Ozsváth Judit
mÁRTON ÁRON KOLOZSVÁRI MŰKÖDÉSÉNEK KEZDETEI

 

 

A szerző lapunk belső munkatársa. Matematika- és hittanári képesítéssel rendelkezik. Jelenleg a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Kara Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének adjunktusa. 1995-től tevékenykedik fő- vagy mellékállású újságíróként.

Boldog emlékű püspökünk kolozsvári tevékenysége első id ő szakának bemutatása szükségessé teszi az ő t meghívó katolikus egyetemista közösség életének ismertetését is. Márton Áron Majláth Gusztáv Károly püspöktől kapott kinevezése ugyanis az ő pasztorációjukra, valamint az Erdélyi Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának igazgatására irányult. Ilyen megbízással érkezett ő a kincses városba 1931-ben, 35 évesen, ahonnan aztán - a nyolc évvel későbbi püspökké szentelése után - az évezredes püspöki székhely, Gyulafehérvár felé vezetett tovább az útja.

Főként levéltári iratokra, folyóirat- és újságcikkekben megjelent írásokra épülő tanulmányunkban tehát előbb a Márton Áront fogadó katolikus egyetemista élet megrajzolására törekszünk, s ebből körvonalazzuk az új egyetemi lelkészre váró feladatokat, majd az ő pasztorációs programját, első ténykedéseit ismertetjük, nem hallgatva el a közben felmerült nehézségeket és kihívásokat sem.

Egyetemista élet a Báthory-Apor Szemináriumban

Bár a magyar ifjúság egyre nagyobb számban jelent meg a város román nyelvűvé lett egyetemén, saját diákegyesületbe nem tömörülhetett, hiszen az egyetem vezetősége nem engedélyezte azt. A faji alapú szervezkedés a szellemi és anyagi érdekvédelem intézményes kiépítése és a diákok segélyezésének egységesebb megoldása céljából is ésszerűnek mutatkozott, egyféle bázisként szolgált volna a leendő erdélyi magyar értelmiség számára. (Megjegyzendő, hogy az egyetemi hallgatók egy része állami középiskolából érkezett, így ezek a diákok előzetesen nem kapcsolódtak a felekezeti ifjúsági körök és egyesületek tevékenységébe.) Többszöri próbálkozás után végül rendeletileg tiltották el a diákságot a nemzeti alapon való szervezkedéstől, és így „Nagy-Románia" egész fennállása alatt a magyar egyetemi hallgatókat összefogó diákegyesület sehol sem létezett.¹

A Trianon utáni kezdeti időktől tehát felekezeti alapon szerveződött a Kolozsváron tanuló magyar egyetemista és főiskolás ifjúság. Az első felekezetek fölötti ifjúsági fórumot a szegedi tanulmányok után hazatért Jancsó Béla alapította meg 1929-ben, Székelyek Kolozsvári Társaságának Főiskolás Tagozata néven, majd a következő évben az Erdélyi Fiatalok című főiskolás folyóiratot és annak ifjúsági mozgalmát hívta életre többedmagával.² A történelmi egyházak berkeiben viszont ekkorra már hellyel-közzel jól szervezett ifjúsági/egyetemi élet indult.³ Minden felekezet igyekezett hallgatóinak kolozsvári lakhatásáról is gondoskodni, saját bentlakásaiban biztosítva szállást számukra, így ezekben lassan „új szellem, otthonias légkör és fegyelmezett munkarend honosodott meg".⁴

A következőkben a Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatók (témánkhoz kapcsolódóan főleg fiúk) környezetét és életét igyekszünk megfesteni. A - népszövetségi szakosztálynak is otthont adó - Báthory-Apor Szeminárium bemutatásával indítunk, majd a szakosztályon belül indult közösségi életet ismertetjük. A katolikus fiú hallgatók bentlakása a több száz éves múltra visszatekintő Báthory-Apor Szemináriumban, vagy ahogyan a diáknyelv hívta: a Szentjóskában⁵ volt. Ennek igazgatását a 18. század végétől - megszakításokkal - a piaristák vették át. Az intézet történetében mérföldkőnek tekinthető az 1928-as év, ekkor ugyanis nagyméretű, az épület formáját is érintő felújítási munkálatok zajlottak, melyek során a nevelési szempontok is kiemelt hangsúlyt kaptak, hogy „az intézet az újabb rendszerű bennlakások követelményeit megközelítse".⁶ Az 1928/29-es tanévben már felújított épület fogadta a Kolozsváron tanulni kívánó fiúkat, és ugyanettől a tanévtől igazgatóváltás is következett: Czimmermann Pált Biró Vencel piarista követte az intézmény élén. Szintén ettől a tanévtől kezdte meg tanulmányi igazgatói működését a németországi tanulmányútról hazatért, filológiai doktorátussal és több évi tanári, kutatói, sőt némi intézményszervezői és folyóirat-szerkesztői tapasztalattal is rendelkező György Lajos is. A kinevezését követő rövid időn belül a problémákat felmérő és azok megoldására irányuló, jól átgondolt programtervet küldött a Státus nevelésügyi osztályának.⁷ György Lajos ekkortájt egy szemináriumi rendszerben működő, felekezetek felett álló intézet létrehozásán és igazgatásán és a katolikus főgimnázium földszintjén kialakított korszerű magyar könyvtár (a Lyceum-könyvtár) felszerelésén is dolgozott.⁸

A szeminárium lakóitól elvárták vallásuk gyakorlását, a vallásos jellegű közösségi programokon való részvételt - az ilyen jellegű ténykedéseket előírás irányította. Ennek megfelelően a diákság vasárnap délutánonként szentmisén vett részt a piarista templomban. A jelzett időben ezeket Patay József, majd Biró Vencel kegyesrendi pap-tanár tartotta, ők mondták a szentbeszédeket is. A misék alatt az intézet négyszólamú, 40-50 tagot számláló énekkara végzett liturgikus szolgálatot. A virágvasárnapi passióéneklésnek is hagyománya volt. Az énekkar mellett zenekar is működött, amely főleg az intézeti ünnepségeken muzsikált, de más városi rendezvényeken is fellépett. Ezeken túl a diákság testületileg részt vett a húsvéti és úrnapi körmeneteken és az évi háromnapos lelkigyakorlaton is. A Báthory-Apor

Szeminárium gróf Majláth Gusztáv Károly püspök támogatását is élvezte, aki személyes kapcsolatot ápolt a bentlakókkal, s a diákság is rendszeresen látogatta őt Gyulafehérváron.

A hallgatók létszámának növekedésével 1930-ban egy új épületet is (az Avram lancu [volt Petőfi] utcai ún. kisszemi-náriumot) felszabadítottak a szemináriumi bentlakás céljaira. Ennek felügyelője Puskás Lajos főgimnáziumi tanár volt. Az épületek közben felszerelésükben, berendezésükben folyamatosan gazdagodtak. Ez elsősorban adományozás útján történt, de az elrendezés, rendben tartás a ház alsó szintjén lakó, a háztartási munkákat és a betegápolást vállaló vincés nővérek érdeme volt.⁹

Az 1931/32-es akadémiai évben 165 egyetemi és főiskolai hallgató nyert elhelyezést a Báthory-Apor Szemináriumban, 127-en az Egyetem utcai nagy, 38-an pedig a Petőfi utcai kisebb épületben laktak, 2-13 ágyas szobákban. Közülük 15 ösztöndíjas, 69 „kamatpótló alapítványos" és 81 teljes díjat fizető volt. A legtöbben (73-an) a Székelyföldről, 51-en Közép-Erdélyből, 40-en a határvidékekről érkeztek, és egy hallgató óromániai volt.¹⁰

A főépületben 14, a kisszemináriumban 11 helyiség állt a lakók rendelkezésére, mindkét helyen volt társalgó és 60, illetve 20 személyt befogadni képes tanulószoba, valamint tanterem és a szórakoztató rendezvények tartására és asztaliteniszezésre alkalmas terem is. Az intézeti tanulószobákon kívül a hallgatók kedvenc tanulóhelye volt a közeli, jól felszerelt, a jelzett időben valóságos szellemi műhelyként működött Lyceum-könyvtár,¹¹ de többen jártak az Egyetemi Könyvtár olvasótermeibe is. Az intézetnek szerényebb, tudományos és szépirodalmi könyvekből álló könyvtára volt a diákok köréből választott könyvtárossal és segédkönyvtárosokkal. A könyvtár alig másfélezer példányszámú állománya a nehéz politikai és gazdasági helyzet miatt csak lassan gyarapodott. A társalgóban billiárdasztal, sakk, dominó, valamint újságok és folyóiratok álltak a lakók rendelkezésére. Az ebédlőben rádió, az egyik gyakorlóteremben zongora is volt, melyet a billiárdhasználati pénzből vásároltak a hallgatók. Az említett helyiségeken kívül nyolczuhanyos fürdő és betegszoba volt az épületben. A nagy létszám miatt a fiúk két csoportban ebédeltek és vacsoráztak, az étkezések előtt közösen imádkoztak.

A bentlakók számára több közösségi estet szerveztek, ilyen volt a tanév eleji ismerkedési, a farsang végi szórakoztató est és az évi billiárd- és sakkverseny is. A katolikus egyetemisták aktívan részt vettek a magyar egyetemi és főiskolai hallgatók évi diákbálján is, aminek jövedelmét a szegény sorsú egyetemisták segélyezésére fordították. Az említettek mellett élénk sportélet folyt az intézetben, melynek erősítése érdekében később (1933-tól) külön sportegyletet is létesítettek, asztalitenisz, futball és turisztikai alosztállyal.

A szeminárium lakói közül az első időben a legtöbben jogot hallgattak vagy tanárnak készültek, de voltak orvostanhallgatók, kereskedelmi és zeneakadémiai hallgatók is. Az egyetemisták évente tanulmányi ívet töltöttek ki, amiben elért eredményeikről is beszámoltak. Az 1931/32-es tanévről összeállított jelentésében György Lajos megemlíti, hogy a bentlakók 93 százaléka sikeresen letette vizsgáit, bár megjegyzi, hogy a - kielégítőnek mondható - tanulmányi eredmény elbírálásánál „arról a szempontról sem szabad megfeledkezni, hogy természetesen az ifjúság is megérezte az elmúlt esztendő súlyos gazdasági válságát, ami nála a közsegélyezés minimumra csökkenésében, illetőleg teljes elmaradásában nyilvánult meg". Ezzel együtt elismeri, hogy szorgalom és komoly munka jellemzi az ifjúságot „és annak átérzése, hogy a mai nehéz idő és a kisebbségi helyzete komoly munkát és alapos kötelességteljesítést kívánnak tőle, ha egyáltalában a versenyt állani s boldogulni akar. Ez a közszellem még azokra is buzdítólag hat, akik különben hajlamosak lennének az egyetemi feladataikkal megalkudni. Ritkán van ugyan alkalom arra, hogy egyik-másiknál a tanulmányokban való tudományos elmélyülést tapasztaljunk, de annak a mértéknek, amelyet a román egyetem felállít, a magyar ifjaink elég jól, több esetben kiválóan tudnak megfelelni. Éppen azért, mert a középszerű tehetség és szorgalom a rendszeres munkával minden különösebb megerőltetés nélkül is boldogulhat, másrészt az intézet a nyújtott előnyök ellenében mindenkitől jogosan megkövetelheti az egyetemi tanulmányainak pontos betöltését, nem is szólva a kérdésnek az egyénre és az erdélyi magyar társadalomra vonatkozó erkölcsi oldaláról."¹²

Az intézetnek a bentlakók által választott héttagú felügyelőbizottsága volt, élén a társalgószoba szabályainak megtartását felügyelő és a játékpénzeket kezelő ifjúsági gondnokkal. Ez a testület terjesztette az igazgató elé az ifjúság kívánságait, esetleges panaszait. Hagyományainak megfelelően a szeminárium felvállalta az egyetemi ifjúság tanulmányainak támogatását is, ám a gazdasági válság miatt a harmincas évek elején ennek csak kevéssé tudott megfelelni. Bár a szemináriumi rendszerben folyó oktatásra és korrepetálásra igény lett volna, kezdetben valamivel több, 1931-ben csupán két idegen nyelvi kurzus megtartására nyílt lehetőség. Mivel a fiúk egyharmada állami középiskolából került ki, hiányos magyar műveltséggel rendelkezett, aminek pótlása elsőrendű fontosságú lett volna. György Lajos ilyen irányú aggodalmának több írásában is hangot adott.¹³ Az 1932-es beszámolóban így írt erről: „Vannak ezek közt olyanok, éppen az idén végzettek, akik jövőre már a mi iskoláink katedráira kerülnek, a mi ifjúságunk nevelésére és oktatására, egy olyan kultúrával és tudásanyaggal, amelynek a mi múltunkkal és szellemi életünkkel már csak laza összefüggései vannak. Észre kell vennünk, hogy szemünk előtt nő fel egy olyan nemzedék, amely már nem áll a mi hagyományos ideáljaink alapján. Ha ezt az elszíntelenedő folyamatot és gyengülő öntudatot céltudatosan ellen nem súlyozzuk, káros követelményeinek felelősségét is hordoznunk kell."¹⁴ Tanulmányi szempontból tehát ekkortájt keveset nyújthatott a Báthory-Apor Szeminárium, de a közösségi életre az ott élőknek is lehetősége nyílt. Egyrészt a Puskás Lajos főgimnáziumi tanár által vezetett cserkészfoglalkozások, másrészt az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség keretén belül szervezett Egyetemi és Főiskolai Szakosztály programjaiba való bekapcsolódás által.

A Római Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának programjai

A jelzett időben György Lajos tanulmányi igazgató irodája¹⁵ és lakása is a Báthory-Apor Szeminárium központi épületében volt, nem messze az említett szakosztály irodájától, így szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Mivel a hallgatók felekezetek feletti egyesületbe tömörülését nem tette lehetővé az egyetem vezetősége, ilyen módon szervezett formában nem valósulhatott meg a diákság önképzése sem. Erre a kérdésre is a történelmi egyházak igyekeztek választ adni, illetve ilyen célt szolgált a György Lajos által kezdeményezett és néhány évig működtetett felekezetek feletti szeminárium is.

A katolikus egyetemi hallgatók ilyen célból a már említett szakosztályba tömörültek. Az Egyetemi és Főiskolai Szakosztály 1928. június 13-án alakult, de csak a következő egyetemi évben kezdte meg tevékenységét.¹⁶ Az 1928/29-es tanév elején Majláth Gusztáv Károly püspök Patay József piarista rendfőnököt nevezte ki a szakosztály egyházi elnökévé, a világi elnök pedig dr. György Lajos szemináriumi tanulmányi igazgató lett. A szakosztály tagjai közé nem bentlakó hallgatók is tartoztak, de munkatársai nagyobbrészt onnan kerültek ki. A szeminárium lakói számára viszont elsődlegesen ez a szakosztály biztosította az önképzési és kulturális lehetőségeket.¹⁷

1929 januárjában származási hely szerinti ifjúsági körök alakultak. Az egyházi és világi elnök mellett egyetemista tisztikara is volt a szakosztálynak (kezdetben Parecz György elnök, Nagy Zoltán alelnök, Szőcs A. Lajos, Blédy Géza, Demeter János főtitkárok összetétellel). A munkát előadások szervezésével kezdték. A különféle csoportok főleg történelmi, egyháztörténeti és falukutatással kapcsolatos előadásokat szerveztek. 1929. január 29-én megalakultak az ifjúsági körök is: Székelyföld, Belső Erdély- és Határvidék-Kúria néven, külön tisztikarral, célkitűzéssel és munkaterülettel. 1929. április 9-én megválasztották a szakosztály központi tisztikarát: Parecz György elnök, Nagy Zoltán alelnök, Szőcs A. Lajos, Blédy Géza, Demeter János főtitkárok összetétellel. Az 1929-30-as tanévben vezetőségváltás következett: ifjúsági elnök lett Dsida Jenő, alelnök Nagy Zoltán, Balogh Zoltán, Kékel Béla és Demeter János pedig főtitkárok, akik az egyesület „belső, építő céljain kívül a népnevelést és nemzetvédelmet, a székelységet közelről érintő problémák tanulmányozását"¹⁸ is elsőrangú célnak tekintették. Ezek szem előtt tartásával több alkalommal szerveztek előadásokat a szövetkezetek gazdasági jelentőségéről, a hitelszövetkezetek megszervezéséről, a Katholikus Akadémia, a katolikus sajtó feladatáról stb., illetve az ifjúságot közelebbről érintő kérdésekről.¹⁹ Megjegyzendő, hogy éves beszámolójukban kiemelték György Lajos prior „fáradhatatlan és önzetlen munkásságát, szervező erejét", amellyel a katolikus ifjúság szolgálatára állt.²⁰

A következő egyetemi évben a Balogh Zoltán ifjúsági elnök, Száz S. Gerő alelnök, Zsombory László, Boér Richárd és Orbán Endre főtitkárok vezette szakosztály főképpen az erdélyi magyarság gazdasági (elsősorban szövetkezeti), politikai és kulturális kérdéseiről szervezett szemináriumi előadásokat, s az év során a tagok szociális munkára is vállalkoztak. Külön kiemelendő az a csereelőadás-sorozat, amelyet az Erdélyi Fiatalok szerkesztőségével kötött megállapodás nyomán tartottak.²¹ A katolikus egyetemisták életének szervezői közül többen kapcsolódtak az Erdélyi Fiatalok mozgalmához (Venczel József, Dsida Jenő és mások), ebben az időben világnézeti kérdések még nem árnyékolták a két csoport kapcsolatát.

Az 1931/32-es tanévtől kezdődően különösen felélénkült a katolikus egyetemi hallgatók egyesületi élete. Ekkortól kapott hangsúlyozottabb figyelmet programjukban a falumunka, intenzívebben foglalkoztak az ifjúság szociális problémáival, az egyetemesen magyar és erdélyi kérdésekkel, illetve azok megoldási lehetőségeivel. Az egyesületi élet fellendüléséhez nagyban hozzájárult a Zsombory László elnök, Imreh Zoltán alelnök és Venczel József, Boér Richárd, Orbán Endre és Oszláts Viktor (főtitkárok) összetételű vezetőség munkája. Ebben a tanévben került az egyházi elnöki tisztségbe Márton Áron is.

Megjegyezzük, hogy a szakosztály egyik főtitkári tisztségét betöltő Venczel József és György Lajos tanulmányi igazgató ekkor már hosszabb ideje munkakapcsolatban (is) állt egymással a Lyceum-könyvtár vezetése kapcsán. Az egyházi ügyek iránt mélységesen elkötelezett tudós-tanár György Lajos kétségkívül legjobb segítőjére (sőt barátjára) talált a már középiskolás korától tudományos tevékenységet folytató joghallgató Venczel Józsefben.²² A Báthory-Apor szemináriumbéli közös lakhelyük általi napi találkozók, a diákság életét, jövőjét érintő kérdések tárgyalása során minden bizonnyal egyre csak mélyült kapcsolatuk. Ilyen megalapozása lehetett annak a közös döntésnek, mely szerint vitadélutánra hívják meg Kolozsvárra a gyulafehérvári püspökségen szolgálatot teljesítő, de korábbi ifjúságnevelő munkájáról és folyóiratokban, újságokban megjelent írásairól már valamennyire ismert Márton Áront. A meghívás hátterében minden bizonnyal elsősorban a diákság körében egyre jobban hódító kommunista eszmék visszaszorítása szerepelt. Ez azért is jelenthetett valós veszélyt, mert a katolikus hallgatók közösségi vallásos életében is váratlan események történtek. A munkásmozgalmi eszmékkel ekkortájt már szimpatizáló Demeter János (a Szentjóska lakója, az első két évben az egyetemista szakosztály vezetőségi tagja!) például későbbi, nagyvonalakban hitelesnek vélt, negatív érzelmektől és iróniától sem mentes (lásd az ő tollából származó következő gondolatok idézőjelbe tett részeit) visszaemlékezésében a vallásgyakorlás erőszakos megkövetelése elleni tiltakozó akciókról is szót ejt, ami a tanuló ifjúság és az egyházi felügyelőség közötti ideális kapcsolat helyenkénti megbomlására is enged következtetni. Leírása szerint a piaristák naponta ismételték felhívásukat, hogy az ifjúság vegyen részt a piarista gimnáziumban szervezett esti „lelkigyakorlatokon",²³ és ájtatos példájával bátorítsa a bátorításra szorulókat. Esténként prédikációsorozat zajlott időszerű világnézeti és politikai kérdésekről. „A Szentjóska igazgatója külön feladatul kapta, hogy mozgósítson a már ünnepi demonstrációvá terebélyesedett esti előadásokra, de szerény, tapintatos szavai pusztába veszett szavak maradtak. Ilyen előzmények után lépett fel erélyesen az egyház vezetősége, és sorozatos intézkedésekkel megpróbálta eloszlatni a közönyt. [...] Első intézkedésként kötelezővé tették minden bentlakónak a hajnali misét a gimnazistákkal együtt. [...] A következő rendelet az volt, hogy minden étkezés előtt és után karban álljunk fel és a »lelkiatya« intésére mondjuk el hangosan a Miatyánkot. Állandó »lelkiatyát« kapott a Szentjóska, azzal a feladattal, hogy óvja lelki üdvünket. Ifjú, »megszállt« lelkész volt, aki különleges megtiszteltetésnek tartotta, hogy ilyen magas intellektuális szinten tevékenykedjék. Kétségbe ejtett túlbuzgóságával. [...] A vacsora utáni »lelkigyakorlat« olaj volt a tűzre, s általános ellenállást váltott ki.²⁴ Hiába intett a »lelkiatya«, senki sem állt fel imádkozni, sem az étkezés előtt, sem azután. Néhány napig próbálkozott, és amikor nyilvánvalóvá lett, hogy teljes a szolidaritás és komoly gyanú támadt arra is, hogy szervezett ellenállásról van szó, felkérte a hallgatókat, hogy küldjenek fel estére valakit, aki mondja el kifogásait, és akivel a félreértések elkerülése végett tárgyalni lehet. Megbeszélés és vita helyett kihallgatás lett, ami állandóan akörül forgott, hogy ki biztatott fel, milyen célt követünk, tudjuk-e, hogy mozgalmunkkal nemcsak saját helyzetünket és lelki üdvösségünket kockáztatjuk, hanem társainkét is." ²⁵ Visszaemlékezésében Demeter János azt írja, hogy ezen a ponton határozta el, hogy megválik az intézettől. Írásából egyértelmű, hogy lelkileg már korábban eltávolodott mindattól, amit a Báthory-Apor Szeminárium próbált közvetíteni.

Évszámok nélkül jegyzett visszaemlékezésében Demeter minden bizonnyal az 1930/31-es tanévről ír. Ekkor már városszerte elég hangsúlyosan jelentkeztek a fiatalság körében a kommunista eszmék, s nagy valószínűséggel ezek ellenében igyekeztek a piaristák a komolyabb vallásgyakorlást ösztönözni. Bár az idézett szöveg nem mentes a negatív érzelmektől és a történtekhez képest jóval későbbi visszaemlékezés (így a visszaidézett történetek pontossága is megkérdőjelezhető), nem zárható ki, hogy - az amúgy példás életet élő - fiúk körében nem voltak népszerűek a vallásgyakorlással kapcsolatos újabb intézkedések. Talán éppen ez indokolta Patay József lelkiigazgató lemondását is.

Ilyen körülmények között még félőbb volt a nem kívánt eszmék térnyerése, mindez együtt tette hát égetően fontossá egy új, a kihívásokat vállalni tudó egyetemi lelkész kinevezését.

Meghívásból megbízás

A szemináriumi épületben lakó György Lajos és Venczel József minden bizonnyal legközelebbi szemlélői voltak a történéseknek, együttléteik alkalmával gyakran nyílott alkalmuk azok elemzésére, így - és az Egyetemi és Főiskolai Szakosztály vezetőségében betöltött funkciójuk által is - érthető, miért tőlük eredt Márton Áron előadásra való meghívásának gondolata. A felkérésben nagy valószínűséggel szerepelt az is, hogy az előadás tartsa szem előtt az ifjúság körében érzékelt világnézeti elbizonytalanodást is. Ennek hátterében György Lajos az elhelyezkedési és érvényesülési lehetőségek beszűkülése fölötti csüggedtséget is látta, és ezért is szólított határozottabb éberségre: „Nem szabad megállanunk a félmegoldásoknál, hanem mindent meg kell tennünk, amit jónak, helyesnek és szükségesnek tartunk ifjúságunk világnézetének és szellemének biztosítására. Itt a mulasztáson vagy a tennivalók fel nem ismerésén helyrehozhatatlan kockázatok múlnak" - írja.²⁶

Márton Áron tökéletesen megfelelt meghívói elvárásának, így a kereső fiatalokkal szemben empátiát tanúsító, az ő nyelvükön szóló, ám határozott hangvételű és világos gondolatvezetésű beszédének nagy sikere volt. Ezen felbuzdulva határozta el György Lajos és Venczel József, hogy véglegesen „elkéri" az egyetemisták pasztorációjára Márton Áront a gyulafehérvári püspöktől. Küldöttséget menesztettek hát Gyulafehérvárra a következő kéréssel: „A jelenlegi kolozsvári katolikus egyetemi hallgatóság számára a korszerű kérdések és világnézeti eszmék keresztény képviseletére egy, a főiskolai ifjúságot vezető egyéniségre van szükség, melyre minden tekintetben az eszmék és irányzatok harcában a legkorszerűbbnek és legalkalmasabbnak Márton Áron gyulafehérvári püspöki titkárt tartjuk. Ezért kérjük az Egyházmegyei Hatóságot, szíveskedjék az Ő személyében főiskolai vezetőt, prézest kinevezni."²⁷ Majláth püspök engedett a kérésnek, és - gyulafehérvári levéltárosi állásának megtartása mellett - a kolozsvári egyetemi ifjúság lelki életének pasztorációjával, illetve az Egyetemi és Főiskolai Szakosztály igazgatásával bízta meg őt.

Ezen a ponton nyomatékosítjuk, hogy bár a katolikus hallgatók körében is felbukkanó kommunista eszmék valóban aggodalomra adhattak okot, a jól szervezett közösségi, tanulmányi és lelki élet azért legtöbbjük számára biztos bázist jelentett. Ennek hátterében pedig elsődlegesen a helyzetet helyesen felmérő, rendkívül igényes György Lajost kell látnunk, aki következetesen és határozottan szervezte és felügyelte a (nem csak) katolikus egyetemisták életét. György Lajosban tehát a kialakult helyzetet felelősen szemlélő és annak jobbításán folyamatosan szorgoskodó munkatárs „várta" Márton Áront Kolozsváron. Ugyanígy a György Lajos mellett (is) munkálkodó, még joghallgató, de az egyházi és társadalmi kérdések iránt szintén érzékeny, kimagasló intellektussal bíró Venczel József már az első időtől kitűnő segítség volt számára. Hármójuk szemléletbeli egysége, hamar kialakult és már-már testvérivé szövődött barátsága áll tehát annak hátterében, ami 1931-től a kolozsvári katolikus egyetemi hallgatók életében kezdetét vette.

A Gyulafehérvárról ingázó Márton Áron számára ilyen körülmények között még egyértelműbbé lettek a teendők. Az útját kereső Egyetemi és Főiskolai Szakosztály vezetősége egyre erőteljesebben szorgalmazta a határozott célok megfogalmazását, azok elkötelezett követését: „A tisztikar tudatában van annak, hogy az egyesületi élet első alapfeltétele a progresszív fejlődés, az egyesület kitűzött célja felé való biztos haladás. Ezért az egyesület célja, hogy összegyűjtse a Kolozsváron tanuló római katolikus főiskolai hallgatókat, hogy beléjük oltsa az ezeréves faji öntudat erdélyi kiteljesülése mellett a kétezer éves kultúrákat teremtő és fenntartó keresztény katolicizmus meggyőződését" - fogalmazott Venczel József az 1931. november 29-én tartott közgyűlésen. Márton Áron ezen a fórumon ismertette először programját. Az Erdélyi Fiatalok Egyesületi élet rovatában található rövid beszámoló alapján az új ügyvezető igazgató „három dolgot sürget: a vallás-erkölcsi felfogás elmélyítését, a szociális gondolat tiszta felfogását és a falumunka általánosítását".²⁸ A rövid írás szerzője hozzáteszi: „Az egyesület örömmel fogadta Márton Áront, kiben egy új lendületes, munkás korszak biztosítékát látja." Ugyanakkor az is igaz, hogy nagy hatású prédikációi és erőteljes szervezőmunkája nyomán Márton Áront hamarosan és egyre erősebben támadták a marxista elveket valló főiskolás fiatalok, nem egyszer röpiratokat szórtak szét ellene, s fenyegetésükkel is szembe kellett néznie.²⁹ Ez azonban nem fékezte őt a jól megtervezett munkában.

Feladatok és kihívások

Amint azt Márton Áron későbbi vidéki útja és tevékenysége is mutatja, a néprajzi és szociográfiai kutatásokon túl ő a falumunkához sorolta a falusi ifjúság egyházi egyesületi életének megszervezését is, de az Erdélyi Fiatalok falukutatói mozgalmával is rokonszenvezett, és a kérdésben való együttműködésről levelezést folytatott az Erdélyi Fiatalokat vezető Jancsó Bélával. „A nálunk alakuló faluszeminárium elkészített szabályzatát még nem láttam, de a tervezetből emlékszem, hogy viszonyát az Erdélyi Fiatalokkal is akarta rendezni. Nem tudom, ez mostani formájában milyen szövegezést kapott. Gondolom, nincs ellentétben azokkal az irányelvekkel, melyeket kettőnk megbeszélése leszögezett, s így a végleges megállapodás lehetséges" - írta Jancsónak.³⁰ Bár a megállapodás - melyhez valószínűleg a Márton Áron által szorgalmazott ifjúsági egyesületi munkát is hozzárendelték - nem jöhetett létre, ez a kapcsolatfelvétel mindenképpen Márton Áron nyitott hozzáállásáról tesz tanúbizonyságot. Aztán a közben egyre nyilvánvalóbbá váló világnézeti különbözőség miatt nemhogy megállapodás nem jött létre, de lassan teljes elhidegülés történt az Erdélyi Fiatalok mozgalma és a katolikus ifjúsági élet vezetői között. Pedig kibontakozásának elején előbbi még igen szoros kapcsolatot ápolt a népszövetségi szakosztály tagjaival. 1930 végén például az Erdélyi Fiatalok szerkesztősége csereelőadások tartásában állapodott meg a Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolai Szakosztályának tagjaival. Igaz, lapjuk 1931-es első számában már jelzik (az addig tartott előadások felsorolása után), hogy a továbbiakban az erdélyi magyar ifjúság problémáiról és „új világlátásáról" szólnak majd a katolikus ifjakhoz...³¹ Megjegyezzük, hogy a katolikus ifjúság saját falumunkájához kétségkívül nyereséget jelentett az Erdélyi Fiatalok táborától végérvényesen megváló Venczel József, aki az ilyen irányú szervezés területén már komoly tapasztalatokkal rendelkezett.³²

Az egyetemista szakosztály munkájában azonban 1931-től mindenekelőtt Márton Áron és György Lajos játszott meghatározó szerepet. Közös munkálkodásuk kezdetén György Lajos és Márton Áron közül előbbi volt a merevebb szemléletű. Ezt elsősorban korábbi, a Pásztortűz című folyóiratnál folytatott rövid főszerkesztői munkája és a kolozsvári magyar egyetemi ifjúság tanulmányi ügyeiről írt beszámolói alapján mondhatjuk. Ugyanígy látta ezt a György Lajos életművét kutató Antal Árpád is: „Kellett ez a kitérő annak a megújulásnak, a jelen realitásaira odafigyelő s a tétlen sopánkodást elutasító szellemi erjedésnek a jelzésére, amelyet Márton Áron indított el az ifjúság körében. Az ő lendülete, dinamikus egyénisége magával ragadja a fél évtizeddel idősebb György Lajost is, aki lassan kezdi levetkőzni korábbi merevségét s több nyitottsággal szemlélni az új évtized fejleményeit."³³

Márton Áron fiatalokkal való kapcsolatának alapja a beléjük helyezett bizalom volt, aminek több fórumon is hangot adott. Nem utasította vissza az ifjúság apákat hibáztató magatartását, ám igyekezett nemesebb célok felé irányítani a múltban rekedt gondolkodást.³⁴ Írásaival, beszédeivel elsősorban a saját magukba, illetve az általuk munkált jövőbe vetett bizalmát adta vissza a fiataloknak. Ám jól tudta, hogy a liberális, sőt marxista elvektől is megérintett gondolkodást elsősorban a céltudatos nevelőmunka képes átalakítani. Ilyen körülmények között „meggyőződéses munkáját egyeseken kezdi, vezetőséget nevel annak a főiskolás egyletnek, melynek irányítását egy év múlva ténylegesen átveszi" - emlékezik vissza 1938-ban Venczel József.³⁵ „És hogy nevel bennünket? - folytatja. Szó és magyarázkodás nélkül kezünkbe adja a Quadragesimo Anno szövegét, önmagunktól leszünk a keresztény szociális tanok híveivé; hosszasan elvitatkozik mindegyikünkkel, nem unja és nem int le: észrevétlenül azzá lesz egyesületi és magánéletünk, amivé lennie kell, s amire most oly büszkék vagyunk." A hit elmélyítése mellett az apostoli lelkület kialakítását is elsőrendű feladatnak tekintette, ennek érdekében különösképpen a személyes kapcsolattartásra törekedett. Személyes találkozásokra leginkább közös lakhelyükön, a Báthory-Apor Szemináriumban nyílt lehetőség.

A megerősödő kolozsvári újkatolikus ifjúsági mozgalom komoly bemutatkozása volt az Erdélyi Tudósító „fiatalok száma". 1932 tavaszán Veress Endre szerkesztő átengedte nekik a pünkösdi számot; annak hatvan lap terjedelmű, gazdag és változatos tartalmú anyagát Venczel József segítségével Márton Áron szerkesztette. Az új egyetemi lelkész ezt a fórumot is megragadta, hogy kifejezze e válságos idő fiataljaiba vetett mélységes bizalmát: „A kivülálló s a főiskolás ifjúság életét csak a hiradásokból és szereplésekből ismerő nem sejti, hogy ez a fiatalság milyen eszmék, ellentétes erejű gondolatok ütközőjében áll. Kapitalizmus és kommunizmus, istenhit és istentagadás, nemzeti gondolat és nemzetköziség s a többi izmusok elvek, nézetek, mind előtte és érette vívják harcukat, kelletik magukat, tetszelegnek és - az ütött-kopott és a bizonytalanság aggodalmában elkeseredett diáknak a vágyak teljesedését, közeli nagy javakat ígérnek. Szóról-szóra fogják őket. Egyszerűen kapósak lettek. Vannak tudatos kerítők és jóhiszemű vagy becsapott álmodozók. De kell az erejük. Az ifjúság elsodró viharos lelke. Vezető eleme a jövendőnek, hogy szekerükbe fogják s a szikár öklök fiatal erdejét adott jelre s adott irányba használhassák.

Igazságtalanság és végzetes félreértés volna elítélni, vagy még jóakaratú szelíd fejcsóválgatások között is csak tartózkodó álláspontra húzódni. Mert észlelhető az »öregek« körében bizonyos idegesség az ifjúság mai erőteljesebb hangja miatt és mind észrevehetőbb mozgalmával szemben. Lehet, hogy a hang néha érdes és a jövőt illetőleg követelő. Lehet, hogy mozgalmainak kitetszőbb mozdulata melldöngetésnek látszott és látszik. De, ha az élet ezt az ifjúságot folyton ütötte, ha szemébe a meggyűlt sötétséghez is lidércfények csalogatásaival még újabb rontásokat dobnak, ha a jelen ártatlan zűrjét rikkancsolt jelszavak ordításával csak növelik, nem kell rossz néven venni, hogy az elvek, boldogító utak, irányok vásári licitációját, az ezerjót ígérő cirkuszkikáltók versengő zaját megunva elkiáltja magát, amúgy természetesen, a bevett társadalmi kotta használata, engedelmet kérő hajlongásai nélkül s maga csihol tüzet, hogy fáklyát gyújtson s megkezdje a maga útját."³⁶

Az idézett írásban Márton Áron meg is jegyzi: számol azzal, hogy az ifjúságot védelmébe vevő gondolatait itt-ott „enyhe kételkedéssel" fogadják majd, de elveit akkor is kimondja. Nyomatékkal érvel az ifjúság nemzetszeretete és istenhite mellett, bízik művelődési szándékában és hiszi, hogy „ez az ifjúság katolikusabb, mint ahogy látják vagy hiszik". Szerinte ez a fiatal nemzedék éppen - a több csatornán feléje érkező - tartalmatlanság megtapasztalása által fedezte fel a nagy hiányt, az Istent. Gondolataiból világosan kitetszik, hogy tudatában van a fenyegető veszély nagyságának, szövege mégsem számon kérő, ostorozó. Prédikációi és írásai is az ifjúsághoz való előzékeny közelítésének bizonyítékai. Kristálytisztán rámutat az „újként" tálalt eszmék hamisságára, ugyanakkor nem kötelez senkit az azoktól való elfordulásra. Egészen biztos, hogy ez a bizalomra épülő „pozitív pedagógia" minden egyébnél hatásosabb út volt a fiatalok felé.

E bemutatkozó lapszám másik írásában Márton Áron - az Erdélyi Fiatalokkal vitázva - határozottan kijelentette, hogy „világnézeti függetlenség nincs", ám ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a világnézeti hovatartozás nyílt megvallása nem akadálya, sőt egyedül reális alapja a nagy közös feladatokban való együttműködésnek. Szerinte a világnézeti függetlenség hangoztatása a történelemben mindig „egy már meglevő burkolt világnézetnek az útját készítette elő. S végeredményben mindig a keresztény gondolat elnyomorítását célozta. Akkor is, amikor azt hangoztatta az ember, hogy az Egyházat lelki, erkölcsi - s ha nagylelkű akart lenni - szociális vonatkozásban is elismeri, esetleg értékeli, következetesen nem mondott igazat. A templomba utalt világnézet helyett földi életéhez, annak valamelyes logikai kikerekítéséhez kiagyalta legalább utólagosan a magyarázó, megokoló, a gondolkozó embernek is feltálalható ügynevezett bölcseleti rendszert a világnézet-pótlékot. [...] Ezeknek a »szervvé élt« és buzgó tevékenykedésre fogott világnézeteknek az eredményeit éljük ma. S szenvedi az ifjúság is. Ha akar még egyszer próbálkozni."³⁷ „Ezer pont van erdélyi magyar életünkben - írja -, ahol minden jószándékú erő összefogása lehetséges és szent parancs." Ugyanabban a lapszámban Venczel József a régi középosztály csődjét és az új értelmiség kialakulásának gondjait feszegette.³⁸

Folyamatosan tartott nagy hatású prédikációi mellett Márton Áron az Egyetemi és Főiskolai Szakosztály életének szervezésére is különös gondot fordított. Mindenekelőtt szemináriumi rendszerbe szervezte a korábban kúriákra tagolódott egyesületet, vallva, hogy ha az csak az egy helyről származó fiatalok számára nyújt találkozási alkalmat, életképtelen lesz a közös munkára. Az új struktúrában tehát már nem a földrajzi helyhez tartozás, hanem a szellemi és a vállalt társadalmi munka gyűjtötte egy csoportba az egyetemi hallgatókat. Először a szakosztály szociális szemináriumát alapította meg, mely a nagy ifjúságszervező püspökről a Majláth-Kör nevet vette fel. (Nem sokkal később a teljes szakosztály átvette ezt a nevet.) A szociális szeminárium alapítását valójában a mind közelebbről támadó kommunista eszmék terjedésének megállítása motiválta. Erre György Lajosnak a Státus igazgatótanácsához címzett egyik levele világít rá: „A kolozsvári magyar egyetemi és főiskolai ifjúság körében a f. tanév elején egy erős marxista csoport vonta magára a figyelmet. Bizonyos elszórt jelenségek már az előbbi években mutatkoztak, de nyíltan a november elején tartott ifjúsági konferencián léptek fel először és szálltak szembe a világnézeti alapon álló ifjúsági csoportokkal. Az utóbbiak velük szemben felkészületleneknek bizonyultak. Ez késztette az Erdélyi Róm. Kat. Népszövetség főiskolai szakosztályát arra az elhatározásra, hogy Majláth Kör címen megalakítsa a szociális csoportját. Célkitűzése röviden abban a törekvésben foglalható össze, hogy tagjai a szociológiában és a szociális kérdésekben elméletileg és gyakorlatilag kellő tájékozottságot és felvértezettséget szerezzenek."³⁹ A szociális csoport tagjai különös hangsúlyt fektettek a pápai szociális enciklika feldolgozására, a keresztény munkás fiatalok egyesületbe szervezésére, és gyakorlati munkát vállaltak a Szent Vince Konferenciák szegénysegítő akciójának keretében.⁴⁰ A szociális csoport összejöveteleit kedd esténként tartották. Az első év első félévében az elméleti előadások után Márton Áron XI. Pius pápa Quadragesimo Anno című szociális enciklikájának új társadalmat alakító normáit ismertette és magyarázta részletességgel, majd Baráth Béla teológiai tanár a marxizmus alapfogalmairól tartott előadásokat. A marxista eszmék elemzése a második félévben is folytatódott, amikor Migray József A marxizmus csődje című könyvéről vitáztak az előadók és a hallgatók. Propagatív és gyakorlati munka is szerepelt a szeminárium tervei között. A propagandatevékenység részét képezte a hat röpiratban kiadott Quadragesimo Anno című szociális enciklika - Venczel József táblázataival és grafikonjaival illusztrált - magyarázatának terjesztése,⁴¹ gyakorlati munkaként pedig az egységes erdélyi katolikus mozgalom megszervezésére vállalkoztak. A csoport tagjai gyakorlati munkát is vállaltak a Szent Vince Konferenciák szegénysegítő akciójának keretében.⁴²

A szociális csoport életre hívása után a tanárjelöltek csoportjának megszervezése (pedagógiai szeminárium) következett, mely a Majláth Kör történetében a másik erős formációnak számított. Rajtuk kívül meglehetősen élénk tevékenységet folytatott a természettudományi szeminárium is, melynek tagjai természettudományos műveltségük fogyatékosságát önképző munka útján kívánták kiegészíteni. A Majláth Kör keretében művészeti előadásokat és a moldvai és csángók életét bemutató előadásokat is szerveztek.

A Báthory-Apor Szeminárium 1931/32-es akadémiai évi tanulmányi állapotáról szóló jelentésében György Lajos új lendületről tesz említést, amit szerinte „az Erdélyi Fiataloknak a világnézeti alapot megtagadó álláspontja és lényeges kérdésekben sokszor szélsőséges magatartása váltott ki a szemináriumi ifjúságból, amely az idén elég erőteljesen, sőt diadalmasan mutatta meg, hogy új törekvéseit és kezdeményezéseit összhangzásba tudja hozni a világnézeti szempontokkal és a kisebbségi nemzeti törekvésekkel".⁴³ György Lajos már egy év után kiemeli, hogy az egyesületi élet lendületes emelkedését és tartalmas programsorát elsődlegesen Márton Áronnak köszönheti, „aki nagy rátermettséggel és odaadással működött, noha energiájának teljes kifejtését gátolta az a körülmény, hogy Gyulafehérvárról 2-3 hetenként csak egyszer látogatott el Kolozsvárra az ifjúság közé."⁴⁴

A lakhatásával, kosztjával és fizetésével kapcsolatos kérdések megoldására ugyanis egy éven át nem sikerült megoldást találni, így szolgálatának teljesítése érdekében ingáznia kellett a két város között. A helyzet tarthatatlansága miatt aztán 1932. július 16-án Márton Áron a megbízás alóli felmentését kérte püspökétől. Az írásban benyújtott kérésből kitűnik, hogy nem a munkát utasította el (sőt, az ifjúságnevelés kérdését egyre sürgetőbbnek látta), hanem az ahhoz nélkülözhetetlen feltételek hiányát sérelmezte. Az egy éve tartó szolgálathoz csak Majláth püspöktől kapott anyagi támogatást, s az ifjúsággal való gyér érintkezés miatt a megbízásnak nem tudott lelkiismeretesen eleget tenni. „Tudtommal a Státus Méltóságos Igazgatótanácsa foglalkozott a kérdés intézményes megoldásának gondolatával, de érdemben mindeddig nem történt semmi, pedig az ifjúságot környező sok veszély és a kolozsvári ilyen természetű adottságok sürgetően megkövetelik, hogy az ifjúsági vezető már a vakációt felhasználja és a következő évet pontos munkaprogrammal indítsa be. Ezért egy esetleg ősszel történő kinevezés esetében - amennyiben eddigi bekapcsolódásom révén én jönnék szóba - kénytelen volnék a személyem mellőzését tisztelettel kérni"⁴⁵ - fogalmazott a lemondó levélben.

A levéltári iratok tanúsága szerint Márton Áron lemondását követően intenzív levelezés kezdődött a gyulafehérvári püspökség és a Római Katolikus Státus igazgatótanácsa között. A megoldás nem mutatkozott könnyűnek, hiszen 1932. augusztus 23-án keltezett levelében Zomora Dániel püspökhelyettes még a következőt írta: „Minthogy tehát ezen fontos kérdés eddig kielégítő módon nem volt rendezhető, másrészről pedig irodámban az állásokat szeptember 1-ig rendeznem kell, Márton Áron lemondását az egyetemi ifjúság lelkivezetéséről elfogadtam és kérem a Mélt. Igazgatótanácsot, hogy utódjáról megfelelőleg intézkedni méltóztasson."⁴⁶

A jelzett helyen semmiféle irat nincs arról, hogy végül miként találtatott végső megoldás Márton Áron helyzetére, ám az ő - másfél hónappal később írt - levele⁴⁷ (is) tanúsítja: maradt az egyetemi lelkészi hivatalban. Ebben a püspökének címzett, kézzel írt levélben a következő tanévre vonatkozó részletes munkatervet is megtaláljuk. Itt olvasható a szakosztály munkájának - fentebb említett - szemináriumi rendszerbe való átszervezési terve is. A lelkivezetői és a szakosztályvezetői teendők külön egységekbe soroltan olvasandók. A lelkiekkel kapcsolatos teendők között első helyen a vasárnap fél 10-től tartandó szentmisét említi, melyhez - megegyezésük értelmében - a piaristák biztosítanak miséző papot, énekszolgálatot pedig az ifjúsági énekkar végez. Az ő feladata a szentbeszédek mondása volt. A leírásból világos, hogy beszédeit olyan módon állította össze és fűzte sorozatba, hogy azokon keresztül „megkapja a kontaktust az ifjúság zömével".

A második egységben a pedagógiai és a szociális szemináriumok munkatervéről, majd a Szent Vince Konferenciák és a közeli vidéki legényegyletek munkájába való bekapcsolódásról ír. Kiemelt helyen említi a csíki ifjúsági egyesületek meglátogatását is. „Célunk volna, hogy az ifjúsági egyesületek foglalkoztatását, vagy ahol nincsenek, a megalakulásukat szorgalmazzuk, azon kívül, hogy az egymástól távol álló társadalmi osztályok fiatalsága egymást katholikus alapon is jobban megismerje" - írta.

A Mária Kongregáció munkába állítását is a tervek közé sorolja, de ezt megelőzően a fiú ifjúság személyes megismerésére törekszik: „Éppen munkám hitbuzgalmi részét nem akarnám a legelején egy nehézkes egyesület erőszakolásával veszélyeztetni. Ha később arravaló anyagot tudok kiválasztani, azzal megcsinálom." Innen is kitűnik, hogy Márton Áron nem a vallásosság mindenekelőtti hangsúlyozásával, sokkal inkább a személyközpontú szemléletével, hiteles lelkület közvetítésével próbált az ifjúság lelkéhez hozzáférni.

E munkaterv pontjainak megvalósulásáról a későbbi keltezésű levéltári anyagok és a szakosztály életének eseményeit ismertető újságcikkek tanúskodnak. Kétségtelen, hogy a pedagógiai mellett a szociális szeminárium volt a Majláth Kör legizmosabb szerveződése. Utóbbihoz kapcsolódott a székelyföldi vizitáció is, amire a tervezettnél hamarább, már az 1932 karácsonya utáni napokban sor került. Az Erdélyi Római Katolikus Státus anyagi támogatása mellett megvalósult körútra Márton Áron három joghallgatót, Gál Józsefet, Laczkó Lászlót és Venczel Józsefet vitte magával. Útjuk során tíz székelyföldi falu⁴⁸ fiataljait keresték fel, és tartottak számukra szociális és világnézeti kérdésekről szóló felvilágosító, oktató előadásokat. A püspöknek küldött beszámolójában Márton Áron részletesen ismertette falujáró programjukat, és elbeszélte útjuk során szerzett tapasztalataikat is. „Mindenik faluban az előadásokra átlag 200 legény és fiatal házasember jött össze. Legtöbb helyen az elöljáróság is részt vett. A megnyilatkozásokból az állapítható meg, hogy a földműves közönség még mindenütt a kezünkben van, vezetésre és alakításra alkalmas anyag, csak kézbe kell venni" - jegyezte fel. Az ifjúsági prézes figyelme a csíkszeredai és kézdivásárhelyi katolikus értelmiség tagjaival való találkozóra is kiterjedt, akik ígéretet tettek a társadalmi és gazdasági kérdések keresztény szempontú tárgyalására és a városi és falusi ifjúsági egyesületekben tartandó előadások által, illetve az általuk is szerkesztett sajtótermékek útján történő propagalására.⁴⁹

Márton Áron kolozsvári tevékenységének ismertetésével itt megállunk. Írásunk célja elsődlegesen a kezdeti időszak eseményeinek ismertetése volt. A vizsgált időszakban történtek számbavétele után az alábbi megállapításokat tehetjük: Márton Áron Kolozsvárra hívásában elsődlegesen a magyar ifjúság tanulmányi életét akkor már messzemenő igényességgel szervező György Lajosnak volt meghatározó szerepe. Az általa (és segítői, kiemelt helyen Venczel József által) körvonalazott tennivalók minden bizonnyal nagy segítséget jelentettek a más környezetből érkező lelkipásztor számára. Ezeken túlmenően a legjelentősebb „segítség" egészen biztosan e két, hasonló szemléletű ember barátsága volt számára. Bár a jelzett időszak cseppet sem nevezhető könnyűnek Márton Áronnak, ő e göröngyös úton is éleslátással, mélységes empátiával és bölcsességgel végezte a rá bízott munkát.

 

Jegyzetek

1 A diákság sokszor ismételt kérésének, kidolgozott statútumainak visszautasítása ellen több román értelmiségi is tiltakozott. Pop Ghiţa (miniszterhelyettes a Maniu-kormány idején) 1932-ben nyíltan elítélte a magyar diákegyesület megalakulásának akadályoztatását. Szembefordult Nicolae lorga miniszterelnökkel, aki a kolozsvári román egyetem vezetőségével egyetértésben elutasította a magyar diákság szervezkedési kérését (román nyelven megjelent az Adevărul 1932.. március 15-i számában (Bukarest). A cikk magyar szövegét közli Örmösi-Mauer Béla: Kisebbségi kérdések. Cluj-Kolozsvár 1937, 102-115.) Ám a magyar kérések ismétlése és a tiltakozások ellenére sem nyert orvoslást a helyzet.

2 A havonta megjelent folyóirat az erdélyi magyar ifjúság közös céljait kívánta támogatni olyan módon, hogy közben tiszteletben tartotta és támogatta a társadalmi, felekezeti, művelődési és más alapon szervezett csoportosulások önszervező tevékenységét. A lap Egyesületi Élet című rovatában rendszeresen beszámoltak a felekezeteken belüli ifjúsági munkáról is.

3 A református hallgatók az 1921-ben megalakított Ifjúsági Keresztyén Egyesületben (IKE), az unitáriusok az 1927-ben újjászervezett Dávid Ferenc Egyletben tevékenykedtek.

4 Antal Árpád: György Lajos életműve. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár 1992, 21.

5 Az intézet védőszentje Szent József volt.

6 Bíró Vencel: A Báthory-Apor Szeminárium értesítője az 1928/291934/35. tanévekről. Gloria Könyvnyomda, Cluj 1935, 29-30.

7 Dr. György Lajos tanulmányi igazgató beterjeszti a Szent József finevelő intézet tanulmányi programját. Erdélyi Katolikus Státus Levéltára (a továbbiakban: EKSL), IV. 4/b. 404. d. 2476.

8 Ozsváth Judit: György Lajos ifjúságszervező tevékenysége Kolozsváron a két világháború között. In: XV. Apáczai-napok Tudományos Konferencia - Győr 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2012, 13-16.

9 Az intézmény részletes leírását lásd: Bíró Vencel: A Báthory-Apor Szeminárium értesítője az 1928/29-1934/35. tanévekről. Gloria Könyvnyomda, Cluj 1935, 32-33.

10 György Lajos: Jelentés a Báthory-Apor Szeminárium 1931/32. évi tanulmányi állapotáról. EKSL, IV. 4/b. 404. d. 2476/1928. alapszám, iktatószám nélkül, 1.

11 A György Lajos által felszerelt Lyceum-könyvtár segédkönyvtárosai (az első időkben Venczel József, Kekel Béla és Princz János) a szeminárium diákjai közül kerültek ki.

12 György Lajos: Jelentés a Báthory-Apor Szeminárium 1931/32. évi tanulmányi állapotáról. Erdélyi Katolikus Státus Levéltára, IV. 4/b. 404. d. 2476/1928. alapszám, iktatószám nélkül, 2.

13 Vö. Dr. György Lajos tanulmányi igazgató beterjeszti a Szent József finevelő intézet tanulmányi programját. EKSL, IV. 4/b. 404. d. 2476; György Lajos, A magyar tudományosság és a magyar tanárképzés jelenlegi helyzete és feladatai Erdélyben. 1927. február 12. Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár (a továbbiakban: GYÉFKL), VI. 11/b. 4. d. 18. cs.

14 Dr. György Lajos tanulmányi igazgató beterjeszti a Szent József finevelő intézet tanulmányi programját. EKSL, IV. 4/b. 404. d. 2476, 3.

15 György Lajos tanulmányi igazgatói kinevezését talán nem kísérte a piaristák legnagyobb rokonszenve. Miként a Lyceum-könyvtár felszerelésekor, úgy a tanulmányi igazgatói munka megkezdésekor is némi tartózkodás tapasztalható részükről. Erre enged következtetni György Lajos tanulmányi igazgatói irodájának kérdésével kapcsolatos, egy 1928-as keltezésű státusi jelentésben található megjegyzés is. (Vö. György Lajos 1928. december 3-i levele az Erdélyi Római Katolikus Státus tanulmányi referenséhez címzett levele. EkSl, IV. 4/b. 404. d. 2476.) Ehhez talán az új vezetői munkakör - kinevezéssel egyidejű -pontos meghatározásának hiánya is vezetett. Az említett jelentésre küldött státusi válasz - a tanulmányi igazgatói munkakör pontos meghatározása mellett - a következő beszédes megjegyzéssel zárul: „Mivel végül az intézeti tanulmányi rendnek az intézeti életrenddel való szükséges összhangba hozatala megosztott formában előre láthatólag kevésbé lesz elérhető hatásköri kollíziók nélkül, megfontolandó volna, hogy nem lehetne-e a bevezetendő új intézeti rend- és fegyelem s a kívánatos tanulmányi eredmény érdekében az intézet egész szellemi vezetését egy kézben összpontosítani." Dr. György Lajos tanulmányi igazgatói megbízása a Szent József finevelő intézetben. EKSL, IV. 4/b. 404. d. 2476.

16 A szakosztály megalakulásától a Pax Romana nemzetközi diákszövetséghez csatlakozott.

17 A Báthory-Apor Szeminárium lakói közül többen kapcsolódtak az -1914-es megszűnés után Hirschler József pápai prelátus, plébános vezetése alatt 1926-27-ben újra életre keltett és 1931-ig működött -Mária Kongregációhoz is. Mások a szegények támogatását célul tűző Szent Vince Konferenciában kerestek teret tevékenységüknek, ismét mások pedig a Puskás Lajos intézeti felügyelő tanár által vezetett öregcserkész csapathoz csatlakoztak.

18 Erdélyi Fiatalok, 1930/6, 103.

19 Vö. Erdélyi Fiatalok, 1930/2. 31-32. 1930/3. 48. 1930/4. 34.

20 Erdélyi Fiatalok, 1930/6. 103.

21 Vö. Erdélyi Fiatalok, 1931/1. 24.

22 Kiemeljük, hogy Venczel József már érettségizett diákként 10 000 lejes díjat nyert az Erdélyi Helikon középiskolai irodalmi pályázatán, A falu a XXI. század magyar irodalmában című dolgozatával. Egyetemi hallgatóként is számos - főként szociálpolitikai témájú - írása jelent meg a különböző erdélyi magyar folyóiratokban.

23 Demeter János talán rosszul emlékszik, amikor a napi lelkigyakorlatokat, szentbeszédeket említi. A Báthory-Apor Szeminárium történetét megíró Bíró Vencel és a Státus igazgatóságának küldött éves beszámolóiban György Lajos is csak a vasárnapi szentmisékről és szentbeszédekről tesz említést.

24 Ebből a megjegyzésből nyilvánvaló, hogy vacsora után nem lehettek templomi prédikációk, legfeljebb kisebb elmélkedések voltak.

25 Demeter János: Századunk sodrában. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1975, 89-90.

26 György Lajos: Jelentés a Báthory-Apor Szeminárium 1931/32. évi tanulmányi állapotáról. EKSL, IV. 4/b. 404. d. 2476/1928. alapszám, iktatószám nélkül, 5.

27 Antal Árpád: Venczel József életpéldája. Keresztény Szó, 1993/ 11. 19.

28 A R. K. Népszövetség Egy. és Főisk. Szakosztályának közgyűlése. Erdélyi Fiatalok, 1931/8-10. 162. ,

29 Vö.: Venczel József: Márton Áron és az ifjúság. Az Apostol, 1938/ 41. 3.

30 Márton Áron levele Jancsó Bélához. In: László Ferenc-Cseke Péter (szerk.): Erdélyi Fiatalok. Dokumentumok, viták (1930-1940), Bukarest 1986, 417.

31 Vö. Erdélyi Fiatalok, 1931/1. 24.

32 A Szakosztály 1930-1934 közötti tevékenységéről hű képet rajzol az Erdélyi Fiatalok Egyesületi Élet című rovata. Megjegyzendő, hogy a világnézeti viták elmérgesedése (az 1931 őszén megrendezett főiskolás konferencia) után már alig-alig találni katolikus híreket az Erdélyi Fiatalokban.

33 Antal Árpád: György Lajos életműve. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár 1992, 21.

34 Szalay Jeromos Márton Áron életútját bemutató könyvében említi, hogy mielőtt Márton Áron elkezdte volna kolozsvári működését, Majláth püspök elvitte őt Rómába, és bemutatta XI. Piusz pápának, mint a kolozsvári magyar egyetemi ifjúság szónokát. „Szereted az ifjúságot? - kérdezte tőle XI. Pius pápa. Az igenlő válaszra a pápa folytatta: Az ifjúság szeretete és nevelése korunk legfontosabb feladata. Erre a munkára adom különös áldásomat." (Szalay Jeromos: Márton Áron erdélyi püspök. Párizs, 1953, 99.)

35 Venczel József: Márton Áron és az ifjúság. Az Apostol, 1938/41. 3.

36 Márton Áron: Pro domo. Erdélyi Tudósító, 1932/5. 1-2.

37 Vö.: Márton Áron: Világnézeti függetlenség? Erdélyi Tudósító, 1932/10. 397-399.

38 A Magyar Kisebbség szerkesztője, Jakabffy Elemér is átengedett a fiataloknak egy számot (1933/3-4.), lemondva minden szerkesztői cenzúráról. Az itteni szerkesztőbizottság magját Venczel József, Vita Sándor, Albrecht Dezső alkották. Az említett sikeres próbálkozások már előrevetítették a későbbi „saját" folyóiratok, az Erdélyi Iskola és a Hitel megjelenését.

39 György Lajos levele a Státus Igazgatótanácsához. Kolozsvár, 1932. december 28. EKSL, IV. 4/b. 404. d. 3170/1932 alapszám, iktatószám nélkül.

40 Vö. Erdélyi Fiatalok, 1932/6. 115.

41 XI. Pius pápa Quadragesimo Anno című szociális enciklikájának magyarázattal ellátott magyar fordítását - A társadalmi rend megújítása címmel - a Majláth-Kör adta ki először a magyar nyelvterületen.

42 Vö. Erdélyi Fiatalok, 1932/6. 115.

43 György Lajos: Jelentés a Báthory-Apor Szeminárium 1931/32. évi tanulmányi állapotáról. EKSL, IV. 4/b. 404. d. 2476/1928. alapszám, iktatószám nélkül, 4.

44 György Lajos: Jelentés a Báthory-Apor Szeminárium 1931/32. évi tanulmányi állapotáról. EKSL, IV. 4/b. 404. d. 2476/1928. alapszám, iktatószám nélkül, 5.

45 Márton Áron levele Majláth Gusztáv Károly püspökhöz. Gyulafehérvár, 1932. július 16. EKSL, 345. d. 1915/1090. alapszám.

46 Márton Áron levele az erdélyi püspökmegyei Méltóságos Igazgatótanácsnak. Gyulafehérvár, 1932. augusztus 23. EKSL, 345. d. 1915/1090. alapszám.

47 Márton Áron levele Mailáth Gusztáv Károly püspökhöz. Kolozsvár, 1932. október 12. EKSL, 345. d. 1915/1090. alapszám.

48 Márton Áronék olyan településeket választottak (Csíkszentgyörgy, Csíkszentmárton, Csekefalva, Csíkszentsimon, Csatószeg, Kozmás, Lázárfalva, Nagykászon, Kászonújfalu, Kézdiszentlélek), amelyekben a kommunista agitáció már megkezdte aknamunkáját. (Vö.: Márton Áronnak a gyulafehérvári püspökhöz írt, a székelyföldi körútról szóló beszámolója. Kolozsvár, 1933. január. EKSL, 408. d. 3170/1932. alapszám, 70/1933.)

49 Amint az a püspöknek küldött beszámolójából kiderül, az 1932. december 27. és 1933. január 4. között megejtett falujáró útja során szerzett tapasztalatai megerősítették Márton Áronban a népnevelés fontosságát, ennek a munkának a szervezését a kilenc hónap múlva induló Erdélyi Iskola hasábjain is felvállalta.