Cselényi István Gábor
a SOKARCÚ BÖLCSESSÉG
8. Szófia dimenziói

 

 

Lassan már kirajzolódnak előttünk a Szófia-fogalom dimenziói. Ezt a sokarcú valóságot ugyanis leginkább egy többdimenziós térhez hasonlíthatjuk. Ennek oka, hogy (mint láttuk) a Hokma-Szófia fogalom maga is fokozatos fejlődésen ment keresztül. De legalább annyira fejlődött, alakult a Szófia-eszme megértése, értelmezése is. Ezért nem szűkíthetjük le kizárólag egyik vagy másik síkra, azonosításmódra. Ha szem előtt tartjuk Szent Ágoston különbségtételét a teremtett és a teremtetlen bölcsességre vonatkozóan, alapvetően két jelentésvonulatot különböztethetünk meg.

A teremtett Szófia

Eddig a teremtett Szófia került középpontba. Mit tudunk hát a teremtett Szófiáról az Ó- és Újszövetség alapján? Ennek a képnek igen sok árnyalata van.

1. A kozmikus Szophia

Péld 8,22: „Az Úr teremtett engem útjai elején", tehát: a Bölcsesség itt egyértelműen teremtmény. Isten teremtette az ősidőkben, mint összes teremtménye archéját, őselvét, mintaokát (causa exemplaris), entelechiáját. Ezen a szinten a teremtés anyja és a világ lelke, szíve is, Szophia archegetisz, a mindenség (személyes) kezdete, ősanyaga, ősképe, világlélek.

A világot mint testet, mint ruházatot magára öltő, (együtt-) teremtő Szófia, világlélek, kozmikus Szófia, egyértelműen női lételv.

A világot, a teremtést irányító, „informáló" és vezető Szófia a Septuaginta kifejezéseivel: Szófia Eunomosz és Szófia Hormozousza = Szófia Tóra, maga a világrend és világharmónia.

Ez a (kozmikus) Szófia tehát teremtmény, bár a legelső számú teremtmény, nem örök, nincs azonos szinten a Fiú-Logosszal, aki Isten (vö. Jn 1,1c).

2. Az üdvtörténeti Szófia

Izrael népében magának népet teremtő Szófia, azaz Sion szülőanyja, Jeruzsálem édesanyja, megszemélyesítője.

3. A Szófia ikonja Szűz Mária

Máriában testet öltött Szófia, azaz Szófia-Mária; Schipflinger egyenesen így nevezi: Sophia incarnata. A Magasságbeli erejének „megárnyékolása" által (Lk 1,35) felemelt és ezáltal istenanyaságra képesített Szófia-Mária, a Theotokosz, az Istenanya. Ez nem „megtestesülés" a szó krisztológiai értelmében, csupán Szófia emberi vetülete.

4. Szófia mint Krisztus misztikus teste

A páli tanításban az egyház Krisztus jegyese, misztikus teste, úgy is tekinthető, mint Szófia-Mária dimenziójának tovább-szélesítése. Újabb motívum ehhez: Szófia a Logosz jegyese, menyasszonya, s mint ilyen, az üdvösség művében is munkatársa. Ezt a vetületét is úgy tekinthetjük, hogy az egyházban ölt testet.

Ebben a dimenzióban megjelenik a hierosz gamosz motívuma is, az Ef 5 alapján. A Logosz-Szófia-kapcsolat mint szent nász motívumát erősíti, hogy Pál szerint Krisztus a második Ádám (1Kor 15,42), amihez a hagyomány a második Éva, azaz Mária párhuzamát építette ki, és ez a párhuzam szintén áthá-ramlik az egyházra is.

5. Az apokaliptikus Szófia

A végidei, eszkatologikus, apokaliptikus Szófia azt jelenti, hogy az emberiség, az egész teremtett világ eljut az Istennel való végső egységbe (vö. Isten lesz minden mindenben), s ennek az isteni életre való „szülésben", vajúdásban (vö. Róm 8,22) is szerepe lehet Szófiának mint anyának. Nyitva marad azonban a kérdés: hogy viszonyul a kozmikus Szófia (a keresztény hiten belül) a Szentháromság személyeihez? Az Atyához úgy viszonyul, mint az Atya által teremtett és elfogadott Leány, az Atya lánya és így a Fiú nővére. A Logoszhoz való viszonynak már több vonatkozását láttuk. Ennek további összetevője, hogy a Logosz által teremtett és ajándékozott menyasszony vagy a Logosz menyaszonya, Costa Verbi. Ez a - teremtett - Szófia az az ajándék, akit az Atya a Fiának ad. Szófia létének lényege a Logoszra-irányultság, s nem más, mint felelet a Szóra, a Logoszra mondott eulógia (áldás).

A teremtett Szófiának a Szentlélekhez való viszonya úgy írható le, hogy az nem más, mint a Szentlélek által teremtett és szeretett Kép.

A teremtetlen Szófia

A Szófia-kép eddigi elemei mind a teremtett lét síkján helyezik el Szófiát. Mint végső távlat, felvetődött azonban az a lehetőség is, hogy Szófia - isteni személy.

Lehet, hogy mindez „újszövetségi visszavetítés", de mintha már a bölcsességi irodalom is isteni személynek tekintené Szófiát: a Bölcs 9,9-18 egész érvelése arra épül, hogy halandó nem ismerheti Istent, csak a Bölcsesség által ismerhetjük meg. Szófia tehát az isteni élet részese! Láttuk, társteremtő, a kezdet kezdetétől együtt él a Teremtővel. Igazán ez is csak akkor érthető, ha öröknek tekintjük. Mintha efelé mutatott volna már a Hokma- és Ruach-fogalom párhuzama is a sorozat 2. fejezetében (még ha az Ószövetségen belül ez még nemigen volt értelmezhető).

A következő, izgalmas kérdés tehát: mit is tudunk a teremtetlen Szófiáról az Újszövetség alapján? Két lépésben szeretnék ezzel foglalkozni, hogy teljes legyen a kép erre vonatkozólag. Ebben a fejezetben az első lépést próbálom megtenni.

A Logosz és az egyház című fejezetben a Szófiáról szóló ószövetségi hely és Szent Pál tanítása között jó néhány párhuzamot fedeztünk fel, és láttuk, utóbbiak nem csupán „logoszofiánus" módon értelmezhetők.

A János-prológus további lehetőségeket vet fel, ahol ismét felmerül a kérdés: a szöveg tényleg csak a Logosz-Szófia azonosság keretben értelmezhető-e, vagy szóba jöhet más megoldás is? Itt szándékosan használom a Logosz kifejezést, és nem az Ige szót, hiszen a görög kifejezés többrétű, és visszautal az előző fejezetek megállapításaira is.

Nos, Schipflinger szerint az előszóból az első sor vége (Isten volt az Ige) kétségtelenül csakis a Logoszra, a második isteni személyre értendő, vagy a 12. vers: „azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek", éppígy a 16. vers: „az ő teljességéből merítettünk, kegyelmet kegyelemre halmozva". Egyértelmű tehát a Logosz Istenen belüli, Szentháromságon belüli léthelyzete és megváltó-átistenítő szerepe, ehhez kétség sem férhet.¹

Azonban vannak a prológusnak olyan sorai, amelyek - a páli szövegekhez hasonlóan -ismét párhuzamba hozhatók a Bölcsességgel, s így felvetik ugyanazt a kérdést: azonosságról vagy csak párhuzamról van-e szó, más szóval: a Bölcsesség a Logosszal azonos-e, vagy két külön lételv, méghozzá ebben az esetben egyenesen két különböző isteni személyre utal?

A megfejtéshez az ige-szakasz első szava, az arché vezethet el. A Jn 1,1-ben az en archét úgy szoktuk fordítani: „kezdetben", a Ter 1,1 kezdő szavához hasonlóan. Tudjuk azonban, hogy az arché a görög bölcselet legelső kérdése volt: mi az az őselv, ősok, amiből minden származik? A sorozat 1. részében láttuk, hogy a Hokma-Szófia szó egyik jelentése épp az arché volt, a 2. részben már utaltam rá, hogy Philón a héber résít szót archéként, őselvként értelmezte, vagyis Szófiával azonosította, és ezért a Biblia első sorát így értelmezhetjük: „az archéban (azaz Szófia segítségével) teremtett Isten mindent!² Mint azt később, a patrisztika tanúságtételénél látni fogjuk, keresztény gondolkodók közül is sokan (így például Augustinus is)³ ugyanígy Szófiát látták az arché fogalmában. Ennek alapján nyílhat meg az út a prológus „szofiánus" értelmezéséhez.

Péld 8,22: Az Úr alkotott engem, kezdetben /=mint archét, mint mindennek a kezdetét és őselvét/, mielőtt bármit is alkotott volna.	Jn 1,1a: Kezdetben volt a Logosz.	Jn 1,1a: En arché /=Szófi- ában/ rejtőzött a Logosz.
Bölcs 8,30: Ott voltam mellette, mindent elrendeztem.	Jn 1,1b: És a Logosz Istennél volt.	Jn 1,1b: A Logosz /Szófiával együtt/ Isten nél /az Atyánál/ volt.
Bölcs 8,4: /A Bölcsesség/ Istennel együtt lakik. Bölcs 9,4: Add meg nekem a veled együtt trónoló Bölcsességet. Bölcs 8,4: /Szófia/ beavatott Isten terveibe.	Jn 1,2: /A Logosz/ kezdetben Istennél volt.	Jn 1,2: /A Logosz az Arché- val = Szófiával együtt az Atyával együtt él öröktől./
Bölcs 9,1: Szavad által teremtettél mindeneket és bölcsességeddel alkottad az embert.	Jn 1,3: Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.	Jn 1,3: /Az Atya a Logosz által és Szófiával együtt teremtett mindent./ /=A Logosz a mindenség feje, Szófia a szíve./
Péld 8,35: Aki engem megtalál, életet talál, és üdvöt nyer az Úrtól.	Jn 1,4a: Benne élet volt.	Jn 1,4a: /Szophia az élők szülőanyja./
Bölcs 7,26: /A Bölcsesség/ az örök világosság kisugárzása.	Jn 1,4b: És az élet volt az emberek világossága.	Jn 1,4b: /Logosz és Szófia természetfölötti életet és fényt sugároz mindenkinek./
Péld 1,24: Szóltam, és vonakodtatok, kinyújtottam kezemet, és nem volt, aki odanézzen.	Jn 1,5: A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl. Jn 1,11: Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be.	Jn 1,5: /Elkezdődött a Logosz és Szofia kenózisa./ Jn 1, 11: /A Logosz és Szófia együtt járják a Kálvária-utat./
Bölcs 8,31: Gyönyörűség volt nekem az emberek fiai között lennem.	Jn 1,14: Az Ige testté lett és közöttünk lakott.	Jn 1,14: /Krisztus a megtestesült Logosz, Szófia szól az Egyházon keresztül./
Péld 1,20: A bölcsesség úton-útfélen szónokol, a tereken hallatja hangját.	Jn 1,17: A törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által valósult meg.	Jn 1,17: /Az Újszövetség az Ó beteljesítője, -a Bölcsesség (=a Tóra!) művének továbbvitelében is!/

Lássuk tehát a párhuzamokat! Az egyik vonatkoztatási pont most is a bölcsességi irodalom, Szófiáról szóló állításokkal, a másik oldal pedig János előszava. Ha a párhuzamokat nem azonosságként, hanem a már ismert kettősség-egység keretében értelmezzük, emellett az archét a már ismert megfejtés szerint nemcsak időbeli kezdetnek, hanem őselvnek (s így Szófiaként) értelmezzük, és ha mintegy összeadjuk az Ó- és az Újszövetség mondandóját (ld. 1. ill. 2. oszlop), lehetővé válik a János-evangélium előszavának „szofiánus" értelmezése (3. oszlop)!⁴ Jelentős az is, hogy János evangélista nemcsak a Septuaginta lelőhelyeire utal, hanem a T'nach idézeteit éppúgy felhasználja a párhuzam kiépítésére, például a Példabeszédek könyvét (lásd táblázat).

Ez az összehasonlító táblázat nemcsak azért fontos, mert újabb kulcsot ad Szófia újszövetségi szerepének kiszélesítésére, hanem mert még merészebb távlat okig vezet el. Az már eddig is világos volt minden keresztény gondolkodó számára, hogy az Ige, a Logosz az isteni élet birtokosa (vö. „Isten volt a Logosz"). Ha viszont a Logosz „az Archéban" (Szófiában) volt, és benne rejtőzik azóta is, akkor Szófia itt már nem egyszerűen teremtmény, hanem az isteni élet részese, magyarán, isteni személy! Megerősíti ezt a Bölcs 9,1: „Szavad által teremtettél mindeneket és bölcsességeddel alkottad az embert." Szófia társteremtői szerepét számos más ige is hangsúlyozza itt (vö. Bölcs 8,4; 7,21).

Természetesen ez a társteremtői szerep nem érthető az ószövetségi monoteizmus keretében, hanem csakis a Szentháromság-hit fényében. Hogy miként, azt majd a továbbiakban fogjuk tüzetesebben megvizsgálni. Itt, János előszava alapján eszünkbe juthat a híres trinitárius formula: „Az Atya a Fiú által és a Szentlélekben" cselekszik. Mintha a tétel első felével csengene össze a prológus záró sora: „A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által (ti. a Fiú által) valósult meg." A kezdő sor nyitányát, az „en Arché" kifejezést pedig talán a formula első részével állíthatnók párhuzamba: „a Szentlélekben".

Így ez a csodálatos kijelentés: „Az Archéban volt a Logosz", egy további döbbenetes lehetőséghez vezet el: Szófia és a Szentlélek kapcsolatának vizsgálatához. Nos, az ószövetségi megsejtéseken túl mit mond nekünk az Újszövetség Isten Lelkéről?

 

Jegyzetek

1 Schipflinger, Th.: Sophia - Maria. Eine Ganzheitliche Vision der Schöpfung. München-Zürich 1988, 65.

2 Spenneut, M. : Le stoicisme des Pères de l'Eglise, in: Patristica Sorbonnensia, Paris 1957, 45.

3 Confessiones XX, PL 32,836/29.

4 Cselényi I. G.: A lét nászdala. Bp. 2013, 269.