Benyik György
kERESZTÉNYEK ÉS MUSZLIMOK (2)
A szerző teológiai tanulmányait Szegeden, Budapesten és Rómában végezte. 1975-ben szentelték pappá. 1978-tól a szegedi Hittudományi Főiskolán tanít, 1980-tól a biblikus tanszék vezetője. Teológiai doktori címet szerzett a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 1977-ben, biblikus teológiai diplomát Rómában a Pontificia Universita Gregorianán 1982-ben, majd PhD-fokozatot a PPKE Teológia Karán 1997-ben. A szegedi nemzetközi biblikus konferenciák szervezője.
A muszlim vallástörténet rétegei
A keresztény egyház és a muszlimok kapcsolatának csak a kezdeti szakaszának autentikus forrása a Biblia és a Korán tanulmányozása. A Biblia azonban soha nem lépett Macchiavelli politikai írásainak helyére, hanem megmaradt vallási könyvnek. Hans Küng a maga könyvében1 számos paradigmaváltást határoz meg az iszlámban. Az ősi iszlámban a mekkai és medinai korszakban (632-661) Mohamed próféta karizmatikus tekintélye korlátlanul érvényesült, de már ekkor is konfliktusba keveredett a keresztény közösségekkel, az általa alapított ősi muszlim közösség megjelenik Jeruzsálemben és Egyiptomban (693-642) is. Sőt Mohamed idejében a sikertelen zsidó párbeszédkísérlet után nagyszámú zsidót irtottak ki a muszlimok, erre Mohamed adott utasítást. Ezután a konfliktus után a szombati munkaszünet helyett a péntekit vezették be, és többé nem Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak, hanem az ima iránya Mekka lett.
Ezt követi Damaszkusz centrummal az Omajad kalifátus korszaka (661-750),2 amikor az iszlám Spanyolországban és Dél-Oroszországban is elterjed. Ezt a korszakot zárta le a poitiers-i csata 732. október 10-én, amikor is Martell Károly frank csapatai megállították az Andalúziából Galliába betört mór seregeket, s ezzel a muszlim hódítást is. Ez a muszlimok ősi csoportja és a keresztény közösségek konfrontációjának a korszaka. A síita ellenzék is ekkor jelenik meg a muszlim közösségen belül.
Az abesszin kalifátus szintén Bagdad központtal szerveződik (750-1258), ekkor a muszlim vallás Indiában, Kínában is elterjed, a 10. századtól Törökország iszlamizációja is megkezdődik. A korszak vége a mongol invázióval folytatott harc, a keresztes háborúk korszaka zárja ezt a periódust, amely csak elmélyíti a muszlim-keresztény ellentétet, főleg a Jeruzsálem felszabadítása körül kialakult vérengzések.
A 13. század a misztikus muszlim vallási csoportok, többek között a szufi3 mozgalom terjedésének korszaka a mameluk birodalomban. Az újabb nagy birodalom a 16-17. századig terjed. A Bizánci Birodalom végleges bukásával kezdődik (1453), Granada elesésével folytatódik (1492), az Oszmán-török Birodalom (Isztambul központtal) kiépítésével folytatódik, TávolKeleten az indiai és mongol területek iszlámizálásával teljesedik be.
A 17-20. század az európai ellenreakciók korszaka, Bécs visszafoglalásával kezdődik (1683), Napóleon egyiptomi hadjárata kapcsán konfrontálódnak az új hadi technikákkal a muszlimok (1798). A korszakot 1917-ben Balfour grófnak az Új Izrael állam megalapítására vonatkozó szándéka zárja. A muszlim közösséget ebben az időszakban különböző modernizációs kísérletek jellemzik, amelyek jórészt csak a nyugati ipari és haditechnika fokozatos átvételével járnak, a vallás szekularizációja nem jellemző.
A folyamat vége az I. és II. világháború, az előbbi kapcsán létrejön az új Török Köztársaság, amelyben Musztafa Kemál Atatürk (1881-1938)4 modernizációja lesz a meghatározó tényező. Az ilyen mérvű modernizáció más muszlim államokban nem lesz sikeres, vagy éppen a konzervatív vallási ellenzéket aktivizálja.
A II. világháború után a Közel-Keleten meghatározó konfliktusok Izrael állam és az arab országok között állandósulnak, Afrika iszlamizációja pedig új lendületet nyer.5 Megerősödnek a fundamentalista radikális iszlám csoportok, amelyek a nyugati hódításra, demokráciaexportra a partizánháborúk megszokott eszközével, a terrorizmussal válaszolnak. Mindez azt jelenti, hogy a muszlim világot nem lehet megérteni a Korán tanításából, mert nem tekinthető egységes és változatlan tanrendszernek. Az egység kritériuma egyrészt a Korán ismerete, másrészt Mohamed próféta tisztelete.
A muszlim vallási és kulturális ismeretek kezdetei Európában
Az európai muszlim-keresztény vallási kapcsolat kezdeteit kutatva feltétlenül beszélnünk kell az elfeledett első latin nyelvű Korán-fordításról, mely Spanyolországban keletkezett VII. (bölcs) Alfonz király udvarában 1143-ban, de mégis Petrus Venerabilis (1094-1156)6 cluny apát nevéhez fűződik, melyet ugyan nem ő, hanem Robert Ketton (11107-11607), Juden Petrus Alfonsi (egy megkeresztelt zsidó, Moses Sephardi), Karintiai Hermann (1100-1160) szerzetes és egy bizonyos Szaracén Mohammed készített. Ezek a fordítók megjárták Keletet és számos más arab munkát is lefordítottak latinra, amely fordítási munkát bölcs Alfonz gazdagon támogatott. Sajnos ezt a fordítást csak későn ismerték meg szélesebb körben, mert a szövege nyomtatásban csak 1543-ban jelent meg. Petrus Venerabilis apát azonban egy elfeledett bátor tettet végzett, amikor ezt a fordítást elküldte a keresztes háborúk ideológiai propagátorának, Clairvaux Bernátnak azzal a kéréssel, hogy a muszlimokat ne a kard, hanem a szó erejével győzze meg.
A 13. században a muszlim teológia politikai környezete megváltozott, a leigázott népeket erőszakkal szervezték politikai egységbe, és a muszlim filozófiai és jogi iskolák munkáját felülírta a katona-politika. A szufi népmozgalom ennek a spirituális ellensúlyozására törekedett. Ebben a korszakban a muszlim gondolkodásra a hagyomány fölértékelése, talán túlértékelése is jellemző, valamint erősen konzervatív gondolkodás elterjedése. A kereszténységgel pedig a muszlimok a keresztes háborúk, valamint a török muszlim birodalom európai terjeszkedése kapcsán keveredtek újabb katonai konfliktusba. Magyarországon 1526 a mohácsi csata utáni 150 éves török uralom vallásilag nem volt agresszív, a korszakban pedig a reformáció vallási újjáéledést hozott létre, ezért a magyar keresztény társadalmon elenyésző nyomot hagyott a muszlim kultúra. Viszont ebben az időszakban számos muszlimellenes, apologetikus, támadó és gyalázkodó tartalmú keresztény írás született egész Európában, sőt a domonkos térítő missziósok ostromolták a muszlim államokat, bár jórészt eredménytelenül tértek vissza Európába, esetleg vértanúhalált haltak az adott országban. Csak Szent Ferenc érte el szelídségével, hogy pozitív fogadtatást nyerjen.
A 16-19. századokban a vallás és tudomány szerepe az európai keresztény országokban, valamint a vallási vezetők politikai szerepének megváltozása alapvetően mássá tette a két világban a vallás és a társadalom viszonyát. A bizánci birodalom, amely a keresztény világban a trón-oltár szövetségre épült, 1453-ban megbukott, 1492-ben pedig elesett Granada, mely 1228-tól a muszlim kultúra egyik fellegvára volt Európában. A muszlim világ az Oszmán, Perzsa Birodalomban és Indiában véglegesen megszilárdult, Európában ebben az időben a muszlim hitvilág és a hozzá kapcsolódó katonai-politikai kezdeményezéseket úgy értelmezték, hogy a muszlimok meg akarják hódítani Európát, meg akarják szüntetni a keresztény egyházat. Ezt a konfliktust a keresztények nem vallási párbeszéddel, hanem karddal és összehangolt ellentámadással igyekeztek ellensúlyozni, mely döntés Magyarországnak erre a korra vonatkozó politikatörténetét is meghatározta.
A Korán fordítása európai nyelvekre
Ennek ellenére ehhez a korhoz tartozik az első német nyelvű Korán-fordítás megjelenése 1616-ban Nürnbergben, Salomon Schweiggertől. Francia Korán-fordítás 1647-ben jelent meg és André du Ryer (f1688) készítette. Az első angol tudományos fordítást, mely nem muszlim származású tudóstól származik, Alexander Ross készítette 1649-ben. Fontos fordításnak számít az 1698-ban Padovában megjelent arab-latin bilingvis Korán-kiadás, melyet Ludovico Marracci (1612-1700), XI. Ince a pápa gyóntatója készített. További német fordításai jelennek meg a Koránnak 1746-ban Theodor Arnold munkája nyomán. George Sale (1697-1736) 1734-ben elkészíti az angol fordítást közvetlenül arab szövegből. Mindkettőt ismerte és felhasználta Johann Wolfgang Goethe, aki sokat foglalkozott az arab irodalommal és költészettel is. Az első közvetlenül arabból készült német fordítást David Friedrich Megerlin (1699-1778) készítette 1772-ben, ez igen nagy teljesítménynek számított, azonban a könyvhöz tartozó illusztráció Mohamedet hamis prófétának nevezte. 1773-ban Friedrich Eberhard Boysen adta ki németül a Koránt, 1828-ban pedig az orientalista Samuel Friedrich Günther Wahl dolgozta át ezt a fordítást. Amikor a fordítók felfigyeltek a Korán költői karakterére, igyekeztek a szöveget versben visszaadni, így tett 1798-ban Johann Christian Wilhelm Augusti (1772-1841) a maga fordításában. A keleti költészet csúcsának tekintette a Koránt és ezért jambusokban fordította le. Szerencsésebb kezdeményezés volt Josef von Hammer-Purgstall bécsi orientalista munkája, aki egyébként Goethe tanára is volt, de ő csak részleteket fordított a Koránból 1888-ban, mégis igyekezett az eredeti gondolatritmust visszaadni.
Magyar Korán-fordítások
Az első nyomtatott magyar Koránfordítást Buziday-Szedlmajer, I.-Gedeon Gy. 1831-ben jelenteti meg, a szöveget a XI. Ince pápa számára készült Ludovico Marracci-féle latin szövegből fordították magyarra. Ezt követően Szokolay I. 1854-ben, valamint Hollósi Somogyi J. 1947-ben és Simon Róbert 1987-ben készít magyar fordítást a Koránról immár arab szövegből. A magyar tudományos muszlimkutatás legjelesebb úttörői Vámbéry Ármin (1832-1913), Goldziher Ignác (1850-1921) és Germanus Gyula (1884-1979) voltak. Mihályffy Balázs (1955) muszlim hitre tért magyar is fordított Koránt arabból, de szövege nehézkes és Magyarországon kevéssé ismert.
A fordítások ellenére a muszlim-keresztény párbeszéd nem bontakozott ki ebben az időben Európában, egyrészt a Korán más nyelvre való fordítását a muszlim teológusok elítélték és elítélik ma is, másrészt ha ezt nem muszlim teszi, vallásilag értéktelennek tartják a szöveget. Csak érdekesség, hogy a kitűnő hebraista és rabbi Moshe David Cassuto (18831951) is így vélekedett a 20. században a héber biblia szövegéről, a stuttgarti Biblia Hebraikát nem fogadta el hiteles szövegnek, hanem csak az aleppói zsinagógából előkerült héber szöveget tekintette igazán hitelesnek. A fordítások ellenére egyébként is marad a teológiai értelemben vett szembenállás és értetlenség, valamint a mindkét részről egyre gyakrabban emlegetett íráshamisítás vádja.
Európai Korán-kritika a 18-19. században
Mindez kihat az európai teológia művelésére is. A bibliakutatás egyébként is a keleti irodalom tanulmányozására ihlette az európai ókortörténészeket és bibliakutatókat. A Biblia értelmezésében igyekeztek alkalmazni az általános ókortörténeti szövegekhez használt hermeneutikai szabályokat. A Koránfordítások után többen kísérleteznek a Korán-értelmezéssel, mégpedig a bibliai hermeneutikát igyekeznek alkalmazni a Koránra is.7 Johann Salomo Semler (1725-1791), Gotthold Ephraim Lessing (1729-1781), valamint Johann Gottfried Herder (1744-1803) élen járt ezen a területen. Azonban ezek a kísérletek nem sok eredményre vezettek, mert csak a kinyilatkoztatás kölcsönös deklarációig jutottak el, és ezeket a kísérleteket az arab interpretátorok nem vették figyelembe. Hasonlóan Rudolf Bultman (1884-1976) kísérletei, amelyek a katolikus egyházban sokáig merev tiltakozást váltottak ki, a muszlim világban is inkább negatív, mint pozitív fogadtatásra találtak, mivel vallási okok miatt ekkoriban a muszlim hívők és tudósok szinte egységesen és mereven elutasították a Korán forráskutatását, amelyet nem tudtak összeegyeztetni a muszlim kinyilatkoztatás hittel.
Muszlim és keresztény politikai hódítások a 17. századtól
A 17-20. századig európai ellentámadás tanúi lehetünk a muszlim világ ellen. Ennek első lépése 1683, Bécs felszabadítása volt, majd ezt követte Magyarország felszabadítása a török uralom alól. A 150 éves török-muszlim vallási uralom alatt Magyarország területén számottevő muszlim vallási térítés nem történt. 1798-ban pedig Napóleon Egyiptomban hódított, és akaratlanul is ráébresztette az európai hadi tudomány elsajátításának szükségességére a muszlimokat.
A muszlim vallás ekkoriban nemcsak Magyarországon, de Európában sem terjeszkedett, viszont Indiában, Egyiptomban, Észak-Afrikában jelentős muszlim közösségek jöttek létre. Az európai iparosodáshoz hasonló fejlődés a muszlim világban a 18. században nem ment végbe, a két világ, Európa és a muszlim világ drasztikusan ekkor válik szét gazdaságilag. Azonban az iparosítás és a robbanómotor megjelenése miatt egyre nagyobb mennyiségű olajra van szükség, mely készletek jelentős része muszlim államokban található. A két világ kapcsolatában tehát újra a kereskedelmi terület kerül előtérbe, és az olajjövedelmek fellendítették a muszlim országok egy részének gazdaságát, ez pedig igen gyorsan technikai modernizációt hozott létre, amelyet viszont nem követett vallási modernizáció.
Amikor 1917-ben Balfour gróf hivatalosan deklarálta Izrael létét, új konfliktus jelent meg zsidók és muszlimok viszonyában, amely a két vallás, a zsidóság és az iszlám kapcsolatát alapvetően megváltoztatja, mindmáig tragikusan megromlott az arab-izraeli viszony. Közben a muszlim világban megjelentek a modernizációs elképzelések, a keresztény világban pedig drasztikusan szétválik a vallási közösség és az állam.
Muszlimok és Európa a II. világháború után
Az I. és II. világháború a politikai és vallási szembenállást csak elmélyítették, egyrészt a modern muszlim államokban mélyebben beépült a vallás a társadalom életébe és a vallási vezetők befolyása alig csökkent a két háború után, míg az európai, volt keresztény államokban a vallási élet főleg a II. világháború után jelentősen csökkent, a vallási ismeretek pedig a szekularizáció hatására társadalmi méretben jelentősen háttérbe szorultak. Ekkor érkezett el az idő, hogy a római katolikus egyház a II. vatikáni zsinaton új alapokra helyezze a keresztény-zsidó és a keresztény-muszlim vallási párbeszédet. A muszlim-keresztény párbeszédben is rá kell irányítani figyelmünket a hit kiemelkedő tanúinak, Ábrahámnak, Mózesnek, Illés prófétának, Jézusnak, Máriának kölcsönös tiszteletére, akikben az eredeti ábrahámi vallási fenomén kiemelkedő megjelenését látjuk.
Izrael állam megalakulása után sorra jöttek létre azok a muszlim többségű országok, amelyekben megerősödtek és radikalizálódtak az iszlám fundamentalista mozgalmak, amelyek vallási vonatkozásban vagy kizárják a párbeszédet a keresztényekkel és a zsidókkal, vagy, ami még rosszabb, mindkettőt veszélyes, szélsőséges esetben megsemmisítendő ellenfélnek tekintik. Ebben a folyamatban jelentős erősödés jött létre Homeini Ajatollah (1902-1989)8 Iránba való visszatérésével (1979), aki egyrészt a muszlim modernizációt nemcsak megállította, hanem visszafordította, másrészt fokozatosan radikalizálta a vallási szélsőségeket.
A legutóbbi évek katonai eseményei számos muszlim ország létét fenyegették és könnyen hihetővé teszik a muszlimok számára, hogy a muszlim világ számos állama ellen az AEÁ és európai szövetségei vallási alapú, „keresztes háború" kezdődött, amely ellen minden eszközzel, esetenként terrortámadásokkal is küzdeni kell.
Katolikus-muszlim párbeszéd a II. vatikáni zsinat után
Szinte feledni látszanak a muszlim vezetők a II. vatikáni zsinat Nostra aetate nyilatkozatának muszlimokra vonatkozó igen barátságos és pozitív hangnemét. „Az Egyház megbecsüléssel tekint az iszlám követőire is, akik az egy élő és önmagában létező, irgalmas és mindenható Istent imádják, ki a mennynek és a földnek Teremtője, ki szólt az emberekhez, s kinek még rejtett határozatait is teljes szívből engedelmeskedve akarják követni, miként Ábrahám - kinek hitére az iszlám szívesen hivatkozik - engedelmeskedett Istennek. Jézus istenségét ugyan nem ismerik el, de prófétaként tisztelik, szűzanyjaként becsülik Máriát, s olykor áhítattal segítségül is hívják. Várják az ítélet napját, amikor Isten minden embert föltámaszt és megfizet mindenkinek. Ezért értékelik az erkölcsi életet és Istent leginkább imádsággal, alamizsnával és böjtöléssel tisztelik." (NA 3.)
Az európai liberális értelmiség nem ezt a hangnemet ütötte meg az iszlámmal kapcsolatban. A feszültség gerjesztői voltak a 2005. szeptember 30-án megjelent Mohamed-karikatúrák a dán Jyllands Posten napilapban, 12 karikatúra, amelyeket október 17-én az egyiptomi Al Fager újság is megjelentetett, az iszlámra jellemző képtilalmat figyelmen kívül hagyva. Ezeknek a provokáló rajzoknak az európai megjelenéséhez a katolikus és keresztény egyházaknak semmi köze nincs, szembement a keresztény muszlim vallási párbeszéddel. Talán ez a feszült hangulat volt az oka, hogy XVI. Benedek pápa 2006. szeptember 12-én Regensburgban elmondott beszédét számos muszlim vezető fenyegetésnek vélte, és bár a Vatikán ezt a szándékát számos esetben cáfolta, a szembenállás ezután sem sokkal csökkentett.
Ferenc pápa toleráns megnyilvánulásait ennek az elődje által nolens-volens kiprovokált felháborodásnak a megszüntetése is motiválja. Ehhez járul az is, hogy az európai demográfiai csökkenés és vallási közömbösség miatt a katolikusok számát mára csekély mértékben, de meghaladja a muszlimok száma. Mindezek az okok és a szélsőséges érzelmek megnehezítik, de egyben szükségessé is teszik a vallási párbeszéd folytatását a mindhárom vallást összekötő eszmei és üdvtörténeti alapokról.
Vallásközi párbeszéd Magyarországon
Magyarországon a zsidó-keresztény vallásközi párbeszéd sokkal ismertebb, mint a muszlim-keresztény dialógus. Mind ez idáig ezt a párbeszédet nem zavarta ellentétes politikai szempont, hatalmi kulturális vetélkedés, ezért köny-nyebben megvalósítható volt.9 Egyiptomban vagy Szíriában viszont a szélsőséges keresztényellenes vallási csoportok vezetőit a muszlim akadémiák, képzett vallási vezetők képtelenek voltak meggyőzni a párbeszéd szükségességéről. Pedig csak a muszlim vezetőknek van némi esélyük arra, hogy a párbeszéd szükségességéről meggyőzzék a szélsőséges keresztényellenes imámokat, akik a terrorista csoportok ideológiai bázisát erősítik. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, mindannyian tiszteljük Ábrahámot, és mindannyian elfogadjuk azt, hogy egymás elpusztításának vágya nem Istentől, hanem a sátántól van, akárki teszi is - ez a nézet a Koránból is kiolvasható. Ez ellen a sátáni kísértés ellen pedig mindhárom vallásnak küzdenie kell.
Szegeden elsőként (2006. augusztus 27-30.) tartottunk zsidó-keresztény és muszlim párbeszédet a Nemzetközi Biblikus Konferencia keretében. Konferenciánkat megtisztelte Eldin Asceric belgrádi imám is, valamint Abdul Fattah Munif magyarországi muszlim szakértő. Előadást küldött a konferenciára Daniel Madigan jezsuita, a római Pápai Gergely Egyetem muszlim intézetének vezetője, Fodor György, a budapesti PPKE rektora, jeles magyar katolikus muszlim-szakértő. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, a konferencia társvédnöke, a II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű dokumentuma fényében mutatta be a muszlim-keresz-tény viszonyt. Stefan Schreiner tübingeni professzor az íráshamisítás témáját mutatta be igen érdekesen. Hentschel Georg Isten transzcendenciájának védelméről beszélt a keresztény és muszlim teológusok szemszögéből. Leimgruber Stephan az Ábrahám hagyomány zsidókeresztény és muszlim változatát vetette egybe. Kránitz Mihály, a PPKE dékánja a legutóbbi évek vatikáni teológiai párbeszédfolyamatát mutatta be a hallgatóságnak. Hausmann Jutta evangélikus ószövetség-kutató az erőszak bibliai és koráni személetét vizsgálta. Benyik György a Biblia és a Korán megszületését, valamint Jézus és Mohamed életének különbözőségeit elemezte. A konferencián megjelent és értékes hozzászólásával gyarapította azt Markovics Zsolt szegedi főrabbi. Abdul Fattah Munif számos értékes hozzászólása után vállalkozott arra is, hogy tanulmányával egészíti ki a konferenciakötetet, valamint egy bibliográfiai gyűjteménnyel teszi a későbbi olvasók számára hasznos kutatási segédkönyvvé. A konferencia résztvevői nemcsak a katolikus misén vettek részt, hanem a zsinagógában és a kicsinyke muszlim mecsetben is imádkoztak.
A jelen konfrontáció és az előrevetített jövő
A jelen vallási és politikai konfrontációt az 1980-as években az arab országokban zajló háborúk váltották ki. Az arab tavaszt megelőzte a hosszú ideig tartó és súlyos emberveszteséggel járó iráni háború (1980-1988), melynek polgári és katonai veszteségei kb. 500 000-1 000 000 főre becsülhetőek, míg Irak vesztesége elérte a 300 000 főt. Arab tavasznak nevezik a 2011 elején kirobbant kormányellenes tüntetéssorozatokat, amelyek az arab államokban törtek ki. Az elnevezés a „népek tavasza" kifejezéshez visszanyúlva terjedt el, amely szerintem alaptalanul az 1848-as európai forradalmi hullámra utal. Már ez a tüntetéssorozat is sok áldozatot követelt, de országonként nagyon eltérő volt az áldozatok száma. Néhol igen sokan estek áldozatul, más országokban viszonylag kevés emberéletet követelt ez a politikai zűrzavar 2014 augusztusáig. Nem egészen pontos összegzés szerint Tunézia (338 emberélet), Algéria ( 8), Jordánia (3), Mauritánia (3), Szudán (kb. 200), Omán (2-6), Jemen (2000), Szaúd-Arábia (24), Egyiptom (kb. 4300), Szíria (160 000), Marokkó (6), Irak (kb. 250), Bahrein (120), Líbia (25 000-30 000), Dzsibuti (2), Huzesztán tartomány, Irán (12) szenvedett. Ezen konfliktusok összes emberi vesztesége kb. 1 494 000 fő, jórészt polgári áldozat. Ezt a háborút mi tévéhíradókon keresztül néztük végig, mint valami távoli és számunkra biztosan következmény nélküli eseménysort, és csak a migránsok megindulásával tudatosult, hogy ez a háború Európát és a mi életünket is közelről érintő következményekkel jár. Mivel a forradalmi zűrzavarok következtében a közrendet fenntartó és a gazdasági életet működtető különböző típusú kormányok és diktatúrák összeomlottak, ezt az irányító feladatot kormányzóképes országot működtetni nem tudó vezetés váltotta fel. Az iráni, afganisztáni háborúk, az „arab tavasz" keserű következményeként a muszlim társadalomban a szélsőségek és keresztényellenes csoportok erősödtek meg, aminek következtében mindenütt általánossá vált a keresztények elleni erőszakos terrorcselekmények sorozata
Egyiptomban, Szíriában, s végül az elöregedett Európa felé megindult az ellenőrizetlen fiatal menekültek, jórészt férfiak áradata.
A migránsválságig a muszlim-keresztény párbeszéd teoretikus vitának számított Magyarországon, de azóta nemcsak itt, hanem Európában egyre többen érzik, hogy egymás vallásáról, szokásrendszeréről korrekt információkkal rendelkezni, egymást jobban megérteni a békés jövő építésének fontos tényezője. A konfliktust biztosan nem lehet megoldani csupán vallási párbeszéddel, de a politikai rendezés fő problémája, hogy a vallási kötődések iránt érzéketlen európai és amerikai politikai elit tudja-e kezelni a vallási alapú kulturális különbségek problémáit vagy sem. A meggyengült keresztény közösségek képesek lesznek-e egymást megvédeni, és saját hagyományuk iránt tiszteletet ébreszteni a friss muszlim bevándor-lókban7 Kétséges, hogy a különböző irányzatokhoz tartozó muszlim csoportok békésen integrálódnak Európába. Inkább az a valószínű, hogy saját konfliktusaikat áthozzák a fogadó országba, és nagy számuk, eltérő nyelvük, vallásuk miatt alternatív társadalmat hoznak létre, konfliktus esetén azonban egységesen a befogadók ellen fordulnak. A vallási párbeszéd a jövőben biztosan bekövetkező konfliktus kezelésében meghatározó tényező lehet. A keresztényeknek, főleg a katolikusoknak van olyan tanítóhivatala, vezetősége, amely nyomást tud gyakorolni a keresztény egyház híveire, egységes álláspontra bírja őket bizonyos aktuális kérdésben. A muszlim világ vallási vezetése igen megosztott és nagyon komplikált, eddig nem tudta sikerrel kezelni vagy mérsékelni a szélsőséges agresszív indulatokat a keresztények ellen.
A konfliktus feloldása?
Jelenleg a Fukujama-féle elmélet alapján gondolkodnak a politikusok, és úgy vélik, pénzzel mindent meg lehet oldani, csak a szabad kereskedelem akadályait kell leépíteni. Huntington viszont a kultúrák ellentéteire hívja fel a figyelmet, és nyolc nagy kultúrát különböztet meg. Ezek között a legkevésbé alkalmazkodó a muszlim, egyrészt mert térítése nem mellőzi az erőszakot, másrészt a muszlim vallásból való kitérés halállal járhat. A Koránban legalább 109 vers található, amely arra szólítja fel a muszlimokat, hogy az iszlám uralom érdekében háborúzzanak a nem hívőkkel. Néhányuk egészen erőszakos, többek közt kezek és ujjak levágását, valamint a „bárhová is rejtőző" hitetlenek meggyilkolását írja elő. Azokat a muszlimokat, akik nem csatlakoznak ehhez a harchoz, képmutatónak nevezik, és arra figyelmeztetik őket, hogy Allah a pokolra fogja küldeni őket, ha nem vesznek részt a mészárlásban. Mindösz-sze egy idézetet mutatok itt be a magyar fordításban.
„És öljétek meg őket bárhol is találtok rájuk, űzzétek ki őket, ahogy ők űztek ki titeket. A zaklatás rosszabb az Öldöklésnél. S ne harcoljatok a Sérthetetlen Szentélynél, amíg ott rátok nem törnek. S ha rátok törtek, hát öljétek le őket. Ekképpen részesülnek a hitetlenek. S ha ők felhagynak (szándékukkal), hát lám' Allah Megbocsátó, Könyörületes. S öljetek őket addig, hogy ne legyen több zaklatás, s hogy a vallás Allahé legyen. Ha felhagytak (szándékukkal), hát ne legyen ellenségeskedés, csak azokkal kik gonosztevők." Korán (2:191-193)
A muszlim vallásnak nincs központi tanítóhivatala, tehát mindenki saját maga értelmezi a Koránt, amelyet közvetlen isteni tekintéllyel ruháznak fel a muszlimok, és amennyiben a harcos szúrákat fundamentalista módon szó szerint értelmezik, ez nagy kegyetlenségre ad alkalmat. Az ölésre felszólító szúrákat Mohamed próféta idején, de azt követően is alkalmazták gyilkosságra felhívásnak, mivel a muszlim térítés nem nélkülözte a katonai akciókat. Ezért a dzsihád, amely a hitbeli buzgólkodást jelentené, sok esetben szent háborút jelent. A Korán tehát könnyen tehető terrorista ideológiák ihletőjévé.
A nyugati civilizáció a keresztes háborúk időszakában fegyveres ellenállással akarta megtörni az iszlám erejét. A G. W. Bush által vezetett iráni, iraki háborút a muszlimok új keresztes háborúnak értelmezték. Ezek után nehéz kulturális és vallási párbeszédet folytatni.
A II. vatikáni zsinat egy viszonylag békés időszakban megújítási fóruma volt a katolikus egyháznak. Azóta más ilyen jelentős fórum nem kezdeményezte a vallási párbeszédet, muszlim részről sem indult olyan kezdeményezés, amely átfogó módon igyekezett volna rendezni a keresztény egyház és a muszlimok kapcsolatát, vagy a muszlimok és más kultúrák kapcsolatát. A kulturális párbeszédnek új közeget jelent az Európába telepített fiatal muszlim tömegek megjelenése. Sajnos úgy tűnik, nincs semmilyen terv a kulturális integrálásukra, nagyobb esély van arra, hogy a kulturális ellentéteket politikai és gazdasági érdektől vezérelve esetleg súlyos, talán véres konfliktusok kirobbantására használják. Nagy kérdés: az európai civilizáció végnapjait éljük, vagy képesek leszünk egy új, szolidáris keresztény kultúrával párbeszédre kényszeríteni a muszlim kultúrát7 A pénz, a gazdasági és technikai újítások ezt a konfliktust nem oldják meg. A technikai kultúra idealizálásától vissza kell térni az intellektuális és vallási kultúra eredményeinek megismertetéséhez és műveléséhez.
Jegyzetek
1 Der Islam. Geschichte, Gegenwart, Zukunft. Piper, München-Zürich 2007.
2 Ld. részletesebben: Cahen, Claude: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig. Gondolat, Budapest 1989.
3 A szó a „szúf"-ból ered (gyapjú), mert régen a mesterei gyapjú ruházatot viseltek. Céljuk az Istennel való belső közösség ápolása.
4 Mustafa Kemal Atatürk (1881-1938), 1934. november 24-éig neve Gazi Mustafa Kemal Paşa (a gazi jelentése: hős) török katona és államférfi, a török függetlenségi háború hőse, a Török Köztársaság megalapítója és első elnöke. 1934-ben a Török Nemzeti Országgyűlés „a törökök atyja" nevet adományozta. A köztársaság létrejötte után gazdasági, kulturális és szociális reformokat vezetett be. Ő volt az ország egyetlen politikai pártjának, a Köztársasági Néppártnak az elnöke, a parlament első házelnöke, az első köztársasági elnök és az első miniszterelnök is.
5 Csicsmann László; Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialog Campus Kiadó, Budapest 2008.
6 Glei, Reinhold (Hrsg.): Schriften zum Islam/ Petrus Venerabilis. , Altenberge 1985. José Martínez Gázquez; Óscar de la Cruz, Cándida Ferrero, Nádia Petrus: Die lateinischen KoranÜbersetzungen in Spanien. In: Matthias LutzBachmann-Alexander Fidora (Hrsg.): Juden, Christen und Muslime: Religionsdialoge im Mittelalter. Darmstadt 2004.
7 A nyugati Korán-kutatás már viszonylag nagy múltra tekint vissza, ezért csak néhány igen fontos alapműre hívjuk fel a figyelmet. Horovitz, J.: Koranische Untersuchungen. Berlin 1926. Paret, R.: Grenzen der Koranforschungen. Stuttgart 1950. Birkeland, H.: The Lord Guideth Studies on Primitive Islam. Oslo 1956. Sezgin, F.: Geschichte des arabischen Schriftums. Leiden 1967. Gajetje, H.: Koran und Koranexegese. Zürich 1971. Lüling, G.: Über den Ur-Qur'an. Ansätze Rekonstruktion vorislamischer christlicher Strophenliederim Qur'an. Erlangen 1974. Hagemann, L.: Der Kur'an in Verständnis und Kritik bei Nikolaus Kues. Ein Beitrag zur Erhellung islamischchristlicher Geschichte. Frankfurt 1976. Burton, J.: The Collection of the Qur'an. London 1977. Maier, B.: Koran-Lexikon. Stuttgart 2001. Tworuschka, M. és U.: Der Koran und seine umstrittenen Aussagen. Düsseldorf 2002. Cragg, K.: The Event of the Qur'an. Islam in its Scripture. London 1971. Cragg, K.: The Mind of the Qur'an. Chapters in Reflection. London 1973. Rippin, A.: (ed.): The Qur'an. Formative Interpretation. Aldershot 1999. Neuwirth, A.: Koran, in: Gätje H. (Hrsg.): Grundriß der arabische Philologie. II. k. Wiesbaden 1987.
8 Muszlim körökben misztikusnak is tartották, számos könyvet publikált ld. Khomeini, Ruhollah: Islam and Revolution: Writing and Declarations of Imam Khomeini. Mizan Press, Berkeley 1981).
Khomeini, Ruhollah: Sayings of the Ayatollah Khomeini: political, philosophical, social, and religious. Bantam 1980.
9 Jó összefoglaló ld. Szent-Iványi Ilona: Az egyezkedés lehetőségei. Adalékok a keresztény-iszlám vallásközi párbeszéd legújabb történetéhez. Budapest 2011.
