Bőjte Mária
tANÍTANI CSAK PONTOSAN, SZÉPEN…
A szerző fizikatanár a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskolában.
„Amikor egy órán jelen vagyunk, sohasem azon az órán vagyunk jelen. Ha igazán érteni akarjuk, hogy a szellem milyen titkos búvópatakokon hatol a megfor-málandóba, akkor ezer szállal kötődünk azokhoz, akiket beavatottá akarunk tenni, s már az első pillanatban elszakadunk a konkrét tárgy szakmai nyersanyagától, az adott óra anyagától. [...] Érzelmeink, indulataink, szenvedélyeink heve átfűti, megmásítja azt a pőre valamit, amit egy nem művész tanár szaktárgyi egységnek nevezne" - mondja Wiedemann László matematika-fizika szakos tanár (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kísérleti Fizika Tanszék). Valóban. Hosszú évek mindennapjai erősítették és emelték a hitelesség magasságába számomra ezt a valóságot, és halványította el mindazt a tudást, amit pedagógusi diploma koronázott. Az említett lehetőségről ugyanis szó sincs a tanárképzés alatt. Van pszichológia, pedagógia, módszertan, de mindhárom úgy kerüli meg a lényeget, hogy ellenőrizhetetlen eredmények, hangzatos elvek felsorakoztatásával bizonygatja követésre méltóságát. Aztán a legtöbb pedagógus a katedra mögött döbben rá, hogy az a tudás, ami elég volt a diploma megszerzéséhez, kevés ahhoz, hogy a rászegeződő tekintetekbe kapaszkodva egyaránt nyújtson tudást és ihletet. Egyik oldalon ott egy elsajátított eszmerendszer, ami a gyakorlatban működésképtelenséggel sokkol, a másik oldalon pedig egy osztálynyi csodára váró diák, középen a tanár, aki a súrlódások olajozásával próbálja gördülékennyé tenni a haladást, azaz próbál oktatni, és az oktatással létrehozni a természettudományos kompetenciák olyanfajta fejlesztését, amely a hivatalos verzió szerint is hitelesíthetné az oktatási folyamatot.
A hivatalos megfogalmazás azonban, elérhetetlen magasságokba mutatva, többek között így szól: „A természettudományos kompetencia kritikus és kíváncsi attitűdöt, az etikai kérdések iránti érdeklődést, valamint a biztonság és a fenntarthatóság tiszteletét egyaránt magában foglalja - különösen a tudományos és technológiai fejlődés saját magunkra, családunkra, közösségünkre és az egész Földre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A tanuló ennek révén válik kritikussá az áltudományos, az egyoldalúan tudomány- és technikaellenes megnyilvánulásokkal szemben. Képes és akar cselekedni a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása érdekében lokálisan, és globális vonatkozásokban egyaránt." (Fizikai Szemle 2010/3)
Itt adódik az első botlasztó. Aki a forgatónyomatékot és az atomfizikát tanulta, hogy tud attitűdöt formálni, és egyáltalán, lehet-e azt célként kitűzni, hogy a diák képes legyen és akarjon cselekedni, valamint etikai kérdések iránt mutatni érdeklődést? El tudunk jutni pedagógusként egy tanuló esetében ilyen mélységekbe kísérletek bemutatásával és logikai összefüggések megvilágításával? Valljuk be: nem. A diák a megszerzett ismeretek birtokában vagy érdeklődik, vagy nem, vagy akar cselekedni, vagy nem. De ez már nem tartozik rám, fizikatanárra, mert nem az én hatásköröm része. Az én feladatom pontosan, tisztán bemutatni a fizika által megszerezhető többlettudást, és az adott óra keretei között élővé, emészthetővé tenni azt. Igazi célként magamra vonatkozóan fogalmazhatok meg bármit olyan lépések és döntések esetében, amelyek az oktatás hatékonyságát, harmóniáját szolgálják, ugyanakkor felajánlják a tanulónak a kritikus magatartás, a cselekvés lehetőségét. Mindezt alázattal és a diák döntésének, választásának mély tiszteletben tartásával.
Meggyőződésem, hogy a pedagógus igazi feladata a lelkesítés és a megerősítés a tanított tantárgyi jellegzetességek felhasználásával. A tantárgy a találkozás oka, a kapcsolat létrehozója és az út, amelyen a száraz információk emlékek, érzések ébresztésével jutnak el tanártól diákig. Ha akarjuk, ha nem, tőlünk függetlenül.
A kötelező oktatásban nálunk VI. osztályban találkozik a fizikával a kisdiák, aki akkorra már tapasztalati síkon felfedezte a világ működését, ismeri a legtöbb mikorra és miértre a választ, még ha nem is a legpontosabban, és tudatában megteremti azt a személyes alapot, amelyre az iskolai ismeretek épülhetnek. Ezt belátva a tanár feladata csupán a rendszerezés és a tudományos fogalmak tapintatos bevezetése lesz a tanulók már bejárt útjain. Azáltal, hogy emlékei felidézésével, elmesélésével személyesen lesz érintve, a diák motiválása erősebbé válik, irányítása pedig könnyebbé. Észreveheti, hogy a fizika és a körülöttünk levő világ mint olyan magában hordozza a megismerés és megértés lehetőségét, hiszen egyéni színben és sajátos mélységben ugyan, de mindenikükben ott a fény, az árnyék, a mozgás, a hő mint a megtapasztalt realitás visszatükröződése, emlékek formájában, felszabadításra várva. A felszabadítás érdekében pedig közösen indulhatunk, már a címmel, hiszen egy alany, egy állítmány olyan tág területeket fedhet le a szavak jelentésmezejének köszönhetően, hogy a tanár nagy eséllyel megtalálja azt, amelyik éppen a megtanítandó fogalom irányába mutat. Rugalmasan bízhatjuk a címválasztást a diákokra, hogy aztán a nem várt végeredményre is közösen csodálkozhassunk rá.
Az események boncolgatása nagyon jó alkalom a világban uralkodó rend, az emberre szabottság tényének tetten érésére. Ilyenkor nem meglepő fizikatanárként azt mondani: hála Istennek, hogy nem látjuk a fényt, hiszen semmi egyebet nem láthatnánk tőle, és hogy sokat köszönhetünk a gravitációnak, már csak a személyes tárgyak megtalálásának kapcsán is. Így nemcsak olyan száraz adatok jutnak el a diákhoz, mint a fénysebesség vagy a gravitációs állandó, hanem a hozzájuk kapcsolható, konkrét előnyökkel járó, gyakorlati megnyilvánulások és a természet rendjében tetten érhető gondviselés is. Ezt belátva talán magáénak érzi, talán tenni akar érte, és megőrzi a ráeső részt. Különös szépség és előny az, hogy itt nem a távoli időkben leírt bibliai igékből fejtjük ki a hálára buzdítást, a jó felismerését, hanem abból a konkrétumból, ami karnyújtásnyira van tanártól, diáktól, nap mint nap megtapasztalható, és az iskolában kötelezően tanítandó anyag része. Mint ilyen egy nagyobb rendszer összefüggéseit, alapelveit boncolgató tudományág.
Istenre utaltságunk és Istennel való szoros kapcsolatunk fizikaórákon történő hitelesítésére álljon itt minden idők egyik nagy fizikusának, Galileinek a kijelentése: „Isten nem kevésbé nyilvánítja ki magát a természet tényeiben, mint a Biblia szent állításaiban." Szabad tehát nekünk Isten irányába indulni a fizikaórán is az eltévedés legkisebb veszélye nélkül, ha erre késztetést érzünk, mialatt a célokat saját tevékenységünkre fogalmazva oktatjuk és ápoljuk a ránk bízott lelkeket.
