Könyv
hENRI BOULAD SJ: GLOBALIZÁCIÓ ÉS ÖNAZONOSSÁG

 

A címben szereplő két fogalom első közelítésre ellentétesnek, de legalábbis „egymást gyengítőnek" tűnhet, és olykor úgy látszik, vannak, akik a kettő közül választani szeretnének: vagy a globalizációt tiltanák ki a világból, vagy az identitást fokoznák le egy közös kulturális, életviteli, de főleg gazdasági hatalomnak való meghódolásra. Utóbbi olcsó megoldás, előbbi lehetetlen... „Ma már nem lehet úgy beszélni a globalizációról, mintha az csak egy hipotézis, egy lehetőség volna. Mintha még választhatnánk aközött, hogy mellette vagyunk-e vagy ellene. [...] S mivel visszafordíthatatlan, elkerülhetetlen, csak arról lehet szó, hogy vajon milyen lesz a holnapja" (5.) - vallja a világhírűvé vált egyiptomi jezsuita, Henri Boulad, akit a magyar olvasóközönség is ismer, és nem is csak az Q füzetek jóvoltából, amelynek ez immár a 26. darabja.

A kultúrák egymásra hatásáról értékezve meglepő tézist fogalmaz meg: „Végül is egyetlen kultúra van. Átjárja a történelmet, vonul földrészről földrészre, és vissza-visszatér azokhoz, akik egy bizonyos korban és egy bizonyos ideig a magukénak mondhatták. Ezt végiggondolva el kell jutnunk odáig, hogy a globalizációra ezentúl ne úgy nézzünk, mint egymással szemben álló, hanem mint egymást kiegészítő kultúrák megvalósulására. A kultúrák közötti állandó kicserélődésre, ahol ki-ki átveszi a másiktól, ami hiányzik belőle, beleolvasztja a saját örökségébe. Ettől növekszik, aztán továbbadja a magáéval együtt, és így a másik is növekszik." (20.)

A szerző, akinek saját vallomása szerint lelke keleti, szelleme pedig nyugati, a bensőségesség és az egyetemesség közti polaritás megőrzésének fontosságát hangsúlyozza, amely által szerinte a globalizáció „személlyé formáló és nem uniformizáló" lesz (24.). Ebben a közelítésben a globalizáció „izgalmas és serkentő kihívás", amibe érdemes bizalommal belevetnünk magunkat, de csak ha ragaszkodunk saját kulturális gyökereinkhez (22.), „hiszen nem lehet egyetemes ember, aki nem egyéni, sajátos ember", és „akkor kerülünk közel egymáshoz, amikor a leghitelesebben önmagunk vagyunk" (23.) - állítja Boulad.

Meglátásait olykor „a globalizáció prófétáira", köztük is kiemelt módon Teilhard de Chardinre vezeti vissza, akinek az „Omega-pontja" „annyira bensőséges minden embernél, hogy azt menti át a közösségibe, az egyetemesbe, ami benne a legsajátosabb, leghitelesebben egyéni" (24.). A globalizáció és a misztika ilyen fajta összekapcsolásának az alapját a jézusi tanítás és példa adja, az általa megmutatott és ajándékozott belső szabadság, amely kész elveszíteni az életét, hogy megtalálja azt. Itt Boulad megkülönbözteti a birtoklás és a lét szintjét, merészen jelentve: „Minden, amit elveszíthetek, az nem én vagyok" (32.).

Misztikus megközelítése azonban nem jelent fellegekben járást, hiszen látja és láttatja, hogy a világgazdasági rendszer manipulációjában élünk mindannyian, de ezzel együtt bizakodó, kijelentve: „Nem mintha valamiféle optimista gén lenne a véremben, hanem mert hiszek abban, hogy az ember ura a sorsának [...] Szabadok vagyunk” (10.) Hisz Dávid Góliát feletti győzelmében és abban, hogy ez a modern nagyhatalom Dániel könyvének Collosusához hasonlít, amelynek teste ugyan nehéz fémből van, lába azonban csupán agyag, és így egy kövecske elég ahhoz, hogy ledöntse (12.). Hogy azonban ez a kövecske egyetemes, és mindannyiunk egyéni hozzájárulásából alakul sorsdöntő darabbá, azt a füzet szelleme és nem konkrét szövege mondja el.

 

Korda Kiadó, Kecskemét 2013

 

Bereczki Silvia