Szőcs Csaba
sÓHAJOK ÉS REMÉNYEK
Egyházi dokumentumok egész sora foglalkozik már a médiával, az egyház és a sajtó, de külön az egyházi sajtó kérdésével is. A pápa évente üzenettel fordul a katolikus világhoz, egy-egy konkrét szegmenst kiemelő vagy az aktuális tematikus év folyamatába illeszkedő írást tesz közzé a társadalmi kommunikációs világnap margójára. E lelkipásztori színezetű, de alapvetően elméleti vonal mellett nem kevés a jó és rossz tapasztalatok száma a témában a világegyház, de a részegyházak (egyházmegyék) szintjén is, s a kérdés minden szereplője a maga szemszögéből értékeli az állást.
Társadalmi megközelítésben a média valójában hatalmi eszköz, a befolyás, a hatásgyakorlás, a véleményformálás mai színtere, a hatalom megszerzésének egyik fontos támasza, akár előfeltétele, megtartásának pedig alapvető biztosítéka a médiakontroll minél kiterjedtebb és hatékonyabb megszerzése. A politika világában kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan ébren tartják ezt a kérdést, általában az ellenzékiek bírálják a hatalmon lévők médiahasználati szokásait, dominanciára törekvését, de ez jobbára addig tart, amíg az ellenzéki státusuk, hatalomba kerülve (s itt mindegy, hogy jobb- vagy baloldali politikai erőről van szó) már másképpen látják a dolgot, s minél kiterjedtebb sajtóbefolyás megszerzésére törekednek.
Az egyházi média alapvetően más motivációval dolgozik. Szabályai, műfaji kategóriái, szakmai igényessége azonban a világihoz képest nem lehet más és halványabb standardok szerint szerveződő. Erre az egyházi dokumentumok már évtizedek óta intenek. Magyarán: még a hitbuzgalmi célzatú egyházi kiadványok sem mellőzhetik a szakmaiság általános kritériumait, egy hírnek vagy tudósításnak például akkor is meg kell felelnie a tényközlő műfaj tartalmi és formai elvárásainak, ha az egyházi eseményről számol be. Ebben a kérdésben is igaz a gratia supponit naturam teológiai elve: a természetfeletti a természetesre épít, a nem megfelelő módon előadott (megírt, elmondott) információ nem megfelelően ér célba. Jézus tanítói és kommunikátori nagysága abban is megmutatkozik, hogy az általa közölt „információ" (s ez a kommunikáció tartalma) olyan formában nyert megfogalmazást, amely célba ért, gyakran igen erősen, megváltoztatva hallgatóinak életét. Az egyházi kommunikációnak bizony ez is célja: nemcsak informatív, hanem performatív, átalakító tartalmat is eljuttatni a célközönséghez, annak folyamatos vizsgálatával és a legjobb módszerek keresésének igényével.
Ahogy a régiek a filozófiát a teológia szolgálóleányaként értelmezték (az persze más kérdés, hogy ezen a téren most mi van.), úgy az egyház kommunikációs, médiatevékenységének is alapvetően ez kell hogy legyen a motiváltsága: az evangelizálás jézusi folyamatát a saját eszközeivel segíteni, megtalálni a mai lehetőségeket az örök érvényű tartalom, az evangélium üzenetének jobb és biztosabb célba juttatására. A többi pedig a Szentlélek műve. Az viszont, hogy keressük-e a jobb, a járhatóbb, a mai technikai fejlettség, a hálózatok kínálta lehetőségek kiaknázását, elsősorban rajtunk, az egyházi médiában dolgozókon múlik, akiknek arra is figyelniük kell, hogy folyamatosan kapcsolatot tartsanak az egyházi elöljárókkal is, akik átlátják az egyház tevékenységének egészét. Van-e, lesz-e bátorságunk meghozni olyan döntéseket, amelyek új utakat nyitnak meg előttünk? Az online világ, a virtuális valóság színterein meg tudunk-e jelenni versenyképesen, a mai igények és a mai befogadók nyelvén megfogalmazott, képileg is minőségre törekvő tartalommal?
Leginkább ezek a kérdések foglalkoztatnak ezekben a hetekben, amikor munkatársaimmal együtt a huszonöt éves Keresztény Szóról beszélgetünk, s lapunk, de egyáltalán az erdélyi egyházi kommunikáció jövőbeni útját próbáljuk kikövezni. Nyilván azzal is számolni kell, hogy a nyomtatott sajtó világszinten visszaesést mutat, amelynek a jelei lapjaink esetében is számszerűleg kimutathatók. De ahogy a történelemben is különböző korok váltották és váltják egymást, úgy nekünk sem csupán bizonyos bejáratott formák megtartása a lényeg, hanem a folyamatos figyelése és keresése annak, hogy miként tudunk ma egyházi sajtóorgánumként „labdába rúgni" nem feltétlenül csak az erdélyi, hanem a magyar nyelvterület olvasóinál.
A kommunikáció végül is alapvetően interakció, szereplői közötti információcsere, dialogizáló, oda-vissza irányú tevékenység, nem csupán tájékoztatás. Végképp nem tömegtájékoztatás, ahogyan a magyar nyelvterületen az egyházi szóhasználatban ez egy nem túl szerencsés fordításnak köszönhetően meghonosult. Jézus sem mindig beszédeket mondott, hanem gyakran beszélgetett is hallgatóival, akikből - személyes megérintődöttségük folytán - követők lettek. Az interaktív kommunikálás így a közönségből a közösségbe vezet el, ami már egy teljesen más létmód, sajátos örömökkel és problémákkal. Az egyház kommunikációjának a célja tehát a communio, a közösség erősítése és a kívülállók meghívásának és befogadásának segítése, mert a kereszténység nem magánügy.
