Cselényi István Gábor
a SOKARCÚ BÖLCSESSÉG
7. Szófia és Mária

 

Mariológiai értelmezés

Az egyháztani értelmezés magával hozza a mariológiai értelmezést is, hiszen Mária az egyház édesanyja, amint azt a II. vatikáni zsinat is aláhúzta. Az Újszövetségben a mariológiai vonalat képviseli a két (a Máté- és a Lukács-féle) gyermekségtörténet, főleg a máriai örömhírvétel; a jánosi teológia (a kánai menyegző, Mária a kereszt alatt, a Napba öltözött asszony a Jelenések könyvében) és az Apostolok Cselekedetei, a pünkösdi híradással. Itt vitára is szeretnék kelni az atyával. Az Úr Jézus és édesanyja kapcsolata nem hierosz gamosz - amint azt Schipflinger állítja -, hanem a férfi-nő vagy nő-férfi kapcsolat egy másik csodálatos formája: anya-fia kapcsolat, amely éppúgy lehet a szófia-elv megvalósulása.

Nos, Máriában az ószövetségi Szófia számos jellemzője teljesedik ki. „Kegyelemmel teljes" (Lk 1,28, vö. Bölcs 7,26: „Isten fölségének szeplőtelen tükre"), „az Úr vele van" (Lk 1,28 vö. Bölcs 8,3: „Istennel együtt lakik"), Krisztus-hordozó: „Boldog a méh, mely téged hordozott" (Lk 11,27); saját vallomása szerint is „az Úr szolgálóleánya" (Lk 1,38), aki megfogadta a bölcses-ségi tanítást: „Ha Istennek szolgálni kívánsz, légy állhatatos a jámborságban" (Sir 2,1). Akárcsak Hokma és Sekina, azonosul Izraellel, annak megszemélyesítője (vö. Magnificat). Mint láttuk, joggal véli úgy a misztikusok egész sora és a keleti egyház liturgiája, ikonográfiája, de a nyugati Mária-tisztelet is (azzal, hogy a bölcsességi könyvekből vesz olvasmányokat a Szűzanya ünnepeire), hogy Mária Szófia emberi vetülete, az üdvösségtörténetben leginkább benne összpontosul mindaz a tartalom, érték, amit előképe hordozott.

Kísérlet Szófia és Mária kapcsolatának igazolására

Ha elfogadjuk, hogy a Szófia Máriában tükröződött vissza, újabb kérdés merül fel bennünk: hogyan lehetne ezt teológiailag is formába önteni, hogyan viszonyul a másik titokhoz, a Logosz hüposztatikus uniójához? Schipflinger véleménye szerint a két fogalom eltér egymástól: a Logosz esetében két különböző (ti. isteni és emberi) természetet ölel eggyé a Logosz személye, emitt más a helyzet: a Szófia és Mária a közös (teremt-ményi) természet két megjelenési formája: a Szófia annak tisztán szellemi, „eonikus", Mária pedig megtestesült, földi emberi megjelenési formája. Schipfinger úgy pontosít: lehetséges megoldás, hogy Mária testből, lélekből áll, akárcsak mi, de nála a lélek Szófiát tükrözi vissza, ezért mondhatjuk: Sedes Sapientiae. Kicsit elővételezve a kétezer éves hagyomány vallomásait, leginkább azt mondhatjuk: Mária Szófia ikonja. Hogy Szófia tükre, ikonja, ez annyit jelent: Mária személyében válik megtapasztalhatóvá.¹

De ettől kezdve Mária éppen olyan, mint bármely más, korabeli názáreti asszony: izraelita, asszony és anya. Szófia személye ugyanaz marad, bár személyének belső, lényegi magva „fenomenológiailag" másként mutatkozik meg, mint amilyen a teremtés előtti vagy a teremtésen belüli eonikus egzisztenciájában volt. Ez az emberi létmód Szófia számára hasonló ahhoz, mint amelyet a Logosz él át Krisztusban: szellemi ereje visszahúzódik, rejtetten van jelen, amíg a téridőbeliség a test korlátait hordozza.

Bár a Logosz hüposztatikus uniója nem pontos modell a Szófia-Mária egységre, hasonlót él meg, mint ami Jézusra volt érvényes: kiüresítette magát (vö. Fil 2,7-8). Már láttuk, hogy a Bölcsesség ugyanazt tapasztalja meg (Péld 1,20 kk), mint az övéi közé jött Logosz. Érvényes ez Mária léthelyzetére is: benne Szófia csak rejtetten, szinte csak „víz alá nyomva" cselekedhet: szívét tőr járta át (vö. Lk 2,35).

Szófia ikon-volta, sőt talán (jelképesen értett) „megtestesülése" ahhoz hasonló, ahogy a lélek valamennyiünkben a testbe öltözik: ez az anyagba való beletestesülés, ahol az emberi lelket korlátozzák az anyag törvényei. A lélek olyan testtel él együtt, amely alszik, gyönge, beteg, korlátolt abban, hogy kifejezze magát. Ugyanígy a Szófia valós emberi életet élt Máriában: éhezett, evett, tanult, beszélt, szült, átölelte gyermekét, sírt, fájdalmas anya volt. Valami mégis átcsillant emberi létezése szövetén Szophiából: hite, erényei, bölcsessége, tisztasága, szűziessége, szépsége. Épp ezért lett az Istenanya a művészetek és a női ideál ihletője az évszázadok folyamán.

Mária szófiai énjéről árulkodik az a készsége, hogy az angyal szavára elfogadja a „lehetetlent", hogy Isten anyjává legyen (Lk 1,38). A szolgáló épp az a leány, aki a Bölcsesség képében megjelent, s aki hű társa Istennek (Bölcs 8,1-18). Szófia (aki „nemzedékről nemzedékre betér a szentek lelkébe") öntudata csendül vissza Magnificatjában: „boldognak hirdet engem minden nemzedék" (Lk 1,48b).

Néhány további, árulkodó szófiai vonás Mária életéből: Szófia mutatkozik meg Máriában, amikor mintegy „kiprovokálja" Jézusból az első csodát a kánai menyegzőn, Szófiaként lesz valamennyiünk lelki édesanyja („Íme, a te anyád": Jn 19,27). Szófia-Mária lesz az egyház édesanyja, mikor Mária maga köré gyűjti az elárvult apostolokat (Csel 1,14). Szófia-Mária fogadja be a Szentlelket az első pünkösdön, amikor az egyház édesanyja, sőt lelkileg szülőanyja lesz. Szófiaiak a katolikus egyház Mária-dogmái: szeplőtelen fogantatása, bűntelensége és mennybevétele.

Igen, mennybevitelében Mária elveszíti a térhez s időhöz kötöttség korlátait. Erényei: szolgálatkészsége, emberszeretete most már korlátlanná lehetnek. Testi-lelki mennybevételét úgy tekinthetjük, hogy valóban „Napba öltözött asszonnyá" (Jel 12,1 kk) változott, visszatért a Szófia szellemi-eonikus létmódjába. A katolikus és az ortodox egyházban annyira hangsúlyozott közbenjáró szerepe, vagy az a méltósága, hogy immár a „Mennyország Királynéja", Mária létének kiteljesedése a teremtett Szófia létmódjában.

Szűz Máriát legtöbb keresztény nemzet patrónájának, királynőjének tekinti. Égi „tevékenységével" a nőiség, az anyaság, az „örök báj" megszemélyesítője. Ami más népek mítoszaiban, avagy a bölcsességi irodalom próféciáiban szétszórtan megfogalmazódott, a mennyországi Máriában vált teljessé. Már egymagában is tagadása mindannak, ami lehúz: a bűnnek, a gyűlöletnek, a rossznak, a halálnak.

Eddigiekben „aszcendens" utat jártunk, a földi Máriától indultunk el és az egek királynéjáig jutottunk el. De az ellenkező utat is érdemes végigjárnunk: vajon mindaz, amit Máriáról mondunk, így például az, hogy mentes volt minden bűntől, így az eredeti bűntől is, érvényes-e a világ lelkének tekintett Szophiára is? Schipflinger szerint az eredeti bűn a (földi) emberi természetet érintette, tehát ez a kozmikus Szófiára vonatkozólag fel sem merül.² Úgy fogalmazhatunk, hogy ez alól Mária nem „automatikusan" nyert felmentést, és nem Krisztus megváltására való tekintet nélkül (vö. redemptio „ante"), hanem épp a megtestesülés és a megváltás miatt. Az angyali üdvözlet magába foglalja mindkét elemet: a teljes bűntelenséget, s azt is, hogy ez a megtestesülésre való tekintettel van így: „Üdvözlégy, Kegyelemmel teljes., fiút szülsz., Isten Fiának fogják hívni" (Lk 1,28,31,35).

Ami a személyes bűnöktől való mentességet illeti, azt Mária szintén nem „eleve" birtokolja, hanem emberi szabadságával, „legyen"-jével és a Megtestesült Logosz körüli anyai szolgálatával bizonyítja és érdemli ki. Hasonló mondható el Szophiáról is. Nem „eleve" volt szent és jó, megvolt a szabad akarata. Per absurdum dönthetett volna úgy is, mint Lucifer és az ördögök, de nem ezt tette. Szófia azért volt a jóság és szépség teljessége („Nincs benne semmi szenny" - mondja Bölcs 7,25), mert teremtett szabadságával simult hozzá az Atya akaratához. Éppúgy, mint ikonja, Mária is eggyé nőtt Isten akaratával: „Legyen nekem a te igéd szerint!" (Lk 1,38).

Mint azt részleteiben is látni fogjuk a sorozat későbbi fejezeteiben, ikonográfiailag szépen ábrázolják Szófia és Mária egységét azok a képek, amelyeken könyvet tart kezében vagy ölében, miként az szinte minden örömhírvétel-ikonon látható. Különös kifejezőerejük van a Szófia-ikonoknak. Meglepőek és erőteljesek a Lorettói litánia címei, melyeket csakis „szofiánusan" lehet teljes egészükben megérteni. Ugyanakkor nem lehetett véletlen az, hogy a nyugati egyház a Mária-ünnepek olvasmányait a II. vatikáni zsinatig a bölcsességi irodalomból, a Szófiáról szóló részekből vette, de ajánlott olvasmányokként továbbra is vehetők ezek a lelőhelyek.

Schipflinger Szófia-Máriáról írt könyvének összefoglalása: „Ahogy a megtestesült Logosz neve Jézus Krisztus, úgy az emberré lett Szófia neve: Szófia-Mária. A bibliában prófétikusan előre jelzett Szófia személyes teljességét Máriában és az egyházban kapja meg. Ez elmélyíti azt a motívumot, milyen helyet tölt be Mária Krisztus üdvösségtervében. Mária anyaként és társként is női együttműködő, társa Krisztusnak, sőt már előbb, a teremtésben és a világ fenntartásában, majd Izrael megváltásában és kiteljesedésében is."³

Ez az új szemlélet még érthetőbbé teszi a hüperdúliát, amely szerint Mária minden angyal és szent fölött áll (vö. „legszentebb, legtisztább, legáldottabb", a görög liturgia szava szerint).

Mária létsíkjai

Most már háromféleképpen szemlélhetjük Máriát:

1. Egyszerű, szent és előképet hordozó asszonyként, anyaként és háziasszonyként, a hit példaképeként. (Ld. rokona, Erzsébet vallomását a Lk 1,45-ben: „Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.")

2. Nagyasszonyunkként, királynénkként, aki az egyesek édesanyja is és az egyházé is (vö. Jn 19,26-27), az irgalmak anyjaként, a betegek orvoslója és az emberek hathatós segítőjeként.

3. Az ég és föld kozmikus királynéjaként, világlélekként, minden nép anyjaként, a lorettói cím jogos viselőjeként. Ugyanezek a díszítő jelzők megvannak Keleten az Akathisztosz Hümnoszban is.

Ez a három forma az Istenszülő Szűz Mária különös létsíkjait tárja fel:

1. Első a természetes-emberi lét síkja, melynek keretében az evangélikus és református egyházak látják és tisztelik.

2. A természetfölötti-égi, hüperdulikus sík, ahová a katolikus és ortodox egyház helyezi őt.

3. A kozmikus, szophiánus létsík, ahová (mint látni fogjuk) főleg a keleti egyház orosz hagyomány-vonala helyezi és amiként tiszteli.⁴

4. Erre épülhet az a dimenzió, ahol a természettudomány, a vallástudomány, a pszichológia, a szimbológia stb. köréből is egyre több a követője.

Ezek a gondolatok csupán indítások és kísérletek arra, hogy Szófia-Mária titkát (Mária szófiai vonását, vagy épp Szófia máriás arcát) jobban megértsük. Az már a teológusok és a tanítóhivatal feladata, hogy ezeket az indításokat alaposabban megvitassák és megvizsgálják, hogy érdemesek-e arra, hogy (a Logosz megtestesü I ésének titkához hasonlóan) formulákba lehet-e önteni.

Ez a munka ma még csak elkezdődött. De néhány alapelv máris megállapítható: Ebbe a munkába be kellene vonnunk természettudósokat, filozófusokat, vallástörténészeket is. Nem exkluzív, hanem nyitott formulákat kellene találni, hiszen mindig új ismeretek adódhatnak e téren is. Ma, az ökológiai krízis korában fontos lenne Szófia és a kozmosz közti kapcsolat elmélyítése is. A test-lélek párhuzamot is jobban el kellene mélyíteni: Szófia a világ lelke! Ez akár utat nyithat a természett udomány képviselői felé is!

 

Jegyzetek

1 Schipflinger Th.: Sophia - Maria. Eine Ganzheitliche Vision der Schöpfung. München-Zürich 1988, 328.

2 Uo.

3 Uo.

4 Cselényi I. G.: A lét nászdala. Bp. 2013, 266.