Kovács Zoltán
vALLÁS ÉS TUDOMÁNY
Szubjektív megközelítés

 

 

A gyepet nézem, talán a gyepet. / Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, / vagy egyszerűen az, hogy létezel / mozdítja meg itt és most a világot. (Pilinszky János: Itt és most)

A vallás a kultúra egyik összetevője. Emile Durkheim A vallási élet elemi formái című művében a vallások közös jellegzetességét megragadó fogalomként a természetfölöttit jelöli meg. „Ezen a dolgok olyan rendjét kell érteni, amely meghaladja felfogóképességünket; a természetfölötti a misztérium, a megismerhetetlenség, az érthetetlenség világa." Majd így folytatja: „Még a legellentétesebb tanokat hirdető vallások is megegyeznek abban - írja Spencer -, hogy hallgatólagosan elismerik: a világ, mindazzal, amit tartalmaz, s ami körülveszi, magyarázatra váró misztérium; így hát a vallás lényege szerinte egy olyasfajta mindenható dologba vetett hit, ami meghaladja az értelmet. [...] Max Müller is úgy tartotta, hogy minden vallás kísérlet a felfoghatatlan felfogására, a kifejezhetetlen kifejezésére, törekvés a végtelen felé." Hasonló gondolatot fogalmaz meg a vallásról H. von Glasenapp is (idézi Jitianu Liviu): „a felismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekedetben megmutatkozó meggyőződés, személyes vagy személytelen transzcendentális hatalmak létezéséről".

Ebben az írásban bizonyos vonatkozásban kiegészítenénk Durkheimnak azt a megállapítását, miszerint az, ami „a vallási élmény sui generis érzeteinek objektív, egyetemes és örök okát jelenti, nem más, mint a társadalom". Igaz, hogy a vallásos élményt a közösség is táplálja, de amint azt az írásban számos természettudós vallomása is bizonyítja, a csodálatos természet, benne a legcsodálatosabbal, az emberrel mint fizikai lénnyel -hogy a szellemi összetevőjéről ne is beszéljünk - is kiváltója lehet a vallásos élménynek.

A vallással a mindenkori ember létének értelmét próbálta megragadni. Ezért születik meg szükségszerűen az elgondolkodó emberben annak az igénye, hogy a „mi az élet értelme" kérdésre a maga módján is választ adjon. Az ember tudatosan vagy sem, de mindenképpen a boldogság (elégedettség) elérésére vágyik. Ennek ellenére, ha az értelem és a boldogság között kell választanunk, mégiscsak az értelmet választjuk, még akkor is, ha ez gondokkal jár. Voltaire gondolatait Réz Pál idézi

Voltaire Filozófiai ábécé-jéhez írt Utószavában: „Mindazonáltal senkivel sem találkoztam, aki ráállott volna a vásárra, hogy hülyeségével váltsa meg elégedettségét. Amiből arra következtetek, hogy a boldogság fontos ugyan, de az értelem még fon-tosabb." Majd tovább: „Nem tudom elfogadni, hogy minél többet gondolkodik az ember, annál boldogtalanabb. Ez csak azokra vonatkoztatva igaz, akik tévesen gondolkodnak..."¹

A boldogság fogalma, akárcsak a vallásé, több irányból is megközelíthető. Pszichológiai szempontból a boldogság fogalma - Maslow szerint - az emberi szükségletek mentén is értelmezhető, amelynek legalsó szintjén a fiziológiai, a legmagasabban pedig az önmegvalósítási igények kielégítése áll. Az érezheti magát boldognak, akinek a vágyai adott szinten beteljesültek és elégedett. Állítólag utóbb maga Maslow helyezett a szükséglet-piramisként emlegetett konstrukciója legmagasabb fokára még egyet, az ún. szakrális szükségletet, amely mintegy az összes többit átfogja.

A tudományokat művelő emberek, különösképpen a természettudományok területén otthonos kutatók, tudósok, a történelem során számtalanszor eljutottak ahhoz a felismeréshez, hogy a mi világunk létét, amelynek mibenlétét teljességében képtelenek vagyunk felfogni, valamilyen felsőbbrendű lény szándékához kapcsolják. Amit ésszel nem vagyunk képesek átfogni, azt misztériumnak, csodának szoktuk nevezni. A szigorúan determinista nézet nem tudja a csodát értelmezni, mert felfogásában minden történésnek valamilyen tudományosan megmagyarázható oka van, vagy oknak kell lennie. Ha emberileg belátható okra nem vezethetők vissza a történések, akkor - a fizikus szerint - statisztikus vagy kaotikus törvények állnak a jelenségek hátterében. A teremtéssel kapcsolatban természettudósok körében is különböző megközelítések ismerhetők fel. Vannak, akik teljes mértékben elfogadják egy Teremtő létét, vannak, akik árnyaltabban fogalmaznak, és vannak olyanok is, akik más jellegű kozmogóniai magyarázatot keresnek.

Richard Feynman, a Nobel-díjas amerikai fizikus egyik előadásában a keresztény vallás és a fizika viszonylatában úgy fogalmazott, hogy a Biblia három aspektusának, az inspirációs, az etikai és a genetikai vonatkozásában csupán az utóbbiban lehetnek a fizikának, illetve a természettudományoknak eltérő megközelítései, az előző két terület ezeknek nem képezi tárgyát. A legnagyobb problémát a múltban - néha még manapság is - a biológiai evolúcióelmélet képezte. De, mint megannyi alkalommal a történelem folyamán, ezt a területet is valamilyen módon - lásd a teista evolúció kérdését - össze lehetett egyeztetni a teremtéselmélettel. A Bibliában leírt genezist a teológiai álláspont szerint sem szabad szó szerint értelmezni, ez valójában a teremtési folyamat allegóriája. Hiszen nem lehet elvárni a majdnem kétezer évvel ezelőtt élt prófétáktól, hogy a mai tudományos nyelvezettel és pontossággal fogalmazzák meg sejtéseiket. Ez olyan lenne, mint amikor egy jelenkori tudós próbálná a negyedik évezred várható tudományos megvalósításait mai szóhasználattal leírni. Elképzelhető, hogy lesznek majdan olyanok is, akik ezen nevetni fognak. „... ami az Isten felől tudható, nyilván van őbennük; mert az Isten megjelentette nékik. Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik" (Róm 1,19-20). Ezeket a kérdéseket ilyeténképpen az iskolai tanulók számára a vallástanárok és a természettudományokat tanító tanárok egyaránt egyértelművé tehetik.

A világ tudományos megismerésének kérdésével kapcsolatban érdemes Isaac Newton szemléletes megállapítását is figyelembe venni, miszerint a tudomány, amely szintén Isten adománya, egy nagy szőnyeggel van letakarva. A tudósok csupán a szőnyeg egyik sarkát emelték fel róla, és rengeteg felfednivaló dolog marad még hátra. Máshol Newton úgy fogalmaz, hogy „Az első korty a tudomány poharából ateistává tesz. A pohár alján pedig ott van az Isten!"

Teljesen szubjektív módon, példaképpen sorakoztatunk fel néhány olyan fizikai tényt, melyek mögött megsejthető egy Mindenható léte, teremtő szándéka.

1. Először is itt van magának az időnek a kérdése. Hogyan lehet, hogy épp most, amikor ezeket a sorokat is olvassák, ezt a jelenvaló időben tesszük? Miért van az, hogy épp most létezünk, és nem máskor? Hogy épp most vagyunk a történelem szereplői, ebben a jelenben, ebben az időpillanatban? És az idő, mint a múló pillanatok végtelen sora, ahogyan Arisztotelész fogalmazott, közben egyenletesen, megállíthatatlanul, visszafordíthatatlanul telik-múlik. A jelen mozgó pillanata, akár egy óriás óramutató, végigpásztázza a történelmet, és mi épp most élünk, ebben az időpillanatban. Amint azt, mondjuk, egykor akár Cézár is érzékelhette volna kétezer évvel ezelőtt. Misztérium.

2. Az idő fogalma mellett a fizikában a tér kérdése a másik alapvető fogalom. De arra, hogy meddig terjed ez a tér, amiben az egész univerzum létezik, senki sem tud válaszolni. A matematikusok és a fizikusok többféle modellt is elképzelnek, de valójában az emberi agy a végtelent nem képes felfogni. Ezért abba is hagyjuk ennek a fejtegetését. Fogadjuk el, hogy ez is misztérium.

3. És hogy teljes legyen a fizikai kép, a mozgást is tárgyalnunk kell. Hiszen a tér és az idő fogalmai szorosan összefüggnek. Az idő nem más, mint maga a mozgás, a változás. Változás hiányában az idő értelmezhetetlenné válik. Tudjuk, hogy az általunk érzékelt univerzumrész folytonosan tágul (Hubble-törvény), és a korábbi elképzeléssel ellentétben mégiscsak létezik egy kitüntetett, ún. abszolút vonatkoztatási rendszer.

4. A csillagászok rádióteleszkópokkal több mint tízmilliárd fényév távolságából érkező információkat is vételeznek. De semmilyen intelligens, netán valamilyen más lényektől származó információt nem sikerült beazonosítani. Az égitestektől a sugárzás fénysebességgel milliárd és milliárd éve száguld felénk. Azóta azok az objektumok nemcsak hogy máshol vannak már, de az is kétséges, hogy egyáltalán megvannak-e még. Ha az éjjeli égboltra tekintünk egy derűs éjszakán, a sok csillag már biztosan mind máshol van, mint ahol látszanak, ha egyáltalán még léteznek. Semmi biztosat nem tudhatunk arról, hogy jelenleg mi a helyzet velük kapcsolatban. Blaise Pascal, a nagy francia költő-matematikus írta: „le silence éternel des espaces infinis m'effraie" (a végtelen tér örök csendje borzalommal tölt el).

5. Ha netán máshol is léteznének értelmes lények az univerzumban, épp a nagy távolságok miatt, a mai tudásunk szerint megvalósíthatatlan velük bármiféle kommunikáció. Tehát ha léteznének is, semmit sem kezdhetnénk velük. Jobb, ha már eleve lemondunk róluk, és elfogadjuk, hogy egyedüli, magányos teremtmények vagyunk ebben a világban. Vagy mégsem? Valaki mégis gondoskodik rólunk, akit más dimenzióban kell elképzelnünk?

6. Az univerzumban sehol nem találni olyan fizikai körülményeket, mint a Földön. Legalábbis nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy az élethez szükséges víz, az egy atmoszféra nyomású légkör, a nulla Celsius fokú átlaghőmérséklet máshol is előforduljon. Az űrben mínusz 270 Celsius fok körüli hőmérséklet uralkodik, és a nyomás majdnem nulla. Ilyen zord feltételek mellett elképzelhetetlen az élet. Elképzelhető ugyan, hogy valamelyik csillag környezetében, egy bolygón a földihez hasonló feltételek kialakuljanak, de nem tudni, hogy ott élnek-e emberhez hasonló lények. Ennek a valószínűsége is a nullához közeli. A Föld környezetében 25 fényévnyi távolságban mintegy 16 csillag található, de egyiknek sincsenek bolygói. Ennek ellenére távolabbi csillagok környezetében létezhetnek bolygók, de annyi véletlen aligha adódhat, hogy az élet ott is megjelent volna. Mellesleg, amint már említettük, akkor sem lenne sok hasznunk egy másik, távoli civilizáció létéből, mivel a kommunikációnak semmilyen esélye nincs.

7. Ha figyelmesen áttanulmányozzuk a földi élet változatos voltát, láthatjuk, hogy ez ismét nem lehet a véletlen műve. Az ember meg végképp nem. Aki megismerte a legmélyebb emberi érzéseket, a társ iránt érzett igaz szerelmet [„Egy ateista országban a szerelem egymagában is istenimádóvá tenné az embereket."²], a saját gyermekeinek szeretetét, annak nem kell megmagyarázni a dolgok lényegét, mert arra magától is rájön. Ez az, amit Teréz anya sem tudott megmagyarázni az őt meginterjúvoló újságírónak. Hogy nem kér semmit Istentől, Isten sem mond neki semmit, és mégis létezik közöttük egy szavak nélkül is működő kapcsolat. Misztérium, amit csak az érthet meg, aki ezt átérzi. Akinek hite van.

A vallásos felismerésig számos út vezethet el. A művészettörténész René Berger szerint „A művészet nem isteni hatalmat bitorol, hanem emberségünk betetőzése".³ Ha Isten az embert a maga hasonlóságára teremtette, akkor a művészet egyenesen vezethet el a hithez. A zenéről mondják, hogy a hit előszobája, akárcsak a kétségbeesés.

Álljanak itt a korábbi tudósok vallomásai Isten létezésével kapcsolatban.

„Ahogy Isten művei beszédesek azok számára, akik ismerik, és megnyílnak azok számára, akik szeretik, ugyanúgy rejtve marad azok számára, akik nem keresik, és nem ismerik őt." (Blaise Pascal matematikus, fizikus, vallásfilozófus, költő)

„Köszönöm Néked, Úr Isten, mi Teremtőnk, hogy megengeded nekem, hogy lássam a szépséget teremtési művedben." (Johannes Kepler, a dinamikus asztronómia megalapítója)

„Láttam az örök, végtelen, mindentudó, mindenható Istentől való jelenségeket, és tisztelettel térdre estem Előtte." (Karl von Linné - Carolus Linnaeus - botanikus, a rendszertan megalapítója)

„Bárhová nézünk, sohasem találunk ellentmondást a vallás és a tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban. Vallás és tudomány párhuzamosak, és a távoli jövőben ugyanahhoz a célhoz jutnak. Ennek megvalósítására legjobb, ha állandóan törekszünk a tudomány lényege és célja és a vallásos hit megértésére. Akkor világosabb lesz az, hogy bár a módszerek különböznek, mivel a tudomány általában az értelemtől függ, a vallás pedig a hittől, a haladás értelme és iránya teljesen megegyezik." (Max Planck, Nobel-díjas fizikus)

„A (fizikai) törvények belül esnek az ember szellemi felfogóképességén; Isten azt kívánta, hogy felismerjük őket." (J. Kepler) „Csak a tudomány vagy a vallás terén iskolázatlan emberek gondolhatják azt, hogy ez a kettő szemben áll egymással." (Paul Sabatier szerves kémikus, Nobel-díjas)

„Minden szerves anyagokkal kapcsolatos dolog olyan bölcs célszerűségre mutat, amely valami felsőbbrendű értelemtől származik." (Jons Jacob Berzelius vegyész)

„Én keresztény vagyok, ami azt jelenti, hogy hiszek Krisztus istenségében éppúgy, mint Tycho de Brache, Copernicus, Descartes, Newton, Leibniz, Pascal..., mint a múlt valamennyi nagy csillagásza és matematikusa." (Augustin Louis Cauchy matematikus)

„A rend, a szimmetria, a harmónia elbűvöl bennünket. Az Isten maga a tiszta rend. Ő az egyetemes harmónia megteremtője." (Gottfried Wilhelm Leibniz polihisztor - jogász, diplomata, történész, matematikus, fizikus, filozófus)

„A jelenségek olyan nagy változatosságával találkozunk, amely érthető nyelven beszél a természet nagy építészének bölcsességéről és áldott kezéről." (Prescott James Joule fizikus) „A Kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája csak egy mindenható és mindentudó lény tervében születhetett meg. Ez mindörökre a legnagyobb felismerésem." (Isaac Newton)

„A fizikában dolgozni annyit jelent, mint Isten alkotását szemlélni." (Walter Nernst fizikus, vegyész)

„Azok az emberek, akik nem tudományos munkát végeznek, abban a félreértésben élnek, hogy a tudósnak széles körű ismeretei következtében vallástalannak kell lennie. Ellenkezőleg, a mi munkánk Istenhez közelebb visz bennünket." (Ernest Rutherford, Nobel-díjas fizikus)

„Azok, akik megpróbálták eltörölni az isteneszmét, szégyenletes és tudományellenes munkát folytattak. Én az akkoriban divatos kételkedéssel léptem a felnőtt korba, és 30 év laboratóriumi munkájába került, hogy meggyőződjem róla: pontosan azok csaptak be szándékosan, akiknek az lett volna a kötelességük, hogy megvilágosítsanak engem, legalább saját tudatlanságuk egyszerű elismerésével. Én erre a hitre a biológia és fizika ösvényeit kutatva jutottam el; meg vagyok győződve róla, hogy bármely gondolkodó tudós számára lehetetlen, hogy el ne jusson erre a következtetésre, hacsak nem vak és tisztességtelen." „Az ember és rendeltetése című utolsó könyvemet abban a mélységes meggyőződésben írtam, hogy korunkban a tudomány Isten nélkül lerombolja a világot." (Pierre Lecompte du Noüy biofizikus)

„Csak azok, akik megkísérlik, hogy olvassanak abból a hatalmas könyvből, melyet mi a természetnek hívunk, fogják ténylegesen megismerni a Teremtő nagyságát és végtelen bölcsességét." (Justus von Liebig, a szerves- és a mezőgazdasági kémia tudósa)

„Minél fejlettebb a tudomány, annál nehezebb elvetni egy teremtő és mindenható bölcsesség örök létezésének nyilvánvalóságát." (William Herschel csillagász)

„A természet komoly kutatója nem tagadhatja Istent." „Annak, aki mélyen belenézett Isten műhelyébe, és alkalma volt megcsodálni az örök bölcsességet, térdet kell hajtania a legmagasabb szellem előtt." (Heinrich Maedler csillagász)

„Intelligencia és jó akaratú szándék meggyőző bizonyságai vesznek körül bennünket, mutatják nekünk a természet teljességét egy szabad akarat munkáján keresztül, és tanítják nekünk, hogy minden élőlény egy örök teremtő-kormányzótól függ." (William Kelvin matematikai fizikus, mérnök)

„Állandó megfigyelés, valamint a világ szerkezetének isteni bölcs rendjével fenntartott értelmi kapcsolat következtében ki ne csodálkoznék el mindenek Teremtőjének nagyságán." (Nicolaus Kopernikusz csillagász)

„Isten létének legmeggyőzőbb bizonysága... az a nyilvánvaló harmónia, amely a világegyetem rendjét fenntartja, és amelyben az ott élő lények megtalálják mindazt, ... amire szellemi és fizikai fejlődésükhöz szükség van." (André Marie Ampère fizikus, kémikus, matematikus)

A bolygómozgások harmadik törvényét tartalmazó könyvet ezzel a záró imával fejezi be Kepler: „Ez az tehát, amit az isteni Teremt ő művéről el akartam mondani. Most ideje, hogy tekintetemet és kezeimet a tételekkel és bizonyítékokkal teleírt lapokról az ég felé emeljem, és áhítattal és alázattal imádkozzam a világosság Urához: Ó, Uram! Te, aki a természet világossága által ébreszted bennünk a vágyat kegyelmed világossága iránt, hogy dicsőséged eme világossága vezessen bennünket, köszönöm neked, teremtő Isten azt az örömet, amit teremtett műveidben találtam, és örvendezek kezed alkotásain. Íme, befejeztem a művet, melyre elhívattam. Megírásához felhasználtam mindazt a szellemi erőt, melyet Te kölcsönöztél nekem. Arra törekedtem, hogy fejtegetéseimet olvasó emberek megismerjék műveid nagyszerűségét, már amennyit korlátolt értelmemmel végtelen gazdagságukból felfoghattam."

„Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! ... Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél." (Zsoltárok 8:2,4-10)

Wass Albert Az erdők könyvében arról a látóról ír, aki képes meglátni a csodát. „Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket az ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy, kék pipájából, és jóságosan alámosolyog. Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem."

 

Irodalom

Berger René: A festészet felfedezése. I. kötet. Gondolat Kiadó. Budapest 1977. 60.

Durkheim, Emile: A vallási élet elemi formái. L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2002. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/vallasi-elet-elemi/ch02.html (Letöltés: 2013.12.05) Jitianu Liviu: Mi történik az egyházammal? Gondolatmorzsák. Verbum

Kiadó, Kolozsvár, 2012. Voltaire: Filozófiai ábécé. Európa Könyvkiadó, Budapest 1983. 378. 490-491.

Wass Albert: Tavak és erdők könyve. Kráter Kiadó, Pomáz, 2002. 71-72.

http://idezet.wordpress.com/category/isten/ (Letöltés: 2012.08.01)

 

Jegyzetek

1 Voltaire 1983. 490-491.

2 Voltaire 1983. 378.

3 Berger 1977.