Korom Imre
aTYA ÉS BARÁT

 

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Megtestesült Bölcsességről nevezett gyulafehérvári Papnevelő Intézet tanárainak és kispapjainak nevében 70. születésnapja alkalmából köszönthetem főpásztorunkat és a nagyszeminárium legfőbb elöljáróját.

Jakubinyi György érseket régi és erős szálak kötik alma materünkhöz. Kispapként, tanárként, majd főpásztorként évtizedeket töltött el ezek között a falak között. Bátran kimondhatjuk tehát, hogy ismeri a SIS-et, és igen, a ma születésnapját ünneplő főpásztorunk papneveldénk atyja és barátja.

Atya és barát! Olyan fogalmak ezek, amelyek meghatározzák mind az egyén, mind a közösség életét, hiszen olyan értékeket hordoznak magukban, amelyek kisugároznak és arcélét képezik az egyénnek és a közösségnek.

Atyának és barátnak lenni manapság egyszerre nagy kihívás és nagy felelősség, de ezt a ma jubiláló Jakubinyi György már akkor felvállalta, amikor kispapként először lépett be a papnevelde kapuján. Az éles eszű máramarosszigeti fiatalember tudta, hogy csak akkor lehet igazi pap, népének atyja, ha más, mint a többi.

Ezekben az ünnepi percekben nem tisztem méltatni a kispap és tanár Jakubinyi György lelki és szellemi kisugárzását a szeminárium belső életére, csupán a mai nemzedék számára, példaként, összegezni szeretném a róla elhangzott véleményeket: kiváló szellemi tehetséggel rendelkező, buzgó, következetes és precíz kispap és tanár. A szatmári egyházmegyés kispap annak idején tudta, miért van itt, Jakubinyi György, a tanár tudta, mi a kötelessége, és tette azt felelősségteljesen és örömmel.

A kispapok és papok barátja lett, olyan valaki, akihez bármikor be lehetett kopogni tanácsért, lelki és szellemi útmutatásért.

Ma, amikor tapasztalataink szerint sokan magukba zárkózva, elszigetelten és magányosan próbálják megvívni harcukat önmagukkal és környezetükkel, nem könnyű sem atyának, sem barátnak lenni. Mert az atya és a barát egyaránt elsősorban őszinte! Nem azt mondja és láttatja rólad, amit te szeretnél, hogy mások lássanak és tudjanak rólad, hanem azt, aki és ami valójában vagy! És ez fájdalmas! Nem mindenki képes rá, de a főpásztor ezt is felvállalja értem, érted, mindannyiunkért, mert „értünk szentelte magát". Csak a jó Isten a tudója és megmondhatója, hogy az atya és igaz barát hány éjszakát virraszt át lelki gyötrelemben és imádságban, értem, érted, mindannyiunkért, hogy megálld és megálljuk a helyünket ott, ahová nem mindig zökkenőmentesen helyezett, figyelembe véve talán olyan dolgokat, amelyeket csak a jó Isten és az atyai és baráti szív tud és érez igazán. Az atya és a barát szereti övéit, áldozatot és felelősséget vállal értük! És ez mindig szenvedéssel jár: lelki és testi szenvedéssel. Az atya és a barát akkor teljesíti hivatását, ha csonkig ég, mint a gyertya! Most, ezekben a percekben nem akarok ünneprontó lenni, de mindenki nézzen magába, és tartson lelkiismeret-vizsgálatot: vajon nem láttuk és látjuk mindannyian az évtizedek során főpásztorunkon a kimerültség, a szenvedés és a betegség jeleit? A több éves tanári pálya és a huszonöt éves főpásztori szolgálat, véleményem szerint, nemcsak szellemi örömökből és diadalmas bérmálási körutakból áll,

hanem konfliktusok felvállalásából, problémás esetek megoldásából, a közömbösség megtapasztalásából. És a közömbösség és nemtörődömség akkor a legfájdalmasabb, amikor a fiaktól, a gyermekektől jön!

Amikor Jakubinyi György érsek 70. születésnapját ünnepeljük, emeljük föl fejünket és legyünk büszkék főpásztorunkra, mert az, hogy ő van nekünk, Isten szeretetének a jele. Hogy gyarlóságaink és sokszori hűtlenségünk ellenére Isten szolgája Márton Áron, boldogemlékű Jakab Antal és Bálint Lajos püspökök után Jakubinyi György vezetheti főegyházmegyénket, ez kitüntetés. A jó Isten és a Boldogságos Szűz nem vette le sem kezét, sem tekintetét erről a makacs, de melegszívű, áldozatra és szeretetre képes népről. Ezért és a sok jóért és áldásért, amivel elhalmozott bennünket: Magnificat, Magasztalja lelkünk az Urat, érsekünket, atyánkat és barátunkat pedig éltesse erőben és egészségben, és majdan jutalmazza meg az örök boldogsággal! Ad multos ac felices annos vivat!

(Elhangzott a február 13-i EMEI ünnepségen a nagyszeminárium dísztermében)