Sipos Edit
aNTROPOLÓGIA GYERMEKNYELVEN

 

 

A gyermekek megfogalmazzák azokat a nagy kérdéseket, amelyeket a filozófusok és a teológusok is fejtegetnek. A kérdéseik sokkal előbbre járnak, mint a válaszaik, és a felnőttektől kapott válaszok hosszú időn keresztül nem kielégítőek számukra. Ennek több oka is lehet. A felnőtt nem tud a gyermek szókincsével, „szintjén" válaszolni a kérdésre, vagy maga sem tudja a választ a kérdésre (és ezt őszintén fel is vállalja), vagy a gyermek nem is kíváncsi a válaszra, csak társat keresett, akivel megoszthatta a feltett kérdésről a saját gondolatait. A családi beszélgetésekben, hittanórákon, iskolai beszélgetésekben vagy váratlanul egy bevásárlóközpont közepén a gyerekek kérdeznek az élet értelméről, a boldogságról, a szenvedésről, a jóságról, a gonoszságról, a halálról, az emberi kapcsolatokról, a világ rendjéről, a világban megtapasztalt sokféleségről, különböző emberi szokásokról, a vallásokról, az Istenről. Sokszor megosztják a kérdések kapcsán a saját elképzeléseiket is, amelyek egy felnőtt számára nehezen értelmezhetőek, naivnak vagy logikátlannak gondolhatjuk őket. Kutatások mutatják, hogy „a gyerekeknél felbukkanó filozófiai naivitás semmi esetre sem jelent gyanútlanságot és intellektuális együgyűséget. A gyerekek ebben a fázisban jellemzően még mentesek a hagyományos gondolkodási sablonoktól, és fantáziadús elfogulatlansággal vizsgálják felül a látszólag rég elintézett kérdéseket és az általánosan elfogadott meggyőződéseket".¹ „A közös filozofálgatás során sokféle kognitív és egyéb emóció éled fel. Idetartoznak azok a jellemformáló racionális szenvedélyek, mint az igazságszeretet, a tolerancia és az éles elméjű érvelés öröme. Irtózás a homályos, zavaros gondolkodástól, hódolat egy gondolat nagyszerűsége előtt, rémület a felfoghatatlantól, a gondolat-játékok öröme."² Albert Biesinger, a fenti sorok írója felhívja a figyelmet arra, hogy egyre kevesebb lehetőségünk van beszélgetést kezdeményezni a gyerekekkel, mert a média nagy erővel igyekszik minden szabad percüket megnyerni.³ A kevés időt szükséges jól kihasználni, élni a lehetőséggel, amit a gyerekektől kaptunk. Igaz ez az intézményes oktatásra is, amely során a pedagógus többnyire azzal tölti az időt, hogy megossza a saját gondolatait és a tudományterülete ismereteit. Ez elvitathatatlan joga és kötelessége is, emellett teret kell engedni a gyerekekben felmerülő kérdéseknek és gondolatoknak.

A hittan oktatása is a többi tantárgyhoz hasonlóan erős igénnyel lép fel az ismertközlés terén. A jézusi parancs, amely az örömhír továbbadására kötelezi a megkeresztelt embert, a hittanár, lelkipásztor számára speciális feladatokat ad azzal, hogy szervezett keretek között rendszerezett tudás átadására törekszik, személyével, szolgálatával képviseli az egyházat.

A hittanárok sokszor találkoznak a gyerekek kérdéseivel és a válaszadás nehézségeivel. A gyerekek sokfélék, sokféle családból jönnek, sokféle elképzelésük van a világ dolgairól. Ezek akkor is befolyásolják a hittanórán szerzett ismereteket, ha a hittanár nem tud róluk, nem foglalkozik velük.

A feltett kérdéseket a „nehézségük szerint szintekbe oszthatjuk. A nehézség nem attól függ, hogy a megválaszolásukhoz mekkora tárgyi tudásra van szükség, hanem attól, hogy milyen mélyen érinti az ember személyét, az emberi élet lényegét.⁴ Ebből világosan látszik, hogy az első kérdéscsoport egyszerű kérdésekből áll, amelyek különösebb tárgyi tudás nélkül meg-válaszolhatóak és a válaszok egyértelműek lesznek. A második kérdéskörben furfangosabb kérdések szerepelnek, amelyek a világot felfedező, nyitott szemmel járó ember kérdései. Ezek a kérdések nem egyszerűen „gyermek-kérdések", ezek „kutatói kérdések".⁵ A harmadik csoport kérdései szintén nem „gyermek-kérdések", ezek „emberi kérdések". „Kicsi kérdések: Hány ujj van a kezeden? Milyen anyagból van egy CD? Közepes kérdések: Hogyan lehet, hogy egyesek szeretik a tejet, mások meg nem isznak sohasem? Hogyan szól egy furulya? Nagy kérdések: Mi az élet értelme? Mi következik a halál után?"⁶

A katekézis történetének utóbbi néhány évtizede alatt a résztvevők által feltett kérdések, felvetett problémák előtérbe kerültek. Szervezői és rendezői lettek az egyes témákról való gondolkodásnak. Léteznek olyan segédanyagok és módszertani anyagok, amelyek abban segítik a hittanárokat, hogy az egzisztenciális kérdéseket minél nagyobb érzékenységgel tudják a tanórák, foglalkozások keretében feldolgozni.⁷ A gyermekteológia a valláspedagógia egyik legújabb és legdinamikusabban fejlődő területe. A gyermekteológia hármas célkitűzése, hogy megismerje a gyermekek teológiáját, a teológiát gyerekekkel, gyerekekért művelje. „A gyermekek teológiája, ahogy a neve is mutatja, a gyermekek teológiai teljesítményére érzékeny. Észreveszi, felfigyel rá, és érdeklődéssel fordul például az ilyen kérdések iránt: „Van-e az istennek botja?" A gyermeket mint a teológia aktív alanyát és alkotóját fogadja el. A felnőtt szerepe itt a hallgatás, a megfigyelés és a megfigyeltek elemzése. Feladata a gyermeket bátorítani, ösztönözni az önálló teológiai gondolkodásra, és teret adni mindehhez, a kibontakozásra... A gyermekek teológiájának pusztán megfigyelő, analitikus célkitűzése viszont hiányolja a teológia kritikai aspektusát. A gyermekekért művelt teológia koncepciójában a gyermek továbbra is aktív és elismert alanya a teológiai gondolkodásnak, ugyanakkor a felnőttek eligazítására, tudására utalt, tehát a felnőttek feladata ezen irányzat szerint nemcsak az ösztönzés, a bátorítás, hanem a vezetés, az irányítás, új tartalmak és szempontok közvetítése, illetve a kritikai kontroll gyakorlása. Tehát a gyermekekért való teológia a gyermekek teológiáját, a gyermekek kérdéseit és válaszkereséseit méltányolva, belőlük kiindulva, de a teológiai tradícióból táplálkozva olyan területspecifikus tudást szeretne nyújtani a gyermekeknek, mellyel új szempontokat nyit meg a gyermeki gondolkodás és teologizálás számára. A gyermekteológiának a gyermekekért való fáradozásként megragadható perspektívája hangsúlyozza, hogy éppen a gyermeklét iránti elköteleződés nem engedi, hogy a gyermeket egyedül hagyjuk teológiai kérdéseivel. Végül a gyermekteológiai célkitűzés harmadik megközelítésmódja a gyermekekkel művelt teológia. Gerhard Büttner megfogalmazásával a gyermekkel művelt teológia a herezis és a dogma kétpólusú feszültségében keresi magát, hiszen mind a teológia tárgyának, mind a gyermeknek meg akar felelni. Ennyiben ez a harmadikfajta megközelítés mint integratív módszer próbálja egybeolvasztani az előző két perspektívát. Ugyanúgy, mint az első megközelítésnél, a gyermekek itt is cselekvő partnerek, akik felnőtt jelenlétében folytatnak teológiai beszélgetéseket, a gyermekekkel művelt filozófia mintájára. A felnőtt feladata ebben az esetben, hogy felelős beszélgetőpartnerként különböző didaktikai módszerekkel (szókratikus beszélgetés, kérdésorientált tanítás, dilemmatörténetek, mitologikus történetek.) teológiát műveljen a gyermekkel. Itt az egyik módszer épp az, hogy a felnőtt nem válaszokat ad, hanem visz-szakérdez a gyermekek teológiai megnyilvánulásakor: „Miért?" „Te hogyan látod?" „Szívesen elgondolkodom róla, de nagyon érdekel, te hogy gondolod".. Célja, hogy szimmetrikus kommunikációban, egyenrangú beszélgetőpartnerként, közösen keresse a gyermekkel a válaszokat a teológiai kérdésekre. A második megközelítésmódtól, a gyermekekért való teológiától annyiban különbözik, hogy itt nem meghatározott a pedagógiai cél és folyamat, hanem nyitva marad a beszélgetés kimenetele, tehát e megközelítés követője mind a kapcsolat, mind a szakterület szempontjából egyenrangú félként kezeli a gyermeket."⁸

A gyermekek körében végzett hitoktatásnak alapvetően más szellemiséget kölcsönöz a gyermekteológia felismeréseinek felhasználása. Lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek intenzívebben kapcsolódjanak be a hittanórákba. Szorosabb és személyesebb lehet a kapcsolatuk a „tananyaggal". A válaszokat inkább fogják a magukénak érezni, nem készen kapták őket, hanem „megdolgoztak érte".

A gyerekek tanulási folyamatában nagy szerepe van az érzelmeknek, a fantáziának és az élményeknek, tevékenységeknek. Amit a leírt vagy elmondott szavak nehezen tudnak megértetni, azt egy mozdulat, egy kép, egy hang pillanatok alatt megérteti. Szimbólumok, a szimbolikus tettek nagyon fontosak lehetnek a „nehéz" gyermekkérdések, az egzisztenciális kérdések megválaszolásában.

A gyermekteológia elveiben és a Franz Kett német pedagógus által kidolgozott nevelési rendszerben sok közös pont van. Mindkét módszerben kiemelkedően fontos a gyermekkel való közös munka előtérbe helyezése, a gyermek gondolatai iránti nyitottság, a felnőtt és a gyermek közös alkotói munkája.

A Franz Kett-féle egységes pedagógiai rendszer⁹

Franz Kett egyedi nevelési rendszert épített fel, amelyben központi szerepet kap a keresztény emberkép, világkép és istenkép. Kett ezeket mint a pedagógiája alapjait minden helyzetben hangsúlyozza, és igyekszik „láthatóvá" tenni a legkisebb gyermekek között is, ehhez sajátos módszert alkalmaz. A foglalkozások során a résztvevők egy „képet" alkotnak. A kép sajátossága, hogy bár látványos eleme a foglalkozásoknak, sohasem csak a szem gyönyörködtetéséért jön létre. A rendeltetése, hogy segítse a közös gondolkodást, a folyamatban való részvételt, és segítse a résztvevőket elmélyülni a közös tevékenységben. Ezzel együtt persze a képek szépek és érdekesek is. Bár a módszert eredetileg óvodás korú gyermekek neveléséhez dolgozták ki, mára már „nagykorúvá" lett, és a felvetett témák általános iskolás, középiskolás gyerekek körében is eredményesen alkalmazhatóak.

A Kett-módszer elemei a keresztény emberkép-elmélyítéshez

A következőkben nem komplex foglalkozásokat, hanem foglalkozások lehetséges elemeit mutatjuk be. A tevékenységek felsorolásában törekedtünk a fokozatosságra és a variálhatóságra. Aki a Kett-módszerrel szeretne foglalkozást vezetni, annak (is) szem előtt kell tartania a csoportja felkészültségét, érzelmi érettségét, és meg kell teremtenie a foglalkozás tárgyi feltételeit. Az alább összegyűjtött tevékenységek akkor érik el a hatásukat, ha a bennük rejlő mondanivalót nem a vezető „mondja el" a résztvevőknek. A módszer titka abban rejlik, hogy a kimondhatatlanhoz, a gyerekek, felnőttek számára is nehezen megfogalmazhatóhoz kínál fel egy sajátos kommunikációs formát. Egyszerű cselekvések, képek szimbólumokká válnak, túlmutatnak önmagukon.

Meghívás, összegyűjtés

Franz Kett pedagógiájában nagyon fontos, hogy a résztvevők „belépjenek" a foglalkozásba, ne csak elkezdődjön az „óra". A feladatok mondanivalója: nem véletlenül vagy itt, meghívott vagy, valaki kiválasztott, valaki helyet adott számodra, és ezt te is meg tudod tenni. A rítusok egyszerűek, de a mondanivalójuk értékes az adott foglalkozás szempontjából is, de talán még fontosabbak az emberi élet szempontjából.

1. A vezető zenére vagy énekelve sétál a csoportban, és valakinek megfogja a kezét, aki hozzá hasonlóan tesz és a következő is. Végül mindannyian együtt kígyóznak a teremben és keresik meg a helyüket.

2. A vezető mindenkit megkér, hogy fogjon egy széket, tegye le a terem egy pontján és ajándékozza oda egy társának, vezesse a székhez.

3. A vezető megkéri a csoport tagjait, hogy sétáljanak a teremben, és a csoport valósítsa meg a vezető kéréseit: változzanak olyanná, mint egy hangyaboly, mint egy hosszú fonal, mint egy gyűrű. Így a szétszórtságból a rendezettség felé haladnak.

Helyem van a világban, kapcsolatba lépni

Helyet találni a világban és érezni, hogy a „helyemen vagyok", alapvető emberi vágy. Sokan vannak, akiknek valamilyen okból nincs meg a lehetőségük, hogy ott éljenek, ahol szeretnének, vannak, akik lelki hiányt élnek meg, mert nem tudnak, nem akarnak dönteni egy hely mellett, nem tudják felfedezni annak a helynek a lehetőségeit, ahol élnek. A helyekhez hozzátartoznak a kapcsolatok is, amelyek elszenvedik ezt a „hiány-állapotot".

1. Helyemet elfoglalni és felfedezni: Érzékeljük a helyünket. Nézzük meg a pillanatnyi álló- vagy ülőhelyünket: hol vagyok, kik vannak körülöttem, kik a szomszédjaim. Köszöntsük egymást, szóljunk egymáshoz. Tudatosítsuk a résztvevőkben: jó, hogy mindenkinek van helye, jó, hogy itt vagyunk.

2. Állóhely, ülőhely (hol szoktunk állni/ülni, hogyan lehet állni/ülni, mit tudunk kifejezni azzal, ahogy állunk/ülünk): jelenítsük meg a megnevezett helyzeteket, beszéljünk róla.

3. Mit jelent az, hogy itt vagyok és nem máshol? Végigmondjuk és -mutatjuk a résztvevőkkel: „Itt vagyok. Nem előttem, nem mögöttem, nem alattam, nem felettem, nem jobbra és nem balra! Itt vagyok!" A foglalkozás vezetője tudatosítja a résztvevőkben, hogy ahol most vannak, az az alkotás és a formálódás helye. Nem vagyunk egyedül.

4. A közös mondókát mondják és mutatják a résztvevők: „Állok a földön, növök az ég felé, középen a szívem nyitva a jóra." (Mutatnak a föld felé, az ég felé, szívükre teszik a kezüket és kitárják a karjukat.)

5. Kapcsolatteremtő játékok: összekötjük magunkat másokkal (körbeadunk egy kötelet, amit mindenki meg tud fogni, tevékenységekkel), szemkontaktussal lépnek egymással kapcsolatba a résztvevők, köszöntésekkel (mozdulatokkal, kézfogásokkal, szavakkal).

6. Kifejezzük magunkat „én-képekkel". Arcot, emberalakot, szívet alkotunk termények, gyöngyök, kavicsok, fonalak, egyéb egyszerű alapanyagok segítségével.

Középpont fontossága

Mindenki átélt már diákként vagy tanárként olyan órát, amelyből ha irodalmi alkotás születne, akkor azt mondanánk: az események több szálon futnak. Egyik szál a tanár tevékenysége, a másik a diákok tevékenységei. Ha ez pedagógiai szempontok szerint elhibázott és egy kiváló irodalmi alkotás, akkor a két szál csak jelentőségteljesen keresztezi egymást. Mosolyoghatunk a felvillanó emlékeinken, de érdemes a szituációt közelebbről megvizsgálni. Franz Kett pedagógiájában kiemelt szerepe van a középpont megtalálásának, szó szerint és átvitt értelemben is. Szükséges, hogy a csoport közösen és a résztvevők egyénileg is megjelöljék a középpontot, ahová a figyelmüket irányítják. A fenti példa igazolja a középpontkereső tevékenységek értelmét. Ezek cselekvések sem pusztán didaktikai fogások, mert a középpont megkeresése is személyes életfeladat. A tapasztalat és pszichológiai kutatások azt mutatják, hogy szenvedést, betegséget okoz, ha valaki életét céltalannak, értelmetlennek és értéktelennek tartja.

Az alábbi szimbolikus cselekvések, amelyek a középpont keresését, megtalálását, elfogadását és az arra való figyelem kialakítását segítik, szó szerint és átvitt értelemben is.

Franz Kett foglalkozásai alatt a résztvevők körben ülnek. Ez az elrendezés alkalmas a munkához és a közös alkotáshoz.

1. Együtt megtalálni a középpontot: Mindannyian arra a pontra mutattunk, ahol a közös terünk középpontját gondoljuk, és megpróbálunk letenni a középpontba valamit (gyöngyöt, gyertyát, terítőt, tornakarikát, valami olyan tárgyat, amire később a foglalkozás során szükségünk lesz. Fontos, hogy legyen megegyezés a csoporton belül, vitatkozni nem lehet a végtelenségig.

2. A csoport egy kiválasztott tagja jelölheti ki a középpontot, amit a csoport tagjainak el kell fogadniuk. Ez gyerekeknek nem könnyű feladat.

3. Középpontba állítani valakit, akit a csoport ünnepel, nagyon szép és beszédes módja

az ünneplésnek. A közös térben ki lehet jelölni egy különleges teret aranyszínű tornakarikával, kötéllel, és ebben a térben kaphat helyet az ünnepelt.

4. A közösségi középpontkeresés mellett feladat önmagunkban megtalálni a középpontot. A gyerekek testtudata és testképe óvodáskorra kialakul, de ahogy nőnek, úgy egyre többet tudnak a testükről. Egyszerű gyakorlatokkal felidézhetjük az ismereteket, amelyek elsősorban nem a biológiai ismeretekre fókuszálnak, sokkal inkább önmaguk érzékelésére.

A vezető mondja előre a mondatokat, a résztvevők megismétlik és megérintik azt a testrészüket, amiről szó van:

Örülök, hogy vannak szemeim! Egy kapu a világra./ Örülök, hogy vannak füleim! Egy kapu a világra./ Örülök, hogy van szám. Egy kapu a világra./ Örülök, hogy van orrom. Egy kapu a világra./ Örülök, hogy vannak kezeim! Egy kapu a világra./ Örülök, hogy vannak lábaim! Egy kapu a világra./ Örülök, hogy van szívem! Egy kapu a világra.¹⁰

5. Megtalálni életem középpontját, vigyázni rá: A kijelölt középpontban elhelyezünk egy világos színű kerek terítőt. Minden résztvevő kap egy színes fonalat vagy zsinórt (60-80 cm). Az egyik végét a középponthoz igazítja, mintha a középpontból sugarakat húzna. Ezután minden résztvevő kap egy kicsi, esetleg fényes gyöngyöt, kavicsot, golyót. Ez szimbolizálja azokat a dolgokat, amik nagyon fontosak számára (középpontban vannak az életében). A résztvevők elmondhatják, hogy mik ezek. Mindenki feltekeri a saját fonalának a középponttól távolabbi végét, mintha egy kis fészket készítene, és abban elhelyezi a szimbolikus tárgyat. A közösen megalkotott képről érdemes beszélgetni és a foglalkozást imádsággal zárni.

Az Istenre és a világra nyitott ember

„Magadnak teremtettél minket, Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned." (Confessiones 1.1.) Szent Ágoston sokat idézett mondata, mint memoriter, talán nem tartozna a legnehezebbek közé, de nagy kihívás a mondanivalóját közel vinni a gyermekek szívéhez. Franz Kett módszerében a képi megjelenítés lehetővé teszi, hogy az ember világra és Isten nyitottságát a gyerekekkel közösen szemléljük. Az alábbi tevékenységekből teljes foglalkozás állítható össze.

1. Ég és föld összeérnek

- Egy kék és egy barna kör alakú terítőt félbe hajtva terítünk ki (ég és föld). Arra teszünk kísérletet, hogy ég és föld érintkezését egyetlen képben ábrázoljuk a két egymás mellé igazított terítő segítségével. Átgondoljuk, hogy az ég és a föld hol érnek össze (horizont).

- Körbevesszük az új képet, és „égi-földi" zenét hallgatunk (fémből és fából készült) hangszerekkel.

2. Minden irányba nyitott

- Kettévágott képkeretet (két derékszöget) helyezünk a föld-ég képünkre, mintha egy teles képkeret lenne. Arra kérjük a résztvevőket, hogy a szétvágott képkeretet próbálják úgy elhelyezni, hogy a lehető legnagyobb teret fogják át (a kereszt alak a jó megoldás). A résztvevők szétszedik a keretet, és megkísérlik különböző módon kapcsolatba hozni egymással.

- Megkíséreljük a formákat, a zárt keretet és a nyitott keresztet testtartással is kifejezni, ezáltal a korlátozottságot, zártságot és nyitottságot tapasztaljuk meg.

- Sokféleképpen ábrázolunk keresztet: írhatjuk a levegőbe, a kézre, a homlokra, a szájra, a szívre, a testre. Vastagabb kötél segítségével „kereszt-embert" alkotunk a képünkön. Gyerekcsoportban valakit megkérhetünk, hogy feküdjön az ég-föld képre, és körülvesszük őt a kötéllel. Szívet és köldököt helyezünk a képre (piros filc szív és egy függönykarika).

- Szalaggal és függönykarikákkal ábrázoljuk magunkat a központi kép körül.

- A résztvevők színes pamutkendőket tesznek a kép köré. Egy spirálban helyezik el. Az elkészülő különleges alkotás emberiséget, a minket körülvevő személyes valóságot szimbolizálja. Ezután az egész képet aranykerettel vesszük körül. Ez arra utal, hogy a világot és benne az embert Isten tartja meg szeretetében.

Nevem van

A neve minden emberhez nagyon szorosan hozzá tartozik, nem magának választja, ajándékba kapja. A neveknek jelentése van, amelyet régen ismertek és fontosnak tartottak az emberek. Ma inkább a szülők ízlése, semmint a név jelentése vagy a hasonló nevű szenthez való kötődés határozza meg a névadást. A Bibliában a névadás egyben a valakihez tartozást, a tulajdonlást is kifejezi. A különleges névadástörténetek, szimbolikus nevek az ó- és újszövetségben is megjelennek.¹¹ A keresztségben ajándékba kapott név személyes kapcsolatot teremt Istennel, aki a nevünkön szólít minket („Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy." Iz 43,1). Az ember is néven tudja szólítani Istent, aki maga mondja el a nevét Mózesnek. „Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: Mi a neve? - mit feleljek erre?" Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok." (Kiv 3,13-14)

1. Megjeleníthetünk olyan szituációkat, amelyekben a szereplők nem ismerik egymás nevét: szeretnék valakihez szólni, de nem tudom a nevét, segíteni szeretnék valakinek, de nem tudom felhívni, mert nem tudom, a nevét...)

2. A résztvevőket megkérjük, hogy mondják ki a nevüket, mondják ki mások nevét, csatoljunk hozzá labdával vagy tornakarikával végzett játékokat.

3. Kérjük meg a résztvevőket, hogy meséljék el a nevük történetét, kitől kapták, miért, mit jelent, szeretik-e a nevüket. (általános iskolás gyerekek megkérdezhetik a szüleiket is, felnőttek a saját nevük történetéhez kapcsolva elmesélhetik, hogyan választottak nevet a gyermekeiknek).

3. Középre helyezzünk el egy arany közepet, köré világos textilekből egy külső kört. Az arany Isten jelenlétét szimbolizálja, a világos textilek a templomot. Az arany középre helyezzünk el egy szép tálat, amiben víz van, egy szép olajosedényt és egy gyertyát, ezek a keresztség szimbólumai. A résztvevőket kérjük meg, hogy mindenki teremtsen kapcsolatot saját maga és az arany közép között. Ehhez színes zsinórokat, apró tárgyakat használunk, vagy a résztvevők a nevük betűit kivágják színes lapokból és azokat építik bele a képbe. A foglalkozást a közös imádság zárja.

Halál felé tartó lét

Kett módszerében nagyon fontos szimbólum a kapu. Sok történet, téma feldolgozása kezdődik „kapu-szituációval" vagy kapu megalkotásával. A kapu szimbóluma a születésnek és a halálnak, a nagy változásoknak, mint a megtérés, feltámadás. A gyerekek tudnak a születésről és a halálról, mindkettővel kapcsolatban vannak elképzeléseik, félelmeik, amelyekről fontos beszélni. Mivel a különböző kultúrákban sokféle elképzelés van az ember halál utáni sorsáról, fontos, hogy a hittanórák keretében a keresztény felfogást a gyerekek megismerjék és elfogadják.

1. Kaput több módon alkothatunk: testgyakorlatokkal (ketten vagy többen kaput alkotnak, és a többiek átbújnak alatta), különböző alapanyagokból (a résztvevők textileket tartanak, amik ajtókat vagy kapukat szimbolizálnak). A tevékenységek célja a kapuhoz tartozó asszociációk összegyűjtése.

2. A közös alkotás alapja lehet egy fonalból vagy kötélből kialakított kapu. A kapu egy aranyszínű vagy piros textilekből alkotott szívbe vezet, ami Isten szeretetét szimbolizálja. A kapun való átlépést, szívbe való belépést egy kis emlékeztető képpel örökítheti meg mindenki.

3. A halállal való találkozás és a gyász megélése intenzív és mély tapasztalata a felnőttnek és a gyermeknek is. A témát feldolgozó foglalkozás kezdődhet egy, a középre elhelyezett kép közös értelmezésével (a foglalkozás vezetője ezt előre elkészítheti). Egy fekete, kör alakú terítőre fehér gézanyagot helyezünk el. A résztvevőktől asszociációkat kérünk. A kép hangulata inkább szomorúságot, bánatot, szürkeséget tükröz, a gyerekek ködös időjáráshoz, havazás előtti borultsághoz hasonlítják. Ezután arra kérjük a résztvevőket, hogy nevezzenek meg az emberi életből ilyen helyzeteket. A következő lépésben arra kérjük őket, hogy gondolják át, miként lehet ezeken a helyzeteken változtatni. A kép komorságát egy gyertyával törjük meg, és a résztvevőket arra kérjük, hogy apró fényes tárgyak (fényes gombok, gyöngysorok, üveggyöngyök) segítségével változtassanak a kép hangulatán. Az emberi élet sötét szomorúságát, a jó szó, a vigasztalás, bátorítás, dicséret tudja fénnyel megtölteni. A foglalkozást hálaadó imádság zárja.

Jelen írás pillanatképet tud adni arról, hogy mit jelent „nagy kérdésekről" gondolkodni gyerekekkel. Sok kérdést nyitva hagy, szóba sem hoz, de igyekszik felhívni az olvasó figyelmét, hogy nem szabad félni az egzisztenciális kérdésekkel való munkától, nem szabad elveszni a hétköznapok sodrásában. A gyermekteológia és Franz Kett módszere felhívja a figyelmet arra, hogy az ember életében nagyon sok kérdés van, amire a készen kapott válaszok, bármilyen értékesek is, kevesek.

 

Jegyzetek

1 Biesinger, Albert: Gyermekeink és a hit. Miért olyan fontos a vallásos nevelés? 2014. 153.

2 H.-L. Freese: Kinder sind Philosophen. Weinheim, Berlin 3. Ausgabe, 18.

3 Biesinger 135.

4 Bővebben: Oberthür, Rainer: Kinder und die grossen Fragen. Ein Praxisbuch für den Religionsunterricht. München 2006.

5 Ezek a kérdések ihlették például Bettina Stiekel könyvét: Gyerekek kérdeznek, Nobel-díjasok válaszolnak. Opus, 2006.

6 Kropac, Ulrich-König, Klaus: Kinder und die „grosse Frage" nach dem Tod. Katechetische Blaetter 134 (2009) 456.

7 Itze, Ulrike-Moers, Edelgard: Theologisieren in der Grundschule 1. Anleitung ung Ideeen zum Umgang mit schwierigen Kinderfragen.1. Band, Persen Verlag (témái: Miért vagyok a világon? Az életutam? Kicsoda az Isten? Milyen az Isten? Hol vannak a holtak? Ismét velem vagy (mese).

Itze, Ulrike-Moers, Edelgard: Theologisieren in der Grundschule 2. (témái: Milyen vagy, Istenem? Mi a szépség? Mi az öröm? Mi a boldogság?)

Sigg, Stephan: Angst & Hoffnung. Auer Verlag, 2013. Sigg, Stephan: Hass & Liebe. Auer Verlag, 2013. Tegyük jobbá a világot! De hogyan? A világ nagy kérdései keresztény szemmel. Bencés, 2013. (témái: Miért vagyunk ennyire különbözőek? Mit jelent az, hogy szabadok vagyunk?); Hinni Istenben? De hogyan? Bencés, 2014. (témái: Honnan ered a világ? Miért él az ember? Mit jelent hinni? Kicsoda Isten? Miért nem követjük mind ugyanazt a vallást? Mi van a halál után?); Ki vagyok én? Bencés, 2014. (témái: Ki vagyok én? Fiúk, lányok, kik vagyunk? Mi tesz boldoggá? Miért félünk? Mitől lesz sikeres az életünk?)

8 Szabóné László Lilla: Van-e az istennek botja? Gyermekteológia és gyermek-lelkigondozás. Embertárs 2012/1 18-19.

9 A módszerről magyar nyelven megjelent írások: Nagy Enikő Sr. Kriszta: A Kett-módszer. Eredete, alapelvei, tartalma és eljárásai. Keresztény Szó 2009. 28-34. https://epa.oszk.hu/00900/00939/00110/2009_10_08_00110.htm) http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/2009/oktober/8.html

Amit itt kapnak, azt senki sem veheti el tőlük. Beszélgetés Nagy Enikő Kriszta nővérrel az általa alkalmazott Kett-módszerről (Ozsváth Judit http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/2008/oktober/3.html Nagy Enikő Sr. Kriszta írásai: http://www.lurkovilag.hu/index.php?sz=116

10 Franz Kett foglalkozásaiból fordított mondóka

11 Biblikus teológia szótár „név" szócikk 1003-1009. SZIT, 1972.

 

---