Könyv
pAUL M. ZULEHNER – PETER NEUNER:
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD
Gyakorlati egyháztan
„Az egyházról gondolkodhatunk elméletileg, és az egyházat alakíthatjuk gyakorlatilag, de az még az általunk elképzelt és megfestett legjobb változatában sem lesz soha Isten országa. Isten országát nem mi hozzuk létre, és nem is a legmagasztosabb egyháztan - sem elméletben, sem gyakorlatban." (Zulehner-Neuner)
A szerzők abban a meggyőződésben vetik papírra teológiai tudásuk és élettapasztalatuk szintézisét ebben a könyvben, hogy az egyháznak, bár köze van Isten országához, hiszen az arról szóló örömhírben gyökerezik és azt hirdeti, itt a földi életben azonban, az ember bűnre való hajlamának köszönhetően, nem lesz azonos azzal. A szerzők komolyan veszik, hogy a Miatyánk „Jöjjön el a te országod" kéréséhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a „bocsásd meg a mi vétkeinket" kérés is. Megvallásuk szerint „a teológia feladata, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre, ha az egyház formája és rendje árnyékot vet az örömhírre, és ha a megszokások fontosabbá válnak, mint az Isten országához szükséges megtérésre való felhívás." (Zulehner-Neuner 10) Ahol és amikor az egyháziak ennek tudatában gondolkodnak önmagukról és az egyházról (és nem csak azokról, akik úgymond még kívül állnak), szerénységről tesznek tanúbizonyságot, ami viszont előfeltétele annak, „hogy valami konkrétat meg is valósítson abból, amit Isten országa és uralkodása jelent" (Zulehner-Neuner 10).
A könyv címe ezért egyben felszólítás is a bűnbánatra, ám ugyanakkor természetesen annak a reménynek is a kifejeződése, hogy valami konkrét mindig és minden körülmény között megvalósítható Isten országából. Ennek módját és napjaink útvesztőit foglalják össze a szerzők érthetően és életközelien.
Nagyon érdekes a könyv keletkezési háttere. Nagy teológiai tudás és komoly élettapasztalat van mögötte, ezen túl azonban a könyv megírásának gondolata 2007 és 2011 között érlelődött, egy számunkra nem szokványos helyen, Kínában. Neuner és Zulehner évek óta tanítottak ugyanis a Kínai Katolikus Egyház Nemzeti Papnevelő Szeminárium dékánjának meghívására olyan kispapo-kat, papokat és szerzeteseket, akik napjainkig igen kemény kommunista diktatúrában kell helyt álljanak, vagy a hivatalos kommunista hatalommal összejátszó, vagy pedig a föld alatti, Rómával egységben álló katolikus egyház tagjaiként. Hogy is lehet ilyen helyzetben az egyház egységéről beszélni? Hogyan lehet az üdvösségről beszélni egy olyan közegben, ahol buddhisták, hinduk, mazoisták nem valami távoli valóságok, hanem húsvér emberek, akik a szomszédban, a családban, a baráti körben jelen vannak? Hogyan lehet napjainkban Kínában, Nyugat-Európában és a posztkommunista országok társadalmában a krisztusi tanításhoz hűen tájékozódni és valami konkrétat Isten országából megvalósítani?
A könyv eredetileg német nyelven jelent meg. Amikor aztán kelet-európai teológusok elolvasták a német kiadást, számos olyan támpontot véltek felfedezni a könyvben vázolt kihívásokban és ezek teológiai megközelítésében, melyet a posztkommunista országok társadalmi és egyházi kihívásaira való tekintettel igencsak hasznosnak találtak. Éppen ezért kezdeményezték a könyv lefordítását néhány kelet-európai nyelvre. Így jelent meg ez a könyv immár - természetesen a kínai nyelv mellett - szlovákul, horvátul, oroszul, lengyelül és 2014-ben magyarul is. „A kommunista rendszerek több évtizedes elnyomása a kelet-európai országokban is nyomot hagyott, ez pedig szükségessé teszi az újratájékozódást, feltéve, hogy nem akarnak egyszerűen visszatérni a kommunista időket megelőző egyházi formákhoz, elszalasztva ezáltal a jelen kihívásait. A visszatérés veszélye korántsem múlott el. Néhány, ezekből az országokból és kultúrákból származó teológus vállalkozott arra, hogy lefordítja a szöveget. Nem azért, hogy az itt bemutatott példákat utánozzák, hanem azért, hogy teológusok és közösségek munkaanyagává legyen, és hogy ők, a szöveg feldolgozása után, nagyobb készséggel és bátorsággal merjék újrafogalmazni a régi üzenetet a mindenkori társadalmi és kulturális összefüggéseknek megfelelően." (Zulehner-Neuner 12-13)
Röviden érzékeltetni szeretném, milyen a könyv stílusa, illetve megmutatni, mennyire könnyed, érthető, ugyanakkor mennyire mély teológiai gondolatokat tartalmaz. Igyekeztem néhány közkedvelt kérdést megfogalmazni, melyekre nem szokványosan, sablonszerűen válaszolnak a szerzők ebben a könyvben. Szolgáljanak ezek a kérdések és válaszízelítők arra, hogy betekintést kapjunk a könyvre jellemző írásmódba és abba a világot, embert és Isten szerető teológiába, mely a szerzők tudományos munkásságának egyik fő ismérve.
1. Mi áll a keresztény örömhír, és ezzel az egyház igehirdetésének középpontjában? A válaszhoz Alexandriai Szent Kelemen példájára értelmezik át a szerzők az Orfeusz és Eurüdiké ősi görög mítoszát, és vallják, hogy „a keresztény örömhír központjában nem az egyház áll, hanem az isteni »zenésznek« az a szeretet-dallama, amely Eurüdikéhez, azaz az emberiséghez szól. A lantos a legvégsőkig, még a halálba is követi elvesztett és halott szerelmét. Nem kevesebbről, mint Istenről és a világról van tehát szó. Ebben a tragédiában, ebben a történetben, amelyet a teológia »üdvtörténetnek« nevez, az egyház ugyan fontos, de mégiscsak viszonylagos szerepet játszik: nem több és nem kevesebb, mint »eszköz«. Istentől való és Krisztus hangszere. Nem az egyház játszik, hanem az isteni művész. A feltámadt Krisztus az, aki az egyházlanton az egész Eurüdiké-emberiségnek énekelni kezd szerelemből, hogy Eurüdikét a halál birodalmából a szeretet világába, Isten országába vezesse."
2. Mit jelent az emberiség egyre szorosabb egysége Isten szemszögéből, vagyis teológiailag? „Nem az egyház áll a keresztény üzenet középpontjában, hanem Isten és az egész emberiség. Még pontosabban az ember Istennel és az emberek egymással való egysége. Jézus szavaival: az isten- és emberszeretet a maga sokoldalú vetületeivel. Az emberek szeretete mindenekelőtt a szegények és különféle bajokban szenvedők iránt mutatkozik meg. Aki Isten szemével néz az emberre, az érzékenyebb lesz a szenvedők iránt. A kis, német Passaui Egyházmegye lelkipásztori terve ezt a következőképp fogalmazza meg: Az olyan egyház, amely önmaga körül forog és eközben megfeledkezik Istenről, érzéketlenné válik a szenvedés iránt. Ellenben aki Istenben merül el, az az embernél fog felbukkanni. Ugyanakkor a másik irányba is vezethet az út: aki az emberrel találkozik, Istent is megtalálja benne (vö. Mt 25)."
3. Teremtéstörténet vagy evolúció? „Ne gondoljuk, hogy a természettudományos evolúcióelmélet és a történelem teológiai szemlélete között feloldhatatlan ellentét feszül. Az üdvtörténet a történelmi eseményeket és folyamatokat az Istennel való kapcsolat, valamint a minden korban és helyen az üdvösséget kereső ember szempontjából, vagyis a vallás oldaláról tekinti. A nagy miértre keresi a választ, arra, hogy mi a célja, mi az értelme az egésznek. Más megközelítés ez, mint a természettudományé és evolúcióelméleté, amelyek az okozati összefüggéseket kutatják, vagyis a hogyant. Néhány fundamentalista csoportot leszámítva, ma már senki sem tekinti tudományos leírásnak a világ hét nap alatti teremtését. Az Ószövetség elején álló Teremtés könyvének első két fejezete két teremtési költemény, amely az ember Istenhez való viszonyáról szól. Az evolúcióelmélet nem foglalkozik a bibliai üzenettel, vagyis azzal, hogyan hat Isten a történelemben és népében. A Szentírás szavait a világmindenség keletkezése szempontjából tudományos leírásnak tekintő kreacionizmus csak hiteltelenné teszi a bibliai tanítást."
4. Kik a laikusok az egyházban? A görög „laósz" (és nem laikos, ami nem fordul elő az Újszövetségben) már nem egyszerűen Izrael népe, amelyhez származása révén tartozik valaki, hanem a keresztények közössége, amelyhez hitben csatlakozik az ember. Ebben a teo-lógiailag mély értelemben a „laósz" a leg-megtisztelőbb cím, amellyel keresztény embert illethetnek. Laikus valaki, ha Isten népéhez tartozik, ha Krisztusban hisz és Krisztus hívja őt. Így tehát mindannyian „laikusok", a tisztségviselőket is beleértve. A laikus kifejezés a hívőket különbözteti meg a nem hívőktől, a népet a nem néptől, a keresztényeket a nem keresztényektől. Nem különböztet meg azonban egymástól életállapotokat az egyházban.
4. Teológiai vagy inkább gyakorlati jelentősége van a papi cölibátusnak? „A katolikus egyházi rendi gyakorlat sajátossága, hogy a püspöki és papi tisztség a cölibátushoz kötött. Az erre vállalkozó fiatal férfiak száma természetesen korlátozott. Amilyen jelentős ez a szabályozás a gyakorlat szempontjából, annyira jelentéktelen teológiailag. Ezt mutatja a Rómával egyesült keleti egyházak eltérő rendje is, ahol házas papok szolgálnak, de ez nem jelent semmifajta hitbeli különbözőséget. Itt is igaz, hogy az egyház szabadon dönthet a szentelés feltételeiről, és ezeket úgy határozhatja meg, hogy az egyház tanúsága egyértelmű legyen és maradjon. Arra viszont nincs joga az egyháznak, hogy úgy határozza meg a feltételeket, hogy ezáltal az igehirdetés és a szentségek ünneplése, különösen is a vasárnapi szentmise lehetősége, sok közösségben megkérdőjeleződjék."
5. Milyen jövője van az egyháznak? „A katolikus világegyház a legtöbb kontinensen növekszik, Európában viszont rohamosan zsugorodik. Ha az egyháznak kulturális hátszele van, akkor felelősei boldogan mondhatják, hogy »Szánk tele volt nevetéssel, a nyelvünk pedig ujjongással. A pogányok közt ezt mondogatták: az Úr nagy dolgot művelt velük!« Igen, az Úr nagy dolgot tett, s mi menynyire örültünk neki" (Zsolt 126,2-3). Ha viszont ellenszelet éreznek, mint napjaink Európájában, akkor könnyen fűzfákra akasztják hárfáikat. Ilyenkor szomorúság és sírás uralkodik, mint egykoron Bábel folyói mentén, és a Sionban töltött régi, szép időkre emlékeznek (Zsolt 137,2). A hanyatlás érzése depresszívvé tesz, amin csak a gyászmunka segíthet. Lehet, hogy kimúlik egy több évszázados kedvelt egyházi forma, hogy egy- vagy kétszáz év után kihal egy szerzetesrend. A világ egyes részein valaha virágzó egyházak éltek - Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában -, de manapság a keresztények csak elenyésző kisebbséget alkotnak. Ez lesz az egyház sorsa Európában is? Vagy a konstantini idő végével mélyreható átalakulás következik be? Nem kellett-e az egyháznak a kommunista uralom bukása után Közép-Kelet-Európában is egy nehéz tanulási folyamaton keresztülmennie, amelynek során sok mindent le kellett vetnie, amit ráerőltettek vagy magára öltött (például az oltár és pap köré, sekrestyébe kényszerítést), és meg kellett találnia helyét a liberális kultúrákban? Az egyháznak, működési módjának és társadalmi formájának változása és fejlődése mindig vagy örömteli, vagy szomorú érzést kelt bennünk. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy Isten helyezte az egyházát az adott időbe, és ő vezeti azok között a körülmények között, amelyeket nem az egyház választott és keresett magának (Jer 27,9). Ez nagy bizalmat követel az egyháztól, a tagoktól és a vezetőktől egyaránt, hogy az egyház a sötét időkben is Isten népe, és feje Krisztus marad."
Mindezen túl, azok, akik elolvassák, tanulnak belőle, dolgoznak ezzel a könyvvel, megismerhetik az inkluzivista, az exkluzivista és a pluralista üdvösség fogalmat; megérthetik, miért képviseli az egyház ma az inkluzivista nézetet, és felismerhetik, hogy mindennek ellenére milyen formában és hol találkozhatunk az egyházban ma még mindig egy exkluzivista magatartással. Az olvasó ugyanakkor látni fogja azt is, milyen veszélyekkel jár az, ha kihívásokat nem veszünk komolyan, vagy csak megkésve reagálunk ezekre, de példákat talál arra is, hogy milyen helyzetekben kell ma az egyháznak különösképpen is komolyan vennie Isten irgalmasságáról szóló tanítását, és ennek milyen gyakorlati következményei vannak.
A könyv már nyomdában volt, amikor Ferenc pápát Róma püspökévé választották, mégis az olvasónak az lehet a benyomása, hogy a könyv teljesen Ferenc pápa szellemében íródott. A témákat, melyek Róma püspökét az elmúlt két esztendőben foglalkoztatták, mintegy elővételezi ez a könyv. Igazi prófétai szó tehát, melyet érdemes meghallgatni, fontolgatni, s amennyiben lehetséges, ahol csak lehet, apró lépésekben meg is valósítani.
(Verbum, Kolozsvár 2014)
