Könyv
gÁBOR CSILLA: LAUS ET POLEMIA
MAGASZTALÁS ÉS VETEKEDÉS KÖZÉPÉS
KORA ÚJKORI SZÖVEGTÍPUSOKBAN
Egy könyvet annál izgalmasabb elolvasni, minél több kérdésre ad választ, minél több kérdést vet fel az olvasóban: ezáltal íródik tovább maga a könyv és a téma is. Gábor Csilla „továbbgondolandó, nyitott” kérdésekre keresi a választ a 2007–2014 között készült, megjelent és/vagy elhangzott írásaiban, tanulmányaiban.
A kötet archaizáló borítója a tematikára irányítja a figyelmet; ugyanakkor az írások hangulatát is hűen idézi – alapvetően még mindig latin kultúrájú, de magyar nyelvű irodalmi szférából származó szövegekről szólnak az írások, a 16–17. század hitvita-irodalma, a barokk mentalitás dicsfénykultusza sejlik föl a két kulcsszó mögött: Laus et polemia. A címlapon szerepel a Kolosvári Bóldog-Aszszony siró képe, vagyis a piarista (egyetemi) templomban található könnyező Mária-kép, felhíva a figyelmet a tanulmányok regionális, erdélyi vonatkozásaira.
A szerző a bevezetőben jelzi, hogy a tematikát részben a különböző konferenciák, szakmai tanácskozások, részben saját érdeklődése határozta meg. A kötet három fejezetbe gyűjti a tanulmányokat, a címben megkeresve és kijelölve azt a közös pontot, ami összeköti őket: Istendicséret és szenttisztelet: szöveg, használat, érték – a szenttisztelettel kapcsolatos szövegek (himnusz, prédikáció) mentén felmerült kérdésekre fókuszál. A Változatok magyarságtudatra, hazára, régióra fejezet a nemzettörténet, nemzetsors kora újkori szövegeit veszi célba a prédikációk, az emlékirat műfaján keresztül. A Disputáció és kommunikáció „a konfesszionalizáció korának három hitvitáját értelmezik egyház-, retorikai és kommunikációtörténeti szempontok mentén”. Tematikus szempontból kapcsolódik a szerző 2013-ban megjelent gyűjteményéhez: Keresztyéni felelet. Hitviták a 16–17. századból.
Miért érdemes elolvasni ezt a kötetet? Milyen kérdésekre próbál válaszokat adni? Minden tanulmányból kiderül valami érdekes összefüggés, a történeti-filológiai kutatás, a szövegekkel való munka nem puszta adatgyűjtés, hanem feltárása is egyben az adott kor mentalitásának, a felismerések a szövegeket olvashatóvá, értelmezhetővé teszik. Íme egy kis kérdés-válasz ízelítő a tanulmánykötet írásaiból.
Miért és hogyan énekelnek még ma is a katolikus templomokban latinul középkori himnuszokat? Hogyan lehet a nyelvként működő értekező stílust a poézis nyelvére fordítani? Hogyan és milyen funkcionalitás, milyen eszközrendszer és milyen nyelvi megoldások révén fordítódik le a teológia által kidolgozott eukarisztiatan (Aquinói Szent Tamás: Summa theologiae) a poézis nyelvére? Milyen spiritualitástörténeti többletet ad hozzá a dogmatikai tanításhoz a himnusz-műfaj? Miképpen artikulálja mindezt a liturgikus funkció? Milyen megértésről tanúskodik a használat? Teológia és poézis. Aquinói Tamás, a trubadúr címen olvashatunk erről bővebben.
Mi van akkor, ha létezett ugyan az illető szent, de teljesen más volt, mint amilyen? Szent Jeromosról van szó, aki a kitaláltatást ugyan megúszta, de az ókori, középkori, majd kora újkori szövegek tükrében szinte ellentétébe fordult-torzult a személyisége… sőt perifériára kerül a kora újkori prédikációkban. Hogyan és miért (milyen okból, milyen céllal) történik mindez? Erre a kérdésre kapunk választ az Egyházatya a kultusz közegében című tanulmány elolvasása nyomán.
Hogyan születik vagy jön létre egy szent? Miként találják ki és építik fel fokozatosan hosszú évszázadok szövegei egy nem létező szent történetét, aki aztán nem létező létezőként majd még egy szerzetesrendet is alapít? Remete Szent Pálról van szó, akire hivatkozva Boldog Özséb az egyetlen középkori magyar alapítású (és ma is működő) férfirendet létrehozta, Erdély történetébe is „beleíródva”. A szöveg olyan rejtett kódokat keres, amelyek a fikcionalitásra utalnak: a magyar kódexek legendaváltozatai (Debreceni-, Érdy-, Peer-kódex) ismételten elárulják a létező fiktív voltát, de a nem létező létezését is (Kitalált szent, valós kultusz [Remete Szent Pál]? Szövegek tanúságai).
Vajon másképpen írja-e meg (vagy át) egy püspök a püspökszentek életrajzát? Erre a kérdésre kapunk választ A (majdani) püspök püspökökről című tanulmányból: Illyés András legendáriumának főpap-életrajzai (rövid ideig volt csupán Gyulafehérvár püspöke, Alonso de Villegas tisztázottan spanyol nyelvű történeteit fordította, illetve dolgozta át).
A zsidó és a magyar nemzet sorsának a protestáns történelemteológiához kapcsolt párhuzamának sajátos katolikus alakváltozatát vizsgálja a „Nem ugy vagyone dolgunk mint a’ Sidoknak?” című tanulmány. A szerző rávilágít arra, hogy miként jelenik meg a nemzettörténet egy általa felfedezett, megtalált két különböző gyűjteményben őrzött kéziratos prédikációskötetben – szerzője Káldi Márton jezsuita, Káldi György testvére –, hogy a magyar szentek ünnepeire írt prédikációk hogyan szervezik a közkeletű történeti ismereteket erkölcsteológiai rendszerbe, hogyan dúsítják regionális vonatkozású adalékokkal, hogyan fejezik ki a nemzeti büszkeséget.
Csete és Gyalogi történelemszemléletét vizsgálva jól látható, hogy I. Lipót császár mint az Árpád-házi hagyományok folytatója jelenik meg. A császár Máriának tett ismételt országfelajánlása legitimálja Lipót magyarországi uralmát, egy sorba kerül a szent magyar királyokkal a történeti hagyomány folytonossága jegyében, de Gábor Csilla szerint a birodalmi dimenziókban gondolkodó hitszónoki szemlélet és a magyar történetírás megközelítése között ellentmondás fedezhető fel, mert a magyar történetírás I. Lipót császárt a Wesselényi-féle összeesküvés leverésével, a független Erdély önállóságának megszüntetésével, az abszolutista kormányzás bevezetésével hozza összefüggésbe. Erről olvashat bővebben az olvasó a Változatok a sorsértelmezésre: Csete István prédikációi Mária országáról és annak történetéről című tanulmányban.
Változó korok változó érdeklődése miképpen rajzolja át vagy milyen új vonásokkal ruházza fel a szent portréját? Mi történik a szent alakjával a prédikációban? Hogyan formálja (színezi vagy teszi sematikussá) azt a történeti figurát, akit a hagiográfiai forrásokból: a legendákból és a csodaelbeszélésekből kinyert, milyen funkciót szán neki a prédikációs helyzetben és a befogadók ismeretében, továbbá vannak-e az ilyenfajta átrajzolásoknak „korszakspecifikus” jegyei? Erre adnak választ Csete István és Gyalogi János prédikációi Szent Erzsébetről, valamint a Szentek történetei a 17. század magyarországi katolikus prédikációirodalmában címet viselő tanulmányok.
Lokális tematikájú írás (Mária könnye) a síró Boldogasszony képéről, a köré szerveződő szöveghagyományról szóló tanulmány. A kalandos sorsú kegykép körüli történeti adatok közül többet tisztáz a szerző (a füzesmikolaival való összefüggések), de számunkra az is érdekes, hogy mit írtak róla a korabeli egyházi írók, milyen prédikációk hangoztak el róla/előtte, a hozzá kapcsolódó kultusz során. Arra vonatkozóan is találunk információt, hogy ezeket a csodákat hogyan kommentálták és értelmezték lapszéli jegyzetekben a Mária-tiszteletben, egyáltalán a szentkultuszban és a csodákban kételkedő unitáriusok.
Miért is vitatkoznak valójában ezek a jó atyafiak, ha sohasem jutnak semmire? Egyik a másikat meg nem győzheti… Monoszlói András veszprémi püspök és Gyarmathi Miklós királyhelmeci református prédikátor szövegeinek retorikai és kontextuális elemzése során kibontakozik a válasz erre a jellegzetes 17. századi kommunikációs jelenség kapcsán. Vásárhelyi Dániel és Medgyesi Pál között szóbeli polémia zajlott le Lorántffy Zsuzsanna kolozsmonostori házában. A polémiára írásban válaszolt Medgyesi Szent atyák öröme címen. Egy olyan példányról beszél a szerző, amelyben maga Vásárhelyi írt margináliakat Medgyesi művébe: nem az olvasó készítette, hanem maga a vitatkozó fél egy neki címzett iratban. A margináliák a polémiának egy merőben különböző narrációját nyújtják. Medgyesi polémiáját minősítő jelzőkkel, finom gorombaságokkal ítéli meg Vásárhelyi. Ez a fajta polémia már a teológiai tétnélküliség jeleit viseli, sokkal inkább a szellemi párbaj játékjellege domborodik ki (A széljegyzet dicsérete: Medgyesi Pál és Vásárhelyi Dániel vitája).
Két kegyességi célt szolgáló kéziratot vizsgál A hét bölcs mester mint épületes olvasmány – Ponciánus császár középkori történetei című tanulmány. Egy exemplumgyűjteményként is funkcionáló műnek spirituális jelentést sugalló kiegészítései, értelmezései vannak. A betéttörténetek önmagukban a jó és rossz szembenállásának sok-sok alakváltozatáról mondanak tanulságos meséket. Mi mindennel és ki mindenkivel lehet a moralisatio révén összehozni a személyeket és sztorikat? Hogyan értelmezhető és olvasható egy allegorikus mese? Milyen szövegvariánsai, céljai és felhasználási lehetőségei léteznek egy adott műnek?
A felvetett témák a nem kifejezetten szakember számára is megközelíthetőek és olvasmányosak. A tanulmánykötet hozzáférhetővé teszi a magyar kultúrtörténet több érdekes mozzanatát az értelmiségi olvasóközönség számára.
(Debreceni Egyetemi Kiadó–Bolyai Társaság Egyetemi Műhely Kiadó, Debrecen–Kolozsvár 2015.)
Farmati Anna, Balla Lóránt
