Könyv
üZENETEK A MÁRAMAROSI VÉGEKRŐL
A kommunizmus kezdeti időszakában a „sötét Máramarost" az elmaradottság, a nyomor szinonimájaként emlegették. Hogy valójában miről/mitől lehet híres egy város, egy tájegység, ahhoz fel kell lapoznunk a história dokumentumait. Máramaros megye - sóbányáinak, hatalmas erdőségeinek köszönhetően -a monarchia legerősebb gazdaságával bíró régiói közé tartozott. Iskolaalapításai a messzi századokba nyúlnak vissza. A katolikus oktatás kezdeteiről 1346-ból vannak adatok, a reformátusoké a 16. század közepe után jött létre - belőlük sarjadt ki a felekezeti középoktatás: gimnázium és tanítóképző. A megyeszékhely szellemi rangját emelte az 1836-ban létrehozott jogakadémia. Máramaros ugyanakkor a magyar nyelvterület - s ezzel egy időben a történelmi magyar egyházak - keleti határa. A trianoni döntés következtében bekövetkezett országcsonkítás a történelmi Máramaros megyét is kettészakította. Az azóta eltelt kilencven év súlyos következményekkel járt a magyarságra, különösképpen az anyanyelvi oktatásra nézve. Az exodus, az asszimiláció a szórványosodás, önfel-számolás veszélyének sötét fellegét terítette a régió fölé.
E súlyos folyamat néhány esztendejét, évtizedét idéző, a Simonchicz Incze Kulturális Egyesület által kiadott Üzenetek a máramarosi végekről című kötet tereli a mai olvasó figyelmét Máramarosszigetre és környékére. Ki volt az „üzeneteket" megfogalmazó? A Szatmári Egyházmegye Jubileumi Sematizmusában (2006) az alábbi sorokat olvashatjuk róla: „Kádár József Dr. OschP, Kézdiszászfalu (Háromszék m.), 1911. ápr. 9. - 1936. jún. 11. A következő helyeken működött különböző beosztásokban: 1937 Temesvár, 1938-1940 Nagykároly, 1941-1944 Vác, 1945 Kecskemét, 1946 Máramarossziget. A rend feloszlatása után plébánosi feladatot vállalt: 1947-1959 Borsabánya, 1960-1964 Láposbánya, 1964-1978 Szinérváralja. 1978-ban nyugdíjba vonul Nyújtódra rokonai körébe. fNyújtód, 1993. márc. 6. (tem. Kézdiszászfalu)"
A kötet szerkesztői ajánlásukban fölhívják az olvasó figyelmét arra, hogy Kádár József levelei „egyedülálló betekintést nyújtanak az 1945 utáni évek máramarosi életébe". Orosz Krisztofer Levente az Előszóban rövid áttekintést nyújt a nemzeti és vallási kisebbségbe sodort máramarosi magyarság háború utáni sorsának alakulásába, a hadifogságból, illetve málenkij robotra hurcolt hazatérőknek nyújtott segélyakciók egyházi szerepvállalásába, a máramarosszigeti piarista főgimnázium visszaszerzésért vívott emberfeletti küzdelembe.
A dokumentumértékű kötet három szinten - Levelek és beszámolók (19451965), Önéletrajzi írások (1984-1992), valamint a Koltai András által írott s a Függelékben közölt Kádár József rövid életrajza (1911-1993) - vetíti elénk a korabeli eseményeket, amelyeknek az önfeláldozó, önmagát nem kímélő piarista szerzetes részese, alakítója volt: a katedrán s a plébániai szolgálatban egyaránt.
A legértékesebb üzeneteket a piarista főgimnázium visszaszerzéséért vívott küzdelemről, az anyanyelvi oktatás újraindításáról szóló levelek, beszámolók tartalmazzák. Kádár Józsefet a piarista rendi elöljáróság 1945. szeptember 24-én nevezte ki máramarosszigeti házfőnökké, valamint a gimnázium és a konviktus igazgatójává. A piaristák III. Károly király uralkodása idején, 1730-ban telepedtek meg Máramarosszigeten, iskolájuk 1731-ben nyílt meg s működött 1920-ig: 1850-től algimnáziumként, 1907-től főgimnáziumként. Ma is álló impozáns épülete 1911-12-ben épült. Kádár József odaérkeztekor a gimnázium épületében orosz hadikórház volt. A tanítást a városban elsőként sikerült újraindítani, több helyszínen szétszórva, 1945 októberében, 17 osztállyal, közel 700 diákkal, továbbá az általuk gondozott fiókiskolákkal: Szlatinán, Rónaszéken, Hosszúmezőn, Aknasugatagon. Az 1946-ban felszabadult épületbe visszatért a két háború közötti román gimnázium. Kemény küzdelem árán sikerült kivívni a közös használatot. Mindeközben hatalmas terhet rótt a rend tagjaira a máramarosszigeti tranzit fogolytáborba tömegesen hazaérkezők ellátása, segítése. A rendi elöljáróságnak írott tizenkét levél tárja fel előttünk az e nemzetrészért, gimnáziumáért folytatott rendkívül kemény küzdelmet. „Megfogyva bár, de törve nem, álljuk mindannyian a végvári harcot, amíg csak lehet." Még arra is jutott erő és akarat, hogy ipariskolát nyissanak. De 1948. július 26-án államosították a gimnáziumot, egy évre rá a rendet is megszüntették. Véget ért egy dicső korszak.
Scheffler János szatmári püspök Kádár Józsefet, kérésére, 1948 szeptemberében Borsabányára nevezte ki plébánosnak. Onnan is figyelemmel követte és tájékoztatta a piaristaközpontot a rendtagok sorsáról. A pasztorációban ugyanazzal a hivatástudattal dolgozott, lett hívei lelkipásztora, mindenese - a szappanfőzéstől az emberek és állatok egészségügyi gondozója, vívta küzdelmét az egyre gorombábban fellépő hatalommal szemben. Láposbánya a béke szigete volt számára: plébániát épített, templomokat hozott rendbe. Szinérváralján adóhátralék és üres templom fogadta. A tizenkét évi küzdelem - bár rendkívül eredményes volt - egészségileg tönkretette, nyugalomba vonult. 1978-tól haláláig szülőfalujában élt gondoskodó családja körében.
A kötet lapjairól a piarista rend és a szatmári egyházmegye kiváló szervező, építő, a küzdelmet mindig bátran és önfeláldozóan felvállaló, soha meg nem alkuvó, helytálló szerzetese tekint vissza ránk az időből, nyújt erőt a mai - más dimenziókban folyó, de ugyanolyan áldozatkészséget kívánó - küzdelmekhez.
(Koltai András - Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a máramarosi végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései [1945-1992] Budapest-Máramarossziget 2014)
Máriás József
