Kocsis Tünde
bIBLIODRÁMA-ÍZELÍTŐ

A bibliodrámáról kockázatos írni, és még kockázatosabb röviden írni. Mint ahogy kockázatos (röviden) írni mindenről, ami eredeti és találó módon a jelenlét erejével hat ránk, az éppen aktuális gondolatokkal és érzésekkel telített énünkre. Ezért kockázatos értelmezni egy bonyolultabb, de remek költeményt - amely egyszer csak „ránk talált" és megérintett, vagy leírni egy tájat, ami egy adott pillanatban ámulatba ejtett, vagy elmesélni egy régóta áhított és borzongató-izgalmasan megvalósult találkozást -, mert valamit - meglehet, a legszebb szavak között is - elveszítünk, talán éppen a legfontosabbat: a találkozás igazi élményét.

A bibliodráma elsősorban élő találkozás. Az elején idegen, kicsit tartózkodó, ám kíváncsi emberek pislognak a székeken, aztán a bibliodramatikus játékoknak köszönhetően mindannyian éppen annyira nyílnak meg, amennyire nekik jó. Aztán minél többet találkozunk - 65-80 órára szoktunk szerződni -, annál közvetlenebb, kiemelt pillanatokban gazdagabb, tartalmasabb az együtt töltött idő. Minőségi idő - szokták mondani egyesek. Lényegében arról van szó, hogy „végre" magunkra figyelhetünk, magunkkal foglalkozhatunk egy biztonságos légkörben, úgy, hogy a többiek - majdnem észrevétlenül - segítenek nekünk ebben.

A bibliodráma játék: bibliai történeteket és személyeket jelenítünk meg. A Biblia archetípusokban, szimbólumokban, élethelyzetekben, történésekben gazdag világa jóval alkalmasabb tükör a modern és mindenkori ember számára, mint gondolnánk. Lehetőséget nyújt játékosan találkozni aktuális életkérdéseinkkel, problémáinkkal, helyzeteinkkel - az ezekhez és a számunkra fontos személyekhez kapcsolódó érzéseinkkel, szembesülhetek hitünk milyenségével -, hogy mindezekre rálátva tovább tudjunk majd lépni, ha akarunk, és ha készek vagyunk rá. Ekképpen játék ugyan, de komoly tartalommal, annyira komollyal, amennyire én mint résztvevő komolyan akarom venni (magam).

Jelenleg Erdélyben tizenkilenc bibliodráma-vezető és négy asszisztens van. Négy és fél, ötéves képzéssel lettek ennek az önismereti csoportos módszernek az ismerői. Bárki és bármikor nem vezethet bibliodrámát, még akkor sem, ha részt vett egy 80 órás önismereti bibliodráma csoportban. Nem széteső drámapedagógiai játékokról van szó - noha bemelegítő, bevezető céllal ilyeneket is alkalmazunk, hanem egy komplex, módszertanilag kidolgozott tevékenységről, amely maximális rugalmasságot és szabadságot biztosít mind a vezetőknek, mind a résztvevőknek. A vezetők ugyanis mindig felkészülnek a bibliodrámás találkozásokra, ugyanakkor igyekeznek rugalmasak maradni, a csoporttagokra figyelve nem ritkán módosítanak eredeti történet- és a játékajánlatukon. A játékok tartalma és hozadéka pedig már a csoporttagokon múlik. Eközben soha nem kell megfelelni: nem kell alapos bibliaismerettel rendelkezni, nem kell színészi kvalitásokkal bírni, és egyáltalán nincs olyan, hogy valamit így kell vagy úgy kell, valami így szép és így jó. Minden úgy jó és szép, ahogy improvizatív módon létrejön. Legfeljebb ha valami nagyon másként történik vagy másmilyen, akkor megkeressük az okát, hogy miért lett annyira más. Például néha megesik, hogy a bibliai történet nem úgy zajlik le, ahogy „meg van írva". A Kolozsvári Magyar Napok alatt tartottunk egy bemutatót, amelyen Eszter és Ahasvérus király történetének egyes részleteit játszottuk el. Meglepetésünkre a király semmi áron nem akarta elfogadni Esztert, noha a Bibliában őt választja és feleségül veszi. A játék után kiderült, hogy a királyt alakító személy most éppen arra koncentrál, hogy ellentmondjon a késztetéseknek, a végsőkig ragaszkodjon és kiálljon döntése mellett. Az Esztert alakító lány pedig a visszautasítással szembesült a mélyen vágyott elfogadás helyett. Egy olyan visszautasítással, amilyen bármikor, akár többször is érhet minket életünk folyamán. Ilyenkor a csalódás pillanatnyilag legyengít, de előbb vagy utóbb megedződve és tapasztaltabban lépünk tovább.

A bibliodráma nem színház, nem is lelkigyakorlat, de - ha úgy tetszik - mindkettőből van benne. Színházrendezőként, drámapedagógusként nagyon sokat tanultam és tanulok a bibliodrámától, többek között azt, hogy színházi előadás létrehozásakor a „színészeknek", gyerekeknek az aktuális impulzusait és a társulat/csoport dinamikáját megismerjem, és ezeknek az „erővonalaknak" a mentén próbáljak haladni, alkotni. A lehető legtöbbször belőlük induljak ki, az ő kreativitásukból, leleményességükből, tehetségükből, és ne olyasmire kérjem őket, ami távol áll tőlük, ami a kényszer erejével hat rájuk. Ami sajátjuk, az sajátos, eredeti és szép, továbbá intenzív, mert aktuális, élő, lüktető. Csakis az ilyesmire érdemes építeni.

A bibliodráma ökumenikus. Mindenki saját magát, saját hitét, spiritualitását éli meg és „képviseli", egy bibliodráma-csoport tehát annyiban vallásos, spirituális, amennyire a csoporttagok azzá teszik... Kétségtelen, hogy a Biblia élményszerű megismerése mellett spirituális hozadéka is van a bibliodrámának, hiszen számos bibliai történet és személy magában hordozza a hithez, a transzcendenshez való viszonyulás mikéntjeinek spektrumát. De a résztvevők mindig maguk választják ki, hogy kinek a szerepébe bújnak, úgyhogy ebben sincs semmi kötelező érvényű. Olyan is előfordul, hogy a résztvevők olyan szerepet próbálnak ki, ami látszólag teljesen ellentétes velük és idegen tőlük, hogy új szemszögből tapasztalják meg magukat és az adott helyzetet.

A bibliodráma is nevelés, mégpedig nagyon sajátos módszerű. Mi, bibliodráma vezetők közvetlen módon nem tanítunk senkinek semmit, mégis az együtt töltött időben a lehető legtöbbet lehet tanulni: mások életéből, élethelyzetekhez való viszonyulásából, abból, (a)hogy mindenki önállóan saját dolgaira lát rá, és saját magának vonja le a következtetéseket. Talán ez a leghitelesebb nevelés, amikor mindenki külső erőszak nélkül, ki-ki a saját ritmusában tanul és halad a saját, adekvát célja(i) felé. A bibliodráma-együttléten senki sem ad senkinek tanácsot, nem utasítunk, nem javasolunk, még a vezetők is „csak" megajánlják, felajánlják a történetet, a játékokat. Bármikor kiszállhat, kint maradhat valaki - ha oka van rá. De természetesen akkor van a legtöbb hozadéka a játéknak, ha mindenki a lehető legtöbbet teszi bele, és cserébe éppen annyit kap vissza, vagy busásan többet.

A Kolozsvári Magyar Napokon tartott bemutatónkon ezt választottuk mottónak: „Jöjjetek, mert már minden készen van." (Lk 14,17) - de tudtuk, csak az „akkor"-ban és „ott"-ban derül majd ki mindannyiunk számára, hogy kivel, mivel és hogyan találkozunk. Isten gondviselése láthatatlan, de vannak helyek és idők, amikor megérezhetjük, hogy minden és mindenki a helyén van, és pótolhatatlanul azt a helyet és feladatot tölti be, amit úgy csak egyedül ő tud.