a KOMMUNIKÁCIÓ A TALÁLKOZÁS HITELES
KULTÚRÁJÁNAK SZOLGÁLATÁBAN
Pápai üzenet a társadalmi kommunikáció 48. világnapjára (2014. június 1.)

 

Mit látsz ma a hazai egyházi média fő lehetőségének és útjának, s mit kellene még tenni afelé? Ahhoz képest, hogy mit vártunk, ma hol tartunk? Jó irányba haladunk? Haladunk-e? - Ezekre a kérdésekre kértünk választ a katolikus média különböző ágazataiban dolgozó munkatársaktól.

Jakab Gábor (a Vasárnap és a Keresztény Szó ny. főszerkesztője): Az erdélyi média (elsődlegesen a Keresztény Szó és a Vasárnap) hatékonyságának az olvasók megfogyatkozásával is mérhető megcsappanása legalább három tényezőre vezethető vissza.

1. Megalakulása első pillanatától kezdve a hivatalos egyház mostohagyermeke. Ez azt jelenti, hogy nem kapja meg folyamatosan az őt megillető anyagi és erkölcsi támogatást. Ezen túl nem vagy csak nagyon ritkán reklámozza annak rendkívüli jelentőségét. Pedig a római egyház (a Vatikán) példát adóan legalább három komoly dokumentumban is megtette ezt anno dacuma. Sajnos az azokban megfogalmazott „üzenet" nem hatolt le a helyi közösségekbe, s ez alapvetően a lelkipásztorkodó papok mulasztása, illetve bűne.

2. A lapokban közölt anyagok gyakori egyoldalúsága. Úgy tűnik sokszor, hogy egyfolytában mondjuk a magunkét, a rég betanult leckét, oda se figyelve a valóságra, a való világra. Az újságok hasábjain elsöprő arányban a klerikális egyház képviselői (püspökök, papok, szerzetesek) szerepelnek, s nem látható eléggé a tömeg, az egyház nagyobbik részét kitevő nép, s annak életbevágóan fontos hétköznapi gondjai, kétségei, hitbeli kételyei és lélekölő problémái. Következésképpen nem tud eléggé érdekes, illetve életízű lenni. Oka ennek az, hogy nem történik meg a szövegírók részéről a beleérző odafigyelés és a tárgyilagos mérlegelés.

3. A teljesen megváltozott valóságot sem szabad szem elől téveszteni. Egészen más világ és más kínálatok vannak, mint annak idején, a lapjaink indulásakor, 1990-ben voltak.

Tehát: valamiféle nagyon szervezett összefogásra lenne szükség, s nagyobb elkötelezettséggel és erőbedobással ébresztgetni a szundikáló, a közönybe már-már belefulladt világot magunk körül. Az irány jó, csak céltudatosabban kellene kormányozni a kezünk alá adott média hatalmas erejű hajóját.

Darvas-Kozma József (a Krisztus Világa havilap főszerkesztője): A nyomdafesték közvetítette üzenet, az elektronikus lehetőségek bő választéka, az éter hullámain közvetített üzenet: számtalan lehetőség kínálkozik ma az örömhír terjesztésére és a keresztény tanúságtételre. Soha ennyi lehetőség nem állt az egyházközségek, egyházmegyék, országos katolikus intézmények rendelkezésére a krisztusi üzenet továbbadására, mint korunkban, amelyet méltán a multimediális kultúra korának neveznek.

A médiát korunk egyik fontos hitoktatási eszközének tartom, még akkor is, ha a médium nem azonos a templomi szószékkel. Mégis általa felbecsülhetetlen lehetőség kínálkozik az üdvösség jó hírének terjesztésére, amire szintén érvényes Jézus kijelentése, amelyet inkább a papi és szerzetesi hivatásokra szoktunk érteni: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába" (Mt 9,36-38). A pap-, szerzetes- és hittanárképzésben kiemelt helyet adnék a média, a sajtóapostolság tanításának, sőt a gyulafehérvári EMEI keretébe is beillesztenék egy ilyen tanfolyamot.

A II. vatikáni zsinat dokumentumai, a pápák megnyilatkozásai, a szinódusok anyaga a klerikusok és krisztushívő világiak felelősségét ezen a téren is kiemelten említik. Mindennapi tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy egyházi társadalmunk a médiát tekintve is rezignált, beletörődött a sorsába, pedig a szórványközösségek életét is felfrissítené, életet lehelne bele. Erre viszont az egyházközségek vezetői nem figyeltek eléggé, nem ismerték fel vagy nem értékelik az evangelizációnak azt a hatalmas lehetőségét, amit a média nyújt. Jelenleg a médiában dolgozók szinte kivétel nélkül „önkéntes alapon" dolgozna például a Mária Rádiónál. A világi médiának a sorsa is meg van pecsételve, ha nincs költségvetése a képzett munkások megfizetésére, korszerű és gyors technikai háttérre.

Az egyházi médiának lendületet adna, és ezt tartom fő lehetőségének, ha húsvét 7. vasárnapján, a kommunikációs világnapon templomainkban megtartanák a gyűjtést. A hívek ezzel is felelősséget vállalnának, hogy az „igevirág magyarul teremjen", figyelmük ráirányulna az egyházi újságokra. 2001. december 2-től, advent I. vasárnapjától a gyulafehérvári Zsinati könyv rendelkezéseit főpászto-runk törvényerőre emelte. E rendelkezések 98. pontja arról szól, hogy a tömegkommunikációs világnapon gyűjtést kell szervezni.

Az egyházi média útja és sorsa összefonódott. Lehetőségeink között törekedjünk a krisztusi tanítás egyszerű, érthető, közvetlen, hiteles előadására és terjesztésére.

Mit kell még tenni? A tennivalók között szerepel a terjesztés, amelynek jelentős részét képezi a figyelem felkeltése, ez azt jelenti, hogy a lelkipásztor néhány mondattal bemutatja a lapot. Ma a szenzációra fogékony emberek csak gyorsan elérhető hírekre összpontosítanak, ezzel szemben az olvasás időigényesnek és fáradságosnak tűnik. Az 1989-es fordulat utáni eufórikus hangulatban majdnem minden család megrendelte a keresztény sajtót. Viszont ez az állapot nem tartható fenn - ezzel is számolnunk kellett. Az eltelt több mint két évtized igazolja, hogy szükség van a keresztény sajtóra. A létezés maga kívánja meg ezt, mert társadalmunk tagolt és benne a család, a hívek lelki fejlődését, a közügyek, a kultúra hitre alapozott bemutatását szolgálja.

A média nagyon jól használható evangelizációs eszköz az egyház számára, mert nekünk kettős apostoli feladatunk van: egyrészt Krisztus útján kell járni, másrészt erre az útra kell segíteni másokat is. Mivel mindenkihez személyesen nem lehet eljutni, de elméletileg mindenkit meg lehet szólítani a média eszközein keresztül. Ez pedig nagy lehetőség, többletmunka, hogy a krisztusi üzenetet színesebben tolmácsolhassuk családjainknak, valamint a jóakaratú embereknek. A média a népnevelés fontos eszköze -ahogy Isten szolgája Márton Áron írta: „a technika mai fejlett fokán, amikor a gondolatnak nincsenek térbeli korlátai, a nép nagyobb része idegen eszmék hatása alá kerül és elnevelődik. Ha mi nem neveljük, nevelik mások, s az eredmény az lesz, hogy idegenül, sőt ellenségesen fog szembeszállni természete szerinti vezetőivel és saját intézményeivel." Hogy jelen lehessünk a társadalomban, használnunk kell a média nyújtotta lehetőségeket. Ferenc pápa is int: „Mindannyiunknak fel kell vállalnia a kihívást, hogy hitelesek legyünk, tanúságot téve azokról az értékekről, amelyekben hiszünk, a keresztény identitásról, annak kulturális megéléséről, és mindezt új nyelvezettel kell kifejezni, hogy a közösségi oldalakon másokkal is megoszthassuk."

Zsebe Márta (a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Központ sajtóreferense): Az egyházi média új lehetőségének a világháló közösségi oldalain való jelenlétet látom. Az internet világában mindenki részt vesz a termelésben és a fogyasztásban is, ugyanazon a felületen az információk témája nagyon széles skálán mozog.

Az egyházi média evangelizáló szerepe ezen a területen is szükséges. Szerintem az információözönben fontos rendszeresen egyházi anyagokkal jelen lenni. Úgy látom, hogy a hírek mellett egyre több (de még nem elég) lelkiségi írás, elmélkedés jelenik meg például a facebook felületén. A visszajelzésekből úgy tűnik, népszerűek, sokan kedvelik és továbbítják. A plébániaközösségek mellett számolnunk kell a virtuális világban létrehozható közösségekkel is, amelyek sokkal képlékenyebbek, de legalább ugyanúgy szükségük van az örömhírre és a hitben való megerősítésre. Szerintem haladunk. Ferenc pápa jó példával jár előttünk!

Józsa Zsuzsanna (a Háromszék napilap munkatársa)

Lélekben kell megújulni

„ Jézus azt mondta: [...] újjá kell születnetek." (Jn 3,5.7)

Főszerkesztői felkérésre megpróbálom összeszedni gondolataimat az erdélyi katolikus sajtóval kapcsolatban. Hát sajnos nem rózsás a helyzet, azt hiszem. Vannak eredmények, de még nagyon sokat lehet javítani érdekében. Sértődés ne essék, senki ellen nem írom, hanem magunkért. Míg az unitárius püspök mindig elsőként küldi világi lapunknak a karácsonyi, húsvéti jókívánságokat, addig az érsekségről idén nem kaptunk körlevelet.

Ha nem ismerném a sepsiszentgyörgyi honlapunkat (www.katolikussepsi.ro), melyen az érsekség hírei is rajta vannak, bizony sok esetben kimaradnának a katolikus hírek az egyik erdélyi napilapból. Most nem az érdemeimet szeretném kiemelni, hanem annak a fontosságát, hogy mennyire fontos az információáramlás a különböző - sugárzott és írott - média felé. Biztos - az erdélyi és partiumi szerkesztők közül is - nagyon sokan mindent megtesznek annak érdekében, hogy a médiában helyet kapjanak a keresztény értékek. Amióta pedig Erdélyben is - közelebbről Sepsiszentgyörgyön is készülnek létrehozni az új stúdiót - hallgatni lehet a Mária Rádiót, valódi fénysugár költözik a rádióhallgatók szívében. És ez életeket menthet, hosz-szabbíthat meg... Nagyon megrendített, amikor egy idős néni Szentegyházán a távolabbi rokonságból ágyba került, hosszú hónapokig csak a Mária Rádió tartotta életben.

Szerintem a Gyulafehérvári Főegyházmegye is megérdemel egy PR-szak-embert és -menedzsert. Aki továbbítja a híreket a különböző sajtóorgánumok fele. Örvendetes, hogy a ferencesek már felismerték ennek fontosságát, és mindig jóval, 1-2 héttel az események előtt megkapjuk az éppen esedékes híreket, beha-rangozókat, beszámolókat. Érdemes megkülönböztetett figyelmet szentelni a médiának, és pénzt fektetni bele, mert az egyházi sajtó továbbítja és formálja a világnak az egyházról alkotott képét. És ez természetesen nem mindegy, hogy milyen.

Nagyon sok függ az egyházi elöljáróktól is, hogy felkarolják-e vagy elhallgatják az éppen aktuális újságrendeléseket. Van, aki kihirdeti és lelkes sajtóapostolként ő maga is ügyködik, hogy minél többen rendeljenek valamilyen lelki táplálékot. Több helyen is ismerek olyant, hogy havonta (sőt, hetente is például Csíkszeredában) kis egyházközségi tudósítást szerkeszt internetről vagy munkatársi segítséggel. Van, aki annyira elfoglalt a pasztorációs tevékenységek közepette, hogy nem jut ideje a sajtóapostolkodásra. Vagy talán nem tartja fontosnak. Pedig az evangéliumi örömhírt hirdetni kell még a háztetőről is. Mert népünk nagy lelki válságban van és szomjazza az örömhírt: hogy van Istenünk, aki határtalanul, kifogyhatatlanul és egyformán szeret minket. Csak oda kell fordulnunk. Nem vagyunk magunkra a nagyvilágban, mert van teremtő Mennyei Atyánk, megváltó

Ritkán kapok visszajelzést testvérektől, amely megerősít, hogy érdemes éjszakában vagy hajnalban dolgozni, hul-lafáradtan is Isten eszköze lenni. Egyet mégis megosztok: amikor Isten kegyelméből megírhattam a medzsugorjei zarándoklat rövidített változatát, és a nagyhét csütörtökén megjelent, akkor reggel munkába menet előtt banki ügyeimet rendeztem. Egyszer csak az ismerős hölgy, akivel időközben összebarátkoztam, a nyakamba ugrott, és azt mondta, nem igaz, hogy most itt vagyok, és személyesen is megköszönheti azt, amit gondolatban már megtett. Mert amikor ő kora reggel elolvasta a beszámolót, gondolatban ő is velem zarándokolt és köszöni szépen ezt a szép lelki élményt, mely, úgy érzi, beragyogja az egész napját. Mert ők is reggeltől estig dolgoznak, nincs idejük a lelki feltöltődésre, sokszor még a családjukra se. De lám, ha az újságok, a média nem csak a negatív híreket közölné, hanem ilyen pozitívakat is, akkor aznapra meglenne a lelki töltet. Mert annyi lefáradt, elcsigázott, elkeseredett, kihasznált emberrel találkozik naponta, és fáj neki, hogy nem tud segíteni nekik. Munkája közben ő maga is nagyon lefárad az ügyfélszolgálatban, és nem mindig elég a reggeli ima. Hát én abban a percben minden fáradtságot, nehézséget elfelejtettem, és igazán, tiszta szívből tudtam örvendeni annak, hogy a jó Isten, a Szűzanya engem is meghívott a sajtó-apostolkodásra. Az a néhány őszinte szó, mely testvérem lelkéből jött, újra megújította az én lelkemet is. Lám, mennyire fontos a visszajelzés: napi munkánkban, közösségeinkben és bárhol, ahol eljárunk. Mert a Lélek által segíteni tudunk egymásnak a teherhordozásban, segíteni tudunk a megújulásban.

Jézusunk, éltető Szentlelkünk és végül, de nem utolsósorban Boldogasszony Anyánk, égi nagy patrónánk. Aki védőpalástjával naponta betakar, ha kérjük...

Hiszem, hogy az erdélyi olvasóközönség el tud tartani több egyházi kiadványt is, mely különböző érdeklődési körű és pénzű rétegeknek szól. Miért ne lehetne minden lelkiségnek külön lapja (néhánynak már van nemcsak régiós, hanem helyi is.)

Amikor Jókai Anna írónőt megkérdezték, hogyan éli meg az időskort, ezt a választ adta: „Nehéz. Arról szól, hogy megeméssze az ember, ami vele történt, és próbálja jóvátenni a hibáit. Az ember fiatalon nagyon öntelt és hiú tud lenni, akár bevallja, akár nem. Olyan rossz tulajdonságok ezek, amik nélkülözhetetlenek. Akiből hiányzik a hiúság, semmire nem megy a pályáján. Az ördög hátán ülünk, és próbáljuk arra vinni, amerre mi akarjuk. De eljön az a pont, amikor le kell szállni az ördög hátáról, különben egy tévedés rabjaként hal meg az ember."

Kérjük a Szentlelket, segítsen bennünket abban, hogy ne egy tévedés rabjaként haljunk meg, hanem időben le tudjunk szállni az ördög hátáról. Hogy ne arra vigyen, amerre ő akar, hanem amerre a Szentlélek Isten vezérel. Jöjj, Szentlélek Isten, kérünk, segíts újjászületni, hogy naponta megújítva életünket, jó példát mutassunk, és ezáltal megújulhasson családunk, közösségünk, egyházközségünk és egyházmegyénk is.

Sebestyén Péter (a Marosvásárhelyi Rádió és több lap külső munkatársa, saját blog szerkesztője)

Egyházi médialehetőségek - hol tartunk...

Lehetőségeinket nemcsak a pénzügyi vagy hierarchiai keretek szűkítik le, hanem úgy látom, az általános inercia, passzivitás, igénytelenség is. Mindent csak másoktól várunk. Így kihal belőlünk a kezdeményezőkészség, a kreativitás, megszűnik a motiváció. Talán a „fészbukos" hozzászólások még megpöccintenek egyeseket, de például a belső kommunikációra, örömhírterjesztésre „feltalált" egyházmegyei levelezőlista is mára már pont az ellenkező hatást váltja ki a papság „jó" részéből. Érzékenykedünk, személyeskedésbe fullad egy-egy téma felvetése, vélemény vagy reagálás, és nem vagyunk képesek higgadtan érvelni, agytornázni, megvitatni lényegbevágó dolgokat, égető kérdéseket. Így porában elhaló jó szándékok tömege marad, amelyeket csalódás, kiábrándulás kísér. Azt vettem észre, hogy akárcsak a mai gyermekek vagy felnőttek digitalizált világában a papok is - hála a sok elektronikus ketyerének - nemhogy jobban összejöttek volna egymással, nem erő-sebb, dinamikusabb közösséggé, közös fronttá váltak, hanem épp a világhálós, multimédiás lehetőségeknek köszönhetően elszigetelődtek, atomizálódtak. Klikkekre szakadtak. Beszorultak a számítógép mögé. Szörföznek, olvasnak, tájékozódnak ugyan, de meggyengült a megosztás képessége. Nem szívesen osztják meg, nem szívesen teszik a közösbe értékeiket, nem vállalva az egymással való találkozás kihívását. Mintha nem akarnák vállalni magukat vagy az örömhírt a világ előtt. A nemrég indított alkotói weboldalammal pontosan azt a célt szerettem volna elérni, hogy mozduljon meg bennünk valami: tegyük közkinccsé, állítsuk Isten szolgálatába azt, amit Istentől kaptunk. Egyházmegyei lapunk nem lehet ott mindenütt, de egyházközségi értesítőink, honlapjaink is szigetekként működnek, és nem bátorítjuk egymást, hogy ezekből mindannyiunknak közös haszna, munkánknak gyümölcse, a kegyelemnek hatása legyen. Könnyebb elvárni, kritizálni, mint olvasni, alkotni, lelkileg mélyülni és mélyíteni. Olyan szomorú, amikor fiatal papi nemzedékek nem azon törik a fejüket, hogy egy vasárnapi vagy búcsús prédikációra felkészüljenek, hanem azon, mivel lehet például több pénzt keresni?! Inkább megéri letenni a kamionsofőri vizsgát, mint elolvasni egy könyvet... S ha valaki időnap előtt kiég, mivel gyújt tüzet másokban???

Ozsváth Judit (a Keresztény Szó belső munkatársa):

Mivel a mai emberben is ott a spirituális éhség, úgy gondolom, a katolikus média ennek kielégítéséhez kellene hogy hozzájáruljon, gyönyörű értékeket, lelkiséget mutatva fel számára. Ehhez mindenekelőtt hiteles lelki életet élő, elkötelezett, szakmailag jól felkészült, az egyház és a világ dolgaiban jól tájékozott munkatársakra van szükség. A katolikus sajtó hivatása nem lehet más, mint a misszió és az evangelizáció segítése. Azaz - a hit és élet egységének létrehozása által - az ember belső alakításához és megújításához való hozzájárulás. Itt nyilván elsődleges az örömhír (azaz az annak mai megéléséhez kapcsolódó esemény, gondolat) hirdetése, az informálás; de az információ puszta átadása nyomán még nem biztos, hogy életalakítás történik. Így hát az átadás módja, módszere is különös hangsúlyt kap. Ebben mindenekelőtt az újságírónak van nagy szerepe, hiszen neki kell hitelesen tükröznie az „istenes" dolgokat. Az ő lelki élete feltétlenül fontos, mert csak valódi áttetszőséggel, érzékenységgel lesz képes lélekig ható módon közvetíteni a legszentebbet. (A lelkiség még az objektivitást legjobban megkövetelő hír vagy tudósítás megfogalmazása esetében is szerepet játszik, mert még a pár soros szövegben sem mindegy, mi kap nyomatékot.) Talán ez az egyházi újságírás „sikerességének" egyik alapvető feltétele.

A digitális világ fejlettsége nagyban segítheti a katolikus média hivatásának teljesítését. Mindnyájan tapasztaljuk, hogy a szöveges és képes tartalmak pillanatok alatt jutnak el a világ legkülönbözőbb részeibe. Ezt kihasználva jónak és fontosnak tartanám egy erdélyi katolikus hírportál létrehozását. Az egyházközségek életében gyakran történnek nagyszerű események, egy ilyen hírportál az ezekről készült gyors tudósítások közzétételét is segíthetné. Fontos lenne ilyen jellegű informálást, képzést tartani a papok részére, hogy aztán - a dolog fontosságát belátva - ők szervezzék tovább a kérdést saját egyházközségeikben. Jónak tartanám egyházközségenként egy-két „médiafelelős" kiképzését.

Ez az egyháztanácsosok és más feladatokat vállalók tevékenységéhez hasonló szolgálat lenne. Az ilyen jellegű munka a historia domus folyamatos vezetését is segítené, sőt, egy papír alapú egyházközségi értesítő vagy digitális honlap életbe hívásához és működtetéséhez is elvezethetne. (Utóbbira amúgy - hála Istennek! - számos jó példát láttunk már.)

Egy hírportál működtetéséhez - soksok egyéb mellett - nyilván képzett újságírók is kellenek, de az ő munkájukhoz nagy segítséget jelentenének a helyi „tudósítók", és ez így olcsóbb megoldás is lenne. Egy dinamikus katolikus hírportál az egyház, az Istenben élő erdélyi emberek jótetteit kiáltaná hangsúlyosan az értékvesztett világba. Nagyon szent missziós szolgálat is lenne ez.

Dicséretes, hogy püspökségeink élnek a média kínálta lehetőségekkel, és saját referenst bíznak meg a sajtóügyek intézésével. Egy mind a négy egyházmegyét összefogó hírportál viszont az ő munkájuk számára is segítség lehetne, és fordítva.

A papír alapú újságírásnál véleményem szerint nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a nagyszerű kezdeményezések riportszerű bemutatására, a példaértékű életet élő emberekkel készített interjúk közlésére, és nem utolsósorban a keresztény embernek a világ dolgaiban való eligazodását segítő publicisztikai írásokra. Itt az informálás mellett a formálásra is nagyobb hangsúly kellene hogy kerüljön. Ezek az írások talán mélyebben szolgálnák az evangelizációt, lelkiséget nyújtanának. Ide téma-érzékeny, jó tollú, elhivatott szakemberekre lenne még szükség.

Kiemelten fontosnak tartom az olvasóközönség összetételének tudatosítását is. Ehhez feltétlenül közelebb kellene kerülni hozzájuk. A réteglaphoz is szükség van a vélemények, igények felmérésére. De ugyanígy szükség van reklámra is, hiszen sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy sajtótermékeinkkel milyen értékeket kínálunk. Ebben kiemelt szerepük lehet a plébánosoknak, káplánoknak, kántoroknak, hitoktatóknak, hiszen szavuk soksok emberhez elér. Utakat kellene építeni egymás felé. Látok erre lehetőséget.

A fiatalokat főként az internet útján lehetne elérni. Nagyszerű gondolat lenne egy internetes periodika létesítése számukra.

Az internet számos más lehetőséget is kínál a jó terjesztésére, amit sok pap és világi ki is használ saját honlapok és közösségi oldalak, internetes naplók, blogok működtetésével. Ezek személyesebb tartalmak közzétételére is lehetőséget nyújtanak, így csak leszűkített értelemben tekinthetők médiaműfajoknak.

A rendszeresen megjelenő egyházi kiadványok közösségi oldalakon való bemutatását viszont fontosnak tartom. Ez a szélesebb körű ismertetést, de a - valóságos és potenciális - olvasókkal való rendszeres kapcsolattartást is segíti. Erre a lehetőségre talán jobban oda kellene figyelni.

Végezetül nyomatékosítani kívánom, hogy az újságírásnak saját szabályai vannak, a minőségi munkához ezek alapos elsajátítása feltétlenül szükséges. Így hát a képzés és továbbképzés kérdése az írott és az - általam kevésbé ismert és e helyen ezért nem részletezett - elektronikus média bármilyen szintű munkatársai esetében is fontos. Adja Isten, hogy a lelki tartalmakat mind jobban kiaknázó, az evangéliumi örömet hitelesen közvetítő, a sajtóműfaji szabályokat messzemenően betartó, igényes írások, minőségi hang-és képanyagok szülessenek egyházi médiánkban!

Az említett utak mindegyikét fontosnak tartom, és látok lehetőséget azok bejárására. Ehhez persze a kérdések, sőt az egyházi újságírás meghatározó funkciójának és támogatásának felsőbb szintű átgondolására van szükség.

Bereczki Silvia sa (a Vasárnap és Keresztény Szó munkatársa):

Az örömhírt sugározni: a kereszténység alapüzenetének aktualitását, életszerűségét felmutatni - azt hiszem, ez a katolikus, egyáltalán a keresztény média egyik fő feladata. Nem prédikálni, hiszen a médiát és az ambót nem szabad összetévesztenünk, de olyan tartalmakat közvetíteni, amelyek az olvasó szellemének és lelkének egyaránt táplálékot nyújtanak, amelyek segítenek a keresztény üzenet mélyebb, árnyaltabb, felelősebb megértésében és alkalmazásában. Amelyek segítenek a hétköznapokat is átjáró hit elmélyítésében, „a fel nem adható, semmire vissza nem vezethető remény" (Huub Oosterhuis) táplálásában, „a végtelenül több remény forrásához" (Soren Kierkegaard) való eljutásban, és amelyek a politikai erővel is rendelkező szeretet (Clemens Sedmak) gyakorlásában, a keresztény felelősségvállalásban is segítenek. Azaz Madelaine Debrel, a 20. századi „hétköznapi" misztikus szavaival élve arra irányítani rá a figyelmet, hogy „mérhetetlen energiáink" vannak: „a hegyeket elmozdító hit, a remény, amely számára semmi sem lehetetlen, a szeretet, amely lángra lobbantja a Földet".

Nem elsősorban a fentiekről szóló értekezésekre gondolok itt, és nem is csupán (színvonalas és tapasztalatból forrásozó) lelki irodalomra, hanem arra a módra, ahogy az eseményeket bemutatja a sajtó. A katolikus média lehet(ne) alternatív abban az értelemben, hogy a (sok esetben romboló) szenzáció keresése helyett az élet és remény jeleit próbálja felkutatni, azokat bemutatni és a rájuk irányított figyelem által is bátorítani őket. Amikor a helyi és a világegyház eseményeiről tudósít, hozzájárulhat ahhoz, hogy a katolikusok sajátjuknak vallják ne csak kis, helyi közösségüket, hanem érezzék azt is: egy nagy, az egész világot átfogó közösségnek részei, és betekintést nyerjenek annak sokszínűségébe, továbbá megismerve más - távoli és közeli közösségek - gondjait, kihívásait, imában és tettben szolidárisak legyenek azokkal.

A katolikus médiának sem helyettesítenie nem kell a világi médiát, azaz nem kell átvennie annak a szerepét, sem elzárkóznia nem szabad az egyház életén kívüli tartalomtól. Feladata véleményem szerint sokkal inkább a kiegészítés: azt az értelmezési segítséget adni a hírekhez, amely sajátja. Jean-Francois Noel francia pap-pszichoanalitikus szerint a szent az, „aki másként látja és hallja azt, amit mindenki lát és hall". Ennek mintájára azt is mondhatnánk, a katolikus média nem attól katolikus, hogy feltétlenül (csak) másról ír, beszél, közvetít, mint a világi társai, hanem sokkal inkább attól, hogy másként teszi azt: nem mindig Istenről beszél, de úgy közelít meg minden más témát, hogy azt átjárja a keresztény szemlélet. A modern világra tekintve nem a divatos áramlatokba gabalyodik bele - akár keményen bírálva őket, akár a csapdájukba esve -, hanem az idők jeleit és az abból fakadó isteni „meghívásokat, felszólításokat" keresi.

A jól ismert régi imából inspirálódva pedig kezdeményezések és lehetőségek bemutatása révén bátorít a megváltoz-tathatóért való elkötelezett cselekvésre, segít értelmet találni és derűsen együtt élni a megváltoztathatatlannal, és szükséges információkat meg eszközöket ad a kettő bölcs megkülönböztetéséhez. Segíthet - követésre méltó példák bemutatásával és reflexióval egyaránt - arra a magatartásra eljutni, amely Christian Hennecke német gyakorlati teológus szerint „elkötelezett éberség, amely Isten cselekvésével számol".

Alapvetően a jelent elemzi és a jövőre mutat a média, de egy olyan társadalomban, amelyben az identitászavar és a többszörösen kisebbségi lét (nem csak a nemzeti kisebbség vagy az elkötelezett katolikusok esetében) alapvonás, a jól profilált média felvállalhatja a gyökerek erősítését is, hiszen - amint az osztrák trendkutató Manfred Prisching rámutat, a gyökértelen társadalom gyenge társadalom. Ez azonban nem „megmerevedést" vagy „a régi szép idők" visszasírását jelenti, hanem azoknak az egészséges gyökereknek a felkutatását és táplálását, amely lehetővé teszi az új hajtások növekedését és kibontakozását.

A jó katolikus sajtónak, azon túl, hogy érdemben szól azokhoz, akiké, azaz a hitüket mélyen, értelmesen és elkötelezetten megélni akaró katolikusokhoz, egészséges kihívásnak és dialóguspartnernek kellene számítania a magukat nem hívőknek nevezők számára is, és ami talán korunkban különösen fontos lenne: azokat megszólítani, akik Tomas Halik cseh szociológus pap megfogalmazása szerint „a vallási biztonság és az ateizmus közti szürke zónában élnek", azaz a keresőket, az egyháztól eltávolodottakat, azokat, akik már vagy még nincsenek otthon az egyházban, de akik szívük és értelmük mélyén keresők.

Azt talán fölösleges hangsúlyoznom, mennyire fontos világunkban az egyház jelenléte a médiában, valamint az igényes katolikus média léte. A sokszínűség és sokféleség, amire ma nemcsak tartalmilag, hanem a média formái szempontjából is lehetőség van, segíthet megszólítani a legkülönbözőbb korosztályú és életvitelű csoportokat. A sokféleség mellett azonban véleményem szerint fontos lenne az egység is: közösen képviselni az örömhírt, összehangoltan sugározni az üzenetet, egymást kiegészítve és támogatva dolgozni, keresve a párbeszédet a más felekezetű, valamint a nem keresztény médiumokkal is.

Végül azt hiszem, a keresztény médiának minden más erénye mellett helyes alázatot is kell gyakorolnia, azaz fontosságának, mi több, nélkülözhetetlenségének és hatalmas lehetőségeinek tudatában azokat úgy állítania az örömhír szolgálatába, hogy létével is rámutasson: a személyes istenélményt, a TE-vel való találkozást és a közösséget, az útkeresést semmi nem helyettesítheti, a legmodernebb és -szakszerűbb médiumok sem, de eszközként hozzájárulhatnak a személyes és közösségi élményre való eljutáshoz és az abból forrásozó elköteleződés megéléséhez.