Könyv
éRTÉKORIENTÁLT PEDAGÓGIA?
Történelem – egyháztörténet
A fenti cím a Magyarországon, a Szent István Társulat által az utóbbi pár évben megjelentetett munkatankönyvsorozatot jelöli. De nemcsak sorozatcím ez, hanem célt is sugall mindazok számára, akiknek íródott, akik kézbe veszik. Önmagában paradoxon számomra. Azt a képet sugallja, hogy eddig az iskolák, s ezen belül a különböző tárgyak oktatása, a pedagógia egy jó adag értéktelenséget hordozott, amit „most" felvált egy másik szemlélet. Másrészről pedig a magát nem „egyháztörténelmi", hanem „történelmi" munkatankönyvnek megnevező 9-10. és 11-12. osztály számára írt könyvekről az olvasó akár csak a tartalomjegyzék gyors átfutása (de különösképpen a teljes sorozat koncepciójának egyben való megtekintése) során arra a következtetésre juthat, hogy a tartalom fundamentalista alternatíváját kínálja, ha nem vesszük tekintetbe, hogy a sorozat tankönyvei pusztán segédletként akarnak szerepelni. Jelen írás a sorozatnak csupán két tankönyvével foglalkozik egy rövid értékelő keretében: Forgó András-Gianone András-Guitman BarnabásSzilágyi Csaba: Történelem I., illetve II. (Történelem munkatankönyv a 9-10. és a 11-12. osztály számára). Mindkét kötet tíz-tíz nagyobb egységben, fejezetben mutatja be a kereszténység történetét az ókortól napjainkig. Az első kötet az ókortól a 18. század végéig követi az egyház sorsának alakulását, a második pedig a 19. és a 20. század történelmét kívánja új megvilágításba helyezni (a francia forradalomtól napjainkig). Mindkét tankönyv világos célja, hogy közvetítse a keresztény (katolikus) értékrendet a magyarországi közoktatásban. Habár a katolikus egyház történelmét tárgyalja mindkét tankönyv - nem kizárólagosan csak arra fókuszál, külön érdemként ki kell emelni a bő magyar vonatkozásokat, a magyarság egyháztörténetét taglaló leckéket. „A szerzők nem átfogó egyháztörténelmet kívántak írni, hanem a hivatalos, minisztérium által is elismert tankönyvekhez készítettek két, egyenként 10 leckét tartalmazó segédletet. Céljuk az volt, hogy kiegészítsék, illetve revideálják a tankönyvi ismereteket, és új szempontokat nyújtsanak a kereszténység története, valamint az európai kultúra és identitás megértéséhez" - fogalmaz Gianone András, az egyik szerző a könyvekről írt rövid ismertetőjében.1
A tankönyvek elsődleges címzettjei azok a diákok, akik számára íródtak, s természetesen a pedagógusok, de az egyháztörténelem iránt érdeklődők is sok új információt találhatnak bennük. Ezt főleg a könyvek komplexitása teszi lehetővé, illetve a tartalom s annak tagolása. Igazságtalanság lenne - a magyarországi hivatalos, minisztériumi történelem tankönyveket, tanterveket nem ismerve -felsorsolni jelen tankönyvek újdonságait az elismert, bevett, használatban levő magyarországi tankönyvekhez képest. Annyi bizonyos, hogy olyan gazdag egyháztörténelmi anyagot egyetlen történelmi tankönyv sem hozhat, kínálhat, mint e két segédlet teszi. A modern pedagógiához igazodnak a tankönyvek leckéi, nemcsak tartalmukban, de az egységes, következetes szerkesztésben is. Köztudott, hogy a gyerekeket a színes képanyaggal gazdagon illusztrált, érdekes, de legfőképpen hasznosítható információkkal ellátott (tan)könyvek vonzzák, ezek keltik fel az érdeklődésüket. Minden bizonnyal ezt szolgálja a sok ábra, a gazdag és gondosan összeválogatott képanyag, térképek. A könyv szerkezete, gondolatmenete, tartalma, ábrái, képanyaga, illusztrációi és feladatai végképp - s talán ez az egyik legfontosabb jellemzője a könyvnek -nem csupán elméleti tudást szeretnének nyújtani, hanem tudatosan képességeket és készségeket akarnak fejleszteni. Az interkulturális és szociális, anyanyelvi, a tanulás tanulásának kulcskompetenciáin túl a tankönyv a konstruktív kommunikációt is építi a felkínált vitatémák által, a történelem megismerésében nélkülözhetetlen forráshasználat és forrásértékelés, a történelmi szaknyelv használata, a térben és időben való tájékozódás készsége mellett. Azok a feladatok, amelyeknek megoldásához internetes kutatás szükséges, akarva-akaratlanul növelik a digitális kompetenciát, erősítik a világhálón található információkhoz való kritikus attitűdöt, és lehetőséget kínál arra, hogy a diákok olyan tartalmakkal ismerkedjenek meg, melyek hiteles forrásként szolgálhatnak. A leckék szövege olvasmányos, a kiegészítő részek pedig plusz információval szolgálnak. Ha valamit fel lehet róni a szerzőknek, az a műveletesített feladatok sokasága, ezek gyakorta fokozott nehézsége. Az viszont a tanárokon múlik, hogy a leckéket miként tálalják, mennyire használják az alternatív pedagógia elemeit, a gazdag forrás- és feladattárból mit, miként használnak.
Használatuk során viszont a munkatankönyvekről egy percig sem szabad elfeledni, hogy segédletek, s a borítón megjelenő címmel („Történelem") ellentétben egyháztörténeti tankönyvek, melyek nem nyújtják a kívánt teljes képet, amelyet a diákoknak középiskolában el kell sajátítaniuk. Segédletként akár minálunk is kitűnően alkalmazhatók egyes fejezetei vagy csupán leckerészei. Kizárólagos használatuk viszont az egyetemes történelem számos élményétől fosztaná meg a diákokat, s tudásukat erő -sen hézagossá tenné. Sőt egy bizonyos egyetemes történelmi alaptudás nélkül a könyvben felvázolt események, ok-okozati összefüggések nehezen elsajátíthatók. Az „értékorientált pedagógia" pedig ekként egyenesen és kizárólagosan csupáncsak a kereszténység történetéről adatokat közlő csatornává redukálódna.
Az érdeklődők a www.tudashalo.com oldalon találhatnak a tankönyvekhez kapcsolódó többletinformációt, forrásokat, feladatokat.
Szent István Társulat, Budapest 2013
Fábián Róbert
Jegyzet
1 Gianone András: Történelem munkatankönyv a 9-10. és a 11-12. osztály számára. Történelemtanítás. Online történelemdidaktikai folyóirat, (XLIX.) Új folyam V. - 2014/1., http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2014/04/gianone-andras-tortenelem-munkatankonyv-a-9%E2%80%9310-es-a-11-12-osztaly-szamara-05-01 -08/ [2015.04.09]