mEGÉLNI ÉS HIRDETNI
KRISZTUS ÖRÖMÜZENETÉT
Megtérésről, hitről, örömről beszélget Józsa Zsuzsa
Kovács Lászlóval és Bodor Istvánnal
„Az a barátom, aki Krisztushoz visz" -hangzott el azon a hétköznapi délutánon, amikor leültünk beszélgetni Sepsiszentgyörgyön az Állomás negyedi tömbházak ölelésében meghúzódó szép, ízlésesen berendezett házban, Kovács László, a King's ruha- és sportüzlet tulajdonosának házában. A magánházban levő irodájában nyitott Szentírás, égő gyertya, a szemben levő polcon Krisztus-kereszt -kis házi kápolnát rendezett be a házigazda, mely megváltozott életét mutatja. Egy éve talált rá Jézusra, azóta más értelmet nyert az élete. Barátja, Bodor István, profi labdarúgóként (a Győri ETO és a szombathelyi Haladás volt focistája) 30 évesen mondott búcsút a focinak és indult el az istenkeresés útján. Miután januárban egy hónapot egy Hargita megyei falucskában elvonult a világtól, imába merülve, a Szentlélekre figyelve, Kiút a labirintusból címen könyvet írt, amelyet május 21-én mutattak be a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban. A könyvbemutató és tanúságtétel után a csíkszeredai születésű, Magyarországon élő Csiszér László meglepetéskoncertjével folytatódott az est.
Bodor István hosszú utat tett meg: még Keletre, Nepálba is elutazott kereső-útján, aztán a Lélek a pusztába hívta, ott találkozott a Megváltóval. Kovács László a sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben plébániai imacsoportban talált rá Istenre. Amióta megváltozott az életük, az újonnan megtértek lelkesedésével élik a mindennapokat. Lelkesedésüket, újonnan szerzett hitüket próbálják másoknak is átadni. Május 30-án részt vettek a magyarországi Ez az a nap... című dicsőítésen, amikor több mint tizenötezer ember 24 órát imádkozott, énekelt, dicsőítette Istent. Megtapasztalták az igazi örömet, amely kiáradt az emberekre és lebontotta a köztük lévő falakat. Ennek kapcsán beszélgetünk életükről és az evangéliumi örömről.
Az utolsó fejezet Bodor István könyvéből örömüzenet, amelyben szentírási részekre alapoz - „akinek füle van, hallja meg" - „tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa". Így fogalmaz: „Nagyon hálás vagyok s Jézus nevében akarom, hogy ezen könyv által is terjedjen az örömhír és szerte a világban, tanúságtételeken át, élő szóban is, hiszen nemcsak engem váltott meg, hanem mindenkit, aki őt befogadta. Írva van: bármit kértek a nevemben, megteszem nektek."
Az embereknek elegük van az üres szavakból. Ami igazán élő és elgondolkodtató, az a személyes tanúságtétel, amit átéltek, amit hitelesen tudnak átadni - nem mesterkélten, hanem amit a Lélek szerint... Amíg eljutunk az örömig, addig átmegyünk nehézségeken, kereszteken, fáradtságon, szárazságon, végül a jó Isten megajándékoz az ő békéjével, az ő örömével - ha be tudjuk fogadni.
Elvonulás a pusztába
Bodor István: Ahogy elolvastad a könyvből ezt a részt, vissza is emlékeztem a bűnbánatra. Arra az egy hónapra januárban, amikor az elvonulásban az Úr kegyeiben lehettem. Milyen nagy ajándék a puszta, egyre jobban tapasztalom azóta, hogy mit jelent csak vele, Istennel lenni. Ez lehet öt perc, tíz perc, fél óra, egy óra, egy nap. Hatalmasságát és erejét érzem ennek a pusztába való elvonulásnak. Abból megmerítkezni vele, amikor nincs más, csak ő. Nincs más isten és nincs más ember. Csak egyszerűen ő van. Amióta kijöttem a világba és emberek között vagyok, érzem, mennyire éltet az elvonulás. Most fogom fel annak az erejét. Ez nem egy recept, hogy mindenki elvonuljon egy hónapra. Varságban, egy kis székely faluban történt. Tiszta egyedül. Ezt megélni a világi embernek biza nem egyszerű, nem könnyű. Úgy be vagyunk zsúfolva, programozva ebbe a világba. Az első tíz napban szinte beleőrültem az egyedüllétbe. Ha nincs ő, Jézus Krisztus, akihez szólhattam és megtapasztalhattam, nem bírtam volna. Iszonyú fájdalmakat lehet megélni: az elveszettséget, az én halálát, a hamis én halálát, amihez sok éven ragaszkodtam. Amikor ebből a kínszenvedésből feltaláltam magam, rájöttem, nincs is elveszve semmi, mert ott van Krisztus nekem, ott van a hitem. A hitből fakadóan ott van a megváltás, mert ő valóban feltámadt, él, s amikor jön az élőség, az ébrenlét, hát az csodálatos! Csodálatos! Számomra az igazi öröm nem tud a felszínből jönni, az mulandó öröm, amit az anyagi világban megtapasztalunk: egy mobiltelefon, ha megkapunk egy barátot vagy barátnőt vagy egy autót... ezek mindmind mulandók. Ez a három napig tartó csodák öröme. De az az öröm, amikor betöltekezhetem Istennel, számomra azt jelentette, csak vele vagyok. Nincs más. Abból majd kivirágzik az a fajta öröm, hogy nincsenek a földi síkon elvárásaim, hogy A-ból B-be kell eljutnom azért, hogy majd boldog legyek. Ez a végtelen öröm, mert ő belénk táplálta, ha megengedjük, hogy ez „kiébredjen" belőlünk. Mert ő ezt már megadta nekünk.
Józsa Zsuzsa: S akinek nem adatik meg az elvonulás vagy nem tudja magát szabaddá tenni? Azért nagy bátorság is kell az ilyen elvonuláshoz, jó, ha van egy lelki kísérő, mert az árnyék-ének is előjöhetnek.
B. I.: Itt megosztanám azt a tapasztalatot, amikor most Vajdaságban voltam Csiszér Lacival egy János-kurzuson, ahol Jézus Krisztus tanítványai tudnak megerősödni. Ott elmondták, milyen volt Jézus egy napja. Ez nekem nagyon tetszett. Négy részből állt: a zsinagógákban és a templomokban beszélt - ott viszont bárkihez (papokhoz, farizeusokhoz, mindenkihez, aki hallgatta), utána elment a barátokhoz, Péterhez, és ott a barátoknál sokkal mélyebb beszélgetés volt, utána pedig kiment a térre, ott is beszélt mindenkinek, és a negyedik a puszta volt, amikor magábavonult imádságban. Ez nekem nagyon tetszett, ez a felépítés, mert semmi nincs kizárva. Részt vesz a templomban, a baráti beszélgetéseken, amit mi is használunk, mert elmegyünk a gyülekezetbe, utána a barátoknál is beszélünk vele, nemcsak róla, aztán a téren is, ha találkozunk bárkivel, osztjuk az örömhírt, az evangéliumot szabadon és lazán, majd el is vonulunk ővele a pusztába. Tetszett még, hogy ez egyenlő százalékban kell jelen legyen a napban. Mert van, aki nagyon elvonul, ott van, meditál, de amikor bejön a városba, nem tudja azt a szeretetet hozni, vagy nem jön le a hegyről. Van, aki kimondottan csak a templomot használja. Vagy csak a barátot. Ezt a négyet Jézus annyira egyensúlyba hozta, hogy ez számomra az örömhír.
Aki egy éve ismeri Jézust
Kovács László: Személyesen is megtapasztaltam, ajánlom ezt mindenkinek, hogy nem elég egyedül imádkozni. Közösségben vagy templomban is kell, együtt imádkozni. Nem elég osztani az örömhírt esetleg az úton, ha nem jársz el templomba vagy nem jársz közösségbe. Én személyesen tapasztaltam: havonta eljártam kétszer-háromszor templomba, minden este elmondtam a Miatyánkot és azt hittem, hogy Istent követő ember vagyok. Ezt nem tudom, most hogy mondjam: tévedés vagy sem, de túl kevés. Ugyanúgy kell vegyük az igét, ahogy naponta a saját táplálékot - reggelizem, ebédelek, vacsorázom -, naponta egyszer táplálkozzam az igével, Jézus Krisztus szavaival is! Nagyon-nagyon fontos. Én hálát adok az Úrnak, hogy egy éve megtaláltam őt, vagy ő szólított meg engem. A születésnapomon megkérdezték, hány éves vagyok, azt mondtam: egy éves. Hogyhogy? Egy éve ismertem meg Jézust. Én még kicsi vagyok ebben a hitben, de az Úr minden nap erősít. Azért is imádkozom, hogy ezen a keskeny úton vezessen, és ne térjek le sohasem. Csodálatos ez az út! Itt a házamban felállítottam egy imaszobát. Reggelente szoktam imádkozni 20-30-40 percet, ahogy a Lélek vezet, s érzem, hogy megsimogat, amikor megnyitom a szívemet tisztán. Nem elég, hogy elmében imádkozunk, sajnos a sötét erők be tudnak csapni, imádkozás alatt az eszedet elviszi valami másra. Erre kell vigyáznunk, hogy nagyon-nagyon ráfigyeljünk a Lélekre, amikor imádkozunk. Érezzük: az Úrral vagyunk, s akkor olyan jó, mert az Úr csodálatosan visszajelez: megsimogat. Rendesen érzem, hogy átjár a Szentlélek. Nagyon nagy érzéseket kaptam én már itthon is. Ezt ajánlom mindenkinek: ha eljár egy közösségbe, nagyon fontos, hogy ne mellékutakon járjon, hanem Jézust keresse. Én az Élet a Lélekben plébániai imacsoportban találtam meg Jézust. Ajánlom, de több más helyen is meg lehet találni. Az a lényeg, hogy Jézust keressük. Nem abba kell kapaszkodni, hogy felekezetet keressek, hanem közösséget keressek. Istenben egyek vagyunk. Nem számít, hogy milyen vallású vagy, milyen a bőröd színe, milyen nyelvet beszélsz, egyek vagyunk. Ez nagyon szépen megnyilvánult Magyarországon az Ez az a nap koncerten.
Kinyitni szívünket - szeretve keresni Istent
J. Zs.: Milyen volt ez? K. L.: Harminc országból gyűltünk össze több mint tizenötezren, 15 évestől 75 évesig, huszonnégy órás dicsőítésben.
Mindenki boldog volt. Átjárt a Szentlélek. Sokan meg is tértek. Ott voltunk Istvánnal. Olyan csodálatos a koncert, ajánlom mindenkinek. Több mint tizenöt éve működik. Egyedi élmény volt számomra. István egy 24 órás dicsőítést csinált végig, én csak olyan 10-12 órásat. Leírhatatlan! Ott annyira áradt Isten szeretete, hogy azt nem lehet elmondani. A szervező azt mondta, most egy napra leomlanak az egyház falai, egyek vagyunk mindannyian. Fontos eljárni templomba, ki-ki a maga vallásában, de a legfontosabb, hogy Jézus Krisztust keressük. István elmondta, hogy keressük a természetben, keressünk otthon egy imasarkot, ahol el tudunk vonulni, dicsérni őt. Sok helyen meg lehet tapasztalni Istent, ha a szívünket kinyitjuk. Az a lényeg, hogy ne az elménkkel, hanem a szívünkkel keressük Istent.
J. ZS.: Hogy kell kinyitni a szívünket?
K. L.: Megosztom az itthoni imámat: én érzem azt, hogy reggeli előtt imádkoznom kell. A reggeli imám úgy történik, hogy meggyújtom a gyertyát, ez a fény, ott van a Szentírás az íróasztalomon, amit nem is akarok többet elrakni. Sajnos eddig porosodott a szekrényben. Nem értettem és nem tudtam használni. Az Úr most már annyira megmutatta, hogy azt is értem, egyre jobban értem. Elolvasom egyszer interneten a napi evangéliumot. Ugyanúgy elolvasom a Szentírásból, még hosszabban, alátámasztom. Aztán van elmélkedés és egy rövid ima. Ezeket elolvasom, majd a saját szavaimmal beszélgetek Istennel. Egy éve tudtam meg, hogy Istennel ugyanúgy lehet beszélgetni, mint a baráttal, szülővel, testvérrel, bárkivel. Isten a jó testvér, a jó anya, a jó apa, a jó barát. Ő egyben minden. Istent szeretni kell és nem félni tőle. Ő nem egy olyan apuka, aki majd megver, ha nem viselkedsz jól. Ő akkor is, amikor sok bűnünk van, magához ölel, és nem nadrágszíjaz meg. A legrosszabból is a legjobbat hozza ki, ha őt keressük és a szívünkbe befogadtuk. Isten szeret! Annyira el tudtam fogadni közel egy éve az Urat, akit eddig nem így éltem meg. Addig félve szerettem: ő nagyon hatalmas valaki, nehogy olyat tegyek, hogy valami nagy büntetést kapjak. Most meg szeretve keresem Istent, nem félve, elbújva, alig várom, hogy tudjak vele beszélni, megnyilvánulni, tanúbizonyságot tenni embereknek. Csodálatos, ahogyan a saját szavaimmal beszélgetek vele. Nem maradhat el, hogy dicsőítsem az Urat. Köztünk nincs pénzkülönbség, nincs funkció, nincs tanulmány. Az egónkat le kell tenni. Amíg ezt nem tesszük le, amíg a tanulmány van és az én okosságom, amíg csak filozofálgatok Istenről vagy büszkélkedem, hogy nekem akkora bankszámlám van, hogy anyát-apát veszek -amíg mindezt nem tesszük le, Isten nem tud bennünk dolgozni. Hálát kell adni, alázatosnak lenni. Olyan jó, hogy legalább Isten előtt egyek lehetünk. Fontos, hogy az emberek észrevegyék, történt valami velem, hogy mosolygok, boldogabb vagyok. Nem vagyok stresszes, kezd sikeressé válni az életem. Távolról is látszik, közelről még jobban. Az emberek látják, rákérdeznek, s akkor el tudod mondani: igen, Jézussal vagyok, megtaláltam őt. Az alkalmazottaim is mind elfogadták az Urat és követők lettek. Olyan csodálatos csapat kezdett kialakulni az üzletben, van, aki már szemináriumot végzett, járnak közösségbe, mondták is, hogy az életük változik, egyre jobban. Jóra.
J. Zs.: Volt egy előző beszélgetésünk, amelyben elmesélted, hogy a válásod után ők lettek a családod.
K. L.: Igen. Én a Szentírásban olvastam s ezt így érzem, az Úrnak a szava s ez így jó: az az én anyám, az én testvérem, az én barátom, aki Istent követi. A családban kell kezdeni, próbálni, ha te megtapasztalod Isten szeretetét, s ha van ez az út, bele lehet kapaszkodni, akkor mondd el a családtagjaidnak, hogy van egy más világ, egy más élet. Ingyen van, fogadjátok el! Van, hogy nem akarják elfogadni. Az emberek nem akarják elfogadni, ami ingyen van. Kicsi betegség jön, futnak a doktorhoz, gyógyszereket vesznek, lelki betegek. Nem Istenhez fordulunk, hanem futunk pszichológushoz, futunk látnokokhoz, futunk nem tudom, milyen kuruzslókhoz. A legnagyobb tévedés! Én is így kezdtem, mellékutakra tértem. Az Urat kell keresni! Nekem rengeteg csodát tett az életemben. Ma is történt csoda!
Ráfigyelni a rászorulókra
J. Zs: Hogyan történt?
K. L.: Ezzel nem szeretnék dicsekedni, de megtaláltam egy szegény családot valakin keresztül. Meglátogattuk őket. Az egyház adott nekik egy lakrészt. A férfi agyvérzéses, a nő depresszióban van, a lányuk meg súlyos epilepsziás. Amikor bementem a házba, akkor tudatosult bennem, hogy én nem adok elég hálát. Mekkora hálát kell adjak az Úrnak, hogy én itt egyedül egy nagy, hatszobás házban lakom! Mindent megadott az Úr, és ők nyomorognak egy kétszobás lakásban, ahol a másik szobában még egy rászoruló van. Egy szobában vannak hárman, pénz nélkül, élelem nélkül. A lányon kiütéseket láttam, s kérdeztem, mitől van. „Annyi a szúnyog, hogy agyoncsíptek!" Amikor hazajöttem - valamikor régebb megvettem két szúnyogirtót -, nem tudtam nyugodni, a pénteki virrasztás előtt bevittem a szúnyogirtót nekik. Elmentem virrasztani. Másnap reggel elővettem a nyaralóban a húst, hogy pácoljam be. Volt vagy nyolc szelet hús. Két személyre kellett volna. S jött egy hang: „Te három szelet húst oda tudsz adni azoknak a szegényeknek?" Mondom: „Igen, Uram!". Bepácoltam, s külön nejlonba tettem. Mentem a piacra, vettem valami házi szalonnát, annak is a felét levágtam. De jött egy másik hang: „Tudod, hogy nincs kenyerük?" Mentem a Csíki negyedbe, a Profiban megvettem a kenyeret. Vettem még egy olajat is, biztos nincs miben megsüssék, vittem tálcán. Képzeld el, amikor bekopogtam s odaadtam ezeket, a nő széttárta a kezét s azt mondta: „Jaj, szégyellem magamat, de két napja nincsen kenyerünk!" A tegnap megint benn voltam, vittem valamit, kenyeret, zöldséget, dinnyét. Ezt azért mondom el, mert ez inkább az Úr dicsősége, nem az enyém, ezzel az tudatosult, hogy jobban rá kell figyelnem a rászoruló emberekre. Mert nekem az Úr akkora gazdagságot adott még földi síkon is, hogy én azt vissza kell fektessem az Úrba, úgymond, olyan emberek által, akik nagyon rá vannak szorulva.
Az Úrnak nem az számít, hogy egymilliót vagy tízmilliót adjak, hanem hogy szívből adjak egy almát, egy szelet kenyeret, egy darab húst vagy bármit. Ezt kellene megtapasztaljuk, ha valaki kéreget az úton, ne azt nézzük, hogy ha hiányzik a keze, a lába, akkor adunk, inkább menjünk be az üzletbe, vegyünk egy kekszet, egy nápolyit, egy kenyeret, azt adjuk oda, hogy ne italra költse a pénzt. Ne menjünk el előtte úgy, hogy legalább egy jó szót nem adtunk. Bizalmat adjunk.
J. Zs.: Lehet, hogy éppen ő lesz az, aki megnyitja majd számunkra a mennyország kapuját.
K. L.: Isten előtt nagyon fontos, hogy meglássuk ezeket a szerencsétlen embereket. És ne ítélkezzünk felettük. Egyedül Istennek van joga ítélkezni. Ha megnyitjuk a szívünket Isten előtt, akkor a rászorulókat is észrevesszük. Nem csak húsvétkor vagy karácsonykor. Személyesen tapasztaltam, hogy minél többet adok, annál többet kapok. Én anyagilag nagyon fenn voltam s nagyon sokat estem. Szinte mindenestül estem, de utolsó percben az Úr kiemelt. Ez mindenki számára üzenet. Merjük rábízni magunkat Istenre. Aminek a világi ember mondja, hogy csoda vagy szerencse, az kegyelem.
Közösség, Isten, öröm
K. L.: Fontos a közösség, ahova eljárunk, hogy összetartson. Mivel testvérként mész el, az egyik testvér kell vigyázzon a másikra. Ha meginogsz, segít, visszairányít Isten útjára. Az imák által az Úr erősít belülről, táplál és formál. Naponta kell erősödni, mert naponta jönnek a szerencsétlenségek, a betegségek, a kellemetlenségek. A sötét erők örvendenek, ha Isten gyermekei boldogtalanok, veszekednek, elválnak, betegségben, rossz körülmények között élnek. Ha Istent elfogadod, nem azt jelenti, hogy nem jön megpróbáltatás, de van egy nagyon erős védőpajzs. Bármi jöhet, Jézus Krisztust hívjuk segítségül. Ő legyőzte a gonoszt, legyőzte a halált. Ő az Úr. Ő a teremtő Isten. Ebben a hitben, tudatban erősödünk a közösségben, amely megtart, erősít, segít leküzdeni a nehézségeket és megélni, hirdetni, továbbadni Krisztus örömüzenetét: megváltott minket, hogy életünk örömben, békességben legyen. Én nagyon boldog vagyok lélekben.
J. ZS.: A régi embert levetkőzni, az újat felvenni nem könnyű, egy egész folyamat.
B. I.: Nem könnyű, de jó, hogy jó testvérekkel vesz körbe az élet, mert elhagytak a jó haverek, barátok. Egy olyan erős testvért hozott, aki azt mondta nekem: „Ugye tudod, hogy a könyvedet a tűzre teheted, elégetheted, hogyha elcsúsztál?" Mert kísértés az van. Egy lány elolvasta kétszer a könyvet, megkeresett. Szép lány, csinos lány, férje van, nincs jó házassága, felajánlkozott. A régi Bodor Isti biztos elviszi egy körre. Volt biológiai-testi vonzalom is. Ott volt a kérdés: a fizikai test vezérli az életemet vagy pedig Jézus Krisztus? És győzött a Király. Ami volt, elmúlt... Folyamatos készületben vagyunk. Tudom, hogy valahol van egy lány, akit szintén készít a velem való találkozásra. Gyakorlatba van téve, ami le van írva: örömhír számomra, hogy készít az Úr arra az egy nőre, akivel valószínű, hogy együtt kell éljek, elkötelezetten és hűségben. Az igazi nő az ő krisztusi tulajdonságaival nagyon szépen felemel egy férfit. A férfi meg Krisztusra nézve férfi. Ezek most alakulnak, most formálódnak bennünk. Azzal a szeretettel szeretni, ahogy Jézus szeretett, tudom, hogy nagy kihívás. Örömhír az is, hogy Isten előtti házasságban, elkötelezetten ott lehet majd lenni egymásnak. Isten készíti számomra ezt az ajándékot. Majd következik a gyerek - ezek az igazi örömhírek. Addig apostoli örömhíreim vannak: viszem az embereknek az evangéliumi örömhírt és látom a változást az emberek életében, mert formálja azokat, akik megnyílnak a hitre, szeretetre, Krisztus tanításaira.
J. ZS.: Adja a jó Isten, hogy minél többen, minden nap megnyíljunk az örömhírre!
