. J.: A többször említett, sajátos formájú szántói kereszt ezen a képen és itt, a kápolna mennyezetén is megjelenik. Utóbbi helyen üvegből van megmintázva, így - ablakok híján - a rajta keresztül beáramló fény biztosítja a kis istenháza megvilágítását. Ennek eredetét még rejtély övezi, ám lassan Pilisszántó jelképévé válik.

Sz. J.: Meggyőződésem, hogy Boldog Özséb itt, a régi szántói temető helyén építette fel Szent Kereszt-kolostorát. Ezt a tudomány nem fogadja el, egy korabeli krónikai idézet alapján állítják: Klastrompusztán volt a pálosok első kolostora. Az idézet valahogy így szól: „Boldog Özséb Szántó mellett építette Szent Kereszt kolostorát". Találtak pálos kolostor-romokat Szántó mellett, több helyen is: Pomázon, Szentkereszten és Klastrompusztán is. Szántóval senki sem törődött, mígnem 1998-ban mi is találtunk itt egy pálos kolostorromot. Erre mindenki azt mondja, hogy ez nem az, amit a krónika említ. Sajnos nem tudtuk folytatni a feltárást, nem volt elég pénzünk hozzá, de azért abból az egy kutatóárokból is sokat megtudtunk. Én azóta hiszem, hogy az volt a pálosok Szent Keresztkolostora. Több dolgot találtunk, ami erre utal, többek között ezt a kereszteskövet is. Ezt nagyon sok kutató vizsgálta a világ minden részéről, egyelőre senki sem tudja beazonosítani. Egyetlen tudományos megállapítás van vele kapcsolatosan, az, hogy a kő anyaga idevalósi. Nem mellékes számomra, hogy a falunk neve, amit régen latinul „Santo"-nak írtak, „szent"-et jelent. A kő megtalálásakor polgármester voltam, s éppen nekem kellett volna beszolgáltatni azt az államnak mint a nemzet vagyonát. Ezzel szemben én úgy őriztem, mint a legdrágább kincset. Inkább odaadtam volna a fél karomat, de ezt a követ soha! Azon is gondolkoztam, elásom, és rajtam kívül senki sem fogja tudni, hol van. A biztonságért az irodámban őriztem két és fél éven át, az íróasztalom mellett. Közben azt is megfejtettük, hogy ennek a kőnek valamilyen funkciója is volt. A kúposra faragott lapja árulkodik erről. Vince atya szerint oltárkő lehetett, mások szerint a pálos szerzetessé történő „avatás" alkalmával használt kőkoporsó záróköve volt. Azzal, hogy a kápolna boltozatán lévő fénynyílás e kő formája szerint van megmintázva, azt akartuk kifejezni, hogy aki ide belép, egy ilyen „beavatáson" megy át. Szent meggyőződésem, hogy aki innen kimegy, több lesz, mint amikor bejött. Merthogy az itt elmondott sok ima és szeretet erőterében jobbá lesz az ember. Minél több ima hangzik itt el, annál több jó „energia" lesz belepréselve a kőbe és a Boldogasszony-szoborba. Ezért merem nyitva hagyni éjjel-nappal a kápolna ajtaját. Látja, itt most is egy virágszirmokból kirakott szívet találtunk, nem a vandalizmus nyomait. Valaki idejött, és itt kiöntötte a szívét. Mert itt megtehette. A közelmúltban történt, hogy ittjártamkor éppen bejött egy asszonyka a két gyermekével. Gondoltam, kimegyek, nem zavarom az imádkozásukat. Kinn várakoztam, majd miután kijöttek a gyerekek, gondoltam, visszatérek. Hát azt látom, hogy itt az oltár előtt zokog az asszonyka. Megöleltem, és éreztem, hogy nyomban ernyedt benne a feszültség. Amikor elment, mosolyogva mondott köszönetet. Szegénykém nem tudta, hogy valójában én voltam neki hálás.

O. J.: Ejtsünk néhány szót e zarándokhely szomszédságában található Sziklaszínházról is.

Sz. J.: A Sziklaszínházat egy kőbánya helyén alakítottuk ki, régen innen hordtuk és égettük a mészkövet. Ez a rész egy szétbombázott tájsebnek számított, amit újrahasznosítottunk. Pályázaton nyertünk pénzt a helyrehozatalához, és 2003-tól tudunk programokat szervezni itt, a „Pilis kapuja" mögött. Ez számít a Pilis másik „védelmezőjének". A Pilist tisztelni jöjjetek! cím és jelszó alatt minden évben több rendezvényt tartunk. A cím sugallja, milyen szellemiségű művészeket engedünk be, és kiket nem. A kapun több szöveg van, mind az általunk vallott keresztény és nemzeti értékrendet hirdeti. A színház színpada a hegy felől van, a nézőtér pedig vele szemben. Ott 2000 ember is elfér. Sok szép értékes darabot - köztük Wass Albert Elvásik a veres csillag című regényét, ősbemutatóként - tekinthettek, illetve hallgathattak meg az évek során ide kilátogatók.

E gyönyörű természeti környezetben található létesítmények mellett jó volt hallgatni Szőnyi József ízes elbeszéléseit. A természet és a jó szándékú emberkezek alkotta szépségeken túl Pilisszántó korábbi polgármesterének hite és lelkesedése is értékes útravalója lett az először ide látogató vándornak. Bár - Szőnyi úr sajnálatára - a pálos tartományfőnök által megszentelt vizű Trézsi Szeretetforrás megtekintésére nem jut már idő, erszényünk így is csordultig telt szép élményekkel. A faluba leérve még egyszer megcsodáljuk a templom külső falába beépített, pajzsba vésetten két csillagot és három búzakalászt ábrázoló, nagy valószínűséggel sumer hatást bizonyító - isten- és termékenységtiszteletet sugalló -, a falu címerévé is lett alapkövet, megtekintjük a titokzatos földalatti folyosórendszer másik szakaszát, s még egy kedves történet meghallgatására is futja a minden bizonnyal csak átmeneti időre szóló búcsú előtt...

Sz. J.: Az 1989 decemberében történt események után nyomban ott voltam Erdélyben. Magyarország sok száz településéhez hasonlóan mi is gyűjtöttünk adományokat az erdélyi testvéreknek. Egy kamionos fiúval indultunk neki az akkor még cseppet sem biztonságos útnak. Előzetesen Kozma Imre atyától kértem véleményt, hová vigyük az ajándékunkat. Ő mondta, hogy Gyimesbe még nem indult senki Magyarországról. Addig nem is tudtam, hol van, csak térképen láttam a nagy távolságot. Miné nagyobb az áldozat, annál jobb! - gondoltam. Így jutottunk el Gyimesfelsőlokra, Berszán Lajos atyához. Megható találkozás volt az az ott élő testvérekkel. Azóta ápoljuk a kapcsolatot. Ugyanannak a nemzetnek a tagjaiként fontosak kell legyünk egymás számára. Most különösen szükség van a bennünket egyre szorosabban összekötő hidakra, az egymást jó erősen megölelni tudó karokra.