Könyv
kOVÁCS GERGELY: VÉG NÉLKÜL
Szentavatás régen és ma

 

Egyházunk egyik legősibb természetes vagy éppenséggel természetfeletti életmegnyilvánulása a boldogok és szentek nyilvános tisztelete, a szentavatás - jogszerűen állapítja meg Kuminetz Géza egyetemi tanár jelen könyv bevezetőjében. Igaz ez a megállapítás, ha azt nézzük, hogy a szentek nyilvános tisztelete létfontossággal kapcsolódott az őskeresztény egyház életéhez, hisz a keresztények vére magvetés (Tertullianus), ugyanakkor a vértanúság a keresztény ókorban nemcsak megpecséte-lése volt a hitnek, hanem szenteknek kijáró tisztelet magával hordozója. Majd később, a középkorban, aztán egészen napjainkig a szentavatás külsőségeiben, eljárásmódjában más és más formát öltött, de a lényege mindvégig ugyanaz maradt. Jelen könyv, mint azt sokan megjegyezték, nem csupán azért különös, mert tartalmával egyedülálló az utóbbi évek magyar könyvpiacán, hanem azért is, mert mindvégig úgy mutatja be az egyháznak ezt az ősi gyakorlatát, hogy közben sosem feledkezik meg arról, hogy mi is a boldog és szentavatás célja. Fontos ez nem csupán azért, mert az egyháznak ezen gyakorlata a történelem folyamán az újkor kezdeteitől folytonos vita tárgyát képezi, hanem mert a kívülálló is csak akkor értheti ennek a gyakorlatnak az értelmét, ha látja a célt.

A hat fejezetre tagolt könyv első fejezete arra a kérdésre keresi a választ, hogy kik is azok a szentek - s a szentté avatások közösségi hátterét rajzolja föl. Az egyház élő közösség. XVI. Benedek pápa szavaival indít, aki találóan azt vallotta: „A szentek a szeretetről tesznek tanúságot. (...) Valójában az egyház egész története életszentségek története (...)". A könyvet olvasva megtudhatjuk, hogy honnan is ered a mai „szent" és „boldog" melléknévi alakja, a régi magyar nyelvben milyen jelentéssel bírtak ezek, melyek a szentírási alapok, de nem maradhat el a szent szó értelmének a zsidó-keresztény fogalomrendszerben való felrajzolása sem.

A szentté avatás mai kifinomult gyakorlata hosszú évszádok folyamatos és tudatos fejlődésének az eredménye. Ezt az organikus fejlődést mutatja be a szerző a második fejezetben, ahol a szentek avatásának három korszakát vázolja fel. Az első a kezdetek egyházát jellemző népi szentavatás, azaz a hitvallók, vértanúk spontán tisztelete, majd ezt követték az átmenet századai: a püspöki és zsinati szentavatás. A harmadik korszak pedig a 16-17. századtól kialakult, ma is általános gyakorlat, mely szerint a katolikus egyházban a szentavatás a pápa kizárólagos joga.

A kötet nagy gondossággal írja le a pápai kanonizáció intézményeinek és eljárásrendjének a kialakulását, s a jelenlegi előírások kialakulását, majd a szentté avatási eljárás menetét egyházmegyei és római szinten, s végül nem feledkezik meg egy külön fejezetet szentelni az eljárás céljának és eredményének. A kötet gondosan ismerteti a tisztelet különböző fokozatait.

Külön érdeme a szerzőnek a Szent Pannónia című fejezet, ahol a magyar boldogokról s szentekről szól. Függelékben pedig a gazdag képillusztráció mellett a Sanctorum Mater kezdetű, még XVI. Benedek pápa által jóváhagyott és elrendelt instrukció magyar fordítása olvasható, mely a szentté avatás egyházmegyei szakaszáról rendelkezik.

A kötet minden érdeklődőnek izgalmas információkkal szolgálhat: mindazok, akik a boldog-, illetve szentavatás procedúráiba betekintést akarnak nyerni s meg akarják érteni ezt a folyamatot, minden bizonnyal nagy érdeklődéssel forgathatják.

Szent István Társulat, Budapest 2014.

 

Fábián Róbert