Egyed Emese

lEVÉL EFEZUSBÓL

Nem csak nekem szól, de engem is szólít.
Kér, hogy fújjam a lélek riadóit;

ígéretet mond egyértelmű szóval.

Nem kérdés lelke: kijelentés lelke
minden név fölött, mely neveztetik.
Két nemzetség közt válaszfalat bontva,
s mely test s gondolat akarata volna,
Békességszerző egy-akarat formán,
ígéret szövetségei új útján
enged haladnom, megértenem, lennem.

Szólít! Hogy könnyebb legyen megengednem.
S egybeszerkesztetnem részenként ismét.

Még nem léteztem, már akkor is ismert.
Jósága megsejtett a végtelenben.
Örökös-társként pogány nyakassággal,
semmi kis árnyék, perelve világgal:
hagyott enyésznem titkok parazsában
(újjászületnem fény valóságában?) –

Isten szavában, ameddig megérek,
ne szűnj meg hálát adni, gyönge ének;
ne szűnjek meg keresni hála-szókat,
értelmét látni kifakult napomnak.

(Nem csak nekem szól, de engem is szólít.
Eleven lélek fújja riadóit.)