Ferencz Emese
a CIGÁNYPASZTORÁCIÓ MINT KIHÍVÁS
A GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZMEGYÉBEN
A szerző 2014-ben végezte a kolozsvári BBTE RK Teológia Karának teológia és szociális munka szakát, jelenleg végzős magiszterhallgató a teológia pasztorális tanácsadás szakán, valamint a szociális munka tanácsadás szakán. Pasztorálasszisztensként dolgozik a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészségen. Itt közölt írása a 2014-ben bemutatott államvizsga-dolgozatának része.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az egyházközségek nagy része elzárkózik a cigányok befogadásától. Mindez annak tudható be, hogy nem ismerik kultúrájukat, nincsenek tisztában azokkal az értékekkel, amelyekkel ők is rendelkeznek. Ennek ellenére Erdélyben (is) vannak olyan közösségek, amelyek szívügyüknek tartják a cigányok bevonását az egyházi életbe. A cigánypasztoráció témája nagyon régóta foglalkoztat a cigányság helyzetével együtt, legfőképp az egyházi hozzáállás. Gyermekkorom óta szembesülök azzal, hogy cigány testvéreinket lenézik, undorodnak tőlük. Az egyháznak véleményem szerint ki kellene állnia a cigányok mellett, de sajnos nem fogadja el őket, kirekeszti az egyházi életből. Talán ez a kijelentés sokak számára meredeknek tűnik, ám én ezt tapasztaltam. Barka-szenteléskor, eledelszenteléskor vagy bármiféle más ünnepen a cigány testvéreink betérnek a templomba, a plébános meg a hívek kirakják őket onnan, lekezelően beszélnek velük. Ezt látva sokszor feltettem a kérdést magamban, hogy hol van ilyenkor a keresztényi szeretet, az elfogadás, a más emberek felé való nyitás? Ezekből a szomorú tapasztalatokból kiindulva szántam rá magam, hogy a cigány kultúrát megismerjem, az egyházi hozzáállás(oka)t feltérképezzem.
Véleményem szerint a cigányok egyházi befogadását az segítené, ha közelebbről megismernénk őket, így legyőzve a velük szemben felállított előítéleteket, és hirdetnénk számukra az evangéliumot. Kihívás ez egyházközségeinkben, de nem lehetetlen, hiszen Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is szép munka folyik e téren. Ott sikerült legyőzni az előítéleteket, valóban közelebbről megismerni őket. Ez az az út, ami elvisz az elfogadáshoz, a társadalomba való beilleszkedésük segítéséhez.
A cigánypasztorációt kihívásként értelmezem. A cigányokkal való munka kihívás számunkra, egyházközségeink számára. Sok olyan települést felhozhatnánk példának, ahol nem működik a cigányokkal való munka, mert a pap elzárkózik a szentségek kiszolgáltatásától, nem temeti el őket, sok esetben nem is veszi figyelembe azt, hogy ők is élnek, ott vannak a faluban/városban. Sok cigány maga sem igényli az egyház szolgáltatásait.
Van néhány olyan hely, ahol fontos a cigány testvérek lelkigondozása, a keresztény életbe való bekapcsolása, és a cigányok részéről is nyitás tapasztalható. A Gyulafehérvári Főegyházmegyén belül Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely olyan légkört teremtett, amelyben cigány testvéreink is elférnek. Mindez hosszú évek eredményes munkájának gyümölcse. Itt a cigány testvéreink is megfelelő hitoktatást kapnak, és be tudnak kapcsolódni az egyház életébe.
Írásomban megpróbálok olyan támpontokat adni, aminek következménye lehet a feléjük való nyitás, kultúrájuk megismerésére tett kísérletek, saját és az ő előítéleteik legyőzése. Megpróbálom felvázolni azok fáradságos munkáját, akik a cigányok életének jobbítására adták a fejüket Erdélyben.
A cigánypasztoráció örömei és viszontagságai
A cigánypasztorációs munkában sok örömteli pillanat, de nehéz percek is adódnak. Bár itt élnek közöttünk, gondolkodásmódjukról, világukról keveset tudunk. Ez a kevés is sokszor elhomályosodik az előítéletek miatt.1 Az erdélyi cigánypasztorációban dolgozóknak sok kihívással, nehézséggel kell szembenézniük. A sepsiszentgyörgyi cigányokkal Márkus András plébános foglalkozik, aki 1955-ben született Székelyudvarhelyen. Viccesen elmondta, hogy születésekor senki nem gondolta volna, hogy székely-magyar szülők gyermekéből cigány pap lesz. Tőle kérdeztem, milyen örömöket és nehézségeket tapasztalt a cigánypasztorációs munkában. A következőket mondta: „a jövő azoké lesz, akik nem félnek a gyermekáldástól. Fel kellene ismerni, hogy a cigány gyermekeket nevelni és oktatni kell. Az örömök abban mérhetőek, hogy érzik, ha valami rosszat követnek el. Nagyon fontos számukra az Istennel való kapcsolat." Márkus András plébános a jelenlegi cigánypasztoráció helyzetét kritizálja, mivel úgy érzi, fontos lenne a papnevelésbe beiktatni olyan tantárgyakat, amelyek a romákkal foglalkoznak. Az az érzése, hogy legalább ötven évvel le vagyunk maradva a cigánypasztorációs munkában. Mint minden munkában, a cigányokkal való foglalkozásban is vannak örömök és nehézségek. Úgy gondolja, az már nagy öröm, ha egyáltalán sikerül legyőzni az előítéleteket és elkezdeni foglalkozni a helyzetükkel.
Bakó Pál ferences szerzetes örömökről és nehézségekről egyaránt beszél. 1954-ben született Marossárpatakon. Nagyon sok szépet tanult szüleitől, rokonaitól, többek között a szegényeken való segítést, az elhagyatottak felkarolását. Az iskola befejeztével elektromos vezetékeket gyártó cégnél dolgozott. Ezután adta fejét a papságra, teológiát tanult a gyulafehérvári Papnevelő Intézetben, majd segédlelkészként és plébánosként tevékenykedett. Később jelentkezett a ferences rendbe. Életét a szegények, elesettek, társadalomból kirekesztettek segítségének szenteli. Pál atya nagyon sok örömet lát a cigányokkal való munkában: „annyi szeretetet tudnak adni, amiből az ember töltekezhet".2 A cigánypasztoráció akkor sikeres, akkor érhet el eredményeket, ha a cigányok igényeit is figyelembe veszik. Bakó Pál beszéli a nyelvüket, így sokkal könnyebben be tudták őt fogadni. Nagyon eredményes munkát végez, cigány hívei nagy szeretettel beszélnek róla, elmondják, hogy megváltoztatta az életüket. Sokak számára bevitte Istent az otthonukba. Egy interjú során egyik cigány híve nyilatkozta róla: „Pál atyától kaptam az egyetlen írásos hitoktatói megbízást. Immár több mint harminc éve megmaradtam felszentelt diakónusnak, és ez a jó Isten csodálatos ajándéka. Pál atya 1991-ben jött hozzánk, ő foglalkozott a cigánypasztorációval."3
A cigányság aktív bevonása a szentmisébe
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében sok egyházközség elzárkózik attól, hogy a cigányok részt vegyenek a szentmisén. Úgy gondolják, hogy nem illenek bele a közösségbe. Míg egyházközségeink nem jutnak el a befogadásig, cigánypasz-torációról nem beszélhetünk. Van néhány olyan hely, ahol a cigányok számára is van szentmise. Márkus András plébános szerint a cigányok a magyarok részéről kirekesztést élnek meg, azért nem szívesen mennek templomba. A plébános úgy látja, először a cigányokkal kellene foglalkozni, őket felkészíteni arra, hogyan szokás viselkedni a templomban. Aztán a híveket fokozatosan rá kell ébreszteni arra, hogy a cigányok is emberek. A sepsiszentgyörgyi cigányok rendszeresen járnak templomba, igénybe veszik az egyház szolgáltatásait. A cigányok életében fontos helyet foglalhat el a szentmise, ha befogadják őket, ha a pap nyitott irányukban. Egy marosvásárhelyi cigány ember életébe változást hozott a szentmisén való részvétel. Így nyilatkozott: „Elmentem a misére, de alig bírtam egy helyben végigülni. Utána a plébános úr szóba állt velem, én letérdepeltem elé, és meg kellett esküdnöm, hogy többet nem veszek alkoholt a számba. Utána pokol volt az életem. De úgy gondoltam, ha újra inni kezdek, valami csapás éri a gyerekeimet. Őket nagyon szerettem, s így félelmemben nem italoztam. Így kezdtem először Szentírást venni a kezembe, az istenhit pedig gyökeret vert belém. Egyre többen társultak hozzánk, imádkoztunk, énekeltünk, hetente egy napot az Úrnak szántunk. Ki sem lehet beszélni, hogy lélekben az Istentől mennyit kaptam. Gyerekeim és unokáim is istenfélők. Én sok egyházi éneket, sőt a Miatyánkot is lefordítottam cigány nyelvre."4
A szentmisén való részvétel tehát a hitét erősítette, megismerte Istent, így le tudott mondani káros szenvedélyéről is. A szentmisén való aktív részvétel a szentségekhez való járulás igényét is támasztja bennük. Sepsiszentgyörgyön a szentmisén való rendszeres részvétel nyomán igény támadt arra, hogy szentségi házasságot kössenek, megvolt a kellő felkészítés és megtörtént a cigány esküvő. Ott vannak olyan foglalkozások, szombat esténként, amelyek felkészítik a cigány gyerekeket a vasárnapi szentmisére. Ennek hatására tele van minden vasárnap a templom, a gyerekek áhítatos csendben imádkoznak, énekelnek, ezzel csodálatot keltenek a templomba látogató magyar hívekben is.5 Éppen erre lenne szüksége a magyar híveknek, hogy rájöjjenek: a cigányoknak is fontos a szentmise, akár az életüket is megváltoztathatja.
A cigányok szentmisébe való aktív bevonásához nyitásra van szükség és elfogadásra. Szükség lenne olyan emberekre, akik idejüket nem kímélve felkészítik cigány testvéreinket a szentmisén való részvételre, emellett a pap a prédikációiban biztathatná a híveket az előítéleteik legyőzésére, a cigány kultúra jobb megismerésére. Meg kellene találni azt az arany középutat, hogy a cigányok is bekapcsolódhassanak a szentmisébe.
Krisztusi közösség építése cigányok és nem cigányok között
A krisztusi közösség kiépítésére hidat kell verni a többségi társadalom és a cigányság közötti szakadék áthidalására. Márkus András plébános szerint a papokat kellene ránevelni a cigányok iránti érzékenységre és felkészíteni arra, hogy tudjanak a felebaráti szeretet hirdetői lenni magyar és cigány között. Szükség volna a plébániákra cigánypasztorációs referenseket alkalmazni, akik a plébános és a cigányok között összekötőkké tudnának válni. Fontos, hogy ezek olyanok legyenek, akik elköteleződtek a cigányság evangelizálására az egyházközségen belül.6 Akik a cigányok társadalmi felemelését tűzték ki célul, osztozzanak velük mindabban a jóban, amiben Istentől ők maguk részesültek. Ha sikerül mindazt a jót átadni, amiben mi részesültünk, igazi krisztusi közösség alakul ki a cigányok és nem cigányok között. A cigányságnak is szüksége van arra, hogy tapasztalja saját emberi méltóságát és annak elismerését. Krisztusi közösséget csak úgy lehet építeni, ha a felek egymást elfogadják, megismerik és tisztelik. Pál apostol szavait idézve: „Fogadjátok be egymást, ahogy Krisztus is befogadott minket" (Róm 15,7).7
Tenni kell annak érdekében, hogy azokban az egyházközségekben, ahol még nincs jelen a cigányokkal végzett munka, a közeljövőben erre is legyen lehetőség.8 Mindent egybevetve a krisztusi közösség építése cigányok és nem cigányok között a Gyulafehérvári Főegyházmegyében óriási kihívás. Nagyon ritkák azok az egyházközségek, ahol a magyarok és cigányok valamit együtt végeznek. Van-e hát a cigányoknak jövője egyházunkban?
A cigányok jövője az egyházban
A cigányok jövője rajtunk (is) múlik. Azért függ sok tőlünk, mert nekünk kell nyitnunk feléjük, nekünk kell őket befogadnunk, evangelizálnunk. Ha ezt megtesszük, reményteljes a jövő. Márkus András plébános szerint a szeretetteljes befogadás rengeteg gyümölcsöt terem. A pap küldetése minden néphez szól: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!" (Mt 28,19). A cigányoknak helye van az egyházban. A mi feladatunk őket Istenhez vezetni.
A cigányok életében nagyon sok olyan momentum van, amely példa lehetne számunkra is. Csak meg kellene ismerni ezeket, rácsodálkozni azokra a kulturális sajátosságokra, amelyek náluk hangsúlyosan vannak jelen. Ők nyitottak a szépre, szívesen rácsodálkoznak minden újra, örömmel tölti el őket, ha bekapcsolódhatnak az egyházi szertartásokba, ha kivehetik a részüket a liturgia végzéséből, örömüket ki is fejezik. Úgy vélem, a cigányoknak van jövője a katolikus egyházban. A cigány nép jelen van, része a társadalomnak, szükség van arra, hogy az egymás mellett élés együttélés legyen, hogy közelebb kerüljön a magyar nép a cigányokhoz, s a cigányok az egyházhoz.
Jó lenne tudni, mit gondolnak a cigányok az egyházi gyakorlatról, feltérképezni az egyházzal szembeni elvárásaikat. Érdekes lenne összehasonlítani azokat a cigányokat, akik nem vesznek részt az egyházi gyakorlatban azokkal, akik részesei az egyházi életnek. Fontos lenne tudni a cigányok véleményét az egyházról, megnézni, mire lenne igényük, szükségük, hogyan épülhetnének be az egyházi gyakorlatba. Fontos volna tudni azt is, milyen problémák alakítják negatívan az egyházhoz való hozzáállásukat. Ha ezekre a problémákra megoldásokat találunk, az építhetné a jövőt mindannyiunk számára.
Jegyzetek
1 Gyulafehérvári Főegyházmegye Zsinati könyve. Kolozsvár, 2001, 54.
2 Agyagási Edit: Pál Atya. Népszabadság, 2005. március 3, 10.
3 A nincstelenség magatartást szül, Beszélgetés Kurkuly Elek hidegvölgyi roma diakónussal. Krónika, 2010. augusztus 2., http://kronika.hhrf.org/index.php?action=open&res=41758, Letöltés ideje: 2014. máj. 21.
4 A nincstelenség magatartást szül. Beszélgetés Kurkuly Elek hidegvölgyi roma diakónussal. Krónika, 2010. augusztus 27.
5 Márkus András: A sepsiszentgyörgyi cigányok és a katolikus egyház szeretetszolgálata. Keresztény Szó, 2010. március, 36.
6 Balog Józsefné: Krisztusi közösség építése a cigányság körében. Budapest, 2008, 45.
7 Juhász Éva: Moro raj jertyiszár. Szekszárd, 2000, 6-14.
8 Irányelvek a cigánypasztorációban. Vándorlók és utazók Pápai Tanácsának Dokumentuma. Róma, 2005, 80.
