Bélfenyéri Tamás
pÁLOS MONOSTOROK A MAI ROMÁNIÁBAN

 

A buzgói Szent Miklós pálos monostor (perjelség)

A középkorban a váradi egyházmegyében, Bihar vármegyében, a mai Sólyom község (románul Şoimi) területén, az ahhoz tartozó Belényesszentmiklós (románul Sânnicolau de Beiuş, a Bihar-hegység alatt, a Fekete-Körös mellett, Sólyomtól északra) határában pálos rendház állt. A buzgói (a forrásokban Buzgow) pálos monostort 1327 előtt alapították Turul nembeli Széplaki Lőrinc fiai, Szerafin (Seraphin) mester, Rupert és Gergely Szent Miklós püspök tiszteletére (nemzetségi, családi alapítás).¹ Az említettek 1327. évi osztozásukkor a buzgói remete (pálos) monostor kegyuraságát közösnek hagyták.² A Dicţionarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crişana şi Maramureş műben alapítóként a Borsa családot (nemzetséget) nevezik meg,³ melynek ősi fészke a Sebes-Körös és Berettyó vidéke volt, névadója a Kolozs megyében lévő Borsa község. Feltételezhetjük, hogy Buzgó település egy forrásról kaphatta nevét, amely buzogva, bugyborékolva tört felszínre.⁴ A pálosok szerettek források, kutak közelében megtelepedni, Buzgó monostora az általuk kedvelt hegytetőn emelkedett.

1361-ben, Miklós rendfőnöksége idején „Pál testvér volt ... a Buzgó melletti Szent Miklós-kolostor perjele, amint ez a váradi káptalan oklevelében olvasható, melyet a Szent Jeromos-kolostor őriz".⁵ 1424-ben Szántódi Lackfi Jakab erdélyi vajda, miután elfoglalta Sólyomkő várát és a kolostor javait lefoglalta, elűzte a szerzeteseket és a monostort is elpusztította.⁶ Minderről a Vitae fratrumból értesülünk: „[1424-ben] a buzgói Szent Miklós püspökről nevezett kolostor, melyet a mi testvéreink már régen laktak, szántói Laczk Jakab, másképpen az erdélyi vajda [1403-1409 között] üldözése miatt puszta és elhagyatott lett. Aki miután megszállta Sólyomkő várát, rögtön elfoglalta a kolostor négy szőlőjét és két malmát. Mindez János testvérnek, a kolostor perjelének a váradi káptalanhoz írt tiltakozó levelében olvasható. A malomról az adományozó [Nagy] Lajos királynak a levele a kápolnai kolostor iratszekrényében található."⁷

A buzgói monostornak ismerjük két perjelét: Pált (1361) és Jánost (1424). Tudjuk, hogy Sólyomkő vára közelében,⁸ a széplaki uradalom területén keresendő. Guzsik Tamás Buzgót Élesddel (románul Aleşd) azonosította,⁹ a DAP szerint a buzgói monostor Élesdtől és Sólyomkővártól (cetatea din Piatra Şoimului) északra feküdt.¹⁰ Az Élesdtől északra fekvő, többségében szlovák lakosságú Bodonos (románul Budoi) határában található egy Remete-erdő (románul Pădurea Remetu) nevű hely, ami a pálosokra is utalhat.

Megfeledkeztek azonban arról, hogy Solyómkő nevű vár nemcsak Bihar megye középső részén létezik, volt ilyen nevű vár Bihar megye déli részén is, Sólyom község területén. Sólyomkő várának kettőségét a 19. századi dokumentumok is megjelölték: „castrum Solyomko, in comitatu Bihar, olim dup-lex".¹¹ Csánki Dezső szerint a Belényes városától nyugatra fekvő, ma Sólyom községhez tartozó Belényesszentmiklós mellett talán már állt a 14. században is a pálosok Szent Miklósról elnevezett monostora.¹² Belényesszentmiklós (S. Nicolaus) település először a váradi püspök 1291-1294 között készült jövedelem-összeírásában szerepelt a váradi püspök birtokát képező falvak között, ahonnan 36 köböl szép gabonát (cubulus pulchri frumenti) vittek be a püspök fenesi várába. Szentmiklós papja 1332-ben 22, 1333-ban 16, 1334-ben 14, 1337-ben 14 garas tizedet fizetett. Belényesszentmiklós falut Tamás fia István végrendeletében 1333-ban a váradi püspöknek és káptalannak adományozta.¹³ Bunyitay szerint: „Hol a Fekete-Körös a belényesújlaki¹⁴ hegyszorosból a tenkei¹⁵ völgybe kiömlik, ott Sólyom és Szentmiklós községek közt, a Körös bal partján"¹⁶ álló magaslaton állt a buzgói Szent Miklósról nevezett pálos monostor, a másik magaslaton pedig Sólyomkő vára. A hegyet, ahol a pálos monostor állt, ma Kristor hegyének mondják. A magaslat tetején levő tágas fennsík terül el, ennek keleti oldalán állt a monostor. Bunyitay idején még romok fehérlettek ott, a nép pedig azt beszélte róla, hogy várromok. A szomszédos erdőt „barátok erdejének" hívták.¹⁷ Ifj. Reiszig Endre a Bihar vármegye története című fejezetben (Borovszky Samu Bihar vármegye és Nagyvárad című kötetében) megemlítette, hogy 1474-ben a Várad alól elvonuló török hadak Buzgó monostorát elpusztították és többé nem állíttatott helyre. Romjai 1901-ben még fennálltak.¹⁸ A Belényestől 8 kilométerre levő, a Remete patak bal partján levő Magyarremete (románul Remetea) nevében a pálosok, remeteségük emlékét őrizheti.¹⁹

A legújabb kutatások szerint a buzgói monostort, akárcsak Bunyitay, DélBiharba, Belényesszentmiklós mellé kell helyeznünk. Mind Bunyitay Vince (1837-1915), mind Rusu a kolostorhoz köt három 13. század közepéből származó követ: egy háromnegyedoszlop fejezetet (kehely formájú), egy nagyobb faltagoló háromnegyedoszlop lábazatát és egy kisebb féloszlop-lábazatot. A faragott köveket 1884-ben találták és a 19. század végén még a Váradi Múzeumban őrizték. A fejezet az igen széles körben elterjedt, meglehetősen hosszú időn át élő, korai gótikus bimbós oszlopfő-típushoz tartozik. A 13. század közepére datálható a fedőlemez poligonális záródása és a középen osztott leveleinek a budai Nagyboldogasszony templom 1250 és 1260 között készült fejezetein látható párhuzamai alapján. A fejezettel egykorú háromnegyedoszlop lábazat jobban igazodik a korai gótikus hagyományokhoz. A talplemez síkján túlnyúló, lapos tóruszt a két épen megmaradt oldalon levél alakú konzolok támasztják meg. A lábazat legkorábbi rokonemléke a tatárjárás előtt készült veszprémi Szent György kápolna faloszlop-lábazata. A motívum eredete a 13. század elején készült esztergomi, pilisszentkereszti és kalocsai lábazatok levélkonzolos megoldására vezethető vissza. A tóruszt alátámasztó konzolok a 13. közepére gyakran elvesztették korábbi naturális, növényi jellegüket, az ornamentika absztrakt, geometrikus formákká alakult (lásd Buda, dominikánus kolostor, Veszprém, Gizella-kápolna). A három kőfaragvány a korai gótikus levélkonzolok késői, archaizáló adaptációjának tekinthető. A faltagoló háromnegyedoszlop 40 centimért elérő átmérőjéből az a következtetés vonható le, hogy az épület, melyhez ezek a kétségkívül egy helyről származó faragványok tartoztak, igen nagyméretű lehetett.²⁰ A kődarabok a buzgói pálos monostor nagyobb régiségére vallanak, mint amelyet a pálos dokumentumok tanúsítanak. Amennyiben a kőtöredékeket a pálos monostorból valóknak fogadjuk el, akkor a pálosok egy korábbi templomot vehettek át. Ez a korábbi templom nem azonos azzal az ismeretlen rendű apátság monostortemplomával (Emődi Tamás közlése), melyet Radu Popa középkorász és régész (1933-1993) tárt fel Belényesszentmiklóson 1972— 1982 között a nyugati, csonka toronnyal együtt (annak építése a 12. század közepére tehető és feltehetően a 13. században hagyták el).²¹

A Szentmiklóshoz közeli helységekben gótikus csúcsíveket és egyéb faragott köveket őriznek.²² A buzgói pálos monostor közelében egy vasszerszám- és fegyverletétet (raktárleletet) is találtak. Mindez tartalmazott négy különböző méretű sarlót, egy szőlőmetsző kést, két háromágú villát, három asztalosvésőt (egynek éle egyenes, a másik kettőnek homorú), darabkákat egy fűrészpengéből, négy lándzsahegyet. Emődi János a leletet a 13—16. század közötti időszakból származtatta.²³ Ennek alapján elképzelhető, hogy a buzgói pálosok használták ezeket a szerszámokat. A szőlőtermesztést különösen kedvelő pálosokra vall például a szőlőmetsző kés jelenléte a leletanyagban.

A kalodvai Sarlós Boldogasszony pálos monostor (perjelség)

A középkorban a csanádi egyházmegyében, Arad vármegyében, Lippától 4 kilométerre északnyugatra, Aradtól 28 kilométerre keletre, a mai Ópálos (románul Páuliş) községhez tartozó Kalodva (1910-ig Kladova)²⁴ (románul Cladova) falutól délre pálos monostor állt.²⁵ Ma Kalodva település Lippától 6,5 kilométerre északnyugatra, a Kladova patak mentén, a Zarándi-hegységben fekszik.

A kalodvai pálos molostort Kalodva királyi birtok határában IV. (Kun) László alapította 1272—1290 között Sarlós Boldogasszony tiszteletére (királyi alapítás). Oklevelei eredetiben nem maradtak fenn, csak a kalodvai monostor okleveleinek kivonata, jegyzéke ismert 1522-ből. A monostor a Maros jobb partján, a révnél állt, ahol a Kladova folyó a Marosba ömlik.²⁶ IV. László a Maros révje közelében megtelepedett pálosoknak földet adományozott, I. Károly (Károly Róbert) király pedig 1332-ben megerősítette az adományt. A pálosok vásárlással bővítették birtokaikat. 1308-ban Aradon egy telket vásároltak 6 márkáért egy Saromlyen Mihály nevű jobbágytól, amint arról egy adásvételi szerződés tanúskodik. 1332-től a környéken több szőlőt vásároltak. 1332-ben Bok Pétertől egy szőlőt Damján hegyén (in monte Damyan)²⁷ 16 márkáért vettek, amiről az aradi káptalan és a kalodvai esküdtek adtak ki oklevelet. Ennek értelmében Kalodva ekkor mezőváros lehetett.²⁸ 1345-ben „Hymusnak mondott Pál 12 dénármárkáért eladta a kalodvai pálosoknak a néhai Rózsásnak nevezett szőlőjét, amely a Makra hegyen²⁹ van. Megvan a kalodvai esküdtek oklevele".³⁰

A pálosok Makra-hegyi szőlőit 1349-ben I. (Nagy) Lajos király felmentette a csöböradó³¹ alól. 1358-ban a lippai és kalodvai vámok alól is mentesítette a remetéket.³² 1355-ben „Beke fia, Domonkos négy hold szántóföldjét 3 márkáért eladta ennek a kalodvai monostornak. Lásd a kalodvai esküdtek oklevelét."³³ 1357-ben „György és márk 6 márkáért a pálosoknak adták a Babafenek nevű rétet. Megvan a kalodvai esküdtek oklevele".³⁴

1359-ben I. Lajos király a monostornak adományozott egy bizonyos, Solymos királyi vár³⁵ birtokához tartozó Kladován levő földdarabot, melyet már korábban IV. Lászlótól megkaptak és I. Károly megerősített (ebből derül ki, hogy a monostort még IV. László alapította. A birtokadományozást később Zsigmond király is megerősítette.³⁶ 1374-ben „Kalodvai Benedek fia, István 33 márkáért eladja szőlőjét a monostornak Kalodva fölött. Megvan az aradi káptalan oklevele."³⁷ 1382-ben „Lippa esküdtjei Lőrinc kőfaragó telkét ítélték a szerzeteseknek Lippán 15 Ft adóssága miatt. Megvan ugyanezeknek az oklevele".³⁸

„Az Úr 1388 éve körül János testvér, kalodvai helynök két szőlőt vett [Kövi Lászlótól] a makrai hegyháton, az egyiket harminchat, a másikat [Cserew Balázstól] pedig negyvennyolc forintért. Ezt a Kalodván levő oklevélben lehet olvasni."³⁹ 1395-ben „Lippai Balázs fia, Mihály 40 forintért eladott [a kalodvai monostornak] egy Rózsamál előhegyen, a monostor szőlőinek szomszédságában levő szőlőst. Megvan az ugyanitteni esküdtek oklevele. Ugyanígy lásd az aradi káptalan 1397. évből való oklevelében, hogy Mátyás vikárius cserélte el a szőlőket".⁴⁰

A kalodvai pálosok 1393 után a török betörés következtében elpusztult gatályi és boldogkői monostor birtokait is kezelték, okleveleiket őrizték. A gatályi (gatali, gotháli) pálos monostor Krassó vármegyében, a csanádi egyházmegye területén feküdt.⁴¹ 1343-ban a két részre (Alsó-és Felső-Gatalra) tagolódó Gatal falu felét Omori Gál fia László átadta nővérének, Clarának, Szeri Pousa fia Balázs jegyesének.⁴² 1396-ban Gatály Gatal, Gathal néven szerepelt a forrásokban.⁴³ A középkori Gatal település Mezősomlyó és a Berzava folyó közt feküdt. Helyén ma Gátalja, 1910-ig Gáttaja városa (románul Gátaia, németül Gattaja vagy Gatai) található. Temesvártól 55 kilométerre délkeletre, Resicabányától pedig 47 kilométerre északnyugatra, a Berzava folyó mentén fekszik.

A gatályi pálos monostort 1340—1345 között alapították. Alapítója és titulusa/patrocíniuma ismeretlen. 1393-ban pusztult el egy török betörés eredményeként.⁴⁴ 1411-ben feljegyezték, hogy Maróthi János, macsói bán egy malomrésszel ajándékozta meg.⁴⁵ Gyöngyösi Gergely leírta, hogy Fr. Péter generális perjel szabályozta a Kalodvához tartozó Gatal birtok jobbágyainak szolgáltatásait: „Az Úr 1422-ik évében ugyanaz a rendfőnök [Péter] meghatározta a Kalodvához tartozó gatali birtokok jobbágyainak szolgálatait és földjeiket."⁴⁶ 1505-ben megemlítették, hogy a gatályi monostor elpusztult. A gatályi pálos kolostor helye nem azonosítható, az épület teljesen eltűnt.⁴⁷

1393-ban, Ethei György rendfőnöksége idején a gatali monostorral pusztult el és néptelenedett el a boldogkői monostor is. Gyöngyösi a Vitae fratrumban 1393-ban négy kolostor (köztük Boldogkő és Gatal) török általi elpusztításáról emlékezett meg: „[az ördög] Ezért rendünk sok kolostorát a kegyetlen törökökkel leromboltatta, úgymint a dubicait,⁴⁸ mely első volt Dalmáciában, a zlatkagorai Szent Pétert⁴⁹ és a Temesen túli két kolostort, tehát a boldogkőit és a gatalit, meg a zalánkeméni⁵⁰ Szent Péter-kolostort."⁵¹ Boldogkőn Krassó vármegyében, a csanádi püspökség területén, a Temes folyón túl, egyelőre azonosítatlan helyen állt pálos kolostor. Valamikor a 14. században keletkezhetett. Alapítója és titulusa ismeretlen. Egyetlen adat róla a már idézett 1393-as török pusztításról szóló Gyöngyösi-féle híradás. Romjai se maradtak fenn.⁵²

1430-ban „Marthony György fia, István, egy majorsági telket adott [a kalodvai monostornak] és kijelölte határait."⁵³ A kalodvai monostor talán legértékesebb kincsei Martony faluban (Arad vármegye) voltak. Egy 1441-es dokumentum szerint a monostornak voltak ott házai és egy kertje, melyet a szomszéd nemesek (János deák és Fejéregyházi Kis Ferenc) elpusztítot-tak.⁵⁴ 1458-ban „Dorogszegi Szilágyi Mihály Arad megyében levő Varjas⁵⁵ nevű faluját adományozta a kalodvai pálosoknak. ... 1511-ben Szeri Pósa fia, István visszaadja nekik az általa lefoglalt birtokot."⁵⁶ 1462-ben „Erzsébet úrhölgy, Dyody Frank özvegye ennek [a monostornak] adta el 29 forintért a Rózsás hegyen álló szőlőjét. Megvan a lippai esküdtek oklevele".⁵¹ 1466-ban „Méltóságos Fejéregyházi Bálint Martony faluban, Arad megyében levő egész birtokrészét eladja 200 arany forintért, kötelezve a barátokat egy örökmisére. Megvan az aradi káptalan oklevele. Ugyanezen káptalan másik, ugyanezen évi oklevele szerint Bálint 40 Ft zálog fizetésére volt kötelezve. Megvan ugyanezen káptalan 1467. évi, ellentmondás nélküli iktatólevele".⁵⁸ 1471-ben „Méltóságos Kezy Balázs deák Szombathely59 nevű faluját adja nekik bizonyos örökmisék fejében. Megvan a budai káptalan örökvallása. 1519-ben ezt a falut fr. Pál perjel eladja Márknak 225 Ft-ért".⁶⁰ 1493-ban „Zylas-i Dordancz György és Bertalan nemesek az aradi káptalan előtt úgy nyilatkoztak, hogy Zylas-i Bernát végakaratában [a kalodvai monostornak] hagyta a Zaránd megyei Gerba birtok általa birtokolt teljes részét. Megvan ugyanezen káptalan ellentmondás nélküli iktatólevele".⁶¹ 1505-ben „Székely Lázár visszaadta [a kalodvai monostornak] néhai Bakos Ferenc Gazdagmálnak nevezett egykori szőlőjét, amely Gyorok birtok előhegyén van. Lásd az aradi káptalan oklevelében".⁶²

Egy 1517-es dokumentum szerint a monostor ingatlan javai a Jaksics család tulajdonába kerültek. Lehetséges, hogy a pártfogás, védnökség váltása zajlott le. 1519-ben a kalodvai pálos monostor még működött: további birtokadományokban részesült. Birtokrészét Ároki faluban (Arad vármegye) és nemesi kúriáját adta nekik Végedi Imre gyulafehérvári kanonok és tordai főesperes örökmise fejében.⁶³

A kalodvai pálos monostor vezetői közül ismerjük János testvért, kalodvai helynököt (1388) és Mátyás vikáriust (1395-1397). Az ismert perjelek: Péter (1422) és Pál (1519). A kalodvai pálosok a következő javakkal bírtak: szőlőkkel (1332, 1374, 1395, 1462, 1505), telkekkel Lippa városában (1382) és a szomszédságban (1430, 1458, 1466, 1471, 1519), malomhellyel (1470). A legfontosabb adományozók között királyok (IV. László, Károly Róbert, I. Lajos, Luxemburgi Zsigmond) mellett ott találjuk Szilágyi Mihályt is, Hunyadi János sógorát is.⁶⁴

A kalodvai pálos monostor 1540 körülig működött, Guzsik szerint 1541-ben szűnt meg. Rusu a monostor megszűnését az 1540-1550 közötti időszakra tette. Romjai a 19. század végén még láthatók voltak a Maros és a Várhegy alá kanyarodó Holt-Maros között, sőt a mai napig megvannak. Egyes kutatók a pálosokkal hozták kapcsolatba a Kalodva falutól délre, a Maros-völgy fölé emelkedő dombon (Várhegy vagy „Dealul Carierei") emelkedő vár déli részén levő 13. századi, 15 méter hosszú és 6 méter széles, egyenes szentélyzáródású kőtemplomot. Szinte biztos, hogy a monostor nem a kalodvai „Dealul Carierei" nevű régészeti helyen, hanem a völgyben feküdt. Az aradi múzeum munkatársai szondázó ásatást végeztek a pálos monostortemplom területén, és nem találtak biztos planimetriai (alaprajzi) elemeket. Ennek alapján azt gondolják, hogy a templom mellett nem épült kolostornégyszög, hanem a szerzetesek remeteség módjára épült házakban (cellákban) laktak, akárcsak a Máramaros vármegyei, egri egyházmegyés Remete nevű pálos kolostor esetében.⁶⁵

Remete Técső felett 8 kilométerre, a Tisza bal partján 1363-ban (Guzsik szerint 1363 előtt) alapította I. (Nagy) Lajos király Szűz Mária (Boldogasz-szony) tiszteletére, a remetéknek malmot adományozott „super fluvium Theckew". 1444-ben a generális perjelnek megválasztott fr. Bereck (Briccius) a remetei kolostornak ajándékozta a rendi konstitúciók könyvét a regulával együtt. 1465-ben fr. András generális perjel a kolostor birtokainak kiigazításáról intézkedett. 1543-ban falai közt tartotta a rend káptalani gyűlését. 1554-ig állt fenn. A 16. század második feléből származó oklevelek tanúsága szerint nem létezett egy monostorépület, hanem a szerzetesek „remeteség módjára", elkülönült házakban (cellákban) laktak. A monostor gótikus templomát, melyet a reformátusok használtak a 16-17 században, 1784-ben felújították. Mindössze két évig, a pálos rend feloszlatásáig működött. A monostorépületet később az ortodox rutének használták. A középkori épületből fennmaradt egy részlet a poligonálisan záródó szentély alaprajzából, gótikus botívek indítása a gyámkövekről, ablakkeretek. A régi épülethez nyugaton egy templomtornyot építettek és előtérféleséget.⁶⁶ Remete Pálosremete (1901-ig Remete) néven (románul Remeti, ukránul PeMeTM, jiddisül -iyn'ü) ma községközpont Romániában, Máramaros megyében. Máramarosszigettől 21 kilométerre északnyugatra, az Ukrajnával határfolyót képező Tisza bal partján fekszik. Neve a pálos szerzetesekre utal. Megkülönböztető előtagját a helységnévrendezéskor szintén a pálosokról kapta.

A patlani (pathlani)/patalani (pathalani) pálos monostor (perjelség)

A középkorban egyelőre azonosítatlan helyen állt a patlani pálos monostor. Feltehetően a 14. század második felében, Nagy Lajos uralkodása alatt, 1382 előtt alapította a mindszenti Czibak (Chibak) család (nemzetségi, családi alapítás).⁶⁷ Adrian Andrei Rusu az alapítás évét 1329-re tette.⁶⁸ Rendkívül keveset tudunk róla, egyetlen forrásként a Vitae fratrum tesz róla említést, mely szerint 1382-ben, tehát Remete Szent Pál földi maradványainak Magyarországra hozatala (1381) utáni évben az alapító család a pálosokat elűzte:⁶⁹ „[1382-ben] hagyták el a testvérek a Pathlannak nevezett remeteséget, melynek kegyurai a mindszenti Czibakfiak voltak. A kegyurak erre dühösek lettek, és rechkei⁷⁰ házuknál kiáltványt tettek közzé, hogy ha a Fekete-tóig terjedő területen valamelyik testvért el tudják fogni, azonnal foglyul ejtik. Amikor a testvérek ezt a kiáltványt meghallották a vlachoktól, akkor Antal testvér, a helynök tiltakozott a nagyváradi káptalannál. Amint a [Bánffy]Hunyadtól egy mérföldre levő majort is, úgy most [1520-as években] ezt a remeteséget is Remetének nevezik, miképp látható ez a váradi káptalan Szent Jeromoskolostorában őrzőtt oklevélben."⁷¹

Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, csíkszeredai plébános szerint a remeték a Szentjeromos monostorba mentek.⁷² Nem ismerjük a monostor titulusát, patrocíniumát. Guzsik Tamás és a Documenta Artis Paulinorum a Bánffyhunyadtól (románul Huedin) mintegy 12 kilométerre északnyugatra, a Kissebes (románul Poieni) községhez tartozó és attól 6 kilométerre levő Hodosfalva (románul Hodişű) környékére tette.⁷³ Remete puszta (Remetepuszta) nevű helyen állt.⁷⁴ Ebben esetben az erdélyi egyházmegyéhez kellett tartoznia és Kolozs vármegyében feküdt. Hodosfalvával possessio Hodos néven először 1519-ben találkozunk. A Losonczi Bánffyak birtokai közt csak ez egyszer említették, Nagysebes és Füld helységek közt sorolták fel.⁷⁵ Remete Sebesvár várához tartozott, 1439-1519 között említették, a Losonci Bánffyak tulajdonában volt. Ma Hodosfalva helységhez tartozó puszta, Bánffyhunyadtól északnyugatra, a Sebes-Körös mentén.⁷⁶ A Vitae fratrum-ban szereplő Fekete-tót a ma Kolozs megyében levő Körösfeketetó (románul Negreni) községnek próbálták megfeleltetni.⁷⁷ Remetétől északnyugatra egy mérföldre feküdt. Feketetó északon Szilágy megyével szomszédos, keleten Csucsa (románul Ciucea) községgel, nyugaton Bihar megyével. A Sebes-Körös két partján fekszik. Engel Pál történész, középkorkutató (1938-2001) szerint Patlan azonban Bihar vármegyében és a céckei uradalom területén keresendő.⁷⁸ Ezek szerint a nagyváradi püspökség területén volt. Engel érvelését alátámasztja, hogy Cécke (régiesen Czéczke) közvetlen környékét a Hontpázmány nemzetség bihar-szabolcsi ágából származó és a patlani kolostort is alapító Czibak család népesítette be. A céckei (Czibak) uradalmat a Sebes-Körös és a Hollódi-patak közti területre eső uradalmak közé sorolhatjuk (a telegdi, a csékei uradalom és a karándi vajaság mellett), melyek közös jellemzője az volt, hogy a Sebes-Körös völgyében fekvő uradalmak mindegyikéhez a hegyekben is tartoztak falvak. A Körös völgyéből a magas hegyekig felnyúló Czibak birtok a nemzetség korai szerzeményeihez sorolható, mert még a 13. század végén is több ágnak volt jussa hozzá. Végül teljesen a Czibakok szerezték meg, lemondtak cserébe a Berettyó melletti falvakhoz való jogukról. Jakó Zsigmond történész (1916-2008) szerint Cécke, a később kialakult uradalom középpontja, még a 13. század előtt keletkezett és királyi alapítású volt, a középkorban vásárhelyül szolgált.⁷⁹ A település oklevelesen először Chetka néven 1256-ban a telegdi uradalom határjárásában merült fel, mint Hontpázmány nembeli Miklós fia Lampert birtoka. 1332-ben a pápai tizedjegyzék szerint papja 5, 1335-ben 5 garas pápai tizedet fizetett.⁸⁰ Cécke (románul Tetchea) ma a Réz-hegység alatt, a megye középső részén elhelyezkedő községközpont, a Sebes-Körös bal partján, 32 kilométerre Nagyváradtól, és 10 kilométerre Élesdtől.

 

Jegyzetek

1 Guzsik: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon, 208.

2 Buzgó: In: Györffy: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I, 606; DAP I, 21.

3 Rusu: Şoimi. In: Rusu (coord): Dicţionarul mănăstirilor, 257.

4 Rácz: A régi Bihar vármegye településneveinek történeti-etimológiai szótára, 66.

5 Gyöngyösi: Arcok a magyar középkorból, 27. fej. 81.

6 DAP I. 21.; Guzsik: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon, 208; Buzgó. In: F. Romhányi (főszerk.), F. Romhányi-Laszlovszky-Szakács (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

7 Gyöngyösi: Arcok a magyar középkorból, 38. fej., 104.

8 Bunyitay Vince szerint két Sólyomkő nevű vár állt Bihar vármegyében. A mi esetünkben a Sólyom község határában levő, Belényestől nyugatra eső Sólyomkő várára kell gondolni. (Sólyomkő. In: Csánki: Magyarország történelmi földrajza. I, 596.) A másik Sólyomkővár (románul Şinteu, szlovákul Nová Huta) önálló településként fennmaradt, Élesdtől 20 kilométerre északkeletre, Szilágysomlyótól 27 kilométerre délnyugatra, a Réz-hegységben fekszik.

9 Buzgó. In: Guzsik-Fehérváry: A pálosrend építészeti emlékei a középkori Magyarországon, 5.

10 DAP I. 21.

11 Bunyitay: A váradi püspökség káptalanai s monostorai a püspökség alapításától 1566. évig, 479-480.

12 Szent-Miklós d). In: Csánki: Magyarország történelmi földrajza I, 624.

13 Szentmiklós (S. Nicolaus). In: Györffy: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I, 670.

14 Belényesújlak- Község Bihar megyében, románul Uileacu de Beiuş. A Béli-hegység alatt, a Fekete-Körös mellett, Belényestől nyugatra fekvő település.

15 Tenke - község Bihar megyében, románul Tinca. Nagyváradtól 40 kilométerre délre, a magyar határ közelében, a Fekete-Körös mellett található.

16 Bunyitay: A váradi püspökség káptalanai s monostorai a püspökség alapításától 1566. évig, 479-480.

17 Bunyitay Vince: A váradi püspökség káptalanai s monostorai a püspökség alapításától 1566. évig, 480.

18 Ifj. dr. Reiszig Endre: Bihar vármegye története. In: Borovszky (szerk.): Bihar vármegye és Nagyvárad, 467.

19 Darvas-Kozma József: A pálos rend története Erdélyben, Partium-ban, Bánságban és Kárpátalján. Csíkszereda 2012, 195.

20 Schematismus historicus venerabilis dioecesis Magno-Varadiensis latinorum pro anno domini et millenarii MDCCCXCVI. Nagyvárad 1896 (Reprint 2010). 304-305; Kerny Terézia (szerk.): Váradi kőtöredékek. Budapest 1989, 25.

21 Szentmiklós. In: F. Romhányi (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

22 Rusu: Şoimi. In: Rusu (coord): Dicţionarul mănăstirilor, 257.

23 Emődi János: Un depozit de unelte medievale descoperite la Şoimi. In: Sever Dumitraşcu (szerk.): Crisia. X. Oradea 1980, 535-536.

24 Nem összekeverendő a Temes megyei Kladovával (1911 és 1918 között Bégakalodva), románul Cladova.

25 DAP I, 188.; Kalodva. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

26 Csánki csak annyit tudott megállapítani, hogy a pálosok Sarlós Boldogasszonyról nevezett kolostora már a 14. század elején fennállt. (Kalodva. In: Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza I, 772773); DAP I, 188; Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon, 215; Rusu, Adrian Andrei: Cladova. In: Rusu, Adrian Andrei (coord): Dicţionarul mănăstirilor, 104; Kalodva. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

27 Damján - Kalodva határában említett szőlőhegy. (Magyar Névarchívum, mnytud.arts.unideb.hu/nevarchivum/varmegyek/arad.html. Letöltés: 2014.06.19.)

28 Kalodva. In: Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, 179.

29 Makra vagy Mátra-hegyén a középkorban a mai Arad-Hegyalját értették még legdélibb, a Maros mellett levő részén is. (Arad-Hegyalja - románul Podgoria Aradului - az Erdélyi Szigethegység utolsó bástyáiként emlegetett „Világosi" hegyek vonulatával azonos. Arad-Hegyalja a Fehér-Körös és a Maros folyók között Erdélyből benyúló Zarándi-hegység - korábbi nevén Hegyes-Drócsa hegység - része, amely jellegzetes, 500 méter körüli átlagmagasságú középhegység, de számos 800 méter feletti csúcs - Hegyes 800 m, Sólymos/Drócsa 837 m -emelkedik ki belőle. A történelmi Magyarország egyik leghíresebb szőlővidéke. Nemzetközi hírűvé leginkább a kadarka szőlőből készített aszújával vált. Már a Szent István-i időkből ismert borait az erdélyi részek közül elsőként említik a történelmi feljegyzések, közvetlenül a szerémi borok után.) Éppen Kovászi (1910-ig Kovaszinc, románul Covăsinţ, Aradtól 28 kilométerre keletre) falu fölött emelkedett a Makra, melyről az egész hegységet nevezték; továbbá a Csorva és a Kerekhegy; Gyraknál (a mai Gyoroknál, románul Ghioroc) a Dornomál v. Domórnál s Pálülésénél (a mai Ópálos, románul Păuliş) a Szomolya; a Makra déli részén, a Maros jobb partján Kalodva mellett a Rózsásmál vagy a Rózsás-előhegy. Most csak a Borosjenő város (románul Ineu, szerbül Janopol, Aradtól 48 km-re északkeletre, a Fehér-Körös partján) és Apatelek (Mokra, románul Mocrea, szlovákul Mokrá, Borosjenőtől 5 km-re délre) vidékén levő részt hivják Makrának (Mokrának). Itt feküdt Makrafarka, melyet Boleszló váci püspök (hivatali idő: 1188-1212) a leleszi konventnek ajándékozott. 1488-ban Makray nevű család is élt Zaránd vármegyében (a mai Arad megye északi részében). (Pallas Nagy Lexikona. mek.oszk.hu/00000/00060/html/067/pc006758.html. Letöltés: 2014.06.19.)

30 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

31 A 14. századtól a királyi adó, csöböradó (cibrio) helyébe a hegyvám (lat. ius montanum, tributum montis seu terragium) lépett. Ezt a földesúrnak járó szolgáltatást a majorsági jellegű szőlőterület használata után vetették ki s az évi termés mennyiségétől független volt. A hegyvám egyrészt előre megállapított borból, ritkábban mustból (kb. 800 négyszögöl után 5-10 köböl) vagy ennek megfelelő pénzből, másrészt természetbeni juttatásokból (munera: kenyér vagy kalács, kappan és zab), harmadrészt kismérvű robotból állt. A hegyvámot a szőlőhegy tulajdonosának minden szőlősgazda köteles volt megadni, tehát az úrbéresek mellett a polgárok és a nemesek is. Helyenként a nem helybeli szőlősgazdák (extraneus) pénzben vagy természetben adott hegyvámját ferto, ferion és ferton pénznek is nevezték. Hegyvám. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon, II. kötet (F-Ka). Budapest 1979. mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1242.html. Letöltés: 2014.06.09)

32 Kalodva. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

33 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

34 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

35 Solymos királyi vár - Ma Solymosvár településen. 1910-ig Solymos (románul Şoimoş, németül Schojmosch) falu Romániában, Arad megyében. Közigazgatásilag Lippa városhoz tartozik, azzal átellenben, a Maros északi partján fekszik.

36 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 188.

37 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

38 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

39 Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból, 34. fej. 93; Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

40 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

41 Gatály. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.), Romhányi Beatrix -Laszlovszky József - Szakács Béla Zsolt (szerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

42 Gatály (Alsó-, Felső-, Inferior-, Superior-). In: Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. kötet. Budapest 1987, 483.

43 Gatály. In: Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza, II. kötet. Budapest 1894. 101.; Gatály (Alsó-, Felső-, Inferior-, Superior-). In: Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, III. kötet. Budapest 1987, 483; Gatal. In: Guzsik Tamás-Fehérváry Roland: A pálosrend építészeti emlékei a középkori Magyarországon, 7.

44 Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon, 212.; Gatály. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

45 Rusu, Adrian Andrei: Gătaia. In: Rusu, Adrian Andrei (coord): Dicţionarul mănăstirilor, 142.

46 Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból, 38. fej. 103-104.

47 Rusu, Adrian Andrei: Gătaia. In: Rusu, Adrian Andrei (coord): Dicţionarul mănăstirilor, 142.

48 Dubica (Dubica vármegye, zágrábi egyházmegye, ma Dubica, Bosznia és Hercegovina) pálos kolostora 1270-1290 között létesült. 1393-ban a török egyszer több pálos kolostorral együtt felégette, de végleg csak 1464-ben szűnt meg. (Dubica. b. Pálos kolostor. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.)

49 Zlatkagora vagy Szlat, Édeskút (Zágráb vármegye, zágrábi egyházmegye, ma Slavsko Polje Petrova Gora hegységben Vojnic és Perna között, Horvátország) pálos kolostora 1304-1328 között létesült. Templomát Szent Péter tiszteletére szentelték. 1451-ben a törökök által elpusztított kolostort a kamenszkai kolostorral egyesítették. (Szlat Zlatkagora). In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.)

50 Szalánkemén (Szerém vármegye, kalocsai egyházmegye, ma Slankamen, Szerbia) először premontrei prépostság volt. A tatárjárás előtt, feltehetőleg 1235 után létesült. A prépostság épületeibe a tatárjárás után apácák költöztek, akik talán a 14. század első feléig maradtak itt. Nem kizárt, hogy ezzel a kolostorral azonosítható a Szent Péter tiszteletére szentelt pálos kolostor, amely 1393-as pusztulása kapcsán jelenik meg a forrásokban. Szalánkemén. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.)

51 Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból, 35. fej. 94.

52 Boldogkő. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon; Boldogkő. In: Guzsik Tamás - Fehérváry Roland: A pálosrend építészeti emlékei a középkori Magyarországon, 5.

53 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

54 Eredeti latin szöveg: AP Elenchus, pag. 860/a. In: DAP I, 190.

55 Varjas - Ma Nagyvarjas falu Arad megyében, románul Variaşu Mare. Aradtól 15 kilométerre északnyugatra, a magyar határ mellett fekszik.

56 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

57 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

58 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

59 Szombathely - Nevét szombati hetivásárairól kapta. Ma Szabadhely falu Arad megyében, románul Sămbăteni. Aradtól 17 kilométerre délkeletre fekszik, Ópáloshoz tartozik.

60 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 189.

61 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 190.

62 Saját fordítás. Eredeti latin szöveg: Inventarium. In: DAP I, 190.

63 DAP I. 188.; Rusu, Adrian Andrei: Cladova. In: Rusu, Adrian Andrei (coord): Dicţionarul mănăstirilor, 104-105.

64 Rusu, Adrian Andrei: Cladova. In: Rusu, Adrian Andrei (coord): Dicţionarul mănăstirilor, 104.

65 DAP I. 188.; Kalodva. In: Guzsik Tamás-Fehérváry Roland: A pálosrend építészeti emlékei a középkori Magyarországon. 9.; Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon, 60, 215; Rusu, Adrian Andrei: Cladova. In: Rusu, Adrian Andrei (coord.): Dicţionarul mănăstirilor, 105; Kalodva. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon; Karczag Ákos -Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest 2010. www.muemlekem.hu/hatareset?id=2537 Letöltés: 2014.06.05; Rusu, Adrian Andrei, Hurezan, Pascu G.: Biserici medievale din judeţul Arad. Arad 2000. 172-173.

66 Remete, Máramaros. In: Guzsik Tamás - Fehérváry Roland: A pálosrend építészeti emlékei a középkori Magyarországon, 13; DAP II. 312-313; Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon. 137, 221.; Rusu, Adrian Andrei, Lupescu Makó Mária: Remeţi. In: Rusu, Adrian Andrei (coord): Dicţionarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crişana şi Maramureş, 104.; Remete 1. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

67 Patlan. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

68 Patalan. In: Rusu, Adrian Andrei (coord): Dicţionarul mănăstirilor, 202.

69 DAP II, 159; Darvas-Kozma: A pálos rend története, 129.

70 Rechkét két helységgel lehetne azonosítani: 1. Récske (1886-ig Riecska, szlovákul Riecka) - község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Besztercebányai járásban. Besztercebányától 5 km-re északnyugatra a Riecsanka-patak partján fekszik; 2. Sajórecske (szlovákul Riecka) község Szlovákiában a Besztercebányai kerület Rimaszombati járásában, Tornaljától 10 km-re délre, a Sajó bal partján.

71 Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból, 34. fej., 92.

72 Darvas-Kozma: A pálos rend története, 129.

73 Pathlan. In: Guzsik Tamás - Fehérváry Roland: A pálosrend építészeti emlékei a középkori Magyarországon, 13; DAP II. 159.

74 DAP II, 159; Pathlan. A Gyöngyösi által említett pálos monostorok jegyzéke. In: Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból, 355.

75 Hodos. In: Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza. V. kötet. Budapest 1913, 361.

76 Remete. In: Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza. V. kötet. Budapest 1913, 396.

77 Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból. Jegyzetek, 340.

78 Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon, 220; Patlan. In: F. Romhányi Beatrix (főszerk.): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon.

79 Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. Budapest 1940, 147; Czéczke. In: Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza. I, 606.

80 Cécke. In: Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I, 606.