Fábián Róbert
aDALÉKOK SZENT MIHÁLY KULTUSZÁRÓL A KÉSŐ KÖZÉPKORI ERDÉLYBEN

 

 

Az erdélyi egyházmegye alapításáról

Az erdélyi (ma gyulafehérvári) püspökséget illetően egyes történészek úgy vélekednek, hogy Szent István 1009-ben alapította, amikor legyőzte Gyulát, az erdélyi területek urát. Más történészek viszont az alapítás évét kissé korábbi időpontra datálják. Alapító oklevél, mint a többi szentistváni alapítású egyházmegye esetében, nem maradt fenn. Egyike a tíz, ekkor alapított egyházmegyének viszont számos egyedi vonással tűnik ki a többi közül: az egyetlen olyan szentistváni alapítású egyházmegye, amely nevét nem a püspöki székhelyről kapta, hanem arról a földrajzi régióról, ahol található; egyike azoknak az egyházmegyéknek, amelynek keleti rítusú gyökereiről sokat beszéltek; az egyházmegye védőszentje pedig ezen kívül csak egy egyházmegye patrónusa a Magyar Királyság területén. Jelen rövid tanulmány, a teljesség igénye nélkül, a középkori erdélyi Szent Mihály-kultusz egyes aspektusaira szeretne rávilágítani, s röviden megvizsgálni a kultusz eredetét. Az erdélyi középkori szentkultusz történeti vizsgálatának historiográfiája még gyerekcipőben jár, csupán néhány releváns munka született az elmúlt esztendők alatt, s ezek java sem magyar nyelven. Három alapvető kérdés tevődik fel Szent Mihály kultuszának vizsgálatakor: honnan ered a kultusz? Miként nyilvánul meg? Kik a kultusz fő propagálói?

Szent Mihály kultuszának eredete

Az erdélyi püspökség alapítója Szent István, viszont számos olyan nézet is kialakult a múltban, miszerint az egyházmegye határainak kelet felé tolódásával jött létre. Karácsoni János volt az első (s az ő nézetét vitték majd tovább többen is), aki azt vallotta, hogy az erdélyi püspökség első központját Tasnádon, majd Kolozsvárt kell keresni, s innen került át Szent László közbelépésével Gyulafehérvárra. A nézet mellett szóló első érv az, hogy mindhárom templom patrónusa Szent István,¹ viszont mindez csupán arra lehet bizonyíték, hogy az egykori egyházmegye határai a Meszesen túlra, egészen Tasnádig nyúltak.

A válasz arra a kérdésre, hogy honnan ered az erdélyi Szent Mihály-kultusz, adalékokkal szolgálhat a keleti püspökség létét illetően is, hisz köztudott, hogy Gyulának kapcsolatai voltak Bizánccal, s egy bizonyos Hyerotheos, Türkia püspöke Erdélybe érkezett 953 után. A keleti püspökség létéhez nemcsak a püspökség elnevezése, hanem a patrónus, Szent Mihály választása is magyarázat lehet. Másfelől Szent Mihály patrónusnak választása pusztán a szent középkori népszerűségét is mutathatja.

Egyike a legrégebbi Szent Mihály tiszteletére szentelt európai templomoknak a római Via Salarian, a Nagy Szent Leó (440461) által november 29-én szentelt templom. Már a 4. századból vannak adatok arra, hogy Rómában Szent Mihályt és a többi arkangyalt tisztelték.² Az 500-as évek körülire teszi a hagyomány Gargano hegyére az arkangyal megjelenését, május 8-ra, ezért ezen a napon tartották Európában a legtöbb helyen Szent Mihály ünnepét. Konstantinápolyban Szent Mihály tiszteletére templomot 716. november 8-án szenteltek.³ Ez az a dátum, amikortól a Szent Mihály-kultusz Keleten való hangsúlyosabb terjedéséről beszélhetünk. Az arkangyal nemcsak a Nyugat-Római (a 955-ös, magyarok elleni augsburgi csatában például Szent Mihály alakja volt a keresztény zászlókon), hanem most már a Bizánci Birodalom protektora. A keleti ikonográfiában már a kezdetektől Szent Mihályt mint a mennyei seregek vezérét, az utolsó ítélet angyalát, a templomok és a katonák védőszentjét ábrázolják. Egyféle katonaszentként tisztelték. A germán népek körében Szent Mihály a szegények védőszentje, a haldoklók oltalmazója, az, aki mérlegre helyezi az emberi jó és gonosztetteket, s elkíséri a lelket a mennyországba.⁴

Szent Mihály-kultusz a középkori Erdélyben

Elsődleges forrás, ahol nyomon követhető a kultusz fejlődése, a középkori Erdély területén fellelhető, bizonyíthatóan Szent Mihály tiszteletére szentelt oltárok (az erdélyi püspökség és a szász dékánságok esetében). A Szent Mihály tiszteletére szentelt oltárok pontos száma vitatható, az eddigi kutatások alapján megállapítható, hogy két ilyen oltárról beszélhetünk a főoltáron kívül, amelyek a gyulafehérvári székesegyházban voltak, továbbá huszonkettő plébániatemplomokban és egy temetőkápolna.⁵ Entz Géza még csak két oltárról beszél, viszont mivel már 1363-ból vannak adatok arra, hogy a klérus Szent Mihály oltáránál szolgált, feltételeznünk kell egy korábbinak a létét.⁶ (Szent Mihály tiszteletére szentelt oltárok: l. táblázat)

A Szent Mihály tiszteletére szentelt oltárok Florea Carmen kutatásai szerint⁷:

Helység (főesperesség, dékánság)	Dátum	Forrás
Gyulafehérvár, székesegyház: Szent Mihály-oltár	1363
Gyulafehérvár, székesegyház: Michaelis Altaris minoris Beati Michaelis	1431	Entz 1953. 200-205.8
Gyulafehérvár, székesegyház: Altaris apparitionis Sancti	1453	Zimmermann-Gündisch 1975. 2839.9
Kiskerék (Kradendorf) (fehérvári főesp.)	1333	Beke 1894. 98.10
Mihálc (fehérvári főesp.)	1332-1337	Beke. 1894. 29.
Kolozsvár (kolozsi főesp.)	1332	Beke. 1984. 686.
Diosad	1349	Entz 1996. 276.11
Jegenye	1418	Entz 1994. 104.12 és Engel13: Jegenye
Tasnád (Trestendorf)	1402	Entz 1996. 481.
Szentmihálytelke	1334-1335	Entz 1994. 158.
Sáromberke (Scherberg)	1453	Entz 1996. 434. és Engel: Sáromberke
Septér	1461	Entz 1996. 441.
Szészárma (szolnoki főesp.)	1332	Beke 1894. 193. és Engel: Szészárma
Magyarborzás (dobokai főesp.)	1433	Entz 1996. 366.
Mikefalva	1433	Entz 1996. 389.
Marosdátos	1400	Entz 1996. 266.
Bonyha (Bachnen) (küküllői főesp.)	1332	Entz 1994. 81.
Beszterce, temetőkápolna (besztercei dékánság)	1533	Bunyitay et al. 1902. 281.14
Nádpatak (Rohrbach)	?	Gündisch 1987. 102.15
Szászújfalu (Neudorf) (besztercei dékánság)	1429	Entz 1996. 496.
Omlás (Hamlesch) (sebesi dékánság)	1501	Gündisch 1987. 100.
Mihályfalva (Michaelsdorf)	?	Gündisch 1987. 101.
Kisdisznód (Michelsberg)	1223	Entz 1994. 111.
Szásznagyvesszős (Michelsdorf) (küküllői főesp.)	?	Gündisch 1987 99.
Szászhalom (Hundertbüchlen)	1475	Entz 1996. 449.
Zernyest (Zernescht)	?	Gündisch 1987. 98.

1431-ben Lépes György püspök (1427-1442) a székesegyházban két oltár felállítására kér engedélyt a pápától: egyet Szent Mihály és egyet Szent Borbála tiszteletére.¹⁶ A püspök kívánságát teljesítették akkor, amikor a székesegyház kereszthajójának északi részében, szentszéki engedéllyel, a saját költségén, Szent Mihály főangyal tiszteletére építtetett oltár közelében helyezték örök nyu-galomra.¹⁷ 1431 után a források világosan megkülönböztetik a másik Szent Mihály tiszteletére szentelt oltárt a Lépes György által építettől.¹⁸

A végrendeleteket nézve a Szent Mihály oltárának tett adományok előkelő helyet foglalnak el, ugyanis az adományok számát nézve a negyedik leggyakoribb a koldulórendek templomai vagy a kolozsmonostori konvent mellett.¹⁹ Hunyadi János úgy dönt, hogy ide legyen eltemetve, Apafi Mihály pedig 1447-ben kelt testamentumában említést tesz, hogy halála után a Szent Mihály-templom papjai majd imádkozzanak lelkéért. Az almakeréki templom oltárán Szent Mihályt mint katonaszentet ábrázolják, amint páncélban, lándzsával átszúrja a sátán nyakát. Mindezek nagyon hasonlítanak a népi Szent Mihály-képhez vagy az általános ábrázolási vonalakhoz, melyek a gyulafehérvári székesegyház Szent Mihály-ábrázolásain is fellelhetőek.²⁰ A középkori ember lelki problémájának egyikére mutat rá, a túlvilág iránti aggodalmaskodását mutatja, amelyre az adományok megoldást jelenthetnek. Várdai Ferenc erdélyi püspök (1514-1524) végrendelete a közbenjárókba vetett hitéről számol be, amikor testét majd a Szent Mihály-székesegyházbatemetik el. Szent Mihályt mint közbenjárót és védelmezőt ismeri.²¹ A bécsi Nemzeti Könyvtárban őrzött pontificáléjában érdekes ábrázolását találjuk (5a folió) Szent Mihálynak: papi öltözéket visel. A püspök és a püspökség védelmezőjének képe a rosszal, gonosszal szemben.²²

1489-ben a pápa Mátyás király által széles körben támogatott Geréb László erdélyi püspök (1475-1501) kérésére búcsúlevelet állít ki a gyulafehérvári székesegyház részére. Ami ránk maradt, az a püspöknek a pápához intézett kérelme, amely 1448. december 5-én kelt, s VIII. Incéhez van címezve. Ebben Geréb László püspök arra kéri a pápát, hogy újítsa meg a VIII. Bonifác pápa (1294-1303) által kibocsátott, búcsút biztosító bullát. Így a levél nemcsak egyszerű kérelem, hanem több részletet is tartalmaz a VIII. Bonifác pápa által kibocsátott búcsúlevélre utalva.²³ VIII. Bonifác pápasága alatt Monoszlói Péter viselte az erdélyi püspöki tisztséget 1270-től 1307-ig. A búcsúlevél minden bizonnyal kapcsolatba hozható az 1277-es pusztításokkal. Püspöksége alatt, 1277-ben a szászok a tized fizetése és más anyagi vonatkozású nézeteltérések és egyfajta erősödő önállósodási kísérlet következtében betörtek Hunyad megyébe, ahol komoly pusztításokat végeztek, majd megrohamozták a székesegyházat, felgyújtották, kirabolták, a kincseket elvitték, sokakat leöldöstek. Annyira tönkrement ekkor a püspöki központ, hogy csak királyi segítséggel tudott helyreállni.²⁴ Ennek kapcsán biztosan állítható, hogy nemcsak a királyi segítség (a tordai sóbánya jövedelmei), hanem a búcsú-kedvezményekből befolyó összegek is a püspöki központ helyreállítására szolgáltak.

Monoszlói Péter 1276-ban megegyezik a kanonokokkal, hogy saját pénzén várat építtet a Torockói-hegységben, a káptalan tulajdonára, a Lapis sancti Michaelis nevű helyre. Ez a püspöknek Szent Mihály iránti tiszteletét, szoros kötődését, s Szent Mihály és a hegy, hegység kapcsolatát mutatja (vö. Szent Mihály megjelenése a Gargano-hegységben).²⁵

Geréb László püspök leveléből megtudhatjuk, hogy Szent Mihály ünnepét május 7-én ülték, ő arra kéri a pápát, hogy akár a Porciunkula-búcsú vagy a Santa Maria degli Angeli templom búcsújának esetében, itt is engedélyezze, hogy két napon keresztül, május 7-én és 8-án is búcsút lehessen nyerni a székesegyházban. A Porciunkula-búcsú ebben az időben már Európa-szerte ismert volt, illetve a Santa Maria degli Angeli templomáról azt tartották, hogy egyetlen zarándoklattal teljes bűnbocsánatot lehetett nyerni. A püspök kéri, hogy a székesegyházhoz zarándokoló is ugyanazokban a búcsús kegyelmekben részesülhessen, mint a Porciunkula-búcsú esetében. Ugyanebben a kérelemben a püspök arról biztosítja a pápát, hogy e két nap majd hat világi, illetve hat szerzetespap jelenlétéről gondoskodik a székesegyházban, akik biztosítják a zarándokok számára a gyónási lehetőséget s a bűnük alóli feloldozást.²⁶ A kérelem arról tanúskodik, hogy a püspököt a központi papság is támogatta, illetve minden bizonnyal Szent Mihály kultuszának újbóli felpezsdítését akarták, s ezért kérték a régi búcsúlevél megerősítését.²⁷ A kérdés, ami megválaszolatlan marad:

Monoszlói Péter ideje alatt ő vezette be a május 7-ei ünneplést 8-a helyett, vagy egyszerűen valami helyi szokást követett? A pápai bulla helyi szokást hagyott jóvá, s a gyulafehérvári székesegyházban helyi szokás szerint ünnepeltek volna?

A fennmaradt középkori magyar liturgikus könyvekben Szent Mihály ünnepéhez kapcsolódóan az adventus, apparitio, inventio, victoria S. Michaelis kifejezéseket találjuk. Mindezek bizonyos közeledést mutatnak a Gargano-hegységi ünneplé-sekhez.²⁸ A tény, hogy a gyulafehérvári székesegyházban több oltár is található Szent Mihálynak szentelve, ugyancsak a kultusz elevenségéről árulkodik.²⁹ A kultusz legfőbb terjesztői nemcsak a püspök és a központi papság, mint arról Geréb László kérelme is tanúskodik, hanem a céhek vezetői. Kolozsváron a mészárosok céhének védőszentje Szent Mihály volt, a céh léte már 1422-ben bizonyított. A céh tagjai közül néhányan megtagadják a részvételt a Szent Mihály tiszteletére rendezett körmeneteken és miséken, így a városatyák arról határoznak, hogy be kell zárni azok boltját, akik ezeken a szertartásokon nem vesznek részt. Azoknak pedig, akik a céh ellen vétkeznek, gyertyát kell vásárolniuk Szent Mihály oltára javára.³⁰ A kultusz propagálói nemcsak a főpapok vagy a városi vezetők voltak, hanem az Erdélybe betelepedett szászok is magukkal hozták a Szent Mihály iránti tiszteletet, ezt mutatja a számos szász település is, ahol az arkangyalt tisztelték.

Szent Mihály megjelenésének ünnepe a középkori Magyar Királyság területén később terjedt el. A nyitrai és a veszprémi zsinat 1494-ben, majd 1515-ben vezette be május 8-át mint választható ünnepet a naptárba. Addig csak a szeptember 29-i ünneplésről vannak adatok, hisz már Szent László ideje alatt a szabolcsi zsinat ezt az ünnepet bevezette a liturgikus naptárba.³¹

A már említett almakeréki (Malmkrog) szárnyasoltár fő képe az adományozókat ábrázolja. A női adományozó a trónon ülő, koronát viselő Mária előtt térdel. A térdelő nő mögötti alak szentségtartót tart a nő feje fölé, és mintegy bemutatja védencét a Szűzanyának. A térdelő nő ezekkel a szavakkal fordul Máriához: „Ora pro me sancta Dei genitrix". Az őt bemutató szent pedig Assisi Szent Klára. Vele szemben, Mária másik oldalán a férfi adományozót láthatjuk, s azt, amint őt patrónusa, Szent Mihály bemutatja - nem Máriának, hanem a Szűzanya ölén látható - Jézusnak. A férfi ezekkel a szavakkal fordul Jézushoz: „O fili Dei Miserere mei". A keresdi dékánság faluja, Almakerék a Becsegergely nembeli Apafiak birtoka 1305-tól 1534-ig.³² Általánosan elfogadott, hogy az ábrázolt férfi adományozó Apafi Mihály, ő rendelte volna az oltárt valamikor a 15. század közepén. Szent Mihály a képen tehát nemcsak az adományozót bemutató szent, hanem védőszentje is, Apafi a nevét viselte. Az adományozó Szent Mihály iránti tisztelete pedig nemcsak ebből látszik, hanem a szárnyasoltár másik képe is őt ábrázolja, amint a sátánt legyőzi.³³ Eklatáns példája ez annak, hogy a középkorban Erdély területén (akárcsak máshol is) Szent Mihály kultusza nemcsak a templomok falain belül nyilvánult meg, hanem a személynevek, személyek és a mennyei közbejáró között is kapcsolat alakult ki.

 

Jegyzetek

1 Karácsonyi János: Szent László király élete. Attraktor, MáriabesenyőGödöllő 2006, 67.

2 Diós István: A Római Martyrologium. SZIT, Budapest 2010, 336.

3 Justin Lang: Michael, In: Lexikon für thelologie und Kirche, vol. 6. Herder, 2006, 228-236.

4 Idem. Léstyán Ferenc Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gloria, Kolozsvár 1996, 12-14. Itt a szerző 39 olyan települést sorol fel, melyek templomának védőszentje Szent Mihály, s középkori eredetűnek datálja ezeket. A megállapítások egy része hibás, az a tény, hogy egy település védőszentje később Szent Mihály, még nem bizonyíték a középkori létezésére.

5 Florea, Carmen: The Cult of Saints in Late Medieval Transylvania (14-16 centuryes). Babe§-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Kar [Doktori értekezés]. Kolozsvár 2013, 354-355.

6 Idem, 48.

7 Idem, 354-355.

8 Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. Akadémiai Kiadó, Budapest 1953.

9 Zimmerman, Franz-Gündisch, Gustav: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen is Siebenbürgen, V. kötet. Ed. Academiei RSR, Bukarest 1975.

10 Beke Antal: Az erdélyi egyházmegye képe a XIV. század elején. Magyar Sion, 1894 (8. évf.), 1-12. sz.

11 Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században. EME, Kolozsvár 1996.

12 Entz Géza: Erdély építészete a 11-13. században. EME, Kolozsvár 1994.

13 Engel Pál et al. (ed.): Hungary in the Late Middle Ages. CD.

14 Bunyitay Vince-Rapaics Raymond-Karácsonyi János: Monumenta Ecclesiastica tempora innovatione in Hungaria religionis (Egyháztörténelmi emlékek a magyaroszági hitujítás korából), I-III. kötet, 15201529. Szent István Társulat, Budapest 1902.

15 Gündisch, Gustav: Die Patrozinien der sächsichen Pfarrkirchen Siebenbürgens, Forschungen über Siebenbürgen unde seine Nachbarn. Festschrift für Zsigmond Jakó und Attila T. Szabó et Benda Kalman et al., I. kötet. Trofenik, München 1987.

16 Pál Lukcsics: XV. századi pápák oklevelei. II. kötet, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1931, 21.

17 Temesváry János: Erdély középkori püspökei . Minerva Irodalmi és Műintézeti Részvénytársaság, Cluj-Kolozsvár 1922, 352-353.

18 Entz 1953, 203.

19 Florea, 50, illetve: Lupescu Mária-Magdolna: Societate nobiliară şi cultură materială in Transilvania medievală: Testamente nobiliare din Transilvania până la 1540, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Kar [Doktori értekezés], Kolozsvár 2008, 76, 120.

20 Florea, 56-57.

21 Florea, 50.

22 Berkovits Ilona: Várdai Ferenc pontificáléja Bécsben. Magyar Könyvszemle, LXVI (1942), 259-264.

23 A szóban forgó kérelmet Temesváry János teljes egészében közölte, átvéve a Történelmi Tár 1900, 13 évf. 1. számából. Vö.: Temesváry, 431.

24 Marton József: Az Erdélyi Egyházmegye a középkorban. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda 2013, 35.

25 Florea, 44.

26 Temesváry, 431.

27 Florea, 44-45.

28 Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából, II. kötet. Szent István Társulat, Budapest 1977, 312-313.

29 Idem, 50.

30 Gross, Lidia: Conferirile medievale in Transilvania (secolele XIV-XVI.). Argonaut, Cluj Napoca 2009, 292.

31 Florea, 43. és Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és Zsinati határozatok forrásai, SzentIstván-társulat tud. és irod. osztálya, Budapest 1904, 79.

32 Engel: Almakerék.

33 Crăciun, Maria - Fulton Elaine (ed.): Communities of Devotion. Religious Orders and Society in East Central Europe, 1450-1800. Ashgate, 2011, 29-31.