Tamási Zsolt
aZ 1848-AS NEMZETI ZSINAT
„NEMZETI” JELLEGE1
L'aspect national du synode de 1848
La révolution 1848 et les nouveaux lois acceptés à Pozsony (Bratislava) avaient créé une situation tout différente à cause de l'union des catholiques de rite orientale (grecque) avec Rome, et cette situation avait généré plusieurs problèmes. L'article fait l'analyse des synodes diocésains catholiques de Transylvanie à cette époque là, et on constate que les réunions ont eu un caractère plutôt ethnique que politique : l'interprétation du loi ecclésiale même pays ou même nation et devenue cette année même pays et même nation, pour l'Etat étant plus convenable cette vue intégrante et globale permettant l'attention accordée aux divers rites : De la part de l'Eglise c'étaient les problèmes des romano catholiques hongrois qui ont été conçus être prioritaires, même si les croyants habitaient en dehors du pays (comme les 'csángó' par exemple).
Mot-clés: Eglise, loi, judiciaire, nationalité, rite, synode, Transylvanie
A szerző a BBTE RK Teológia Kar végzettje, 2005-ben védte meg doktori dolgozatát. Tanárként dolgozik Marosvásárhelyen. Posztdoktori kutatást végzett az MTA Történettudományi Intézetében, kutatási témái: az 1848/49-es forradalom katolikus egyháztörténeti vonatkozásai, az erdélyi egyházmegye története.
1848-ban a forradalmi változások, a szentesített pozsonyi törvények teljesen új helyzetet teremtettek a magyarországi, s az Unió életbe lépésével az erdélyi katolikus egyház számára is. Az életbe léptetett törvénykezés a 20. törvénycikkel megszüntette a katolikus egyház államvallási jellegét, a 13. törvénycikkel eltörölve az egyházi tizedet, jelentős anyagi problémákat vetített elő, s ugyanakkor a 3. törvénycikkel minisztériumi igazgatás alá rendelte a katolikus egyházat. Ebben az új helyzetben a magyar püspöki kar az önvédelmi diskurzusának kidolgozására tervbe vette egy nemzeti zsinat megtartását.
Maga a „nemzeti" jelleg önmagában megérdemli a kérdés alaposabb elemzését. Ugyanis a hatályos egyházjogi szabályozások értelmében a nemzeti zsinat ugyanazon ország vagy nemzet prímásának, első érsekének elnöklete alatt a közös egyházügyek feletti tanácskozás vagy határozathozatal végett történő összegyülekezését jelenti,2 amelyen részt vehetnek az adott ország vagy nemzet egyházfői: püspökök, káptalanok képviselői, prépostok, szerzetes-elöljárók. 1848-ban a pozsonyi törvények az egyházakat közvetlenül érintő törvénycikkeik mellett a magyar katolikus egyházszervezetet közvetve érintő előírásokat is tartalmaztak. Ezek az ország adminisztratív átszervezésével voltak kapcsolatosak. Így a Részek3 visszakapcsolását4 kimondó, vagy az Erdély Unióját elővetítő törvények5 arra utaltak, hogy a magyar országgyűlés a középkori királyi Magyarország területi újraegyesítésében gondolkozik, a történelmi határok közt élő lakosság számára igyekszik biztosítani a nemzetállami keretet. Ez az értelmezés, a nemzetet politikailag értelmezve, magyarnak tekintett mindenkit, aki az ország határain belül élt.6 Ilyen értelmezésben a nemzeti zsinatra meghívott résztvevők köre magába foglalhatta a magyarországi római katolikus egyházfők mellett az országban létező keleti katolikus rítusú (például görögkatolikus, örménykatolikus) püspököket, illetve a különböző szerzetesrendek elöljáróit is.
Így tekintve Erdély tükrözte a legjobban azokat az alapvető problémákat, amelyek a nemzeti zsinat szervezése terén jelentkezhettek. Ugyanis az erdélyi római katolikus egyházmegye biztosította a római katolikusok mellett az örménykatolikusok adminisztrálását, amelyek felett a joghatóságot a kalocsai érseki szék gyakorolta. Ugyanakkor a teljes magyar püspöki kar feletti joghatóságot gyakorló esztergomi prímási széknek alá voltak rendelve az erdélyi görögkatolikusok, akik etnikailag az erdélyi román lakosság nemzettudatának formálásában kulcsszereppel bírtak. Az erdélyi román lakosság egy töredéke viszont római katolikus volt, ahogy az Erdéllyel szomszédos román fejedelemségek, Moldva és Havasalföld területén is találkozunk római katolikusokkal. Ezek közül, főleg a csángókérdés miatt is, jelentősége volt annak, hogy az erdélyi püspök joghatósága ezekre a térségekre is érvényesíthetővé váljon. Ezért is az erdélyi 1848-as egyházmegyei zsinat, amely a magyar nemzeti zsinat előkészítéseként került megtartásra, munkálatainak elemezése folyamatosan felveti azokat a problémákat, amelyek a magyarországi nemzeti zsinat nemzeti jellegének értelmezésével kapcsolatosak. Erdély a maga többnemzetű, többrítusú, az adminisztratív határokon túlnyúló problémáival tükörképe mindannak a problémakörnek, amelyek a magyarországi katolikus egyházi kérdéseket érintik, s amelyek a forradalmi kormány homlokterébe is kerültek, elsősorban a lakosság etnikai hovatartozásra való tekintet nélküli lojalitásának biztosítása érdekében.
A fenti megfontolásokból kiindulva jelen tanulmányban elsősorban azokat a szempontokat igyekszünk dokumentálni az erdélyi magatartások vizsgálatával, amelyek értelmezési lehetőséget biztosítanak az 1848-as magyarországi nemzeti zsinat „nemzeti" jellegének megértésében.
Egyházi szempontból nézve a nemzeti zsinat szükségességét első alkalommal az esztergomi székeskáptalan indokolta meg. 1848. május 2-án kelt körlevelükben7 megfogalmazták, hogy a „közérzelem kifejezésére szükséges megyei és nemzeti zsinatok, s egyházi gyülekezetek tartása, már csak ennél fogva is korunk elutasíthatatlan igénye lőn, mellynek kielégítése közvetlenül az egyház főnökeit, még pedig haladéktalanul illeti: arról, e főkáptalan legalább, olly tökéletesen meg van győződve, hogy minden, a dolog természetében fekvő, s a győzhetetlen indokok elősorolásától fölmentettnek véli magát, azon föltevésben, miszerint az idő körülményei s ezekhez mért teendőink felől másképpen ítélni nem is lehetséges". A nemzeti zsinatot elővetítő körlevél egyik, de nagyon fontos jogi problémája, hogy ekkor, 1848 májusában, a prímási szék nem volt betöltve, így a nemzeti zsinatot érvényesen a székeskáptalan nem volt jogosult meghirdetni. A kezdeményezésben ezért más egyházmegyék is szerepet próbáltak vállalni. Közülük fontos a váci egyházmegye, amely 1848. május 11-i körlevelében8 kérte, hogy minden megyéspüspök, illetve ahol a püspöki szék nincs betöltve, a káptalani helynök a zsinati készülődésről minden intézkedését közölje a váci szentszékkel. Egyházjogilag a kezdeményezésük nem lehetett elfogadható, ugyanis az esztergomi prímási szék üressége esetében a kalocsai érsekre hárult volna a szervezés kézbevétele. Nádasdy Ferenc kalocsai érsek viszont orvosi okok miatt9 nem vállalhatta az elnökséget, így a magyar megyéspüspökök a rangidős erdélyi püspököt, Kovács Miklóst kérték fel az elnöki tisztségre.10 Ez a felkérés a nemzeti zsinatot meghirdető első, májusi körlevél után jelentős késéssel érkezett, amit azzal magyarázható, hogy Erdély Magyarországgal történő Unióját csak 1848. június 11-én szentesítették, így formailag Kovács Miklós felkérése az elnöki teendőre korábban nem volt lehetséges. Az erdélyi püspöknek az elnöki tisztségre történő felkérésének az időzítése arra enged következtetni, hogy a nemzeti zsinat „nemzeti" jellegének értelmezésében elsődlegesen nem az ugyanazon nemzet, hanem az ugyanazon ország egyházi ügyeinek a tárgyalását célozta meg az Esztergomba tervezett 1848-as nemzeti zsinat.11 A jogi probléma jelentősége ebben az értelmezésben elsősorban az, hogy ráerősít az indító, esztergomi székeskáptalani kezdeményezés alapfelvetésére: a megváltozott helyzetben az érdekérvényesítés leghatékonyabb formája csak egy olyan nemzeti zsinat lehet, amely a teljes ország katolikus vezetését egybegyűjtve megfogalmazhatja a követhető stratégiát. Nem elég csak egyházmegyei (püspöki) vagy tartományi (érseki) zsinatokat tartani, mert a megváltozott jogi helyzet az egész országot érinti, az országon belül is nem csak a magyar katolikusokat, hanem a más rítusú katolikusokat is. Nem véletlen, hogy az előkészítésként kért egyházmegyei zsinatok megtartásával találkozunk a görögkatolikus esetében is. Erdélyi Vazul nagyváradi görögkatolikus püspök 1848. június 17-én például már meg is hirdette előkészítő egyházmegyei zsinatát.12
A görögkatolikus bekapcsolódás ugyanakkor egy másik szempontot is előtérbe helyez. A 19. század nemzeti törekvései során a magyarországi nemzetiségek identitásában is egyre inkább előtérbe került az etnikai tudat. Ez a változás nagyon jelentős, hiszen korábban a vallási és a rendi identitás tekinthető meghatározóbbnak. Az erdélyi románok esetében például megfigyelhetjük, hogy a 18. század közepéig, amikor a modern értelemben vett nemzeti tudat kezd kialakulni, a román lakosság vallási terminusokban gondolkozott, ezek alapján döntött minden új helyzetben. A hovatartozás mércéje még nem az azonos etnikai tudat, hanem sokkal inkább a vallási. Akkor még szinonim fogalom volt az „ortodox" és a „nemzet".13 Miközben a 18. századi román ortodox falvakban a nemzeti tudat csak vallásos tudat volt, s a veszélyérzetet csak a rituális változások tudták felébreszteni a falu közösségében, ezzel egy időben a görögkatolikusok ötvözték a vallási és etnikai tudatot, kiemelve, hogy Erdélyben igazán román nemzeti intézmény csak a Rómával egyesült görögkatolikus egyház. Ugyanis itt a románság önmagában már különálló entitást jelent, amely különálló etnikailag Erdély más népeivel, s ugyanakkor különálló vallásilag is az ortodox szomszédaival szemben. Így nézve az egyház és vallás kategorikusan alárendelődött a nemzetiségi nacionalizmusnak. A görögkatolikusok, pontosabban az Erdélyi Triász, a felvilágosodás jegyében nagyon keményen dolgozott a nemzeti tudat erősítésén. Továbbra is hangoztatva a Rómával való unió fontosságát, kiemelték a románság római eredetét, ami mindeddig közömbös volt a románok számára. Ilyen formában a történelmi jog hangoztatását kezdték el, a kontinuitás elve alapján. Az eszmei vezetők az egyéni jogok helyett a nemzeti közösségi jogok biztosítására törekedtek már, s ez alapozza meg ideológiailag ellenreakciójukat a magyar liberalizmussal szemben.14 Amikor 1848-ban érzékelték, hogy a régi rend összedőlt, az egyéni jogok mellett a képviseleti intézményekben látták a politikai autonómia lehetőségét.15 A rendiség korában is a politikai jogokért harcoltak, akkor azonban e jogokkal csak mint elismert negyedik rend élhettek volna. A forradalmi polgári átalakulás után a politikai jogok gyakorlásához már nem lett volna szükség a rendiségre. A forradalom az áhított politikai jogok gyakorlásának lehetőségét hozta meg mindenkinek, így a románságnak is.16 Mivel azonban nem kerül sor a teljes társadalmi átalakulásra, ez még inkább megalapozhatta a románság igényét, hogy negyedik nemzetként ismerjék el őket Erdélyben.
Ezért a görögkatolikusoknak a magyar „nemzeti" zsinatra való készülete több kérdést is felvet. Ha a magyar püspöki kar értelmezését fogadják el, s a „nemzeti" jelleget politikailag értelmezik, akkor teljesen jogos az a törekvés, amellyel 1848-ban az önálló görögkatolikus érsekség felállítását kérték, előrevetítve ezzel a kiszakadásukat az esztergomi prímási szék joghatósága alól. Erre formai lehetőséget biztosított a Partium visszacsatolásakor elkezdődő polgári adminisztratív átszervezés. Lemény János fogarasi görögkatolikus püspök, karöltve Erdélyi Vazul nagyváradi görögkatolikus püspökkel, a magyar kormányhoz írt beadványaikban17 kiemelték, hogy az erdélyi románság nemzettudat-formálásában elsődleges, hogy az ortodox egyháznak sikerül-e előbb a szerb érseki széktől független román érsekséget létrehozni, vagy a görögkatolikusoknak. Ha az utóbbi történne, az a románoknak a forradalom melletti elkötelezettségének is a garanciája lehetne. A magyar kormánynak jól jött ez a kezdeményezés, hiszen folyamatos problémát jelentett számukra annak a meg nem értése, hogy melyik lehet az a jog, amit az erdélyi románok követelnek.18 Erdélyi Vazul és Lemény János beadványaiból azt olvashatta ki a magyar kormány, hogy ez a két meghatározó görögkatolikus egyházfő híveivel együtt kész együttműködni a magyar kormánnyal, ha egyházi kérésük teljesítésére sor kerül. Ez az erdélyi román lakosság lojalitásának biztosítása miatt nagyon is fontos volt, így Eötvös József vallás-és közoktatási miniszter kérte is Hám János kinevezett esztergomi érsektől, hercegprímástól, hogy a kérdést érdemben tárgyalják a tervezett nemzeti zsinaton. Levelében19 a következőket írta: „annak, hogy a vallás oktatás melyben minden alkotmány a rendnek egyik legfőbb biztosítékát találja a román ajkú katolikus honpolgárok között mentől czélszerűbben rendeztessék el nem csak a katolikus egyháznak magának a magyar alkotmány s nemzetiségek érdekében szükséges immár beállván szíves méltánylattal vettem a Munkácsi görög szentszék, úgy a N[agy] Váradi és Fogarasi g[örög] e[gyesült] püspökök által hozzám intézett s az első által ugyan Munkácson, de a két utóbbi által helyesebben Balásfalván leendő görög katolikus érsekség, úgy N[agy] Bányán egy új szinte görög katolikus püspökség felállítását szorgalmazó három rendű felterjesztményeket - s valamint részemről eme felállíttatni szorgalmazott egyházi méltóságok alapítását az összes álladalomra nézve egyedül üdvös eredményeknek ítélvén e három rendű felterjesztvényben előhozott alapos indokokkal igen is méltánylani tudom - úgy azokat Herczegségednek azon meggyőződés szülő reményem kifejezése mellett küldöm át, miszerint Herczegséged a legközelebb tartandó zsinatban ez ügyet az összes püspöki kar elébe terjesztve, felkarolandja az alkalmat, mellyel ez üdvös czél elérése legbiztosabban eszközölhető lehessen."
A minisztériumi utasításban figyelemre méltó, hogy nem az az elsődleges, hogy létrejöjjön egy görögkatolikus érsekség, sokkal fontosabb, hogy ezt az előnyt a románok lojalitásának biztosítása miatt az erdélyiek szerezhessék meg. Az átiratban ugyanis Eötvös kifejezte, hogy nem a munkácsi, hanem a balázsfalvi érsekséget lenne indokoltabb létrehozni. A munkácsi püspök már 1848. július 13-án kérte ugyan a görögkatolikus érseki címet,20 viszont mivel a felső-magyarországi ruszinok részéről a forradalom iránti lojalitás nem okozott problémát,21 a forradalmi kormány sem volt érdekelt egy pusztán egyházi belső ügynek tekintett joghatósági kérdésben moderátorként fellépni. Ugyanezt figyelhetjük meg, ha a muraközi egyházi adminisztráció átszervezésének igényét nézzük. Muraköznek a zágrábi püspökségtől való átcsatolása a szombathelyi püspökséghez még a reformkorban megfogalmazódott óhaj volt magyar részről. 1848-ban az osztrák-magyar, illetve horvát-magyar konfliktusok miatt újra terítékre kerülő kérdés kapcsán a magyar részről megbízott Szcitovszky János pécsi püspök és Haulik György zágrábi horvát püspök levelei azt tanúsítják, hogy az egyébként pusztán egyházi joghatósági probléma tényleges megoldása az aktuális katonai és politikai helyzet függvénye volt.22
Csíktusnádi Kovács Miklós erdélyi püspök a maga során ugyanolyan jól érzékelte a görögkatolikus kérdés kapcsán, hogy itt nem egyházi, hanem nemzeti, s ennek megfelelően politikai kérdésről van szó. Kovács Antal brassói plébános az egyházmegyei zsinatra készülve ajánlotta, hogy „elleneink lefegyverzésére méltóztassék Excellentiád az Erdélyi Görög egyesült hitű oláhokat szent érdekünkbe felvenni, s velek kezet fogva munkálkodni a szent ügy kivívásában. Ötszázezer lélek nem megvetendő szám, s ma holnap hatalmas tényezővé fog változni, miután a jobbágyság nem csak felszabadult az úrbértől, hanem saját birtokra emelkedett. S miután előre látható, hogy a hongyűléseken is előbb utóbb hatalmas számú s erélyes képviselőkkel fog dicsekedni... könyörgésem oda menne ki, hogy az Unitus Clerusból is szintúgy, mint az oláh Unitus Honoratiorokból egynéhányat a Kolosvári zsinatra meghívni kegyelmesen méltóztassék".23 Válaszlevelében az erdélyi megyéspüspök, Kovács Miklós rámutatott, hogy „mivel ők a Katholikusok petícióit mellőzve inkább nemzetiségi tekintetben iparkodnak jogokat szerezni", nem tartja aktuálisnak a magyar római katolikus egyházmegye tanácskozásaiba őket is bevonni. Kiemelte ugyanakkor, hogy mint szintén katolikusoknak, az érdekeik ezen a téren kellene hogy találkozzanak.24 De ezek az érdekek nem igazán mutattak közös vonásokat, így az erdélyi egyházmegyei zsinaton nem találkozunk a görögkatolikus kérdés érdemi tárgyalásával, eltérően az örménykatolikusok ügyétől. Ebben az esetben nem okozhatott gondot az etnikai probléma. A 19. század második felében kibontakozó armenizmus-ideológia a kulturális öntudat kiemelése mellett ugyanis politikailag a magyar nemzet részeként határozta meg az örménységet. A magyaroknak jól jött az örmények asszimilációja,25 viszont az osztrák kormány éppen ezért, ellenforradalmi megfontolásból, megpróbálta ezt megakadályozni. Ekkor az osztrák kormány szívesen hozzájárult volna az örmény püspökség visszaállításához,26 de az örmények nem akarták hazafiúságuk árán püspökké tenni Lukácsi Kristófot, aki személyesen visszautasította az ajánlatot.27 Az örménykatolikusok a magyar nemzettesthez való tartozásuk jeleként egyáltalán nem tiltakoztak a latin püspök joghatóságának gyakorlása ellen. Teljesen természetesnek tekintették, hogy Kovács Miklós püspök erősítse meg a helyi választás eredményeként felterjesztett plébánosok személyét.28 Az egyházmegyei zsinatra az örménykatolikus közösség képviselője, a szamosújvári örmény esperes betegsége miatt nem tudott elmenni, a püspök viszont levelében megnyugtatta őket, hogy „ha nem is jöhet el a szamosújvári esperes és plébános, miután a kerületi jegyző s egy egyházi és egy világi képviselő itt lesz, s azon kívül a szamosújvári főbíró is meghívatott, nem lesz szükség örmény szertartású papságot képviselni, de a zsinati Gyűlésen sem! hol az említett két papi egyén a kerület részéről jelen fog lenni. Azonban ha mégis a szamosújvári örmény papságnak a zsinati pontokra vonatkozólag valami különös feljelentése lenne és az esperesek ugyan meg nem jelenhetne, ugyan ezt adják be írásba."29 A zsinati jegyzőkönyvbe feljegyezték, hogy Gajzágó Kristóf örmény esperes valóban távol maradt a tárgyalásoktól, viszont a tárgyalások megkezdése előtt a jelenlevők nem felejtettek el reflektálni arra, hogy az örmény képviselők távollétében a beadványukat tárgyalják. Ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy az örmény ügyekről szóló tárgyalás jegyzőkönyvét nem terjesztették fel a nemzeti zsinatot előkészítő bizottságoknak, ez a rész csak az erdélyi egyházmegye felett joghatóságot gyakorló kalocsai főegyházmegye érsekének, gróf Nádasdy Ferencnek küldött jegyzőkönyvben, s természetesen a Gyulafehérváron maradó eredeti jegyzőkönyvben található meg.30
Ez is jelzi, hogy Kovács Miklós erdélyi egyházmegyés püspök az esztergomi nemzeti zsinatot kizárólag a magyar római katolikus érdekegyeztetés fórumaként kezelte. Még a joghatósága alá tartozó örménykatolikusok kérését sem kívánta a magyar nemzeti zsinat kereteiben tárgyalására bocsátani. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor eleget tett a nemzeti zsinatot szervező felhívásnak, amikor nemcsak sort kerített a román fejedelemségek területén élő katolikusok ügyének tárgyalására, hanem az ebben a kérdésben megfogalmazott javaslatokat fel is terjesztette a kérdéskört a nemzeti zsinatra előkészítő bizottság élére kinevezett besztercebányai püspöknek.31 Az erdélyi egyházmegyei zsinaton elfogadásra került, hogy a moldvai és havasalföldi román fejedelemségek területén élő katolikusok magyar nyelvi identitását támogatni kellene. A nemzeti zsinattól várták ennek elősegítését, de már az erdélyi egyházmegyei zsinaton ajánlották, hogy magyar nyelvű (nem pedig olasz) lelkészeket és tanítókat kell a csángókhoz küldeni, s ugyanakkor magyar nyelvű könyvekkel is ajánlatos volna őket ellátni.32 Mindezt csupán átmeneti jellegű rendezésnek tekintették, ezért csupán ideiglenes megoldásként javasolták, hogy joghatósági-lag az erdélyi egyházmegyéhez csatolják a csángókat. Végső megoldásnak az esetleges áttelepítést tartották az egyházmegyei zsinaton részt vevők.33 Az akkori politikai helyzetet és a forradalmi eszmék hatására nemzetállamban való gondolkodást tekintve, a lehető legérthetőbb magatartást fogalmazták meg a zsinatra egybegyűlt klerikusok.
Az egyházmegyei zsinatnak ez utóbbi javaslata is megerősíti, hogy az erdélyi római katolikus egyházmegye az Esztergomba tervezett nemzeti zsinatnak a „nemzeti" jellegét inkább etnikailag értelmezte, mintsem politikailag. Rítustól függetlenül, elsősorban a magyar katolikusok érdekegyeztető fórumának tekintették, amelyen elsősorban az egyházi kérdések terén igyekeztek közös álláspontot kialakítani. Ezzel szemben egyértelmű, hogy a politikai hatalom, a magyar forradalmi kormány az egyházi jogvédő szempontok helyett a lojalitás biztosítását, a forradalmi átalakulás gördülékenységét tekintette a nemzeti zsinat elsődleges feladatának. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, látva, hogy a nemzeti zsinat lehetőségét a felsőpapság jogvédelmi és a minisztérium nemzetpolitikai szempontjai mellett a radikális alsópapság a saját reformelképzelései színterének szánja, már 1848. június elején megállapodott a magyar püspöki karral, hogy az esetleges felfordulások elkerülése miatt szükséges a megyei zsinatok mellett inkább zártkörű megbeszéléséket tartsanak.34 Ennek következtében a legtöbb egyházmegyében el is tekintettek a tényleges egyházmegyei zsinatok megtartásától, s végül a forradalmi események miatt magára az Esztergomba tervezett nemzeti zsinatra sem kerülhetett sor.
Így nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a nemzeti zsinat érdemben a más nemzetiségű vagy rítusú katolikusok ügyét is tárgyalta volna-e. Az biztos, hogy az erdélyi egyházmegyében, amelynek püspökét az esztergomi prímás kinevezése előtt a nemzeti zsinat elnökének szánták, s ahol a katolikus egyház több nemzetben és rítusban volt jelen, a megtartott előkészítő egyházmegyei zsinaton elsősorban az egyházi szempontok érvényesülését figyelhetjük meg a nemzetpolitikai szempontok mellőzése mellett. Ebben az összefüggésben valószínűsíthető, hogy a tervezett nemzeti zsinat „nemzeti" jellege elsősorban a magyarországi magyar katolikusok egyeztető fórumaként került volna megtartásra. A tanulmány kérdésfelvetésében jelzett egyházjogi szabály („ugyanazon ország vagy nemzet") legvalószínűbb értelmezése 1848-ban az „ugyanazon ország és nemzet" lehetett. A kormány részéről inkább az országos jelleg volt a kézenfekvő, beleértve az etnikumi lojalitás biztosítása miatt fontos, különböző rítusok kéréseinek teljesítését, míg egyházi részről elsősorban a magyar római katolikus kérések élveztek elsőbbséget, még ha ezek az ország határain túl élő katolikusokat is érintették, mint például az Erdéllyel szomszédos román fejedelemségek magyar, pontosabban csángó katolikusait.
Jegyzetek
1 A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11 -1 -2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program" keretében a Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj a konvergencia régióban (A2-MZPD-12-0172) támogatásával készült.
2 Amelyen „határozó szavakkal bírnak az érsekek, püspökök, káptalani helyettesek, és a püspökéhez hasonló joghatósággal bíró praelátusok. A többieknek, valamint a meghívatni szokott kitűnőbb hit- vagy kánonjogtudósoknak (theologi canonistae) csak tanácskozó szavuk van." Szeredy József: Egyházjog. Különös tekintettel a Magyar Szent Korona területének egyházi viszonyaira, valamint a keleti és protestáns egyházakra. I., Pécs 18833, 258. § 645-647.
3 Partium, jelenleg magába foglalja Máramaros, Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyéket.
4 6. törvénycikk: Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyék, Kővár vidéke és Zilah városának visszakapcsolása.
5 7. törvénycikk: Unió Erdéllyel.
6 Grancea Mihaela - Sonoc, Alexandru: Consideraţii cu privire la procesul de formarea identităţii naţionale. In: Bocşan, Nicolae - Mitu, Sorin - Nicoară, Toader: Identitate şi alteritate. Studii de imagologie, II. Cluj-Napoca, 1998, 9.
7 Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár (GYÉFKL), Fond: Püspöki Iratok (PI) - 389. d. 3. cs. 687/1848. - Esztergom, 1848. május 2.: Az esztergomi főkáptalannak a magyarhoni kath[olikus] egyház valamennyi főpásztoraihoz intézett fölszólítása.
8 A későbbiekben az egységesség biztosítását az esztergomi székeskáptalantól várva kérték, hogy a tematika a szigorúan vett egyházi ügyek feletti intézkedés legyen. - Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Protocollum consistorialia. 1847-1849. 1848. május 20.
9 Szemműtétnek vetette magát alá Bécsben 1848 júniusában.
10 GYÉFKL PI. - 389.d. 3.cs. 871/1848; GYÉFKL, PI. 390. doboz, 2. cs. 703/1848. Bémer László nagyváradi püspök levele Kovács Miklós erdélyi püspökhöz. Nagyvárad, 1848. június 22.
11 Végül azzal, hogy június 25-én kinevezték Hám Jánost esztergomi érseknek, az elnökségi probléma megoldódott. - Adriányi Gábor: Püspökök kinevezése és elmozdítása 1848-1849-ben. Új Ember Kalendárium 1999. 49.
12 335 számú körlevél. - Zakar Péter: „Román és magyar két hű testvérnek frigyes összetartásában". Erdélyi Vazul nagyváradi görög katolikus püspök 1848/49-ben. Convieţuirea - Együttélés. Szeged 1999. 2-3. 20.
13 Hitchins Keith: Mit şi realitate în istoriografia românească. Bukarest 1997. 11.
14 Hitchins Keith: Românii 1774-1866. Bukarest 1998. 274.
15 Uo. 307.
16 Arató Endre: A magyarországi nemzetiségek nemzeti ideológiája. Budapest 1983. 33.
17 MOL, 795. mikrofilm, 4665 Vallás- és Közoktatási minisztériumi iktató: Lemény János beadványa a Vallás és Közoktatási Minisztériumhoz. 1848. augusztus 5.; Esztergomi prímási levéltár. Fond 1309 - Hám János prímás 1848-49. File 117.; mOl, 795 mikrofilm. Esztergomi prímási levéltár. Hám János kinevezett prímás egyházkormányzati iratai. 640. Másolat. Erdélyi Vazul nagyváradi görögkatolikus püspök beadványa a Vallás és Közoktatási miniszterhez. Kelt Nagyváradon, 1848. augusztus 13.
18 Gergely András: Az 1849 évi magyar nemzetiségi törvény. In: Takács Péter (szerk.): A szabadság Debrecenbe költözött. Tanulmányok 1848/49 történetéhez. Debrecen 1998. 84.
19 Esztergomi Prímási Levéltár. File 151. / MOL 795. mikrofilm. Esztergomi prímási levéltár. Hám János kinevezett prímás egyházkormányzati iratai. 4094/843. iktató: Vallás és Közoktatási Miniszter levele Hám Jánoshoz, Pest 1848. augusztus 28.
20 „S ezen előnyre a munkácsi püspöki megye emeltessék." - MOL, 795 mikrofilm, 4094/1848: A munkácsi görögkatolikus egyházmegye beadványa a Vallás és Közoktatási Minisztériumhoz, 1848. július 13.
21 A munkácsi görögkatolikus egyházmegye püspöke elkötelezett szabadságharc-párti volt. Popovics Bazil egyházmegyés püspök a szabadságharc leverése után felfüggesztésre került, egyházmegyéje exponál-tan hazafias magatartást tanúsított 1848-49-ben. Vö. Bendász István, Az 1848-1849-es szabadságharc és a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye, Ungvár 1997.
22 Ld. részletesebben: Sarnyai Csaba Máté: Politikai és/vagy egyházkormányzati konfliktus. Megj'egyzések a Muraköz zágrábi egyházmegyétől való elcsatolásának 1848-as történetéhez. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2008. 1-2. 131-143.
23 GYÉFKL PI. - 393. d. 1848:37. cs. 989/1848 - Brassó, 1848. július 24.: Kovács Antal brassói plébános levele Kovács Miklós püspökhöz.
24 GYÉFKL PI. - 393. d. 1848:37. cs. 989/1848 - Gyulafehérvár, 1848. július 28.: Kovács Miklós püspök válaszlevele Kovács Antal brassói plébánosnak.
25 Pál Judit: Az örmények integrálódása és az örménykép változásai Erdélyben a 18-19. században. In. Őze Sándor - Kovács Bálint (szerk.): Örmény diaszpóra a Kárpát-medencében. II. Piliscsaba 2007. 77-85.
26 Amire korábban nem voltak nyitottak.
27 Szongott Kristóf: Szamosújvár szab[ad] kir[ályi] város monográfiája. 1700-1900. III. kötet. A Magyar-örmény metropolisz. Szamosújvár 1901. 48.
28 Például Gajzágó Kristóf szamosújvári plébánost 1839-ben erősítette meg. Uo. 388.
29 GYÉFKL PI 389 d. 10. cs. 1088/1848: 1848. augusztus 19.
30 GYÉFKL, Fond Egyházmegyei Zsinatok (EZs) d. I. 1/e. 1085/1848. - Kovács Miklós erdélyi püspök levele Nádasdy Ferenc kalocsai érsekhez, 1848. szeptember 20.
31 GYÉFKL EZs. d. I. 1/e. 1085/1848. Az erdélyi egyházmegyei zsinat jegyzőkönyve. Első ülés, 6. pont.; GYÉFKL EZs. d. I. 1/e. iktatószám nélkül. Vélemény azon zsinati tárgyakról, melyekről készítendő megyezsinati munkálat a besztercebányai nagyméltóságú püspök Úrnak leszen beküldendő, D. a. 2.
32 A „Jó és olcsó könyvkiadó" kérdés kapcsán a gyulafehérvári papság zsinatot előkészítő tanácskozása már leszögezte, hogy ez a kiadó a figyelmét terjessze ki „a moldvai és oláhhoni hitsorsink állapotára..." -GYÉFKL PI. - 389.d. 11.cs. 1010/1848: Gyulafehérvár, 1848. július 31.: Gyulafehérvári papság beadványa.
33 „Addig is, míg talán magyarhon ezen moldvai testvéreknek honunkba leendő áttelepítése iránt intézkednék." GYÉFKL EZs. d. I. 1/e. 1085/1848. Az erdélyi egyházmegyei zsinat jegyzőkönyve. Első ülés, 6. pont.
34 Nádasdy Ferenc érseknek az Eötvös József Vallás- és Közoktatásügyi Miniszterrel június 3-5 között tartott püspökkari találkozóról és az ez alkalomból folytatott püspökkari tanácskozásokról. 10/a. Buda, 1848. június 1. Első jelentés. In: Lakatos Andor - Sarnyai Csaba Máté (szerk.): 1848/49 és ami utána következett. Válogatott dokumentumok a Kalocsai Érseki Levéltár 1848-1851 közötti anyagából (Forráskiadvány). Kalocsa 2001. 27.
