Könyv
dR. MARTON JÓZSEF:
A GYULAFEHÉRVÁRI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZMEGYE A 20. SZÁZADBAN

Marton József professzor azt választotta élete hivatásául, hogy a lelkekbe olvassa az evangéliumot, hogy pap legyen. Az lett, s híveit oly jól pásztorolta, hogy egyházi felettesei, diákkori teljesítményét is számon tartva, az egyházmegye központjába, Gyulafehérvárra vitték, meglévő és szerzendő tudását adja át a teológiai főiskola növendékeinek, ossza meg a kispapokkal lelkipásztori élményeit és tapasztalatát.

A magas szintű intézményi keretben Marton József oktatói feladatainak központi helyén az egyháztörténeti kurzusok előadása volt. De ezt a feladatát korántsem penzumként kezelte. Alkatából eredően is ő mindent odaadóan szokott elvégezni, így aztán az egyháztörténet kutatásába és művelésébe is teljes szenvedéllyel kapcsolódott be, időt, erőt, magát nem kímélve. Ennek köszönhető, hogy ma Karácsonyi János, Bunyitay Vince pászmáján van, akit kiemelkedőnek tartanunk. Marton József Fraknói-díja ezt a tudós társadalom előtt is felette jól bizonyítja, illusztrálja.

Ezúttal Marton József tudományos karrierjében is kétségtelenül fontos állomást jelentő kötetét tartjuk a kezünkben. A grafikailag igen szép borító felső részében a szerző - különben ritkán kiírt - tudományos rangját mutató címe és neve található, alája templomi zászlókkal búcsúra menő csángók képét illesztették - mintegy az egyházmegye dimenzióit mutatva, s félreérthetetlenül jelezve e keleti végek szorosabb integrálásának, számontartásának szándékát is.

A címlapon ez áll: A Gyulafehérvári Római Katolikus egyházmegye a 20. században. A kifejtendő kérdéskör, történelem pontos és szabatos meghatározása ez, az időkeretek félreérthetetlen megjelölésével. De ha végigolvassuk a könyvet, rájövünk, hogy tudatos keresettség van e cím mögött, hogy Marton József a mostanig érvényes hivatalos titulust egy történelmileg kialakult megállapodottság tükröződésének, eredményének tartja.

Igen fontos tartalmat ad, takar ez a cím. Szent István és utódai korától Erdélyi Püspökség volt az egyházmegye elnevezése, századokon keresztül. 1900-ban, miként a könyvből megtudjuk, változás történt, mert a többi felekezetek, főként a reformátusok, nyomást gyakorolnak a kormányzatra - megváltoztak az ősi, régi állapotok, s szerintük kizárólagosságot mutat az Erdélyi Püspökség elnevezés, ezért kibővítésre került: Erdélyi Római Katolikus Püspökség lesz az egyházmegye hivatalos címe.

A döntő változtatás a titulust illetően a Szentszék és Románia között megkötött konkordátummal következik be. A kormányzatok az egységes román nemzetállam kiépítését követve a helyi identitások jegyeit hordozó fogalmakat igyekeztek kiiktatni. Ezért keresztülviszik, hogy a korábbi történelmi valóságot tükröző Erdélyi Római Katolikus Püspökség elnevezést a konkordátum révén Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökséggel helyettesítsék be.

Az időkereteket jelentő 20. századdal kapcsolatban Marton József a félreértés lehetőségét kizárva leszögezte, hogy a „világi" korszakolást követi. Eszerint beszélnek hosszú 19. és rövid 20. századról. Egy évszázad hossza természetesen száz év, de a történelem nem igazodik az ilyen számszerűségekhez, kiemelkedő politikai fordulatokhoz kell folyamodnunk mint határkövekhez, amelyek megadják a század történéseinek jellegét. A 20. század kezdete ilyen szempontból az első világháborútól keltezhető, az azt megelőző békeidők pedig a 19. század meghosszabbításának tűnnek. Az első világháborúban a régi világ elsüllyedt, s az erőszakmozgalmak százada, a 20. század következett, amelynek időkereteit Marton József e munkájában alkamazta.

Marton József könyve jól összefogott szintézis. A szintézisre való törekvés a történészek, az egyháztörténészek körében is ösztönszerű, és éppen ezért, kortól függetlenül, sokan belefognak. A szakma viszont jól tudja, hogy egy ilyenszerű szintézis megalkotásához igen nagy tapasztalat hozta tudás is szükségeltetik, és hosszú évek előmunkálatai szokták megelőzni. Marton József meg is írja: jelen összefoglalója több résztanulmányának eredményeit, publikált vagy előadásokon ismertetett kutatási eredményeit foglalja magába, ezek sora pedig igen-igen hosszú. E kötetet illetően egyháztörténeti szintézisről beszélhetünk, de nélkülözhetetlen volt hozzá a magyar, a román társadalom- és politikatörténet beható ismerete is, hiszen ezek közegében élték meg az egyházi életet, alakultak az egyházmegye intézményi feltételei. S mivel a nagy világegyház egyik alapsejtjéről, egységéről, tényezőjéről ír, Martonnak az egyetemes egyház fejlődéstörténetével, Róma kisugárzásával, a Szentszék követte politikával is tisztában kellett lennie, mely tudás már birtokában volt, hiszen már megírta és kiadta a keresztény ókorról, a keresztény középkorról és az újabb korokról szóló tartalmas könyveit.

A kötet szerkezeti tagolását a szerző az Erdélyben bekövetkezett rendszerváltozások függvényében végezte el. Jól kivehető, hogy a tárgyalt kor kapcsán két olyan periódust azonosított, amelyekben a feltételek hosszabb távon voltak adottak, nevezetesen a két világháború közötti időszak huszonkét éve, amelyet a régi román világként ismer a köznyelv, és a kommunista uralom időszaka, amely persze sokkal többet tett ki a huszadik századból, hisz közel négy és fél évtizedet tartott. E kettő előtt, között és után külön szakaszok különböztethetők meg: a világháborús időszakok, illetve a négy év magyar világa, a társadalmi, egyházi életet nagyban befolyásoló eseményekhez köthetően.

Marton József könyve roppant kiterjedt forrásbázisra támaszkodik, az elemzések körébe vont kérdések mindegyikénél számba vette a vonatkozó irodalmat, a magyart és a románt is. A Gyulafehérvári Érseki Levéltár okmánytárainak bő anyaga mellett eleddig ismeretlen adatokat szolgáltattak számára egyes parókiák, egyházi testületek, a Batthyaneum fondusai és hagyatékai, őelőtte bizony kevésszer forgatott folyóiratok és újságok lapjai is.

Tematikai vonulatait, azok gazdagsága és sokrétűsége miatt, egy ismertető keretében még jelzésszerűen sem lehet bemutatni. Hiszen az egyházi élet valamennyi vonatkozásáról, az egyházmegyék működésének jogi kereteiről, az egyházkormányzásról, a római katolikus Státusról, a konkordátumról, a papneveldéről, a szerzetesrendekről, a hitbuzgalmi egyesületekről és sajtóikról, a kommunista hatalmi berendezkedésről, a katolikus egyházra és szolgálóira vonatkozó konzekvenciáiról, azaz „a gonosz" hatalmáról és a mégis megmutatkozó kegyelemről szólnak ezek a tömören, dokumentáltan konzisztens fejezetek és alfejezetek. S hozzátenném, sok más olyan kérdéskör, amelyek még a vallásos nevelést kapott és sokat tudó kultúremberek érdeklődésére is biztosan számot tarthatnak.

Vannak azonban a szerzőnek olyan okfejtései és elemzései, amelyeket úgy helyez előtérbe, hogy még az esetleges bőség zavara mellett se kerüljék el az olvasó figyelmét, például amikor nagyon radikálisan a liberalizmus ártalmas voltáról ír, illetve a papság és a hívek körében teret nyert szabad szellem bomlasztó hatásáról a századfordulón s az első világháború idején, a krízises időszakokban. Ilyenek azok a részek is, amelyekben elénk tárja a Trianon utáni társadalmi és egyházi állapotokat, azt, hogy államhatárok szelték darabokra az egyházmegyék területét, hogy be kellett illeszkedni az új történelmi realitásokba, új emberi magatartásformákat kellett kialakítani, hogy egyházi segédlettel kiemelkedettek tudjanak maradni kulturálisan és a lelkiszellemi élet területén egyaránt.

Egyenesen megkapó az a mód, ahogyan Mailáth Gusztáv Károly püspök alakját és küzdelmeit állítja elénk Marton József. Amint kidomborodik az a nagy elvi döntése, hogy nem enged a nyomásnak, nem költözik át Csíkszeredába, nem politikai uralmak, demográfiai állapotok, igazgatási meggondolások vagy éppen határvonogatások, hanem az ősi, a szentistváni alapítások határozzák meg a püspöki szék helyét.

Új szemléletet visz be az agrárreform elemzésébe is. Forráskritikai érzékét mutatja, hogy nemcsak számsorait, hanem Venczel József nézeteit is előnyben részesíti a Bethlen István indíttatta Magyar Szemlével szemben. Négy fontos aspektus kap különleges hangsúlyt Martonnál: a kisebbségi egyházak birtokainak kisajátításánál nem vették figyelembe azok intézmény-, iskolafenntartó szerepét; diszkriminációs jellegüknél fogva az erdélyi társadalom jellegét akarták megváltoztatni, bár Maniu, Vaida Voevod s még Brátianu is tudták, hogy a Bánffyaknak, Bethleneknek is inkább csak a patinás nevük nagy, nem azt a helyet töltik be, mint Erdélyen kívül a román királynál is másfélszer gazdagabb Esterházyak, Festeticsek, Pálffyak; Erdélyben a földreform radikálisabb vonásokat hordozott, mint a többi román provinciákban, mint például az újonnan hozzá tartozó Besszarábiában; s végül a visszaélések garmadája, amelyek a közép- és alsóbb szinteken abszurd méreteket öltöttek.

A román jogi keretekről, az alkotmányról, a vallásügyi törvényről írott fejezetekbe ugyancsak sok újat vitt be a szerző. Többek között ama fura optimizmusról is ír, mely a görögkatolikusok egy részét és a pápai nunciusokat - Marmaggit és Dolcit - töltötte el az első háborút követő időben. Nevezetesen, hogy a megszületett Nagy-Romániában értékelni fogják a görögkatolikusok nemzetépítő szerepét, s francia ernyő is lévén, az ortodoxok tömegesen térnek majd át az unióra. Az illúziók szétfoszlásánál sokkal-sokkal rosszabb következett ezután.

A kolozsvári olvasókat különösen érdekelhetik azok a kérdések, hogyan lett görögkatolikus katedrálissá a minoriták temploma, s hogyan jutott a Kálváriatemplom mások használatába, míg ez utóbbi vissza nem került jogos tulajdonosához. Itt külön nevesítve találjuk Kádár István esperes ez irányú elévülhetetlen érdemeit.

A zaklatott háborús években az egyház azon fáradozik, hogy híveihez eljussanak az emberiesség, a kultúra, a vallásos meggyőződés értékei. Ezek mellett Márton Áron püspök állt ki a leghatározottabban akkor, amikor a legnehezebb idők voltak, s megosztott határok mentén kellett kormányoznia. A szociálisan elesettek, az üldözöttek mellett is felszólalt, 1944. május 18-án pedig a Szent Mihály-templomban a zsidók deportálása ellen.

Marton József szintézisének a kommunista érára vonatkozó része a kommunista hatalomgyakorlás, a római katolikus egyházzal szemben alkalmazott politika részletes monografikus feldolgozását nyújtja, teljesen új dokumentációs anyag alapján. Különösen megkapóak itt Márton Áron püspök meghurcoltatásainak és börtönéveinek dokumentumai, emberi és egyházvezetői nagyságának felszínre hozott új bizonyságai. Ugyancsak új megközelítés, új oklevelek és vallomások felmutatása alapján derít fényt arra, hogy a békepapi mozgalom nálunk lényegében nem is tudott mozgalommá nőni, a kommunista hatalmi diverziók kis csoportokra, a vezetést átmenetileg magukhoz kaparintottakra korlátozódott. A gyulafehérvári egyházmegye papsága a kialakított válságos körülmények között is teljesítette hivatását.

Pro-Print Kiadó, Csíkszereda 2014.

Csucsuja István