Nóvé Béla
dANTE BŰVÖS KÖREI

 

 

Az irodalomszeretők 2013-ban ünnepelték Boccaccio mester, egyebek közt Dante Alighieri első életrajzírójának 700. születésnapját. Jó esetben az évfordulóhoz némi lelemény is társul, s a közönség többet és mást is kap, mint egyébkor. Amint ez évben a Múzeumok éjszakáján a budavári Széchényi Könyvtár fogadószintjén történt, hol sok más itáliai kultúrcsemege mellett Kép és gondolat címmel tárlat nyílt különleges Dante-kiadásokból és az Isteni színjáték illusztrációiból. Boccaccio, az ünnepelt tehát maga elé engedte nagy elődjét és honfitársát, Dantét, akiről ezt írja életrajzában: „Költőnk közepes termetű volt, java korán túl valamennyire hajlottan járt, mindazonáltal léptei méltósággal teljesek voltak s ugyanakkor szelídek is, mindég a legtisztesebb ruha volt rajta, ami komolyságához illett. Arca hosszúkás, orra sas, szeme inkább nagy, mint kicsiny, állkapcsa erős, az alsó ajka a felsőtől valamivel előbbre állott; arca színe barna, haja és szakálla sűrű fekete és kondor, tekintete örökké mélabús és tűnődő."¹

A firenzei költőfejedelem már életében is nagy „túlvilágjárónak" számított kortársai előtt, legalábbis az élveteg szófűző és adomázó Boccaccio ezt híreszteli róla egy anonim kútfőre hivatkozva:

„Ezért is történt meg vele, hogy egy napon Veronában (mikor műveinek híre már messze járt, és különösen Színjátékának az a része volt ismert, melyet ő Pokolnak nevezett el, de őt magát is sokan, férfiak és nők egyaránt ismerték) elhaladt egy kapu előtt, ahol több asszony ült, és az egyik közülük halkan, de mégsem annyira, hogy a költő, s ki vele ment, meg ne hallotta volna, így szólt a többi asszonyokhoz: - Látjátok, ez az, aki a pokolba jár, és akkor jő onnan vissza, mikor neki tetszik, és híreket hoz azokról, akik odalent vannak! - S ez asszonynak felelt egy másik közülük a maga együgyű módján s ekképpen: -Való igazad lehet; magam is láttam, hogy mily kondor a szakálla, s mily barna a bőre színe a melegtől és a füsttől, ami ott lent vagyon! Meghallotta e szavakat Dante, és jól tudván, hogy ez asszonyokból csak az ártatlan hiszékenység beszél, még tetszett is neki, sőt szinte örült, hogy efféle hiedelemben vannak felőle, s egy kissé elmosolyodva rajtuk, továbbment."²

A Commedia hatása, utóélete

Az Isteni színjáték Dante olasz nyelvű fő műve, melyet élete utolsó tizennégy évében írt. Teljes szövege csupán a költő halála, 1321 után vált ismertté, életében csak néhány énekét osztotta meg a nyilvánossággal. Ezután jó másfél századon át a Dante-trilógia számos kéziratmásolata és kommentára forgott közkézen, s azt több nyelvre, így igen korán már latinra is lefordították. Első ősnyomtatványa 1472-ben Folignóban készült, melyet 1500-ig, az ezt követő huszonnyolc évben még tizennégy különböző kiadás követett. Ez időtől a La Divina Commedia, mondhatni, a világirodalom egyik legfénylőbb állócsillaga lett, hatása máig töretlen, sőt voltak korszakok, így a barokk vagy a 19. századi romantika, amelyekben már-már szakrális kultusz övezte. Gutenberg találmánya óta Dante műve az egyik legkorábban és legtöbbször nyomtatott, legtöbb nyelvre átültetett s a legtöbb művész által illusztrált könyv. Hétszáz év alatt a Dante-irodalom is jócskán felszaporodott.³

Az Isteni színjáték első teljes magyar fordítását Szász Károly jelentette meg a 19. század végén három önálló kötetben,⁴ a Commedia máig legtöbbet forgatott, idézett, egyszerre tudós és ihletett átköl-tése azonban Babits Mihály poéta-zsenijét és filológus-buzgalmát dicséri.⁵ Az ezredforduló után Nádasdy Ádám költő és nyelvész fogott a trilógia újrafordítá-sába, ám eddigi munkája eredménye: a Paradicsom és a Pokol néhány elkészült éneke még csak folyóiratban jelent meg.

Imponáló a Dante-hatástörténet teológiai, zenei és képzőművészeti példatára is. XVI. Benedek Deus caritas est kezdetű enciklikáját, saját közlése szerint, Dante Paradicsomának 33. éneke inspirálta. Monteverdi L'ürfeo című operájában a Pokol kapujának felirata is megszólal, Liszt pedig a Dante-szimfóniával s egy női karra és zenekarra írt Magnificattal adózott „a túlvilági utas" (Babits) szellemének. Kevéssel utóbb Csajkovszkij Francesca da Rimini (Fantázia Dante nyomán) címmel maga is méltó szimfóniát komponált a Pokol ötödik éneke alapján.

Ami a Commedia illusztrációit illeti, ezeknek már-már kezdettől zavarba ejtő volt a bősége. A sort a trecento és a cinquecento itáliai mesterei nyitják: Giovanni de Paolo, Giotto, Botticelli, Andrea del Castagno, Agnolo Bronzolo, Domenico di Michelino, Giovanni Stadano, majd Rubens következik, s nyomában olyan művészek, mint Delacroix, Gustave Doré, William Blake, Dante Gabriel Rosetti vagy éppen Gulácsy Lajos.

Néhányuk munkáját érdemes külön is kiemelni. Botticelli 1492-től közel kilenc évig dolgozott az Isteni színjáték nagyszabású illusztrációsorozatán. Delacroix 1821-ben festette meg Dante bárkája című romantikus allegóriáját, majd pár évre rá William Blake foglalta merész akvarellekbe az Isteni színjáték transzcendens látomásait. Ám a 19. század máig legnépszerűbb Dante-illusztrátora kétség kívül a francia Gustave Doré, önmagában is vaskos albumokat megtöltő monumentális rézkarcsorozatával, mely 1868 óta több mint kétszáz különböző kiadást ért meg világszerte.

Dante bűvös körei a 20-21. század festőit, grafikusait sem hagyják nyugodni - amint azt két hasonló tematikus tárlat is igazolta Bécsben és Budapesten. A Stephanskirche tövében felújítás miatt ez idő tájt épp zárva tartó bécsi Dómmúzeum egyik utolsó, 2012 elejéig látható kiállítása Dante látomása - a Poklon át a fénybe (Dantes Vision - Durch die Hölle zum Licht) címmel kortárs művészek munkáit szembesítette a kora reneszánsz mesterekével, köztük olyan jelentős német, olasz és osztrák művészek festményeit és grafikáit, mint Theodor Zeller, Markus Valazza vagy Robert Hummerstiel.

A másik alkalomra, amint már szóltam róla, 2013 nyarán a Budavári Palotában került sor; ez a mustra 2014 elejéig volt látható. Itt a Széchényi Könyvtár bemutatójának törzsét a jeles kolozsvári festő, grafikus, Gy. Szabó Béla (19051985) kézi levonatú fametszetei adták. Gy. Szabó, aki egyik méltatója szerint „fába álmodta a Divina Commediát", húsz nagyméretű metszetből álló sorozatát 1963-64-ben készítette - hommage-ként Dante születésének 700. évfordulójára -, amelyből nem sokkal halála előtt egy teljes, maga nyomtatta szériát a nemzeti bibliotékának adott. (A sorozat egy méltó kiállítású könyvben 1976-ban jelent meg;⁶ az alábbi metszet a Paradicsom „Fény és Kereszt" című 14. énekének illusztrációja.) Az erdélyi művészt főként a firenzei költő világképteremtő készsége ragadta meg, művének nagy ívű szerkezete s a benne feltáruló mélységek, magasságok. Vallomása szerint: „Már első olvasáskor megejtett ez az írás, hisz [Dante] gyakran egyetlen sora is olyan távlatokat nyit meg, hogy illusztrátor legyen a talpán, aki fantáziáját követni tudja. Száz énekből egész világrendszert épít fel, s ezt a tömörséget egy fametsző talán mindenkinél jobban megcsodálja."

Tercinák, triászok, triptichonok

S itt, a dantei struktúrához érve, nem hagyható szó nélkül az alapjaiban triális szerkezetű keresztény hitvilág és istenkép messze sugárzó mintája és máig ható ösztönző ereje. A hármas ugyan sok más vallásban, kultúrában és bölcseleti hagyományban is kitüntetett, mágikus vagy „szent" számnak számít, de talán sehol sem oly domináns, az emberi percepció és gondolkodás egészét átható módon - nota bene még napjaink szekularizált világában is! -, mint épp a keresztény kultúrkörben. Messzire vezetne annak eszme- és kultusztörténeti elemzése, hogy e markánsan triális felfogás mi mindent köszönhet, többek között, a zsidó kabbalisztikának vagy az antik görög művészetnek, geometriának és filozófiának. Ám az beható vizsgálat nélkül is épp elég nyilvánvaló, hogy Dante tercinái, Botticelli és a reneszánsz kedvelt angyaltriászai vagy a szárnyasoltárok (triptichonok) máig eleven, nagy hagyománya a szakrális világkép lényegében ugyanazon teljességvágyát, tökéletességigényét hordozzák, mint amit sokfelől és sokféle módon ösztönző szentírásbeli vagy dogmatikai etalonjaik: a Szentháromságtan, a Szent család és a „háromkirályok" kultusza, Péter háromszori Jézus-tagadása, a három kereszt a Golgotán, Krisztus harmadnapi feltámadása és legfőképp maga a túlvilági „3P": a Paradicsom-Purgatórium-Pokol háromosztatú univerzuma - Dante 3x33 énekből komponált Commediájának ihlető alapmintája.

Dante értő és ihletett interpretálója, Babits így ír erről: „... mélyebb és bensőbb alapja és kihangzása van annak a misztikus hatású hármas szövésnek, amit Dante különös versműve minden részletében és vonatkozásában végigvisz, anélkül, hogy valaha is mechanikussá vagy fárasztóvá válnék. A nagy költemény természetszerűen tagolódik a szent hármas szám szerint. A méltóságteljesen kerek számú - éppen száz - énekből, egy bevezető éneken túl harminchárom jut a Pokolnak, harminchárom a Purgatóriumnak és harminchárom a Paradicsomnak. S a hármas szövés behatol egészen a rímbe és strófába. Mert Dante a terzinaformát választja, mely háromsoros strófáin hármas rímeket fog át oly módon, hogy e strófák vagy terzinák egymásba kapcsolódnak, a rím átmegy egyikből a másikba, s a fonatot sehol sem lehet elvágni, egyfolytában fut le az ének végéig."⁷

A középpont keresése

Ha Dante számára a kör az evilági élmények s a túlvilági víziók alapstruktúrája, úgy evidens az is, hogy kell lennie egy középpontnak, ami e roppant anyagi és spirituális univerzumot egyben és szüntelen mozgásban tartja. Valóban, az Isteni színjáték és vele Dante egész gyötrelmes-gyönyörűséges pokol-, purgatórium- és paradicsom-járása (mondhatni: P-P-P-zarándoklata!) voltaképp nem egyéb, mint a középpont megszállott keresése, az isteni és örök titkát szomjúhozva. Ami pedig művét halhatatlanná, máig eleven hatásúvá teszi, az épp abban áll, ahogy e középpontot rendre meg is találja, s igéző jelenetek sorával, egy géniusz teljes meggyőzőerejével a láthatatlant is elénk varázsolja.

„A szeretet az, mely mozgat Napot és minden csillagot" - summázza a Paradicsom utolsó, 33. énekének végén.⁸ Valóban, e mindvégig sóváran kutatott, bűvös középpont nem lehet más, mint az isteni szeretet, az „amor Dei" - még ha Beatrice sugárzóan tiszta alakja vagy a szentek, angyalok tűnnek is fel olykor annak kitüntetett, központi helyén. Ám még ezeknél is magával ragadóbb talán az a Commedia egészét átható, mámorosan pulzáló fény-és hangszimbolika, mellyel Dante az isteni szeretet, e világmozgató centrum ellenállhatatlan vonzását érzékelteti, s hozzá az a bravúros jelenetezés, mellyel túlvilági kalauzunk a tárgyias részletekből az elvont, spirituális tartalmakat kibontja. Figyeljük csak ennek jelentésgazdag áttűnéseit a Paradicsom 14., Fény és kereszt című énekének kezdetén Babits ihletett tomácsolásában:

Körtől középig s középtől körig
árad a hullám a kerek edényben,
amint belül- vagy kívülről lökik.
Ez a kép villant hirtelen elmémbe,
mikor Tamásnak glóriás beszédje
elhallgatott s belenémúlt a fénybe.
Középtől körig, s körtől a középre
szállt az ő szava és Beatricéé,
aki középen állva, ezt beszélte:

Beatrice valójában nem is „beszél" itt, inkább csak - ahogy egy messziről jött lényhez e szent helyen illik - kérdez: az angyalok karát faggatja fény és sötétség, lélek és test örök antinómiáiról, miközben a halál és feltámadás, Dante korát s az egész keresztény teológiát oly mélyen izgató, végső talányait is bátran felveti:

Mondjátok, a fény, mely bimbózva fénylik
körűletek s a lélek koszorúja,
így marad-e, mint most van, örökéltig?
S ha így marad, mondjátok, mikor újra
láthatók lesztek testben, ez a látás
el nem hal-é, a fénytől megvakúlva?

Válaszul az angyalkar lelkes körtáncba kezd, amelynek éteri varázsát talán csak Doré Dante-illusztrációi vagy Liszt Dante-szimfóniájának Magnificat kórusa idézheti vissza:

Mintha körtáncban a lengés, a váltás
nyomán egyszerre árad új vidámság,
élénkebb mozgás, hangosabb kiáltás:
úgy láttam ott e körök égi táncát
gyúlni, hogy új örömben tündököljön,
amint elhangzott a buzgó kivánság.
Ha búsulsz rajta, hogy meghal a földön,
ki égben mindig él: ingyen se véled,
milyen a Zápor, melyben megüdül fönn.
Az Egy Kettő Három, ki örökélet,
s Háromban és Kettőben s Egyben úr,
mindent határol és határt nem érhet,
háromszor zendült ajkán jámborúl
minden léleknek, úgy hogy íly zenében
minden érdem jutalma megujúl.
S hallám, hogy a kisebb kör özönében,
mint az angyal szólt egykor Máriához,
a legdicsőbb láng így felel szerényen:
„Amíg a halhatatlan égi Város
szent édenében áll a hosszu ünnep,
szerelmünk körül ez a mez sugároz.
Fénye kiséri lángoló hevünket,
s a láng a látást; és ez akkora,
amint becsünkön túl a Kegy kitüntet.

Azaz: Soli Deo pietas et gloria - egyedül Istené a kegyelem és a dicsőség. De hallgassuk csak tovább az égi kar, az üdvözültek válaszát, s benne a föltámadás iránti sóvár vágyakozás szavait:

Mikor a szent hús dicsőült pora
megint ruhánk lesz: kedvesebb
személyünk,
mert teljesebb, hogy rajta a Ruha.
S ha nő a fény, melyhez ingyenbe férünk
a Legfőbb Jónak végtelen kegyébül,
s mely által az Ő látásához érünk:
nő a látás is, és erősre épül,
nő a láng, attól fölgyuladva jobban,
nő a sugár, mely abból árad és gyűl.
De mint a szén, melyből a tűz kilobban
éles izzással a tüzet legyőzi
s látható voltát jól megőrzi abban:
úgy ezt a fényt, mely lelkünket gyürűzi,
legyőzi majd a fölkelt hús alakja,
bár azt ma még a sírnak földje őrzi.
S nem is fárasztja; erejét-haladva,
szemünket a fény, mert a szerv
megedzik
itt minden kéjre, minden sugarakra!”
Láttam most, hogy a két kar úgy
igyekszik
mondani „Áment”, hogy abból a
vágynak
ereje elholt testükért, kitetszik,
nem magukért tán, de apák-anyáknak
kedvéért és mind, akiket szerettek,
még mielőtt örök lángokká váltak.
És ím köröttük új fények születtek,
akiket sorba s körbe gyúlni láték,
mint horizonti pírját reggeleknek.
Miként az égen kora este átég
egynéhány csillám, úgy hogy nem tudod
még,
igaz-e, vagy szemedtől csalfa játék?:
úgy, mintha én ott sorban gazdagodnék
új kör fénnyel, mely a két régi mása
és mindakettőn túlra hajnalodnék.
Óh, szent Fuvallat igaz villanása!
szememben mílyen lobbanón szülemlék,
mely ki sem bírta, hogy ily ízzva lássa.

Összefoglalásként méltó ismét Babitsnak átengedni a szót: „... a kérdések, melyeket Dante kora a legégetőbb problémáknak látott, ma semmiseknek tűnnek föl - első pillanatra. De hántsd le a száratag héjat: tartós és tartalmas magra lelsz. Örök dolgokhoz érsz, melyekhez képest a te korod sem fontosabb, mint a Középkor. S csodálatos lépcsőkön át érkezel mindig nagyobb fénybe és zenébe, míg végre minden egeken túl, a mindent befogadó Empyreumba jutsz, a nagy Fényrózsa s az Isten trónja elé; s a költemény az Istenlátás rajzának kábító kísérletével ér véget, mely mint a napba nézés. Dante egyetlen szóval sem jelzi visszatértét a földi világba, fölébredését a nagy Vízióból: az elröpített nyíl az Ég magasában eltűnik szemünk elől."⁹

 

Jegyzetek

1 Boccaccio, Giovanni: Dante élete, 20. Dante külső megjelenése és szokásai. (Ford.: Füsi József) Európa Kiadó, Budapest 1986.

2 Boccaccio, uo.

3 A Dante-irodalom néhány alapmunkája: Babits Mihály: Az európai irodalom története. Szépirodalmi Kiadó, Budapest 1979. 120-140.
- Boccaccio, Giovanni: Dante élete. Európa Kiadó, Budapest 1986. - Dante összes művei (szerk.: Kardos Tibor), Magyar Helikon, Budapest 1962.- Kelemen János: A filozófus Dante. Atlantisz Kiadó, Budapest 2002. - Reynolds, Barbara: Dante. A költő, a politikai gondolkodó, az ember. Európa Kiadó. Budapest 2008.
- Harris, William Torrey: The Spiritual Sense of Dante's „Divina Commedia". Biblio Bazaar. 2008.

4 A Pokol / A Purgatórium / A Paradicsom. Írta Dante Alighieri. 3 köt. Ford., bev. és jegyzetek: Szász Károly. Budapest 1885. / 1891. / 1899. - A „Commedia" egyes részeinek további érdemes 19. századi, jórészt erdélyi magyar fordítói: Császár Ferenc, Lánczy Gyula, Rácz Mikós, Cs. Papp József és Angyal (Engels) János.

5 Dante, Alighieri: Isteni színjáték / Pokol / Purgatórium / Paradicsom. Ford.: és jegyzetek: Babits Mihály. Révai Kiadó, Budapest 1913, 1920, 1922.

6 Gy. Szabó Béla Dante-illusztrációi kötetben: La Divina Comedia. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár 1976.

7 Babits Mihály: Az európai irodalom története. Szépirodalmi Kiadó, Budapest 1979. 132133.

8 Az olasz eredeti: „L'amor che move il sole e l'altre stelle." szó szerinti fordítása: „A szeretet, mely a napot mozgatja és a többi csillagot."

9 Babits: i. m. 137.