Test - Lélek - Szellem

Simon Ilona
pÁRHUZAMOK A MESEVILÁG ÉS A LÉLEKTAN KÖZÖTT (3)

 

 

A felettes én második szintje

A deperszonalizációs, önmagától elvonatkoztató képesség kialakulását követő szint egy másik mese, a Hamupipőke alapszimbólumaihoz kötődik. A mese két alapvető (egymástól szimbólumszinten jelentősen eltérő) változatban ismert. Mindkettőben szerepel két alapvetően fontos tényező: az időkorlátozás, valamint a szokatlan anyagból (aranyból, illetve üvegből, más változat szerint kristályból) készült cipő. Mindkét elem a felettes én következő szeletére utal: arra a képességre, hogy az eladdig önnön szükségleteire szabott és saját igényei által meghatározott világból a gyerek átlépjen egy külső erők által kormányozott színtérre. Immár korántsem két jelentősen eltérő (ha nem éppen ellentétes) archetípus szembeállításáról beszélünk egy adott kontextusrendszeren belül (amint azt a Piroska és a farkas által szimbolizált világképek kapcsán tárgyaltuk), hanem inkább adott archetípus különféle vetületeiről más-más szimbólumsíkok összefüggéseiben. Az iskolába induló csemete nagyon is tudatosítani kényszerül az idődimenziót, hiszen pontos időre be kell érnie a tanításra, ennyi meg annyi percen-órán át korlátozzák a mozgását, vágyait, sőt szükségleteit is: nem akkor eszik, iszik, játszik, beszél, sír, nevet, megy ki a mosdóba, amikor ő szeretne, hanem amikor erre lehetőséget

(engedélyt avagy felszólítást) kap. Másrészt az otthon kényelmes és szabad világából érkezve ezt a korlátozást körülbelül olyan „kényelmesnek" éli meg, mint egy fémből vagy üvegből készült lábbelit. Bár kevés gyerek vitatja valójában, saját legbelső énjében, az iskola szükségességét, ugyancsak kevesen vannak, akik súrlódásmentesen, már az első pillanattól kezdve simán bele tudnak illeszkedni az új és haj(lít)thatatlan rendbe/rendszerbe. A cipő az a tárgy, amely az ember helyváltoztatásának fogalmához szorosan kapcsolódva szimbolizálni képes azt a hatalmat, amely révén eljuthatunk a tudatlan/tanulatlan, fizikai létre, fizikai munkára korlátozott világból, a tűzhely melegétől a csillogás, elismerés, a művelt létforma bálterméig. Vagyis (az iskola révén) a fizikai erőfeszítésektől a szellemi értékek birodalmába.

Itt talán szükségtelen hangsúlyozni, mekkora szerep jut e mesének az ember történelmi szerepfejlődésében, a nomád, év- és napszakfüggő, konkrétumokra épülő életmódból a város órarendek által szabályozott és mesterséges értékrendek szerint strukturált világába való átlépésben. Sokan emlékeznek még arra is, hogy a nyári vakációk végtelen szabadságában mennyire fontos volt az olyany-nyira vágyott mezítlábas fűben-homok-ban futkosás, hogyan vedlettünk vissza gondtalan kisgyerekké, valahányszor szülői engedéllyel megszabadulhattunk a lábbelinktől. A mezítlábasság még olvasmányélményeink szintjén is az iskolázatlanságot jelentette - gondoljunk csak Tamási Áron, Tömörkény, Móra Ferenc, Kaffka Margit írásaira.

Az aranynak-kristálynak nincs az ember által ráruházott, kulturális szerepkörön túlmutató, elemi szinten, önmagában is hasznosítható értéke - mint ahogy egy számítógép-szakember sem az egyetemi tanulmányaira hagyatkozik, amikor hajótöröttként el kell boldogulnia az ismeretlen természeti világban. Talán szükségtelen külön kiemelni a lábbeli meseszimbólum-értékét, hiszen ki ne hallott volna a vasbocskorról, ami nélkül nem mehet vándorútra a valamirevaló mesehős, vagy a hétmérföldes csizmáról, netán az elvarázsolt cipellőkről - hogy a „papucs" mint hatalmi jelkép, alá-fölé-rendelődési, másoknak parancsol(hat)ási presztízsértékéről már ne is beszéljünk.

Számos kultúrában persze az arany a legértékesebb nemesfém, ezért a tökéletesség, a fensőbbség, a dicsőség, az uralkodás, a maradandóság szimbóluma. Logikus tehát, hogy a tudás által megszerezhető felsőbbrendűségre egy aranycipellő szimbólum utal. Az arany a zsidó és keresztény szimbolikában azt a spirituális kincset is kifejezheti, amely Krisztustól származik, ezért örök érvényű és romolhatatlan. Ilyen értelemben volt a három király egyik ajándéka: Mt 2,11. Minden dolog központját, szívét jelenti, az elért tökéletességet, az egészet, a megszilárdult, összesűrűsödött fényt, a tudást annak legátfogóbb kontextusában. Hamupipőke azért jut el a bálba, mert el akar jutni. Az embert lehet kényszeríteni, hogy dolgozzon (lencsét válogasson a hamu közül - erre a képre még visszatérünk), de nem lehet arra késztetni, hogy „szép" legyen, azaz kiemelkedő (értelmi) képességekkel bírjon, ha nem kapja meg a megfelelő feltételeket. Hamupipőke annyira szép (olyan, a konyhában, a fizikai munka terén ismeretlenül maradt képességei derülnek ki) a bálban, hogy senki nem ismeri fel (tulajdon apja-mostohái sem), ám a saját világába visszalépve ismét elveszíti ezt a csillogást, fel kell próbálnia a cipőt, hogy bizonyossá váljék a kiléte. A saját intellektuális közegéből kiemelt emberről nem igazán lehet megállapítani, milyen és mekkora értékek birtokosa, hiszen a fizikai tulajdonságoktól eltérően ezek „szerzett", belső jellemvonások. Azonosításukhoz külső eszközökre van szükség: aranyból, kristályból készült „cipőre", vagyis az egyént a fizikai munka világából kiemelő iskola/ műveltség/ambíció/asszociációs érték jelképére, ami felismerhetővé, láthatóvá bűvöli az amúgy rejtett kvalitásokat. Az utcán hazafelé baktató diákról sem lehet tudni, mire képes a „lencseválogatáson" túl, de ha előveszi a zsebéből a „fél pár kristálycipőt", az iskolai katalógus nála lévő megfelelőjét, ellenőrző könyvecskéjét, a jegyei alapján fogalmat alkothatunk a tanult készségeiről.

Itt a hamu és lencse jelképrendszerét kell szemügyre vennünk, hiszen ezek játszanak elsődleges, alapvető szerepet a mese értelmezési lehetőségeiben. A farsangot követő hamvazószerdán a hívek homlokát az előző évi virágvasárnapról származó szentelt barka hamvaival kenik meg, emígy jelezvén a nagyböjt első napját, a vezeklés, a bűnbánat időszakának kezdetét. Hamupipőkének a hamuban kell meggyászolnia elveszített édesanyját, itt kell alázatot tanulnia, és innen indul, teremtődik számára egy teljesen új élet.

Nem vonatkoztathatunk el a lencse szimbólumértékétől e kontextusban. A keresztény gondolatkör ezt az ételt elsősorban Ézsau történetéből ismeri: „Egyszer Jákób valami főzeléket főzött, amikor Ézsau fáradtan jött meg a mezőről. Ézsau azt mondta Jákobnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak. De Jákob azt felelte: Add nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat! Ézsau ezt mondta: Én úgyis folyton halálos veszélyben vagyok, mire való nekem az elsőszülöttségi jog? Jákob azt felelte: Akkor esküdj meg nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákobnak. Jákob meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket" - Ter 25,29-34. A mesében a mostohaanya a lencsét a hamuba keveri: az alázat és vezeklés szimbólumába keveri a jog és gazdagság képét. A végzet eszközeként vetíti előre és teszi lehetővé Hamupipőke sorsának drámai átalakulását. Ha szerény öltözékben ugyan, de magukkal vitték volna őt is a bálba, aligha lépett volna közbe a természetfölötti régió a maga bűvös eszközeivel, amelyek végül is kiemelték Hamupipőkét alantas és méltatlan helyzetéből. Ezt követően a mostohanővérek próbálják meg módosítani a sorsot: megcsonkítják lábukat, hogy átvehessék Hamupipőke helyét a királyfi oldalán, de természetesen nem járnak sikerrel. Minden kultúrában a démonikus erőknek torz a lábuk, sántítanak, vagy patájuk van. A mostohatestvérek eltorzított, megcsonkított lába belső valójuk külső tükrözését hivatott kifejezni. Végre láthatóvá válik igazi, gonosz természetük. Ugyanakkor a galambok, akik felhívják a torzulásokra a figyelmet, éppen a szerelmi vágyakozás jelképei. Gondoljunk csak a népköltészetbeli szerepükre, ahol ezek a madarak mindig a szeretett nő szinonimái - ahogy Petőfinél is: „Gyere ki galambom, gyere ki gerlicém" (János vitéz). A galamb mitológiai szerepe nem korlátozódik a szerelmi jelképre, hiszen például a bibliai Noé-történet kapcsán hírvivő, közvetítő feladat is hárul rá. Logikus tehát, hogy a királyfit galambok irányítják szerelméhez vezető útján, és ők tájékoztatják választása helyes avagy helytelen volta felől. A királyfi természetesen a jóságos Hamupipőkét keresi, nem csupán azt a lányt, akire bármilyen áron, bármilyen úton-módon ráillik a cipő. Ezért újra meg újra visszatér a házba, hogy megtalálja az igazi választottját. A galambok turbékolásából tudjuk, hogy a két mostohanővér elég szép volt ahhoz, hogy a királyfi bennük vélje megtalálni szerelmét - csak a természetük, lelki alkatuk volt merőben másmilyen.

Külön figyelmet kell szentelnünk itt a mese némelyik változatában szereplő fehér madárnak. Mivel a fehér szorosan kapcsolódik a halálhoz és az ehhez rendelt rituális tárgyakhoz (halotti lepel, gyertya), általában ez a szín jelképezi a szellemeket, sőt a kísérteteket is. Vagyis a fehér madár ebben a változatban maga a halott anya (a másik változatban a segítő szerepet a keresztanya veszi át - a fogalom és jelenség az igazi anyát hivatott pótolni, amennyiben az - általában gyermekágyi lázban - elpusztult, mielőtt felnevelhette volna a gyermeket). Érdekes, hogy amikor a keresztanya hintót akar varázsolni, amivel el lehessen jutni a bálba, Hamupipőkének egy tököt kell hozni a kertből. A tök a konyhakert legérdekesebb növénye, amennyiben zöldségnek számít ugyan, de sütve, édességként (süteményekben vagy önmagában, desszertként) egyaránt fogyasztható. Héját, magját, belét mind hasznosítják. A tök ősszel, iskolakezdéskor érik, nem sok anyagi ráfordítást és gondozást igényel, viszont tápláló és sokoldalúan felhasználható, ugyanakkor hihetetlen méretűre képes megnőni, ezért az ősi észak-európai mitológiákban a tudást és az átváltozás képességét szimbolizáló termény. Nem véletlenül kell tehát Hamupipőkének épp ezzel eljutni a bálba: az öntörvényű, fizikai létre korlátozott világból a felsőbb szellemi régiókba ugyanis pontosan ezzel, a tudást és belső, lényegi átalakulásokat, azaz átvitt értelemben egyenesen magát az iskolát idéz ő szimbólummal lehet eljutni.

A tökhintóba egereket kell befogni lovakként. Az egér a sötétség erőit, a káoszt jelképezi. Az iskolába induló gyereknek éppen a saját zűrzavaros énképét kell megzaboláznia. Mindeddig öntörvényű módon létezett, de ebben a korban már meg kell tanulnia a külső erőknek és elvárásoknak megfelelően viselkedni. Az egereket lovakká változtatva a tündér keresztanya lényegi változtatást hajt végre, hiszen a ló az ember környezetében élő legnemesebbnek tekintett állat. A keresztény szimbolikában az egeret az ördöggel azonosították. A ló angyalokat idéz, például a Zakariás látomásában szereplő sárga, vörös, fekete és fehér lovakat (Zak 1,8-11) és az Illés prófétát égbe ragadó szekérbe fogott tüzes lovakat angyalokként értelmezik (2Kir 2,11). A Jelenések könyvében egy fehér ló az evangélium hirdetője; ezt használja fel a Megváltó a küldetése során: „Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. [...] Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve" (Jel 19,11-14). A fehér ló a mennyei fenség és tisztaság, a méltóság és a nemes küldetés kifejezője, ezért az angyalokat gyakran ábrázolják fehér lovakon. Az egér apró mérete és semmitmondó, szürke színe miatt a nagy átlagot, a kiválóság és a feltűnés elkerülését, a szürke, arctalan és jellegtelen tömeget, a szerény és jelentéktelen képességeket jelképezi. Hamupipőkének a szürke, feltűnésmentes átlagosságból kell kiemelkednie és méltó, rangos pozícióba jutnia. A kisgyereknek először is viselkedni, megfelelő szintű fizikai önkontrollt gyakorolni kell megtanulnia. A fogyatékkal élők e viselkedéskód hiánya alapján azonosíthatók a legkönnyebben. Az iskolába induló gyerektől már elvárják, hogy az önellenőrző, önszabályozó normarendszert ismerje és betartsa, különben egykettőre rásütik: nem volt gyerekszobája. (A lányok mindig a fehér lovon érkező királyfiról vagy szőke hercegről álmodoztak a hasonló motívumokkal dolgozó mesék kapcsán: az unalmas, közönséges, szegényes életből a nemes, felsőbbrendű, értékekkel teli világba való átjutást remélték tőle.)