Nichita Stănescu
rÉGI DALLAM ÚJHOLDKOR

 

Egyszercsak lelkem útjába került
járdákból Isten – tervezetlenül,
az agyag- és csillagterhes éjjel
izzott az utcán; nem ismertem fel.

Pernyeszagot rám ontó gázlámpák
macskaszemként utam világítják,
bugyután elfedik ólmos léptem …
így fütyülök, noha sírna szemem.

Bizakodtam, puha kukachalom
nem nő még puszta, sivár arcomon,
se meg nem osztott nevetésemben,
nem pusztultam el, én még azt reméltem.

Egyszercsak lelkem útjába került
a járdákról Isten – tervezetlenül,
nem ismertem őt fel, s üres fejjel
így elhaladtam mellette, füttyel.

Bukarest, 1956. január 23., hétfő

Dénes Gabriella fordítása