Szabó Csaba
gYULAFEHÉRVÁR A RÓMAI KORBAN:
A KEZDETEK (106–138)
Romans in Apulum: the beginnings (106-138)
Apulum (today Alba lulia, Gyulafehérvár) was one of the largest conurbation in Dacia. After the conquest of the province, the XIII. Gemina legion was settled on the bank of the Mures river, where a castrum was built. The position of the castrum and the later canabae and pagus became crucial in the economic and political life of the province. During the reign of Traianus and Hadrianus, the civilian pagus (probably a part of the territorium of Ulpia Traiana Sarmizegetusa) became a more and more important urban settlement.
Keywords: Apulum, Traianus, legio XIII Gemina, Hadrianus, canabae, Roman Dacia
A szerző a Pécsi Tudományegyetem BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolája ókortörténeti programjának hallgatója. Doktori tézisében Apulum, az ókori Gyulafehérvár vallásos életével foglalkozik.
Gyulafehérvár mai városképe alatt ott nyugszanak Apulum kettős városának és Dacia provincia egyik legnagyobb katonai táborának romjai. A város római történelmével úton-útfélen találkozunk a Vauban - várba, püspöki palotába beépített római kövek vagy az egyre gyakrabban és látványosabban előbukkanó régészeti emlékek révén. Az alábbiakban Gyulafehérvár római kori, közel 1900 évvel ezelőtti történelmének első fejezetével ismerkedhet meg az olvasó.
„Ex toto orbe Romano": Apulum Traianus császár korában (106-117)
Eutropius, a görögből lett római történetíró írja három évszázaddal a történtek után, hogy a második dák háborút követően Marcus Ulpius Traianus császár (98-117) „a római világ minden részéről" rómaiakkal töltötte meg a megtépázott Dák Királyság területét.1 Erről a korszakról sajnálatos módon kevés forrás tanúskodik mind a provincia, mind Apulum területéről. Az erre a korszakra vonatkozó irodalmi forrásaink nagy része jóval később keletkezett, az elsődleges információkat szolgáló írások - így Traianus császár háborús naplója, néhány sor kivételével - mára elveszett.
A Traianus kori Dacia egységes provinciaként jött létre, egyetlen várossal, Ulpia Traiana Sarmizegetusával (Várhely), ahol a provincia tartománygyűlése és a pénzügyi felelős, a procurator székelt. A fiatal tartomány ekkor még két vagy három legioval rendelkezett, így consulviselt kormányzó vezette a provinciát (legatus Augusti pro praetore). Az elsődleges feladat - mint minden provincia megalapításakor - itt is az úthálózat kiépítése, a katonastratégiai pontok elfoglalása és berendezkedése, valamint a romanizáció elkezdése, azaz a kolonizálás volt. A Drobeta mellett felépült dunai híd és a provincia északi határát képező Porolissum közötti út már 110-ben kiépült, ezáltal a provincia belső területeit, így Apulumot is érintve, ahol három főút találkozott.2
112-ben Traianus már DACIA AUGUSTI PROVINCIA érméket veret, ami arra utal, hogy a terület végérvényesen a birodalom része lett. A két háborúban jeleskedő XIII. Gemina legio feladata lett az, hogy védje a provincia belső területét, uralva ezáltal a Drobeta-Porolissum közötti főút nagy részét és az Erdélyi Érchegység gazdag arany- és ezüstbányáit, illetve az ott létrehozott településeket, Alburnus Maiort (Verespatak) és Ampelumot (Zalatna). A közel 6000 katonának és ennél is népesebb kíséretének - kereskedőknek, orvosoknak, hivatalnokoknak - otthonul szolgáló katonai tábort (castrum) a mai Vauban vár alatt meghúzódó területen építik fel. Ez még a háborút követő első években történhetett, amikor a frissen meghódított provinciában szorgos római katonák és szakemberek (gromaticusok) - így Balbus, a neves hadmérnök (agrimensor)3 - utakat és katonai táborokat építettek, biztosítva a belső békét és megismerve a helyi viszonyokat. A Maros harmadik teraszára érve, a mai Gyulafehérvár mellett magasodó királypatakai hegy mellett a kalandos életű, oroszlános címerű XIII. Gemina katonái valószínűleg hamar megbarátkoztak a békés tájjal és a mezőgazdaságra is kiváló környezettel. A terület nemcsak a provincia védelmében, az aranykereskedelem igazgatásában, de a sókereskedelemben is kivételesen jó helyet foglalt el.4
A katonai tábor Traianus-kori fázisa minden bizonnyal fából vagy földből készült, ahogy ez abban a korban jellemző volt. A szakirodalomban máig vita kérdése, hogy a mai Vauban vár alatt nyugvó római castrum Traianus korában egy vagy két legiónak adott-e helyet. Néhány LEG I AD/ LEG XIII feliratú bélyeges téglára alapozva Coriolan Opreanu úgy véli, hogy az apulumi légiótáborban Traianus korában - rövid időre legalábbis - a XIII. Gemina mellett az I. Adiutrix is állomásozott.5 Mások, így Ioan Piso ókortörténész is azt a véleményt támogatja, hogy a XIII. Gemina mellett csak az I. Adiutrix néhány segédcsapata volt jelen a korai időszakban a castrumban.
A 480 x 440 méteres,6 óriási táborban barakkok, kórházak, raktárak sorakoztak és épültek nagy erőkkel az első években, miközben a vadregényes táj óriási sebességgel, alig hat év alatt szelídült meg a római civilizáció révén. A környéken utak, az Érchegységben katonai figyelőállomások, a mai Fehér megyében pedig a római postát és a katonák közlekedését könnyítő állomások (mansio, statio) nőttek gombaszámra az új Apulum-Napoca út mentén. A castrum és lakóinak felügyelete a legio vezetőjének a feladata volt, aki minden bizonnyal egyben a provincia legatusa, azaz a császár hivatalos képviselője, megtestesítője volt. A terület hivatalosan Ulpia Traiana Sarmizegetusa fennhatóságához tartozott, a város territoriumának része volt.7 Már Traianus idejében elkezdődik azonban egy civil település (vicus) kiépülése a castrumtól 2,2 km-re délre, a mai Partos negyed területén.8 Ezzel egy időben létezik a castrum mellett a canabae, azaz a katonai település is, ahol a veteránok és a hadsereget szolgálók éltek. A civil település első generációi minden bizonnyal a két dák háború veteránjai lehettek (lásd CIL III 7754), akiket a Papiria törzsbe soroltak be, ugyanabba, melybe a Hispániából származó császár is tartozott. Bár állandó lakhelyük Apulum volt (cives Romani consistentes ad legionem) és itt is temetkeztek, adminisztratív funkciót azonban az akkori egyetlen városban, Ulpia Traiana Sarmizegetusában viseltek. Kiváló példa erre Caius Sentius Flaccus, akit bár Apulumban temettek el, életében Sarmizegetusa elöljárója (decurio) volt. Egy másik személy, Aurelius a kormányzó segédkezője volt (beneficiarius), aki elöljárójának szobrot is emel.9 A katonák településének nyomait ebből a korszakból régészetileg nehéz azonosítani, feltételezhetően erre bukkanhattak a régészek az 1980-as években a Vauban vár egyik bástyája mellett.10
Feltételezzük, hogy a 106-117 közötti időszak öt legatus Augusti pro proaetore rangú szenátora (lulius Sabinus, D. Terentius Scaurianus, Q. Baebius Macer, c. Avidius Nigrinus, c. lulius Quadratus Bassus) rövidebb ideig Apulumban is járt, bár Traianus kori székhelyük pontos helyét máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. A városból ismert közel 900 személynév közül mindössze 6%, azaz 38 viseli a Marcus Ulpius nevet, amely a civil település kicsiny mivoltára enged utalni a traianusi időkben.11
Az utazó császár kora (117-138)
Publius Aelius Hadrianus neve mellett gyakran szerepel az „utazó császár" jelző. Uralkodása idején számos jelentős változás következik be a Római Birodalom történetében, melyet a császár legtöbbször utazásai során dönt el.
Uralkodása idején (117-138) Dacia történetében számos jelentős esemény következett be, amely nemcsak a provincia, de az apulumi civil település és a XIII. Gemina történetét is befolyásolta. 117 nyarán kezdetét veszi a Dacia nyugati szomszédságában élő szarmata-jazigok támadása.
Ezzel egy időben ugyanakkor a velük rokon nép, a roxolánok is támadást intéznek, keletről veszélyeztetve a provincia egységét. A harcok súlyosságát mutatja, hogy a csatározásokban meghal c. lulius Quadratus Bassus is, míg a hirtelen császárrá lett Hadrianus kénytelen megszakítani római útját és a térségbe utazik. A roxolánok és jazigok legyőzése és kibékítése után Hadrianus Daciában is alkalmazza új, birodalmi stratégiáját, amely a befele forduló, augustusi elvekre épülő védelemre épült. Ennek jegyében kerül sor a provincia adminisztratív és katonai újraszervezésére, melynek következtében Dacia három részre oszlik: északon Dacia Porolissensis, középső részén Dacia
Superior és déli részén a Dacia Inferior nevet kapja a terület. Az új provincia újraszervezése, katonai és politikai vezetése a tehetséges hadvezér, Q. Marcius Turbo feladata volt. Mivel a IV. Flavia Felix legio Singidunumba kerül, a provincia vezetője prétori rangú legatus Augusti pro proaetorae lesz, aki egyben a XIII. Gemina parancsnoki címét is betölti. A provincia 117 és 138 közötti történetéből öt ilyen rangú személyt ismerünk: Cn. Minicius Faustinust, Tiberius Claudius [...], Egnatius [...], Cn. Papirius Aelianust és c. Iulius Bassust. Székhelyük továbbra is bizonytalan, feltételezhető, hogy a XIII. Gemina castrumában lehetett a helytartói lakosztály, de nem kizárt, hogy a középkorhoz hasonlóan vándorközponttal kell számolnunk.12
A másik két provinciát egy-egy procurator vezette. Mivel a provincia egyedüli légiója maradt a XIII. Gemina, Dacia Superior és a castrumától délre fekvő civil település jelentősége is megnő. A korból kevés felirat ismert, ezek közül kiemelendő a ma már elveszett CIL III 1078, amely pontosan datálható (Kr. u. 135. december 13.). Hasonlóan az előbbiekhez, a CIL III 1169-et is veteránok állítják.13 A felirat Sabina Augustának, a császár 136-ban elhunyt és istenné avatott feleségének állít emléket. Sajnos nem lehet tudni, hogy a castrum, a canabae vagy a civil vicus területéről származik-e. Császári család tagjáról lévén szó, valószínűbb, hogy a castrumban állhatott a szobor és felirata.
A gyulafehérvári régészeti kutatások azt bizonyítják, hogy a britanniai nagy építkezésekhez hasonlóan14 az apulumi castrum is ekkor válik kőépületté. A birodalom minden részén - a tivoli villától a távoli szíriai városokig - mindenhol római fórumok és monumentális épületek jelzik az utazó császár munkásságát és útvonalát. Nem kizárt, hogy a mai Partos negyedben, a sókereskedelem és az arany útjának központjában a tehetős kereskedők és veteránok már városias településsé alakítják a vicust.
Hadrianus korában mind a civil, mind a katonai tábor helyén gazdag kereskedelmi és szellemi élet alakulhatott ki. Néhány pecsételt mécses és amfóratöredék bizonyítja, hogy a kis-ázsiai közösségekkel - főleg Bithynia provinciával - élénk kereskedelmi kapcsolatot épít Apulum.15 Fontos kiemelni ugyanakkor a birodalom vámkörzetének (Publicum Portorium Illyrici) és népes személyzetének nagy szerepét, amelyet nemcsak a kereskedelemben, de a vallásos életben is betöltöttek. Rómától a mai Szlovénia területén található Poetovio (Ptuj) vámállomásán keresztül egészen Apulumig eljutottak embereik, akik világjárt, sok nyelven értő és beszélő emberek voltak. Közülük többen egykori szolgák, akik Hadrianus korában szerzik a polgárjogot. Számos oltárt állítanak Apulumban is,16 elsősorban a canabae környékén, ahol a régészek a 20. században több, Mithrasnak, a misztériumok istenének épített szentély jelenlétét azonosították Gyulafehérváron.
Nemcsak Mithrasnak, de Silvanus Domesticusnak, a kerteket és növényeket védelmező istenségnek és a harciasság istenének, lupiter Dolichenusnak is oltárt állítanak a huszonöt évnyi szolgálat után egykori táboruktól délre letelepedett veteránok.
Hadrianus korában a mai Gyulafehérvár területén már mozgalmas római élet zajlott. A vicus és a canabae lakosságát nehéz megbecsülni (legtöbbször a temetők és az amfiteátrumok méretéből szokták levezetni17), de az bizonyos, hogy az uralkodása kezdetén felbolyduló belharcokat és külpolitikai krízist követően a hangulat békéssé vált, és lehetőséget adott a település fejlődésére, várossá alakulására.
Bibliográfia
Benea, Doinea: Cu privire la administrarea salinelor din Dacia romană.
Analele Banatului 2007. 15. 41-46. Bolindeţ, Viorica - Rusu et alii: Palatul guvernatorului Daciei romane de
la Apulum. O redescoperire a patrimoniului. Cluj-Napoca 2011. Ciugudean, Daniela: Obiectele din os, corn şi fildeş de la Apulum. Alba lulia 1997.
Diaconescu, Alexandru Apulum. In: Hanson, William - lan Haynes: Roman Dacia: The making of a provincial society. Journal of Roman Archaeology 2004. Fodorean, Florin: Viae militares in timpul lui Traian. In: Teodor, Eugen - Ţentea, Ovidiu: Dacia Augusti Provincia. Crearea provinciei. Bucureşti 2006, 135-163. Fodorean, Florin et alii: Mapping archaeological sites using digital cartography. In: Geographia Napocensis 7, 2013. nr. 2., 51-58.
Moga, Vasile: A existat un amfiteatru la Apulum? Apulum 21, 1983., 81-88.
Opreanu, Coriolan, Castrul legiunii I Adiutrix de la Apulum în timpul lui Traian. Consecin ţe asupra urbanismului roman la Apulum (Le camp fortifié de la Ie légion Adiutrix d'Apulum pendant Trajan. Conséquences sur l'urbanisme romain a Apulum). Apulum 35, 1998., 121-134.
Ota, Radu: De la canabele legiunii a XIII. Gemina la Municipium Septimium Apulense. Alba Iulia 2012.
Piso, loan: Die soziale und ethnische Zusammensetzung der Bevölkerung in Sarmizegetusa und in Apulum. In: Prosopographie und Sozialgeschichte. Studien zur Methodik und Erkenntnismöglichkeit der kaiserlichen Prosopographie (Kolloquium Köln 24-26. November 1991). Köln-Wien-Weimar 1993, 315-337.
Piso, Ioan: Le territoire de la Colonia Sarmizegetusa. Ephemeris Napocensis 5, 1995, 63-83.
Szabó Csaba, A Publicum Portorium Illyrici szerepe a Mithras-kultusz terjedésében. Előadás: Provincialia Romana I., Pécs, 2014. január 30. (megjelenés előtt).
Jegyzetek
1 Eutropius, Breviárium ab Urbe condita, VIII, 6, 2.
2 Fodorean 2006, 135-163.
3 Fodorean et alii 2013, 53.
4 Benea 2007, 41-46.
5 Opreanu 1998, 121-134.
6 Ota 2012, 28.
7 Piso 1995, 63-83.
8 Diaconesu 2004, 111.
9 CIL III 14480.
10 Ciugudean 1997, 11, Ota 2012, 31.
11 Piso 1993, 315-337.
12 Bolindet et alii 2011, 6.
13 A korabeli veteránokról lásd: IDR III/5, 694.
14 Ekkor épül a világörökségi helyszínné vált Hadrianus - fala is: Breeze - Jilek 2009, 67.
15 IDR III/6, 327, 329.
16 A Publius Aeliusok tevékenységéről lásd: Ota 2012, 33, Szabó 2014.
17 Amfiteátrumot nem azonosítottak Apulumban, bár létezése feltételezhető: Moga 1983, 81-88.
