Bélfenyéri Tamás-János
fEHÉR BARÁTOK
A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
A várad-kápolnai pálos vikariátus és perjelségei (1)

 

 

A pálosokkal, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrenddel azért is időszerű foglalkozni, mert 2014. január 16-án Hargitafürdőn pálos monostoralapítás történt (a pálosok hivatalosan is visszatértek Erdélybe). Ugyanakkor a várad-kápolnai pálos vikariátus és perjelségei (a fugyivásárhelyi, buzgói, szentjobbi, kalodvai, patlani és szilágynagyfalusi monostorok) történetét a maga teljességében mostanáig senki nem írta meg, habár olvashatunk ezekről a monostorokról készült rövidebb összefoglalásokat.¹ Témaválasztásomat a teljesség igénye mellett az a tény befolyásolta, hogy szülőfalum, Fugyivásárhely határában pálos monostor állt a középkor folyamán.

A pálos rend a középkori Magyarországon

A pálosok rendje, teljes és hagyományos nevén Szent Pál első remete remetéinek rendje (Ordo Eremitarum Sancti Pauli Primi Eremitae - OSPPE) az egyetlen magyar földről származó szerzetesrend. A pálosok névadója Remete Szent Pál (Théba, 228 - Théba, 341),² akit a rend szellemi őseként és példaképeként tisztel. Alapítójuk a rendi hagyomány szerint Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül - Pilisszentkereszt, 1270. január 20.)³ A pálosok a 14. és 15. században a ferencesek mellett Magyarországon a legelterjedtebb és legnépszerűbb szerzetesrendnek számított (habár kolostoraik és közösségeik mérete elmaradt tőlük). Kapisztrán Szent János mondása jól jellemezte azt az általános megbecsülést, mely a pálosokat övezte: „Ha szenteket akartok látni, menjetek Nosztrára!"⁴ Életstílusukban és liturgiájukban, szervezetükben és tevékenységeikben (így művészeti alkotásaikban is) az akkori magyarság igényei, szellemisége jobban tetten érhető, mint más rendek életében, amelyek külföldről származtak vagy szervezeti szinten külföldi befolyás alatt voltak.⁵

A pálosok életideálja a szervezett remeteélet volt. A remeteéletforma a kereszténységgel együttesen jelent meg Európa minden táján, így Magyarországon is. Az elszórtan élő remeték először Szent Benedek rendjéhez (a bencésekhez) csatlakoztak. A 11. századtól már a közös szervezetet és életet kívánó remeték új rendeket is létrehoztak. Igy jött létre a kamalduliak (1012), a vallombrosiak (1036) és a kartauziak (1084) rendje, amelyek elég erősen őrizték a bencés hagyományokat. Ezek közül a kartauziak a középkor végén öt remeteséggel rendelkeztek Magyarországon. Kettő Szepes vármegyében (Lapis Refugii vagy Menedékkő, a mai Létánfalva - Letanovce - határában, Szlovákia; Vöröskolostor, a mai Cerveny Klástor, Szlovákia) és három Magyarország belsejében (Lövöld, a mai Városlőd mellett; Felsőtárkány és Ercsi). 1256-ban IV. Sándor pápa a laza szervezetű remeteszövetkezetekből létrehozta Szent Ágoston remetéinek rendjét (Ordo Eremitarum Sancti Augustini; ágostonrendi remeték), amely a középkor végéig a nyugati egyházban elterjedtnek számított. Magyarországon 1262-ben említették őket először. 1526-ban mintegy 26 rendházuk volt, főként városokban.⁶

A magyarországi remeték nagyobbik része azonban nem csatlakozott az ágostonrendi remetékhez, mert már valamilyen szabályzattal és szervezettel rendelkeztek. Másfelől nem városokban és utak mentén telepedtek le, hogy alamizsnából éljenek, hanem a magányt és a remeteséget választva ember nem járta völgyben, csekély birtokból és saját kezük munkájából éltek. Remetetelepeik csaknem kivétel nélkül dombok között vagy középhegységek völgyeiben feküdtek, ritkán az Alföld peremén, a sík vidéken. Formális alapítás nélkül, de a földesúr tudtával telepedtek le.⁷

A pálos rend keletkezését egyetlen forrás ismerteti, az 1520-1526 táján Gyöngyösi Gergely pálos szerzetes által írt Vitae fratrum. II. András uralkodása (1205-1235) idején, 1215-ben (valószínűbb azonban, hogy 1225-ben) Bertalan pécsi püspök (hivatali ideje 1219-1251) a Patacs és Ürög közti hegy tetején (amit később Szent Jakab hegyének neveztek) Szent Jakab tiszteletére monostort hozott létre az egybegyűjtött remeték számára, és a közelben birtokokat is adott nekik. 1234-ben már oklevél említette Szentjakab remetéit, 1252-ben birtokaik összeírásakor Bertalan püspök adományait is lejegyezték. A püspök egy rövid életszabályt is adott nekik. Eszerint az imádság mellett figyelmet kell fordítaniuk a böjtre, virrasztásra, elmélkedésre, olvasásra, kézi munkára és a példamutatásra.⁸

Özséb (Eusebius)⁹ esztergomi kanonok felfigyelt a Pilis hegységben lakó remetékre, akik gyakran felkeresték, és ő is gyakran látogatást tett náluk. 1246-ban lemondott a kanonokságról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Vancsai (Báncsa) István esztergomi érsek (hivatali ideje: 1243-1252) beleegyezésével Szántó közelében csatlakozott a Pilis hegyi remetékhez. Legendája szerint egy éjjeli látomásában sok apró láng egy fénynyalábbá olvadt össze, amit úgy értelmezett, hogy egyesítenie kell a szétszórtan élő remetéket. 1250-ben „a hármas barlang közelében, amelyet ő és társai laktak, egy forrásnál" hat remetetársával együtt monostort kezdett építeni. A Szent Keresztről nevezték el (Pilisszentkereszt, Keresztúr), és ez vált a pálos rend kiindulópontjává. A Komárom-Esztergom megyei Kesztölc község határában, a Klastrompuszta nevű területen állt. A keresztúri monostort rövidesen egyesítette a Pécs melletti Szent Jakab hegyi remetékével. Társai Özsébet választották az első tartományfőnökké (provinciálissá). Özséb szerette volna remeteéletük szabályozására a Szent Ágostonról nevezett regulát elnyerni, és ennek érdekében Veszprém egyházmegyei perjel társaival együtt, Aquinói Szent Tamás támogatásával 1263-ban IV. Orbán pápához (hivatali ideje: 1261-1264) fordult. A pápa az ügyet Balogh nembeli Szécsi Pál veszprémi püspökhöz (hivatali ideje: 1263-1275) utalta, azt kérve, hogy ha anyagi ellátásuk elegendő, akkor engedélyezze nekik a kért regulát. A püspök 1263-as oklevele szerint azonban nem látta biztosítottnak megélhetésüket. Látta, hogy nincs egységes szabályzatuk, ezért böjt és zsolozsma végzésére adott nekik utasításokat. Csak remetemódra élő testületeknek tekintette őket. A remeteházak mindenütt a megyéspüspök hatásköre alá kerültek, ami a függőség jelének számított. Pál veszprémi püspök elrendelte, hogy Özséb és társai házaik, telepeik számát nem növelhetik, egyházmegyéje területén az általa felsorolt hét helyen (Fülöpsziget, Badacsony, Kőkút, Elek, Szakácsi, Szentjakab, Idegsyt) kívül remeték nem lehetnek.¹⁰

Pál püspök oklevelének 1291-es kibővített átírásában a pilisi Szent Kereszt monostor található a felsorolás élén, ami központi szerepét mutatja. Mivel a pálosok két káptalanukat a szentkereszti, helyesebben a keresztúri monostorban tartották, ahol Özséb húsz évig volt perjel és provinciális, szürke kámzsás szentkereszti, azaz keresztúri remetéknek nevezték őket. A rend királyi támogatást először IV. László király (1272-1290 közt uralkodott) személyében kapott. 1291-ben Rád nembeli Benedek veszprémi püspök (hivatali ideje: 1289-1311) és Monoszló nembeli Lodomér esztergomi érsek (hivatali ideje: 1279-1298), 1297-ben pedig András egri püspök (hivatali ideje: 1275-1305) erősítette meg egyházmegyéje területén a remeték szabályait.¹¹ 1308-ban Gentilis pápai legátus végül engedélyt adott arra, hogy a pálos rend Szent Ágoston szabályát átvehesse, provinciális káptalanra összegyűlhessen, itt intézkedéseket tehessen és saját alkotmányát (konstitúcióját) megszerkeszthesse. Lőrinc generális perjel 1300-ban megkezdte a Szentlőrinc monostor építését a Budai-hegyekben (Budaszentlőrinc). 1309-től Keresztúr helyett már itt került sor az évi általános káptalanra, ahol elkészítették az addig érvényben levő határozatok felhasználásával a rend alkotmányát. Budaszentlőrinc vált a generális perjel és a rend székhelyévé. A rend központjának az ország fővárosához (Budához) való közel helyezése azt mutatja, hogy a pálosok elismertetését az udvar és a világi hatalom részesei valószínűleg határozottabban támogatták, mint a magyar egyházi vezetők. 1327-ben a korábban ferences Jánki László kalocsai érsek (hivatali ideje: 1317-1337) XXII. János pápa (hivatali ideje: 1316-1334) kérését teljesítve összeszámolta a pálos rend tagjait Magyarország határain belül. Szerinte mintegy harminc ház volt, amely 20, 15 vagy 12 barátot megfelelően el tudott tartani.¹² Megjegyezte ezeken kívül, hogy a hegyek és erdők magányában, különösen az országhatároknál számtalan remete élt egymagában vagy kisebb csoportokban.¹³ 1328-ban Károly Róbert király (1308-1342 közt uralkodott) kérésére XXII. János engedélyezte a pálosoknak Szent Ágoston reguláját, hogy a pálosok olyan generális perjelt válasszanak, aki a vizitáció és a fegyelmezés hatalmát is megkapta, az excommunicatio alól is feloldozhatott. Más kiváltságot is kaptak: nem fizettek saját földjeik után tizedet, az egyházmegyei zsinaton sem kellett megjelenniük. A pálosokat korábban gyakran úgy tekintették, mintha ágostonrendi remeték lettek volna, ágostonos barátoknak nevezték őket (a dokumentumokban fratres heremitate Sancti Augustini-ként is említették őket). 1309-ben így rögzült végül is nevük: Szent Pál Első Remete rendje (Ordo sancti Pauli primi heremite sub regula sancti Augustini).¹⁴ A pálos rend egyik legnagyobb támogatója I. (Nagy) Lajos volt (1342— 1382 közt uralkodott), aki nemcsak új monostorokkal gyarapította a rendet (a legnevezetesebb Márianosztra), hanem lehetővé tette lengyelországi megtelepedését is. Kérésére XI. Gergely pápa (hivatali ideje: 1370-1380) a pálos rend tagjait és monostorait kivette a megyéspüspök joghatósága alól és a Szentszék alá rendelte. Nagy Lajos 1381-ben pedig megszerezte a pálosok számára Velencéből Remete Szent Pál földi maradványait (ereklyéit)¹⁵ (I. Lajos Remete Szent Pált Magyarország társvédőszentjévé is tette).¹⁶ A pálosok ettől fogva az ország leghatalmasabb főurainak támogatását élvezték. Ennek eredményeként monostoraik újjáépültek, birtokaik nőttek és átalakultak. 1341-ben a generális perjel az addigi szürke kámzsa használata helyett fehéret írt elő, hogy így is különbözőek maradjanak a kóborló remetéktől.¹⁷

A pálos rend külföldön is terjeszkedett. 1340-ben Nicolaus Theutonicus generális perjel tárgyalásának hatására négy német monostor is a pálosokhoz csatlakozott, majd a következő száz évben még további tizenkettő. 1384-ben hozta létre László oppelni herceg, I. Lajos király egykori nádora (13671372), később lengyelországi helytartója a híres cz^stochowai monostort a Jasna Górán (Fényes Hegyen) (a pálos rend mai központja, Fekete Madonna ikonja által a lengyelek nemzeti szentélye). A német és lengyel tartományok élén a provinciális perjel állt. Kapusi Bálint révén 1454-ben Rómában a Santo Stefano Rotondo templomot kapta meg a rend a pápától a Monte Celion. Nagyszámú gazdasági, valamint a rend magyarországi monostoraira és tagjaira is vonatkozó adatot őrzött meg. A római monostor perjelei közül egyébként többen később a rend generálisai lettek, így például a rendtörténetíró Gyöngyösi Gergely is. A 14. és 15. században a horvát tengerparton, azaz Dalmáciában és Isztriában is létrejöttek pálos monostorok. Két ausztriai alapítás: Rana (1414) és Bécsújhely (1476) is ismert. 1484-ben még a portugálok is átvették a pálos rend szervezetét és reguláit.¹⁸

A 15. század második felében a pálosok jelentős támogatást kaptak Mátyás királytól (1458-1490 közt uralkodott), aki az 1470-es években elindított egyházi reformjaiban is szerephez juttatta őket. Ennek hátterében részben a devotio moderna¹⁹iránti fogékonyságuk, részben az a tény állhatott, hogy a rendi központ Magyarországon volt. Mind Mátyástól, mind később II. Ulászlótól (1490-1526 közt uralkodott) több, korábban különféle monasztikus rendekhez tartozó monostort kaptak meg. Erre az időszakra tehető a szentlőrinci főmonostor templomának legnagyobb kiépítése és Remete Szent Pál kápolnájának átalakítása is. A 15. század végén a pálosoknak Magyarországon mintegy 80, Horvátországgal együtt 85 monostora működött, Európában pedig még további 30-40 kolostor tartozott hozzá. Az arányok jól mutatják, hogy a rend súlypontja mindvégig Magyarországon maradt.²⁰

A pálos rend középkori történetének talán egyik legnagyobb alakja a horvát származású Fráter (anyai nevén Martinuzzi, apai nevén Utjesinovic) György. 1506-ban, mindössze 24 évesen lépett a fehér barátok közé. Tanulmányai elvégzése után a budaszentlőrinci monostorba került. Kiváló képességei miatt Sajóládon perjellé választották. Rendi megbízatásának eleget téve sokat utazott, így került kapcsolatba Szapolyai Jánossal, aki királyként (1526-1540 közt uralkodott) nagyváradi püspökké (hivatali ideje: 1534-1551) és kincstartóvá tette. Szapolyai halálos ágyán Izabella királynőt és fiát, János Zsigmondot oltalmára bízta. Fráter György nagy szerepet játszott az Erdélyi Fejedelemség megszervezésében. Castaldo császári parancsnok, I. Ferdinánd (1526-1564 közt uralkodott) beleegyezésével alvinci kastélyában 1551. december 17-én meggyilkoltatta. Halála előtt két hónappal III. Gyula pápa (hivatali ideje: 15501555) bíborosi kinevezést adott neki. Fráter György pálos mivoltát mindig büszkén vállalta, püspökként és bíborosként is a pálosok fehér kámzsáját viselte.²¹

A pálos rendet a szerzetesi fegyelem hanyatlása nem fenyegette, de a törökök előrenyomulása és a reformáció terjedése évtizedek alatt monostoraik elnéptelenedéséhez vezetett. A török ellen a pálosok is fegyvert fogtak. A pálosoknak házaik egy jó részét hatalmaskodó és fosztogató főurak miatt kellett elhagyniuk. 1526-ban a török tizenegy pálos monostort fosztott ki és gyújtott fel, a rend központját, a budaszentlőrinci monostort tíz napon át fosztogatták, értékes könyvtárát is elpusztították. A 16. század második felétől kezdve Máriavölgy vált rendi centrummá, a generális perjel székhelyévé. Ide gyűjtötték össze megmaradt okleveleiket és egyéb irataikat, és innen indítottak harcot monostoraik birtokainak visszaszerzéséért. II. József (1780-1790 közt uralkodott) tevékenysége alapján a pálos rend létét nem tartotta megalapozottnak. 1786. február 7-én a Habsburg Birodalom területén a rendet feloszlatta, eltörölte.²²

A pálos rend címere a következő: ovális pajzs kék mezejében, zöld talajon álló természetes színű pálmafa, melyhez két oldalról egy-egy természetes színű, sörényes hímoroszlán ágaskodva támaszkodik. A fa tetején nyitott szárnyú, fekete holló, csőrében egy darab kenyér. A címerelemek utalások Remete Szent Pál életére, melyet Szent Jeromos ad elő írásában. A pálmafa a következő eseményre utal: Remete Szent Pál a pusztába érkezve egy barlangot talált, mellette egy forrást és egy pálmafát. Úgy megtetszett neki a hely, hogy elhatározta, ott éli le életét, mert ételt ad neki a pálmafa gyümölcse, italt a forrás, ruhát pedig a pálmafa levelei. Az egész cipó egy másik jelenettel kapcsolható össze: amikor Remete Szent Antal Remete Szent Pállal beszélgetett, eljött egy holló, leszállt a közeli fára, azután kedvesen hozzájuk repülve letett közéjük egy kenyeret és elszállt. Akkor Pál azt mondta Antalnak: ,,Áldott legyen az Úristen, ki nekünk eledelt küldött. Tudnod kell, hogy hatvan esztendeje már, hogy ez a holló nekem mindennap fél kenyeret hord, de most a te eljöveteledért az Úr megkettőzte az élelmet." A két oroszlán Remete Szent Pál eltemetése kapcsán játszott szerepet: amikor Szent Antal épp azon tanakodott, hogyan temesse el Remete Szent Pál testét, egyszer csak két oroszlán jött a sűrű erdőből, akiket Antal meglátva igen megrémült. De szívét Istenhez emelte, és segítséget kért tőle. Látta, hogy az oroszlánok úgy közelítenek hozzá, mint a szelíd bárányok. Megálltak Szent Pál teste mellett, és ordításukkal mutatták, hogy ahogyan tudják, siratják az ő halálát. Aztán kisvártatva körmükkel kaparni kezdték a földet, s hamarosan akkora árkot ástak, amelyben elfért egy ember teste. Elvégezvén munkájukat Szent Antalhoz közeledtek, és fejüket szelíden ingatva nyaldosták a kezét, mintha jutalmat kérnének munkájukért. Antal úgy ítélte, hogy áldást kérnek tőle, ezért tekintetét az Úrhoz emelve így szólt: „Uram, Istenem, kinek gondviselése nélkül a falevél sem rezdül, és a legkisebb madár sem veszíti életét, add meg ezeknek az állatoknak, kik téged tisztelnek, ami nekik illendő." És megáldva azokat, intett a kezével, hogy elmehetnek, s azok úgy is cselekedtek. A pálosok jelmondata így hangzik: „Duplicavit annonam" („megkettőzte a járandóságot"- utalás arra, hogy a Remete Szent Pált kenyérrel tápláló holló kétszeres adag kenyeret hozott, mert a vendég Remete Szent Antal is ott volt).²³ A pálos szerzetesek életében az imádság, elmélkedés, kétkezi munka és kézi munka (például oltárépítés, kő- és fafaragás) játszott fontos szerepet. A koldulást csak nagy ínség idején választották. A munka terén szorgalmat mutattak: a középkorban monostoraikat és az azokhoz tartozó gazdaságokat a saját kezük munkájával rendezték be. Házaikat a lakott helyektől távol, a már létező régió peremén, domb- és hegyvidéken, nem túl magas erdőkben és völgyekben, vízforrás közelében építették, kapcsolatban maradtak a helyi úthálózattal is. A hithirdetést a koldulórendekkel ellentétben nem tekintették feladatuknak. 1352-ben pápai engedélyt kaptak arra, hogy gyóntathassák a monostoraik szolgálatában álló személyeket. 1418-tól az illetékes megyéspüspök engedélyéhez kötötten prédikálhattak.²⁴ 1600-ig a pálosok saját misekönyvet (missalet) használtak, amelyet 1490 körül Bázelben, 1514-ben és 1537-ben Velencében nyomtattak. Saját breviáriummal is bírtak, amelyet 1488 körül Bázelben, 1537-ben és 1540-ben Velencében adtak ki. Csak 1600-at követően tértek át az egységes római mise- és zsolozsmáskönyvre.²⁵

Remete jellege miatt a pálos rend nem gondolt városi munkakör ellátására, nem akarta tagjait tömegek vezetőjévé képezni, ezért szükségtelennek tartotta azok iskolázottságát, egyházi tudományos műveltségét. A generálistól is csak a triviumban való jártasságot várták el. A pálos rendnek voltak tanult, művelt tagjai, akik azonban iskoláik elvégzése után léptek be a rendbe, javadalmakról, kanonokságról, sőt püspöki címről lemondva. A pálosok felvettek ugyan a rendbe felszentelt papokat (tehát tanult embereket), ők azonban nem neveltek senkit misés pappá. Tagjaik legtöbbje világi testvér volt, a középkorban kevés felszentelt papot találunk közöttük. A monostoraikban az oktatás csak annyira terjedt ki, hogy a novíciusok megismerték a rend szabályait, megtanultak olvasni, énekelni, zsolozsmázni. Az írást feleslegesnek tartották. A rend könyvektől, könyvolvasástól való tartózkodása a 15. században a hivatalos regulamagyarázatban is tükröződött. A pálosok az aszkézist is gyakorolták, ám nem a test mértéken felüli sanyargatását (önkínzást) művelték. A pálos aszkézis lényege: a test vágyainak elfojtása, leküzdése az igénytelenségre szoktatással, a lemondásra neveléssel, célja olyan állapotban tartani a testet, hogy az értelem megkapja a munkájához szükséges támaszt, de semmivel sem többet.²⁶

A 15-16. században a pálosok lényegében már a pénzgazdálkodás és az ingatlanhasznosítás felé mozdultak el, bár a naturális gazdálkodás²⁷ jelenléte a középkor végéig kimutatható. Csak kisebb birtokokkal bírtak. Egy átlagos pálos birtok szántóföldekkel, rétekkel (kaszálókkal), gyümölcsösökkel, halastavakkal, esetleg erdőkkel, szőlőkkel, malmokkal rendelkezett. Ezek a monostor mindennapi megélhetését szolgálták. A szőlőbirtok pálos rendi jellegzetességnek számított. Veteményeik, gyümölcsöseik Magyarország legápoltabb kertjeinek számítottak. A malom, a szőlő nem csak saját használatra, de árutermelésre, pénzbevételre is szolgált. A szőlőművelés-bortermelés 1450 után a pálos rend egyik fontos bevételi forrásává vált (badacsonyi „szürkebarát", tokaji borok). A malmok egyedi értéke meghaladta a szőlőkét, de az egyes pálos monostorok többnyire csak egy-két malmot birtokoltak. A pálos rendnek és néhány monostornak (a mi monostoraink esetében nem) jelentős bevételt jelentett a sójövedelem. Zsigmond király (1387-1437 közt uralkodott) adományából a rend évente 300 forint értékű sót kapott az évente tartandó káptalanra. A pálos monostorok birtokait gyakran gazdagították egyházi vagy világi, netán uralkodói adományok, alamizsnák. A pálos gazdálkodás egyik sajátossága, hogy egyes vidékeken a pálosok csoportosan léptek fel, a vikárius több monostor nevében tárgyalt, és a birtokok hasznát is részben közösen élvezték.²⁸

A pálosok templomai más rendek templomainál szerényebbek voltak. Tört kőből vagy téglából készültek, csak a szerkezeti elemeket, ajtó- és ablakkereteket készítették olykor faragott kőből. Többnyire kereszt- és oldalhajó, valamint torony nélkül épültek templomaik, melyeknek szentélye a nyolcszög három oldalával zárult be. A konventépület rendszerint a templom északi oldalához csatlakozott. A négyszögben épült kerengőből nyílt a sekrestye, káptalanterem, ebédlő és hálóterem.²⁹

A pálosok középkori templomaiból csak hét áll ma is, azok is többé-kevésbé átalakítva: a máriavölgyi, csáktornyai, csatkai, terebesi, márianosztrai, baumgarti és porvai. Az elefánti is megmaradt, de más célt szolgál. Néhány monostor esetében jelentős romok maradtak fenn (Háromhegy, Újház, Szentjakab a Bakonyban, Nagyvázsony, Gönc - Boldogasszony, Dédes -Szentlélek), a többinek legfeljebb csak csekély omladékai vagy alapfalai találhatók meg.³⁰

A pálos rend főnökét, a generális perjelt (priort) 1567-ig az évenként pünkösdkor a szentlőrinci monostorban tartott káptalan választotta meg 1439-ig változó időszakra, 1439-től kezdve pedig egy négyéves periódusra. A generális perjel kinevezte helyettesét (a vikárius generálist), a titkár szerepét betöltő sociust és a monostorok perjeleit. A generális káptalan tagjai voltak a vikáriusok (mint káptalan definitorok - azaz határozat-előkészítők), valamint az egy vagy több monostor képviseletében megjelenő küldöttek, a discretusok. Egy monostor élén a perjel (prior) állt, de megbízása csak a következő káptalanig tartott, ha a megbízást nem hosszabbította meg. Az egymáshoz földrajzilag közel fekvő 2-6 kolostor élén a köztük legjelentősebb perjel állt mint vikárius. A Pázmány Péter esztergomi érsek (hivatali ideje: 1616-1637) által 1629-ben felhasznált és kiadott 15. századi (1470 körül készült) máriavölgyi pálos monostorjegyzék 21 vikáriusról tesz említést. Ebből 18 magyarországi (Szentlőrinc, Márianosztra, Diósgyőr, Gombaszeg, Lád, Újhely, Ungvár, Bereg, Kápolna, Erdély, Baranya azaz Szentlászló, Told, Szentpéter Somogyban, Csáktornya, Örményes, Jenő, Csatka) 52 monostorral, négy pedig drávántúli.³¹

A Pázmány által megőrzött jegyzék szerint érdekes a Várad melletti kápolnai vikariátus alá tartozott Szilágy avagy Nagyfalu, Szentjeromos és Kalodva perjele. Pázmány Péter jegyzékének második felében felsorolta azokat a monostorokat, melyeket Gyöngyösi Gergely Vitae fratrum című művéből gyűjtött össze, és amelyeket szerinte a máriavölgyi katalógus nem foglalt magába. Itt már szerepelt Buzgó és Patlan is, illetve az 1470 utáni (tehát a máriavölgyi monostorjegyzék elkészülte után) alapítások közt Szentjobb (Szent Gyógy alakban).³² P. (Páter) Mossóczy András OSSPE 1724-b ől származó adatgyűjtése az elpusztult kápolnai monostorról (14-16. század) számunkra egy teljesebb listát nyújt a várad-kápolnai vikariátus alá rendelt perjelségekről: „[VáradKápolna] Vikáriusi monostor volt és több perjelség állt alatta. Régebben a magyarok virága. Mivel Magyarországon több monostor állt fenn, így a nagyobb elöljárók nem tudták mindegyiket gyakrabban meglátogatni. Az elöljárók általi könnyebb ellenőrzés végett felosztották őket vikáriátusokra, amelyektől függött minden szomszédos, perjelségnek nevezett monostor: így ebben a váradi egyházmegyében volt a szóban forgó monostor [ti. Kápolna], amely a Boldogságos Szűz Mária és még Szent Pál első remete iránti tisztelete és érdemei miatt volt nagyon híres vikáriusi monostor, amely alatt több szomszédos perjelség volt, vagyis amelyhez több szomszédos perjelség tartozott, tudniillik: a Nagyfalu melletti szilágyi Boldogságos Szűz Mária monostor perjele ..., a Várad melletti Szent Jeromos monostor perjele, az Arad megyében levő kalodvai Boldogságos Szűz Mária kolostor perjele ... ezekhez járulhatnak még a Sólyomkő vára melletti Buzgó alatti kolostor perjele, az Erdély határvidékén fekvő pathalani vagy pathlani kolostor perjele és még esetleg a mindszenti perjel, ahogyan ez kitűnik az 1552. évi királyi könyvből..."³³

A buzgói és patlani monostor kápolnai vikariátushoz tartozása is feltételes módban szerepel a szövegben („járulhatnak még"), de Mossóczy adatgyűjtését fogadtam el munkám kiindulási alapjának: a benne felvázoltakat valószínűsíthető-nek véltem. Egyébként, akárcsak Mossóczy Bunyitay Vince egyháztörténész (1837-1915), Péterffy Károly Sacra concilia ecclesiae romano-catholicae in regno Hungariae celebrata ab anno Christi MXVI usque ad annum MDCCXV... című művére alapozva a fugyivásárhelyi, nagyfalusi és kalodvai monostor várad-kápolnai vikariátushoz való tartozását tekintette biztosnak.³⁴ A szentjobbi pálos monostor ugyan nem jelenik meg ebben a forrásban sem, de a földrajzi közelség okán és Bunyitay feltételezése alapján a kápolnai vikariátus alá tartozó perjelségként fogom kezelni (bizonyára így is lehetett). A mindszenti perjelség, mely a veszprémi egyházmegye területén, Somogy vármegyében, a mai Balatonszemes (Szemes) község (Somogy megye, Magyarország) határában állt,³⁵ egyrészt a nagy földrajzi távolság okán nem tartozhatott a kápolnai vikariátus alá. Másrészt a már említett 15. századi pálos kolostorjegyzék szerint a toldi pálos vikariátus alá rendelődött. Továbbá maga Mossóczy András pálos szerzetes sem volt biztos Mindszent kápolnai vikariátushoz sorolásában (a fors - esetleg - kifejezést használta).

 

Jegyzetek

1 Gyéressy Béla Ágoston (OSPPE) - Hervay Ferenc Levente (O.Cist.): Documenta Artis Paulinorum. A magyar rendtartomány monostorai (a továbbiakban DAP). I-III. Budapest 1975-1978; Darvas-Kozma József: A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján. Csíkszereda 2012.

2 Diós István: Pál, Remete, Thébai, Szt. In: Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. (Oltal-Pneu). Budapest 2005. 439-442.

3 Diós: Özséb: B. Eusebius, OSPPE. In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 408-409.

4 Török József: A tizenötödik század magyar egyháztörténete (Keresztény századok). Budapest 2006, 129.

5 DAP I. Bevezetés. V.; Pálosok. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.), F. Romhányi Beatrix - Laszlovszky József - Szakács Béla Zsolt (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon (2., javított kiadás). Budapest 2008. CD-ROM.

6 DAPI. Bevezetés. V.

7 Hervay Ferenc Levente: pálosok. In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 484-489; DAP I. 5.

8 DAP I. Bevezetés. V.; Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest 1971, 257; Puskely Mária: Szerzetesek. A megszentelt élet 99 intézménye. Budapest 1990, 79.

9 Az esztergomi káptalani iskolában végezte tanulmányait. Életrajzírója szerény, hallgatag, komoly fiúnak írta le. Sokat imádkozott, böjtölt, elmélkedett, a magányt kedvelte. Könyveket írt, valószínűleg egyházjogi munkákat, „mivel a kánonjog tudományában kiválóan járatos volt". Vágyódott a remeteségre, amit a tatárdúlás (1241-1242) még késleltetett. A lelki élet megújítására az engesztelésre és vezeklésre szóló példaadásban látta a megoldást. (Diós: Özséb, B. Eusebius , OSPPE: In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 408-409.)

10 DAP I. Bevezetés. V-VI.; Pálosok. In: F. Romhányi (főszerk.), F. Romhányi-Laszlovszky-Szakács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon; mályusz: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. 258.; Marton József: A keresztény középkor (Egyháztörténeti tanulmány). Marosvásárhely 2005. 179.

11 DAP I. Bevezetés. VI.; Pálosok. In: F. Romhányi (főszerk.), F. Romhányi-Laszlovszky-Szakács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

12 A pálos közösségek átlagos mérete 10-12 fő volt.

13 dAp I. Bevezetés. VI.; Hervay: pálosok. In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 484-489.; Pálosok. In: F. Romhányi (főszerk.), F. Romhányi- Laszlovszky-Szakács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

14 Mályusz: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. 258259.; Paulinii. In: Rusu, Adrian Andrei (coord): Dicţionarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crişana şi Maramureş. Cluj Napoca 2000, 19; Szántó Konrád: A katolikus egyház története, I. Budapest 1983, 542.

15 DAP I. Bevezetés. VI.; Hervay: pálosok. In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 484-489.; Pálosok. In: F. Romhányi (főszerk.), F. Romhányi-Laszlovszky-Szakács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

16 Diós: Pál, Remete, Thébai, Szt. In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 439-442.

17 DAP I. Bevezetés. VI.; Pálosok. In: F. Romhányi (főszerk.), F. Romhányi-Laszlovszky-Szakács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

18 DAP Bevezetés. VI.; Pálosok. In: F. Romhányi (főszerk.), F. Romhá-nyi-Laszlovszky-Szakács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon; Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Budapest 2000, 9.

19 A devotio moderna egy keresztény lelkiségi irányzat a 14. és 15. században, amely a katolikus egyház belső, lelki és erkölcsi megújulását tűzte ki célul.

20 Pálosok. In: F. Romhányi (főszerk.), F. Romhányi-Laszlovszky-Sza-kács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

21 Marton József: A keresztény szerzetesség története. Kolozsvár 2010; aczél László Zsongor-Legeza László-Szacsvay Péter-Török József: Pálosok. Budapest 2006, 22.

22 DAP I. Bevezetés. VI.; Hervay: pálosok. In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 484-489; Puskely Mária: Szerzetesek. A megszentelt élet 99 intézménye. 80.; Balanyi György: Szerzetesrendek. Budapest 1933, 47-49.

23 Hervay: pálosok. In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 484-489; Remete Szent Pál. In: Diós István (szerk.): A szentek élete. Budapest 2009. I. 54-58.

24 DAP I. Bevezetés. VII.; Darvas-Kozma: A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján. 79-80; kubinyi András: Magyarország és a pálosok a XIV-XV. században. In: Sarbak Gábor-Őze Sándor (szerk.): Decus Solitudinis. Pálos évszázadok. Budapest 2007, 44.

25 Hervay: pálosok. In: Diós (főszerk.), Viczián (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. 484-489.; A pálos liturgiáról lásd még: Török József: A magyar pálosrend liturgiájának forrásai, kialakulása és főbb sajátosságai (1225-1600). Budapest 1977.

26 Mályusz: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon, 261.

27 Amikor a termékeket a gazdálkodó egység maga termeli és fogyasztja el.

28 Darvas-Kozma: A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján. 79-80; F. Romhányi: Kolostori gazdálkodás a középkori Magyarországon. In: Kubinyi András-Laszlovszky JózsefSzabó Péter (szerk.): Gazdaság és gazdálkodás a középkori Magyarországon: gazdaságtörténet, anyagi kultúra, régészet. Budapest 2008, 215-218; A pálos gazdálkodásról lásd még: F. romhányi: A lelkiek a földiek nélkül nem tarthatók fenn. Pálos gazdálkodás a középkori Magyarországon. Budapest 2010.

29 DAP I. Bevezetés. VII; A pálos építészetről lásd még: Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon. Budapest 2003; Guzsik Tamás: A pálosok és a „koldulórendek" (késő gótikus építészet Magyarországon). In: Sarbak Gábor (szerk.): Varia Paulina I. Pálos rendtörténeti tanulmányok. Csorna 1994; Bodó Balázs: A pálos rend építészete a XV. század derekáig. Datálási problémák. In: Sarbak-Őze (szerk.): Decus Solitudinis. Pálos évszázadok; Legeza László: Középkori pálos építészet a Kárpát-medencében. In: Sarbak-Őze (szerk.): Decus Solitudinis. Pálos évszázadok.

30 DAP I. Bevezetés. VII.

31 DAP I. Bevezetés. VII; Hervay Ferenc Levente: pálosok. In: Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. X. kötet (Oltal-Pneu). Budapest 2005, 484-489.

32 Hervay Ferenc: A pálos rend elterjedése a középkori Magyarországon. In: Balázs Éva-Fügedi Erik-Maksay Ferenc (szerk.): Mályusz Elemér emlékkönyv. Társadalom és művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest 1984, 168-169.

33 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Acta Paulinorum (a továbbiakban AP) fasc. 151, fol. 29-36. In: DAP I. 195.

34 Bunyitai Vince: A váradi püspökség káptalanai s monostorai a püspökség alapításától 1566. évig. In: Bunyitay Vince: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. II. Nagyvárad 1883, 465; Péterffy Károly: Sacra concilia ecclesiae romano-catholicae in regno Hungariae celebrata ab anno ChristiMXVI. usquead annum MDCCXV... Bécs 1742. 282.

35 Mindszent 1. In:. Romhányi (főszerk.), F. Romhányi-Laszlovszky-Szakács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.