Könyv
mÁRTON ÁRON HAGYATÉKA

A címben szereplő „hagyaték" szó jelentése a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „valakinek összes hátrahagyott kiadatlan műve, illetve teljes életműve". Jóval több, mint az „örökség", ami ugyanezen szótár szerint „az örökös(öke)t megillető hagyaték (része)".

Máron Áron nagy ívű irodalmi hagyatékát 2005-2013 között kilenc kötetben Marton József egyháztörténész gyűjtötte össze, majd szerkesztette meg, adta ki a marosvásárhelyi Mentor kiadónál. A nagy fontosságú ügynek szakavatott, mindvégig elkötelezett támogatója, illetve megvalósítója (2003-tól az előszók társ-megírója is) Kuszálik Péter.

A kötetek sorrendben a következő címeken jelentek meg: 1. Házasság, család, 2. Bérmálás, 3. Keresztség, hit, 4. Oltáriszentség, Krisztus Király, 5. Papság, 6. Húsvét, 7. Karácsony, 8. Nevelés, 9. Nyolc boldogság.

Magam megszabta idei nyári penzumként, amint előző években A II. Vatikáni Zsinat Tanítása és A Katolikus Egyház Katekizmusa című műveket, a 9 kötetet figyelmesen végigolvastam. S tettem ezt azért, hogy ne csak idézgessem innen-onnan időnként Áron püspököt, s ne csak „róla" beszéljek, hanem hogy egész világszemléletét és egész életművét megismerhessem. Ha rajtam múlna, a papnevelő intézetben a „hagyatékot" kötelező tananyaggá tenném a papságra készülők számára.

Egy könyvismertetésnek a szűk terjedelmi kerete természetesen nem engedi meg, hogy hosszasabban szóljak a könyvekről, de ízelítőül és kedvcsinálóul kiemelek néhány fontos és szép gondolatot azokból, mégpedig szószerintiségük-ben s a felsorolás sorrendjében:

1. A keresztény házasság a legteljesebb és legbensőségesebb szellemi-lelkierkölcsi közösség, ami emberek között a földi életben egyáltalán lehetséges. Aki a házasságba azzal megy bele, hogy állandóan kapjon és semmit se adjon, annak számára a házasság az állandó csalódás, keserűség, szenvedés, unott-ság forrása lesz. Akár férfi, akár nő, akkor jár jól, ha a házasságot nem menhelynek, nem rokkantgondozó otthonnak vagy biztosítóintézetnek tekinti, hanem áldott alkalomnak arra, hogy minden javát, szellemi és erkölcsi értékét, legszebb emberi tulajdonságait felajánlja házastársa és gyermekei szolgálatára. A házasság intézménye annyira szoros kapcsolatban áll a társadalommal, hogy a házasság válsága közvetve társadalmi válságot is előidézhet. Az igazi szeretet nem egy, nem is tíz esztendőre szól, nem visszavonásig vagy kiábrándulásig, hanem - örök. Népet nagyobb veszély nem fenyegethet, mintha gyökerében, alapsejtjében, a családban kezd el gyengülni.

2. A bérmálás szentségének a felvétele nem üres szertartás, nem is pusztán ünnepség, hanem komoly kötelességek vállalása. Olyanszerű ez a keresztény ember életében, mint a katona életében az, amikor felesküszik a zászlóra. Nagy és dicső tett magasztos eszméért hősi halált halni, de nagyobb és dicsőbb hősiesen élni! Bérmálás végén: - Főpász-tori áldásomat adom rátok, kik itt jelen vagytok, adom azokra, kiket az otthon vigyázása vagy betegség odahaza tart, és azokra is, akik az otthontól száműzve eszik az otthontalanság keserű kenyerét és a hazavágyás könnyeivel sózzák mindennapi falatjukat. A gondviselő jó Isten áldjon meg benneteket, drága jó híveim. A püspöknek meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondani.

3. Az egyház azért van, hogy a krisztusi tant hirdesse, s az emberek meg-szentelését a szentségek kiszolgáltatása által megvalósítsa. A szentségek sorában első a keresztség, amelyben a pogányból hívő lesz. Persze élete során megkísért(het)i a kétely. Még Kis Szent Teréz sem volt kivétel. Élete végén olyan megrázó vallomásokat vetett papírra, hogy nővértársai eltitkolták a nyilvánosság elől. Csak halála után, naplójának a legújabb kiadásában tették közé azokat szóról szóra.

Ha a hívő embert a kételkedés sós vize marja, marja a hitetlent is. Ha a hívőnek problémái vannak a hite körül - problémái, kételyei, gondjai vannak a hitetlennek is a hitetlensége felől. Benne is felmerül a gondolat, vajon a világ csakugyan olyan-e, amilyennek ő képzeli, vagy pedig azoknak van igazuk, akik hisznek? Hátha mégis létezik az Isten?

Ez az emberi egzisztencia dilemmája, a hátha. És ezt senki sem kerülheti ki. A hitetlen lelkében is, bármilyen régen és határozottan elvetett minden természetfölötti valóságot, él a bizonytalanság, vajon a pozitivizmusé-e az utolsó szó. Ha nem akarja önmagát becsapni és nem akar az igazság elől kitérni, a hitetlennek is be kell vallania, hogy nem tud egészen megszabadulni a hittől. Ugyanúgy, ahogy a hívő nem tud egészen megszabadulni minden kételytől. A hit a hívőt a kétely ellen védi, a hitetlent kétellyel környékezi. Ez az emberi sors alapformája. A kételkedés és a hit, a bizonytalanság és a bizonyosság szirtjei között kell élethajóját a biztos irányba vezetni.

4. Az Úr Jézus eljárása az volt, hogy szavait, ha félreértették, mindig megmagyarázta. Itt (az Oltáriszentséggel kapcsolatosan - J. G.) viszont nem magyaráz, nem ad más értelmezést, hanem hatszor megismétli tartalmilag ugyanazt: „az én testem étel, az én vérem ital". Krisztus mindenütt (így az Oltáriszentség tisztelete esetében is - J. G.) a ben-sőséget, a mélységet, a szívet sürgeti. Fáj neki a külsőséges vallásosság, mely tömjént gyújt, de a szíve hideg, mely aranyos gyertyatartókon lángot ápol, de a lelke sötét, mely misét szolgáltat, de maga áldozatot nem hoz, mely kegyelmet kér, de maga nem ad, mely templomokat épít, de fejét a szegények átka borítja. Az erkölcsi alapon szervezett új világrendet csak erkölcseiben megújult nemzedékek építhetik fel. A lelkiismeret-vizsgálat után ezért tartsunk bűnbánatot. Az Úr Jézus életével és példájával megmutatta nekünk a szenvedés megváltó erejét és örök értékét.

5. Híveinknek és ügyünknek akkor tesszük a legnagyobb szolgálatot, ha sorsukat magunkra vesszük, velük együtt hordozzuk, hitükben megtartjuk és a lelkek üdvét, reménységét, kitartását gondozzuk. Nem ideálom a csak imádkozó, csak naivul panaszkodó és csak jámbor ábrándokon álmodozó pap. De minden emberi eszközt, amelyet lelkipásztori célra felhasználunk, be kell állítani a hit világába. Imádkozni és imádkoztatni sokszor azokért a testvérekért, akiknek hite megfogyatkozott. (Jézus) átfektette keresztjét a föld és az ég között tátongó szakadékon, s rajta van ő maga. Vezeték vagytok (papok), kifeszítve ég és föld között, rajtatok fut végig az ember sóhaja a földről, és ti hozzátok Isten válaszát az égből. Vétkezni a gyöngeség jele, megbánni és jóvátenni férfias magatartás, a lelkierő jele. A múltat nem akarjuk nyilvántartani, hanem jóvátenni és aztán feledni, hogy a jövőben mint acies bene ordinata (jól rendezett hadsereg - J. G.) szolgáljuk Jézus Krisztus ügyét megbonthatatlan egységben és törhetetlen hűséggel akkor is, ha az evangélium szolgálata a legnagyobb áldozatot kívánja tőlünk. A pap a kereszt hirdetésére és hordozására vállalkozik, ehhez pedig gerinc kell. A keneteskedő, szemforgató, a jámborságot mímelő papok csak rombolnak maguk körül, és rontják Krisztus egyházának és a papságnak a hitelét. A hierarchia feladata, hogy a szavát felemelje mindig, ahol az igazságosságot vagy az emberi személy méltóságát és elidegeníthetetlen jogait veszély fenyegeti. Életünk a születés és halál között kifeszített híd, s mindnyájunknak ezen a hídon keresztül kell eljutnia a túlsó partra, az időből az örökkévalóságba, a mulandó létből az el nem múló létbe, a földről az Isten közvetlen közelébe, Jézus Krisztus követésével és egymás segítségével.

6. A húsvéti eseményt, a feltámadást nem lehet matematikailag bizonyítani. A tanítványok sem látták magát a feltámadást. Nem látták, amikor a halott Jézus életre támadt és kikelt a sírból. De látták az üres sírt és látták a Feltáma-dottat. Nem az üres sír győzte meg őket, hanem a találkozás a Feltámadottal.

A trappista szerzetesek az esztendő minden napján két szóval köszöntik egymást: Memento mori!, gondolj a halálra. Húsvétkor azonban kivételt tesznek. Kis kertjükben a prima veri nevű virágot termesztik, s amikor húsvét reggelén egymással találkoznak, ezt nyújtják át ezzel a köszöntéssel: Memento vivere, gondolj az életre. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden embernél (1 Kor 15,14). A szenvedés és fájdalom vérző útja a Golgota komor jelenetével záródik, de a húsvéti sír ragyogásába fordul át. Az igazság megtiprásával az igazság diadala, az ártatlan elvetésével az ártatlanság felmagasztalása kezdődik.

Figyelemre méltó saját kezű megjegyzése az 1946. évi II. számú körleveléhez: „NB! Tisztelendő Testvéreim! A szózatomat olvassák fel, a jó olvasás szabályai szerint értelmesen és érthetően, nem untató ledarálásban, nem is szavalva vagy szónokolva. Ezért előzetesen olvassák át a maguk számára, hogy megismerjék a szöveget és a tartalmát. Továbbá találjanak módot arra, hogy a szózatban érintett kérdéseket külön-külön beszédekben, részletesen is feldolgozzák és híveikkel ismertessék a helyi igényeknek megfelelően, lehetőleg még a nagyböjt folyamán". (Mekkora igényesség! - J. G.)

7. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba. Szeretném, ha erőt merítenétek ebből a gondolatból. Karácsony üzenete ez. A történelem nem gazdátlanul rohanó szekér, ezt 1937 karácsonyán talán jobban megértjük, mint máskor. Faust, a mindent tudni és bírni vágyó ember örök alakja, odaígérte a lelkét az ördögnek, ha csak egy pillanatot szerez, amelyik minden vágyát kielégíti és megnyugtatja. S az ördög a vágyaktól üldözött embert végigvitte a történelem és az élet minden örömén, de a szerződést nem tudta teljesíteni. Ezt csak Jézus tehette meg. Az ő isteni alakja világított vissza a vigasztalan múltba, és ő világít evangéliumával a jövendőbe az idők végéig. Ahol nincs háború, még nem jelenti azt, hogy ott béke van. A béke igazában és valóságában opus iustitiae - az igazságosság műve, Isten áldása. A béke felé vezető út a kiengesztelődés - egyesek és népek között. Ha békét akarsz, védd az életet! Az európai népeknek le kell mondaniuk a nyers nemzeti önzésről, minden beolvasztási, elnyomó és uralmi törekvésről. Meg kell tanulniuk, hogy egymás sajátos kultúráját, népi egyéniségét, egyenrangúságát, önállóságát tiszteletben tartsák. A nacionalista ambíciók már úgysem egyeztethetők össze a világpolitikai és világgazdasági fejlődéssel. Korunk kísértetiesen hasonlít a Krisztus jövetelét megelőző időkhöz. Megint adventben élünk, a bűn és a nyomor elöntötte a földet, a panasz és a fájdalom az eget veri, megint próféták támadtak, némelyek a világ végét, mások új világ születését jósolják. S az emberiség epedve várja a Szabadítót.

8. Úgy becsülnek meg az emberek, s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk. A saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, céltudatos és szívós munkával kikényszerítünk. Az ember emberi élete akkor kezdődik, amikor észreveszi a rajta kívül létező világot is, s megindul a gondolkodás és nyomában a nyugtalan kérdezés: honnan van mindaz, ami körülveszi, mi az értelme és mi a végső célja, rendeltetése. A világnézet a létnek és a dolgok összefüggésének ilyen vagy olyan értelmezése. Világnézeti függetlenség nincs! Vallom, hogy sem a templom, sem az iskola önmagában nem elég. Sem a pap, sem a tanító nem tette meg kötelességét, ha az iskola, illetve a templom falai között marad. Goethe saját népére vonatkozó megállapítása népünkre is alkalmazható: „Egyenként véve külön-külön mind nagyszerű magyarok vagyunk, de tömegünkben, mint népnek, szánalmas a magatartásunk". (Sokszor emlegeti Áron püspök a „turáni átkot" - J. G.) A ma a tegnapnak a folytatása. Az apák írták a könyveket, melyeket a fiak olvasnak, az öregek élték az életet, melyet a fiatalok láttak és eltanultak, az előző nemzedékek kezdték meg a tekintély kisebbítését, melyet a maiak elvetnek, mint jó fiai az apáknak. Az ifjúság nem az égből potyogott a földre, hanem ők nemzették. (Okos és bölcs gyakorlati figyelmeztetés - J. G.): a politikai heccelés tudja a tömegek magatartását bizonyos mértékig befolyásolni, s a szemfényvesztőket sem lehet a közéletből teljesen kiirtani, azonban mihelyt egészségről, személyes jogok, érdekek, előnyök biztosításáról van szó, az emberek nem szoktak ráérni, hogy a faji és vallási hovatartozás után kérdezősködjenek, hanem a dolgát értő és megbízható orvost, ügyvédet, iparost, kereskedőt, alkalmazottat keresi meg a dühös fajvédő éppúgy, mint a legtürelmetlenebb hitvitázó. S a népmentő fondorkodásokkal pedig nem megyünk sokra. Nekünk a falusi bírótól az országgyűlési képviselőig, a bábaasszonytól az orvosprofesszorig, a foltozó vargától a nagygyárosig, a falusi tanítótól a püspökig minden poszton a legkiválóbb és felelősségük tudatában levő emberekre van szükségünk. Ezért fontos a tanítással egy időben a - nevelés.

9. Kultúránk érdemes része csak akkor menthető meg, ha a reformot nem másokra erőszakoljuk, hanem magunkon kezdjük. Az ember két világnak a polgára, s boldog csak akkor lesz, ha mind a két világ törvényeit betartja. Ennek alapokmánya a nyolc boldogságként ismert Hegyi beszéd. Aki nem tud sírni, akinek a bűnei fölött nem voltak vagy nincsenek befelé hulló könnyei, az szerencsétlen, cinikus ember.. A világ bölcsessége végeredményben a kétségbeesésig juttatott ember kezébe, végső érvül csak a revolvert és kötelet tudott adni. A tranquilitas ordinis (a rend nyugalma - J. G.) az ember földi életében tökéletesen nem valósul meg soha. A békének és biztonságnak a biztosítéka nem a hadseregekben és tankokban, hanem sokkal inkább az igazság tiszteletében van. Az örök Bíró nem azt fogja kérdezni, hogy milyen híres gondolatokat, terveket, alkotásokat szültél, hanem milyen szívvel és mennyi jót, mennyi irgalmasságot cselekedtél.

Itt megszakítom az Áron püspöktől vett gondolatok sorát, illetve a kilenc kötetből álló irodalmi hagyaték ismertetését, s zárásul egy mélyen megrendítő, nagyon is emberi vallomását idézem: „A teológia erőlködik, hogy a titkokat is lehetőleg közel hozza, a gyarló, de nyugtalan emberi értelem előtt legalább az ellentmondásokat eltávolítsa, de - nem értem.

Nem értem a bűn összefüggését Istennel és a kegyelemmel. De azt belátom, hogy ésszel nem fürkészhetem ki az Isten kifürkészhetetlen gondolatait, hisz még embertársam lelkébe sem tudok belelátni, s még a földi tudás határain belül is zsákutcába tévedek. És belátom azt is, hogy a bűnt mégiscsak én követem el meglehetősen szabadon. S hogy a bűn vádló hangjától szeretnék hitvány eljárással szabadulni, a bűn okát megkísérlem áttolni Istenre."

Tisztelettel ajánlom mindenkinek a kilenc kötet elolvasását azzal az örvendetes bejelentéssel, hogy közelebbről megjelenik a tizedik is Miatyánk címmel.

Jakab Gábor