Könyv
aDAMIK TAMÁS:
SANCTISSIMA RELIGIO

 

A kötet szerzője ismert és elismert klasszika-filológus, rétor, irodalomtörténész, nyelvész, műfordító, egyetemi tanár - több könyve, műfordítása jelent meg. A Vallás- és irodalomtudományi tanulmányok alcímet viselő jelen kötetében olyan írások láttak napvilágot, amelyek az ókori pogány és keresztény vallás irodalmi és kulturális környezetét egyaránt érintik, többnyire elhanyagolt, kevéssé népszerű témákat és résztémákat tárgyalnak.

A könyv szerkezetét a korok és vallások szerinti tematikus felosztás adja. Az első fejezet (Vallás a pogány irodalomban) az ókori római irodalom és néhány érdekes jelenségét és/vagy alkotását hozza közelebb az olvasóhoz. A római év és a Lupercalia című írás például az ősi antik ünnep jelentéstartalmát és annak fejlődését elemzi különböző korok, illetve társadalmi igények szerint, amely olyannyira beivódott a nép szokásai közé, hogy később Gelasius pápa rendelete sem tudta végérvényesen megszüntetni. Az emberi méltóság fogalma Cicerónál című tanulmányból nemcsak a híres rétor gondolatrendszerét ismerhetjük meg jobban, hanem többek között azt is megtudhatjuk, hogy mi a különbség az ókori görög, római és keresztény méltóságfogalom között. Egy másik tanulmányból pedig választ kaphatunk arra, hogy miért is volt „tudós" költő Catullus, és több írás foglalkozik az Aeneis különböző aspektusaival (szerkezet, funkció, üzenet).

A második fejezet (Vallás az ókeresztény irodalomban) az ókeresztény kor írásművészetének irodalmi szempontból sajnos csak kevéssé ismert és a magyar nyelvű szakirodalomban még kevésbé föltárt világába kalauzolja el az érdeklődő olvasót. A tanulmányok szerencsés módon közelítik meg az irodalmi-retorikai megszerkesztettség szabályai felől az ókeresztény irodalomnak eddig inkább csak a teológia felől vizsgált darabjait. Így derül fény például az apokrif irodalom mibenlétére, túl a kanonikus és nem kanonikus fogalmain. A Megjegyzések az apokrif irodalom meghatározásához és irodalomtudományi értékeléséhez című tanulmány vitába száll az eddigi kutatások hiányosságaival, de a témán túlmutató elvi kérdéseket is elvonatkoztathatunk szövegéből: a kánoni, a szent szöveg és az irodalmiság (mondhatni formai szakszerűség) még mindig inkább ellentétként felfogott kettősségét oldja fel, amikor rámutat arra, hogy az egyházatyák az irodalomtudomány eszközeit használják fel az autenticitás vizsgálata során. De az ókeresztény homíliák retorikai értékeire is ráláthatunk: a Retorika Órigenész az Énekek énekéről írott homíliájában című írás révén például a nagyítás és kicsinyítés Quintilianus által meghatározott módszerének következetes alkalmazását követi nyomon, és levonja a következtetést, hogy Órigenész a költészet eszközeihez nyúl annak érdekében, hogy érzékeltesse a könyvben megfogalmazódó misztika lényegét. A kevésbé feldolgozott témák iránt is érzékeny a szerző: A Péter-apokalipszis paradicsomleírása - ahogyan azt a bevezető sorokban olvashatjuk - olyan területre kalauzolja az olvasót, amely kevésbé kedvelt és kutatott (szemben az izgalmasabb pokol-tematikával). Az ókori görög-római irodalom alkotásaival történő összevetés konklúziója bizonyítja a görög és zsidó-keresztény elemek kölcsönhatását. Ugyancsak érdeklődésre tarthat számot az Augustinus jelelméletének terminológiája és funkciója, amely felhívja a figyelmet Szent Ágoston úttörő munkásságára ezen a területen, és mind grammatikai, mind irodalmi szempontból értelmezi a jeltudomány helyét az európai írott kultúrában, majd egy következő tanulmányban Ágoston De Doctrina christiana IV. könyvét veti össze az ókori retorikai hagyománnyal. A fejezet további néhány érdekes tanulmánya: Szent Ambrus, a szónok, Hieronymus Vita Paulijának viszonya Athanasziosz Vita Antoniijához, Szent Jeromos és a szerzetesség.

A két utolsó fejezet rövidebb, kitekintésnek is nevezhető az előbbiekhez képest: az egyik a középkori latin nyelvű irodalom néhány jelenségét taglalja (többek között Cassiodorus, Tours-i Szent Gergely művei, Theodulf virágvasárnapi himnusza, Szent István király Intelmei kapcsán). Az utolsó fejezet a magyar irodalom néhány vallással kapcsolatos jelenségét és műalkotását veszi szemügyre (a vallási tolerancia nyomai, a szabadság értelmezése), de a Himnusz elemzése is helyet kap ebben a záró fejezetben.

A tanulmányok legtöbbje már olvasható volt különböző szakfolyóiratokban, de van közöttük több olyan, amely magyarul itt jelenik meg először. A gyűjtemény hasznos, illetve most már mind a közös lelőhely, mind stílus szempontjából hozzáférhető olvasmány nemcsak szakemberek, hanem az érdeklődő olvasó számára is.

(Szent István Társulat, Budapest 2012)

Farmati Anna