Rusu Rowenna

MINDENKI A MAGA MUNKÁJÁT VÉGEZZE, S NE ÁRTSA MAGÁT SOKFÉLE DOLOGBA
Gondolattöredékek az igazról, igazságról, igazságosságról

 

 

A magyar szólások, közmondások, népi bölcsességek, népdalok egyik legkedveltebb és leggyakoribb témája az igazság, igazságosság. Ezt bizonyítja számos, igazsággal és igazságossággal kapcsolatos közmondás. A magyar nép - talán elsősorban történelmi viszontagságainak, a szétszakadásból, szét-szóródásból, igazságtalanságokból, vereségekből származó keserűségnek köszönhetően - jobban szomjazza az igazságot, jobban vágyik az igazságosságra, mint sok más nemzet a földön. Szemléltetésként íme néhány népi bölcsesség, amelyeket annak függvényében, hogy az igazhoz, igazsághoz, igazságossághoz való hozzáállásnak, tapasztalatnak pozitív vagy negatív a vetülete, két kategóriába sorolok.

Pozitív hangvételű közmondások:

Igaz embernek minden út egyenes = az igazán becsületes embert a körülmények sem kényszeríthetik becstelenségre. Bármikor, bármilyen körülmények között, függetlenül a belátható - pozitív vagy negatív vetületű - fejleményektől helyesen cselekszik.

Igaz ember nem jár a nyelve ellen = az igaz ember nem hazudtolja meg tetteivel azt, amit előzőleg mondott, ígért - a jelentéstartalmát tekintve ennek a közmondásnak az „ellentétpárja" a „bort iszik, és vizet prédikál" lenne.

Ki igazán jár, nem botlik = aki igaz, becsületes, jó úton jár -nem hibázik.

Nehéz igazán élni, de jó = nehéz megmaradni az igazságosság, a becsület ösvényén, de az a megnyugvás, amelyet - a helyes cselekvés során - a tiszta lelkiismeret ad meg az embernek, kárpótol az esetleges károkért.

Igazmondás nem emberszólás = az igazság nem rágalom.

Nem sok mesterség [nemesség] kell az igazmondáshoz = az igazmondás nem a felső tízezer erénye, kiváltsága.

Igazság a bírság = megérdemelt büntetés.

Majd ráviszi az igazság = az igazság mindig kiderül, hiába hazudjuk el.

Az igazságot a tyúk is kikaparja (Az igazságot nem lehet véka alá rejteni) = akármennyire mélyre ássuk magunkban, az igazság előbb-utóbb a felszínre jut.

Első az igazság = az igazság megtagadását semmi sem menti.

Ha nincs igazság, vesszen a világ = nem ér semmit az a világ, amelyben nem érvényesül az igazság.

Igazság, irgalom őrzi a fejedelmeket = csak az az uralkodó érezheti magát biztonságban, aki igazságos és irgalmas.

Jobb egy igazság kettőnél = két egymással ellentétes tétel közül csak az egyik lehet igaz.

Legtovább érni az igazsággal lehet = az jut el céljához, aki igaz úton jár.

Megígérni nagy igazság, meg nem adni nagy cigányság = szép dolog az ígéret, de csak úgy ér valamit, ha meg is tartják (az ígéret - szép szó, ha betartják - úgy jó).

Nehéz igazságosan élni, de jó = nem könnyű a becsület útján járni, de megér minden nehézséget (noha ennek az anyagi vetülete nem mindig így csapódik le a köztudatban).

Igaz ember igazat szól = becsületes ember szavában senki nem kételkedik.

Mindenkinek igaza van, csak szerre = egyénileg (mindenkinek a saját szemszögéből tekintve, megítélve a dolgokat) nem létezik általános érvényű igazság.

Meghalt Mátyás király - oda az igazság! = az igazságos Mátyást szerette a népe, pont az igazság erénye miatt: az ő korában - az akkori „szokásjogtól" eltérően - egyszerű, szegény embernek is érvényesülhetett az igaza. Az, hogy a halálával „oda" az igazság, az a nép jövőre irányuló félelmét jelenti - a bizonytalanság érzését, hogy egy másik uralkodó talán nem az igazságosság, hanem az (ön)érdek ösvényét választja.

Negatív hangvételű közmondások:

Mondj igazat, betörik a fejed = sok embert bánt, ha őszintén megmondják neki a fájó igazságot. Továbbá sokaknak nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság. Néha azért, hogy az ne láthasson napvilágot, az emberek bármire képesek.

Nehéz az igaznak végére menni = gyakran nehéz az igazságot kideríteni, kihámozni a sok - olykor igaznak tűnő - maszlag közül.

Nem jó az igazat hangosan hegedülni = az igazság hangoztatása olykor bajt okoz az embernek.

Nem mind igaz, ami hírlik = nem kell mindent mindenkinek elhinni. Néha többre jutunk, ha egyenesen, nyíltan mi magunk járunk a dolgoknak a végére, szembenézve a pletykákkal. Amúgy is az okos ember mindig csak a felét hiszi el annak, amit hall. A zseni pedig tudja is, hogy melyik felét.

Az igazmondónak fél lába kengyelvasban legyen = némelyik embernek veszélyes dolog a szemébe mondani a fájó igazságot. Ezért jobb, ha hagy egy menekülési rést magának, amelyen - az igazmondásból fakadó veszély esetén - elillanhat.

Nincs helye, mint az igazságnak = mondják tréfásan, ha valakinek vagy valaminek nem jut hely valahol (az igazság nem mindig szívesen látott vendég).

Káros igazságnak legjobb rejteke a hallgatás = ha igaz is valami, de a közösségnek vagy az egyénnek kára származik belőle, talán jobb elhallgatni.

Megfigyelhettük a közmondások csoportosítása során, hogy az igazság, igazságosság kifejezéseinket túlnyomó többségben pozitív hozzáállás jellemzi. Ebből arra következtethetünk, hogy a nép bölcsei - bár tisztában vannak azzal, hogy az igazság és az igazmondás nem mindig kellemes és hasznos erény, ennek ellenére mégis sokkal inkább tartják járható útnak még a nehézségek árán is. Jobb az igazság a csalárdságnál, hamisságnál, az igaztalanságnál. A népnek, az embernek, a közösségnek, a társadalomnak szüksége van az igazság eszméjére.

Mi a hőn áhított eszmei igazság?

Az igazság, igazságosság fogalmaink az idők során - jelentéstartalmukat tekintve, korszaktól, uralkodó eszméktől, elfogadott, általános társadalmi normáktól, vezetőktől, gondolatrendszerektől függően - folyamatos változásokon mentek keresztül. A fontosabb szempontok, amelyek szerint eddig vizsgálták a két terminust: a jó-rossz ellentétpár, a különböző viselkedésminták, a társadalom, az állam és az ehhez viszonyuló állampolgárok viselkedése alapján. Az igazság, illetve igazságosság fogalmát sokféle, egymástól igencsak eltérő kontextusban lehetett és lehet használni, elemezni, aminek eredményeképp moráletikai, politikai, gazdasági és nem utolsósorban egyéni szempontokat vizsgálva különböző meghatározásokra juthatunk. Az igazságról, igazságosságról írtak és nyilatkoztak már sokan sokfélét, mondhatni mindenkinek megvan a maga kis szubjektív véleménye e fogalmakról. Hipotézisem szerint - főként ha az egyént, nem a társadalmat mint együttélési felületet vizsgáljuk, a fogalom általános jellegű megragadhatatlansága, meghatározhatat-lansága miatt - nem létezik egy úgynevezett kihirdethető, mindenki által elfogadott, általános igazság-meghatározás, amely elfogadható lenne minden ember számára. Épp ezért alakult ki az idők során olyan sok - és sokféle - definíció, amelyek közül kettőt választottam ki szemléltetés gyanánt.

1. A Katolikus Lexikon meghatározása szerint az igazságosság (latinul: iustitia) Isten tevékeny sajátossága, amellyel minden teremtményének megadja az ontológiai (igazsághoz szükséges) feltételeket, valamint az erkölcsös életmódot folytató teremtményeket az általa birtokolt igazságosság alapján jutalmazza vagy bünteti.

Emberi tekintetben az igazságosság olyan erkölcsi erény, amely erőssé és állhatatossá teszi az akaratot abban, hogy az ember képes legyen szabad akaratából megadni Istennek és embertársainak azt, amivel nekik tartozik.

A Katolikus Lexikon további meghatározásai szerint az igazságosság a négy sarkalatos erény egyike, mindenféle emberi közösség létalapja, morálisan arra kötelezi az embert, hogy tartsa tiszteletben embertársainak személyi szabadságát és jogait. Az igazságosság nem föltétlenül az egyén, hanem inkább a közjó érdekeit szolgálja. Feltételezi azt, hogy a másik ember egyenjogú és szabad partner, akit a személyi méltóság alapján megillet a tisztelet és a védelem. Az igazságosság erénye és az arra való törekvés teremti meg a társadalom számára a békés együttélés feltételeit, az emberhez méltó élet nélkülözhetetlen alapjait.

2. A filozófia meghatározása: az igazság a valóság és a tudat megfelelése egymásnak.

Miért jelent problémát az igazság, igazságosság általános érvényű meghatározása? Elsősorban azért, mert az igazság igencsak szubjektív. A saját szemszögéből mindenkinek igaza van - „mindenkinek igaza van, csak szerre". Általános eszmei értékét csak az együttélésben, csak a társadalomban, bizonyos általános érvényű szabályok esetén közelíthetjük meg és fogadhatjuk el. Az igazság, igazságosság vizsgálható etikai, politikai, morális (ennek értelmében perszonális - azaz egyéni) szempontok szerint. Ezek a megközelítésmódok - természetesen az adott lehetőségekhez mérten - hozzásegítenek ahhoz, hogy átfogó, általános rálátást kapjunk az igazságosság mibenlétére. Ahhoz, hogy morális szemszögből vizsgáljuk az igazság fogalmát, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jónak a fogalmát, amely nem kevésbé nehezen meghatározható, mint az igazságosság. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy a fogalom tág jelentéstartalmának köszönhetően az idők során a gondolkodók az erények sorába emelték. Arisztotelész szerint az igazságosság a legfőbb erény, fénye ragyogóbb az esthajnalcsillagénál is. Ő három típusú igazságosságról beszél: szétosztó, kiigazító és az úgynevezett „kereskedelmi", vagyis „szemet szemért, fogat fogért" típusú igazságosságról.

Az igazság, igazságosság a társadalom alappillérei, tartóoszlopai. John Rawls szerint a gondolatrendszereknek az igazság a legfontosabb erénye, a társadalomnak pedig az igazságosság. Az igazság első jelentéstartalmát annak alapján vizsgáljuk, hogy miként viselkednek egymással az egyének egy adott társadalomban. A népi hiedelem szerint a fogalomhoz hozzárendelhető az igazságosságnak, a jognak, a törvényszerűségnek a fogalma is. A nép meghatározása egyszerű: mindenkinek azt kell kapnia, amit megérdemel, legyen szó akár érdemről, akár fizetségről. A rómaiak szerint az igazság a jó és az igazságosság „művészete".

Az igazságos állam Platón szerint

Platón a legfőbb erényt, az igazságosságot is elsősorban az ideák világa felől közelíti meg. Szerinte az igazságosság egy idea, amelyet meg kell látni, nincs más bizonyítás. Platón ideális világa, társadalma olyan értékrendet feltételez, amelynek megítélése nem a bizonyos társadalmak, emberi konvenciók és a többség által megállapított jogrendszeren alapul. Ebben az ideális világban az igazságtalan ember nem rejtőzhet az igazságosság álarca mögé, mert létezik egy olyan égi és földi bíró, akinek árgus, vigyázó tekintete elől képtelenség elbújni, és akinek a törvényeihez igazodva igazságosan kell és lehet élni. A platóni filozófiában ez az ítélethozó az isteni mérték, vagyis a kozmikus rend maga.

Platón az igazságosság erényét, kérdéskörét a legtöbb dialógusában tárgyalja. A következőkben az igazság, igazságosság fogalmakat Platón Az állam című műve alapján fogjuk megvizsgálni, amelyben hőn szeretett mesterének, Szókratésznak a szájába adja jól csomagolt saját meglátásait, ezzel mintegy tiszteletet fejezve ki egykori tanítója iránt. Ez a stilisztikai fogás egyébként Platón dialógusaira általánosan jellemző.

Az állam központi témája az igazság, igazságosság kérdésköre. Az eredeti, görög cím „Politeia", amely a „polis" (vár, állam) szóból ered. Jelenthet konstitúciót, politikai rendszert, politikai rangsort, egy közösség, egy társadalom politikai rendjét, de ugyanakkor jelenthet személyi és szabadságjogot is. A latin fordítás talán egy kicsit jobban megragadja a mondandót, ugyanis a „Res publica" „politikai dolgokat, ügyeket" jelent. A terminus modern fordítása azonban, ami magyarul az államnak felel meg, tévútra vezetheti az olvasót, ugyanis az állammal és az úgynevezett „köztársasági rendszerrel" szemben álló monarchiának jelentéstartalmát tekintve a világon semmi köze sincs annak eredeti, antik értelméhez. Platónnál az ideális állam fogalma kifejezettem monarchikus jellegeket ölt.

Platón igyekszik - elméletben - „elrendezni" az állam társadalmi rendjét úgy, hogy állampolgárai boldogak és elégedettek lehessenek. Olyan tartható és egészséges államformát keres, amely harmonikus, igazságos, és polgárai számára a lehető legjobb életformát biztosítja. Szókratésznak, a bábáskodó antik görög filozófusnak az alaptézise az igazságosságról az, hogy önmagában is követendő érték és erény, nem csak a külső jutalom és elismerés puszta emberi, evilági reményében. Ez a tézis egyébként a keresztény értékrendnek is megfelelő jelentéstartalommal bír. Az államban kicsit nehéz figyelemmel követni a fogalom etimológiai alakulását, ugyanis néha az igazságosság mint olyan a többi erényt is magába foglalja, néha viszont egyszerűen csak a többi erénnyel egyenértékű. Platón (szinte) teljes filozófiai rendszere megtalálható összefoglalva ebben az érett, második alkotói szakaszában írt művében az etikától a politikai felfogásán keresztül egészen a metafizikájáig. A művet tíz könyvre, fejezetre osztjuk - meg kell jegyeznünk, hogy ez a klasszikus felosztás nem a filozófustól származik, sőt, nem is föltétlenül a kronologikus sorrend jellemzi a mai formáját. Az eredeti szövegben nincsen megszakítás, csupán egyetlen, folyamatos törzsszöveg, dialógus Szókratész és barátai között a politika természetéről.

Az első könyvben Platón az igazságosságot igyekszik meghatározni (amely egyébként az egész mű központi témája) „adjuk meg mindenkinek azt, ami neki jár" alapon. A mű elején leszögezik, hogy mindegyik szakterület, legyen szó a különböző művészetekről, a politikáról, ácsmesterségről vagy az orvostudományról, csak akkor teljesedhet ki, csak akkor művelhető a maga teljességében, ha művelője csak és csakis azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért. Levonva a következtetést: az igazi boldogság állapotába csak akkor juthatunk el, ha beteljesítjük küldetésünket. Ez lenne vajon Platón igazságosság-meghatározása: „...az igazságosság azt jelenti, hogy mindenki a maga munkáját végezze, s ne ártsa magát sokféle dologba."? Az első könyv olyan provokatív, releváns kérdéseket feszeget még, mint: igazságos-e jót tenni a barátainkkal és rosszat az ellenségeinkkel? Amennyiben így járunk el, nem tennénk-e rosszabbá, még ellenségesebbekké, keserűbbé elleneinket? A dialógus központi témája a viszály, a cselekvésre való képtelenség, az igazságtalanság következményei egyéni és társadalmi szemszögből.

Traszümakhosz, Az állam első könyvének egyik főszereplője, a híres szofista véleménye szerint egy államban az számít igazságosnak, ami a vezető réteg számára hasznos. Mindig az erősebb kerül hatalomra, és mindig a hatalmon levők érdeke, szükséglete határozza meg azt, hogy épp mi számít igaznak, igazságosnak és mi nem.

„Mármost minden kormányzat a maga érdekének megfelelően alkot törvényeket: a demokratikus kormányzat demokratiku-sokat, a türannikus türannikusokat, és így tovább; e törvényalkotás által alattvalóiknak éppen ezt: a maguk érdekét nyilvánítják ki igazságosnak, s aki ettől el mer térni, azt - mint törvényszegőt és vétkest - megbüntetik. Íme ez az, drágalátos barátom, amiről én beszélek, hogy mindenféle államformában egyazon dolgot tekintenek igazságos dolognak: az uralkodó kormány érdekét; márpedig a kormány képviseli az erőt, úgyhogy ebből a helyesen gondolkodó ember számára az következik, hogy mindenütt ugyanazt tartják igazságos dolognak, tudniillik azt, ami az erősebb érdekét szolgálja."

Egyébként Traszümakhosznak, bármennyire is fájdalmas, igaza volt, általános érvényű igazságot mondott ki, ami a legtöbb államformára a közelmúltban, sőt, napjainkban is jellemző. Nemhiába fogalmazta meg Fazekas Mihály ennyire sokatmondóan a Lúdas Matyiban a következő gondolatokat: Hajdan ütlekkel magyarázták a' mi Atyáink Hogy mi az alsó rend törvénnyé? kinél az igasság? -A' ki erőssebb vólt, ugyan az kénnyére bitangolt. -A' lepotsékolt nép dühös indúlatja, kanóttzal Adta jelét ollykor bosszújának; de oroszlány Szíve kevésnek vólt, hogy mint Matyi vissza pofozza, A' mi goromba tsapást vett a' zabolátlan erőtől. Elmúlt a' vad idő; ki van ennek szabva határa Szintúgy mint annak; Szent a' Törvény; 's az Igazság Fennyen hordja fejét, mert van bizodalma Hazánknak Bölts Fejedelmeiben.

Az igazság, úgy tűnik, mindig az erősebb jogos birtoka. A szofista szerint mindenki igazságtalan lenne, ha tehetné, mivel az igazságosság gyengeségből és félelemből fakad -nézetei szerint senki sem jókedvéből igazságos. Abból kiindulva, hogy az igazság mindig „odaát", vagyis az erősebb kezében van, az általános tapasztalat azt mutatja, hogy „nem éri meg" igazságosnak lenni, ugyanis az igazságtalannak mindig több a gyakorlati és anyagi haszna, mint az igazságosnak.

Szókratész minden erejével azon van, hogy bebizonyítsa: a tapasztalat ellenére az egyetlen járható út az igazság útja, ugyanis az igazságtalanság hosszú távon ellenségeskedést, gyűlölködést, elégedetlenséget, széthúzást szül - egy ilyen elveken alapuló társadalom szétesik, nem létezhet hosszú távon. Az első könyv végkövetkeztetése tehát: sosem előnyö-sebb az igazságtalanság az igazságosságnál.

A második könyvben újra terítékre kerül Traszümakhosz vezérgondolata, miszerint az igazságtalanság elkövetése az elkövetőnek jó, az elszenvedőnek, a gyengének pedig rossz. A szofista szerint senki nem a saját döntése miatt lesz igazságos, hanem mert úgymond erre kényszerül. Sőt mi több: a törvényeket is a gyöngébbek hozzák létre annak érdekében, hogy életüket, létezésüket biztosítsák. Ezek a törvények pusztán természetellenes, emberi törvények, amelyek betartásával egy úgynevezett szerződés jön létre a társadalom tagjai között, amelynek a lényege, hogy a felek kötelezik magukat arra, hogy bár nem is tesznek, de cserébe el sem szenvednek igazságtalanságot. Traszümakhosz véleménye szerint az emberi törvényeket felülírják a természeti törvények, amelyek mindig a nyers erőnek, az erősebbnek kedveznek.

A III-VIII. könyvek, bár közvetve az igazságosság erénye köré épülnek, konkrétan mégsem érintik részletesen a fogalomkört. Szókratész szerint az igazság, igazságosság mint tapasztalható valóság csak az ideális államban valósulhat meg, egy olyan államban, amelyben mindenki a helyén van és a saját dolgát végzi (ti. csak azzal foglalkozik, amihez ért).

A IX. könyvben Szókratész visszatér az első könyvben olvasható alapgondolathoz, és a boldogságból, jobban mondva: a boldogságra irányuló természetszerű vágyakozásból kiindulva újra felteszi a kérdést: érdemes hát igazságosnak lenni? Az igazságos vagy az igazságtalan ember a boldogabb? A végkövetkeztetés egyértelmű: a legnyersebb, legrosszabb embertípus, az igazságtalan türannosz egyben a legboldogtalanabb is: „A valóságban tehát az igazi türannosz - alig hihető! - igazi szolga, a legnagyobb szolgaság, csúszás-mászás értelmében, a leghitványabb emberek talpnyalója; vágyait egyáltalában nem tudja kielégíteni, sőt a legtöbb dologban a legnagyobb hiányt szenvedi, s valójában szegénynek mutatkozik annak a szemében, aki az egész lelkét át tudja tekinteni; egész élete csupa remegés, tele van görcsös fájdalommal, ha valóban hasonlít ahhoz az államhoz, amelynek az élén áll (...) s mindezen felül még az is terheli, amit fentebb mondottunk, hogy szükségképpen irigy is az ilyen ember, sőt a hatalom által még irigyebb lesz, mint amilyen volt; ugyanígy megbízhatatlan, igazságtalan, barátokat nem kedvelő, istentelen; szóval minden gonoszságnak befogadója és táplálója, úgyhogy mindennek folytán főképp ő maga válik szerencsétlenné, de aztán a környezetében levőket is ilyenné teszi."

Az állam X. könyve összefoglalja a platóni filozófia dualista ideatanát, miszerint a halál beállta után a lélek ítéleten esik át, megmérettetik igazságos és igazságtalan cselekedetei alapján: „az istenek előtt nem marad rejtve sem az igazságos, sem az igazságtalan".

Az államban Platón az igazságosság fogalmát klasszikus módon értelmezi. Két fontosabb teória bontakozik ki az olvasó előtt a műben: az első szerint létezik egy mindenek fölött álló, általános érvényű igazság, amely megint csak a Legfőbb Jóval hozható összefüggésbe, és amelynek megvan rá a hatalma, hogy létrehozza az igazságosság különböző válfajait. Ez a megközelítésmód visszavezethető Platón ideatanára, miszerint az ideák olyan örök, mozdulatlan, változatlan és szellemi természetű dolgok, amelyek túl az anyagi realitáson a transzcendens világban léteznek, és amelyek a mi látható valóságunk tárgyaival, fogalmaival szemben magát az igazi létet, létezést jelentik. Ezek az ideák a maguk sajátos módján mindig egy-egy tárgycsoporttal, nemmel, fajjal, tulajdonsággal, erénnyel kapcsolatosak. A transzcendens szférában megtalálható tehát az egyenlőségnek, a szépnek, a jónak, a szentnek - és természetszerűleg az igazságnak, az igazságosnak - az ideája is.

Platón másik értelmezése szerint az igazság, igazságosság az anyagi világban, és ezzel egyidejűleg az ideális államban a következőképp ragadható meg: minden állampolgárnak azt kell tennie, amihez ért, ami úgymond „a lényéhez rendeltetett". A görög filozófus szerint az igazságosság a Jónak a legszebb formája. Platón szerint egészen addig egy állam sem képes elérni az igazságosság állapotát, amíg minden egyes állampolgára nem a fenti séma szerint jár el, amíg nem teszi azt, amit „tennie kell", vagyis mindenki a maga munkáját végezze, és ne ártsa magát sokféle dologba. Közvetve: az ember mint egyén csak akkor mondható igazságosnak, ha lélekrészei összhangban, harmóniában állnak egymással, mindegyik lélek-rész a saját funkcióját tölti be. Platón értelmében a konklúzió: igazságos az, ha valaki a maga helyén a saját dolgát végzi: a világegyetem és a társadalom immanens rendje szerint él. Platón szerint az igazságosságra csak az ideális állam berkeiben lehet rábukkanni, ami különbözik a mi igazságról alkotott fogalmi meghatározásainktól, hiszen mi az igazságot, igazságosságot egyfajta egyenlőségként, személyi szabadságként értelmezzük.

 

Források

Aristotel: Etica Nicomahica, Editura Ştiintifică şi Enciclopedică, Bucureşti, 1988, 106-107.

J. Rawls: A Theory of Justice, Oxford University Press, Oxford, 1973. Platón, Az Állam, In: Platón Összes Művei 2, Európa Könyvkiadó Budapest, 1984.

http://lexikon.katolikus.hu/s

Szólások és közmondások O. Nagy Gábor gyűjteményéből. Fazekas Mihály: Lúdas Matyi.

 

Jegyzet

* A cím idézet Platóntól. A tanulmány létrejöttét a Collegium Talentum tehetséggondozó program támogatta.