Novák Noémi
a SZENVEDÉS KÉRDÉSE AZ ÓSZÖVETSÉGI BÖLCSESSÉGI IRODALOMBAN

 

Az ókori Kelet népeit minden olyan kérdés foglalkoztatta, amely az emberrel kapcsolatos. Így a szenvedés kérdése is egy olyan témakör, mely kiemelkedő szerepet kapott az ókori, közelebbről a bölcsességi irodalomban. A bölcsességi irodalomban a szenvedés többféle értelmezésével találkozunk. Az egyik leggyakoribb modell szerint a szenvedés Isten büntetését jelenti. Az Ószövetségben nagyon sok olyan könyvet találunk, amelyek a szenvedést úgy értelmezik, mint Isten büntetését. (Péld 3,10; 3,16; 4,10; 8,18; 9,11; 10,22; 10,27; 13,22; 13,25; 22,4; Préd 3,17). Egy másik értelmezési modellnek felel meg a szenvedésnek a próbatétel jellege. Ebben az esetben a szenvedést Isten azért engedi meg, hogy megvizsgálja, az ember mennyire hűséges hozzá.¹ Ugyanakkor a szenvedést úgy is értelmezték, mint fenyítést, nevelő eszközt. Ebben az esetben Isten célja a szenvedést illetőleg, hogy a szenvedő embert valamire nevelje.² Egy újabb modellnek számít az igaz ember szenvedése. Erre a klasszikus, de egyben legjobb példa Jób szenvedésének története.³

A bölcsességi irodalomhoz két deuterokanonikus (Bölcsesség könyve és Sírák fia) könyv és három protokanonikus (Jób könyve, Példabeszédek könyve és Prédikátor könyve) könyv tartozik. Ezeket a könyveket azért tárgyaljuk egy csoportban, mert hasonló témákat dolgoznak fel. Ilyen témák például a teremtett világ szemlélése, az emberi sors jutalom és büntetés kérdése, a halhatatlanság, a túlvilági élet, a jutalmazás gondolata és a szenvedés.⁴

Jób könyve a bölcsességi irodalom egyik legfontosabb műve. Témáját tekintve a könyv a szenvedés kérdésével foglalkozik. A szenvedés értelmezésére több kísérlet is születik a bölcsességi irodalomban, amelyek közül a szerző többet is felhasznál. A könyv egésze az igaz ember szenvedését tárgyalja és a szenvedés értelmére ad egy választ, ami bár nem kielégítő, mégis békét ad Jób számára.

A bölcsességi irodalomban nemcsak Jób könyve, de a Prédikátor könyve is kritikusan közelíti meg a szenvedés kérdését. Jób könyve szókimondóan beszél a szenvedést illetően, és nem a hagyományos bölcsességi irodalom megszokott felfogását közvetíti. A hagyományos bölcsességi irodalom felállít egy rendet, miszerint a jókat Isten hosszú élettel, sok utóddal, gazdagsággal és békességgel ajándékozza meg, míg a rossz vagy bűnös emberek jutalma rövid élet, gyermektelenség, szegénység vagy az, hogy ellenségei szorongatják.

A könyv főszereplője Jób, egy istenfélő, igaz ember. Magas erkölcsi szintet képviselt, amit eleinte a barátai sem tudnak megkérdőjelezni vagy megcáfolni. Jób nagy vagyonnal rendelkezik. Az első fejezetből megtudjuk, hogy Keleten élt egy Úc nevű faluban, valószínűleg Edomban (Sir 4,21).⁵ Jób nevét más könyvekben is megtaláljuk. Egyrészt Ezekiel próféta Noé és Dániel nevével együtt említi (Ez 14,14.20), akik igaz emberek voltak, és mivel Jóbot velük együtt találjuk, itt is kifejezésre jut Jób igaz volta. (Minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a két Jób azonos.)⁶

Jób könyvének szerkezetét tekintve két fontosabb, egymástól elhatárolható részt különíthetünk el. Az egyik a keretelbeszélés, amely a könyv prózai részének felel meg. A másik rész a könyv központi része, amely magába foglalja a költői formában írt beszédeket. A keretelbeszéléshez tartozik a könyv prológusa (1; 2) és epilógusa (42,7-17). Ezek a részek már a könyv központi része előtt megíródtak és minden bizonnyal más szerzőtől származnak. A prológust és epilógust a könyv központi részének a szerzője valószínűleg a saját szövegéhez alakította, de ennek ellenére felismerhetőek a különbségek a keretelbeszélés és a központi rész között. A keretelbeszélés bemutatja a sátán és Isten perlekedő párbeszédét. Jób úgy jelenik meg, mint feddhetetlen, igaz, istenfélő és gonosztól tartózkodó férfi (1,1), aki a szenvedésben türelmes marad és megőrzi Istenbe vetett bizalmát. Ezzel szemben a központi részben Jób türelmetlen és kételkedik Isten igazságosságában. A három barát is másképp jelenik meg a két részben. A prológus és epilógus úgy mutatja be őket, mint akik nem beszéltek igazat. Ezzel szemben a központi részben a barátok úgy jelennek meg, mint Isten védelmezői, akik Isten igazságosságát állítják. Ezek a különbségek megerősítik azt, hogy a két rész más-más szerzőtől származik, és korban is egymástól távolabbi időben íródtak.⁷

A keretelbeszélés és a központi rész abban is különbözik, hogy a szenvedést különböző értelmezési modellek tükrében tárgyalja. A keretelbeszélés a próbatétel modelljét használja. Isten próbára teszi Jóbot, aki türelmesen és igaz emberhez méltóan elviseli a megpróbáltatásokat. Ezzel szemben a központi rész több, más modellt használ fel a szenvedés kérdésével kapcsolatban. A három barát, Elifáz, Bildád, Cofár a hagyományos értelmezési modellt képviselik, amely szerint összefüggés van az ember helyes vagy helytelen élete és boldog vagy boldogtalan sorsa között, ami azt jelenti, hogy Isten az igazakat megjutalmazza, a gonoszakat pedig megbünteti. Az ószövetségi ember felfogásában az igaz ember jutalma lehet a hosszú élet, sok utód, gazdagság, békesség. Ezzel szemben viszont a bűnös ember büntetése volt a rövid élet, gyermektelenség, szegénység vagy az, hogy ellenségei szorongatják. Isten az, aki megfizet igazaknak és gonoszaknak egyaránt.

De ha Jób monológját nézzük, akkor az ártatlan szenvedésével találkozunk. Nemcsak Jób könyvében, hanem a Prédikátor könyvében is megszólal egy kritikus hang, mely megkérdőjelezi a hagyományos bölcsességi gondolkodást.⁸

A szerző Jób történetén keresztül megkérdőjelezi a barátok hagyományos álláspontját a szenvedésről. A könyv rávilágít arra, hogy az ember számára felfoghatatlan marad Isten akarata, így a szenvedés kérdése sem érthető meg teljesen.⁹ Istennek tervei, szándékai és titkai túlhaladják az emberi értelmet. Maga Isten sem ad Jóbnak kielégítő választ a szenvedés miértjére.¹⁰ A szenvedés kérdése megoldatlan és örök probléma marad. A hitre és bizalomra támaszkodott megértési kísérlet Jób számára elegendő és kielégítő, ugyanakkor, ami talán a legfontosabb, hogy békét ad neki.¹¹

A panasz mint imaforma

Az Ószövetségben nagyon sok olyan részt találunk, amelyekben az emberek boldogságukról, örömükről beszélnek.

Boldogságukat pedig Isten színe előtt is megvallják, Istennek is beszélnek arról, ami az életükben pozitívként jelen van. Az örömök mellett az élet természetes velejárója, már az ószövetségi ember számára is, a fájdalom. Az ószövetségi ember nem hallgat az ő fájdalmáról sem. Az Ószövetségben számos olyan részszel találkozunk, amelyekben az emberek beszélnek fájdalmukról, szenvedéseikről és az élet nehéz pillanatairól. Nemcsak embertársaikkal osztják meg ezeket a rossz tapasztalatokat, hanem Istennek is beszélnek ezekről az élményekről. Az Ószövetség emberére különösen jellemző, hogy nem hallgat fájdalmáról, hanem szóvá teszi nehéz helyzetét, panaszkodik Istennek.¹²

A panasz mint imaforma az Ószövetség több könyvében is megtalálható. A legjellegzetesebb a Zsoltárok könyvében: A Zsoltárok könyvének körülbelül egynegyede panaszzsoltár, amelyben a zsoltáros fájdalmát mondja el Istennek. A panaszénekek között kétfajta panaszról beszélhetünk, az egyén, illetve a közösség panaszáról.

Beszélhetünk egyrészt a közösség panaszáról (kollektív panasz), vagyis a nyilvános panaszdalról, amely esetében egy közösség panaszkodik Istennek. Ebben az esetben a nép összegyűl, mert tagjai valamilyen közös értékben vagy közös területen szenvedtek kárt, együtt panaszkodnak Istennek és kérik őt, hogy fordítsa jóra az ő helyzetüket. Ilyen lehet egy nemzeti vagy helyi szerencsétlenség,¹³ háború, elnyomás, természeti katasztrófák, aszály, éhínség,¹⁴ sáskajárás, ellenség támadása, üldözés, vereség, járvány, életveszély.¹⁵ Az istentiszteleten a résztvevők testükkel és megjelenésükkel is kifejezték fájdalmukat és a bűnbánatot. A panaszt sírás és fölkiáltások kísérték, illetve böjt, a résztvevők megszaggatták ruháikat vagy vezeklőruhát öltöttek magukra, port szórtak a fejükre és hamuba ültek. Ezek a megnyilvánulások arra szolgáltak, hogy az emberek kifejezzék érzelmi kitöréseiket, valamint hogy ezzel Istent rábírják, hogy megváltoztassa nyomorúságos helyzetüket.¹⁶

Az embereket mindig egy vezető személy, esetleg egy próféta szólította fel a közös panaszra. Felkérte az embereket, hogy közösen terjesszék kérésüket Isten elé, hogy Jahvét sürgős megsegítésükre bírják. A panasz istentiszteletén a nép nagy bánat-imát mondott Istennek, ezzel megvallotta bűneit és Jahve bocsánatáért könyörgött.¹⁷

A közösség panaszában gyakran találunk utalásokat a múltbeli helyzetükre. A nép összehasonlítja szorongatott helyzetét a múlttal, és utal a múltban tapasztalt isteni gondviselésre, amit a jelen helyzetben nem érzékel. A jelen nyomorúságát szembeállítják a múlt gondmentes pillanataival, amely Isten gondviselő jelenlétének a jele volt a nép életében. A jelen nyomorúsága arra enged következtetni, hogy Isten elfordult az ő népétől.¹⁸

A közösség panaszára jellemző, hogy a nép részletesen beszámol Istennek szerencsétlenségéről. Ezzel nem azt fejezik ki, hogy ezt Isten nem tudja, hanem azt, hogy elismerik: mindaz, ami velük történt, az Isten büntetése, ezért fontos a bűnbánat felindítása. A bánat felindítása mellett arra kérik Istent, hogy fordítsa meg helyzetüket. Azáltal, hogy Istent kérik sorsuk jobbra fordulása érdekében, elismerik őt Istenüknek, mindenhatónak, aki képes nekik segíteni. Így a panaszban nemcsak helyzetük nehézségéről tanúskodnak, hanem az ugyanakkor a bizalom kifejezője is, mert a nép bízik Isten irgalmas szeretetében, abban, hogy ő menti majd meg őket a szorongatott helyzetből.¹⁹

Az egyén panasza

A közösség panasza mellett megjelenik az egyén panasza is, ami ugyancsak gyakori imaforma az Ószövetségben. Az egyéni panaszdal elsősorban abban különbözik a kollektívtől, hogy az egyén szenvedését fejezi ki egyes szám első személyben, tartalmilag azonban eléggé hasonló a közösség panaszához. Elsősorban az imádkozó nehéz sorsát tárja fel Isten előtt, és bemutatja ínséges helyzetét. Részletes és pontos leírást ad a szenvedő fájdalmas körülményeiről. Emellett az imádkozó utal a múltjára, amelyben bűnös vagy bűntelen életet élt.²⁰

Az egyén az Úr haragja ellen tiltakozik, és többszörösen hangsúlyozza Istennek, hogy ártatlan és helyzete igazságtalan.²¹ A múltban tapasztalt isteni jóság ellentétben áll a jelenben megtapasztalt elhagyatottsággal. Az egyéni panaszénekekben is alapvető jelenség, hogy az egyén Isten közbelépését kéri. Panaszának és mondanivalójának elsődleges célja, hogy Istent cselekvésre bírja, és elérje, hogy helyzete megváltozzon.²²

A panaszénekek felépítése

A panasz szerkezetét elsősorban panaszzsoltárokban láthatjuk, amely azonban jellemző más panaszdalokra is.

Az első pont mindig az Isten megszólítása, amellyel a nehéz sorsra jutott ember felhívja magára Isten figyelmét. Ez a szerkezeti pont a legrövidebb, mivel legtöbbször csak egy rövid megszólításból áll („Uram!" Zsolt 3,2; 6,2; 12,2; „Én Istenem!" Zsolt 7,2; 22,2; 35,23), mégis kiemelkedő szerepet kell tulajdonítanunk neki. Az Ószövetség embere számára az a tény, hogy nehézség idején Istenhez fordult, sokkal magától értetődőbb volt, mint a ma embere számára. Az Ószövetség embere teljes szívével egyetlen Istenére támaszkodott, ezért az ínség idején is ő az egyetlen, akit megszólít, és ez egyértelmű kifejezője az ő Istenbe vetett hitének. Istent tartják az egyetlen és legnagyobb hatalomnak, aki létezik, ezért ő lehet a felelős a bekövetkezett szerencsétlenségért.²³

A megszólítást a panasz rész követi. A panasz részben találjuk a szenvedő szorongatott helyzetének pontos leírását. Ezt a leírást általában a „Miért?" kérdéssel hozzák összefüggésbe. A szenvedő számára érthetetlen és nem függ össze az emberi logikával az, ahogyan a jelen pillanatban cselekszik.²⁴ Panasza abban csúcsosodik ki, hogy felelősségre vonja Istent a jelenben megtapasztalt szorongatott helyzetéért.²⁵ Az összes panaszdalra jellemző, hogy a szenvedő felháborodását nem tartja meg önmagának, hanem határozottan Isten elé áll és elmondja neki is.²⁶ Panasza által az egyén nemcsak beszél, hanem cselekszik is, mert kapcsolatot teremt Istennel,²⁷ aki nemcsak okozója a bajnak, hanem ő az egyetlen, aki ezt a helyzetet jobbra tudja fordítani.²⁸

A panasznak három alanya lehet: Isten („te!"), az ellenség és a panaszt elmondó(k), attól függően, hogy egyéni vagy kollektív panaszdalról van szó. A Zsolt 13,2-3 pontosan megmutatja ezt a hármas aspektust. Ebben az esetben mind a három alany jelen van, de az is lehetséges, hogy ennél kevesebb alanyt tartalmazzon.

Meddig felejtesz el egészen, Uram? / Arcodat meddig fordítod el tőlem? / Meddig kell gondokat hordoznom lelkemben, / Szívemben fájdalmat mindennap? / Meddig leselkedik fölém ellenségem?

Ebben a részben az első két kérdés alanya Isten. A kérdező két kérdést tesz fel Istennek, amely magában hordozza panaszát. A második kérdés alanya a kérdező (ebben az esetben: „én"). Ezzel a kérdéssel is szorongatott helyzetét hangsúlyozza. Míg végül a harmadik kérdés alanyai az emberek, ebben az esetben az ellenség.²⁹ Egyes kollektív panaszdalokra jellemző, hogy Isten és az ellenség egybemosódik. (Például Zsolt 80,5-7³⁰).³¹

A panaszkodó ember beszéde megáll a panaszkodás, önsanyargatás vagy jajveszékelés szintjén,³² míg a panaszt az jellemzi, hogy túllépi ezt a szintet. Az Ószövetségben a szenvedő ember panasza attól lesz igazi panasz, hogy kötelezően van benne egy fordulat,³³ a bizalom megvallása vagy a meghallgatás bizonyossága.³⁴ A „miért" kérdést követi Isten üdvözítő tetteinek felidézése. Ebben a részben a szenvedő felsorolja Istennek azokat a tetteit, amelyeket a múltban tapasztalt, és ellentétes kapcsolatba hozza a jelen szörnyűségeivel.³⁵

Ezt a fordulatot jelezheti a „de" szócska. Ez a „de" szócska a panaszból átvezet egy következő szintre, vagy elvezet a következő szerkezeti ponthoz, a bizalom megvallásához.³⁶ Ez az ellentétes kötőszó a hit és bizalom megelőlegezése, ezzel fejezi ki a szenvedő benső fordulatát, amikor az ő fájdalmáról eltekint, és Isten felé fordítja figyelmét.³⁷

Egyes vélemények szerint a fordulat mögött üdvösségprófécia húzódik meg, ami azt jelenti, hogy a közösség egy papja vagy prófétája egy olyan üdvösségpróféciával biztatja a szenvedőt, ami segít neki, hogy bizalmát Istenbe vesse és tekintetét feléje irányítsa. Ilyen üdvprófécia lehet például a „Semmit ne félj... Én veled vagyok!"³⁸.

A bizalom megvallását követi a szenvedő kérése. Valójában ez a rész is az Istenbe vetett hit kifejezője, mert a szenvedő hisz Istenben, abban, hogy ő az egyetlen,³⁹ aki képes őt kimenteni szorongatott helyzetéből. A nehéz helyzetbe jutott személy rátalált a bizalom útjára, és e bizalom folytán terjeszti kérését Isten elé.⁴⁰ Felsorolja kérését Istennek, amellyel azt szándékszik elérni, hogy Isten megfordítsa helyzetét és kimentse őt abból a fájdalmas helyzetből, amibe került. A kérésnek általában két elemét találjuk a panaszdalokban. A kérés egyrészt arra irányul, hogy Isten figyeljen az adott személyre és forduljon hozzá, másrészt meg hogy Isten legyen az, aki beavatkozik a jelenlegi helyzetbe és megfordítja azt.⁴¹

A panasz lényege nem az, hogy a szenvedő részletes leírást adjon szerencsétlen, bajba jutott helyzetéről. Sokkal inkább az a célja, hogy ezáltal jobbra forduljon sorsa és megváltozzék fájdalmas állapota. A panaszában felsorolt kérései által akarja cselekvésre bírni Istent, mert egyedül ő az, aki változtatni tud a helyzetén.⁴²

Végül a panasz a dicsőítés fogadalmával⁴³ zárul. A szenvedő szolga reakciója Isten dicsérete lenne. Ha Isten megsegíti őt és kimenti a nehézségeiből, akkor az ember dicséri őt tettei nagyságáért.⁴⁴

Ezek az alapelemek általában a Zsoltárok könyvében találhatóak meg, a panaszzsoltárok alkotóelemeiként. A Zsoltárokon kívül is léteznek panaszdalok, amelyekben hasonlóképpen megvannak ezek az alapelemek, vagy más beszédformákkal kiegészítve, vagy akár más elrendezésben.

A panasz Jób könyvében

Jób könyvében a panasz alapmotívum, amely a könyv egészében jelen van. Jób könyvében tehát egy egyén panaszát találjuk.⁴⁵

A panasz kifejezés és annak formái összesen kilenc alkalommal fordulnak elő Jób könyvében (Jób 7,11; 7,13; 9,27; 10,1; 12,8; 21,4; 23,2; 30,4; 30,7), mind a kilenc alkalommal Jób szenvedésével kapcsolatosan.⁴⁶

Jób könyvében is megtalálhatóak a panaszdaloknak egyes alapelemei, ha nem is ugyanabban a sorrendben és nem ugyanúgy, mint a panaszzsoltárokban.

A panaszzsoltárok első pontja, hogy a szenvedő megszólítja Istent. Jób könyvében nem találunk olyan megszólítási formát, mint a zsoltárokban, de minden alkalommal van egy felvezetés, ami felváltja a barátok vagy Isten beszédét és átvezet Jób panaszába. Ezek a felvezetések általában az író átvezetései (például: „És felelt Jób, és ezt mondta:" Jób 16,1).

A második pont maga a panasz. Jób megszólalásai nagy részben mind a panasz jeleiről és jellegzetességeiről árulkodnak. A panasznak három aspektusa van, ami Jób könyvében igencsak szembetűnő. A 30. fejezetben megtalálható mind a három alanya.⁴⁷ Egyrészt Isten (te!), aki „kegyetlen lettél hozzám, és kemény kézzel fordulsz ellenem." (Jób 30,21), valamint az emberek, akik „korban utánam vannak, akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek, hogy nyájam kutyái közé állítsam" és most csúfot űznek belőle (Jób 30,1). Végül a harmadik alany maga a szenvedő Jób, aki „most pedig önmagát emészti" (Jób 30,16).⁴⁸

Jób nem tartja meg önmagának felháborodását, hanem Isten elé terjeszti szorongatott helyzetét. Elmondja Istennek fájdalmas sorsát, és minden nehéz körülményért felelősségre vonja. Jób elismeri, hogy valószínűleg ő is követett el bűnt, bár igyekezett igaz emberként élni, mégsem tartja igazságosnak és reálisnak azt a nagy terhet, amit Isten neki osztályrészül adott. Ezt a panaszát viszi Isten elé, abban reménykedve, hogy szavai meghallgatásra találnak és helyzete jobbra fordul.⁴⁹

A harmadik pont a bizalom megvallása. Ide tartozik az is, hogy Jób felsorolja azokat a tetteket, amelyeket Isten a múltban cselekedett, és amelyek az ő nagyságára utalnak. Jób elbeszéli azokat a felfoghatatlan tetteket, amelyeket nem csak a természetben művelt, hanem minden élőlény körében. A 29. fejezetben kifejezésre jut a múltban tapasztalt isteni jelenlét dicsérete. Jób a múltra tekint és látja azokat az időket, amikor Isten óvta őt, de a borzalmas jelenben nem tapasztalja az isteni gondviselést. A 30. fejezet a borzalmas jelenről ír. A jelen mérhetetlen fájdalmában Isten e tettei a teremtés nagyságára utalnak.⁵⁰

Jób panasza tartalmazza továbbá ártatlanságának a megvallását is. Részben beismeri azt, hogy biztosan ő is vétkezett, de ő úgy gondolja, hogy vétkei nem akkorák, hogy ezt a mérhetetlen fájdalmat kapja. A sok fájdalom és a napokon át tartó vívódás után kitör belőle a panasz, és még a születése napját is megátkozza.⁵¹

A következő lépés, amely egy panaszdalban fontos, a bizalom megvallása. Jób könyvében, ahogy a panaszzsoltárokban általában, a szenvedő nem áll meg a panasz szintjén. A szenvedő célja nem az ő szorongatott helyzetének feltérképezése, hanem annak elérése, hogy helyzete megváltozzon. Jób könyvében nem találjuk konkrét jeleit a bizalom megvallásá-nak, viszont a legvégén mégis felcsendül a bizalom hangja. A 2. fejezet elején Jób belátja tévedését, hogy meggondolatlanul beszélt, és beismeri parányi voltát Isten előtt. Ezáltal megvallja Istent mint hatalmas megsegítőt, és ez egy formája Isten dicséretének. Végső soron maga a panasz a bizalom jele, mert ha nem bízna Istenben, nem lenne értelme annak, hogy Istenhez forduljon.⁵²

A panaszdalok kérés eleme is megtalálható Jób könyvében. Jób panasza folytán folyamatosan kéri Istent, hogy mentse ki a szorongatott helyzetből. Ezzel kapcsolatosan jelenik meg a dicsőítés fogadalma. Az istendicsőítés feltétele az, hogy Isten Jób életében fordulatot eredményez. Ha ez a fordulat megtörtént, akkor ő is áldani és dicsérni fogja Istent. A 42. fejezet nemcsak Jób bizalmát fejezi ki Isten irányába, hanem egyben itt Jób is dicséri az Urat nagyságáért. Elismeri az ő porszem voltát Isten mellett. Tehát Jób panasza is átfordul Isten dicsőítésébe.⁵³

A panasz a hit kifejezője

Feltehető a kérdés: hogyan lesz a panasz a hit kifejezője Jób vagy egyáltalán a szenvedő ember számára? Hieke szerint a hallgatás istenkáromlásnak bizonyul. Csak az az ember mer Istennek panaszkodni, aki hisz az ő jelenlétében, nagyságában és erejében, abban, hogy képes az ő életébe is változást hozni. ⁵⁴

A panasz valójában nem csak a rendületlen bizalomnak a kifejezője, mert valójában néha megrendülő, néha pedig szilárd bizalomról beszélhetünk. A könyvben Jób bizalma többször meginog. Ez a megrendült bizalom sokszor jut kifejezésre Jób panaszában. De minden kétely és nehézség ellenére a 42. fejezetben felcsendül a remény és hit hangja. Jób panasza sem merül ki a panaszkodás-ban, hanem „a feltörő bizalmat, a mégis óhajtott dicsőítést rekonstruálja".⁵⁵

Láthatjuk tehát, hogy a szorongatott helyzetbe jutott ember vagy emberek panasza kapcsolatot tart Istennel. A panasz által az ember szól Istenhez, beszél vele és kéri őt, hogy fordítsa meg szorongatott helyzetét. Ez a kommunikáció nemcsak az ember részéről áll fenn, hanem Isten részéről is. A panasz lehetőséget ad Istennek is, hogy cselekedjen és kapcsolatot teremtsen az emberrel. A panaszban az ember cselekvésre bírja Istent, és ezáltal Isten is lépést tesz az ember felé.⁵⁶ A panasz során az Istenhez forduló személy sok kérdést tesz vagy tehet fel Istennek, de ezekre a kérdésekre nem kap választ. Valójában nem a kérdések és az azokra kapott válaszokon van a hangsúly, hanem jóval inkább az ember és Isten között létrejött kapcsolaton. Az ember panasza lehetőséget teremt az Istennel való találkozásra.⁵⁷ „Ahogy az ember létéhez hozzátartozik az, hogy panaszban önti ki szívét, úgy tartozik hozzá Isten isteni-voltához, hogy lehajol a nyomorúságból felhangzó kiáltáshoz."⁵⁸ Jób könyvében Isten a hagyományokkal ellentétben cselekszik. Nem úgy cselekszik, mint amire az ember számít, vagy amit az emberi ész fel tud fogni és elvár Isten részéről. Jób vágyik arra, hogy Isten minél hamarabb visszatérjen üdvözítő tetteihez. Ez a szorongatott helyzet és annak érzékelése, hogy Isten elhagyta őt, valamint Isten hallgatása és ellentétes magatartása összezavarja Jóbot, mert a múltban nem ezt tapasztalta Isten részéről. Jób esetében is Jób a panaszát dacos hangnemben tárja fel Isten előtt, és ez hitről tanúskodik. Aki Istenhez fordul, mert hiszi, hogy ő a felelős balsorsáért, az „rendíthetetlenül bízik abban, hogy Isten az, aki képes a balsorsot elhárítani".⁵⁹

 

Jegyzetek

1 Pataki Mónika: Szenvedés az Ószövetségben. Keresztény Szó 2007. április, 4. szám, 4.

2 Zamfir Korinna: Ószövetségi exegézis. Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár 2008, 230.

3 Pataki, 3.

4 Zamfir, 226-230.

5 Soggin, J. Alberto: Bevezetés az Ószövetségbe. Kálvin János Kiadó, Budapest 1999, 410.

6 Schultz, Samuel J.: Üzen az Ószövetség. Harper & Row, Publishers, Inc., 1980, 291.

7 Rózsa Huba: Az ószövetség keletkezése II, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1996, 354-357.

8 Rózsa, 355-358.

9 Soggin, 411.

10 Schultz, 294.

11 Soggin, 411.

12 Thomas Hieke: Hallgatni Istenkáromlás volna. Mérleg 1999. 4. 373-374.

13 Soggin, 391.

14 Josef Schreiner: Az Ószövetség Teológiája. Szent István Társulat, Budapest 2004, 303.

15 Zamfir, 203.

16 Screiner, 304-305.

17 Schreiner, 303-304.

18 Soggin, 390.

19 Schreiner, 304-305.

20 Hieke, 376-377.

21 Soggin, 390-391.

22 Zamfir, 203.

23 Hieke, 377-378.

24 Hieke, 380.

25 Paul Ricoeur: A panasz mint ima. In: Bibliai gondolkodás. Európa Könyvkiadó, Budapest 2003, 362-363.

26 Hieke, 378.

27 Hieke, 383.

28 Soggin, 391.

29 Westermann: Az Ószövetség theologiájá-nak vázlata. Budapest 1993, 169.

30 „Civódás tárgyává tettél szomszédaink előtt, s ellenségeink gúnyolnak minket."

31 Hieke, 378.

32 Westermann, 168.

33 Soggin, 391.

34 Hieke, 378.

35 Ricoeur, 362.

36 Westermann, 169.

37 Ricoeur, 360.

38 Ricoeur, 360-361.

39 Hieke, 378.

40 Ricoeur, 363.

41 Hieke, 379.

42 Westermann, 169.

43 Ricoeur, 363.

44 Hieke, 379.

45 Westermann, 171.

46 Bible Works for Windows, Software for Biblical Exegezis and Research.

47 Westermann, 170.

48 Hieke, 378.

49 Westermann, 171.

50 Ricoeur, 361-362.

51 Roland E, Murphy-O. Carm: Wisdom Literature. William B. Eerdmans Publishing Company Grand Rapids, Michigan 1981, 22.

52 Westermann, 171.

53 Ricoeur, 36-365.

54 Hieke, 373.

55 Ricoeur, 367.

56 Westermann, 168-169.

57 Hieke, 385.

58 Westermann, 168-169.

59 Hieke, 386-387.