Visszatérni az élethez, ez a feladat! Ezzel ismét egészséges lesz a világunk, mert visszatértünk a természethez, a jó emberi kapcsolatokhoz, az élhető struktúrákhoz és ez nem más, mint visszatérés a Teremtőhöz.

Bányász József
éRTELMES MUNKA – A TEST–LÉLEK EGYSÉG ESZKÖZE
Mozaikkockák egy rendszerszemléletű életforma megteremtéséhez

Az a sarkalatos kérdés foglalkoztat nap mint nap, hogy összhangba tudjuk-e hozni hétköznapjainkat a munkával, látjuk-e annak értelmét, meg tudunk-e élni belőle, az életet, a jövőt szolgálja-e mindennapi tevékenységünk, ártunk-e vele valakinek, milyen forrásból finanszírozzák, és, ha munkaadó vagyok, akkor érzem-e annak a felelősségnek a súlyát, ami ezzel jár. (?) Amikor a fenti kérdésekre való válaszkeresés közepette rátaláltam Ernst F. Schumacher Jó Munkát! című, 1979-ben írt könyvére, nagyon sok kérdésre választ találtam. A következőkben ezt az írást próbálom parafrazálni a 21. század olvasatában, az „itt és most" helyzetre adaptálva.

„Dante, amikor a pokolbeli látomásokról írt, kiegészíthette volna ezt a gyári szerelőszalagon dolgozók értelem nélküli tevékenységének unalmával. Ez a munka rombolja a kezdeményezőkészséget, tompítja az agyat. Az angol dolgozók millióit mégis ilyen tevékenységre késztetik." (London Times)

„Semmilyen visszhangot nem váltottak ki ezek az erős szavak a korabeli (1979-es) közvéleményben. Az emberek közömbösen továbbmentek mellettük. Ha az afrikai rezervátumok madarainak agyműködését tompította volna valami hasonló dolog, a környezetvédők fellázadnának. Ha a dolgozó emberek testét, és nem agyát veszélyeztetné valami vész, nagyobb visszhangot váltana ki. Vannak törvény által szabályozott munkavédelmi előírások a testi épség megvédésére. A dolgozók agya, értelme és lelkisége azonban már más kérdés. A stockholmi környezetvédelmi konferencián (1972) jelentették ki: »Természeti forrásaink: a túlélés biztosítéka.« Minden erőforrás közül a legfontosabb az emberi agy képzelőereje, kezdeményezőkészsége. Ennek nevelésére jelentős összegeket szánunk. A »túlélés« szempontjából is ez a legértékesebb természeti erőforrás. Meg kellene óvni, fejleszteni kellene. Ellenben a Túlélés biztosítékai dokumentum az anyagi tényezőkkel foglalkozik - ásványi anyagok, energia, víz stb. -, de nincs szó benne olyan nem megfogható forrásokról, mint kezdeményezés, képzelőerő és agyi képességek.

A munka köti le az emberi faj energiáinak a többségét, és amit az emberek tesznek, az általában fontosabb a megértésükhöz, mint az, hogy mit mondanak vagy mire költik a pénzüket. Egy egyén munkája az egyik legmeghatározóbb tényező jellemének és személyének alakulása szempontjából.

Alig teszik fel a kérdést: milyen hatással van a munka a munkásra, nem is szólva arról a kérdésről, hogy vajon nem lenne-e helyes törekvés, hogy a munkát alakítsuk a dolgozók igényeihez és nem fordítva, a munkástól várjuk el, hogy idomuljon a géphez. [...]" Lehet-e jobban a lényegre tapintani a fent megfogalmazott egyszerű soroknál? Hajlamosak vagyunk elbonyolítani életünket. Testi szükségleteink kielégítése közben ideológiákat gyártunk, hiteket, vallásokat teremtünk, amelyek szándékaink és tetteink között akkora szakadékot eredményeznek, hogy nem látunk át tisztán a túlsó partra. Magunkat szándékaink, másokat tetteik alapján értékelünk" - írja H. G. Benett. Az az emberkép, amelyet magunkról, azaz a szándékaink mögé bújtatott valóságról alakítottunk ki, a méltányosság alapján kijárna mindenki számára. Ha ez így lenne, megváltozna a világunk, helyreállna a rend, megszűnne a bizalmatlanság szülte bürokrácia mindent elnyomó felhője, és visszakapnánk az értelmes élet, értelmes munka reményét.

Feltételezhetjük, hogy a London Timesban megfogalmazott korabeli gondolat a mai emberben nagyobb visszhangot váltana ki? Megérett vajon az idő arra, hogy az emberiség vissza akar térni az élethez, az egészséges világhoz, a természethez, az élhető struktúrákhoz és ezekkel együtt a Teremtőhöz? Szolgáltathatnék statisztikai adatokat is az ellenkezőjéről, de inkább az olvasóra bízom, hogy maga ítélje meg környezetének ismeretében, miként állunk. A természettől, az élhető emberi struktúrától, az élettől, Istentől való elidegenedésünk a fokozatos urbanizációs és ugyanakkor migrációs tendencia közepett óriási. A vidék, beleértve a Székelyföld egészét, valami mást akar, mint amit örökségül kapott, és amit kötelessége lenne továbbvinni. A testi vágyaink, szükségleteink kielégítésének hajszája közben elpuhulunk, „elhájasodunk", aminek következményeit valamennyien sejtjük.

A nagy tanítók felismerték, hogy a munka nemcsak a létfenntartás eszköze, hanem a tökéletesedésre törekvés is. A fennmaradáshoz munka kell, a tökéletesedéshez céltudatos tevékenység, olyan, amely összhangban van a törvénnyel. Talentumainkat kamatoztatnia kell a közjó, mások szolgálata érdekében.

Az emberi munka hármas célja:

1. Elő kell állítania a szükséges és hasznos javakat, szolgáltatásokat.

2. Lehetővé kell tenni minden ember számára, hogy használja, tökéletesítse képességeit.

3. Az embernek cselekedetei révén - egyeseket szolgálva, másokkal együttműködve - meg kell szabadulnia a vele született önzéstől (egocentrizmustól).

Ez a hármas funkció olyan központi szerepet ad a munkának, hogy el sem lehet képzelni az életet munka nélkül. „Munka nélkül az egész élet megromlik, de ha a munka lélektelen, nemcsak a társadalom romlik meg, hanem az ember is megzavarodik" - írja Albert Camus.

Azt hiszem, manapság elérkezett a társadalom arra a pontra, hogy felismerte az értelmetlen, lélektelen munka veszélyeit. Még megállhat, még megkeresheti az értelmes munka lehetőségét, bennfoglaltan az élet értelmét. Különben neurotikussá válhat. Erre már Viktor E. Frankl is figyelmeztet, amikor a noogén neurózis okainak feltárására tesz kísérletet.

A régi világ agonizál, az új pedig fájdalmak közepette fog megszületni. A világ egy sor probléma előtt áll. Egyesek kon-junkturálisak, mások strukturális eredetűek.

Ezek radikális döntések elé állítanak.

Három alapvető probléma óriási kihívást jelent a 21. század embere számára:

1. a szociális krízis,

2. a klímaváltozás,

3. a Föld mai kialakult rendszerének fenntarthatatlansága.

1. A szociális krízis már régóta parázslik, és az egész világon uralkodó kapitalista termelésmóddal van összefüggésben. Ennek dinamikája kevesek gazdagodásához vezet, a természet és a többség kizsákmányolása révén. A jólétnek nem sikerült „túlcsordulnia", ahogyan azt Adam Smith feltételezte. Ez az életrendszer zsákutcájába vezet, és az emberi faj kihalását okozhatja.

2. A klímaváltozás a természeti katasztrófákban mutatkozik meg: forgószelek, hurrikánok, az El Nino-jelenség felerősödése, árvízkatasztrófák, szárazságok. Ezek visszafordíthatatlan folyamatokra utalnak. A Föld megváltozott, mi pedig a globális felmelegedés közepén vagyunk, ami az ember évszázados, természetbe való káros beavatkozásának köszönhető. A probléma oka nem maga a Föld, hanem a mi agresszív viselkedésünk vele szemben.

3. A Föld mai kialakult rendszerének fenntarthatatlansága: Ma már tudjuk, hogy a Föld (Gaia) egy élő, nagy organizmus, mely intelligens módon minden, az élethez szükséges elemet egymással harmóniába rendez és fenntart. Megvan a szabályozó és reprodukciós rendszere, amit ma az ember 30 százalékkal túlterhel, és ez a jövő erőforrásainak az elhasználását jelenti (talajerózió, légszennyezés, vízhiány, erdőirtás, óceánszennyezés).

A civilizációnk paradigmaváltás előtt áll, mert a ma uralkodót nem tudja a föld fenntartani.

Civilizációváltást jelent:

- egy új szinergiát teremtő kapcsolatot alakítani ki a föld és az emberek között;

- életet adni a spirituális értékeknek: figyelmesség, együttműködés, szolidaritás, együttérzés, a különböző kultúrák békés együttélése;

- a szeretet konkrét alkotmányozása;

- „Noé bárkájának" újjáépítése és értékeink sürgős átmentése.

Ezek a lakonikusan elénk tárt feladatok első látásra - különösen egy elkötelezett keresztény ember számára - akár rokonszenvesnek is tűnhetnek, de elsősorban „megtérésre", radikális életmódváltásra köteleznek. Krisztus evangéliumának 21. századi interpretációi ezek, az idők jeleinek a figyelembevételével.

Teilhard de Chardin már fél évszázaddal korábban elkápráztató szintézist alakított ki a bibliai teremtés, a hit és az evolúciós világszemlélet között. Az evolúció egy bizonyos Omega pont felé konvergál, ami nem más, mint Krisztus. Az evolúció Krisztusban éri el a legfőbb célját, amit egy Entelecheia vonz (Thelos = cél). A kozmogenezis biogenezisbe torkollik, ami az antropogenezis felé tart, és a beteljesedésre a kristogenezisben fog sor kerülni, azaz a Krisztussá válásban. Ennek a „dobbantója" itt, a földön van. Mi dönthetjük el - mert ránk bízták -, hogy vissza akarjuk-e állítani a természet, az élet rendjét, vagy elpusztítjuk azt.

Az utópia szabadon engedése¹

Az elhagyatottság jelenkori érzésére való tekintettel, amely az emberiséget ma áthatja, időszerű az utópia lényegét újra megjeleníteni. Planetáris méretű civilizációs krízis központjában élünk. Minden krízis magában hordozza a változás lehetőségét, ugyanakkor a csőd veszélyét is. A krízisben összekeveredik a félelem és a remény, különösen most, amikor a globális felmelegedés folyamatában vagyunk. Szükségünk van a reményre, ez pedig az utópiában leli meg kifejezésmódját. Abban a természetben található, amely sosem lel önmagára a valóságban. Oscar Wilde találóan fogalmaz: „Egy világtérképet, mely nem tartalmaz Utópiát, nem is szabad megnézni, mert megtagadja azt az egyetlen országot, amely egy jobb haza reményét jelenítheti meg." Mario Quintana brazil költő pedig megjegyzi: „Mi van akkor, ha a dolgok elérhetetlenek! Ez még nem ok arra, hogy ne is akarjuk kívánni őket. Milyen szomorúak lennének útjaink, ha nem lennének a varázslatos csillagok előttünk."

Az utópia nem áll szemben a valósággal, sőt még inkább hozzátartozik, mert a valóság nemcsak abból áll, amivel rendelkezik, hanem abból is, ami potenciálisan benne rejlik és egy nap megvalósítható. Az utópia tehát a lehetőségek táptalaja, mely minden ember számára adott.

Ernst Bloch a „remény princípiumáról" beszél, ami az emberi élet és történelem kimeríthetetlen képessége. Az ember nemet mondott, mert azelőtt egy Igen megszólította. Bloch megállapította, hogy a genezis nem a kezdetben, hanem a végben található. Csak az evolúciós folyamat végén válnak valóra az Írás szavai: „És Isten látta, hogy mindaz, amit teremtett, jó." Addig, amíg mi az evolúciós folyamatban tartózkodunk, semmi sem egészen jó, minden javítható.

A kereszténység lényege nem abban áll, hogy megvalljuk az Istent. Más vallások is ezt teszik. Inkább abban áll, hogy az Utópiát (szó szerint azt jelenti, hogy az, aminek nincs helyszíne) Eutópiává (jó hellyé) tegyük.

A világnak szolgái, gondnokai kell hogy legyünk. A jelen rendszer javítása rossz út, kivéve, ha ez a javítás a valódi értékekhez való visszatérést jelenti.

Két tanítót kell rehabilitálnunk a modern rendszer válságában:

1. az élő természet csodálatos rendszerét (a városi civilizáció nincs kapcsolatban ezzel a rendszerrel) és

2. a hagyományos értékrendet, amely az emberiség történelme folyamán felgyülemlett bölcsesség, és amit objektív tudománnyal helyettesítettünk be.

Mi valójában az emberi személyiség? Emlékezzünk! Az isteni szintről jöttünk erre a földre. Isten fia vagy lánya az ember. Szociális lény, aki nem egyedül jött, és bele van helyezve a társadalmi környezetbe. Harmadszor nem teljes lény. Azért küldték ide, hogy kiegészítse magát. Arra hivatott, hogy szeresse Istent, társas lényként embertársát is, és mint teljes lényként önmagát is szeretnie, tökéletesítenie kell. A társadalmi szervezetnek ki kell elégítenie e hármas igényt, egyébként boldogtalan, romboló lesz. A politikának figyelembe kellene vennie ezeket az igényeket, de nem teszi. Az önmegvalósítás igénye örömteli munka által a legtöbb munkahelyen nem elérhető. Világszinten kritikus pontra érkeztünk, mert az emberek már nem akarnak mindenféle munkát elvégezni. Egyes helyeken ezt elnapolták a vendégmunkások befogadásával, de nem sokáig. Az angliai ipari nehézségek onnan erednek, hogy nincs elég vendégmunkás, és ők nem tűrnek bizonyos munkakörülményeket. A felebarát szolgálata sem lehetséges szervezeteink mérete miatt, ez csak kis szervezetekben megvalósítható. „Az igazságosság, amelyet nem mérsékel a kegyelem, durvasággá válik" - figyelmeztet Aquinói Szent Tamás. A kegyelem, amelyet nem szabályoz az igazságosság, a romlottság anyja.

A TLC (tender loving care), a GYSZG (gyöngéd, szerető, gondoskodás) a leghatásosabb „műtrágya", erre van szükségünk az életben. Ez a rendszeren kívül terméketlen és drága. A mezőgazdaság jó példa erre. A technológiai fejlesztés kivonta az embert, a TLC-t a munkából és műtrágyával, gépekkel helyettesítette. Ennek az az eredménye, hogy nincs igazi jövője, mert teljes mértékben a folyékony üzemanyagtól függ. Ahelyett, hogy együttműködne a természettel, erőszakot követ el rajta. Például ha az élelmiszer-termelés családi mértékben intenzíven folyik, akkor egy területegységen átlagosan ötször annyi termelhető, mint egy jól működő farmon. Ehhez alkotómunkára van szükség. És ez lebontható az élet más területeire is.

Az embereket egységekként kezelni hiba, mert nem azok. Nem matematikai lények. Minden ember egy egész világ.

Jegyzet

1 Lonardo Boff: Zukunft für Mutter Erde.