Fodor György
nEVÜNK ÉS KERESZTNEVÜNK –
MEGHATÁROZÓ TULAJDONUNK
AZ EURÓPAI KERESZTÉNY KULTÚRKÖRBEN

 

Az esztendő 365 napjának minden órájában sokan születnek, nemcsak a földkerekségen, hanem szűkebb hazánkban, Erdélyben is. Az újszülött családjában fontos problémát jelent a névadás. A gyermek nevét a történelmi magyar egyházakban a szülők, a keresztszülők, rokonok, jó barátok határozzák el. Ebben döntően közrejátszik a szokás, hagyomány és - különösen napjaink városi viszonylatában - a divat, a jó hangzás és a rendkívüliség.

Rendszerint az apa, anya, a nagyszülők nevét adományozzák az újszülöttnek, akinek a családneve mellett ez lesz a személyét megjelölő egyéni neve egész életén át, még akkor is, ha felnőtt korban nincs megelégedve ezzel és mást szeretne. A személynevet általában keresztnévnek mondják, ugyanis az európai keresztény kultúrkörben a névadásban jelentős szerepet töltött be a vallási tényező, az egyház, amely a keresztelés szertartásában egy vagy több (spanyoloknál, franciáknál) szent nevével jelölte meg az embereket. Az állami anyakönyvezés bevezetéséig (nálunk 1895. október 1.) a nevet és személyazonosságot, szülőket bizonyító irat az egyházi anyakönyvi kivonat, a keresztlevél volt.

Az embernek elidegeníthetetlen sajátja a neve. A család-, illetve vezetéknév a hivatalos jelzője. Ezzel jegyzik be az iskolába, az állampolgári nyilvántartásba, így tartják nyilván a munkahelyén és egyebütt. Az otthoni és baráti körben azonban a keresztnév használatos, legtöbbször becézett formában.

A régi névmágia (varázslat) nagy jelentőséget tulajdonított a névnek. „Nomen est omen" - tartották a rómaiak, azaz „A név jóslat". Ezzel azt akarták kifejezni, hogy a névből titkos vagy akár természetfeletti varázserő árad, amely meghatározza viselőjének jövőjét és életének alakulását. Napjaink felvilágosult embere elutasítja a név mágikus, sorsmeghatározó szerepét, de bizonyára érdeklődéssel szerez tudomást az elkövetkezőkben a saját és a hozzá közel állók nevének szótartalmáról, jelentéséről.

E témát illetően nagyon jól dokumentált és érdekes tanulmányra bukkantam nemrég, szerzője dr. Denderle József (1911-2002) piarista tanár. A bevezetőben elmagyarázza, hogy minden vezetékvagy keresztnévnek nemcsak bizonyos hangalakja és hangulata van, hanem tartalma, azaz jelentése is. A nevek közhasználatú szavakból (főnév, melléknév) származnak, s egy név eredetének megállapítása a névtudomány (onomatológia) feladata, melyet az etimológia (szószármazástan) segítségével végeznek. A család/vezetéknevek származásának és jelentésének felismerése nem okoz különösebb nehézséget. Eredetük könnyen visszavezethető az ősök nevére (Lászlófi, Péterfi, Márton, Jakab, Jánosi stb.); illetőségi helyére (Bányai, Brassai, Marosi, Erdélyi stb.); nemzetiségi származására (Török, Tóth, Szász, Székely stb.); foglalkozására (Kovács, Szántó, Szabó, Kertész stb.); jellegzetességére (Nagy, Fekete, Hosszú, Erős stb.), illetve más természetű szavakra (Rögös, Bojt, Polgár, Virág, Sas, Héjja stb.) A család/ vezetéknév a közhasználatban eredeti formájában használatos és nem fordítják más nyelvre. Például Kisből nem lehet Micu, Klein, Petit vagy Molnárból Morar, Müller, Melnik, Meunier stb.

Egészen más a helyzet a kereszt/személynevek tekintetében. Ezek is közhasználatú szavakból lettek, s az egyén természeti vagy testi adottságaira, erkölcsi, szellemi tulajdonságaira, természetfölötti, azaz misztikus kapcsolataira vonatkoznak, de idegen nyelvű átvételek: István, Pál, Márta, Irén stb. Napjaink embere számára értelem, tartalom, azaz jelentés nélkül hangzanak, és csak kevesen vannak, akik ismerik eredetüket - hangsúlyozza Denderle József.

Az európai keresztény népeknél a személynevek túlnyomó részben a történelmi egyházak közvetítésével kerültek a közhasználatba a héber bibliai, görög, latin, germán és szláv nyelvekből. Nagy részük nemzetközivé lett, és kiejtésben, formában hasonult a nemzeti nyelvekhez (például a görög Stephanos, latin Stefanus, magyar István, román Ştefan, orosz Sztyepán, angol Steven, olasz Stefano, francia Étienne, vagy a héber Elischeba, latin Elisabeta, magyar Erzsébet, orosz Jelizabeta, angol Elisabeth stb., vagy lefordított formában honosodtak meg: Győző=Victor, Bódog=Felix, Vidor=Hilarius, Szilárd=Constantinus, Kolozs=Claudius, Rózsa /Róza/=Rosa stb. Más nevek megtartották eredeti, idegen hangzásukat: Artúr, Norbert, Lucia, Szilvia, Vladimír. A nemzetközileg használatos nevek mellett olyan nevek is vannak, amelyek valamely nép vagy nemzeti közösség ősi névkincséhez tartozik. A szlá-voknál: Vladimir, Tihomir, Dragomir, Kazimir; a germánoknál: Ulrik, Szigfrid, Herman, Frida, Gertrúd; míg a latin nyelvcsaládban: Regina, Szabina, Laura, Lukrécius, Román, Bonifác és mások. A magyar ősi névkincshez tartoznak az Árpád, Géza, Zoltán, Szabolcs, Sarolta, Emese, Emőke stb. nevek. A nyelvész szakemberek véleménye szerint tévesen származtatják Ödönt Edmundból, Jenőt Eugéniusból, Bélát Adalbertből, Gyulát Juliusból, mert ezek ősi magyar nevek.

A sokat átfogó általános kultúrával rendelkező Denderle József piarista arra a következtetésre jutott, hogy a régebbi naptárak fontos alkotórésze volt a névnapok - betűrendbe foglalt -jegyzéke. Bár ezek 300-nál is több nevet tartalmaztak, közülük a hazai magyar nyelvterületen álta I ánosan csak 10-20 férfi-, illetve női név volt használatos, a többi csupán szórványosan, különösen falusi környezetben.

A fentiekkel kapcsolatban Denderle József elmondja: „Felmérést végeztem 110 iskolás körében egy Kolozsvár melletti faluban. A 70 leány közül: 20 Anna, 16 Erzsébet, 10 Katalin, 7 Ibolya, 4 Ilona, 2 Gyöngyi, 2 Rozália, 1 Vera, 1 Etel, 1 Eszter, 1 Emma, 1 Éva, 1 Enikő, 1 Ildikó, 1 Piroska, 1 Paula. A 60 fiú közül: 14 Sándor, 12 Ferenc, 8 János, 7 Márton, 7 István, 2 József, 2 Attila, 1 Árpád, 1 Csaba, 1 Levente, 1 Jenő, 1 Tibor, 1 György, 1 András, 1 Albert.

A család/vezetéknevek azonossága és a kereszt/személynevek kis arányú változatossága tette szükségessé falvaink-ban a melléknevek, úgynevezett ragadvány- vagy csúfnevek elterjedését. Még a közeli rokonság is egy helységben csak így tud eligazodni a sok azonos férfi- és női név között. Ezzel kapcsolatban a tudós piarista tanár felsorolja a nálunk gyakrabban előforduló kereszt- azaz személyneveket - eredetükkel és jelentésükkel együtt, hogy viselőik ne csak formailag, hanem tartalmilag is tisztában legyenek nevükkel.

Héber (bibliai) eredetű nevek:

Anna, Hanna = kegyelem Ábrahám = nép atyja Ádám = földből való Áron = virágzó

Barnabás, Barabás, Barna = vigasztalás atyja

Benjámin, Benő, Béni = fájdalmak gyermeke

Bertalan = Ptolemeus szolgája

Dávid = vörös

Dániel = Isten a bíró

Emánuel, Manó = velünk az Isten

Erzsébet, Eliz, Alíz = Istenimádó

Eszter, Esztella, Csilla = csillag

Éva = élők anyja

Gábriel, Gábor, Gabriella = erős, mint Isten

Izsák, Izsók = az öröm gyermeke

Jakab = szegletkő, saroktartó

János, Johanna, Janka = Isten kegyelme

József, Jozefin, Jozefa = ráadás

Judit = Isten ismerője

Magdolna = Magdalából való

Mária = keserűség

Mirjam = Isten kedveltje

Márta = szomorúság

Mátyás = Isten ajándéka

Mihály = ki olyan, mint Isten

Rebeka = szép

Salamon = békés

Sámuel, Samu, Soma = Isten prófétája

Sára = úrnő

Simon = meghallgatás

Tamás = iker

Zsuzsánna = liliom

Görög (bizánci) nevek:

Ágota = áldott Aladár = alkalmazott Ambrus = kedves

András, Endre, Andor, Andrea = férfias

Ciril = úri

Elek = védelmező

Irén = öröm

Fülöp = lókedvelő (filo hippos)

Gergely = éber

György, Györgyike = földművelő

Ilona, Helén, Lenke = fénylő, fáklya

István, Stefánia = koszorús

Jolán = Ibolya

Júlia = fiatalos

Katalin = tiszta

Kamilla = szabadon született

Margit, Gitta = gyöngy

Miklós = nép győztese

Mónika = magányos, egyedül élő

Nóra, Eleonóra = könyörületes

Péter = kő, szikla

Pongrác = nagyon erős

Sándor = védő férfi

Terézia = vadász

Tivadar = Isten ajándéka

Veronika = győzelmet hozó

Zsófia = bölcsesség

Latin (római) nevek:

Adorján = adriai származású Aurél, Aurélia = aranyos Antal, Antónia = vetélkedő Ágnes = bárány Ágoston = fölséges Bálint = egészséges Beatrix = boldog Benedek, Bence = áldott Borbála = szakállas, műveletlen Cecilia = vak Christina = keresztény Dezső = kívánt Domonkos = úri

Emil, Milán, Emilia = szorgalmas

Flórián = virágos

Hajnalka = Aurora

Ignác = tüzes

Kelemen = kegyes

Klára = tiszta

Kolos = sánta

Kornél, Kornélia = tartós

Konstantin = szilárd

Laura = borostyánkoszorú

Ószláv nevek:

Béla = fehér, tündöklő Iván = János szláv alakja László = dicső fejedelem Kázmér = békét hirdető Olga = hajókészítő hely Szaniszló = állhatatosságáért dicső Tihamér = csendes békéjű Vencel = örökké dicső Vladimir, Valdemár = a béke fejedelme

Az ősi magyar névállományból, bár eléggé gazdag, csak igen kevés van használatban. Denderle József szerint ezek eredetét az ugor-bolgár-török együttélés korában (5-7. század) kell keresni. Ilyenek:

Alpár = hős férfi

Attila = a gót „atta" kicsinyített alakja Ákos = fehér madár, sólyom Álmos = ajándék, alma

Árpád = az árpa szó kicsinyített alakja = árpácska; vagy a török alpád = vezér. Nem egyezik a latin Arcadie névvel. Botond = csikó Bulcsú = bocsátó Csaba = ajándék gyermek

Csanád = testes Előd = első Emese = anya

Emőd, Emőke = kisgyermek

Géza = főúr, herceg

Gyarmat = fáradhatatlan

Gyula = égő, fényes

Jenő = alvezér

Kaplony = tigris

Kicsid = kistermetű

Koppány = megragadó

Laborc = párduc

Lehel = élet, lélek

Levente = lévő

Örkény = férfi

Réka = tiszta

Sarolta = fehér menyét

Tas = kő

Zoltán, Zsolt = uralkodó

Zsombor = bölény

A fentiekhez sorolhatók továbbá azok a magyar nevek is, amelyek írók fantáziájának szülöttei vagy műveik által váltak népszerűvé: Enikő, Gyöngyvér, Ilma, Lilla, Ildikó, Melinda, Csongor, Tiborc.

Denderle József 1911. december 24-én született Naszódon. Iskoláit szülővárosában, hatodik osztálytól pedig a kolozsvári piarista főgimnáziumban végezte. Kivételes módon már 16 éves korában felvették a Kegyes (Piarista) Tanítórendbe. A mára-marosszigeti noviciátus után a kolozsvári egyetemen szerzett történelem-földrajz szakon oklevelet, ezzel párhuzamosan elvégezte rendi teológiai tanulmányait is. 1934-ben szentelte pappá gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök, akinek ez volt az utolsó papszen-telési szertartása. 1935-1938 között a Zágoni Mikes Kelemenről nevezett kolozsvári piarista főgimnázium tanára, 1939-ben pedig Rómában, a vatikáni levéltárban végzett kutatásokat. Ezt követően a nagykárolyi és a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumban tanított. 1943-ban visszahelyezték Kolozsvárra, ott tanított az iskola kommunista hatóságok általi megszüntetéséig, 1948-ig. Közben - 1944-ben - a kolozsvári egyetemen a történelemtudományok doktorává avatták summa cum laudéval. A vallásfelekezeti iskolák megszüntetése és a szerzetesrendek betiltása után többször beidézték a Securitatéhoz, ahol felszólították, hogy vállaljon állami iskolában tanári állást. Rendi jóváhagyással, bizonyos kötelezettségek betartásával tanított nyugdíjazásáig. Visszatérve nyilvános papi működéséhez, a kolozsvári Piarista templomban szolgált. 1984-ben püspöki megbízatás alapján elvállalta a vasárnapi román nyelvű, római szertartású misét és szentbeszédet.

Személy szerint hálás vagyok a Mindenhatónak, hogy bizalmába fogadott és már fiatalként megnyitotta szívemet a piarista szellemiség iránt. Nagy tudása, széles látóköre, kitűnő előadókészsége élményszerűvé tette prédikációit, illetve beszélgetéseinket. Életét és paptanári munkáját az igényesség, pontosság, szolgálatkészség és a szeretet jellemezte. Denderle József életének 91., papságának 68. évében hunyt el Kolozsváron 2002. november 2-án, hosszas, türelemmel viselt szenvedés után. A Házsongárdi temető piarista sírkertjében nyugszik.