Szilágyi Józsa Mária
eGY VÉRBELI PEDAGÓGUS: JÓZSA TANÁR ÚR

 

Immár negyven esztendeje távozott sorainkból a köztiszteletben álló kiváló pedagógus, az érdemes középiskolai és nagy tudású egyetemi tanár, a románmagyar kultúrkapcsolatok fáradhatatlan kutatója és ápolója. Fél évszázadon át a román-magyar barátság elmélyítésén fáradozott írásban, szóban és tettben. Nagyon sokat tett e cél megvalósítása érdekében tanári, fordítói, tudományos és tudomány-népszerűsítő munkásságával. Az együttélés történelmi és irodalmi emlékeit feltáró közleményei, fordításai románból magyarra és magyarból románra - mindez egy magasztos ügy alázatos szolgálatáról vall. E témakörben kb. 180 tanulmányt, ismertetést és tudománynépszerűsítő cikket közölt, 45-50 fordítást a román szépprózából és a magyar irodalomból román nyelven. Imponáló névsort iktathatunk ide I. L. Caragiale, I. Creangă, B. St. Delavrancea, V. Eftimiu, N. Gane, E. Gărleanu, Hodoș, P. Ispirescu, Al. Odobescu, Petrescu, L. Rebreanu, I. Slavici, A. Vlăhuță magyarra, illetve Arany János, Gárdonyi Géza, Gyallai Domokos, Herceg Ferenc, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Nyirő József románra fordított műveiből.

Írásai a következő magyar és román folyóiratok és lapok hasábjain jelentek meg: Apulum - Gyulafehérvár; Arhivele Olteniei - Craiova; Calendarul - București; Erdély - Kolozsvár; Erdélyi Lapok - Nagyvárad; Erdélyi Múzeum -Kolozsvár; Erdélyi Szemle - Kolozsvár; Farul Nou - București; Fáclia - Kolozsvár; Gazeta Odorheiului - Székelyudvarhely; Harangszó - Lövéte; A Hírnök - Kolozsvár; Informatorul Albei - Gyulafehérvár; Jóbarát - Kolozsvár; Katholikus Naptár - Kolozsvár; Magyar Lapok - Nagyvárad; Secuimea - Székelyudvarhely; Székelység - Székelyudvarhely; Új Erdély - Kolozsvár; Vasárnap - Arad; Igazság -Kolozsvár; Korunk - Kolozsvár; Művészet - Marosvásárhely; Tanügyi Újság - Bukarest; Tribuna Școlii - Bukarest.

Közel fél évszázados tanári, publicisztikai, tudományos, kutatói és közművelődési tevékenysége főként Kolozsvárhoz kötődik. „Hídépítő" szellem volt - írta egykori kedves tanáráról Dávid Gyula. „Hitte - és cselekedett is érte -, hogy az ismeretek hiányából, a félreismerésből fakadó meg nem értés higgadt, tényszerű felvilágosítással eloszlatható. Jellemző gesztusa, hogy székelyudvarhelyi tanárként 1932-ben könyvecskét írt és adott ki románul Udvarhely megye történelmi műemlékeiről, ismertetve benne a görögkatolikus templom történetét is."

Józsa János 1901. október 11-én született a Kolozs megyei Kajántón, és 1973. február 17-én halt meg Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben nyugszik. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte a Római Katolikus Piarista Főgimnáziumban (1922), majd ugyanitt, a Ferdinánd Egyetemen szerzett tanári oklevelet román nyelv és irodalomból, valamint történelemből magna cum laude minősítéssel (1927). 1939-ben doktorált szintén Kolozsvárott. Tanári pályájának első állomása a nagyenyedi Bethlen Kollégium (1927-1928), melyet tízesztendős székelyudvarhelyi tanárkodása követ a Római Katolikus Főgimnáziumban (1928-1938). 1938-tól 1941-ig a tragikusan korán elhunyt Bitay Árpád örököse a gyulafehérvári Római Katolikus Teológián, ahol románt és történelmet tanított. A bécsi döntés után „hazatért" Kolozsvárra, ahol újabb nagy kihívás előtt állt: a Román Tanítási nyelvű Koedukációs Gimnázium igazgatójának nevezték ki (1941-1944). Jó szervezőkészséggel, rátermettséggel és hozzáértéssel vezette a rábízott intézetet, nagy odafigyelést és lojalitást tanúsított a nemzeti érzékenységnek. Mi sem jellemzőbb édesapámra, mint a következő nemes gesztusa, melyre naplófeljegyzéseiben bukkantunk rá. Megtudjuk, „hogy 1941. november 15-én ismerkedési délutánt rendeztek a felső tagozat részére". Itt elhangzott igazgatói beszédéből idézünk: „Meg vagyok győződve, hogy a román nép ifjai ezúttal is érezhették azt, hogy mi szeretettel akarjuk őket nevelni és oktatni (...) Megbecsüljük nemzeti műveltségüket, vallási törvényeiket és szokásaikat. Mivel a mai összejövetel (zajos tánccal) böjti időre esett, a két román egyházfőtől írásbeli böjti felmentést kértem az ismerkedési délután idejére. Így az ismerkedési délután a legteljesebb erkölcsi és anyagi sikerrel fejeződött be." Érdemes elgondolkodni e lojális magatartáson.

Úgy tudta betölteni igencsak exponált feladatkörét, hogy sem a „négy magyar év" alatt igazgatott román tanítványai, sem azok szülei nem tudtak politikai vádat felhozni ellene. A rendszerváltás után (1944) derekasan kivette részét a kolozsvári tanügy újjászervezésében, a román nyelv tanításának tantervi munkálataiban, tankönyvek írásában. Lelkes szervezője és vezetőtanára volt a nyári továbbképző tanfolyamoknak (ICD, IPCD), ahol román nyelvet és a román nyelv tanításának módszertanát adta elő magyar ajkú pedagógusainknak. Ez idő tájt tanított a Magyar Gyakorlógimnáziumban, a Magyar Tanítóképzőben, az Unitárius Kollégiumban és az Esti Líceumban. Mivel egyre nagyobb volt az igény a román nyelv tudására és ismeretére, román nyelvkurzusokat tartott a különböző intézményekben: a Dermatában, a Magyar Színházban, a Báthory -Apor-szemináriumban és a Móricz Zsigmond Kollégiumban. 1948-tól a Bolyai Tudományegyetem történelem tanszékén tanított professzori státusban. 1949-ben őt, az egykori piarista, majd római katolikus gimnáziumi és teológiai tanárt, megpróbálták rávenni, hogy nyilvánosan határolja el magát Márton Áron püspöktől - akit akkor már letartóztattak és koncepciós pert indítottak ellene - egy elmarasztaló, elítélő cikk formájában. Édesapám válasza határozott nem volt, s emellett akkor is kitartott, amikor nemsokára, első alkalommal, távoznia kellett az egyetemi katedráról. Ennek az adatnak a fényében tárul fel újból emberi tartása és gerincessége. 1951-ben újra visszahívták a Bolyai Tudományegyetemre a román nyelv tanszék megszervezése végett, valamint a román nyelvű lektorátus felállítása céljából (1954). Kiváló eredménnyel oktatta a román nyelvet. Erről tanúskodnak bíró, ügyész, jogtanácsos és közgazdász tanítványai, akik sikeresen helytálltak a román nyelvű igazságszolgálatban és közigazgatásban, akárcsak román nyelv szakos hallgatói, akik szintén jól bizonyítottak romántanárokként a tanügyben, más intézményekben, a rádió, a sajtó, kiadók berkeiben. Egy idő után becsületessége, egyenessége és gerincessége kezdett kényelmetlen lenni tágabb környezetében. 1959 júniusában a Farkas utcai Diákházban tartott nagygyűlésen - amelyet az egyetemek erőszakos egyesítése céljából szerveztek - tudta meg, hogy menesztették, immár másodszor. Kinevezték igazgatónak egykori iskolájába, az akkori 11. számot viselő líceumba (a mai Báthory Líceum). Ezt a megbízatást nem fogadta el, egyszerű tanárként tért vissza az ősi alma materbe, itt tanított 1963-as nyugdíjazásáig. Derékbetört egy embersors, egy felfelé ívelő karrier. 1966-ban, négy évtizedes fáradhatatlan pedagógiai tevékenységéért „érdemes tanár" címmel tüntették ki. Ez a hivatalos elismerés erkölcsileg és lelkileg valamelyest rehabilitálta. Nyugdíjas éveiben minden szabadidejét a publicisztikai, kutató és tudományos tevékenységnek szentelte. Napi hat-nyolc órát dolgozott a Farkas utcai Akadémiai Levéltárban és az Egyetemi Könyvtárban, több évszázados latin kéziratokat tanulmányozva. Ennek a megszállott munkának lett a hozadéka az a két ismeretlen Pápai Páriz Ferenc-kézirat, amelyeket ő fedezett fel, ismertetett a tudományos világgal, barátjával, Victor Mariannal együttműködve, majd ő fordította le magyar nyelvre és később románra is. Öröme és egyben bánata volt, hogy a Plenitudo vacuit (A légüres tér telítettsége) és a Tyrocinium Philosophiae Verae-t (Az igaz filozófia kezdete) szakfolyóiratokban bemutatták ugyan a tudománytörténet kutatóinak (Studia Universitatis Babeș-Bolyai, 1968, fasc. 2; Fizikai Szemle, Budapest 1971/4), de hogy az általa teljes terjedelmében lefordított művek életében nem jelenhettek meg, s ez mind a mai napig nem történt meg. A teljes fordítások kéziratban maradtak. Mint ahogy kéziratban maradt az ugyancsak Victor Mariannal közösen írt, Pápai Páriz Ferenc kartezianizmusa című, 170 oldalt kitevő monográfiája;

Pápai Páriz Ferenc fizikai előadásai a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban (50 oldal); Az erdélyi római katolikus iskolák a feudalizmus korában (59 oldal); Erdély régi csillagdái (71 oldal). Önálló művek szerzője is volt: 1932-ben jelent meg első könyvecskéje - Cáteva monumente din judetul Odorheiu, 32 oldalon, amelyben Udvarhely vármegye történelmi emlékeit, a székely hőskor régi várait és váromladékait ismerteti meg a románsággal Orbán Balázs nyomán; Piariștii și românii pina la 1918, illetve Erdélyi román piaristák 1918-ig - doktori értekezés; amelyben a piarista rend iskoláinak a románokra gyakorolt hatását dolgozta fel; Szellemi párhuzam a XIX. sz. magyar és román irodalma között (A Hírnök, 1936) a legigényesebb tanulmánya, amely rövid időn belül románul is megjelent az igencsak rangos Preocupari Literareban (1936), és azóta is az összehasonlító irodalomtörténet hivatkozási forrása és alaptanulmánya; számos román nyelvtankönyv a magyar iskolák számára 1952-1966 között, Gramatica limbii române pentru clasele VIII-XI, manual pentru Școlile maghiare, Ed. Didacticá și Pedagogicá, București, 1957, 330 oldal (Blédy Géza, Józsa János, Gavril Scridon társszerzőkkel). Több kiadást is megért megjelenése óta (1962, 1966).

Józsa tanár úr köztiszteletnek, szeretetnek és népszerűségnek örvendett tanítványai körében. Klasszikus műveltségével, nagy tudásával, egyszerű és közvetlen modorával, szerény, kedves lényével és jó humorával a növendékek szívébe lopózott „Józsa bácsi" a diákok példaképe és kedvenc tanára volt. Óráin a növendékek ezrei ismerkedtek meg a román irodalom történetével, tanultak meg tőle helyesen írni és beszélni románul. Varázslatos módszerrel tanított. Ízig-vérig tanár volt. Élete, munkássága megérdemli, hogy ne feledkezzünk meg róla. Emlékezzünk hát kegyelettel Józsa tanár úrra!