Tamási Zsolt
rÍTUS- ÉS VALLÁSVÁLTÁSOK
EGYHÁZI RECEPCIÓJA 1849-BEN1
The ecclesiastic reception of rite and religion changes in 1849
is a consequence of the revolutionary events, religious change came about heralding a change in rite. A Greek Catholic and Orthodox Romanian villages switched to Roman Catholicism. In the study, we summarise how the Roman Catholic local parson, the Roman Catholic bishopric and the Greek Catholic bishop expressed expert opinion on the conversion. The differences in the report is surprising because the representative of both Catholic rites knew Rome's intention well. Rome held a bridging role for the area and consequently, did not support the conversion from the Eastern Rites to the Latin Rite. Tran-sylvanian Hungarian Roman Catholic behaviour is understandable however, only if we take into account that, that the Armenian merger into the Roman Catholic bishopric was more gradual than the other eastern rites, and Rome, whilst not being overtly encouraging, did allow it. The Armenians and Hungarians approached the change in rite together. Tran-sylvanians may have hoped that Romanian religious changes and Rome's tolerance of them would pave the way for the Armenian case.
Keywords: revolution from 1848, religion change, rite change, Greek Catholic, orthodox Romanian, Hungarian Roman Catholic Church in Transylvania, Armenians
A szerző a BBTE RK Teológia Kar végzettje, 2005-ben védte meg doktori dolgozatát. Tanárként dolgozik Marosvásárhelyen. Posztdoktori kutatást végzett az MTA Történettudományi Intézetében, kutatási témái: az 1848/49-es forradalom katolikus egyháztörténeti vonatkozásai, az erdélyi egyházmegye története. Az itt közölt előadás szövege részben elhangzott Nagykárolyban, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakon, 2011. április 28-án.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc katonai eseményei a polgári lakosság esetében sajátos állásfoglalásokat is eredményezett. Bem József tábornok sikeres tavaszi hadjárata elvezetett olyan helyzetekhez is, hogy az ellenforradalmi vádat hárítva román görögkatolikus, sőt ortodox közösségek is kérjék a közösségi áttérést a római katolikus vallásra. A katonai események következtében kialakuló kényszerhelyzetben a rítus- és vallásváltást választó közösségeknél a biztonságot kereső lakosok döntésének vélhetően az ad sajátos színezetet, hogy a forradalmi évek alatt a magyar kormány nagyon is figyelemmel kísérte a polgárháborús viszonyok között az erdélyi románság lojalitásának biztosítására a lehetőségeket, így az ortodoxoknak a karlócai szerb érsekségtől való függetlenedését ugyanolyan mértékben támogatta, mint az erdélyi önálló görögkatolikus érsekség felállításának a lehetőségét. A rítus és vallásváltás egyházi recepciója esetében ugyanakkor a hivatalos római álláspont mellett érdemes megfigyelni, hogy helyi szinten, az erdélyi római katolikus egyházmegye részéről milyen szempontok kerültek előtérbe. Ez utóbbi esetében a helyi plébánosok mellett az ostromzár miatt elszigetelt püspök nevében eljáró püspöki helynök állásfoglalása tekinthető meghatározónak, párhuzamosan a rítusváltás miatt érdekelt görögkatolikus egyházfő állásfoglalásával.
A rítus- és vallásváltás recepciójának értelmezésére két konkrét közösségi áttérés esetét vizsgáljuk meg: az egrestői görögkatolikusok, illetve a Szőkefalva szomszédságában található oláhkocsárdi görögkatolikusok és ortodoxok áttérését. A két kisebb lélekszámú közösség vallás- és rítusváltása ugyan a teljes erdélyi román közösség szempontjából nem lehet releváns, viszont az ügyben folyó levelezések jól vázolják az áttérések recepcióját, a képviselt álláspontokat.
1849 tavaszán Csató János egrestői plébános értesítette Kovács Miklós erdélyi egyházmegyés püspököt,2 hogy miután a helyi görögkatolikus pap, Moldován János lázítás miatt börtönbe került, a hívek a latin rítus mellett döntve kérték átvételüket, amit a plébános meg is tett virágvasárnap. A római katolikus pap elsődleges problémája nem a rítusváltással volt kapcsolatos, hanem a görögkatolikus egyházi javak (telkek) felhasználására vonatkozott. Felterjesztésére a püspök akadályoztatása miatt a kinevezett helynök, Kedves István kolozsvári apátplébános reagált április 27-én.3 Átiratában a görögkatolikus püspököt, Lemény Jánost kereste meg az ügyben. Levelében utalt ugyan arra, hogy a rítusváltás ideiglenes elfogadásával az egrestői plébános nem követett el egyházjogi hibát, viszont az anyagi ügyekben szerinte csak a görögkatolikus egyházfő hozzájárulásával lehet intézkedni. A püspöki helynök, Kedves István 1849. május 2-án kelt átiratában az egrestői római katolikus plébánosnak,4 Csató Jánosnak jelezte, hogy kérését továbbította Lemény János görögkatolikus püspöknek. A másik vizsgált áttérésről a szőkefalvi plébánostól értesült a római katolikus egyházmegye. Ebben a második vizsgált esetben a helyzetet bonyolította, hogy a Szőkefalvával szomszédos oláhkocsárdi görögkatolikus pap elszökött, ezért a pásztor nélkül maradt hívek szintén a latin rítust választották, párhuzamosan viszont az ortodox hívek papjukkal együtt döntöttek a katolizálás mellett. Amint Lokodi Ignác szőkefalvi plébános május 12-én kelt felterjesztéséből5 kiderül, az oláhkocsárdi ortodox híveket átvéve egyúttal egy egyházjogi-lag nagyon is kifogásolható megoldással Papp Vaszilikát, az ortodox papot is „átvette" katolikus papnak. Amint a felterjesztésből kiderült, az oláhkocsárdiak április 30-án már ebben az ügyben megkeresték a szőkefalvi római katolikus plébánost, aki május 3-án ment át az érintett helységbe, s aki az illetékes helyről (Gyulafehérvár) érkező utasításig ideiglenesen az átvételt megejtette. Az ortodox papot mint katolikus papot állomáshelyén hagyta, feltételként csak annyit határozva meg, hogy templomában hirdesse ki és tartsa meg a katolikus naptárnak megfelelő ünnepeket. A görögkatolikus pap helyettesítését a radnóti római katolikus adminisztrátorra6 bízta. Mindkét egyházi közösség esetében a vagyoni ügyek rendezésére gondnokokat bízott meg. Felterjesztésében javasolta, hogy mindkét román közösség számára, azok egyházi jövedelméből, magyar tanítót kell rendelni, aki a híveket magyarul oktassa. Az ideiglenes jellegű intézkedései jogosságát azzal magyarázta Lokodi Ignác szőkefalvi plébános, hogy a püspök, az ostromzár miatt, az ügyben amúgy sem járhatott volna el. Leveléből viszont jól kiolvasható, hogy tudatában volt azoknak az egyházjogi problémáknak, amelyeket megszegett. Ezért önvédő diskurzusában arra mutatott rá, hogy a magyar püspöki kar rítusváltási egyezménye csak az egyéni rítusváltást tiltja, nem a közösségit; ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a görögkatolikus püspök, Lemény János magyar érzelműként nem is kifogásolná a rítusváltás engedélyezését. Mindehhez még hozzátette, hogy a forradalmi helyzetben amúgy is kívánatos, hogy a románok a magyar ügy mellé álljanak, aminek kiváló garanciája, ha magyar pap vezeti őket. S így mindenki jól jár: a magyar kormány hűséges embereket szerez, a román nemzet pedig hosszú távon bebiztosíthatja helyzetét a magyar államon belül. Az ügyről Kedves István szintén értesítette Lemény János görögkatolikus püspököt, május 12-én. Az átiratában7 utalt az általa kiemelt alapvető problémákra: a görögkatolikus vagy az ortodox templom szolgálja Oláhkocsárdon a híveket, illetve hogy miként hagyhattak meg egy ortodox papot római katolikusként.
Lemény János június 4-én válaszolt Kedves István helynöknek.8 Levele egy higgadt főpásztor és politikus véleményét tükrözi. Rámutatott, hogy a szabad vallásgyakorlat szellemében nem kifogásolható sem a vallásváltás, sem a rítusváltás, de amikor ez tömegesen történik, nagyon nehéz a belső meggyőződés kimutatása.9 Lokodi Ignác plébános fejtegetésével szemben rámutatott, hogy Róma ugyan a rítusváltást az egyénekre nézve engedélyezheti, de ezt nem közösségi tettként hagyja jóvá. Miközben az ortodoxok áttérése Róma szempontjából üdvözölhető, a görögkatolikusok rítusváltása már sokkal kérdésesebb. Rámutatott, hogy Róma a keleti szertartás meghagyását a görögkatolikus esetében fontosnak tartja, ezért a latin rítusra való áttérés nem elfogadható. Sem szerinte, sem Róma szerint. Ő sem érti, hogy a családos ortodox pap milyen formában szolgálhat római katolikus papként ugyanabban a templomban, felváltva a radnóti római katolikus pappal. Lemény János válaszlevelében arra is rámutatott, hogy ő valóban megpróbálta nemzetét a magyar nemzethez közelíteni, de ennek formája nem lehet sem a vallásváltás, sem a rítuscsere. Ez a forma véleménye szerint nem lehet megoldás a nemzetiségi problémák kezelésére.
A két konkrét áttérési és rítusváltási eset kapcsán jól látható, hogy az érintett római katolikus plébánosok teljesen természetesnek tekintették, hogy római katolikussá lettek ezek a közösségek, problémát számukra elsősorban csak az anyagi javak adminisztrálása jelentett. Sajátosnak tűnő módon Kedves István római katolikus püspöki helynök sem kifogásolta a rítusváltások tényét, megfogalmazva természetesen fenntartását az ortodox pap római katolikus pappá való átvételének egyházjogi és szentségtani helyességét illetően. Kedves István átirata a görögkatolikus egyházfőhöz ennek értelmében az anyagi javak adminisztrálása, nem pedig a rítusváltás egyházjogi értelmezése miatt történt. A római katolikus fél álláspontjával szemben viszont Lemény János görögkatolikus püspök, minden eddigi szempontot másodlagosnak ítélve, a közösségi rítusváltás jogosságát kérdőjelezte meg, elsősorban egyházjogi szempontból. Megfogalmazásában egyértelműen elválasztotta egymástól a nemzeti lojalitás és a rítus kérdését. Ezek az értelmezések látszólagos egyértelműségük mellett nagyon komoly háttértörténettel rendelkeznek.
A görögkatolikus egyházfő által képviselt álláspont jogosságát több szempont is indokolja. A görögkatolikusok esetében meghatározó szerepet töltött be Róma szándéka. Az uniós, keleti rítusú katolikusok egyházi önrendelkezésének erősítése jelzésértékű lehetett nemcsak az erdélyi ortodoxok, hanem a keleti ortodoxia felé is: Róma támogatja a saját rítusát megőrző, de Rómával egyesült közösségek szerves fejlődését. Ezért Róma elutasítja ezeknek a rítusoknak a latinizálódását, asszimilálódását. Ezért a forradalmi, szabadságharci kontextusban a román közösségek római katolikussá válása nem volt indokolt, az erdélyi román lakosságnak a forradalmi kormány iránti lojalitása szempontjából meghatározóbbnak bizonyult az önálló görögkatolikus érsekség létrehozása. Ebben a szellemben a magyar kormány iránti elkötelezettségének valóban hangot adott Lemény János, amikor karöltve Erdélyi Vazul nagyváradi görögkatolikus püspökkel, a magyar kormányhoz írt beadványában kiemelte, hogy az erdélyi románság nemzettudat-formálásában elsődleges, hogy az ortodox egyháznak sikerül-e előbb a szerb érseki széktől független román érsekséget létrehozni vagy a görögkatolikusoknak. Ha az utóbbi megtörténne, az a románoknak a forradalom melletti elkötelezettségének is a garanciája lehetne. A magyar kormánynak jól jött ez a kezdeményezés, hiszen folyamatos problémát jelentett számukra az, hogy nem értették, milyen jogot követelnek az erdélyi románok. Erdélyi Vazul10 és Lemény János beadványaiból11 azt olvashatta ki a magyar forradalmi kormány, hogy ez a két meghatározó görögkatolikus egyházfő híveivel együtt kész együttműködni a magyar kormánynyal, ha egyházi kérésük teljesítésére sor kerül. Ez az erdélyi román lakosság lojalitásának biztosítása miatt nagyon fontos volt, így Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter kérte is Hám János kinevezett esztergomi érsektől, hercegprímástól, hogy a kérdést érdemben tárgyalják a tervezett 1848-as nemzeti zsinaton. Levelében a következőket írta: „annak, hogy a vallás oktatás melyben minden alkotmány a rendnek egyik legfőbb biztosítékát találja a román ajkú katolikus honpolgárok között mentől czélszerűbben rendeztessék el nem csak a katolikus egyháznak magának a magyar alkotmány s nemzetiségek érdekében szükséges immár beállván szíves méltánylattal vettem a Munkácsi görög szentszék, úgy a N[agy] Váradi és Fogarasi g[örög] e[gyesült] püspökök által hozzám intézett s az első által ugyan Munkácson, de a két utóbbi által helyesebben Balásfalván leendő görög katolikus érsekség, úgy N[agy] Bányán egy új szinte görög katolikus püspökség felállítását szorgalmazó három rendű felterjesztményeket - s valamint részemről eme felállíttatni szorgalmazott egyházi méltóságok alapítását az összes álladalomra nézve egyedül üdvös eredményeknek ítélvén e három rendű felterjesztvényben előhozott alapos indokokkal igen is méltánylani tudom - úgy azokat Herczegségednek azon meggyőződés szülő reményem kifejezése mellett küldöm át, miszerint Herczegséged a legközelebb tartandó zsinatban ez ügyet az összes püspöki kar elébe terjesztve, felkarolandja az alkalmat, mellyel ez üdvös czél elérése legbiztosabban eszközölhető lehessen." A minisztériumi utasításból figyelemre méltó, hogy nem egy görögkatolikus érsekség létrejötte volt elsődleges, hanem sokkal fontosabbnak bizonyult, hogy ezt az előnyt a románok lojalitásának biztosítása miatt az erdélyiek szerezhessék meg. Az átiratban ugyanis Eötvös kifejezte, hogy nem a munkácsi, hanem a balázsfalvi érsekséget lenne indokoltabb létrehozni. A munkácsi püspök ugyanis már 1848. július 13-án kérte a görögkatolikus érseki címet,12 viszont mivel a felső-magyarországi ruszinok részéről a forradalom iránti lojalitás nem okozott problémát, a forradalmi kormány sem volt érdekelt egy pusztán egyházi belső ügynek tekintett joghatósági kérdésben moderátorként fellépni.
Figyelembe véve, hogy Lemény János retorikája a kialakult helyzetben egyértelműen tükrözte Róma álláspontját s a magyar forradalmi kormány hozzáállásával is összhangban volt, jogosan felmerül a kérdés: mi magyarázhatja az érintett római katolikus plébánosok és a püspöki helynök viszonylag egyértelmű átsiklását az egyházjogi szabályok és az egyetemes, katolikus egyházi hozzáállás felett a rítusváltás elfogadásakor. Erre magyarázatot az 1848-as erdélyi egyházmegyei zsinaton megfogalmazódó, s egy másik, nem római katolikus rítus helyzetének elemzésével találhatunk. Ezen a zsinaton felmerült a nem római katolikus rítusok problémája, s a megszövegezett állásfoglalás behatárolta mind az áttérést elfogadó plébánosok, mind a püspöki helynök nézőpontját. Az erdélyi római katolikus papság állásfoglalásának megértésénél fontos megfigyelni, hogy a másik, nem római katolikus, keleti rítus, az örmény katolikus egészen egyértelmű latinizálódó kísérleteit, együtt az örmények magyar forradalom iránti lojalitásával, példaértékűnek tartották a román görögkatolikusok magyar forradalom iránti lojalitásának a biztosítására is.
Az örmény katolikus és a görögkatolikus rítus Bécs támogatásával, nagyjából egy időben, azonos okok miatt s szinte azonos forgatókönyv szerint alakult meg Erdélyben, viszont a 18. században, és sokkal hangsúlyosabban a 19. század során, mégis más utat jártak be. Ebben nagyon fontos szerepe volt annak, hogy miközben a görögkatolikusok a vallási uniótól kezdődően folyamatosan saját egyházi hierarchiával rendelkeztek, mindvégig voltak Rómától megerősített püspökeik, velük szemben az örmény katolikusok alárendelődtek az erdélyi római katolikus püspöknek. 1684-ben a római Propaganda Fide missziós kongregáció ifjú végzettje, Oxendiusz Verzirescu (1687-1714) érkezett Erdélybe, akinek sikerült az örményeket a katolikus egyházzal egyesítenie. Az erdélyi örmények katolizálásának folytatására a pápa 1687-ben kinevezte vikáriusnak és püspöki kormányzónak Oxendiust.13 Őt, miután 1690-ben jelentette, hogy 30 ezer örmény katolizált, VII. Sándor pápa 1690. október 3-án az erdélyi örmények vikáriusává és kormányzójává nevezte ki. 1691-ben XII. Ince pápa megerősítette apostoli általános vikáriusi tisztségében, s az év július 30-án Hunanian Vártán lembergi érsek Cantelmus bíboros jelenlétében erdélyi örmény katolikus püspöknek szentelte fel.14 Oxendius volt az erdélyi örmény püspökség első és utolsó püspöke. Utána, 1715-ben az erdélyi örmény katolikusok úgy döntöttek, hogy Rómára bízzák az új erdélyi örmény katolikus püspök személyének meghatározását. A Szentszéket ez meglepte, hiszen korábban az örmények még a plébánosválasztás kapcsán is ragaszkodtak a saját választáshoz. Időt kívánt hagyni Róma, hogy az örmény katolikusok majd újra gyakorolják választási jogukat. Mivel erre nem került sor, Róma ideiglenes apostoli vikáriusok kinevezésével oldotta meg az örmény közösség irányítását. Dr. Theodorovics Mihály viká-riussága idejében az örmények nagyon aktívan próbálták restaurálni az örmény püspökséget. 1758-ban Mária Terézia ki is nevezte püspöknek,15 de Róma nem erősítette meg. Ezáltal az örmény püspökség helyreállítása meghiúsult. Róma 1741-ben, elfogadva a helyzetet, az örményeket az erdélyi római katolikus püspök fennhatósága alá helyezte.16 Az erdélyi örmény klérus mindinkább engedett a latinizáló törekvéseknek. Például a fiatalabbaknak egyre inkább mindegy volt, hogy örmény vagy latin misekönyvet használnak.17 A Szentszék azonban ellenezte a latino-sítást. 1750-ben Baranyai László gyulafehérvári jezsuita házfőnökhöz írt levelében a bécsi nuncius megtiltotta, hogy bárki is a latin rítusra térjen az örmények közül, mert ezt a keleti szakadárok a saját rítusuk megvetéseként értékelhetik. Az erdélyi örmény rítus fennmaradásában látták a lehetőséget arra, hogy a keleti (havasalföldi, moldvai és bukovinai) örmény „szaka-dárokat" megtéríthessék. Ugyanez az elv motiválta a görögkatolikusok támogatását, egyházszervezetük önállósítását akár egy görögkatolikus érsekség létrehozásával is, amint azt az eddigiekben láttuk. A havasalföldi, moldvai és bukovinai örménység katolizálása viszont nem feltétlenül tette szükségessé az örmény rítus erősítését. A latin püspökség fennhatósága alá került erdélyi örménység példájára próbálták meg kiterjeszteni az erdélyi püspök joghatóságát ezekre a térségekre is, elsősorban az ott élő magyarokra. Az 1848-as egyházmegyei zsinaton konkrétan meg is fogalmazták ezt az elképzelést. A magyar püspöki kar 1848-ban a moldvai magyar katolikusok helyzetének rendezésére kért javaslatokat az egyházmegyés papságtól. Az erdélyi egyházmegyei zsinat során, ezt bővítve, az Erdély határain túl élő magyar katolikusok ügyéről tárgyaltak, a moldvai térséget kiegészítve a havasalföldi (oláhországi) magyarok ügyével.18 Kifejezték a csángó magyarok nyelvi és vallási identitásának megőrzésére vonatkozó óhajukat. A nemzeti zsinattól várták ennek elősegítését, de már itt ajánlották, hogy magyar nyelvű (nem pedig olasz) lelkészeket és tanítókat küldjenek hozzájuk, s ugyanakkor magyar nyelvű könyvekkel lássák el a csángó katolikusokat.19 Mindezt csupán átmeneti jellegű rendezésnek tekintették, ezért csupán ideiglenes megoldásként javasolták, hogy joghatóságilag az erdélyi egyházmegyéhez csatolják a csángókat. Végső megoldásnak az esetleges áttelepítést tartották az egyházmegyei zsinaton résztvevők.20 Tekintve az akkori politikai helyzetet és a forradalmi eszmék hatására nemzetállamban való gondolkodást, a lehető legérthetőbb magatartást fogalmazták meg a zsinatra egybegyűlt klerikusok.
Az örmény katolikus kérdés kapcsán tehát az erdélyi 1848-as egyházmegyei zsinaton felmerült annak lehetősége, hogy ennek a keleti rítusnak a latinizálódó törekvéseit pártolja a római katolikus egyházmegyés papság, áttételesen minden jelen lévő keleti rítust beolvaszthatónak láttak a római katolikusba. A latinizálódás mellett a magyarosodás lehetőségeként a magyar papság szerepe is felértékelődött a zsinaton jelenlévők megfogalmazásában. Igaz ugyan, hogy egyértelmű volt számukra Róma szándéka a keleti rítus sajátosságainak megőrzése terén, viszont a naptár-kérdésben elvi alapot találtak a zsinatozók arra, hogy a rítusbeli latinizálódás és a nemzeti asszimiláció terén kezdeményezőként léphessenek fel. Az örmények a rítushoz tartozó naptár-kérdésben maguk szorgalmazták a módosítást: 1750-ben kérték a Gergelynaptár használatának engedélyezését, amit Róma 1758-ban meg is adott.21 Emellett az örmények pragmatikus célból a böjti fegyelemben is inkább a latin rítust követték, ami rövidítette a böjti napok sorát. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az erdélyi örmények nem tisztán örmény, hanem inkább vegyes rítusúak lettek.22 Tekintve, hogy Róma hozzájárult az örmény rítus naptárváltoztatásához, az 1848-as erdélyi római katolikus egyházmegyei zsinat bátran mert nyilatkozni a görögkatolikus naptárreform esetében is. Óvatos megfogalmazással az erdélyi római katolikus zsinatozó klerikusok a Gergely-féle naptár kötelező előírását - a görögkeleti szertartásúak között -jó érzékkel a nemzeti zsinatra bízták ugyan,23 viszont a kérdéssel kapcsolatos konkrét javaslatot is tettek. A választmányi munkában közóhajként fogalmazták meg, hogy a görögkeletiek Julianus-féle naptára „eltöröltessék". A választmányi jegyzőkönyvben végül ezt a teljes részt kihúzzák, s jól látható, hogy más tintával, tehát máskor írták oda: „a nemzeti zsinat eszközölje ki az egyformaságot". Az utolsó, erre vonatkozó mondatot („minthogy ez a G[örög]Kat[oliku]sok hitvallásával nem ellenkezik")24 szintén kihúzták. Ezek a javítgatások az előkészítő választmányi jegyzőkönyvben jelzik, hogy a zsinati munkálat során próbáltak ugyan döntést hozni, de a tárgyalások során úgy döntöttek, hogy ez az egyházmegyei zsinat jogkörén kívül esik, ezért a nemzeti zsinat elé terjesztették javaslatukat.
A naptárreform kapcsán látható, hogy az 1848-as egyházmegyei zsinaton elfogadták a keleti rítus közelítését a római katolikus rítushoz. Hasonlóképpen az örmény katolikusok beadványa terén is egyértelműen megfogalmazódott a szorosabb kapcsolat, a latinizálódás támogatása. Az egyházmegyei zsinat első ülési napján ugyanis sort kerítettek az örmények beadványára,25 akik első kérésükben elvárták: „leendő papjainkat az erdély megyei Püspöktől adandó titulussal ellátatni, minket pedig már áldo-zárokat jóltevőink a bizontalan jövendő patrimonium s jótállások gyámsága alól felmenteteknek nyilvánítani". Következő kérésükben kifejtették, hogy ugyan ők is hozzájárulnak az elaggott papok nyugdíjalapjához, de öregségükben ebből nem részesülnek. Ezért kérték, hogy ebben az irányban is döntés szülessék, amely orvosolja a megoldásra váró helyzetet. Harmadik kérésükben papjelöltjeiknek az egyházmegyei szemináriumba való felvételét igényelték. Kérésüket azzal is alátámasztották, hogy ők is hozzájárultak anyagilag az intézmény működéséhez: „elődeink a megyei papnevelde alapítványa gyarapítására kitünöleg működtek - de más részről mivel az elfeledhetetlen jóemlékű Karácsonyi Emmanuel Úr által a Károly Fejérvári neveldébe örményszartartású papnevelésre hagyományozott alapítvány." Az örmény papok beadványait a zsinaton jelen levők jogosnak tartották, s azokat el is fogadták.
A római katolikus rítusba történő integrációt igénylő örmény katolikus igényeknek az erdélyi római katolikus egyházmegyei zsinaton történő elfogadása magyarázatot ad arra, hogy a magyar forradalom és szabadságharc sikerében bízó római katolikus plébánosok és a püspöki helynök is a maga során miért tekinthette természetesnek a rítusváltások elfogadását akkor is, amikor ez a román görögkatolikus részről fogalmazódott meg. Az örmények naptárreformja esetében korábbról ismert római engedély, az erdélyi püspök joghatóságának kiterjesztésének terve a Kárpátokon kívüli latin rítusú magyarokra (csángókra), vagy akár a latin és keleti rítusú nem magyar katolikusokra is - együtt a magyar forradalom iránti lojalitás biztosítására érkező, a magyar forradalmi kormány által megfogalmazott elvárásokkal - magyarázattal szolgálnak arra, hogy a két vizsgált áttérés és rítusváltás esetében az erdélyi egyházmegyés római katolikus papság és a helynök miért nem talált egyházjogi problémát az áttérések és rítusváltások elfogadásában.
Jegyzetek
1 A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program keretében a Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj a konvergencia régióban (A2-MZPD-12-0172) támogatásával készült.
2 Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár (GYÉFKL), Fond: Püspöki Iratok (PI). 97/1849. Csató János egrestői plébános felterjesztése. Egrestő, dátum nélkül. Tekintve, hogy virágvasárnap 1849-ben április 1-jén volt, s a felterjesztés a „múlt Virág vasárnapján" szófordulatot használja, a keltezés húsvétvasárnap, április 8. körül valószínűsíthető.
3 GYÉFKL PI. 97/1849. Kedves István hely-nök átirata Lemény János fogarasi görögkatolikus püspöknek. Kolozsvár, 1849. április 27.
4 GYÉFKL PI. 97/1849. Kedves István hely-nök válaszlevele Csató János egrestői plébánosnak. Kolozsvár, 1849. május 2.
5 GYÉFKL PI. 176/1849. LokodiIgnácszőke-falvi plébános felterjesztése. Szőkefalva, 1849. május 12.
6 Szabó Lajos ferences szerzetes szolgált ekkor Radnóton. - GYÉFKL PI. 92/1849: Pakó János püspöki titkár felterjesztése Berde Mózes kormánybiztoshoz. Kolozsvár, 1849. április 13.
7 GYÉFKL PI. 176/1849. Kedves István hely-nök átirata Lemény János görögkatolikus püspöknek. Kolozsvár, 1849. május 12.
8 GYÉFKL PI. 176/1849. Lemény János görögkatolikus püspök válaszlevele Kedves István helynöknek. Kolozsvár, 1849. június 4.
9 Csató János egrestői plébános 1850. július 24-én kelt jelentése szerint beigazolódott, hogy mindkét áttérés hátterében csupán a polgárháborús félelem állt. Amint levelében az egyházmegyei püspöki titkárnak, Pakó Jánosnak kifejtette, 1850 tavaszáig szolgálta ugyan a román híveket, de azok visszatértek görögkatolikusoknak. Ráadásul a szabadságharc során rekvirált harangjukat is visszakövetelték, így önmaga igazolása miatt kérte a püspöki levéltárból a másolatot arról a nyilatkozatról, hogy a hívek önként kérték a rítusváltást 1849-ben, s hogy beleegyezésükkel került az egyik harangjuk felajánlásra, ágyúöntés céljából. - GYÉFKL PI. 97/1849. Csató János egrestői plébános felterjesztése Pakó János püspöki titkárnak. Egrestő, 1849. július 24.
10 Esztergomi prímási levéltár. Fond: 1309 -Hám János prímás 1848-49. File 117.; MOL, 795. mikrofilm. Esztergomi prímási levéltár. Hám János kinevezett prímás egyházkormányzati iratai. 640. Másolat. Erdélyi Vazul váradi görögkatolikus püspök beadványa a vallás és közoktatási miniszterhez. Nagyvárad, 1848. augusztus 13.
11 Esztergomi prímási levéltár. Fond: 1309 -Hám János prímás 1848-49. File 151. MOL, 795. mikrofilm. Esztergomi prímási levéltár. Hám János kinevezett prímás egyházkormányzati iratai. 4094/843. iktató: Vallás és közoktatási miniszter levele Hám Jánoshoz, Pest, 1848. augusztus 28.
12 MOL, 795 mikrofilm, 4094/1848: A munkácsi görögkatolikus egyházmegye beadványa a Vallás és Közoktatási Minisztériumhoz, 1848. július 13.
13 Gregorio Petrowicz: La chiesa armenia in Polonia e nei paesi limitrofi. Parte terza 16861954. Roma 1988. 79.
14 Uo. 271-277.
15 Uo. 304.
16 A négy örmény plébániát egy esperes-plébánossal a gyulafehérvári püspök és a Propaganda Fide erdélyi kiküldöttén keresztül egyenesen Rómának rendeli alá. - Uo. 322-324.
17 Uo. ,197.
18 GYÉFKL, Fond Egyházmegyei Zsinatok (EZs), d. I. 1/e. 1085/1848. Az erdélyi egyházmegyei zsinat jegyzőkönyve. Első ülés, 6. pont; GYÉFKL EZs, d. I. 1/e. iktatószám nélkül. Vélemény azon zsinati tárgyakról, melyekről készítendő megyezsinati munkálat a besztercebányai nagyméltóságú püspök Úrnak leszen beküldendő, D. a. 2.
19 A „Jó és olcsó könyvkiadó" kérdés kapcsán a gyulafehérvári papság zsinatot előkészítő tanácskozása már leszögezte, hogy ez a kiadó a figyelmét terjessze ki „a moldvai és oláhhoni hitsorsink állapotára." - GYÉFKL PI. 1010/1848: Gyulafehérvár, 1848. július 31.: Gyulafehérvári papság beadványa.
20 „Addig is, míg talán magyarhon ezen moldvai testvéreknek honunkba leendő áttelepítése iránt intézkednék..." GYÉFKL EZs, d. I. 1/e. 1085/1848. Az erdélyi egyházmegyei zsinat jegyzőkönyve. Első ülés, 6. pont.
21 Igaz, hogy Zorger püspök már 1733-ban erre igyekezett rávenni az örményeket. -Petrowicz i. m. 196.
22 Gazdovits Miklós: Az erdélyi örmények története. Kolozsvár 2006. 296-319.
23 Ez volt az az időben is közel álló lehetőség, amely amennyiben e kérdésben döntést hozhatott volna, annak kihirdetése és életbe léptetése az Apostoli Szentszékhez való felterjesztés és jóváhagyás után lehetséges is lett volna. Márpedig a görögkeletieket érintő döntés csak ilyen jogi formában ért volna valamit, másképp csak írott malasztként szabályozhatták.
24 GYÉFKL EZs, d. I. 1/e. iktatószám nélkül. Választmányi munkálat azon zsinati tárgyakról, melyekről készítendő megyezsinati munkálat a veszprémi nagyméltóságú püspök Úrnak leszen beküldendő, a. 4. 25 Kovács Miklós püspök engedélyezte, hogy az egyházmegye szükségleteinek megfelelően a nemzeti zsinati hivatalos tematikától eltérő, helyi jelentőségű témákat is tárgyaljanak. Az örmény beadvány ilyen helyi jellegű szükségletet képviselt. Ezért is, eltérően a többi tárgyalási pontoktól, a megfogalmazott álláspontot az erdélyi egyházmegye a magyar püspöki karnak elküldött zsinati jegyzőkönyvben nem is szerepeltette, csak az erdélyi egyházmegye felett joghatóságot gyakorló kalocsai főegyházmegye érsekének, gróf Nádasdy Ferencnek küldött jegyzőkönyvben, s természetesen a Gyulafehérváron maradó eredeti jegyzőkönyvben találjuk meg a kérdés tárgyalását.
