Jonica Xénia
sZERELEM ÉS HÁZASSÁG
AZ ÓSZÖVETSÉGBEN
Love and Marriage in the Old Testament
The relationship between woman and man - friendship, love, marriage - was a constant and inexhaustible subject throughout time. Mankind has experienced the interdependence of man and woman. After creating the world, "Then the Lord God said, 'It is not good that the man should be alone; I will make him a helper fit for him.'" (Gen 2, 18) According to biblical custom, love and marriage originates from the will of God, who gave his blessing on it. Understanding marriage in the Old Testament is quite hard for today's people, but we have to see the respective age through the eyes of its people, and by this our judgement can be more accurate.
Keywords: marriage, dowry, community, fidelity, levirate, Song of Songs
A szerző a Babeş-Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológia, a történelem, valamint a levéltártan szak alapképzéses hallgatója.
Napjainkban szociológiai felmérések szerint 1000 házasságkötésből 562-nek válás a vége. Hívőknek, hitetleneknek illő és üdvös elgondolkodni a szeretet lényegén. Egy életre szóló döntés esetén nagy esély van a „tévedésre". Kimondani az oltárnál, megfogadni, esküdni, vállalni nem egyszerű, hiszen a holnap sem biztos. A házasságkötésről nem pusztán a rózsaszín felhőn ülve döntünk, hanem józan gondolkodással, szeretettel és keresztényi okossággal, a Teremtő bevonásával háromszöget alkotva készülünk a nagy igen kimondására. A döntés, ha megfontolt és érett, kevesebb eséllyel fog a nehézségekkor „becsődölni". Az út rögös, gyakran vérző sebet okozhat, viszont kéz a kézben, erős akarattal és a szeretet Istenével karöltve nincs lehetetlen. A férfi és nő kapcsolata - barátság, szerelem, házasság - minden kor aktuális és kimeríthetetlen témája. A történelem során az emberiség megtapasztalta a férfi és a nő egymásrautaltságát. Már a teremtéskor elhangzik: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő" (Ter 2,18). Isten teremtésének csúcspontja az ember, akit saját képére és hasonlatosságára teremt. Értelmes, gondolkodó, szabad akarattal rendelkező teremtmény, aki Isten felkínált lehetősége szerint szaporodik és sokasodik, ezáltal betölti a föld színét. Az utódnemzéshez az ószövetségi ember szerint elengedhetetlen a törvényes és elismert házasság. Írásomban rávilágítok az ószövetségi társadalom szerelemről és házasságról alkotott nézőpontjára, röviden kitérek a jegyességre, a házassági szerződésre, a válásra, a házasság zavaraira, a levirátusi házasságra, kiemelek két példaadó házasságot, s bemutatom a legszebb szerelmi költészetet, az Énekek énekét.
Isten megáldotta teremtményeit a nemiséggel, e teremtmények pedig az Úr által rendelt házassági intézmény révén megpecsételték életüket, elkötelezték magukat, leggyakoribb esetben egy életre, s ez biztosította boldogságukat is. Az Úr akaratából alakult ki tehát a házasság intézménye a földön.1 Továbbfűzve a gondolatot azzal találkozunk, hogy az Ószövetségben ez a családi forma mint szövetség jelenik meg a férfi és a nő között.2 A mára már művészi és hagyományértékkel bíró latin nyelv a következő fogalmakat, kifejezéseket használja e közösségre: coniugium (közös igát húzni, összekötve lenni), a matrimonium (anya feladata) és a consortium (sorsközösség).3
Az ószövetségi házasságkötés és annak feltételei, velejárói
Alapvető tény, hogy házasság csak nagyon ritka esetben jöhet létre eljegyzés nélkül. Ezért vizsgáljuk Izrael szokásait az eljegyzést illetően. Az adott keleti hagyomány szerint a mindenkori családfő jelölte ki fia számára a leendő társat (Ter 24,3-8; 28,1-5)4, de volt rá példa, hogy az adott ifjú keresett magának jövendőbelit (Bír 14,1-3), vagy az apa keresett a lányának megfelelő partnert (Jer 29,6).5 Miután kiszemelte a fiatalt az esetleges házasságra, azután került előtérbe a házasságkötési szerződés, amely a menyasszony árát tartalmazta. Ezt a szerződést az apák kötötték meg egymás között, kiemelkedő pontja a jegyajándék (mohar) értéke, melyet a fiú apja, vagy ha tehette, maga a fiú fizette ki. Egy jövendőbeli menyasszony értéke több dologtól is függött, ám annyi bizonyos, hogy az átlagértéke 1 és 50 sékel között volt.6 Ezen érték megfizetése nem feltétlenül csak pénzben volt lehetséges, ki lehetett fizetni a lány apjánál való munkavállalás által (Ter 29), de akár hadiszolgálat vállalása (Józs 15,16) és értékes állat formájában is (Ter 30,25-41).
A lány apjának is kellett lánya hozományáról7 gondoskodnia, ami lehetett rabszolga, föld vagy akár kisebb-nagyobb település is. Ezen eljegyzési folyamat törvényes kapcsolatot jelentett a megkötő felek között. E kapcsolat magába foglalta az egyik alapvető pontot, a hűtlenség elkövetésével járó büntetést is, ami a következő volt: ha a városon kívül történt az eset, a férfit megölték, mert feltételezhető volt a nemi erőszak elkövetése, ha a férj gyanakodott felesége hűtlenségére, a vének előtt joga volt vádat emelni, viszont ha bebizonyosodott, hogy tévedett, akkor a nő szüleinek 100 sékelt kellett fizetnie, és nem mellesleg megfosztották attól, hogy hátralévő életében élhessen azon jogával, hogy elbocsáthassa feleségét (Ter 22,15-19).8 Amikor hivatalosan kifizette a jegyajándékot, a nő a férfi tulajdonává vált. Feltételezhető, hogy a korabeli zsidó szokásokban nem volt jelen a menyegzői lakoma, ünnepség, erre csak az Énekek énekében találunk halvány utalást.9
Általánosan a lányok 12., a fiúk 13. életévüket betöltve léphettek házasságra, ám a teljes körű és hivatalos házasság csak az ifjak 18. születésnapja után jött létre, lépett életbe.10 A házasság megkötése után a lány a fiú családjába lépett be, ez a közösség általánosan négy generációt foglalt magába. Mivel az ember nem tud egyedül létezni, gondolkodása, cselekvése kollektív, azaz az adott nemzetség vagy törzs cselekszik benne.11 Ez a kollektív cselekvés abban is megmutatkozott, hogy a férfiak csak a saját törzsükből választottak maguknak jövendőbelit, ezáltal a család tulajdona és mindenféle vagyona a törzs, a nemzetség birtokában maradt. A házasságot mindenkor támogatta az adott közösség, a házasságkötést követő első évben az újdonsült férj mentesült a katonai szolgálatok alól (MTörv 24,5), mert ilyenkor jobb volt neki az otthonával kapcsolatos teendőkkel foglalkoznia, magát „az asszonnyal átélt örömnek szentelnie".12 A poligám házasság sem volt ismeretlen Izrael házassági típusai között. A MTörv 21,15-ben a két feleség tartása teljesen természetes. Azonban a poligámia nemcsak az élvezetek alapján léphetett érvénybe, hanem e házassági típus nagyban függött a férj vagyoni helyzetétől. Érthető és természetes dolognak számított, hogy a királyok több feleséget megengedhettek maguknak, viszont az általános zsidó tézis mégis a monogámiát tartotta helyesnek, már csak azért is, mert a próféták Jahve és Izrael szövetségéhez, házasságkötéséhez is hasonlították ezt az állapotot.
A szerelem jelenléte a házasságban
Az ószövetségi házasságok különböző körülmények között jöttek létre. Gyakori eset a szülők által gyermekeik számára kiválasztott társ, így a szerelemről mint a házasság egyik alapvető meghatározójáról csak kivételes esetekben beszélhetünk, általánosan nem. A szerelemből létrejött házasságok mondhatni érdek nélküliek voltak, hisz szerelemből általában csak a parasztok és pásztorok gyermekeik kötötték össze életüket, mert a hétköznapi munka során gyakorta találkozhattak és ismerkedhettek egymással (Rút 2,7).13
A férfi és nő közötti szerelem fontos szerepet töltött be a közösségben, hiszen ez tette lehetővé számos jogszabály megírását, például a Kiv 21,7-11 jogot ad a rabszolganőnek a szerelemhez. A szerelem jelenlétével az ószövetségben a jogszabályokon kívül találkozunk a Ter 29,16-18.20-ban, ahol arról olvashatunk, hogy Jákob jobban szerette Ráhelt, mint Leát, az 1Sám 1,5-8-ban Elkána szerelme erősebb Anna iránt Penninával szemben. A szerelem a nő oldaláról is kiindulhatott, ezzel a kivételes esettel Mikál és Dávid kapcsolatánál találkozunk (1Sám 18,20).14 A Péld 31,10-31 hangsúlyozza, hogy a tapasztalt asszony lénye és jósága nagyobb hatással van a férj életére, mint annak fiatalsága. A prédikátor szerint a szerelmet semmi sem zavarhatja meg, mert ahogyan a kenyér és a bor élvezete Isten adománya, úgy a szerelem is Istentől származik (9,7-9).15
Levirátusi házasság
A levirátusi házasság egy, az ókorban igen széles körben elterjedt örökösödési jogszokás, amelynek lényege, hogy megélhetést biztosítson a megözvegyült asszony számára azáltal, hogy a megboldogult férj családjából a törvény értelmében egy férfi örökli őt, azaz kénytelen feleségül venni. Ennek másik megnevezése a sógorházasság. Bár az egész Keleten elterjedt és gyakorolt szokás volt, erre vonatkozóan az izraelita érvelés egyedi: nem feltétlen csak a létbiztosítás érdekében kellett feleségül venni az özvegyet, hanem elsődlegesen azért, hogy ha a férj gyermektelenül halt meg, akkor az új házasságból szülessenek utódok, akik az elhunyt nevét viselik, így bennük és általuk fennmaradhatott a család. A sógorházasság mint törvény a MTörv 25,5-10-ben jelenik meg előírásként. Volt azonban olyan eset is, hogy az adott férfi nem akarta betartani e kötelességét, ilyenkor a nő bevádolhatta a véneknél. Ha a sógor ezek után sem volt hajlandó betartani e törvényt, a nő szabaddá vált, lehúzta saruját és sógora szemébe köpött.
Az elválás folyamata
Mint bármilyen kapcsolatban, így a házasságban is jelen vannak a konfliktushelyzetek. Az ószövetségi ember a válás megelőzésének érdekében különböző törvényeket hozott létre. A MTörv 24,1-4-ben arról olvashatunk, hogy Mózes a választott nép szíve keménysége miatt hagyta jóvá a válást.16 Isten eredeti teremtésterve alapján a házasság felbonthatatlan volt, mert ez a felbonthatatlanság a Ter 2,18 alapján az adott házaspár kölcsönös kiegészítésében és egységében található meg. A válás engedélyezése előttig a párt csak a halál választotta el egymástól, most azonban a válás is véget vethetett házasságuknak.17 Legfőbb oka egyértelműen a nő meddősége volt, képtelen volt utódot adni a férje és annak családja számára, a név és a törzs továbbéltetése pedig alapvető követelmény volt. Azonban teljes körű és világos meghatározást nem találunk a törvényben a válási okokra.18 A Teremtés könyvében nincs szó válásról, inkább mondhatni eltávolításról, amikor is a szolgáló Hágárt, akit annak idején Sára kérésére vett feleségül,19 Ábrahám azért távolítja el, mert a meddőnek hitt felesége végül fiút szült. A hagyomány szerint az elsőszülött örököl, az pedig jelen esetben egy szolgáló fia lett volna.
Két példamutató házasság az Ószövetségben
Ozeás próféta házassága
Ozeás próféta könyvében az első három fejezetben a házasságáról olvashatunk. Feltételezhető, hogy ez nem prófétai kép, hanem valóságos házasság, melynek prófétai jelentősége van. E házasságban a gyöngédséget és megingathatatlan hűséget fedezhetjük fel. Az Úr őt használta fel példának, hogy rajta keresztül megmutassa, amennyire hűséges ő a hűtlen feleségéhez, ugyanolyan hűséges marad Isten is az izraeli néphez.20 A próféta megélt tapasztalata szimbolizálja Jahve szeretetét a nép iránt. Ozeásnak szeretnie kellett a hűtlen és „parázna asszonyt",21 és ő ezt képes is volt megtenni. Felesége, Gomer házasságtörést követett el, hűtlen volt férjéhez és Istenhez. Ne feledjük: az ószövetségi ember a parázna szót nem feltétlen a szó szoros értelmében, azaz csak fizikailag értette, hanem a bálványimádásra is használta, ehhez pedig elég volt csatlakozni Baál isten imádóihoz. Így lehet, hogy itt nem egy paráznaságot elkövető nőről beszélünk, hanem egy olyanról, aki hűtlen volt Istenhez.22 Ozeás próféta a hűtlenség ellenére visszafogadja feleségét, azaz Isten soha nem veti el népét, hanem mindenkor megbocsát neki, ha az kellő bűnbánatot tart.
Rut és Boász házassága
A történetben Rut engedélyt kér Noémitől, hogy kimehessen a mezőre az elszórt kalászokat összegyűjteni azért, hogy ne haljanak éhen. A meny, Rut, és anyósa, Noémi szeretetkapcsolata azt is jelenti, hogy Rut Izrael Istenéhez, Jahvéhoz is csatlakozik. Boász Rut apósának, Elimelechnek szövetségbeli testvére, s ez lehetővé teszi, hogy Rut házasságra lépjen vele. Boász megtudja, hogy Rut az ő elhunyt rokonához tartozik és nincs senkije. Jóindulattal viselkedik a nő iránt, asztalához hívja, étellel és itallal kínálja. Amikor Boász rákérdez, ki ő, Rut azt feleli, hogy Boász szolgája. Erre ő tíz vén előtt bebizonyítja, hogy sógorházasságra jogosult Ruttal, mert a nő legközelebbi rokona lemondott jogáról. Így Boász elveszi Rutot és fenntartja az elhunyt férfi nevét. Az Úr fiúval áldja meg őket, akit Obednek neveznek el.23 Rut a házastársi hűség mintaképe, Boász pedig nemeslelkű és okos. Mindkettő helyes, erkölcsös és példamutató.24
Az Énekek éneke
Az Énekek éneke szerelmi dal, a szerelmi viszony különleges élményét emeli ki. A mű címe, Énekek éneke (1,1), a sir hassirim kifejezés szó szerinti fordítása, amelynek a héberben a jelentése: a legszebb ének. Keletkezése idejéről nem tudunk semmi konkrétat. A fogság után a hellenista korban (Kr. e. 3. század) alakult ki. A helyszín, ahol létrejöhetett, Palesztina, közelebbről Jeruzsálem, emellett a következő megszólítások tanúskodnak: „Jeruzsálem leányai"(1,5), „Sion lányai" (3,11) és Salamon nevének említése (3,7.9.11). A héber Bibliában az Énekek éneke a kánoni könyvek harmadik csoportjában, az Írásokban található, a nagy ünnepeken olvasott öt megillot (tekercs) élén áll. A Kr. u. 8. századtól igazolhatóan húsvét ünnepén olvasták. A könyv értelmezése az ókortól kezdve foglalkoztatta mind a zsidóságot, mind a kereszténységet. A könyvben Isten neve egyszer sem fordul elő, és témája, a jegyesek szenvedélyes szerelme magyarázatot kér, hogyan kerülhetett a kánoni könyvek csoportjába. Az Énekek éneke mintegy 30 szerelmi énekből álló gyűjtemény, amelyek a vőlegény és a menyasszony egymás iránti szerelmét hirdetik: együtt vannak, majd elválnak, keresik és megtalálják egymást. A dalok nagyobb részében (kb. 12) a menyasszony beszél szerelme iránti vágyódásáról és összetartozásukról. Körülbelül 8 énekben a vőlegény énekli meg jegyese szépségét. A pár váltakozva is dicséri egymást. A két főszereplő mellett megszólal az énekkar is: Jeruzsálem leányai. A történelem során több elmélet született a könyv értelmezésére. Az értelmezők egy része szerint a szöveg eredetileg is allegorikus jelentéssel bírt, mások szerint a dalok eredetileg szerelmes, lakodalmi énekek voltak. Az első csoportba sorolható Rabbi Akiba (megh. Kr. u. 132), aki szerint az írás Isten és Izrael kapcsolatát énekli meg. Ezt az értelmezést támasztják alá azok a prófétai kijelentések (Oz 1-3; Jer 2,2; Ez 16), amelyek Isten népe iránti szeretetét a házastársi szerelemhez hasonlítják. Később egyes keresztény egyházatyák Krisztus és az egyház kapcsolatának allegóriájaként értelmezték. Vannak értelmezők, akik szerint az Énekek énekét szó szerint kell értelmezni. Közülük egyesek szerint daljátékról van szó, amely az emberi hűséget és összetartozást énekli meg. Mások egyszerű házasságkötési dalgyűjteménynek tekintik. Ismét mások a profán szöveget a Ter 2,23-24 alapján, mintegy annak kommentárjaként értelmezik. A mű természetes értelme nem akadálya annak, hogy az a kánoni könyvek közé tartozzék, mert a biblikus hagyomány tanúsága szerint a házasság és a szerelem Isten akaratából származik, s arra áldását is adja.
Zárszó
Betekintettünk az ószövetségi ember szerelemről és házasságról alkotott képébe. Ez részben különbözik a mai felfogástól, de egyik történelmi kor és annak embere sem ítélheti el a másikat. Sosem volna szabad elfogultan és szubjektív módon ítélkezni, minden kor, nép, kultúra színesebbé és értékesebbé teheti a világot... Miért lenne előnyös, ha minden egyforma lenne? Talán a 21. századi ember, esetleg a feminizmus követői mélységesen elítélik az ószövetségi talán nagyon is patriarchális társadalmi berendezkedést, ami a női jogok semmibevevésével, tiprásával (is) járt. Az ószövetségi szokások hordoztak pozitívumokat is. A házasság terén minden törvény annak szolgálatában állt, hogy tartós legyen a frigy, benne fontos volt a kölcsönös megbecsülés, a hűség, a szeretet.
Bibliográfia
Biblia. Ószövetségi és újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat, Budapest 2011.
Erdő Péter - Hollós János: Házasság, in: Diós István (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon IV. k. Budapest 1998.
Gál Ferenc: Házasság, in: Diós István (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon IV. k. Budapest 1998.
Haag, Herbert: Eljegyzés. In: Bibliai lexikon. Budapest 1989.
Jakubinyi György: Bevezetés az Ószövetségbe.
Kuminetz Géza: Katolikus házasságjog. Budapest 2002.
Murphy, R. E.: Ozeás jövendölése, in: Brown, R. E.- Fitzmyer, J. A.-
Murphy, R. E. (szerk.): Jeromos Bibliakommentár I. k. Budapest 2002.
Van der Leuuw, Gerardus: A vallás fenomenológiája. Osiris Kiadó,
Budapest 2001.
Wiener, C: Házasság, in: Biblikus teológiai szótár. Léon-Dufour, Xavier et al. (szerk.), Budapest 2009.
Wolf, Hans Walter: Az Ószövetség antropológiája. Budapest 2001.
Jegyzetek
1 C. Wiener: Házasság, in: Léon-Dufour, Xavier et al. (szerk.): Biblikus teológiai szótár. Budapest 2009, 478-484, itt 480.
2 Gál Ferenc: Házasság, in: Diós István (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon IV. k. Budapest 1998, 668-676, itt 669.
3 Kuminetz Géza: Katolikus házasságjog. Budapest 2002, 35.
4 Herbert Haag: Eljegyzés. In: Bibliai lexikon. Budapest 1989, 328-32.
5 Hans Walter Wolf: Az Ószövetség antropológiája. Budapest 2001, 206.
6 A Lev 24,7 szerint egy asszony értéke 30 sékel volt.
7 A szó előfordul az 1 Kir 9,16 perikópánál, ahol az apa egy egész várost ad ajándékul a lányának, de a leginkább megszokott hozományok: szolgák, ökrök, juhok, tevék, ruhák és pénz (vö. Tób 10,10).
8 Haag: Eljegyzés, 328-329.
9 Wolf, 206.
10 Haag: Házasság, 580.
11 Gerardus Van Der Leuuw: A vallás fenomenológiája. Osiris Kiadó, Budapest 2001, 208.
12 Wolf, 207.
13 Haag, 580.
14 Wolf, 209-210.
15 Wolf, 213.
16 Vö. Erdő Péter - Hollós János: Házasság, in: Diós István (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon IV. k. Budapest 1998, 668-676, itt 670. és 672.
17 Vö. Haag Herbert: Házasság, 581.
18 Vö. Wiener C.: Házasság, 481.
19 Vö. Ter 16, 3.
20 Vö. Jakubinyi György: Bevezetés az Ószövetségbe. Budapest 1999, 299.
21 Oz 1, 2.
22 Vö. Murphy, R. E.: Ozeás jövendölése, in: Brown, R. E.-Fitzmyer, J. A .-Murphy, R. E. (szerk.): Jeromos Bibliakommentár I. k. Budapest 2002, 347-363, itt 351.
23 Vö. Laffey, A. L.: Rút könyve, in: Brown, R. E.-Fitzmyer, J. A .Murphy, R. E. (szerk.): Jeromos Bibliakommentár I. k. Budapest 2002, 847-854, itt 851, 852. és 853.
24 Vö. Jakubinyi György: Bevezetés az Ószövetségbe, 165.
